Elválaszthatatlanok - 5. fejezet: Séták

A Kiválasztott epilógusának előtörténete. Hogyan szedi össze magát Katniss és Peeta darabjaikból és hogyan kezdik újra az életet. Az Éhezők Viadala sorozat 4. kötetének rajongói változata. Titkos kenyérpirítás, sok-sok történés, részeg Haymitch és egyebek. Katniss és Peeta történetének lezárása 23 fejezetben.

A tavasz már rég teljes pompájában virágzik. A levelek kedvenc színemmel köszöntenek, a fák virágzanak, a fecsegőposzáták dalolnak, miközben fészket építenek. Annyira él ma az erdő, hogy továbbmegyek, mint ahogy szoktam. Egészen a tóig sétálok el, ahol először járok, mióta a tévéstábbal voltunk itt tavaly ősszel. Olyan meleg van, hogy úszom egyet, utána pedig teljesen új embernek érzem magam.
Még mindig meglepődöm magamon, amikor eléneklek néhány ütemet a zuhany alatt, amikor hazaérek. A fürdőszoba falai visszaverik a hangomat, amely így teltebbnek hangzik, mint a kiképzőközpontban. Kökörcsin a hajam felé kap, amikor megszárítom és befonom. Játékunkat félbeszakítja, amikor hangokat hallok a földszintről.
Peeta jött vacsorázni és az ajtó előtt áll. Az az első gondolatom, hogy beszólok valami durvát, ám amikor meglátom a tányérnyi sajtos zsömlét a kezében, üres gyomrom veszi át felettem a hatalmat.
- Ó, ez de jó, Peeta, majd' éhen halok. - ragadok meg egyet.
Peeta rámvigyorog, majd bemegyünk az ebédlőbe, hogy megegyük Sae legújabb alkotását néhány szelet meleg kenyér kíséretében.
Peeta a híreket nézi vacsora után, ahogyan minden este. Hagyom, hogy átkaroljon, részben mert vadászós és úszós napom után túl fáradt vagyok, hogy tiltakozzak. Meg kellene köszönnöm neki a sajtos zsemlét, de csak a vállára hajtom a fejem helyette. A fejem megrándul és rájövök, egy pillanatra elbóbiskoltam. Peeta lágy nevetését hallom, miközben megpróbálok magamhoz térni.
- Épp meg akartam kérdezni, nem akarsz-e sétálni egyet - mondja. - De...
Álmos vagyok, pedig a tavaszi esték olyan szépek tudnak lenni. - Ébren vagyok - válaszolom álmos szemekkel.
Peeta megrázza a fejét. - Mit szólnál a holnaphoz?


Nevetve egyetértek és elhatározom, hogy elindulok aludni. Általában ez lenne a végszó, hogy most már lefekszem, most azonban maradok, ahol vagyok és hagyom, hogy Peeta is maradjon, ahogyan néha szokott. Mostanra hozzászoktam a társásághoz.
Peeta kikapcsolja a tévét, majd felkap egy katalógust, amelyet ő hagyott nálam néhány nappal korábban. Végiglapozza a konzervételeket, növényi magokat és a napi háztartási cikkeket tartalmazó oldalakat. - Nincs szükséged valamire? - kérdezi.
- Anyukám mindenről gondoskodik - mondom lelkifurdalással a hangomban. Valószínűleg megtenné ezt Peetának is, ha kérném, de úgy tűnik, Peeta szívesen molyol a lisztet, élesztőt, cukrot, tojást, teát, gyógyszereket és ruhaneműt tartalmazó dobozok között. Ránézek a rendelését tartalmazó listájára. - Nem vagyok útban?
- Nem, dehogy. - Peeta beteszi a rendelését egy borítékba és visszateszi az asztalra. - Ha bemész holnap a városba, bevinnéd ezt nekem?
Természetesen nem okoz problémát, hogy bedobjam a levelét a vasútállomáson lévő postaládába. Peeta hátradől, kezeit a feje mögött kulcsolja össze. Én visszafekszem az ölébe. Mindezt gondolkodás nélkül teszem, mert ha belegondolok, számolnom kell, hogy megnyugodjak. Régi szokás ez már közöttünk, hogy az ölébe gömbölyödök, de most talán mégsem kellene. Épp felkelnék, de úgy tűnik, szívesen birizgálja a hajamat.
Arra ébredek, hogy éjfél körül jár az idő, én pedig már órák óta alszom. Általában nem bánom, ha elalszom a kanapén, de most nem párna van a fejem alatt. Amilyen óvatosan csak tudok, felkelek és a lépcső felé indulok. Peeta keze azt a helyet simogatja, ahol az előbb még a fejem volt, majd kinyitja a szemét. - Jó reggelt! - mondja nyújtózkodás közben.
- Miért hagytad, hogy ilyen sokáig aludjak? - bár ő gyengéd, én nyers vagyok.
Megrántja a vállát. - Nem akartalak felkelteni. - Nem igazán tudom, mit is válaszoljak. Peeta az ajtó felé indul. - Ráadásul olyan jó nézni, amikor mosolyogsz.

