Jennifer Lawrence Entertainment Weekly nagyinterjú

Pár hete jelent meg az Entertainment Weeklyben az év 8 legelismertebb szórakoztatóipari alakjának listája, és ezen szerepelt Jennifer Lawrence is. Az újságban egy hosszabb cikk, interjú is megjelent a színésznővel, amelyet eddig nemigen tudtam fordítani, hiszen a filmhez közelebb álló anyagokból is bőven volt mit kitennem. Most azonban immáron semmi akadálya. Kivéve a hossza, de ha én megküzdöttem a fordításával, hátha Ti is elolvassátok. :)

Alig 25 éves, de máris Oscar-díjas, ugyanakkor Hollywood egyik legjobban kereső színésznője. Most, hogy elbúcsúzik Katnisstől és köszönti eddigi legfelnőttebb filmjét, az év végén megjelenő Joyt, Jennifer Lawrence saját erejével ismerkedik. De végzett a játékokkal.

Jennifer Lawrence vidáman int a csaposnak, amikor belép New York-ban a városközpont egyik szállodájának bárjába.

- Kicsit sokat adtak inni az este! - kiáltja eljátszva, milyen dühös emiatt, majd látványosan vigyorogva leül a kanapéra. Lawrence azon ritka hírességek közé tartozik, aki pörgős, gátlástalan, de elbűvölő a beszélgetős műsorok kamerái előtt, a vörösszőnyegen és a díjátadó beszédek alkalmával is. "Ugyanakkor félelmetesen zseniális" - mondja róla a komikus színésznő, Amy Schumer, aki Lawrence közeli barátja és akivel együtt írnak vígjáték forgatókönyvet. "Ő a legviccesebb, legokosabb ember, akit ismerek. Őrület, hogy milyen fiatal." Igen, valóban olyan, mintha 25 éves kora ellenére Lawrence már leélt volna néhány Hollywood-i életet. Miután figyelemre méltó előadásával 2010-ben bemutatkozott A Hallgatás Törvényében, amelyben való szerepléséért Oscar-díjra jelölték, öt éven át kasszasiker sorozatokban szorgoskodott (Éhezők Viadala, X-Men), ám mindezen közben sikerült lecsapnia néhány David O. Russell filmre. 2012-ben a Napos Oldalban való teljesítményének köszönhette a Legjobb Színésznő Oscar-díját, majd 2013-ban az Amerikai Botránynak köszönhetően újabb jelölést kapott. Most karácsonyra ismét együttműködtek a Joy című film elkészítése során, amely egy olyan asszony története, aki olyan hatalomra és vagyonra tesz szert, amely négy évtizeden át kitart. "Jen még mindig ugyanaz az ember, a lány Kentuckyból, aki most nővé válik." - mondja Russel. "Abban a kiváltságban van részem, hogy végignézhetem ezt. De a film is erről szól. Ez sok egy 25 éves ember számára. Mégis megtörténik. Jennifer tényleg rátalál majd a maga hangjára." Némelyek vitatnák ezt, mondván már meg is találta.


Épp szünetet tartasz a Chris Prattel közös főszerepű sci-fi kalandfilm, a Passengers forgatásában, hogy világszerte promotáld Az Éhezők Viadalát, majd azonnal vissza is térsz a forgatásra. Nincs szükséged egy kis kikapcsolódásra?
Van? Én tényleg nagyon-nagyon szeretek színészkedni, és ez engem tényleg boldoggá tesz. Engem nyomasztana, ha cél nélkül kelnék fel és úgy feküdnék le, hogy nem értem el semmit - mások ezt hívják nyaralásnak vagy szabadságnak.

Egy olyan sorozat vége, mint Az Éhezők Viadala öt év után, tényleg olyan, mintha végeztél volna a főiskolán?
Ha az ember főiskolára jár, akkor sem tölt el olyan sok időt a társaival, amennyit mi töltünk a forgatásokon - első hét végére már minden normális dolgot elmond magáról az ember. Aztán vannak azok az őrült baromságok, amit megfogadsz, hogy soha senkinek nem árulod el, mégis megteszed, mert napi 16 órát töltötök együtt a forgatáson. Josh-sal, Liam-mel és Woody-val mi tényleg ismerjük egymást. Ezek az emberek többet tudnak rólam, mint bárki más ezen a bolygón. Szóval nagyon furcsa volt, hogy véget ért ez az egész. Olyan vége hangulat van. És nem csak kis időre és nem hittem volna, hogy ez is eljön egyszer, de eljött. Vége van. És rendben is van ez így. Rendben van, hogy továbblépünk.

