Olvassuk újra a Kiválasztottat! - 27. fejezet, Epilógus

Le nem tudom írni, mennyire vártam már ennek a sorozatnak a végét. Amellett, hogy klassz dolog kicsit feleleveníteni a történéseket, azért hosszú volt ez, és egy ideje semmilyen formájával nem voltam elégedett a rovatnak, csak ha már elkezdtem, végig is akartam csinálni. Azért remélem, sokan olvasgatták közületek és nem csináltam hiába.

Az utolsó fejezet elején Katniss végiggondolja tettének lehetséges következményeit és úgy dönt, nem akar ezekkel szembesülni.

"– Jó éjszakát! – suttogom az íjnak, és érzem, hogy kikapcsol. Felemelem a bal karomat, és lehajtom a fejemet, hogy bekapjam a ruhám titkos zsebébe rejtett méregkapszulát. De ahogy be akarom kapni, a fogaim húsba mélyednek. Zavartan hátrarántom a fejem, és farkasszemet nézek Peetával. Az éjfürttablettát a kezével takarja el előlem. A kézfején lévő harapásnyomokból vér csorog.
– Add vissza! – förmedek rá, és megpróbálom kiszabadítani a karomat a szorításából.
– Nem – mondja. Miközben elrángatnak tőle, érzem, hogy valaki letépi a ruhám ujján lévő zsebet, és látom, ahogy a sötétlila gyógyszer a földre pottyan. Cinna utolsó ajándéka végül szétmorzsolódik az egyik őr bakancsa alatt."

Érdekesség, hogy az eredeti angol szövegben Peeta azt mondja "I can't!" vagyis, hogy "Nem tehetem!" vagy "Nem tudom megtenni!" A sima "Nem" szerintem itt most nem fejezi ki azt a fájdalmat, amit itt Peeta érez.

Katniss azonban később sem adja fel. A Békeőrök bezárják, de Katniss agya tovább kattog az öngyilkosság témán:

"Ki kell találnom, hogyan leszek öngyilkos.
Visszafekszem a vérfoltos matracra, összehúzom magam, pedig nem fázom. Meztelennek érzem magam így, hogy csak ez a papír takarja el érzékeny bőrömet. Az ablakon nem tudok kiugrani, mert az üveg vagy harminc centi vastag. Első osztályú csúszóhurkokat készítek, de nem tudom hová fellógatni magamat. Lehet, hogy össze tudnám gyűjteni a gyógyszereket, aztán egyszerre vennék be egy halálos adagot, de ebben az a bökkenő, hogy valószínűleg a nap huszonnégy órájában figyelnek."



Mint tudjuk, Katniss nem az a típus, aki könnyen feladja. Valami azonban mégis elvonja a figyelmét:

"Énekelni kezdek. Az ablakban, a zuhany alatt, de még álmomban is. Órákon át énekelem a balladákat, a szerelmes énekeket és a hegyvidéki népdalokat. [...] Olyan csodás a hangom, hogy még a fecsegőposzáták is elhallgatnának, ha meghallanák, majd egymást túlharsogva kapcsolódnának be. Napok, hetek telnek el így. Az ablakom párkányára hulló havat nézem. És hetek óta a sajátom az egyetlen hang, amit hallok."

Egyszer csak hetekkel később Haymitch jelenik meg nála, aki közli, hogy vége minden hajcihőnek, ők pedig visszamennek a 12. körzetbe. Ekkor derül ki az is, mi történt a köztes időben. Az a baj, hogy ez már a sokadik olyan eseménysor a regényben, amelyben Katniss nem vesz részt, külső szemlélő meséli el, ez meg egy E/1-es regénynél nem túl szerencsés. De íme a háború vége:

"A balhé elülte után megtalálták Snow holttestét, még mindig az oszlophoz volt bilincselve. A halálával kapcsolatban eltérnek a vélemények. Egyesek szerint megfulladt, amikor röhögött, mások úgy vélik, a tömeg nyomta agyon. De ez igazából senkit sem érdekel. Előrehozott választásokat tartottak, és Paylort választották meg elnöknek."