Másnap nem megyek a tóhoz. Ehelyett fára mászok és tojásra vadászom. Az apró, új ágacskák a hajamba akadnak. Majdnem egy óráig tart, mire kibogozom a csomókat és kifésülöm a hajamat. Ki akarom vágni az egyik gubancot, de nem találom az ollót, ami a fürdőszobában szokott lenni. Felhívom anyukámat, hogy küldjön valami hajbogozó eszközt. Épp szabadnapja van a kórházban és nagyon beszédes. Arra kíváncsi, mit csinálok. Mindig Peetáról kérdez. Itt nincs semmi izgalmas, a rendelést nem hozom fel, mert valószínűleg azt javasolná, intézzem magamnak én is a saját rendelésemet. De én szeretem, hogy ő intézi nekem. Megpróbál gondoskodni rólam még akkor is, ha az ország túlsó végén van.
Mikor végre leteszem a telefont, Peeta az asztalnál várja, hogy jöjjek vacsorázni.
- Anyukám állandóan rólad kérdez - mondom, amikor leülünk.
- Ez kedves. - válaszolja. - Mindig olyan aranyos volt velem a kórházban.
Erre hiányozni kezd az anyukám, úgyhogy inkább témát váltok, és elmondom neki, mennyire várom már, hogy nyáron érjen az eper, ami Madge-re emlékeztet. Becsukom a szemem és megpróbálom elűzni ezeket a gondolatokat.
Peeta idehozza az emlékkönyvet, így könnyeimet valami termékenybe fojthatom. Néha együtt dolgozunk a könyvön. Az elején még külön-külön foglalkoztunk vele. Ma este a kanapén ülök, hátamat Peeta oldalának támasztva. Madge-ről írok, míg Peeta a híreket nézi. Mire a hírösszefoglaló véget ér, amelyben egy hosszabb részt szenteltek a asztalos műhelynek, amely a 7. körzetben nyílt, hogy segítse az újjáépítést, már kiírtam magamból a szomorúságomat, és várom a friss levegőn való sétát, amit előző este megbeszéltünk. Hátrahúzódom, megkérdezem, indulunk-e.
- Úgy szeretem ezt. - próbál átkarolni. - Olyan ismerős érzés, mintha olyasvalami lenne, amire emlékszem.
Peeta azt várja, mondjak valamit, én azonban belefáradtam, hogy állandóan csak üldögéljünk. Egyetlen laza mozdulattal kicsúszom a karjai közül.