Nem játszhatod egész életedben ugyanazt a karaktert.
Nem, unalmas is volna és nem is lenne igazságos a világ többi hihetetlen karakterével szemben.

Most, hogy véget ért Az Éhezők Viadala és a jövőre megjelenő X-Men: Apokalipszist forgatod, lassan végzel a franchise-os kötelezettségeiddel. Milyen érzés?
Őrület. 20 éves voltam, amikor aláírtam ezekre a munkákra. Emlékszem, az járt a fejemben, "Úristen, 25 éves leszek a végére." Olyan távolinak tűnik. Furcsa belegondolni, hogy más rendezőkkel kezdtem, nem David O. Russell-lel és Francis Lawrence-szel, aki a világ legkedvesebb embere.

Úgy tűnik akkor nem a Joy lesz az utolsó David O. Russell film, amiben szerepelsz.
Nem. Daviddel soha-soha többé nem készítünk filmet egymás nélkül. Annyira imádom őt, hogy néha nem tudok anélkül beszélni róla, hogy el ne sírnám magam. Nézd. Már könnyezem is. Megértem minden egyes pillantását, minden apró rezdülését, minden egyes szót, amit mond vagy épp nem mond ki. Minket közös munkára teremtett az ég.

A Joy-ban négy évtizeden át követjük nyomon a karakteredet. Ugyanakkor ez a második olyan Russell-lel közös filmed, amelyben anyát alakítasz.
És ez különös? Daviddel mindig úgy megy a dolog, hogy mindig tudjuk, hogy túl fiatal vagyok ehhez és ehhez a karakterhez, de ez a mi karakterünk. De nem tudunk nem együtt dolgozni. Ugyanez lesz akkor is, ha majd 50 éves leszek: ha majd azt kéri, játsszak el egy gimis lányt, majd eljátszom! Ne mond, hogy nem leszek rá képes! (nevet) Az emberek most haragszanak emiatt, na majd csak várd ki a fordítottját!

A Joy egy fiatal nőről szól, aki nagyon fiatalon nagy hatalmat szerez és aztán meg kell küzdenie az élettel, amely a siker után várja. Látsz párhuzamot saját és karaktered korai sikere között?
Az a vicces a mintákban vagy párhuzamokban, hogy ha akkor ismered fel, amikor alakítod, szinte még kevéssé lesz hiteles a dolog. Daviddel a karakterre összpontosítottunk: okos, kreatív, vicces, nagy hatalmú és erős. Anyaként kezdi, majd egy több milliárdos üzlet vezetője lesz, végül kegyetlenné és érzéketlenné válik. És mit jelent az, ha megvan mindened, amiért dolgoztál? Most könnyű visszanézni és azt mondani, "Jééé, ez itt egy párhuzam", de akkor nem erre figyeltünk. És szerintem így jobb is. Sose hasonlítanám össze magamat egy karakterrel. Soha nem éreztem, hogy összefüggenének velem.

De azért a kérdés jogos: Mi következik azután, hogy az ember sikert ér el?
A saját személyes élményeimről tudok beszélni. Az emberekben sokkal kevesebb lesz a bűntudat, amikor a másik népszerűbb lesz vagy több pénze lesz. Az emberek kevésbé éreznek bűntudatot, ha elvesznek tőled, mert az olyan, mintha csak egy Snickers-t csennének el a Duane Reade-ből [nagyáruház]. Az emberek megfeledkeznek arról, hogy Te úgy érezheted, mintha ki akarnának szipolyozni vagy meg akarnának támadni.

Milyen következménnyel bír ez a te személyes életedre nézve?
Én csak nagyon szűk körben mozgok. Abban a pillanatban, amint úgy érzem, bárki ki akar használni vagy rossz szándékkal közelít felém, nulla bűntudattal vágom ki a pi...ba az életemből. Zseniálisan működik a f...fej felismerő készülékem. Egyetlen barátom sem lesz velem f...fej. Az életemben mindennek őszintének kell lennie.

