A beszélgetés - Kiegészítő novella A 12. körzet hamvai fanfiction sorozathoz

Mivel ez a rész is a nemrégiben tárgyaltak idején játszódik és mert nem olyan hosszú, arra gondoltam, lefordítom Nektek ezt is mielőbb. A történetből megtudhatjuk, hogyan is töltötte Peeta és Johanna azt a néhány órát, amíg Katniss és Gale megpróbálták tisztázni érzéseiket az erdőben. Érdekes módon kivételesen nem E/1-ben íródott a novella.

- Szükségük van rá. Jót fog tenni nekik. - mondta Peeta annyi magabiztossággal, amennyit csak össze tudott szedni, miközben tenyere élével egy adag tésztát dagasztott. Teste teli volt negatív feszültséggel, amit megpróbált valamennyire elrejteni vendége elől. Sajnos nem túl sok sikerrel. Ráadásul valahogy az sem sugárzott nyugalmat, hogy miután végigszáguldott a konyhán, párhuzamosan legalább tízfélét kezdett sütni.
Johanna nem válaszolt, bár ennek inkább az volt az oka, hogy annak a térnek, ahol beszélni szokott, minden négyzetcentije tele volt finom puha süteménnyel, amit vendéglátója épp most húzott ki a sütőből. Hirtelen egy halom morzsa tört elő a szájából, amely egyre domborodó hasára pottyant.
Peeta keményen, szinte elkeseredett lelkesedéssel csapkodta a tésztát, majd kisebb darabokra tépte, majd hirtelen apró cipókat formázott belőle.
- Mert tudod, ez már két éve történt. Katniss készen áll a gyógyulásra, azt hiszem. Jó lesz ez. Sőt, nagyszerű.
Johanna továbbra sem válaszolt, a könyökére hajolt a hatalmas konyhapult egyetlen tiszta pontján. A pult többi részén a házban található összes sütési hozzávaló volt szétszórva, amelyek közül Peeta szinte mindegyiket párhuzamosan használta. Johanna egy egész csokis croissant-t tömött be a szájába egyetlen darabban.
- Nem mintha könnyű lenne. Már vagy fél éve nem tudok beszélni erről Katniss-szel. De akkor is hiányzott is neki Gale. Úgy értem, a legjobb barátok volt és ez nem múlik...
- Peeta? - szakította félbe Johanna lágy hangon.
- Igen?
- Fogd be.

Egyetlen Szabály - Kiegészítő novella a 12. körzet hamvai fanfiction sorozathoz

Múlt héten olvashattátok a Törvényes esküvő című fanfiction novellát, amelyben volt egy utalás arra a beszélgetésre, amikor Johanna és Gale elárulják Hazelle-nek, Gale anyukájának, hogy Johanna babát vár. Nos, az esetet ezúttal Vick szemszögéből olvashatjátok. Jó szórakozást hozzá!

A nagyon esetlen, ugyanakkor zseni tizenöt éves Vicket eléggé érdeklik a lányok. Most épp arra készül, hogy végignézze, hogy anyja hogyan készül széttépni bátyját egy nő miatt.

Elég komoly jelentősségel bíró tény, hogy a bátyám és Johanna Mason, a Hetvenegyedik Éhezők Viadala győztese együtt tértek vissza a Tizenkettedik körzetbe, különösen bátyám huszonhat hónapig és tizenhárom napig tartó önkéntes száműzetése után. Vagy a kormányzati hivatalba történő száműzetése után. Gyanítom, a kettő számára ugyanaz. Bár senki nem beszél róla, de Johanna, aki elég sovány volt, amikor legutóbb láttam, legalább két-három kilót szedett fel kizárólag hasra és mellre,durván három hónap leforgása alatt. Nos, talán az én képzeletem szárnyal túlságosan, de mivel a női anatómiát a tiszta esztétikán kívül is tanulmányoznom kell, bevallom, ezt meg is teszem. Nem tehetek róla, de nem tudom nem észrevenni, amikor Susie Alberts nővére besétál a pékségbe, a pultra hajol, hatalmas melleit előretolja, hogy Peeta észrevegye őt. Nos, tényleg nem lehet nem észrevenni, kivéve, ha az ember maga Peeta, mert neki láthatóan nem tűnik ez fel. De még ha nem lennének előzetes ismereteim (de megesküdtem, hogy megtartom a titkot), akkor is teljesen biztosnak érezném, hogy a bátyám... társa gyereket vár. Még azt a következtetést is levonnám, hogy mivel együtt vannak itt, a gyerek Gale-é. Rory is tudja, de ő folyamatosan kinn van az erdőben, mióta Gale-ék vonata megérkezett. Anyám sem hülye. Neki is feltűnt, hogy Johanna másképp néz ki. Még talán Posy is észrevette, mégis, amikor leültünk vacsorázni, senki sem hozta fel a témát.

Átkozott legyek, ha én leszek az első. Szeretem a bátyámat, aki sokkal inkább apám volt, mint bárki, ám a háború megnehezítette, hogy megjósolható legyen a viselkedése. Johanna pedig, hogy teljesen őszinte legyek, igazán rémisztő. Szóval ülünk és vacsorázunk, miközben Posy olyan dolgokról fecseg, amelyek csupán egy hétéves számára érdekesek, senki más számára nem. Anyám is csöndben van, bár ő nem olyan bőbeszédű. Nem vagyok biztos benne, hogy ez természetes személyiségének része vagy apám korai halála okozta trauma eredménye. De igazából nem is fontos, mert mostanában is mindig csöndben van. Azt hiszem, Rory is ezért olyan szótlan. Nos, és talán amiatt, mert Prim meghalt.
De emiatt nem hibáztatom. Primrose Everdeenhez tényleg nem volt hasonló.

Törvényes esküvő - Kiegészítő novella A 12. körzet Hamvai fanfiction-sorozathoz

Sejtem, hogy voltatok, akik szívesen olvastátok hamarabb is, de sajnos (jó, bevallom, nem annyira sajnáltam mindig) nem annyira volt idő fordítani. De türelem fanficet terem és persze fordítást hozzá, szóval olvassátok szeretettel. :) Vigyázat, hosszú! Én szóltam.
A novella második felében 18 éven felülieknek szóló tartalom olvasható. Kérlek, ennek tudatában és csak saját felelősségre olvasd.

Katniss és Peeta törvényes esküvője. Jelenet a Jó Feleségből. - Peeta szemszöge. A fejezet előzménye ITT.

Amikor Katniss Everdeen a hátán fekszik, olyan hangosan horkol, mint amikor a vonat befut az állomásra. Nagyon aranyos, de tényleg. Vagy legalábbis az lenne, ha ez a horkolás nem épp a legmélyebb álmomból ébresztene fel. Katniss mellettem fekszik és karjaival úgy csapkodja a párnát, hogy szerintem még a saját házában alvó Haymitch-et is felébreszti.

Na jó, igazából nem.
Mert Katniss Mellark fekszik mellettem.
Már hónapok teltek el azóta, de még mindig nem tudom elhinni, hogy igaz. Hogy itt van. Hogy a feleségem.
Persze ez nem igazán segít abban, amikor reggel felkelek és nem érzem egészen pontosan, hogy hol is vagyok. Alvás közben valahogy mindig kicsúszik a karjaim közül. Ha nincs a közvetlen közelemben, amikor felébredek, nem ismerem fel a környezetemet. Azon gondolkodom, hol vannak a bátyáim, miért nem vagyok már a pékségben, és elkezdek pánikolni amiatt, mi is történik, mielőtt odahúzódnék ahhoz a kicsi összegömbölyödött halomhoz, amely Katniss teste és akkor eszembe jut.
Sajnos nem csupán az jut eszembe, hogy meleg ágyban fekszem a nővel, akibe szerelmes vagyok. Hanem minden. Hogy hol vagyok, hogy mit értünk és mit veszítettünk el... szóval minden. Annak ellenére, hogy Katniss itt van mellettem, ezekben a pillanatokban nehéz boldognak lenni, amikor átjár a múlt és az a rengeteg halál és annak minden részlete. És mindez határozottan bekúszik a tudatomba. A borzalmas események minden apró töredéke, amikre soha nem szeretnék emlékezni, de tudom, hogy léteznek, emlékezetem határán táncolnak.
Mégsem lehetetlen azonban elhessegetni ezeket a gondolatokat, amikor Katniss mellettem fekszik és édesen nyöszörgő hangokat ad ki, miközben megpróbál megtalálni engem álmában.
Néha imádnivaló.
Máskor azonban... nos... kissé elviselhetetlen.