- Jössz? - kérdezem, mire Peeta utánam jön, ki az ajtón és elindul egy úton a Győztesek Faluja körül. Mostanra több házba beköltöztek már, a legtöbb ember lassan visszatér, hogy újjáépítse házát a városban vagy a peremben. Visszakanyarodunk az én házamhoz. Peeta meglepően csöndben van, úgyhogy a kellemesen meleg levegőre koncentrálok. A házam oldalában a kankalinok virágozni kezdenek, illatukat a szél szétteríti a városban.
- Köszönöm - bököm oldalba Peetát vékony vállaimmal.
- Szívesen - lök meg ő is viszonzásképp.
Megállunk, hogy közelebbről szemügyre vegyük a virágokat. Primre gondolok. Egy olyan este, mint a mai, jólesően nevetne. Megkérne, hogy táncoljunk, vagy ha elgyengülnék akár arra is, hogy keringőzzek Kökörcsinnel.
Kattanást hallok, és amikor megfordulok, látom, hogy Peeta levág egy szál virágot. Nem tudtam, hogy van nála zsebkés. Megpróbálom jobban megnézni a kést, amikor átnyújt egy szál sárga virágot nekem. Nem számítottam rá. Először azt akarom válaszolni, hogy nem akarom végignézni, ahogyan meghal, de Peeta olyan kedvesen néz rám és olyan büszke magára. Prim játékosan fogná fel, így aztán anélkül fogadom el, hogy kifejezném ellenérzéseimet.
- Katniss... - kezdi. Peeta kék szemébe nézek és kíváncsian várom, mi következik azok után, hogy átadott egy szál kankalint. Peeta a csizmáit nézi, látszik, hogy nem könnyű belekezdenie abba, amit mondani akar. "Mi... Lehetnénk mi..."

Soha nem örültem még ennyire, amikor egy hatalmas csattanás hallatszik Haymitch házából. Mindketten odanézünk. Peeta megrázza a fejét, a szemeit forgatja és visszanéz rám. Épp elindulnék, hogy ránézzek részeg mentorunkra, amikor egy sor hangos káromkodást hallok. Haymitch magánál van, szóval biztos minden rendben.
Figyelemelterelésként a virágot pörgetem az ujjaim közt. Peeta nem folytatja a kérdést, de úgy sejtem, tudom, mit akar kérdezni.
- Jó barát vagy - mutatok az illatozó virágra. Ha nem az volt a célja a kérdésével, hogy miféle viszonyban vagyunk most egymással, akkor ezek a szavak köszönetképp is hangozhatnak a kezemben tartott virágért.
Amikor azonban kimondom a szavakat, úgy érzem, kedvesebb is lehetnék vele. Annyira jó fej volt, amíg én nem jöttem rendbe, sokkal rendesebb, mint megérdemeltem. A karjára teszem a kezem, és épp elmondanám, hogy ő az oka annak, hogy élek, de elárasztanak annak a napnak az emlékei, amikor majdnem lenyeltem az éjfürt kapszulát. Forogni kezdenek körülöttem a háztetők. Szédülni kezdek és Peeta karjába kapaszkodom, hogy állva tudjak maradni.
Önkívületi állapotomban felrémlik az az este, amikor az osztaggal sátraztunk és hallom, amint gúnyosan sorolja: "Szerető. Győztes. Ellenség. Menyasszony. Célpont. Mutáns. Szomszéd. Vadász. Kiválasztott. Szövetséges."
Elengedem Peetát, és egy részem azt kívánja, bárcsak összeesnék és érezném a kemény földet magam alatt. De csak állok, ahol vagyok és érzem, amint Peeta karjai mögöttem vannak és nem engedi, hogy elmenjek.
- Akkor barátok vagyunk? - kérdezi Peeta. Az arca túl közel van az enyémhez. Ő azonban már nem az a dühös fiú, aki volt, úgyhogy megpróbálok lélekben is visszatérni a 12. körzetbe. A kérdésére koncentrálok és megpróbálom visszanyerni az egyensúlyomat.
Lassan bólintok. A háztetők már nem forognak olyan gyorsan, de azért még bizonytalan vagyok. Becsukom a szemem és megpróbálom összeszedni magam.
- Gyere ide. - érzem, amint ezt súgja a fülembe. Nem tudom biztosan, hogy én léptem közelebb vagy ő húzott magához közelebb, de ölelése biztonságot, melegséget sugároz és jó érzés.
- Szédülök - vallom be, mellkasára fektetve a fejem.
- Nem is sejtettem, hogy ilyen hatással vagyok rád. - csipkelődik. A fejem állapotát tekintve ez tényleg borzalmas megjegyzés, de aztán ki tudja, honnan jön a nevetés, de amint rákezdek, a fejem kitisztul és visszatérek a valóságba. Játékosan meglököm Peetát, ő átkarolja a vállamat és finoman előre terelget.