Két újabb barátod Amy Schumer és a húga, Kim Caramele, akikkel éppen forgatókönyvet írtok.
Ma este találkozom velük, alig várom! Ők a legviccesebb anyaszomorítók, akiket valaha ismertem. És csodálatos írók is egyben. És gyorsak! A forgatókönyv nagyon jó lesz! Tényleg nagyon jól tudunk együttműködni - a legtutibb buli velük együtt dolgozni! Folyamatosan nevetek velük. Amy és én testvéreket alakítunk [a történetben], akik útra kelnek, hogy felvegyék a kapcsolatot a bátyjukkal... és itt jön a csavar! Ez tényleg nevetséges és hihetetlenül kemény. Már ki is gondoltam, mi legyen a kiegészítő szöveg a leendő mozis poszteren: "A kisebbségek támadva érzik majd magukat, de az összes világos bőrű ember is."

Az írással szeretnél foglalkozni inkább? Hogyan látod folytatódni a karrieredet?
Szeretnék írni valami olyasmit is, amiben nem szerepelek majd. A színészi munkát kicsi, sötét filmekben szeretném majd folytatni. Szeretnék visszatérni a független filmekhez. És szeretnék rendezni egy vígjátékot is. Már azóta szerettem volna rendezni is, mióta a színészkedésre vágytam, csak nem beszélek róla, mert inkább cselekszem.

Mit gondolsz, mikor fogsz rendezni?
Azt hiszem, az Amy-vel közös film után. Leszerződtem egy Project Delirium című film rendezésére, ez egy mentális betegségekről szóló, 1960-as években íródott cikk alapján készül, aminek része például egy borzasztóan félresikerült kísérlet is. Ez vicces, mert 16 éves korom óta szeretnék rendezni és mindig is azt gondoltam, hogy lépéseket kellene tennem ez irányba. Ha korábban próbálkoztam volna vele, még nem álltam volna rá készen. Most már készen állok rá.

Októberben írtál egy esszét a Lenny című magazinba a Hollywood-ban jellemző nemenként egyenlőtlen fizetésekről, amelyben nagyon nyíltan fogalmaztál saját szakmabeli küzdelmeidről is. Volt ennek bármilyen hatása?
Némelyik műsorban "csibészes megnyilatkozásnak" nevezték az írásomat, mire én azt gondoltam, hogy "köszi, hogy megerősítitek az állításaimat". Nevezne bárki csibésznek egy férfit? Az én gondjaim nem a pénzről szólnak. Nekem nincs szükségem pénzre, van belőle elég, én már túl is vagyok fizetve. Én azt próbáltam megfogalmazni, hogy a saját gondolkodásmódom engem hogyan segített abban, hogy eljussak idáig és [hogy ebből a szempontból] teljesen mindegy, mennyi az ember fizetése.

Ezt nagyon fontos hallaniuk azoknak a nőknek, akik nincsenek olyan helyzetben, mint te. A nőknek nehéz felismerniük, hogy saját ügyvédjüknek kell lennie.
Egy nőnek az nehezebb, hogy korlátoltabb legyen, mint egy férfi. Mert ez erről szól. Nem vagyunk áldozatok pusztán azért, mert nekünk vaginánk van és ezt el kell fogadni. Én így érzem. Úgy hiszem, megálljt parancsoltam ennek az egész f...ságnak. Pontosan megmondom, mit gondolok. Azt látom, hogy ez elsőre megdöbbenti az embereket, de aztán látják, hogy tényleg ilyen vagy: egyenes. A lényeg, hogy az ember ne szégyenkezzen, hanem legyen magabiztos.

Ha nézem ezt az írást, hogy forgatókönyvet írsz, tervezed, hogy rendezz, látható, hogy átvetted az uralmat a karriered felett. 
Én csak azt szeretném... Nem akarok... (hosszú szünet) Igen, köszönöm. (nevet) Próbálkozom ezekkel az új, őrült dolgokkal, miközben tudom, hogy meg fogom bánni, ha mondok valamit, szóval inkább megpróbálok nem mondani semmit.

Hallottam, hogy aggódsz amiatt, mit mondasz és próbálod cenzúrázni magadat, ami - őszintén szólva - kár.
Ez olyan, hogy mindenki rám figyel. Őrület, de ez is része a munkámnak. Miért nem tudok egyszerűen színészkedni? Miért számít egyáltalán, hogy kedvelsz-e?

Nem lenne szabad engedned, hogy ez az egész megváltoztassa a személyiségedet - ne fogd vissza magad! Mondd, amit csak akarsz!
Rendben. (szünet) Akkor beszéljünk a dildókról...
Forrás: EW