A jó feleség - 11. fejezet: Epilógus

A 12. körzet hamvai sorozat második kötetének epilógusa. - Katniss szemszögéből

A háború előtt hetvenöt év rendkívül hosszú élettartam volt. Még a legerősebb bányász tüdeje is megadta magát a tüdővésznek harminc munkával töltött év után. A kereskedők ugyan tovább éltek, de nem sokkal. A hatvan év már hihetetlenül soknak számított. Graesy Sae maga nyolcvan volt, amikor végül meghalt, és ő volt a legidősebb ember a Tizenkettedik körzetben, akit valaha ismertem.
Én azonban már több, mint egy évtizede betöltöttem a nyolcvanat.
Ha hetvenöt évig élni kihívás volt a világunkban, hetvenöt évnyi házasság ugyanazzal a férfival nem csupán kivételes teljesítmény, hanem szinte lehetetlen is volt. Talán ahogy halad előre az idő, az emberek majd egyre tovább élnek, és egyre nagyobb esélyük lesz egy hasonló mérföldkőre, de már azt látom, hogy az, hogy az emberek tovább élnek és ezáltal több lehetőségük lesz, azt jelenti, hogy a fiatalok egyre később és később házasodnak. De valószínűleg így a legjobb. A házasság első öt éve különösen nehéz, és egy átlagos párnak nem is ajánlanám bizonyos fokú érettség nélkül belevágjon.
Nem mintha Peeta és én bármiben is átlagosak lettünk volna. Így aztán azt hiszem, nem hétköznapi, hogy Peetával hetvenöt éven keresztül sikerült férj-feleségnek lennünk. Azt hiszem, azok után, hogy túléltünk két életre-halálra zajló Viadalt és egy háborút, a sors úgy döntött, kegyes lesz hozzánk és rendkívül hosszú élettartammal ajándékozott meg bennünket. Miután nem volt szükségünk komolyabb orvosi beavatkozásokra (kivéve persze, ami a Viadalok és a háború után történt), mindketten sokkal tovább éltünk, mint amilyen hosszú ideig az Éhezők Viadala egyáltalán létezett. A házasságunk maga annyi ideig tartott, mint a Viadalok. Sok hazafias történész ezt a tényt úgy állítja be, mint egyfajta szimbolikus győzelem a zsarnokság felett, hogy megpróbáljanak bizalmat kelteni az emberekben, a kormány iránt, amely az olyanok nélkül, mint Paylor és Gale, máris a kapitóliumi központosítás első jeleit mutatja. Azt hiszem, Peetával egyszerűen nagyon, de nagyon szerencsések voltunk.

Most azonban az én erős és kedves férjem haldoklik.
A neurológusok, akik olyan keményen próbálkoztak, hogy teljesen meggyógyítsák Peeta agyát, mondták, hogy előbb-utóbb mindenképp megtörténik, hogy a korral leomlanak a fejében a gátak. Ők harminc évvel korábbra várták, és el voltak ámulva, amiért ez a folyamat olyan lassan haladt csak előre. Ez még csak nem is probléma. A legtöbb idősödő ember átéli. Demenciának hívják. Többnyire gyógyítható.
Peeta számára azonban nem.
Peetának az elmúlt öt évben minden áldott nap rohama volt. Bár nem olyanok, mint egykor. Ahelyett, hogy erőszakos formában törnének a felszínre zavaros emlékei, olyan, mintha valami kiszívná az agyát. Egyáltalán semmire nem emlékszik, fél, retteg, mint egy kisfiú. Én megteszek minden tőlem telhetőt, hogy megnyugtassam, de mostanra olyan rosszul látok, és olyan nehezen mozgok, hogy semmi nem egyszerű. Egyszer eltéved valahol a házban, én pedig nem tudok odamenni hozzá. Néha azt sem tudom kivenni, hol van vagy mit mond. Ez igazi rémálom, ami sokkal rosszabb, mint azok a borzalmas álmok, amelyek életem nagy részében sújtottak.
A rohamok ideje egyre nő, néha már órákig tart. Több orvos fordult már meg itt az Applethorpe intézetből. Nem tehettek mást, mint hogy itt hagytak egy üveg gyógyszert. Egy szemtől fél napig nem lesznek rohamai, a következő azonban sokkal tovább tart. Azt mondták, egy doboz még hatásos lesz, de aztán már elmúlik a hatása. Az elmúlt időszakban megpróbáltuk beosztani, hogy felkészüljünk a legfontosabb alkalmakra: dédunokáink születésnapjai, körzetbeli ünnepségek és az olyan napok, mint a mai is, a házassági évfordulónk. Végül eljön majd a nap, amikor Peeta rohama soha nem ér majd véget.

Ma reggel, mielőtt megakadályozhattam volna, Peeta bevette az utolsó két szemet.

A Nagymentor - 11. fejezet: Epilógus

A gyereknevelés viszontagságai mindannyiunk kedvenc alkoholistájának szemszögéből. A 12. körzet hamvai sorozat befejező kötete.

Nagy, nagy, nagy nap ez a mai.
Persze ez is olyan nap, amikor aprólékosan elkészített frizurámba a szokásosnál több csatot kell tenni. Így aztán, amikor mindenki elhagyta a házat én még ott maradtam, hogy feltúrjam a szekrényeket, fiókokat és minden egyéb zugot, hogy kétségbeesetten keresni próbáljak valamit, ami megfogja a hajamat. Katniss és a lánya gyakorlottak ebben a kérdésben. Fonatok, csavarok meg mindenféle dolgok, amelyek látszólag az akaraterejükből kifolyólag képesek egyben maradni. Az én hajam tehát loknikban lóg a hátamon, amikor így állt, Haymitch régen mindig meghúzta, amikor nem néztem oda.
Csöndben kinyitom a hátsó ajtót, megpróbálok elsettenkedni a múlt emlékei mellett, amelyek a fákba kapaszkodnak. De tudom, ezek az emlékek sosem tűnnek innen. Haymitch itt van a mélyben.
Ma megmutattam Katnissnek, hogyan csavarjon bonyolult kontyot Hope hajából, aztán virágokat tűztem bele, mint amikor kislány volt még. Mostanra azonban felnőtt nő. A leggyönyörűbb, akit valaha volt szerencsém megismerni. Nem hallja, hogy közeledek, ahogy puha ujjaimat a fa kérgébe vájom. Nem hiszem, hogy korábban a közelébe osontam volna bárkinek is, de ez a mai nap valahogy más.

- Ma férjhez kellene mennem, Haymitch. - mondja Hope halkan, kikukucskálva a fátyla alól, ami a Második körzetben már divat, de itt még újdonság. A szél belekap és hátrafújja, ki az arcából, közben felnevet, de a pislákoló nap fényében látom, amint szemei megtelnek könnyel. Tudom, hogy ennek nem kellene szemtanújának lennem, meg kellene köszörülnöm a torkomat hangosan, hogy aztán együtt menjünk le a térre, ahol már mindenki felsorakozott, hogy egy csodálatos ünnepség részese legyen. De Haymitch szerette Hope-ot. Én pedig szerettem őt, pedig tudom, ehhez sosem volt igazán jogom.
Így aztán hallgatnom kell.
- A helyzet az... - Hope elhallgat, hangja csak egy kicsit bicsaklik meg - hogy csak az jár a fejemben, amit még akkor mondtál, amikor kicsi voltam. Hogy nem a házasság az egyetlen módja, hogy szeressünk valakit. Hogy néha hagynod kell, hogy Effie azt tegye, amit csak szeretne, mégis tudod, hogy mindig vissza fog térni. Hogy élhetitek a saját életeteket két különböző helyen, de ezzel együtt szerethetitek egymást. És hogy néha minden olyan bonyolult. - Megremegek a felismeréstől, hogy annak ellenére, amit éveken át gondoltam, Haymitch igenis beszélt rólam. Hogy többet jelentettünk egymásnak, mint két elveszett lélek, amelyik egymásba kapaszkodik. Többet, mint utolsó öreg relikviák, amelyek végignézik, amint egykori világunk elenyészik.
Óóó, Haymitch.
Hope kihúzza magát, úgy folytatja.
- Azt mondtad, hogy ha valaki megpróbál rávenni valamire, amiről tudom, hogy nem helyes, még ha csak úgy is gondolom, hogy még nem teljesen helyes, akkor álljak ki magamért. Azt mondtad, meg tudom tenni, meg tudok tenni bármit, amit akarok. És tudod mit Haymitch? Én most egyszerűen nem hiszem, hogy ezt akarom.

A nagymentor - 10. fejezet: Tizenkettő

A gyereknevelés viszontagságai mindannyiunk kedvenc alkoholistájának szemszögéből. A 12. körzet hamvai sorozat befejező kötete.

