Elválaszthatatlanok - 3. fejezet: Lázálmok

A Kiválasztott epilógusának előtörténete. Hogyan szedi össze magát Katniss és Peeta darabjaikból és hogyan kezdik újra az életet. Az Éhezők Viadala sorozat 4. kötetének rajongói változata. Titkos kenyérpirítás, sok-sok történés, részeg Haymitch és egyebek. Katniss és Peeta történetének lezárása 23 fejezetben.

Peeta fölöttem áll, egyik karját felém nyújtja. Megrándul az arcom, majd a hálószoba ablakán besütő napfényben meglátom, hogy gyógyszerek és egy pohár víz van a kezében, és megnyugszom. A tablettákat még könnyű lenyelnem, az azonban nem egyszerű, hogy rávegyem magam, hogy kimásszak a jó meleg ágyból. A fejemre húzom a takarót és remélem, vendégem megérti a célzást. Peeta türelmesen ül a székben és reggelivel kínál. Visszautasítom. Ő nem tágít, így eszek egy szelet kenyeret.
Végül a hólyagom az egyetlen oka, amiért hajlandó vagyok kimászni az ágyból. Peeta elbarikádozza az ágyhoz visszafelé vezető utat és kezembe adja a vadászcsizmámat. Valószínűleg nem megy el, amíg nem indulok el hazulról.
A vadászhelyem felé indulok, remélve, hogy a fejem kevésbé lesz ködös, mire felébredek. A nap telik, a fejem azonban mégsem tisztul. Kizárt, hogy lelőjek bármit is, így kiások egy kevés hagymát és szedek egy kis vad kaprot. A nappalok egyre melegebbek, rajtam hosszúujjú van, mégis fázom. Bőröm olyan, mintha lángolna.
Nagy nehezen hazajutok. Fel akarom hívni anyukámat, de még vacsora előtt lefekszem és még egyszer nem megyek ki a nappaliba már aznap este. Peeta hoz nekem vacsorát. Fejemre húzom a takarót. Peeta azonban nem megy el addig, amíg nem eszem valamit és nem iszok egy pohár vizet.

Másnap ugyanez ismétlődik. Kikényszerülök az ágyból, hogy csináljak valamit. Kökörcsin az őrangyalom, mert Peetára fúj, amikor rá akar venni, hogy keljek fel. Ügyet sem vet ellenkezésemre, azt mondja, jót tesz, ha lefoglalom magam. Ma azonban még rosszabbul érzem magam.
Megszokásból veszem fel az íjam, pedig tudom, karjaim nem elég biztosak, hogy használjam is. Reszketek, pedig süt a nap. Azt hiszem, beteg vagyok, de mivel régóta nem vagyok jól, nem vagyok biztos benne. Ujjaimon számolom, nyolc hónapja vannak mentális zavaraim, azóta járom a kórházakat a poszttraumatikus stresszemmel.
Hatalmas fák között sétálok. Amikor felnézek a fák tetejére, szédülni kezdek. Megszólal egy fecsegőposzáta, nekem pedig Prim jut eszembe és azok a sikolyok, az Arénából, mintha kínozták volna. De már nem tudják bántani. Tudom. Azt is tudom, hogy fel kell kelnem, mert nincs itt senki, hogy megmentsen. Azon a helyen vagyok, amit rajtam kívül egyedül Gale ismer és az őrület határán állok. Talán Haymitchnek mégiscsak be kellett volna ültetnie azt az adóvevőt a fejembe. Akkor talán tudnék segítséget hívni, bár ő meg egészen biztosan holt részeg. Így aztán az, hogy ép a koponyám, a segítségemre lehet.
Egyik lábamat a másik elé téve lassan kikeveredek az erdőből, vissza a városba. Visszamegyek Peeta házához, lerogyok a kanapéjára.
Egy vekni meleg kenyeret húz elő a sütőből. Olyan az illata, mint a kapornak, amit tegnap a pulton hagytam az én házamban. Peeta egy darabig még a konyhában szöszmötöl, mielőtt rám néz.



