2014. november 12., szerda

Francis Lawrence a Bitódal felvételéről

Az Éhezők Viadala legújabb filmjében, a Kiválasztott 1. részében az Oscar-díjas színésznő színészi tehetsége mellett azzal nyűgözi le a közönséget, hogy a Suzanne Collins könyvéből származó Bitó című dalt blues-os stílusban énekli el. Bármennyire megrendítő legyen is azonban a jelenet, Francis Lawrence egyik legutóbbi rádióinterjújában elárulta, hogy a színésznő az éneklés miatt annyira aggódott, hogy még el is sírta magát a felvétel előtt.


- Ő valószínűleg azt mondja majd, ez volt élete legrosszabb napja - mondta Francis Lawrence a RadioTimes.com-nak. - Teljesen meg volt rémülve, hogy énekelnie kell, még el is pityeredett, mielőtt énekelnie kellett volna. De aztán megtette és végül egész nap énekelnie kellett és utált is, amiért egész nap énekeltetem, de megtette és ez nagyszerű. Valószínűleg ő maga soha nem fogja megérteni, mert számára az éneklés igen kényes téma. tette hozzá mosolyogva a rendező.

Francis Lawrence bevallja, hogy előzetesen fogalma sem volt róla, mennyire énekel jól Jennifer, amint meghallotta a hangját azonban azonnal felkérte a Lumineers-t, hogy írjanak zenét a számhoz, a színésznő mellé pedig énektanárt bérelt, hogy segítsen javítani Jennifer énektechnikáján.

- A Lumineers átküldte a dallamot, aztán felkértünk Jennifer mellé egy énektanárt, aki eltolta a számot pár hanggal, hogy az jól illeszkedjen Jennifer hangjához. Aztán egy vagy két alkalommal foglalkozott Jennel - Jen nem igazán vágyott túl sok gyakorlásra (nevet) - de felvette nekem, amit Jen énekelt, szóval meghallgathattam. Aggódtam, mert azt hittem, hogy többször át kell majd alakítani a dalt, de nagyszerűen hangzott. Amit a moziban hallotok majd, az az a verzió, amit aznap a kőbányában vettünk fel.
Forrás: PanemPropaganda

1 megjegyzés:

  1. Érdekes lesz hallani ahogy JLaw énekli a bitódalt:)

    VálaszTörlés