- Fáj? - kérdezi halkan.
Mindig is fütyültem a veséimre. Már amikor a Viadal utáni években mindenki arról papolt, "mit teszek magammal", akkor is a májamat féltették a kapitóliumi orvosok. A májamat, és hogy a sok ivás tönkreteszi a bőröm színét. Azt féltették a legjobban. Még akkor is, amikor a májam tönkrement, a szívem került a középpontba.
Soha senki nem utalt arra, hogy az ivás milyen hatással lehet az ember veséjére. Néhány hónappal az agyvérzésem után egyszerűen leállt a működésük. Miután egy életen át gyötörtem őket, egyszerűen feladták. Nem hibáztatom őket.
Most egy gép végzi a munkájukat. Hawthorne egy légpárnással kiment Beetee-hez, együtt elkészítettek egy gépi pótvesét és attól jobb lett. Pedig még vesét is lehet növeszteni valami tartályokban, de valami okból kifolyólag az esetemben ez nem működik. Állítólag a féktelen alkoholizmusom tönkretette az örökítő anyagomat.
- Lényegében mutánst csinált magából - poénkodott Hawthorne, amikor magyarázta a helyzetet, majd amikor rájött, mit is mondott, inkább befogta a száját.
Erre semmi szükség nem volt. Ez volt a legviccesebb dolog, amit életében mondott.
Így aztán most ez a gép gondoskodik a vérem tisztításáról napi egy alkalommal, a gondoskodás többi részét pedig Ruth Everdeen végzi, aki visszaköltözött a 4. körzetből a 12.-be. Ruth Hazellel lakik. Senki nem mond semmit, de tudjuk, ez nem egy végleges megoldás. Ruth azt mondta, tartozik nekem, amikor felültem és megkérdeztem tőle, mi az ördögöt csinál a házamban. Úgy látszik, a kórház, ahol eddig dolgozott, már nélküle is teszi a dolgát, ő pedig nem az a típus, aki nem adja meg a tartozását.
Végülis elég sokáig élt a Peremben.
És azt hiszem, ott van nekem még Effie is, pedig elég rendszeresen megkérdezem tőle, mi az ördög haszna is van. A válasz, hogy "nagyon is sok" soha nem fog kicsúszni a számon, pedig naponta vagy harmincszor gondolom ezt. Lehet, hogy Ruth az, aki ráköt a gépre, aki vért vesz tőlem, meg ilyenek. Ezekkel a dolgokkal nagyon erősen próbálkozott Effie az első héten, de gyakorlatilag darabjaira hullott minden egyes alkalommal, ahányszor megtette.
Azt hiszem, a börtönre emlékeztette.
De Effie az, aki hoz nekem piát. Azt a kicsit legalábbis, amit a napi folyadékmennyiségem részeként fogyaszthatok. És persze minden mást is hoz, ami azt illeti.

A nagymentor - 9. fejezet: Tíz, 2. rész

A gyereknevelés viszontagságai mindannyiunk kedvenc alkoholistájának szemszögéből. A 12. körzet hamvai sorozat befejező kötete. 

- Hallom, új kísérőt kaptál. - mondja Chaff, aki az elnöki rezidencia erkélyén talál rám. Idén az ő lány Kiválasztottja győzött. Évek óta először sikerült letennie valamit a Tizenegyedik körzetnek az asztalra.
És egyem a lelkét, szegény ronda, mint a bűn. Az egyik szeme teljesen megsérült és még a Kapitóliumban sem tudják helyrehozni anélkül, hogy meg ne vakítanák. Látszik, hogy ezúttal van mit ünnepelni.
Valahogy Chaff-nak sikerült meggyőznie a szervezőket, hadd csatlakozzam a Körútra.
Találkoznom kell az új kísérővel. A következő gerinctelen idiótával, amely majd pokollá teszi az életem.
- Jaja - húzom le azt a nevetségesen finom pohárnyi kapitóliumi likőrt, amelyet Chaff a kezembe nyomott. - Nem mondok köszönetet, amiért az elragadó Silas eggyel feljebb lépett a ranglétrán.
Chaff megrázza a fejét, megvonja a vállát és felnevet.
- Nem fog neked hiányozni.
Én is nevetek, mert tudom, hogy igaza van. 
- Most majd meg kell tanulnom, hogyan bánjak egy csillogó szemű rajongólánnyal vagy ami még rosszabb, valami tekintélyre vágyó ribanccal.
- Honnan tudod, hogy nő lesz?
- Mondták a nevét, ami még az itt megszokotthoz képest is oltári baromság. Essie Plinket vagy valami hasonló nevetséges szarság.
Részegen röhögünk, míg valaki félbe nem szakít minket.
- Valójában Effie Trinket az, Mr. Abernathy. 
Hátranézek a vállam mögött és meglátom őt. Nagyjából tizenöt évesnek látszik, rózsaszín fürtjei és szintén rózsaszín hatalmas szempillái nagyjából ötszörös nagyságúra emelik ki a szemét, mint amekkorák valójában.
- Neked egyáltalán szabad itt lenned? - emelem fel vékony falú kristálypoharamat és azon át nézek rá.
Chaff hahotázik, a nő összevonja a szemöldökét.
- Látom, a Tizenkettedik körzetben nem éppen a legkifogástalanabb az emberek modora. - puffog. - Vagy a szaga.
- Haymitch, ez egy igazi kis méregzsák, jobb, ha vigyázol magadra! - mondja Chaff két röhögőgörcs között.
- Nos, úgy nézel ki, mint egy rajongó lány, de valójában igazi karrierista kis picsa vagy, ugye, hercegnőm? - gúnyolódok.
- Én, Mr. Abernathy, szánalmas körzetének a kísérője vagyok, amit már több, mint egy évtizede nem segít megfelelően. Ha egykor csodáltam is önt, az már rég elmúlt, erről biztosíthatom.
Ezzel megfordul és lesétál az erkélyről, szoknyája lebeg körülötte, ahogy lépked.
- Azt kell, hogy mondjam, ez jól sikerült - vigyorog Chaff.

- Haymitch! - verdesi Vick az arcomat, de alig érzek valamit. - Haymitch! Meg kell mondania, hol vagyunk!
Megmondom neki, hogy hagyjon kurvára békén, de nem igazán érthetőek a szavaim, ahogy kimondom azokat. Kibaszottul fáj a fejem, mindjárt megöl, úgyhogy inkább becsukom a szememet.

A nagymentor - 9. fejezet: Tíz, 1. rész

A gyereknevelés viszontagságai mindannyiunk kedvenc alkoholistájának szemszögéből. A 12. körzet hamvai sorozat befejező kötete. 

- Miért nem veszed feleségül Effie-t? - kérdezi, fején büdös, égett hús és bőr. Szájából koromsötét feketeség árad. Kiforgatja alólam a lábaimat és magával húz a kibaszott fekete mélységbe.
Tudom, hogy ott vannak. Érzem őket, még ha látni nem is látom. Suttognak, nevetgélnek és zokognak. A levegő nehéz a vér szagától. Kezeim és lábaim nyirkosak miatta. Mindenen keresztül hallom Maysilee hörgő zokogását, amelyet halálakor hallatott. Tiszta szívemből ismerem ezt a hangot, hisz mindig hallom, akárhányszor a világ elcsendesedik.
Aztán a föld kicsúszik a lábam alól, ahol vagyok, elesek és egy hideg szobába zuhanok a Kapitóliumba. A börtöncella jellegtelen, de tényleg, mégis az egyetlen, amit kurvára nem fogok sohasem elfelejteni. A sarokban egy ázott halom, amely egykor egy nő lehetett, halott szemei rám merednek. A padló véres és mocskos. A falakon átlós irányú barázdák látszódnak, ahol a legtöbb vér folyt le.
A nő remegő kezein a körmök darabokra törtek.
- Effie? - nyögöm ki, mert ő az.
A nő felnéz, de Effie helyett őt látom.
Tansy-t.
Szája nyitva, mintha sikítani készülne, ám a levegő tele van csapkodó szárnyakkal, ahogy azok az átkozott madarak kiáramlanak a nő szájából és betöltik a teret. Leszállnak a bőrömre, csipkedni kezdenek, a torkomra támadnak. Elhessegetem őket, de nem mennek el. Nincs menekvés előlük. Mindenütt ott vannak. Nem kapok levegőt.
Maysilee ismét haldoklik, és valahol Effie sikít, de csak azokat a rémült, lángokkal teli szürke szemeket látom.
Arra ébredek, hogy testem összerándul, beverem a fejemet a padlóba, amitől másnaposságom csak milliószor rosszabb lesz. Napok óta itt alszok a nappaliban egy üveg fehérszesz társaságában. Mióta csak Hope Effie-ről kérdezett.

A nagymentor - 8. fejezet: Nyolc - 2. rész

A gyereknevelés viszontagságai mindannyiunk kedvenc alkoholistájának szemszögéből. A 12. körzet hamvai sorozat befejező kötete. 

Peetát a konyhában találom, ahol épp ádáz támadást intéz egy adag kelt tészta ellen. Homlokán izzadságcseppek gyöngyöznek. Nyilvánvaló, hogy teljesen kikészült, amiért Hope-ot szomorúnak látja, úgyhogy próbál lehiggadni. Mellette Nick, aki úgy néz ki, mint akinek kitépték a szívét a helyéből és végigtapostak rajta. Lassan kiderül, hogy az igazság nincs is nagyon messze ettől.
- Én egyszerűen... nem tudom, Peeta. - mondja elkínzottan. Most, hogy már gyakorlatilag felnőtt, elég jóképű. Apjára hasonlít, azt hiszem, ám kókadt szerelmes pillantásával elég ostobának tűnik. Nem pont ilyesmire vágyom, hogy szenvedni lásak egy húsz éves fiút. Az ő korában nekem túlságosan is valódi problémám volt, amihez képest, bármi baja is van, biztos nevetséges.
Különös, hogy amikor tíz perccel ezelőtt, amikor azt hallgattam, hogy a kislány sír, amiért csúfolják, még nem így gondolkodtam.
Ám Peeta még az elvakult tésztagyúrás ellenére is remek hallgatóság. Alder, aki az asztalnál ül, úgy néz ki, mint aki valami bonyolult egyenletrendszert old meg. Nem úgy tűnik mint aki hozzá akar szólni a témához, ami már meg sem lep.
- Ő egyszerűen... nem érti! Én szeretem őt! - kiált fel Nick.
- Kit szeretsz? - kérdezem, meglepődve, hogy a dolgok ebbe az irányba indultak. Nick egy jóképű, gazdag kölyök, akinek híres az apja. Nem valószínű, hogy nehéz volna bárki figyelmét felkeltenie.
- Posy nénit! - mondja elutasítóan.
Nickre meredek, aki a pultnak dőlve áll, arcáról sugárzik a nyomorúság.
- Lehet, hogy valahol kiment a fejedből, de ő hét évvel idősebb nálad. - Nálamnál jóravalóbb férfi képes lenne befogni a száját, de én nem az a típus vagyok. Mostanra nem egyszerű megdöbbenteni engem, de az, hogy Finnick Odair fia Gale Hawthorne kishúgába szerelmes, a legnevetségesebb dolog, amit valaha hallottam. Amikor gyerekek voltak, Posy pelenkázta Nicket.
Ezt el is árulom neki, mire úgy elvörösödik, hogy még Peetával is képes versenybe szállni.
- Haymitch, vegyen vissza - mondja Peeta,és próbálja magában tartani a nevetést, miközben meghinti a tésztát valamivel. Valószínűleg tényleg vissza kellene vennem. Nick gyerekként már sok mindenen keresztül ment így, hogy apa nélkül kellett felnőnie. Egy nagyon-nagyon híres, háborús hős apa nélkül. Nem hiszem, hogy ez könnyű lehetett, látni, amint szobrot állítanak neki a Negyedik körzetben, ahol Nick is él.
Így aztán befogom a számat és kiveszek egy sört a hűtőből. Én is nekidőlök a konyhapultnak, mert még ha csöndben is maradok, azért ez érdekesen indul.