Azt hiszem, Snow halálának ez az elnagyolása az egyik tényező, amire haragszok itt a regény végén. Kár, hogy nem az egyetlen. És kár, hogy ezzel még csak nem is vagyok egyedül. Persze a történtek fényében valóban mindegy is, hogyan hal meg Snow, lényeg, hogy meghal. És még fontosabb, hogy demokrácia lesz, igazi választásokkal és egy olyan vezetővel, aki nem magát állítja előtérbe. Aki sokak által elfogadható értékeket helyez előtérbe. Szóval a történetnek ez a része lezárult. Már csak Katniss személyes története maradt hátra...

"– Maga miért jön vissza a Tizenkettedikbe?
– Úgy látszik, nekem sem találtak helyet a Kapitóliumban – feleli.
[...]
– Rám kell vigyáznia, ugye? – kérdezem. – Mint mentoromnak. – Vállat von.
Aztán rájövök, mindez mit jelent. – Anya nem fog visszatérni.
– Nem – mondja. Előhúz egy borítékot a kabátzsebéből, és a kezembe nyomja. Szemügyre veszem a takaros kézírást. – Úgy döntött, segít felállítani egy új kórházat a Negyedikben. Szeretné, ha azonnal felhívnád, miután megérkezünk."

Ismét haragszom. Katnisst ismét magára hagyja az anyja. Persze Katniss felnőtt, nincs szüksége anyai gondoskodásra. Mégis. Most már csak ők maradtak egymásnak a családból. Persze most abban is más a helyzet a történet elejéhez képest, hogy Everdeen anyuka ezúttal képes továbblépni. Másoknak segít azáltal, hogy kórház létrehozásában vállal szerepet a negyedik körzetben.

Katniss még hónapokig depressziós. Nem mozdul ki a házból, Greasy Sae jár át hozzá enni adni neki. Egyszer azonban elérkezik a tavasz. És vele Peeta...

"– Hát visszajöttél – mondom.
– Aurelius doktor csak tegnap adott engedélyt, hogy elhagyhassam a Kapitóliumot – mondja Peeta. – Mellesleg azt üzeni, hogy az örökkévalóságig nem tudja elhitetni mindenkivel, hogy kezel téged. Fel kell venned a telefont.
Peeta jól színben van. Kicsit ugyan lefogyott, és hozzám hasonlóan ő is tele van égési sebekkel, de a tekintete már nem olyan borús és meggyötört."

Katniss egy adott ponton elszánja magát, hogy rákérdezzen Gale-re.

"– Hová ment Gale?
– A Második Körzetbe. Kapott valami menő munkát. Szoktam néha látni a tévében – meséli."

Már megint haragszom. Katniss és Gale kapcsolatát tényleg ennyivel kell elintézni?? Hiába közeledünk a végéhez túl sok az olyan momentum, ami nem ad megnyugvást, pedig arra vágyna az ember.

Katniss állapota csak lassan javul. Ha felmerészkedik egykori szobájába, még érzi Snow elnök rózsájának illatát. Ha kimerészkedik a városba, egykori körzettársainak hamvaival találja szembe magát. Egy nap pedig újabb váratlan meglepetés éri:

"Hátrakapom a fejemet a sziszegésre emlékeztető, furcsa hangra. Eltart egy darabig, mire felfogom, hogy tényleg ő van itt. De hogy a fenébe került ide? A karmolásai valószínűleg valami vadállattól származnak, az egyik hátsó mancsát kissé felemeli a földről, a pofacsontjai kiugranak. Gyalog jött a Tizenharmadik Körzettől egészen idáig. Talán kirúgták? Vagy az is lehet, hogy nem bírta tovább ott a húgom nélkül, ezért elindult, hogy megkeresse.
– Hiába utaztál idáig. Nincsen itt – mondom. Kökörcsin fújni kezd. – Nincsen itt."

"Lassan, sok elvesztegetett nap után visszatér belém az élet. Megpróbálom betartani Aurelius doktor tanácsait, vakon követem az előírásait, és csodák csodája, végül működni kezdenek."

Katniss és Peeta egy könyvet készít emlékeikről, azoknak emléket állítva, akik életüket adták másokért.

"Végül Haymitch is csatlakozik hozzánk, és beszámol arról a huszonhárom évről, amelynek során mentorként kellett tevékenykednie a kiválasztottak mellett. A szövegek rövidebbek lesznek. Egy-egy régi emlék. Egy préselt kankalin a lapok közé téve. A boldogság különös pillanatai, mint amikor beillesztjük Finnick és Annie újszülött fiának fényképét."