- Katniss, nem nézel ki valami jól! - kiált fel.
Szemeim csak félig vannak nyitva. - Anyára van szükségem.
Peeta az íróasztalnál ül, miközben anyával beszél. Én a saját kanapémon fekszem. Lisztes a pulóverem.
- Mondd, hogy lázas vagyok. És hogy talán megsütött a nap vagy megcsípett a mérges szömörce.
Peeta még néhány percig anyukámmal beszél, engem nézve válaszol a kérdéseire.
Kezével megérinti a homlokomat. - Hűűű, te égetsz! - Megfogja a kezemet, mintha gyerek lennék és felhúzza a felsőm ujját. - Katniss, ez nem jó! - kiabál rám.
Peeta nem szokott velem kiabálni. Lehet, hogy tavaly megtörtént párszor, de ez most nem az eltérített Peeta hangja, hallani, hogy aggódik.
- Az átültetett bőröd száraz és borzalmas állapotban van. Be kell mennünk a kórházba.
Elveszett szemekkel nézek fel rá: - Nem tudok megmozdulni.

Peeta kiviharzik a szobából. Szeretném megmondani neki, hogy már kértem rá kenőcsöt, hogy a bőröm eleve rossz állapotban volt és nem is kezelték, míg tartott a tárgyalásom, és hogy majd jobban odafigyelek rá. De gyűlölöm az új bőrömet. Szeretném, ha normális bőröm lenne.
Peeta a beültetett bőr károsodásáról beszél, elfertőződésről, kilökődésről és hegesedésről, amikor visszajön. Kezében egy doboz, amelyik zörög, amikor Peeta sétál. Felhúzom a lábamon a nadrágszáramat. A bőröm rosszabbul néz ki, mint ahogyan kellene neki, már ha ez egyáltalán lehetséges. Egy gyógykenőcsös tubust vesz ki a dobozból. Kinyújtom érte a kezem.
-  Majd én. - mondja.
A vádlimra, majd az alkaromra keni a mentaillatú kenőcsöt. Ujjbegyeinek érintése nyomán megborzong a karom és a mellkasom. Aztán libabőrös leszek. Nagyon beteg vagyok, nyilván ez az oka a hidegrázós érzésnek.

Peeta most már nyugodtabb és egyenesen a szemembe néz.
- Mivel nem tudunk elvinni a kórházba, injekciót kell kapnod, hogy megállítsuk a fertőzést, mielőtt rosszabbra fordul a dolog. Küldtek velem a Kapitóliumból, ha szükségem lenne rá. Anyukád azt mondta, neked is hatni fog, és hogy küld majd még gyógyszert, amint tud. Gondolkodás nélkül be fogom adni neked, de tudnod kell róla, hogy a tű kiváltja a rohamaimat.
Peeta lenyel pár szem gyógyszert.
- Helyre fogok jönni, de általában nagyon fáradt leszek utána, szóval ne aggódj miattam.
Megjelennek a fecskendők. - Majd én. - mondom, és megpróbálom elvenni tőle. Egészen biztosan arra koncentrál, amit anyukám mondott a távolból, mert pontosan úgy adja be a három injekciót, ahogyan egy orvos tenné.
Amikor az utolsó tűt is kihúzza a combomból, keze remegni kezd. Megragadja a kanapé karfáját és keményen küzd a rohamával. Arca eltorzul a szenvedéstől, majd végül kimerülten esik össze a kanapé túlsó végén.
A telefon csak csörög és csörög, de mivel én lázas vagyok, a lábamon pedig Peeta fekszik, nem tudom felvenni. Vad éjszakánk izzadással, rémálmokkal és az én vergődésemmel telik.

Amikor reggel újra csöng a telefon Peeta, aki valahogy a földön kötött ki az éjjel, álmosan felveszi.
- Örülök, hogy felhívta az anyukája. Lázas... Igen, kapott három injekciót... Rendben, megteszem... Tudom, hogy utál beszélni... Majd én gondoskodom róla, mondja meg, mikor hívjam vissza. Rendben. Valószínűleg holnap és holnapután is itt leszek. Nem, én rendben vagyok, azt hiszem. Ne hívja fel Haymitch-et, ha nem veszem fel. Van egy szomszédja, aki naponta kétszer benéz hozzá. Majd szólok neki.
Visszasodródom az álomba, majd arra ébredek, hogy a hasamon egy hideg, négyzet alakú kötés van, amely a hátamhoz van rögzítve egy ragtapasszal. Érzek egy másik hideg kötést is a vádlimon, ahonnan egy kifejezetten nagy bőrdarab esett le. Peeta megfordít és a harmadik kötést a felkaromra teszi. Gyengének érzem magam és olyan, mintha megint a barlangban lennénk. Csak ezúttal én égek lázban.

- Szia - mondja Peeta, amikor órákkal később megmozdulok. - Lement a lázad. Hogy érzed, tudnál enni?
Kezembe ad egy tányér levest. Sárga színe van és minden kanálon érződik a csirke íze. Peeta odajön és leül mellém.
- Emlékszem a barlangra. - mondja nagyon csendesen. - Te hoztál vissza az életbe.
- Vannak ezek a fényes emlékeim rólad - rázza meg a fejét. - Amikor eltörted a kezem álmomban és még rosszabb. Nem így történt?
Nem. Megrázom a fejem. Peeta feltesz még néhány egyszerű kérdést. Tudom, a kérdések csak egyre keményebbek lesznek, és fájdalmas lesz végigmenni rajtuk. De mivel a beszélgetés civilizáltan ért véget, úgy érzem, ideje úgy tenni, mint aki ismét álomba merült.
Peeta megsimogatja a lábamat és visszahívja az orvost.
Kíváncsi vagyok, az orvos úgy érzi-e, mintha két nagyon őrült kölyök megdicsőült bébiszittere lenne. Remélem, jól megfizetik. Mondjuk, azért, amit Peetával tett, meg is érdemelné.

Minden bizonnyal Peeta kezelése zajlik, mert egy órán keresztül beszélnek. Peeta arról beszél, mennyire egyedül érzi magát a családja nélkül. Hogy nem képes kipakolni üres házukat és hogy bezárkóztam a szekrénybe, amikor feltett nekem egy kérdést. Jobban figyelek, hogy halljam, amit az orvos mond:
- Bármennyire is azt gondolja, milyen kemény lány, azért ő nagyon érzékeny és óvatos. Szerencsés vagy, ha akár egyetlen kérdésedre is választ kapsz mostanában. Miről kérdezted?
- Állítólag nem beszéltünk egymással fél évig, miután megnyertük a Viadalt és nem értettem, miért.
- Szóval dühös voltál rá, ő pedig nem akart beszélni róla?
- Nos, ha így fogalmazunk, talán nem is hangzik olyan rosszul. Talán meg kellene kérdeznem Haymitch-et.
- Csak légy óvatos, Katniss nagyon törékeny mostanság.
Peeta felnevet. - Igazi túlélő! Vicces úgy gondolni rá, mintha törékeny lenne.

A telefonhívás után Peeta a konyhámban foglalja el magát, mire az egész lakásban érezni lehet a frissen sült kenyér illatát.
Elhatározom, hogy csinálok végre valamit alváson és hallgatózáson kívül, és úgy döntök, azokkal a múltkori levelekkel folytatom.
- Hol kezdjem? - teszem fel a költői kérdést.
Kökörcsin ezt a pillanatot választja ki arra, hogy a barátaimtól kapott levélhalom tetejére ül. Az első levél Johannától érkezett. Az új címéről. Mi mást is vártam volna? Visszaírok neki, és leírom, hogy visszatértem a 12. körzetbe és hogy Peeta is hazajött, és hogy őrületbe kergetjük egymást. Érteni fogja.
A következő levél Octaviától érkezett, ő is megadja az új címét, mesél a kapitóliumi változásokról és megkér, hogy jelentkezzek, ha sminkelési tanácsokra szorulok. Nem tudom, mit válaszoljak, úgyhogy a következő csomaggal folytatom, amelyet Flavius küldött, aki néhány lila rúzzsal lepett meg, hogy felvidítson. Tökéletesen illene szürke bőrömhöz és zöld arcszínemhez.
Aztán egy kupac levél, amelyeket riporterek és újságírók küldtek. Ezeket félreteszem, kivéve azt, amelyet Cressida és Pollux írtak közösen, akik szeretnének beugrani hozzánk - tévés célokkal persze. Ezt a "majd később eldöntöm" kupacba teszem.
Plutarch megkérdezi, mikor jöhet forgatni. Undorító, gondolom. Visszaírok neki, hogy beteg vagyok és újabb bőrátültetésre van szükségem, szóval talán később. Remélem, ez kellőképp meggyőzi arról, hogy nem vagyok kameraképes.

Peeta visszatér, hogy ellenőrizze a kötéseimet. Még maradnak egy napig, aztán fürdőkádban ülve kell áztatnom egy ideig, majd vastagon bekenni a kenőcsömmel.
Későn alszom el. Peeta a széket választja a padló helyett.
Mai rémálmaim arról szólnak, hogy tévéstábok üldöznek. De nem csak nekem vannak rossz álmaim.
- Kérem, ne adjanak több mérget. - csapkod Peeta. - Tudom, hogy Katniss egy mutáns. Aúúú.
Nem vagyok biztos benne, hogy jó ötlet, de megfogom a kezét. Ő is megszorítja az enyémet, felébred, körbenéz és visszaalszik a kezemet szorongatva. Az éjszaka hátralévő részét kényelmetlenül a széknek támaszkodva töltöm.
Arra ébredek, hogy Peeta a szemöldökét összevonva zavartan néz. - Ööö, Katniss, Te miért ülsz itt?
- Hmm, talán valami olyasmi miatt, hogy ne adjanak több mérget. - motyogom a szék kárpitjába.
Mielőtt tiltakozhatnék, felcipel a lépcsőn és ágyba dug. Felhozza a reggelimet egy tálcán, és azt mondja, ma már jobban leszek, csak pihennem kell.
Megint esik, és az eső szüntelen kopogása a tetőn meggátolja, hogy a pihenésen kívül bármi mást csináljak.

Frissen sült kenyér illatát érzem és meglátom, hogy Peeta az ajtóban áll. - Itt rajzoltam régen?
- Igen - mondom ragyogva. - A családi gyógynövényes könyvet. Azon dolgoztunk, amikor egy hónapig ágyban kellett feküdnöm.
Leül az ágyra, miközben a látogatásairól mesélek. Nem engedi, hogy felkeljek a gyógynövényes könyvért, úgyhogy elmondom neki, hogy azt hiszem, az egyik szekrényben láttam, apukám vadászkabátja mellett.
Peeta a hasán fekszik az ágy legtávolabbi részén, és a délutánt azzal tölti, hogy ujjaival a növények körvonalait követi. Szemöldökét összehúzva koncentrál. Ez így megy egy darabig. Szó nélkül kimegy a szobából és behozza a vázlatfüzetét. Annál az oldalnál nyílik ki, amelyre Primet rajzolta, amikor bejárt hozzá a kórházba. Beteszem a képét a gyógynövényes könyvbe.
- Sokkal többet érdemel, mint egy oldal. - mondom. Peeta megengedi, hogy átlapozzam a füzetét. Az tele van a családjáról, Finnickről, Boggsról készült képekkel - bárcsak mindegyiküknek külön oldala lehetne. Felvetem Peetának egy új emlékkönyv ötletét. Úgy tűnik, tetszik neki.

Este itt az ideje, hogy leáztassam a kötést a sebekről, így én fürdőt veszek, míg Peeta a másik szobában van. Megnézem az ellátmányos dobozt és szórok egy kis orvosi sót a fürdővízbe. Bezárom az ajtót, mielőtt bejöhetne, ám ismerős kopogtatása értésemre adja, hogy ő nem így tervezte. Hagyom, hogy ellenőrizze a kötéseket, majd kiparancsolom a fürdőből. Úgy tűnik, őszintén aggódik miattam, úgyhogy kompromisszumként kinyitom a bezárt ajtót, míg ő annak túloldalán ül.
- Mit csinálsz holnap? - kérdezi. - Arra gondoltam, én sütök holnap,de a rajzolás sokkal jobban hangzik. Majd azzal folytatja, hogy lerajzolná a Viadalokat, a rémálmait, a kórházat... de én csak félfüllel hallgatom.
Amikor ujjaim már kövér rózsaszín aszalt szilvákra emlékeztetnek, elkezdem lehámozni a nyálkás kötszereket.
- Minden rendben odabenn, Katniss?
- Igen. - mondom. - Mit csináljak ezekkel a kötésekkel?
Azt mondja, úgy tűnik, a bőröm rendben van, csak vastagon be kell kennem, de előbb meg akarja nézni. Megtörülközöm és felöltözöm, mielőtt bejön. Meleg kezeivel elkezdi bekenni a bőrömet. A vállamnál kezdi, lefelé halad a karomon, majd a hátamon lévő átültetett bőr felé halad. Azt hittem, már nem vagyok lázas, mégis libabőrös leszek, amikor megérint.

