2014. november 26., szerda

Az Éhezők Viadala: A Kiválasztott, 1. rész filmvászonra adaptálásáról, 2. rész

Bár nem volt nagy visszhangja a cikk tegnap kitett 1. részének, én azért bízom benne, hogy vannak, akik elolvasták. :) Nekik hozom szeretettel a folytatást. Ez is izgi még mindig!

Effie is a fedélzeten
Talán a legnagyobb változtatás a könyvről filmre adaptálás során Effie Trinket jelenléte. Collins könyvében Effie valahol a Kapitóliumban van és semmit nem tudunk róla egészen a történet legvégéig, ehelyett Plutarch asszisztense, Fulvia Cardew végez el számos olyan feladatot, amely korábban Effie dolga volt. A Kiválasztott 1. rész filmváltozatában Effie jelen van, ahogyan eddig is, Fulvia pedig szóba sem kerül.
A filmekben Effie igen emblematikus figura - mondta Lawrence. - Nem lett volna értelme félretenni, majd a 2. rész végén megmutatni és bevezetni helyette egy teljesen új karaktert, akinek el kell érnie vagy legalábbis meg kell próbálnia elérni azt, amit Elizabeth elért Effie-vel az első két film során.

Hogy meggyőzzék Collinst, a film készítőinek erőfeszítéseket kellett tenniük.
- Először nem volt meggyőződve arról, hogy ez jó ötlet - mondta Jacobson. - Tudta, hogy szívesen látna többet Effie-ből, de tudta elképzelni őt a 13. körzetben. Felvetettem, hogy Effie gyakorlatilag Fulvia szerepét venné át. Ő pedig azt mondta, átgondolja.

Ami végül meggyőzte Collinst, amivel mindenki egyetértett, az Banks előadása volt Effie-ként a Futótűz egyik nyers vágásában, ahol Effie meglepő és megindítóan mély érzéseket táplál Katniss és Peeta iránt, különösen, amikor könnyek között int búcsúzik el tőlük, mielőtt visszatérnek az Arénába.
- Emlékszem, Suzanne odajött hozzám (a vetítés után) - mondta Craig nevetve - és megkérdezte: "Ki az a Fulvia?"

Effie átvette Katniss Éhezők Viadala-beli előkészítő csapatának, Veniának, Octaviának és Flaviusnak a feladatait is, így aztán nem bizonyult nehéz döntésnek kivágni őket az így is rengeteg karaktert felvonultató filmből. A film készítői azonban ezáltal ki kellett, hogy vágják azt is, amikor Katniss rájön mi is történt az előkészítő csapatával, így a film nézői azonban kicsit más képet kapnak magáról a 13. körzetről, mint a könyv olvasói.



Coin elnök lágyabb... egyelőre legalábbis
Collins könyvében Katniss elborzadva talál rá előkészítő csapatára, akik félmeztelenül szenvednek a mocsokban, miután megbüntetik őket, amiért elloptak egy szelet kenyeret. A filmben Plutarch elmondja Effie-nek, hogy a spártai körülmények ellenére ő nem a 13. körzet foglya, és szabadon járhat-kelhet, ahogyan neki tetszik.
A merev szabályok által vezetett 13. körzet más szempontokból is különbözik kissé a filmben, mint amilyen a könyvben volt, ahol leírták milyen pontosan és szigorúan adagolják az ennivalót, hogy mindenkinek a karjára tetovált napirendet kellett betartania (amit Lawrence egyébként le is forgatott, azonban kivágták a végül moziban bemutatásra kerülő filmből).
Tetszett az elképzelés, hogy a körzet lakói olyan emberek, akik katonák, és akik régóta vártak a lehetőségre, hogy felvegyék a harcot és a kivárás taktikáját követték. - mondta Jacobson. - Az volt az igazi cél, hogy a hely forradalmi bázisnak tűnjön, nem pedig egy olyan hely, ahol az elnyomás uralkodik.