A nagymentor - 8. fejezet: Nyolc - 1. rész

A gyereknevelés viszontagságai mindannyiunk kedvenc alkoholistájának szemszögéből. A 12. körzet hamvai sorozat befejező kötete. 

- A fiúk miért ilyen rosszak? - zokogja a kislány Katnissnek, hangja a többiek beszélgetésén át visszhangzik. Igazából észre sem kellene vennem, akkor a zaj, de mégis meghallom. Gondolom azért, mert annyira hozzászoktam már ehhez a hanghoz. Próbálok nem hallgatózni, ujjaim egy, az ölemben lévő üveg nyakára kulcsolódnak.
Egy pikniken vagyunk, ami alól tényleg nem tudtam kihúzni magam, tekintve, hogy a saját bejárati ajtóm előtt zajlik. Egy vidám kis találkozó, amely végül minden nyáron megrendezésre kerül, amikor Hawthornék vagy Masonék vagy hogy a pokolba is kellene neveznünk a babaarcút, a szépfiút meg a kölykeiket, megjelennek egy hosszabb nyaralás erejéig. Katniss mindig kitalál valami játékot, Peeta süt valamit, amivel betömheti ennek az éhes seregnek a száját, de mindenki más is jóllakik.
Az első tíz év vagy így valahogy, elég kellemetlen volt. Még azután is, hogy a lány és az ő jó öreg... unokatestvére valamiféle békét kötöttek, elég nyilvánvaló volt, hogy már csak egymás látványa is fizikai fájdalmat okozott a másiknak. Majdnem mindenki megpróbált erről nem tudomást venni, különösen, hogy ők ketten elég ritkán keresztezték egymás útját. Peeta azonban ragaszkodott hozzá, hogy legalább évente rendezzenek egy olyan összejövetelt, amelyen mindenki itt van. Nem tudom, talán ez amiatt lehetett, hogy abból a közösségből, akik közt ő felnőtt, majdnem mindenki meghalt, de mindenképp erőltette a dolgot.
Johannát rohadtul nem érdekelte, hogy kis családja jelenléte általánosan vagy konkrétan milyen tabukat sért. Sőt, úgy tűnt, kifejezetten lelkes attól, milyen sok kellemetlen helyzetbe kerültek végül, de sosem törődött azzal, hogy beszél gyerekei előtt.
Alder talán ezért lett ilyen furcsa.
Miután Johanna közel egy évtizede bukkan fel a Győztesek Falujában gonosz vigyorral, egy befogott szájú férjjel és a legfurább kölyökkel akit valaha bármelyikünk is ismert, a falak leomlani látszanak Katniss és a szépfiú között. Most már látom, hogy rendszeresen együtt álldogálnak, nevetgélnek vagy mély beszélgetésben merülnek el, amikor Gale idelátogat. Elkerülhetetlen azonban, hogy ne legyen egy pillanat, amikor valamelyiküknek eszébe nem jut valami és ismét eljegesedik köztük a hangulat. Azt hiszem azonban, ha a fal le is omlott, egy kerítés azért mindig marad majd kettejük között. Legalábbis amíg Gale meg nem bocsát magának.
Amit kétlek, hogy valaha is teljesen bekövetkezne.

Nem hallom, Katniss mit mond a lányának, de ahogy a szemem sarkából figyelem őket, látom, amint a kislány ajka lefelé görbül. Nem vagyok teljesen biztos benne, de ha tippelnem kellene, azt gondolnám, Katniss kiskorában elég erősen tartotta magát, majd pedig átkozottul gyorsan fel kellett nőnie, így nem nagyon tudja, milyen, amikor az embert más gyerekek bosszantják. Számára egyszerűbb volt, ha da sem figyelt a többi gyerekre. Neki kisebb baja is nagyobb volt annál, hogy ilyen miatt aggódjon, ami nagyon egyszerű módja, hogy az ember ne nagyon vegye észre a rosszabb gyerekeket. A lányának azonban nincs része ebben a luxusban. Persze úgy vélem, ez hatalmas áldás, de azért ezt így önmagában hogy is érthetné meg egy nyolc éves kislány?
Amikor őket nézem, érzem, hogy feltörnek bennem a könnyek. Nem tudom, mikor történt, mikor kezdtem úgy érezni, hogy szinte vágyom az idióta "mentor" szerepre, mégis határozottan ellenállok a kényszernek, hogy oda álljak a fejük fölé és kéretlen tanácsokkal lássam el őket.
Mert a kislány nem engem kérdezett. Hanem az anyját.
Én viszont biztos nem mondok semmit, ha nem kérdeznek.

A nagymentor - 7. fejezet: Hat

A gyereknevelés viszontagságai mindannyiunk kedvenc alkoholistájának szemszögéből. A 12. körzet hamvai sorozat befejező kötete. 

- Miért nincs a papa a pékségben, Haymitch? - kérdezi Hope, miközben megigazítja a hátizsákját, amikor hazafelé sétálunk az iskolából. A táska félig van csak becipzárazva, néhány rajza és törött ceruzája kandikál ki a tetején. Katniss képes olyan rendben tartani a kislány dolgait, ahogy az életét szokta menteni.
Rántok egyet a kötélen, amit az öccsére kötöttem hámként, hogy elhúzzam a büdös tócsától, amibe épp belemerülni készült, és visszahúzom hozzánk. Fletcher mindvégig nevetgél, gyorsan talpra áll, amikor én megállok, és valószínűleg máris a következő veszélyes vagy gusztustalan dolog felé veszi az irányt. Már fél napja ezen a pórázon tartom a kisfiút, mióta Katniss idegesen lepasszolta őt. Láthatóan Peeta elég csúnyán megégette magát a pékségben, és szüksége volt valakire, aki vigyáz a gyerekekre, amíg ő Peetával foglalkozik. Először azt hittem, teljesen jól megleszünk a kicsivel, ha kiülünk nézni a libákat, hagytam, hogy csinálja a kis gyerekes dolgait. De miután az egyik liba majdnem megharapta az arcát, úgy döntöttem, hogy neki talán mégsem ugyanolyan a kapcsolata az állatokkal, mint a nővérének, így jobb lesz, ha teszek róla, hogy rendesen viselkedjen.
- A papád már megint beteg, bogárkám. - dünnyögöm, és próbálok nem túl nagy jelentőséget tulajdonítani annak, hogy a kisfiú épp egy kövér, lusta városi patkányt közelít meg, amely a hentes és a vegyesbolt közötti szemetesek között kóvályog.
- Móus - morran fel rekedtes hangján, kezét olyan lassan és határozottan nyújtva ki, hogy úgy gondolom, ha hagyom, még meg is fogja azt a dolgot. Kövér, ostoba és lusta a napfényben, de meglepően gyors tud lenni egy olyasvalaki számára, aki még nem teljesen képes uralni a hólyagját.
Ismét rántok a kötélen.
- Az nem mókus, kicsikém. - Ezúttal a kicsi maga totyog vissza hozzánk, csöndesen énekelgetve magának.
Kis mániákus.
- De Haymitch, senki más apukája nem beteg így. - A lány nem adja fel.
Lassan sétálunk az utcán, miközben azon gondolkodom, hogyan válaszolhatnék erre diplomatikusan, amikor megáll az út közepén és dühös gyanúval az arcán így szól.
- Már megint kitalál dolgokat, csak hogy megcsókolhassa a mamát?
Na, most biztos viccel velem. Ilyen vajon tényleg megtörtént?
- Mert ez így nem igazság! - dobbant egyet, de szerebcsére folytatja az utat. - Azt ígérte, hogy ma csinálunk sütit, aminek a tetejére virágot rajzolunk!
Elég biztos vagyok benne, hogy nincs más, amit Peeta szívesebben tenne, de nem most nem képes rá.
- Sajnálom, bogárkám! - mást tényleg nem nagyon tudok ehhez hozzáfűzni.