A séták megszokottá válnak a szép időben. Peeta azt mondja, jó kicsit kiszabadulni a konyhai pékségéből és érezni a szelet olyan sok benn töltött idő után. Ilyenkor mesél a napjáról, vagy a múltbéli emlékeiről, amelyeket megpróbál összerakni.
Nincs konkrét sétaútvonalunk, a körzet különböző részeit járjuk be. Megmutatom neki a Perem azon részeit, ahol még végig bírok menni. Amikor pedig túlságosan megközelítjük régi otthonomat, kezem kényelmesen illeszkedik Peetáéba. Látom, ahogy az emberek visszaszivárognak a körzetbe és újjáépítik a Perembeli házakat. Csizmám alatt csikorog a por és az a kevés kavics, ami maradt és csodálattal nézem a szabadságot, hogy bármerre sétálhatunk a körzetben anélkül, hogy elektromos kerítésbe vagy állandó fenyegetést jelentő békeőrökbe botlanánk.

Keddenként Peeta heti sakkjátszmáját játssza Haymitch-csel. Engem untat ez az egész, de azért vállalom a bíró szerepét arra az esetre, ha késdobálásra vagy táblaborogatásra kerülne sor. Az ilyet káromkodás is kíséri.
Ennek az egyezségnek az a szépsége, hogy mióta Peeta megverte Haymitchet pár héttel ezelőtt, Haymitch egyre kevésbé részeg keddenként, mint a hét többi napján. Ez alkalommal például Haymitch mattot ad Peeta királyának és feláll, hogy távozzon.
- Jaj, majd' elfelejtettem - ütögeti meg Haymitch a fejét. - Ti vagytok a beszéd tárgya a városban. Azt hallottam, kézen fogva járkáltok a városközpontban és folyamatosan smároltok.
Majdnem leesek a kanapéról.
- Én nem pont így emlékszem rá - fújtat Peeta dühösen.
- Azért csak legyetek óvatosak - figyelmeztet Haymitch. - Hacsak nem akartok valami különlegeset forgatni Plutarch számára.
Ez azt jelenti, többet nem sétálhatok, és kiosonok az ajtón, mielőtt Peeta bármit válaszolhatna.

Másnap Peeta újra próbálkozik. - Jössz? - mutat az ajtóra.
Nem mozdulok. Megrázza a fejét. - Van valami, amit elhoznék az érkező vonatról és segítségre van szükségem.
- Dolgom van a ház körül. - Peeta majdnem elneveti magát. Ő mosogat. Én csak akkor mosok, ha már egyáltalán nem tudok mit felvenni. Mindig feltakarítok magam után, így a ház elég tiszta. - Udvari munka? - próbálkozom.
- Értem a célzást - mondja Peeta megvetően.

