2014. november 2., vasárnap

Több, mint 130 millió dollár bevételű nyitóhétvégére számítanak a Kiválasztott, 1. részétől

Az előzetes számítások szerint Az Éhezők Viadala: A Kiválasztott, 1. része több, mint 130 millió dolláros bevételre számíthat már a film első mozis hétvégéjén. 


Ezek az első becslések még igen pontatlanok lehetnek, hiszen a film promója még csak ezután fog felpörögni, ami tovább növeli majd a film iránti érdeklődést. A várakozások szerint a Kiválasztott, 1. része lehet az év legnagyobb bevételre szert tevő filmje, tehát van még tér a növekedésre.

Sőt, az előzetes számok a tavalyi Futótűz számaival is vetekedhetnek, amelyek tavaly ilyenkor hasonlóképpen álltak. A Futótűz nyitóhétvégéjén végül 158 millió dolláros bevétel gyűlt össze, az elemzők legtöbbje szerint a Kiválasztott, 1. rész is hasonló összegre számíthat. Egyetlen dolog van, ami csökkentheti mindezt: az a tény, hogy a filmet ezúttal nem mutatják be IMAX mozikban, márpedig az extra szélesvásznú változat tavaly a bevételek 8%-át jelentette, amely 12,6 millió dollárnak felelt meg a tavalyi film első hétvégéjén.

Az utolsó előtti Éhezők Viadala film jegyértékesítése ezen a héten szerdán kezdődött. A Fandango és a Movietickets.com online jegyértékesítő oldalak ezen az egyetlen napon több jegyet adtak el a filmre, mint 2014-ben eddig bármelyik másikra.

A Lionsgate, a film készítője, már belekezdett némi visszafogott TV-s reklámozásba az elmúlt hetekben, de a következőkben a kampány tovább erősödik majd. Ezáltal az év legerősebb nyitása formálódik, megelőzve a Tranformers: A Kihalás korának 100 millió dolláros összegét.
Forrás: Variety

7 megjegyzés:

  1. A Futótüzet is nagyjából ennyire becsülték tavaly ilyenkor, ezek még csak az óvatos becslések. Nagyon meg lennék lepődve, ha a 150 millió nem jönne össze. Nem mintha az alatt gyenge nyitásról beszélhetnénk, de ez mégiscsak az Éhezők Viadala, mindenki giga sikert vár tőle. A 12,6 millió IMAX dollár, ha a sima mozijegy kb. másfélszeresébe kerül, nagyjából 8-9 millióra becsülném, ami azt jelenti, hogy annak kiesése csak kb. 4 millió dollárral jelent kevesebbet. Aki tavaly IMAX-ban nézte a filmet, az nyilván most is el fog menni, csak nem lesz olyan drága a jegy. A rövidebb hossz, pedig több vetítést is jelenthet, bár ebben nem vagyok biztos.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azt írják még, hogy nem lesz olyan film vetélytársa, mint tavaly, ez pedig növelheti a bevételeket...

      Törlés
    2. Miért, tavaly mi volt a vetélytárs?

      Törlés
    3. Idén tényleg ez lesz a legjobb film :)
      Am miért,tavaly milyen filmek voltak a vetélytársaik? Csak mert én egyre sem emlékszem xDDDDD

      Törlés
    4. Novemebr elején látom a Thort, bár nem volt nagy ellenfél, de posztapokaliptikus ifjúsági volt a Végjáték, ezek november eleji filmek, a Futótűzre egy héttel máris jött a Jégvarázs, december közepén a Hobbit, Amerikai botrány és a Mr. Banks. Nem tudom, ezek közül mi lehetett komoly ellenfél, mondjuk a Thor úgy rémlik bevétel szempontjából sokáig vezetett a Futótűz előtt...

      Törlés
    5. Azon a hétvégén, amin a Futótűz nyitott 158 millióval, a Thor már csak 14 milliót szedett össze. A Végjáték pedig csak 2 milliót. Mindkettő már kifulladóban volt ebben az időben. A Jégvarázs más tészta, az egy héttel később 67 millióval startolt, a családosok könnyen lehet, hogy inkább arra ültek be. Ilyen ellenfelek idén is lesznek, mert a november mindig zsúfolt, de túl nagy hatásuk nem lesz A kiválasztottra. Most talán nagyobb hatással lesznek rá a korábban megjelenő filmek (Interstellar, Big Hero 6, Dumb & Dumber), viszont a Frozenhez hasonló monstrum biztosan nem lesz.

      Az, hogy a Thor egy darabig vezetett, semmit nem jelent, mert két héttel hamarabb indult. Az alatt a két hét alatt annyit szedett össze, mint a Futótűz az első három napján.

      A december közepe-vége pedig idén is elég durva lesz, de ez megszokott, karácsonykor mindenki szeret moziba menni. Záró Hobbit, Exodus stb., de ekkorra már A kiválasztott a 80-90%-t megtermelte az összbevételének.

      Törlés