Döbbenetes, hogy ez az utolsó mondat felett valahogy elsiklottam, amikor először olvastam és szentül hittem, hogy egy Katniss-Peeta fanficben Annie és Finnick kisfia is rajongói kitalálás.
Lassan mindenki megnyugszik:

"Megtanuljuk lefoglalni magunkat. Peeta sütni kezd. Én vadászom. Haymitch meg piál, amíg el nem fogy az itala, aztán a libáit abajgatja, amíg befut a következő szerelvény az utánpótlással. Szerencsére a libák tudnak magukról gondoskodni."

Nem csak ők kezdik újra életüket, körzettársaik is:

"Egyébként nem vagyunk egyedül. Pár százan visszatérnek, mert bármi történt, mégiscsak ez az otthonunk. Mivel a bányákat bezárták, az emberek beszántják a hamvakat a földbe, és növénytermesztésbe kezdenek. A Kapitóliumból gépek érkeznek, és kiássák egy új üzem alapjait, ahol gyógyszert fogunk gyártani. Bár nem vetik be újra, a Rét mégis kizöldell."

Aztán végül Katniss és Peeta kapcsolatával kapcsolatos kérdéseinkre is választ kapunk egy olyan szöveggel, amit nagyon szeretünk idézni.

"Peeta meg én elválaszthatatlanok leszünk. Azért néha előfordul, hogy meg kell kapaszkodnia egy szék támlájában, hogy megvárja, amíg elmúlik a roham. Engem pedig rémálmok gyötörnek – mutánsok és elveszett gyerekek kísértenek álmomban –, és üvöltve ébredek az éjszaka közepén. De ilyenkor Peeta a karjába zár, és megnyugtat. Végül megcsókol.
Egyik éjszakán megint elfog az az érzés – az éhség, ami rám tört a tengerparton –, és megértem, hogy ennek mindenképpen így kellett történnie. Hogy a túléléshez nem a Gale-ben lobogó tűzre, a lelkében izzó haragra és gyűlöletre van szükségem. Abból ugyanis bennem is van elég. Nekem tavasszal a pitypangra van szükségem. Az élénksárga virágra, amelyik az újjászületést jelenti – a pusztítás helyett. Nekem az ígéret kell, hogy bármilyen szörnyű veszteségeket szenvedtünk is el, lehet folytatni az életet. És minden jóra fordulhat. Ezt pedig csak Peeta tudja megadni nekem.
Ezért aztán, amikor suttogva azt mondja: „Szeretsz engem. Igaz vagy nem igaz?”, azt felelem:
– Igaz."

Epilógus

Itt már talán nem idézek, csak képet hozok. Collins mindent megtett, hogy megnyugodjunk, hogy Katniss és Peeta élete jól alakult, azért azt is elérte, hogy tudjuk: Katniss soha nem fogja igazán kiheverni a történteket.

Katniss, Peeta és a gyereke témakörében van még egy kép, amit sokan szoktak fan-art-nak gondolni. Biztos sokan láttátok már, ERRE gondolok. Nos, ezt a képet személy szerint több helyen láttam már, többek között legutóbb egy olvasókönyvben talán. Hogy mi volt előbb, milyen körülmények között keletkezett a kép, azt már meg nem mondom. Szerintem nem fanart, a fenti inkább :)

Az idézetek Suzanne Collins: A Kiválasztott című regényéből származnak.

Viszont itt ragadnám meg az alkalmat, hogy bejelentsem, hogy jutalmul, amiért végigküzdöttétek velem az újraolvasós rovatot, a késő ősz-tél-tavasz során lefordítok Nektek egy fanficet, amely a 27. fejezet és az epilógus közötti időszakot dolgozza fel.
Egyfajta rajongói 4. kötete ez a sorozatnak, amely 23 fejezetben mutatja be, hogyan szedi össze magát Katniss és Peeta, hogyan alakul az életük az újjáépülő 12. körzetben. Némelyik fejezet mondjuk elég hosszú, de majd úgyis jelzem/látjátok, ha nem bírom.
Persze a kérdés az, hogy van-e rá igény egyáltalán?