Úgy csinálok, mintha nagyon lelkesen gondoznám a kankalinjaimat. Meglocsolom őket, miközben Kökörcsin a lábam alatt mászkál és megpróbál elgáncsolni. - Büdös macskája! - kiáltok rá. A bók hallatán felborzolja a szőrét.
Peeta egy hatalmas liszteszsákot cipelve tér vissza az állomásról, amely valószínűleg nálam is nehezebb. Úgy teszek, mintha teljesen belemerülnék a locsolásba. Ledobja a zsákot és Haymitch háza felé veszi az irányt, még csak rám sem néz, amikor elmegy mellettem. Kíváncsi vagyok, miben mesterkednek, úgyhogy belesek az ablakon. Haymitch alkohollal kínálja Peetát.
- Nem láttátok Kökörcsint? - robbanok be olyan hangosan, ahogy csak kitelik tőlem. - Úgy rémlik, láttam, amint ide szaladt be. Peeta, segítenél megkeresni?
Peeta feláll és visszajön velem a házamhoz. Felnevet, amikor meglátja, amint Kökörcsin a bejárati ajtóhoz vezető lépcsőn ül.
- Katniss, pocsékul hazudsz. De azért kedves, hogy nem hagytad, hogy igyak Haymitch-csel.
Megsértődöm a megjegyzésén és keresztbe fonom karjaimat a mellkasomon. - Nem vagyok hajlandó gondoskodni rólad, ha lerészegedsz.
- Én hoztam Haymitch-nek azt az üveget az állomásról.
- Semmi szükségem két részeg alakra. - forgatom a szemeimet.
- Hagyjuk már - fogja meg a karomat és bevezet az ajtón. Leülünk az asztalhoz. - Miért nem jöttél velem ma este? Úgy tűnt, élvezed a körzetben tett sétákat.
- Hallottad, mit mondott Haymitch. Nem akarom, hogy kamerák vegyenek körül minket. Emlékszel, régen is milyen idegesítőek voltak? - amikor kibuknak belőlem a szavak, csak akkor esik le, hogy nem biztos, hogy emlékszik.
- Vagyis nem akarsz azzal bajlódni, hogy úgy tegyél, mintha szerelmes volnál belém? - jeges a hangja.
Figyelmen kívül hagyom kérdése második felét. - Nem akarom újra a kamerás időszakot. Akár színlelek, akár nem.
- Azt hittem, szereted a reflektorfényt.
- Azt is csak rám erőltették. Forgassuk le ezt. Vegyük fel azt. Minden mozdulatomat rögzítették. - Egyre idegesebb leszek, úgyhogy elfoglalom magam azzal, hogy készítek egy teát. - Én csak magam szeretnék maradni. Már nincs mit mutatnom nekik.
Fütyül a teafőző, én pedig ráöntöm a forró vizet a teára. - És mi a helyzet veled?
- Velem sokkal rosszabb dolgok történtek, mint néhány felvétel.
Ismét bűntudatom támad. Peeta kezébe adom a teát.
- És nem csak rossz oldala volt a felvételeknek. - fogja meg a kezemet. - Azok a videók segítettek visszanyerni az emlékeim egy részét. - De nem mindent, gondolom. - De ha nem akarod, hogy a továbbiakban kamerák legyenek körülötted, akkor én azt is tiszteletben tartom. - Hangja komolyról játékosra vált. - Akkor ráadásul nem is kell majd aggódnom, hogy csak a kamerák kedvéért akarsz megcs... - A szájára teszem a kezem, nehogy kimondja, amire gondolok. - csókolni. - fejezi be, amikor leveszem a kezem a szájáról.
- Ne akard, hogy megbánjam, hogy nem csempésztem semmit a teádba! - mondom.

Még mindig nem szívesen járok el otthonról, így Peeta egyedül megy, gyakran a saját maga által készített kenyeret osztogatja. Aztán visszajön hozzám, és lassan szokássá válik, hogy hosszan időzünk egymás házában, elszundítunk, majd az éjszaka közepén megyünk haza saját házunkba.
Egyik este Peeta a szokásosnál tovább marad távol, és Sae ugrik be hozzám, hogy beszóljon, hogy menjek érte és hozzam haza. Azt mondja, Peeta a vasútállomáson ül, ő viszont nem tudja rávenni, hogy megmozduljon. Nem vagyok elég erős, hogy hazacipeljem, de értem, miért épp nekem szólt.
Peeta a padon ül, kezében egy rajztáblával, pedig már túl sötét van ahhoz, hogy rajzoljon. Megpróbálok leülni mellé. Egy nagyon üres vasútállomást rajzolt. A ceruza még a kezében van, tekintete a távolba mered.
- Menjünk haza! - kérlelem lágyan. Peeta pislant egyet, amikor kimondom a "haza" szót, egyébként nem reagál. Járkálni kezdek a peronon, végül lefekszem a vele szemben lévő padra, és nézem a csillagokat és várom, hogy visszatérjen onnan, ahol most van. Az állomáson síri csönd van, csak a kabócák távoli zümmögését hallani. Megtöröm a csendet.
- Peeta, hozzak neked gyógyszert? - Kezdek aggódni. Nem úgy néz ki, mintha rohama lenne, de nem vagyok benne biztos. - Nem szeretném, ha itt aludnál.
Peeta pislogni kezd, majd megrázza a fejét. - Csak elgondolkodtam valamin.
Megpróbálom visszafojtani a késztetést, hogy elnevessem magam. - Nos, üdv újra itt.
Peeta felkel és odasétál hozzám. Elfoglalom az egész padot, így felemeli a lábaimat, és az ölébe veszi őket, hogy le tudjon ülni. Hazafelé kellene indulnunk, de élvezem az éjszakai levegőt, most, hogy Peeta jobban van, még jobban. Ő se mozdul, hogy induljunk, szóval beletörődök, hogy az este nagy részét a kihalt állomáson töltjük.
- Nézd azokat a csillagokat - mutatok az égre. - Az ott az Orion-csillagkép. - Orion vadász volt. Ez a tény még a Sötét Napok előttről származott. Nekem apukám mesélt róla, amikor még kicsi voltam. Különböző csillagokra mutatok, amelyek a csillagképet alkotják, Peeta pedig a nyakát szinte kitekerve próbálja megnézni őket.
Hamarosan Peeta elmosolyodik. Együtt nevetünk, mire a nap legutolsó vonata is átsuhan az állomáson. Hagyom, hogy átjárjon a vonattal járó széláramlat, és hallgatom, amint a vonat továbbrobog a 13. körzetbe a nemrégiben csatlakoztatott vágányokon.