A leglátványosabban a körzet vezetőjét, Alma Coint változtatták meg. Neki távoli és számító a jelenléte Collins regényében gyakorlatilag az első oldaltól kezdve.
Nem kérdés, hogy a könyvben Coin egy nagyon összetett karakter. - mondta Craig. Összehasonlításképp, amikor Katniss a filmben először találkozik Coinnal, a nő úgy köszönti, hogy "Remélem, nálunk vigaszra találsz. A 13. körzet is ismeri a veszteség fogalmát."

Ezek a finom változtatások hozzájárultak ahhoz, hogy a filmben ne érezzük olyan nyugtalanítónak a 13. körzetet és magát Coin elnököt, mint a könyvben. És Craig szerint ez szándékos: lehetőséget akartak adni Coinnak és a 13. körzetnek, hogy változzanak, ahogyan a háború egyre kiteredtebbé válik.
Coin olyan ember, aki tényleg hisz az ügyben - mondta Craig. - Nem hiszem, hogy szándékában állna bárkivel is rosszul bánni. A film során azonban lassan... elkábítja a hatalom. Egyre jobban adja el a dolgokat. Szerintem látjuk, ahogyan egyre inkább az a Coin lesz, akit a könyvben megismertünk. Lassan, az idő múlásával az ember kíváncsi lesz, hogy kik ezek az emberek? Az ember rájön, hogy veszélyesen egyformán látnak. Valahol a film felénél az ember egyszerre kíváncsivá válik, hogy kinek is akarja ő eladni ezt a háborút?

Peeta mentőakciójának megalkotása
A másik jelenetsor, amelyet a film készítőinek az alapoktól kellett felépíteni, az Peeta és a többi győztes Kapitóliumból való kimenekítésének küldetése, amelyre Collins regényében csak homályos utalások vannak.
Jó móka volt. - mondta Craig. - Nagyon jól szórakoztunk vele. Szerintem Suzanne is. Pár dolgot már tudott, mi hogyan történt ott, de ő is élvezte, hogy visszatérhetett és kitölthetett néhány olyan részletet, amelyet a könyvben csak elnagyolt.

Lawrence kicsit kevéssé lelkesen nyilatkozott a témáról.
Maga a kimenekítés sok munkát igényelt, hogy pontosan kitaláljuk, hogyan is lehetne kivitelezni. - mondta. - Jó volt abban az értelemben, hogy olyan volt, mint egy kirakós, mindent megpróbálni kitalálni. - A kirakós része volt, hogy egyértelművé tegyék, hogy Snow elnöknek kifejezett célja, hogy az eltérített Peeta eljuthasson a 13. körzetbe, hogy megölje Katnisst, ezért aztán nem akadályozza meg magát a mentőakciót. - Azt is biztosítanunk kellett, hogy a 13. körzetnek életszerű terve legyen a be és kijutásra. - mondta Lawrence. - Azt is tudatosítanunk kellett, hogy mi zajlik a Kapitóliumban, és hogy a Kapitólium tud az akcióról. Ezért aztán a jelenetsor megszerkesztése izgalmas és bonyolult feladat volt.

Eldönteni, hol legyen vége a filmnek
Mivel A Kiválasztott 1. rész központi történése Peeta kiszabadítása és a körzetek egyesítése a Kapitólium ellen, annak, hogy Peeta kiszabadítása után érjen véget a film, nem lett volna értelme.
Tudtuk, hogy a drámai kérdésre választ kaptunk, a lényeg azonban az volt, milyen erős kinyilatkoztatást akarunk tenni, mielőtt elsötétül a képernyő. - mondta Lawrence. - Volt néhány lehetőség.

Az egyik ezek közül az volt, hogy a film függővéggel zárul közvetlenül azután, hogy Peeta megtámadja Katnisst, Boggs pedig leüti a fiút. Még neve is volt ennek a verziónak, mégpedig a "Totál Szívás befejezés".
Nina, Peter és én sokat beszélgettünk a Totál Szívásról. - mondta Lawrence nevetve. - Egy ideig arról beszélgettünk, hogy ennek a vége is olyan lenne, mint a Totál Szívás egyik epizódjáé. De más, ha az embernek csak egy hetet kell várni a folytatásra, vagy ha darálva nézi a részeket egymás után, akkor még annyit sem. - kuncogott Lawrence. - Ami engem illet, számomra jelentős különbség van aközött, ha ott fejezzük be, ahol az emberek tényleg még többre kíváncsiak, mintha egy olyan ponton, ahol csupán dühösek lesznek.