A nagymentor - 6. fejezet: Négy, 2. rész

A gyereknevelés viszontagságai mindannyiunk kedvenc alkoholistájának szemszögéből. A 12. körzet hamvai sorozat befejező kötete. 

- Nem tudtad? Az öregek mind ismerik egymást. - mondom sült pulykával teli szájjal, amikor azt magyarázom a kislánynak, Hazelle-lel együtt hogyan ismerkedtünk meg Beetee-vel. Hazelle halkan kuncog, amikor megpróbál elvenni egy tekercset, majd félbeszakítja a mozdulatot, hogy elkapja a Fletcher kezéből kirepülő kanalat.

- Szép lövés volt, kicsikém - jegyzi meg.

Hope-nak nem tetszik az eszmefuttatásom.

- De Sae nem is ismer őt, pedig már van vagy száz éves. - erősködik. A tányérján apró falatokra van vágva az étel, de az elmúlt tíz percben nem evett többet egy szem borsónál. Mondjuk a borsót nem szereti annyira.

Le is nyúlom a felét.

Katniss láthatóan készen áll rá, hogy rászóljon kislányára, hogy ne legyen udvariatlan (rám pedig, hogy ne szedjem el a kislánya elől az ennivalót), de Sae csak mosolyog és megrázza a fejét.

- Csak majdnem, gyermekem. Csak majdnem.

Azt hiszem, ez így is van. Sae olyan nyolcvan körül lehet, azt hiszem. Most, hogy már van mit ennünk, és nem vagyunk félholtak ettől vagy attól, azt hiszem, a hatvan éves nők sem tűnnek olyan öregnek, ez azonban nem változtat azon, hogy Greasy Sae-nek már nincs túl sok hátra. A bőre olyan ráncos és papírvékony, hogy akár egy villával el lehetne vágni. Már negyven évesen is hatvannak nézett ki, nem sokkal később pedig már nyolcvannak.

Hawthornék-nál ülünk, hogy rögtönzött üdv-itthon-vacsorával köszöntsük Posy-t, aki befejezte a tanítóképző főiskolát vagy azt, amiért a Kapitóliumban volt. A kicsinek köszönhetően a szemem úgy bedagadt, hogy alig látok, de azt be kell vallanom, rég éreztem már ilyen jól magam ilyen sok ember között.

És azt hiszem, azt is hozzá kellene tennem, hogy rég voltam már ilyen sokáig józan is.

Talán ez azért van, mert olyan emberek vesznek körül, akiknek az enyémhez hasonló emlékeik vannak.

Hazelle - nem szégyellem kimondani - veszettül jól néz ki. Mintha az évtizedek számára visszafelé haladnának a háború óta. Immáron rendszeresen eszik és már nem nyomja a teher a vállát, hogy négy gyereket kell etetnie egy orvvadász és egy mosónő keresetéből. Gyermekei olyan jól gondoskodnak róla, hogy akár azt is megtehetné, hogy egész hátralévő életében csak fetreng, de visszautasítja, hogy ne dolgozzon, amikor épp nem az országot-világot járja.

Effie féltékeny rá, amiért Hazelle minden héten kitakarítja a lakásomat, ezért érdekességképpen próbálom azt is megemlíteni, Hazelle milyen jól is néz ki. Hogy őszinte legyek, én rettegek tőle. Elég biztos vagyok benne, hogy ha átlépnék egy bizonyos határt, simán széttépne. Ha rendszeresebben látnám őt, nem tudom, sikerülne-e hosszabb időt eltöltenem anélkül, hogy valamit össze ne mocskoljak. Nem beszélve arról, hogy az összes, különböző szinten bizarr Hawthorne fiúval rendszeresen foglalkoznom kell, amit pedig módszeresen igyekszek elkerülni.

Effie nem aggódik emiatt. Azt hiszem, ha kínosan őszinte akarok lenni, akkor azt is el kell ismernem, hogy Effie akkor sem aggódna, ha Hazelle kevésbé lenne belevaló, és ha a fiai és unokái hétköznapi, érzelmileg stabil férfiak lennének, akikkel le lehet ülni meginni egy sört. De ezt azért neki be nem vallanám.

Ha már itt tartunk, egész nap ittam egyetlen sört sem. Ez egyben jó és rossz is, azt hiszem. Miután a fiatalok párhuzamosan omlottak össze, kidobáltam az összes rövidet a házból. A sör jobban feltölti az embert. Nehezebb tőle lerészegedni, mint hagyományos rövidtől, így aztán most csak sörözöm. Még mindig magam előtt látom Thom áhítatos pillantását, amikor egymás után több üveg minőségi alkoholt adtam neki azokból az italokból, amiket Effie hozott nekem, cserébe az ő házi főzésű söréért. Azóta megpróbálok olyan keveset inni, amennyire csak tudok, ahhoz eleget, hogy elűzzem a rémképeket, de azért nem olyan sokat, hogy bármikor is ne legyek képes kezelni bármilyen váratlanul bekövetkező vészhelyzetet.

Azt kell, hogy mondjam, ezen próbálkozásaim elég különböző mértékű sikerrel jártak.

Néha nehéz, mint a fene és olyankor szétcsúszok. Azt hittem, a mai nap is ilyen lesz, amikor a kislány anyukája depressziójáról kezdett kérdezgetni. Olyan nap, amikor egy, három vagy akár öt sör sem elég, és bármit megteszek, hogy bejussak a városba, hogy megvesztegessem a helyi pálinkafőzőt egy kis fehérszeszért. De ma még nem tettem ilyet. És a mai nap végül egész jól is alakult.

Még a monoklival is, meg minden.

A nagymentor - 6. fejezet: Négy, 1. rész

A gyereknevelés viszontagságai mindannyiunk kedvenc alkoholistájának szemszögéből. A 12. körzet hamvai sorozat befejező kötete.   

- A mama miért szomorú? - kérdezi Hope minden előzmény nélkül, kék szemeit nagyra nyitva, az általa viselt nevetséges, szőrmekapucni alól kikukucskálva.
A szél belefújja a szőrmét az arcába, ő pedig bosszúsan próbálja kiseperni az arcából kis kesztyűs kezeivel. Megigazítom magamon a kabátot és azon gondolkodok, hogyan válaszolhatnék anélkül, hogy ténylegesen eláruljam neki a választ.
A hóban játszunk.
A hóban.
A kibaszott hóban.
Egyáltalán ki nem állhatom a hideget. Utálom, amikor elbújik a nap és állandóan sötét van. Gyűlölök minden érzést, ami akár csak távolról emlékeztet a télre. És minél idősebb vagyok, annál jobban utálom. Erre most mégis itt játszom a közepén. Hope ma reggel megjelent az ajtómban, kicsi kabátjában, rajta ezzel a hatalmas szőrös kapucnival, ami hasonlít ahhoz a puffasztott cukros dologhoz, amit a Kapitóliumban ettünk Effie legutóbbi születésnapján... mi is volt annak az átkozott dolognak a neve?
Megvan. Mályvacukor.
Így aztán, amikor a kék szemű mályvacukor megjelent az ajtómban, és könyörgött, hogy menjek vele hóangyalt csinálni... nos, ha van is Panemben ember, aki képes erre nemet mondani, az biztos nem én vagyok.
Így tehát itt vagyunk kinn, én, ő, a Peeta és a pici, aki inkább egy Michelin-bábura emlékeztet téli cuccaiba bugyolálva. Eddig a nővérének segítettem hóembert csinálni, miközben gyúrtam egy adag hógolyót, hogy felhasználjam az apja ellen, ha eljön az ideje. Soha nem tudja meg, mi vár rá.
Katniss begubózott a szobájába az évente rátörő könyörtelen depresszió miatt. Pedig hogy őszinte legyek, idén még jobb is a helyzet, mint eddig bármikor. Ez az első nap, amennyire én tudom, hogy bezárkózott, pedig a tél nagyon hosszú volt már idáig is. De még mindig nehéz ez mindannyiuknak. Peeta nem fog mondani róla semmit, de a szemei mindent elárulnak. Fletcher vele szemben ül egy kis mélyedésben és tíz másodpercenként visít egyet. Csak most jött rá, hogy ha belecsap a hóba a tenyerével, a hópelyhek körös körül szálldosnak körülötte. Igazán zajos kisbaba, mindenféle dadadadadaaaa és hasonló félig-meddig zenei hangokat ad ki magából szabályos időközönként kis mély hangján. Már most jónéhány szót ki tud mondani, ellentétben Hope-pal, aki elég későn szólalt meg, bár szerintem csak úgy nagy általánosságban szereti hallani a hangját.
Általában ezzel felvidítja apját, de ma úgy tűnik, mosolya nem ér el Peetáig.

A nagymentor - 5. fejezet: Három, 2. rész

 A gyereknevelés viszontagságai mindannyiunk kedvenc alkoholistájának szemszögéből. A 12. körzet hamvai sorozat befejező kötete.   

