2014. november 27., csütörtök

Willow Shields Cosmopolitan interjú

A promóidőszakban ezúttal valahogy nem nagyon voltak az egyre komolyabb Primet alakító Willow Shields-szel interjúk, ezért most örömmel hozom a Cosmopolitan interjúját.

Az Éhezők Viadala: A Kiválasztott, 1. részének fő témája már nem a sorozat első két filmjében megszokott televíziós vetélkedő (vagyis nem láthatunk ezúttal Éhezők Viadalát a filmben). Ám a két részes utolsó kötet bevezető fejezete is elég sok fordulatot tartogat, hogy nézőit lebilincselje. Mégis, a nagyszabású politikai machinációk és az első két filmhez képest sokkal nagyszabásúbbra sikeredett akciójelenetek ellenére A Kiválasztott 1. része a sorozat legérzelmesebb darabjának bizonyul. Ennek középpontjában Katniss Everdeen (Jennifer Lawrence) és húga Prim (Willow Shields) közötti testvéri szeretet áll, a két színésznő pedig végre több időt is eltölthet együtt, miközben karaktereik megpróbálják újrakezdeni életüket a 13. körzetben.


Shields mindössze 11 éves volt, amikor kiválasztották Primrose szerepére, aki a pimaszabb és bátrabb hősnő csöndes és aranyos kishúga, a színésznő pedig a szemünk láttára cseperedett fel. A most 14 éves Shields eddigi élete legnagyobb szerepében tündököl, bizonyítván, hogy az összes Everdeen lány olyan, akivel számolni kell. Shields a Cosmopolitannel beszélgetett a múlt héten megjelent Az Éhezők Viadala: A Kiválasztott, 1. rész kapcsán arról, miért is irigyli Jennifer Lawrence karrierjét, és hogy miért is lesz mindörökre a Team Katniss tagja.

Ebben a filmben vannak a legjobb eddigi alakításaid. Mit gondolsz ezzel kapcsolatban?
Igen, határozottan így van. Messze ez a legjobb.

Nagyszerűen megérted Katniss és Prim testvéri viszonyát.
Őszintén szólva ezt szeretem a legjobban ebben a karakterben, a kapcsolatát Katnisszel. Mert az egész sorozatban ez az egyetlen valódi, hiteles szeretetteljes kapcsolat. A többi kapcsolat nem áll ennyire biztos lábakon a sorozat egésze során, és Katniss sem, de Prim iránt érzett szeretete soha sem kérdőjeleződik meg.

Jennifer olyan, mintha a testvéred lenne?
Igen, határozottan! Bár közben én is idősebb lettem, így egyre nagyszerűbb baráttá vált és egyfajta mentorom is lett. Nagyon klassz volt mellette felnőni.

Egy nagyon izgalmas jelenet a filmben, amely a légiriadó során Katnissre és Primre összpontosít. Milyen volt azt leforgatni?
Nem szoktam hozzá, hogy komolyabban színészkednem kelljen Prim szerepében. Szóval számomra nagyon jó buli volt, mert a végére teljesen eláztam! Cipeltem azt a 10 kilós macskát, miközben bőrig ázva rohantam lefelé a lépcsőn. Szóval király volt! Új fitnesz terv.

Amikor a macska színészkedett abban a jelenetben, az is valami hihetetlen volt. Milyen volt a cicus?
Orionnak hívják! Egy nagyon édes cica, Jen és én pedig szeretjük, ha van körülöttünk macska. Szóval nagyon nyugodt volt, aranyos és jól idomított. Nem tudtam, hogy macskát is lehet idomítani, de lehet, hidd el. De nagyon jó volt, olyan, mintha egy másik színésszel játszottam volna.

Innentől SPOILERES annak, aki nem olvasta a Kiválasztott könyvváltozatát! Durván spoileres, én szóltam!!


A második részben Prim kicsit más dolgokat is csinál, konkrétan a történet egyik legfontosabb eseménye vele történik... A karaktered meghal. Milyen volt ezt olvasni a könyvben és a forgatókönyvben?
Nos, amikor először olvastam... hát nyilvánvalóan nagyon szívszorító volt. Mindenki számára nagyon szívszorító ezt olvasni, én mégis kiállnék Suzanne Collins mellett, mert szerintem ő csak megpróbálta bemutatni, milyen kegyetlen is az a világ, hogy milyen borzalmas ez az egész, és hogy ott a Kapitóliumban senkinek nincs szíve. Lassan eljutok oda - és ezt szeretem a Kiválasztottban, hogy lassan megértem, hogy miért történik ez, hogy a háborúban miért így kell történnie a dolgoknak, és szerintem ez nagyon fontos. De igen, nagyon szomorú volt, ahogy nyilvánvalóan minden olvasó számára az. De szerintem ez bizonyított valamit, ami nagyszerű.