Ehelyett a film készítő úgy döntöttek, hogy engedik, hogy Katniss - és a nézők - megtudják, hogyan térítették el Peetát, és hogy láthassák Coin elnök hogyan ragadja magához a lázadás egyre komolyabb irányítását, miközben Katniss figyelme az egyre rosszabb állapotban lévő Peetára irányul.
Ez a lezárás egy igazán természetes szétválasztása a könyvnek, mivel miután Peeta visszatér, teljesen más dolgok kerülnek majd előtérbe. - mondta Craig. - Katniss teljesen más folyamatokon megy keresztül, miután Peetát viszontlátja... Ahogyan ránéz Peetára - úgy tekint rá, mint olyasvalakire, akit tényleg szeret az ember, és nem pedig úgy, mintha csak egy bábu lenne, ahogyan az is, mindenki más sakkjátszmájában. Mindig is szerettem volna ide egy párhuzamos jelenetsort Katniss és Coin között, hogy lássuk, hogy a film végére mennyire eltérnek a prioritásaik. Kicsit úgy fejeztük be a filmet, mintha útelágazáshoz értünk volna. És azért tényleg van is valamiféle lezárás érzés is az emberben. A következő filmben mindenki úgy fogja érezni, mintha valahonnan máshonnan indulnánk.
Forrás: Buzzfeed

14 megjegyzés:

  1. Nagyon jó és érdekes!Köszi Ancsi ;)

    VálaszTörlés
  2. Biztos, hogy az volt Snow célja, hogy megölje Katnisst? Én nem hiszem. A 8. körzetnél is inkább a kórházat bombáztatta le.

    Egyébként is, mi garantálja, hogy Peeta tényleg képes megölni Katnisst? Még ha biztosan is tudták volna, hogy milyen hatással lesz az eltérítés Peetára, akkor is kétséges a kimenetel. Akár úgy, hogy egy testőr közbelép, akár úgy, hogy már azelőtt kiderül, hogy Peetával valami nincs rendben, és rájönnek, hogy mit tettek vele. Szerintem ennél az igen kétes sikernél jobban megérte volna Snownak, ha elfogja a mentőakció tagjait, vagy megpróbálja kiiktatni őket. Nyilván volt célja Peeta visszajuttatásával, de nem feltétlenül az, hogy megölje Katnisst. Persze nem én vagyok a rendező, Francis biztosan jobban tudja. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "Amit a legjobban szeretünk, az pusztít el minket!" - azon gondolkodtam, lehetett ez egy burkolt jelzés is. De lehet, nincs igazam.

      Mindenesetre az eredeti szöveg így hangzik: "Part of that puzzle was the decision to make explicit that Snow always intended for Peeta to return to District 13 as a brainwashed (or “hijacked”) assassin to kill Katniss."

      Törlés
    2. Szerintem jó gondolod az én véleményem szerint is Snow mondata egy burkolt célzás volt. Gale mondata a végén pedig egyértelmű utalás volt amikor azt ecsetelte, hogy minden rendszer működött és mégis elengedték őket.
      Üdv: Pisti voltam

      Törlés
    3. Nyilván nem a fordításod rossz, ezt mondta Francis, azzal nincs is gond. Szerintem viszont ez nem lett volna logikus lépés Snowtól, mivel nem túl valószínű, hogy Peeta "sikeres" lesz.

      Igen, Snow ezen mondata burkolt célzás, de a pusztítás nem csak fizikai értelemben érthető. Katniss már azt se tudta rendesen kezelni, hogy a megkínzott Peetát látta, várható volt, hogy az eltérített Peeta látványa még durvábban fog hatni rá.

