2014. november 6., csütörtök

Lorde és a Kiválasztott - egy karrier két éve

Lorde, aki két év alatt lett ismeretlen lányból fényes popcsillag, a Billboard Magazinnak adott interjút. Ebben mesélt önmagáról, karrierjéről. Ennek a fordítását olvashatjátok, amelyet ezúttal Andr3w.p.t készített el nekünk. Valamiért nem bírtam elszánni magam a fordításra, pedig klassz a cikk, érdemes elolvasni!


Október közepén, egy pénteki napon, a San Diego-i Állami Egyetem pontosan úgy néz ki, mint a diákok paradicsoma. Fiúk és lányok élvezik a napsütést, beszélgetnek a hétvégi terveikről, mások pedig harcművészetet gyakorolnak a pázsiton. Nem messze azonban egy teljesen más világ van - egy flottányi busz áll az egyetem színháztermének közelében. Itt minden sötét és nyugodt. Lorde, aki november 7-én lesz 18 éves, egy pici asztalnál ül, lejátszási listát készít a MacBookján. Szűk Levis farmert, és felirat nélküli fekete pólót hord. Arca sápadt, sminket nem visel, csuklóján rengeteg karkötő van.

"Csak egy perc kell még." - mondja, miközben jelenlegi projektjének mixeit hallgatja. Lorde elfoglalt volt az utóbbi hetekben. Miközben Londontól Las Vegasig adott koncerteket, otthona ez a busz volt. A turné alatt mindig azt mondogatta: "Mindig megmostam a hajam, amikor elindultunk valahova. A vacsorámat az ideiglenes szállásomra vittem magamnmal, és minden nap négy órával többet dolgoztam." Az Éhezők Viadala: A Kiválasztott, 1. rész zenei anyagán dolgozott - az elsőn a 2013-as debütálása óta. A Pure Heroine több, mint másfélmillió példányban kelt el az Egyesült Államokban, és olyan mértékű rajongást generált, amely még egy magabiztos fiatal előadót is megbénított volna. A Lionsgate, mely évek alatt Hollywood vezető stúdiója lett, és amely több, mint 1,6 milliárd dollárt keresett az Éhezők Viadalával, őt bízta meg, hogy felügyelje a film zenei albumának kreatív munkálatait. "Ez most az életem." - mondja egy mosollyal az arcán.


Lorde két év alatt vált ismeretlen új-zélandi kislányból ünnepelt popcsillaggá. Ehhez olyan pillanatok, feladatok kellettek, amelyek sikerre vitték ezt a fiatal lányt. Questlove méltatta a premierdalát, a Grammy-díjas Royals-t, David Grohl felkérésére Nirvana All Apologies című dalát énekelte, amikor az együttes helyt kapott a cleveland-i Rock and Roll Hall of Fame and Museumban (ez a múzeum olyanoknak állít emléket, akik valamilyen módon nagy hatással voltak a zeneiparra). David Bowie azt mondta róla, hogy "Lorde-ot hallgatni olyan, mint a jövőt figyelni". Barátnője, Taylor Swift azt mondja, zenéje olyan intelligens, szellemes, amelyet a fősodratú popzenében nagyon régen nem lehetett hallani.

Lorde elmondása szerint nagyon nehezen létesít kapcsolatot olyanokkal, akikkel még soha nem beszélt. Ezért volt kihívás számára, hogy saját rajongásának tárgyát, Kanye Westet felhívja. Ő remixelte Lorde Yellow Flicker Beat című számát, mely a Billboard Alternatív Zenei Toplistájának tetejéig mászott. "Még egy pizzát sem tudok telefonon rendelni." - közli nevetve. "Fel kell készülnöm rá. Ha mondjuk, 12:57 van, akkor egy órakor teszem meg." Lorde és West egy malibui stúdióban találkozott, ahol elvégezték a munkát. De nemcsak Lorde, hanem Grace Jones, a Chemical Brothers, Miguel és Charlie XCX is felénekeltek számokat az új társalbumra. Lorde számára fontos volt, hogy ne olyan érzése legyen a hallgatónak (és neki), mintha a társalbum a saját házi-albuma lenne. 

Lorde amellett, hogy hosszú távú zenei karriert tervez, az olyan hétköznapi dolgoktól sem fordul el, mint az MAC-kel (Make-Up Artist Cosmetics) való együttműködés építése. Ezzel a céggel jelentette meg a Pure Heroine fantázianevű rúzsát. Ron Perry pedig, aki Lorde kiadójának az elnöke, úgy jellemzi a lányt, mint aki "egy lázadó és egy vezérigazgató keveréke." Lorde-nak már azelőtt tetszett az Éhezők Viadalának témája (fiatalság, erő), mielőtt a Futótűz lemezére a Tears and Fears Everybody wants to rule the World című klasszikusát felénekelte volna. Eric Feig, a Lionsgate elnöke azt tervezte, hogy Lorde-ot azzal bízza meg, hogy a Kiválasztott végefőcíme alá szerezzen egy dalt, de Ron Perry meggyőzte őt, hogy adják neki az egész album felügyeletét. Meg nem erősített források szerint 200 ezer dolláros büdzsét kapott a lány.

A Lionsgate nagyon bízik abban, hogy Lorde által felügyelt album újra jó eladási számokat hoz majd. A Songs from District 12 and Beyond majdnem aranylemez lett a maga 600 ezer körüli eladásával, de a második album csak 200 ezer példányban kelt el. A Nagy Gatsby lemezét - melynek produceri feladatait is egy A listás énekes, Jay'Z látta el - szintén 600 ezren vették meg, és olyan filmek albuma is sikeres lett, mint a Jégvarázs, vagy a Galaxis őrzői.

Lorde és Jennifer Lawrence hasonlít abban, hogy az Éhezők Viadalát miattuk már mindenki ismeri. Mindketten fiatalok, nyitottak, és szeretettel teliek. "Tudom, hogy zenészként ez egy nagyszerű lépés a karrierem szempontjából. Olyan emberek ismerték fel, hogy képes vagyok a kemény munkára, akik láttak pár díjátadón énekelni, és ismerték néhány számomat. Nagyszerű érzés."
Forrás: Billboard

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése