Elválaszthatatlanok - 4. fejezet: Szekrények

A Kiválasztott epilógusának előtörténete. Hogyan szedi össze magát Katniss és Peeta darabjaikból és hogyan kezdik újra az életet. Az Éhezők Viadala sorozat 4. kötetének rajongói változata. Titkos kenyérpirítás, sok-sok történés, részeg Haymitch és egyebek. Katniss és Peeta történetének lezárása 23 fejezetben.

Miután a lázam elmúlt és pihentem néhány napot, sokkal biztosabban járok az ismerős útvonalon, mint bármikor korábban, mióta visszajöttem. Újra megszokom az íjamat, sokat célzok, gyakorlom a lövést. Az első mókusomat ügyetlenül, a hasán találom el. A harmadikra már a szemei közé fúródik a nyílvessző. Igazi győzelem. Úgy érzem, mintha újra kislány lennék, és legszívesebben szaladnék megmutatni valakinek. De egyedül vagyok ebben az erdőben és ez így van jól.
Elmerülök a vadászatban. Felállítok egy sor csapdát, megpróbálok közben nem gondolni Gale-re. Oly sok hétnyi tétlenség után gyorsan elfáradok, ilyenkor a fák tövében pihenek meg. Nem ez a legbiztonságosabb dolog, amit valaha csináltam, szóval legközelebb igyekszek jobban figyelni az időre. Elfogok még egy nyulat, mielőtt elindulok vissza a városba. Kellett már egy ilyen nap.
Sae kifejezetten el van ragadtatva, amikor leteszem a zsákmányt a házánál. Különleges vacsorát ígér. Olyan jó hangulatban vagyok, hogy megkérdezem, nem bánná-e, ha Haymitchnek is eltennénk egy tányérral. Támogatja az ötletet, feltéve, hogy nem neki kell elvinnie Haymitchnek. Erre a célra Peeta nevében önként jelentkezem.
Három háznyira az enyémtől, pite illatot érzek. Égett pitéét. Bepofátlankodom és korábbi gondviselőmnek átnyújtom megérdemelt nyereményét. "A szeme között találtam el." - mondom.
És mielőtt még megtudhatnám, mi vonta el a figyelmét, hogy elégesse a pitéket, már kinn is vagyok az ajtón.

Aznap este Peeta és Sae hoznak nekem vacsorát. Peeta a kenyérről beszél, én hallgatom. Ez néhány napig ugyanígy folytatódik. Beljebb merészkedem az erdőben, hogy még több mindennel hozzájárulhassak a vacsorabeszélgetésekhez. Hogy tud valaki ennyit beszélni a kenyérről, sejtésem sincs.
Peeta minden reggel benéz hozzám. Gyengéden kilökdös az ajtón, ha arra van szükségem. Ha nem megyek el otthonról, ragaszkodik hozzá, hogy végezzek egy kis házimunkát, hogy lefoglaljam magam. Ha nem mászok ki az ágyból, az emlékkönyvön kell dolgoznom. Azt mondja, többé nem hagyja, hogy órákon keresztül bámuljak a semmibe. Ha erre vágyom, ki kell mennem az erdőbe. De ha meg így teszek, olyan sok látnivaló akad.


Néhány rosszabb reggelem közül az egyiken egy sor nadrág között rejtőzöm a szekrényemben. Nem a legjobb búvóhely, ráadásul, ha Peeta megjön, csak leül csendben az ajtóban, ahogyan Dr. Aurélius is tette korábban, és megvárja, amíg kijövök. Néha magával hozza a rajzfüzetét. Ha őt nézem, segít koncentrálni, néha pedig kicsábulok rejtekhelyemről, csak hogy lássam, mit rajzol. Vázlatokat készít a könyvhöz vagy jeleneteket rajzol a körzetből, a múltból és a jelenből: lerajzolja, hogy nézett ki a város a tavaly nyári bombázások előtt, hogy néznek ki most a Perem roskadozó házai és sok képet rajzol családjáról és egykori pékségükről is.
Ahogy a napok telnek, már nem az ajtóban ül, hanem minden alkalommal néhány centivel közelebb ül hozzám. Egy nap megfogja a karomat és szénnel, amivel rajzol, ezt írja rá: "Vadászat. Vacsora. Szabadidő." A napirend nem működött nálam a 13. körzetben, amikor azonban Peeta csinálja ezt, szórakoztatónak találom. Talán segít, hogy legyen célom? Nem tudom, de egyik nap épp ez segít, hogy kimásszak borús hangulatomból.
Néha a vacsoramenüt írja a karomra vagy egy emléket, amiről beszélni szeretne. Kinyújtom kezemet a ceruzájáért és egyik reggel magam is csatlakozom a játékhoz. Peeta egészen addig mosolyog, amíg azt nem írom, "Menj el".
Egy játékká válik ez, amit hetente párszor játszunk. Hangulatom egyre javul, sokszor kenyérrel kapcsolatos kéréseket írok a karjára, vagy hogy főzze meg az ebédet.
Ezekben a napokban Peeta még közelebb ül hozzám. Végül kezeivel megtalál. Átölel. Bármennyire is küzdök, hogy kiszabaduljak öleléséből, még erősebben ölel. Aztán feladom a küzdelmet és valószínűleg tovább maradunk így, mint kellene - nem tudván, hogyan tovább.
Először nem örülök neki teljesen. Nem tudom, mit gondoljak erről a gesztusról és sírhatnékom támad tőle. Így aztán szorosan a karjába zár, amikor zokogok, bár magam sem tudom, miért is sírok.
Végül az, hogy érzem, hogy mellettem van, megnyugtat. Hallom, hogyan veszi és fújja ki a levegőt és ez segít, hogy koncentrálhassak saját légzésemre. Kitisztítja a fejemet, különösen reggel, amikor átjár a düh és a szomorúság.

Búvóhely helyett a szekrény egyfajta menedékké válik. Még mindig rejtőzködöm, mások elől, de Peeta elől már nem. A kis hely segít kitisztítani a fejemet, általa gondjaim is kisebbnek tűnnek és kizárhatom a külvilágot.
Egyik reggel megfogom a ceruzát és Peeta kezéért nyúlok. Míg azon gondolkodom, mit is írjak, bőrének mintázatát követem ujjaimmal. Peeta közelebb húzódik hozzám. Orraink már alig 2-3 centire vannak egymástól. Légzésem felgyorsul, Peeta pedig vágytól izzó szemekkel néz a szemembe. Azt hiszem, tudom, mi következik, ám ugyanolyan gyorsan, ahogy közel húzódott, elhúzódik és fejét az ellenkező irányba fordítja.
- Ne haragudj. - Ráz le magáról. - Nem tudom, ez most így hogy jött. - És mielőtt felfoghatnám, mi is történt, már el is megy.

Nem jön aznap este, én pedig próbálok nem foglalkozni vele. Azonban ez egyfajta szokássá vált közöttünk, ezért számolnom kell, hogy megnyugodjak, amiért megtört a napi rutin.
Fogom a vacsoráját és átviszem hozzá, hátha sokáig dolgozott, de már akkor érzem, hogy valami nincs rendben, amikor kinyitom az ajtót. Hallom, hogy ömlik a víz a csapból, látom, hogy hab gomolyog elő a mosogatóból, Peeta azonban nincs a konyhában.
Elzárom a vizet és figyelek. Valahonnan nem messziről mozgást hallok, és az ebédlőben találom meg Peetát. Egy kézzel szorongatja a széket, az asztal, aminél ül, telis-tele dobozokkal. Még mindig rángatózik kissé, a földre csepegett vércseppek pedig azért lehetnek, mert a kezét, amit rángat, korábban elvágta. Egy orvosi készlet van előtte, kinyitom neki. Egy kézzel beveszi a sárga tablettát, majd a kék zselés kapszulát. Szemei már megint zavarosak. Vérző kezét az enyémbe helyezem. A seb nem mély annyira, hogy be kelljen varrni, ezért csak megtisztítom a vágást és teszek rá néhány kicsi, de erős ragtapaszt. Úgy rémlik, Prim pillangó-tapasznak nevezte.

Mindeddig egyetlen szót sem szóltunk egymáshoz. Peeta leteszi a fejét az asztalra. Láthatóan szenved, ezért segítek neki átülni a karosszékbe. Hozok neki egy könnyű takarót és óvatosan ráterítem. Peeta izmai merevek, pupillái pedig a kapitóliumi küldetés során voltak utoljára ennyire kicsik. Leülök a szék széles karfájára, hogy vele maradjak kicsit. "Mit tettek ezek veled?" - mormolom. Mardos a bűntudat, fehér köpenyes, őrült tudósokat, fekete csizmát és vért képzelek magam elé. Kezeim automatikusan kezdik el simogatni Peeta haját, én pedig lassan megnyugszom. Peeta egyre békésebben alszik, és ahogy őt nézem, lassan én is elbóbiskolok.
Összeszedem magam, csöndben kiosonok az ajtón, bele az éjszakába. Nem hagytam égve villanyt a házamban, de azért nem nehéz megtalálnom a hazautat. Nem terveztem, hogy gondoskodom Peetáról - ez pedig összezavar. 

Amikor a nap felkel, nyugtalanná válok, és visszaindulok Peetához, hogy megnézzem, minden rendben van-e vele. Kinyitom az ajtót és látom, hogy ébren van és törölgeti az edényeket.
Fülig érő mosollyal fogad. - Jó reggelt, Katniss. Nagyon szépet álmodtam az éjszaka.
- Óóóó.
- Azt álmodtam, hogy épp mosogattam, amikor rohamom támadt. Elvágtam a kezemet a késsel, amit épp mosogattam, te pedig átjöttél, hogy gondoskodjál rólam. Még velem is maradtál, amíg el nem aludtam.
Kifejezéstelen arccal, csendben állok, nem akarom, hogy lássa, mit érzek.
- De csak én gondolom, hogy álom volt egyébként. Semmire nem emlékszem ugyanis a tegnap estéből. - megdörzsöli a szemét, így ragtapaszai láthatóak lesznek.
- Hoztam neked valamit - mondom, bár túl lelkes hangom elárul. Nem sokkal később rendeltem, miután Peeta megérkezett, de egész ma reggelig nem is volt eszemben. Felforralok egy kannányi vizet. Amikor a víz felforrt, beleöntöm a keveréket és kezébe adom a bögrét.
Meredten néz a bögrébe, amiben nem a megszokott teánk van. Oldalra biccenti a fejét és furcsán néz rám.
- Forró csokoládé. Az egyik kedvenced. - válaszolom.
Peeta kortyol egyet a meleg italból, majd mély levegőt vesz. Becsukja a szemét és megpróbál emlékezni.
- Ó, igen. Ezt tényleg szeretem.
Elengedem magam egy pillanatra és elmosolyodom.
Forrás: Fanfiction.net

Folytatás: vasárnaponként