Volt korábban egy kisebb vita azzal kapcsolatban, hogy hogyan kezeli a könyv Prim halálát: nem egy nagyszabású jelenet az, ami róla szól. Ez másképp lesz megközelítve a filmben?
Nos, mindig is az volt a fő irányvonal, hogy hűek maradjunk a könyvhöz. Izgatottan várom, hogy az emberek láthassák, mert csodálatos jelenet. Tényleg megpróbáltunk olyan könyvhűek maradni, amennyire az csak lehetséges.

Hogy állsz a Peeta vagy Gale kérdéssel? 
Én Katniss mellett állok! Viccelsz? (nevet) Hajrá csajok!! Igen, emlékszem, nagyjából 10 voltam, amikor ez először felmerült. 10 éves voltam, amikor olvastam a könyveket, és nem feltétlenül a Peetával és Gale-lel való bizonytalan kapcsolataira összpontosítottam Katnissnek, hanem a Prim és a családja iránt való szeretetére, a harcra, és tetszett, hogy a történet lényege, számomra legalábbis, miképp áll ki egy lány és próbál megmenteni minél többeket. Igazi küzdőszellem. Szóval igen, határozottan Katniss mellett állok!

Csodálatos lett a filmzenei album is.
Ó, istenem, én olyan izgatott vagyok!

Odáig vagy tőle?
Lorde-tól vagyok odáig. Egyszerűen imádom! És ez már hosszú ideje így van, szóval ez számomra rendkívül izgalmas volt. Úgy értem, hihetetlen, hogy ő felügyeli a filmzenei társalbumot. Nagyon izgatott voltam, amikor megtudtam, hogy ír egy számot az albumra, az járt a fejemben, "Ó, istenem, hisz ez csodálatos!" Aztán pedig "Ó, basszus, Te felügyeled az egész albumot? Ez őrület!" Szóval igen, nagyon izgatott voltam emiatt. Szeretem Lorde zenéjét.

Találkoztál Lorde-dal személyesen is?
Nem találkoztunk még, de remélem, hogy fogunk. Meg kellene történnie. Nagy rajongó vagyok.


Mióta elkezdtetek dolgozni a filmen, Jennifer karrierje hatalmasat robbant. A hírnévnek az a szintje, ahol ő tart, nem rémít meg téged?
Nem, mert Jen nem tesz úgy, mintha a hírnévnek ezen a szintjén állna. Számomra ő ugyanolyan, mint bármelyik vele egykorú lány. Mindenben a tökéletességre törekszik, csodálatosan kezeli a helyzetet, nagyon vicces és nagyon szerény. Még mindig őrület számomra is, ha meghallom a nevét, hogy "Jennifer Lawrence". Nekem ő csak Jen. Egy teljesen átlagos, vicces, őrült csaj. Ezért aztán nem vagyok megrémülve ettől az egésztől.

Olyan karrierre vágysz te is, mint Jennifernek van?
Egyértelműen. Szerintem minden színésznő ilyen karrierre vágyik. Rendkívül tehetséges, nyert már Oscar-t, háromszor jelölték. Szerintem Meryl Streep nyomdokaiban jár. Véleményem szerint később is Ocsart Oscar után fog nyerni, mert akkora tehetség. És ő az egyik legjobb barátom, ezért nagyon örülök a sikereinek. Akkortájt kezdte a szakmát, amikor annyi idős volt, mint én most, szóval adott néhány tanácsot a szakmával kapcsolatban, azzal, hogy milyen a film és a TV világában és Hollywoodban felnőni. Ez egy őrült hely; az embernek önmagának kell maradnia mindvégig. Szóval nagyszerű példakép ő számomra.
Forrás: Cosmopolitan

5 megjegyzés:

  1. Nagyon intelligens lány, jó olvasni az interjúit :)

    VálaszTörlés
  2. Imádom ezt a lányt! :) köszi a fordítását!

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jó kis cikk! Azért a könyvben azt a rész nem a csodálatos szóval írnám le, de a filmben biztosan jól megoldották. Nagyon tetszik ez a kép Jenről és Willowról.
    Ncsi

    VálaszTörlés
  4. tényleg minden kérdésre, minden interjúban nagyon okos válaszokat ad :) bár egy dologba belekötnék: *SPOILER* nem a Kapitólium ölte meg, hanem Coin! nem tudom miért így fogalmazott.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez azért nem volt teljesen egyértelmű, mármint, hogy pontosan kié is volt a légpárnás. Ezt a kérdést - szándékosan - nem tisztázták a könyvben. Utalni utalt rá, hogy esetleg nem az aminek látszik, de a végén Kathniss már nagyon össze volt zavarodva, pont emiatt is.

      Törlés