      Szóval Snow vagy túlbecsülte Peeta "képességeit", vagy az volt a célja, hogy még jobban demoralizálja Katnisst. Én ez utóbbit tartom valószínűbbnek, ő a pszichológiai hadviselés mestere, beleillene a képbe egy ilyen döntés a részéről. Inkább elengedi a mentőalakulatot, bár megtehette volna, hogy támadást indít ellenük, cserébe garantált, hogy Katniss egy jó darabig a padlón lesz. Ez utóbbi számítása mondjuk nem jött be, amint a könyvből tudjuk.

      Törlés
    4. Amúgy ebben egyetértünk. De az mindenképp benne volt, hogy megpróbálta Peetával megöletni Katnisst.

      Törlés
    5. Nyilván úgy gondolta, hogy az is benne van a pakliban, de számíthatott rá, hogy nem fog feltétlenül sikerülni. Így kellett más indok is amellett, hogy "visszaengedje".

      Törlés
    6. Ez így igaz. Snow lelki terrorja amit Katnissre zúdít verbálisan valamint Peeta-n keresztül az elsődleges mert így akarja megtörni őt, mivel egy halott hős nem biztos, hogy azt a hatást váltaná ki a felkelőkben hogy meghátrálnának hanem éppen ellenkezőleg még jobban elharapózna a felkelés. Viszont egy lelkileg megtört hős háát az már egészen más kávéház. Az ilyen ember már alkalmatlan kiválasztottnak ilyen embert a tömegek nem követnek csak azt aki lelkileg erős és ezt kifelé is mutatja. Na sztem ezt akarta Snow elérni. Aminek a vége természetesen az lett volna hogy Katniss meghal hogy Peeta által vagy másképp az Snow számára már nem releváns.
      Üdv: Pisti voltam

      Törlés
    7. Szerintem igazad van.Snow elnok peetat ara hasznalja hogy a korzeteket a foradalom elen biztasa
      Udv ROLAND

      Törlés
  3. Amúgy Effie behozatala nagyon jó döntés volt, és Coin karakterének módosítása is tetszett. Így sokkal érdekesebb fejlődésen mehet keresztül (Coin), mintha egyből tudnánk, hogy valami nagyon nincs rendben vele. Az elején még teljesen normálisnak tűnt, kicsit távolságtartó/rideg viselkedéssel, és ahogy haladunk előre, egyre inkább mutatja meg igazi önmagát. A záró jelenettel feltették a koronát az egészre. Nagyon kíváncsi leszek, hogy a 2. részben mennyit látunk majd belőle, mert a könyvben a végét leszámítva nem igen szerepelt. Filmben viszont meglesz a lehetőség, hogy figyelemmel kísérjük a döntéseit a Kapitólium inváziója során is.

    VálaszTörlés
  4. Még egy változtatás, ami szemet szúrt, bár később még könnyen előjöhet. A 13. körzetről nem tudjuk meg, hogy megegyeztek a Kapitóliummal az első lázadás végén. Úgy emlékszem, az meg lett magyarázva, hogy miért nem lövik egymást (mindenki kipusztulna és az egyik félnek se lenne jó), de az egésznek a gyökere egyelőre homályos azoknak, akik nem olvasták a könyvet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Másodjára ismerősökkel voltam, és egyikük megjegyezte, hogy nem sok mindent értett volna a filmből, ha nem olvasta volna a könyvet... Van benne valami. Bár járt itt olyan, aki azt mondta, így is értette. :)

      Törlés
  5. Én csak azt nem értem,h Snow miért nem használta fel azt a felvételét amikor Gale és Katniss csókolóztak?
    Az interjúkhoz/a Capitol TV adásaihoz felhasználhatta volna h Katnisst "beárnyékolja"
    Nagyon érdekes lesz amúgy,h hol folytatják a filmet. Talán ott amikor a 2.körzetben vannak. Esetleg már a harcba kapcsolódnánk be? :)))

    VálaszTörlés
  6. Köszi Ancsi, jó kis cikk volt ez! :)

    VálaszTörlés