Másnap reggel arra ébredek, mintha valaki légkalapáccsal verné a fejemet, pedig valójában csendes ám kitartó dörömbölés hallatszik az ajtómon. Épp kinyitnám a számat, hogy bárki is az, húzzon el a pokolba, ám a szám olyan, mintha tele lenne vattával, és be kell zárnom, hogy ne érezzem. Miután bárki is az, láthatóan nem fogja abbahagyni, kinyitom az ajtót és durván kiordítok.

- Mi a fenét akarsz?
De nincs ott senki.
Nos, legalábbis nem látok senkit, amíg le nem nézek.
Hope pizsamájában, kezében a takarójával nagyon rémültnek látszik, a sírás szélén áll. Összerezzenek, de próbálom tartani magam. Nem vagyok részeg, legalábbis azt hiszem, nem vagyok az, de olyan durván másnapos vagyok, hogy hogy az is lehet, mindkettő ugyanolyan rossz.
- A papa beteg - hüppögi. - Nagyon féjek, Éjmiccs!
- Hol van az anyukád, bogárkám? Nem örülne neki, ha tudná, hogy itt vagy kinn egyedül.
- A mama szomojú. A mamának ajudnia kejj, aztán Fjecsör síjt és a papa ejesett és most beteg, Éjmiccs.
Szó nélkül felkapom Hope-ot és átszaladok vele az udvaron. Olyan, mintha ki akarna esni a szemgolyóm, de azért kezelem a helyzetet. Peetát a padlón találom, a fia a hordozójában sír az asztalon. Kiveszem belőle Fletchert, aki azonnal hozzám bújik. Éhes, de ezen én nyilván nem tudok segíteni. Peetának az elmúlt két évben nem volt rohama, de a kicsi orrát és homlokát elnézve, azonnal sejtem, most miért jött elő.

- Na, keltsük fel a mamádat, bogárkám.
Megfogom a kislány kezét és elindulunk az emeletre. Közben Hope folyamatosan azt hajtogatja:
- Nem, Éjmiccs. A mamának ma ajudnija kejj. Fontos. Azt mondja a papa.
Hope végig küzd ellenem, kicsi testének minden erejével rángatja a kezemet. Végül megigazítom a kicsit és őt is felkapom.
Amikor elérünk Katniss szobájának ajtajáig, nem vesződöm a zárral, egyszerűen berúgom az ajtót. Nem érdekel, mennyire depis Katniss, fel fog kelni a rohadt életbe és megeteti a fiát és gondoskodik rémült kislányáról.
- Kelj fel Katniss - mondom neki sötéten, miközben lassan felül és úgy néz rám, mintha földönkívüli lennék. A kicsi sírni kezd, aminek hangja némileg sérti Katniss fülét. Kinyújtja a kezét és elveszi a picit, közel húzza magához kis testét, hogy megszoptassa, de még mindig félhalottnak látszik. Miközben szoptat, lassan visszatér belé az élet. Az ágy végében állok, gyűlölöm, hogy így ki van készülve és magamat is gyűlölöm, amiért olyan részeg voltam, hogy ennek a kicsi lánynak legalább öt percig kellett döngetnie az ajtómat, miközben Peeta kiterülve feküdt a padlón.
- Beteg a kicsi. - mondom neki. - Kelj fel a kurva életbe és gondoskodj róla!
Felemelem Hope-ot az ágyra és a szemébe nézek.
- Apukád aggódott anyukád miatt, bogárkám, de most el kell érned, hogy kimásszon ebből az ágyból. Értesz? Most lemegyek és segítek a papádnak, de nem hagyhatod, hogy anyukád visszaaludjon, rendben? Jelen pillanatban te vagy az egyetlen ebben a házban, aki nem beteg.
Bólint, szemei kikerekednek, odabújik az anyukájához, úgy nézi, akár egy sólyom.
Még egyszer visszanézek Katnissre és látom, hogy kezd magához térni. Legalábbis, ha jelent bármit is, hogy hatalmas könnycseppek peregnek le az arcán, miközben a három éves kislánya igyekszik őt vigasztalni.
- Én is szarul vagyok, drágaságom. - szólok oda, mielőtt becsukom az ajtót magam mögött. Nem záródik be rendesen, hisz berúgtam, hogy kinyissam. Majd megszereli valaki.

A nagymentor - 5. fejezet: Három, 1. rész

A gyereknevelés viszontagságai mindannyiunk kedvenc alkoholistájának szemszögéből. A 12. körzet hamvai sorozat befejező kötete.

- Honnan jönnek a kisbabák, Éjmiccs?
Naná, hogy ezt kérdezi. A világ összes kibaszott dolga közül pont ez érdekli.
Hope kíváncsian nézi alvó kisöccsét, aki apja mellkasára erősítve alszik, miközben a kölyök vacsorát főz. A lány az erdőben vadászik Roryval, azon dolgozik, hogy húst szerezzen a fentebb említett vacsorához. Ők már csak ilyen szorgalmas kis pár.
Ami engem illet, kényelmesen heverészek az asztalnál és a mai első és talán egyben utolsó sörömet kortyolgatom. Attól függ, hova fajul az este. Nézem, ahogy a kislány az elmúlt órákban őrült képek sorozatát rajzolja. Soha nem láttam még gyereket azelőtt így koncentrálni. Pufók ujjaival erősen szorítja a vastag ceruzákat, amelyeket Effie küldetett a múlt heti szállítmánnyal, és komoly elszántsággal húzogatja a papíron. Máris elhasználta a felét.
Amikor nem válaszolok, Hope Fletcher-ről felém fordítja a tekintetét, és jelentőségteljesen rám néz. Egy három és fél éves gyereknek szerintem még nem kellene így néznie, bár ha azt veszem, ki a gyerek anyja, nem kellene meglepettnek lennem. Azt hittem, erre mostanra immunissá váltam, de lehet, csak akkor, ha az anyja csinálja.
- Kölyök, a kis bogárkának van hozzád egy kérdése. - szólok neki oda, megpróbálva figyelmen kívül hagyni az engem nyomasztó felelősség érzetet. Kizárt, hogy ezt kezelni tudjam. Azzal nyugtatom magam, hogy tényleg nem az én dolgom, hogy felvilágosítsam más gyerekét az élet dolgairól. Bár ami őket illeti, nem vagyok benne biztos. Legalábbis amíg nem történik valami.
Gyűlölöm ezt.
Nem akarom, hogy szükség legyen rám. Egyáltalán. Végeztem a gyerekekkel és az élet-halál kérdésekkel. Igazából arra sincs okom, hogy itt legyek.
A srác abbahagyja, amit csinál, megtörli a kezét egy rongyba, ami a vállán van, aztán odasétál az asztalhoz. A pici alszik, ahogy azt még legtöbbször teszi, különösen, ha apja karjai közt van.
- Mi az angyalom?
Igazából meglep, hogy Hope egyáltalán tudja, mi az igazi neve, ha az ember belegondol,, hogy röpködnek körülötte a becenevek. Néha azon gondolkodom, a kölyök nem szerette-e volna jobban, ha valami péktermék összetevőről nevezik el a kislányt, csak végül Katniss megvétózta. Talán így a legjobb. Az, hogy még nem kezdtem el viccelődni a kisfiú nevén [Fletcher = nyílkészítő] elmúlt huszonegy évem legragyogóbb teljesítménye.
A kislány befejez egy mozdulatot a rajzán, egy firkát vagy bármi is legyen, mielőtt komoly tekintettel felnéz apjára. Nem tehetek róla, de van bennem némi szadista élvezet, amikor azt várom, vajon hogy reagálja majd le a kérdést.

A nagymentor - 4. fejezet: Kettő

A gyereknevelés viszontagságai mindannyiunk kedvenc alkoholistájának szemszögéből. A 12. körzet hamvai sorozat befejező kötete.

- Éjmissz, a jibák méjt? - Hope derékszögben tartja pufók karját a testéhez képest és egészen jól imitálja a totyogást. Azt hiszem, azt kérdezi, miért épp így mennek, de nem vagyok benne teljesen biztos. Talán egy sokkal mélyebb filozófiai jellegű kérdést vet fel: Az öreg alkesz miért épp libákat választott lehetséges állati partnereknek. Az egyetlen lehetséges választ adom, amelynek mindkét átkozott esetben van értelme.
- Mert ők libák, bogárkám. - Amúgy is ez minden, amit tudok. De amikor Hope elkezdett kérdezősködni, megígértem magamnak, hogy én soha nem fogok hazudni neki.
Már egy életre eleget hazudtam a családjának.
Egy kérdés után általában egy sereg újabb "Miért?" kezdetű kérdés következik, de megpróbálom elkerülni ezt azzal, hogy átvetem a takarmányos zsákot a vállam felett és a fészer felé indulok. Mögöttem lépked a kislány apró, hurkás lábain, barna nadrágja csupa sár. Őt úgy öt kisliba követi a régebben születettek közül. Nem hinném, hogy lenne bárki is a környéken, aki rajtakapna, hogy vigyorgok, de ezt megtartom magamnak. Ez a fészekalja liba még nyár elején kelt ki. Amikor az anyjuk elpusztult, én magam keltettem ki a tojásokat. A kislánnyal együtt néztük, ahogy kikelnek. Persze rájöhettem volna, hogy ezeknél az átkozott kis izéknél pont ő fog bevésődni, hiszen őt, Hope-ot látták meg először, de valahogy mégsem jutott eszembe, amíg meg nem történt. Így aztán most mennek a kislány után. Nem mintha ő bánná, viszont hihetetlenül elviselhetetlenek lesznek, amikor Hope hazamegy. Mivel a kislány ugye nem nálam lakik, ez elég gyakran előfordul.
- Éjmissz, apa méj csinál kik-kik-kik-kik? - Megfordulok, hogy lássam, mi az ördögről beszél, és rájövök, hogy minden alkalommal, amikor azt mondja, "kik", húzni kezdi az egyik lábát. Vagyis ilyen hangja van Peeta műlábának. Nem mintha olyan hangos lenne, hogy mindenkinek feltűnjön, de neki bezzeg feltűnik. Máris elég nyilvánvaló, hogy a kislány nem lesz zseni, mint mondjuk Alder, vagy gyermeki formájú vadállat, mint Gale és Johanna ikrei, de azért figyelmes, érzékeny kis lény, aki hajlamos olyan apró részletekre is felfigyelni, ami mondjuk másnak elkerülné a figyelmét.
De azért azt kívánom, ez a részlet bárcsak ne tűnt volna fel neki és és őszintén szólva ez olyasmi, amire még legalább néhány hónapig nem számítottam. Talán mégis több időt kellett volna szánnom arra, hogy elmagyarázzam, miért totyognak a libák. Mivel nem szándékozok hazudni, nem vagyok benne biztos, anélkül, hogy olyan részleteket fejtsek ki, amelyekre nem vagyok jogosult vagy netán túlságosan rosszul érintené.

