Olvassuk újra a Kiválasztottat! - 25. fejezet

Úgy néz ki, ma nem kapunk semmit. Bár a kintiek még reménykednek, hogy majd (mi időnk szerint) este 7-kor, egy óra múlva, de szerintem ez a hajó már elment :) Úgyhogy inkább olvassuk újra a 25. fejezetet.

Nem szeretem ezt a fejezetet. Nem is húznám az időt. Ennél az összefoglalónál természetszerűleg sokkal-sokkal többet ad az eredeti regény, inkább azt olvassátok. Ez csak a történet felelevenítésére szolgál azok kedvéért, akik már olvasták a könyvet. Mondjuk, ha az előző fejezetet elspoilerezted magadnak, már úgyis mindegy...

Borzalmas olvasni, hogyan lebeg Katniss élet és halál között, majd végül egy öntudatlan majd egyre tudatosabb álomvilágban.

"De nincs visszaút. Lépésről lépésre kényszerítenek, hogy elfogadjam azt, aki vagyok: egy csúnyán összeégett lány, szárnyak nélkül. Tűz nélkül. A húga nélkül."

"Coin elnök rövid látogatása csak megerősít ebben.

– Ne aggódj, Katniss! – mondja. – Megmentettem neked őt."

Hiába van Katniss egyre jobban, nem tud beszélni. Nem értik az okát.

"Végül Aurelius főorvos arra a következtetésre jut, hogy a némaságom inkább mentális, mint fizikai okokra vezethető vissza. [...] Kollégái szászszámra ajánlják az orvosságokat, ő azonban megmondja nekik, hogy hagyjanak békén."

Mivel Katniss épp élet-halál közt lebegett, amikor a történések voltak, így a neki meséltekből tudjuk meg, mi is történt azalatt:

"Bár nem kérdezek senkitől semmit, az emberek folyamatosan ellátnak információval. A háborúról mesélnek; a Kapitólium aznap esett el, amikor felrobbantak az ejtőernyők, Coin elnök lett Panem vezetője, csapatokat küldtek, hogy elintézzék a kapitóliumi ellenállás megmaradt kisebb gócpontjait. Snow elnökről mesélnek: fogságba esett, a tárgyalására vár, amelynek végén nagy valószínűséggel halálra ítélik és kivégzik. Az osztagomról mesélnek: Cressidát és Polluxot elküldték a körzetekbe, hogy tudósítást készítsenek a háború pusztításáról. Gale, aki menekülés közben két golyót kapott, most a Második Körzetet tisztítja meg a Békeőröktől. Peeta még az égési osztályon fekszik, mert végül sikerült eljutnia az elnöki palota előtti térre. A családomról mesélnek: anya a munkába temetkezik, hogy elfelejtse bánatát."

Katniss közben ahogyan felépül, az elnöki rezidenciában mászkál, megdöbben saját összeégett testének látványán. 

"Hiába csukom be a szememet. A sötétségben csak még jobban lobog a tűz."

Hmmm, ismerős? Innen a jelmondat, ebből a fejezetből, pedig a Kiválasztott 1. részének szlogenje lett.

Aurélius doki viszont tényleg klassz karakter, kicsit sajnálom is, hogy nem tudunk róla (még?) semmit.

"Aurelius doktor időnként benéz hozzám. Jó fej, eléggé bírom, mert nem magyaráz egyfolytában baromságokat, például hogy nyugodjak meg, biztonságban vagyok, meg hogy tudja, most ugyan még nem úgy érzem, de egy napon újra boldog leszek, meg hogy a dolgok most már jóra fordulnak Panemben. Csak annyit kérdez, nincs-e kedvem beszélni, és amikor nem felelek, elalszik a székében. Ami azt illeti, valószínűleg azért szeret hozzám járni, mert itt nyugodtan szundíthat egyet."

A fejezet egy fontos pontja Katniss és Snow elnök utolsó négyszemközti találkozása:

"– Mindketten tudjuk, hogy szükség esetén nem átallok gyerekeket ölni, de nem vagyok a pazarlás és a felesleges pusztítás híve. Én kizárólag pontosan meghatározott céllal szoktam gyilkolni. Vajon mi lehetett a célom azzal, hogy elpusztítok egy rakás kapitóliumi gyermeket? Az égvilágon semmi.
Azon gondolkodom, tetteti-e, hogy köhögnie kell, vagy azért csinálja, hogy legyen időm megemészteni a szavait. Hazudik. Hát persze hogy hazudik. De van valami, ami a nyilvánvaló hazugságon kívül a felszínre akar törni.
– Azt azonban el kell ismernem, hogy zseniális húzás volt Coin részéről. Elhitette a kapitóliumiakkal, hogy képes vagyok lebombázni a gyámoltalan gyermekeinket."

Erről a mai napig nem tudom, mit gondoljak. Még a végén sem:

"Nem vagyok hajlandó elhinni, hogy ez igaz lehet. Vannak dolgok, amiket még én sem élnék túl. Megszólalok. A húgom halála óta először. Ezt mondom:
– Egy szavát sem hiszem.
Snow tettetett csalódottsággal rázza a fejét.
– Jaj, drága Everdeen kisasszony. Azt hittem, megállapodtunk, hogy őszinték leszünk egymással."

Az idézetek Suzanne Collins: A Kiválasztott című regényéből származnak.