Amikor megszárítom a hajam, meglep, hogy Peeta még mindig itt lóg. Mellark doktor elvégezte orvosi teendőit, most tévét néz a nappalimban. Megállok az ajtóban és az izzó széndarabok által ihletett ruhámat látom a Nagy Mészárlásról. Csendben leülök a kanapé másik oldalára.
- Sohasem láttam még ezt. - mondom a kővé dermedt Peetának.
- Én már több változatban is. - mondja szomorú tekintettel.
Nem tudom, mit válaszoljak, ezért csak csendben nézem a műsort. Peeta átugorja az interjúkat, én pedig megkönnyebbülök, amiért nem kell az esküvői ruháról és a babáról beszélnem.
A szalag a Nagy Mészárlás első napjával folytatódik. Eszembe jut, amikor Cinnát megverték és felhúzom a térdemet a mellkasomhoz. Peeta észreveszi, hogy szorongani kezdek és kérdő tekintettel néz rám.
- Cinna - kezdem. - Azon a reggelen bezártak a csőbe és végig kellett néznem, hogy Cinnát tüskés kesztyűkkel megverik.
A videó onnan kezdődik, amikor mind a fémlemezeinken állunk a vízzel teli arénában. Meglep, milyen gyorsan visszanyertem higgadtságomat Cinna megverése után és látom, amint a Kiválasztottak a Bőségszaru felé úsznak.
- Nézz magadra - mondja Peeta csodálattal a hangjában, amikor Finnick-kel a Bőségszarunál védekezünk. - Nekünk esélyünk sem volt.
Finnick megmenti Peetát a fémlemezéről, kis csoportunk pedig eltűnik a dzsungelben.
Egy adott ponton kezemmel megragadom az övét. Könyörgök neki, hogy ugorjunk a következő jelenetre. - Kérlek, ne!
Miután hosszan néz a szemembe, megteszi nekem. Megpróbál közben rájönni valamire.
- Azt mondják, megállt a szívem.
Némán bólintok.
Becsukom a szemem, amíg a képernyőn Peeta újraéled.
- Ez azét elgondolkodtató. - állítja meg a képet, amikor a könnyes szemem látszik. - Ez nem ugyanaz a lány, aki az első Viadalon.
Megrázom a fejem.
- Egy napon majd hátha elmondod, mi változott.
Megnézzük a Viadal további történéseit. Peeta a kezemet szorongatja, míg végignézzük, hogy cibáltam el a mérgező köd elől, amikor segítek megmenteni a mutáns majmoktól. Amikor az a jelenet közeleg, amikor a parton ideadja nekem a medált, azt javaslom, ne nézzük tovább, de nem ellenkezem, amikor mégis folytatja. És emlékszem a lányra, aki elhatározta, hogy élve juttatja ki Peetát az Arénából, akár saját élete árán is.
A visszajátszásban látszik, amikor ideadja a gyöngyöt.
- Elvesztettem a Kapitóliumban a bombázás során - vallom be.
- Hát, az kár - vonja meg a vállát.
Amikor az a rész következik, amelyben Johanna leüt és megvágja a karomat, Peeta megérinti az alma nagyságú, mostanra rózsaszín és fehér égésnyomokkal teli területet a karomon.
- Hatalmas ütés volt - mondom. - Emiatt az agyrázkódás miatt kórházba kerültem és hónapokig feküdtem zavartan.
A képernyőn felrobban az Aréna és a szalag kommentár nélkül ér véget. Tudom, hogy a kérdések sorozata bármikor elkezdődhet.