Peeta keze a lábaimon. - Katniss, mesélj nekem azokról az éjszakákról a vonaton. - Peeta hangja lány, visszatükrözi a hangulatát.
- Hmmm - sóhajtok fel, még mindig a csillagokat bámulva. Késő esték a kanapén, összefonódott végtagok, nem csoda hogy kíváncsi.
- Erről nem kérdezhetem Haymitch-et.
- Rémálmok - kezdem. - Tudom, hogy minden éjjel rémálmaid vannak.
Megtámasztom magam, Peeta szemei az enyéimbe fúródnak.
- Az első Viadalunk után kezdődtek.
Peeta nagyon figyel rám, én pedig lassan, megfontoltan mesélem a történetet. Közös éjszakáink a Győzelmi Körútra szállító vonaton kezdődtek. A Snow elnök fenyegetése okozta stressz hatására rémálmaim egyre rosszabbodtak. Sikoltozva ébredtem minden egyes éjszaka.
- Te álmatlanul töltötted az éjjeleket, a folyosón bóklászva. Bekopogtál hozzám, hogy megnézd, minden rendben van-e. Bejöttél és velem maradtál, amíg el nem aludtam. Végül már az egész éjszakát nálam töltötted.
- Igazi botrány lett belőle - ugratom, majd felkelek és hazafelé indulok. Peeta is jön utánam. - Még most is emlékszem, hogy kioktatott minket Effie. De lehet, csak dühös volt, amiért az általa adott altatók nem hatottak.
- És ez segített? Hogy veled maradtam?
- Mindketten jobban aludtunk.
- Nem is emlékszem olyan éjszakára, amikor nem volt rémálmom. - mormolja. - Te azonban mosolyogtál álmodban egyik éjszaka. Nem gondoltam volna.
- Régen te is mosolyogtál álmodban. - mondom. - A vonaton.
- Óóó. - Egy pillanatra elgondolkodik. - Közös éjszakáink... csak a Körúton voltak? Minden éjszaka?
- Szerinted anyukám megengedte volna, hogy folytassuk a Körút után? - próbálom oldani a hangulatot.
Persze voltak közös éjszakáink a Kiképzőközpontban is. De nem hozom fel a témát, mert tudván, miről szólnak Peeta rémálmai, egy nyugtalan éjszaka emléke most túl erős lenne. Olyan sok minden megváltozott.

- Volt más is? - kérdezi Peeta. - Mert a Kapitóliumban történtek alapján úgy érzem, volt.
Már beértünk a faluba és az ajtómban állunk. Bármelyik válaszról, amelyik eszembe jut, úgy érzem, nem elég jó. Ha azt mondom, csak aludtunk, az túl személytelen. Ha azt mondom, nem volt benne sok romantika, akkor a szerelemről kezd kérdezősködni. Ha azt mondom, csak az életben maradásról szólt, nem vagyok teljesen őszinte. Ha elkezdek célozgatni rá, milyen fontos volt ez számomra és mennyire hiányzott, hogy oly sok éjszakán át nem volt mellettem, nos, hát többé nem lehet ugyanaz, aki akkor volt.
Egy örökkévalóságig tartó csönd után fejemet a mellkasába temetem. Peeta átölel karjaival, mire beugrik a helyes válasz. Megfogom a kezét.
- Gyere, van egy ötletem.
Forrás: Fanfiction.net

Folytatás: vasárnaponként