A nagymentor - 3. fejezet: Egy

"Drágaságom, nem akarsz inkább anyukáddal beszélni vagy Annie-vel vagy valami? Esetleg Johannával? Vagy bármelyik nővel? Nem tudom, mit vársz, mit mondjak neked." - A gyereknevelés viszontagságai mindannyiunk kedvenc alkoholistájának szemszögéből. A 12. körzet hamvai sorozat befejező kötete.

- Miért nem alussza végig az éjszakát csak úgy simán? - Minden nap ezt a kérdést hallom először. Nos, ezt nem én motyogom a libáimnak, azt hiszem legalábbis, pedig volt már ilyenre alkalom bőven. Minden ellentétes szándékom ellenér a végén még zakkant öregember válik belőlem. Bár én szeretem a libákat. Olyanok, mint az emberek. Csak kevésbé bosszantóak.
Ezeket a szavakat viszont a fiú szájából hallom, aki házam oldalának támaszkodik és kísértetiesen úgy néz ki, mint amikor kimentették a kapitóliumi börtönéből. Lila táskák vannak a szemei alatt, a szemeiben pedig mániákus, őrült tekintet.
Általában tisztában van vele, milyen szerencsés fickó, henceg is vele folyamatosan. Elég komoly stressz hatása alatt állhat, ha úgy tesz, legalábbis távolról nagyon úgy hangzik, mintha panaszkodna. De tudom, csak a gyerekről beszél - hallottam én is, hogy órákon keresztül sírt és a zaklatott zajokat is, amiket a lány hallatott, amiért ez éppen hajnali négykor történt. Ez annyira hétköznapi helyzet, hogy akár ki is nevethetném, ha én magam is olyan idióta tökfej lennék, aki elég őrült volt ahhoz gyereket vállaljon, ehelyett azonban éles feszítő érzést érzek, amely a nyakamból indul és végigsugárzik a gerincemen. Nem akarom, hogy így nézzen. Még egyszer nem.
De mit gondol, mit tudok én erről a problémáról?
- Nos, tekintve az én gyermekneveléssel kapcsolatos kiterjedt tapasztalataimat, azt kell, hogy mondjam, halvány lila fogalmam sincs. - mondom, miközben leszórok pár darab megpenészedett kenyeret a libáknak, hogy legyen min veszekedniük. Nem igazán nekik való, de azért úgy tűnik, szeretik. Szinte képesek kivájni egymás szemét is, hogy megszerezzék egymástól a falatot, pedig szerintem egyébként túl vannak táplálva.
Igen. Kifejezetten olyanok, mint az emberek.

A kölyök nem érti a célzást, leguggol a ház tövében.
- Nem tudom, mi mást tehetnék még. Már nem tesszük le aludni nap közben, de az sem ér semmit. Tegnap este órákon keresztül játszottunk a padlón vacsora után, hogy kifárasszam. Mégis egyszerűen... - Peeta a haját rángatja, mintha ki akarná tépni az utolsó szálig, úgyhogy ebből sejtem, komoly a dolog, mert nem tett hasonlót az elmúlt tizenhat évben. - ... nem és nem hajlandó aludni. Ha letesszük sír. Ha odatesszük közénk az ágyba, sír. Játszani nincs ereje, ő maga is olyan fáradt, de csak nem alszik. És emiatt egyikünk sem tud aludni. Csak hisztizik. Tegnap este Katniss már azt javasolta, adjunk neki altatószirupot.
Megvonom a vállamat. Nem mintha nem vette volna hasznát már korábban is.
Lehet, hogy túlzás, de támad egy ötletem. Megragadom Peeta vállát és magammal rángatom a házba. Most, hogy Hazelle visszatért a Tizenkettedik körzetbe, a hely ismét tiszta. Bár nem tudom, miért jár még át mindig. Neki és Posynak több pénzük van, mint amivel kezdeni tudnak egyáltalán valamit, ráadásul tudom, hogy legalább két fia több, mint heti gyakorisággal küld neki pénzt. De még ha nem is tennék, az őrült harmadik elég ennivalót szerezne nekik, akárcsak a körzet lakóinak fele. De azzal, hogy kitakarít nálam, eléri, hogy mindenki úgy érezze, nem kell rólam gondoskodni, így én hagyom neki, más meg nem háborgat.
Peeta olyan fáradt, hogy még csak nem is ellenkezik vagy kérdezi meg, mit csinálok, csak áll az asztalnak dőlve és néz maga elé. Kinyitom a konyhaszekrényt, és előttem ragyog, mint az ékszer, tíz üveg alkohol, amelyeket Effie küldött nekem tegnap mély sajnálkozásai közepette, amiért neki magának nem állt módjában csatlakozni. Ezek a legjobb árpa, kukorica, burgonya, cukornád borókabogyó és egyéb termékek, amelyeknek sikerült erjedésnek indulniuk, hogy boldogan tölthessem egyedül az időmet. És ez jó. Valószínűleg a legjobb. Egyedül szinte mindig jobb.
Megragadom a whiskeys-üveg nyakát, kihúzom a dugót, aztán megállok. Ez egy igazán jó cucc. A legjobb. Ezt iszom, amikor józan akarok maradni, hogy élvezhessem az ízét vagy hihetetlenül le akarok részegedni, mert nincs más, ami ilyen jó lenne a felejtésre. Simán legurul és jó füstös íze van. A többi szar csak arra jó, amire kell. A kicsi nem fogja észrevenni a különbséget. Ő csak egy kisbaba.

A nagymentor - 2. fejezet: Nulla

"Drágaságom, nem akarsz inkább anyukáddal beszélni vagy Annie-vel vagy valami? Esetleg Johannával? Vagy bármelyik nővel? Nem tudom, mit vársz, mit mondjak neked." - A gyereknevelés viszontagságai mindannyiunk kedvenc alkoholistájának szemszögéből. A 12. körzet hamvai sorozat befejező kötete.

- Miért nem tud ez a baba csak úgy kibújni? - ordítja Katniss az udvaron.

Soha nem gondoltam volna, hogy megérem a napot, amikor láthatom Katniss Everdeent totyogni. Ám a várakozásnak láthatóan vége, hisz már érkezik is a füvön keresztül, eltúlzott mozdulatokkal tekerve a csípőjét, hogy előre haladjon. Először megkönnyebbülök kissé, mert jobban néz ki, mint amikor legutóbb láttam, különösen, mióta az utóbbi időben a fiú arra ért haza, hogy Katniss elbújt a szekrénybe. Most sokkal kevésbé szenved, viszont helyette bosszankodik. Azt hiszem, ez jó jel. Már számára; számomra nem feltétlenül.

Pedig úgy tűnt, szép délutánnak nézek elébe. szeretem az áprilist. Olyan könnyű hónap. Már nem télies, nem fűződnek hozzá rossz emlékek, bár túl sok jó sem. Nem tudom, melyikbe rosszabb belegondolni. Még túl korán van, hogy az ember előre rettegjen az Aratástól, ahogyan azt tettem minden évben, pedig azoknak az időknek már vége. A legfontosabb, hogy áprilisban szinte minden nap jönnek a vonatok. Az olyan napokon, mint ez is, a nap során kiülök a tornácra, és nézem ahogy a libáim csipkedik egymást. Persze most azt kívánom, bárcsak benn maradtam volna, mert fogalmam sincs, mit mondjak Katnissnek.

- Gyűlölök terhesnek lenni. - motyogja, miközben leereszkedik a lépcsőre nagyjából fél méternyire tőlem. Megemelem a szemöldökömet és ránézek. Ez most viccel velem? Tényleg azt hitte, hogy majd könnyű lesz?

Épp valami maró válaszba kezdenék, amikor kinyúlok a mellettem lévő üveg ital felé, ám ekkor meghallom a levegő süvítését és egy hallok egy puffanást. Lenézek, látom, hogy ujjaim között egy kés rezeg, amelyet Katniss kicsi keze szorít erősen. Nem reagálok. Katniss nem viccel. 