Az első kérdés azonban nem az, amire számítok.
- Ez? - mutat összefonódott kezeinkre. - Ez volt az első Viadalon is?
Bólintok.
- A show kedvéért volt?
Eltart néhány másodpercig, mire nyugodtan megválogatom a szavaimat. Ennek a beszélgetésnek egyszer le kell zajlania. Bár legszívesebben elrohannék és visítanék, de kitartok.
- Egyedül ez tartott ott engem a székben, csak ezért nem menekültem el a színpadról.
- Rendben - fogadja el a válaszom. Egy pillanatig gondolkodik.
- És ez a videó, te is így emlékszel a Mészárlásra? - kérdezi.
Bólintok.
- Tudtad?
- Fogalmam sem volt.
- Haymitch mondta, hogy nem tudtad, én viszont nem voltam meggyőződve arról, hogy hihetek neki - mondja Peeta. - Honnan tudtad, hogyan kell felrobbantani az erőteret?
Azt szeretném mondani neki, hogy ugyanaz történt, mint a bogyók esetében - hogy tényleg nem tudtam.
- Beetee rátekerte a vezetéket a késére. Szerintem meg akarta rázatni magát és azzal felrobbantani az erőteret.
Elmondjam Peetának, hogy reméltem, elég messze lesz a robbanástól, amiről biztos voltam, hogy én meghalok miatta?
- Miért szólongattál? - kérdezi.
- Amiért te is - próbálok kitérő választ adni.
- Katniss, én emlékezni próbálok!
- Rendben - mondom, majd elmesélem neki a Haymitch-csel kötött kettős alkunkat.
- Ti meg a titkaitok! - gúnyolódik.
- Én is mondhatnám ugyanezt!
Mindketten haragszunk kicsit a másikra, de nem kezdek el ordítani, nem viharzok ki a szobából, úgyhogy ezt haladásként élem meg.
Onnan folytatom a történetet, amikor a robbanás után a légpárnáson ébredtem fel. Kihagyom azt az apró részletet, amikor fecskendővel a kezemben indultam el felderíteni a helyzetet.
- Tényleg nagyon örültem, amikor megtudtam, hogy életben vagy - mondom.
Úgy tűnik, Haymitch már beszélhetett neki erről, mert hallotta már korábban, miért is voltam kikészülve.
Én is tudni akarom, Peetával mi történt. Bár talán jobb, ha mégsem.

Peeta jó éjszakát kíván és hazaindul. A kanapén fekszem, kicsit üresnek érzem magam. Bebugyolálom magam a takaróba, magam alá húzom a párnát, amíg elég puhának nem érzem a fekhelyem.
Az ajtó újra kattan és lépteket hallok közeledni a kanapé felé.
- Aggódtam miattad - mondja, miközben én elnehezülő szemekkel meredek rá. - Talán figyelnem kellene rád az éjjel.
Amikor nem ellenkezek, arrébb tolja a dohányzóasztalt és hoz egy párnát és takarót az előszobaszekrényből és megágyaz a földön.
Tudja, hogy már nem vagyok lázas és jobban vagyok. Az a gyanúm, nem szeretne a saját üres házával szembenézni. Mégis úgy döntött, hazatér az üres házba, nem pedig egy új körzetbe költözik a barátaival. Megértem, miért nem szeretne visszatérni a 13. körzetbe vagy a Kapitóliumba. Valószínűleg én is ugyanígy tennék.
Ma éjszakai rémálmaimban Peeta haldoklik, újra és újra megpróbálja beledobni kését az erőtérbe, miközben én a nevét kiáltom és nem tudom időben megmenteni. Ez többször megismétlődik, minden alkalommal kicsit másképp. Másodjára Peeta felé futok, amikor lezuhanok az Aréna széléről. Harmadjára azt álmodom, olyan közel van, hogy ujjaimmal meg tudom érinteni. Szemeim felpattannak és álmos kék szemekbe bámulok, amelyeket részben homokszőke tincsek takarnak el. Beletelik néhány másodpercbe, mire rájövök, hogy a párnáim nincsenek alattam.
- Biztos leestem a kanapéról. - mondom álmos hangon, ügyelve, nehogy eláruljam, milyen zavarban érzem magam. - Biztos sokat vergődtem álmomban.
Bólint. - Beszéltél is.

Még nincs hajnal, de úgy érzem, ki kell jutnom a házból. Mire felkapom a jó öreg vadászcsizmát és az íjamat a vállamra dobom, már majdnem teljesen ébren vagyok.
- Kérsz valamit? - fordulok Peetához.
Ásít. - Már rég nem ettem olyan mókust, amit te fogtál.
Bólintok. Felvillan egy emlék, amelyben apukám ugyanezt kérdezi anyukámtól, majd búcsúcsókot ad neki. Megpróbálok úgy tekinteni rá, mintha ez is álmom egyik utóhatása lenne...
Forrás: Fanfiction.net

Folytatás: vasárnaponként