- Meg ne szólaljon! - morran rám. Aztán felsóhajt és hátradől, a kezeire támaszkodik. Így fekve úgy néz ki, mint egy partra vetett bálna, amelyet még a saját Győzelmi Körutamon láttam a negyedik körzetben. Az emberek olyan lelkesen "ünnepelték" a Mészárlás Győzelmét, hogy szerencsétlen állat segítség nélkül döglött meg a homokban, mint egy másik korból előkerült elveszett ereklye.

Akárcsak én.

Ezekkel a kellemes gondolatokkal a fejemben úgy hiszem, itt az idő, hogy igyak egy újabb kortyot.

Óvatosan mozgatom az ujjaimat, hogy a kés el ne vágja, megfogom az üveget a nyakánál és az ajkaimhoz emelem. Nagyobbat húzok belőle, mint általában mernék ebből a cuccból. Effie már hetek óta nem járt itt, úgyhogy visszaszoktam a fehérszeszre. Hamarosan azonban ebből is kifogyok. Mióta Ripper meghalt, már nem csinálják olyan jóra, mint régen, pedig már akkor sem volt egy életelixír. Szinte biztos vagyok benne, hogy a legújabb amatőr lepárlónk olyan erősre csinálja a cuccot, hogy az még a festéket is lekaparja a falról. Órákig éget és feleannyi idő alatt kiüt, pedig én már annyit ittam, hogy az már megölne egy gyengébb embert, aki már megélt egy fél évszázadot.
Ehhez a beszélgetéshez azonban szükségem van rá.

A nagymentor - 1. fejezet: Prológus

"Drágaságom, nem akarsz inkább anyukáddal beszélni vagy Annie-vel vagy valami? Esetleg Johannával? Vagy bármelyik nővel? Nem tudom, mit vársz, mit mondjak neked." - A gyereknevelés kalandjai mindannyiunk kedvenc alkoholistájának szemszögéből. A 12. körzet hamvai sorozat befejező kötete.

- Haymitch, szeretnénk mondani valamit.

A hang, amely ezt bejelenti női hang és tompa, mint egy puska hátsó része. Olyan, amely kirángat egy tivornyázást követő álomból. Ahogyan az elmúlt negyven évben mindig, a karom kinyúl és máris kezemben a kés, mielőtt rájöhetnék, hol is vagyok és ki szól hozzám. De most nincs szükség rá.

Még másnaposan sem tart sokáig, hogy rájöjjek, miről is van szó. Számítottam már rá egy ideje. 

Nem is tudom, talán reggel kilenc óra körül lehet. Effie tegnap ment vissza a Kapitóliumba. Most, hogy már tizenhat éve ismernek, tudhatnák, hogy nincs más, amit jobban utálnék, mint amikor valami olyasmi miatt ébresztenek fel ilyen korai órán, amit már egyébként is tudok. Mintha nem tudnák, hogy már betöltöttem az ötvenet és annak ellenére, hogy békére és nyugalomra vágytam, tekintélyes adag tanáccsal láttam el őket egy időben. Olyan témákban adtam nekik tanácsot, amikben semmi tapasztalatom nincs, úgy mint házasság, házastársi viták és üzleti tulajdonjog. Most már igazán megérdemelnék egy kis nyugalmat.

Miután lazítok a késen való szorításomon, a hasamra fordulok és a karjaimba temetem a fejemet. Nem valószínű, de hátha veszik az adást és visszajönnek valami emberbarátabb időben. Sajnos az ilyen helyzetben való fekvés évről évre egyre körülményesebb. Talán lényegesen könnyebb volna, ha nem növesztettem volna ekkora pocakot.

De kit érdekel? Ez jár nekem.

Egy nem túl szelíd rúgás által az oldalamra kerülök. Katniss ma nem viccel. Biztos síkideg. És ez nem fog változni a belátható időben. Katniss idegesen. Mindig. Csodás. Ha ő ideges, akkor olyan, mint a cikkázó napfény vagy holdsugár.

Felsóhajtok és felnézek rájuk. Még csak le sem térdeltek, noha a padlón fekszek. Mondjuk Katniss sosem térdel le, ha fel akar ébreszteni. Általában nem is úszom meg ennyivel mint most, a nyakamba locsol egy vödör vizet vagy valami. A kölyök viszont le szokott térdelni, még ezzel a rossz lábával is. Belé szorult valamiféle tisztelet. Nem mintha belém szorult volna az ő helyében. De szerintem ettől lesz ő olyan átkozottul különleges. Most épp Katniss hátát dörzsölgeti, mintha bátorítani próbálná vagy mi, de szerintem Katniss szeretné, ha abbahagyná, mert eltereli a figyelmét arról, amire nem kevés energia árán felkészítette magát. Kíváncsi lennék azért, hogy mennyi időbe telt nekik, mire felhagytak a civakodással és egyetértettek abban, hogy átjöjjenek. Úgy tippelem, legalább három hét lehetett. 

Kár, hogy nekem már úgy két és fél hete leesett ennek a mostani látogatásnak az apropója.

Peeta mosolyog, Katniss meg mogorván néz. Tudom, hogy felnőttek. Elmúltak harminc évesek. Annak ellenére, amit mások esetleg gondolnak, igenis számon tartom a korukat. De amikor így tesznek, amikor itt állnak ezekkel a kifejezésekkel az arcukon, olyan, mintha még mindig tizenhat évesek lennének. Katniss úgy néz rám, mintha romlott mókust evett volna és én kényszerítettem volna, hogy megtegye. A kölyök a talppárnáin ugrál, de még csak fel sem tűnik neki. Tudjátok mit, felejtsük el a tizenhatot. Peeta legfeljebb öt évesnek látszik, pláne azzal a mohó izgatottsággal az arcán.

Hirtelen furán érzem magam, tudván, miért vannak itt. Tudom, hogy sikerült idáig eljutniuk. Ez egy tőlem távoli érzelem. Nem ismerem fel. Nem keserű és kiégett vagy részeg nemtörődöm. Nem is szomorúság vagy borzalom. Határozottan nem is gunyoros szórakozottság. Még csak nem is goromba aggodalom az általános jólétük miatt, amit megpróbálok olyan rejtve tartani, amennyire az csak lehetséges.

De időm sics rájönni, mi a fene lehet ez az egész, mert Katniss szája máris szóra nyílik. Nyilván úgy döntöttek, ő fogja majd elmondani a nagy hírt.

Tökéletes. Így még jobb móka lesz. 

- Jól van már, csak tegyetek róla, hogy a gyerek ne nevezzen nagypapának.

Katniss szája tátva marad meglepetésében. A fiú döbbent hangot hallat, és azt is hozzátehetném, hogy megkönnyebbülten felnevet, amikor Katnis felé fordul és mogorvasága vicsorba fordul.

Én kuncogni kezdek és arrébb gurulok.

Ideje visszaaludni.

Forrás: Fanfiction.net

Folytatás: vasárnaponként

Fanfic: Március 19-től olvashatjátok A Nagymentor fejezeteit

A fanficek rajongóinak hozok jó hírt, ami mondjuk a rendszeres olvasóknak nem újdonság. Az eheti szünet után március 19-től folytatódik A 12. körzet hamvai című sorozat, immáron a harmadik kötettel, a Nagymentorral! 

A Nagymentor fejezetei Haymitch szemszögéből mutatják be Katniss és Peeta kisgyermekes életét és gyerekeik életének egy-egy mozzanatát.
A várakozásokkal ellentétben ezek a fejezetek is elég érzelemgazdagok, mégis teljesen más hangulatúak, mint a korábbiak. Számomra nagyon élvezetes fordítani Haymitch szarkazmusát, humorát, olykor pedig fel-feltörő, másoknak be nem vallott mély érzéseit. Kicsit jobban megismerhetjük Mentorunk háttértörténetét, amely remekül kiegészíti a sorozatot, ám ellent nem mond annak.

Illusztráció a Nagymentorhoz - kép a fanfic szerzőjétől: silvercistern Tumblr

A történet középpontjában Haymitch illetve Katniss és Peeta kislánya, Hope kapcsolata áll, amely nagyon szép, nagyon különleges és nagyon szerethető. Rengeteg szép pillanat mellett sok fájdalmas is akad és Haymitch szemszögén a gyereknevelés nehézségei mellett beleláthatunk Katniss és Peeta életébe, hogy gyerekeik mellett is hogyan bukkannak fel nehézségeik, hogyan sikerül legyőzniük azokat - olykor Haymitch hathatós és felelősségteljes segítségével.
A történetben megjelenik a kisfiú, aki a Jó feleség fejezeteiben Johanna pocakjában kezdett növekedni, sőőt............ Sajnos erről nem beszélhetek, de idővel mindenre fény derül ;) Felbukkannak a történetben más korábbi szereplők, Thom és Susie, Posy, Greasy Sae, Effie és persze sokan mások.

Jövő vasárnaptól tehát új történetbe kezdünk kedvenc szereplőinkkel, ami már teljesen új távlatokat nyit, de azért én remélem, a fanficek kedvelői továbbra is velem tartanak majd. A fejezetek továbbra is minden vasárnap koradélután várhatóak :)