2013. november 30., szombat

Mellékszereplők: Alan Ritchson Backlot interjú

Most, hogy odakinn hálaadás van, a kinti anyagok kicsit lassabban érkeznek, így nagyobb esélyem van, ha teljesen nem is, de legalább kicsit utolérni magamat. Ennek jegyében szeretnék végre nem csak a főbb szereplőkkel (és a rendezővel, producerekkel) foglalkozni - bár velük is várhatóak még cikkek, természetesen, de időről-időre a film kisebb-nagyobb mellékszereplőiről is olvashattok. Az egyik ilyen most Alan Ritchson, akit bár a Futótűz okán interjúvolt meg a The Backlot, de az interjú elég nagy része a Tini Nindzsa Teknőcök feldolgozásról szól, amiben a fiatal színész szintén szerepel, de én azokat a részeket ugrom.

Alan Ritchsont Clinton Gaughran fotózta a Blacklot-nak

Gratulálunk mindahhoz, ami most történik körülötted. Tudatos volt, hogy a TV filmekről mozira váltottál vagy véletlenül alakult így?
Nem mondanám, hogy véletlen volt. Volt egy határozott beszélgetésünk, amelynek során feltettük a kérdést, hogy "Biztos ehhez szeretnénk ragaszkodni?" Mindig is ez volt a vágyam. Szerintem, aki színész csak teheti megteszi ezt a váltást a mozi világába.
Azt hiszem, elég könnyen ellavíroztunk volna, ha a TV-nél maradok. Aztán jött ez a beszélgetés. Maradjak a TV-nél és próbáljak keresni egy olyan sorozatot, amelynek szélesebb a rajongótábora, amellyel több embert el lehet érni, nagyobb hírnevet lehet szerezni? Vagy vállaljuk a kockázatot és most lépjek?
[...]
Nagyon keményen dolgoztunk az Éhezők Viadalán, versenybe szálltam a szerepért és tudtam, ha megkapom, akkor eljött az idő, hogy leálljak a TV-vel.

Ahogyan én látom, azt mondanám, hogy a Futótűz megváltoztathat egy életet és egy karriert. Te mit gondolsz erről?
Igen. Sőt, [tudtam, hogy] bármilyen minőségben is veszek részt a filmben, ez a jelenség olyan nagy, hogy mindenkit magával húz. Azt hiszem, erre csak a nagy promókörút végén jöttem rá, miután sokat utaztam és sok emberrel ismerkedhettem meg. Egy kifejezett őrület van iránta, egyfajta éhség, és a szójáték még csak nem is szándékos.

Ami ezt a két szerepet illeti, hogyan közelíted meg őket így, hogy vannak alapul szolgáló anyagok mind az Éhezők Viadalához a könyvek, mind pedig a Tini Nindzsa Teknőcökhöz, régi filmek, képregények, stb. formájában?
Ez egy jó kérdés. Szerintem abban az iskolában, ahol én tanultam színésznek, azt javasolták, hogy az ember szívjon magába a forrásanyagból mindent, amit csak tud. Kerüljön olyan közel a szerzőhöz, a szándékaihoz és az elképzeléseihez, amennyire az csak lehetséges. Ez számomra színészként nagyon fontos dolog.

Az Éhezők Viadala esetén ez nagyon egyszerűen megy. Már azelőtt rajongója voltam a könyveknek, mielőtt az első részt leforgatták. [Nina Jacobson producer] csodálatos munkát végzett, amikor lefestette ezt a világot és annak karaktereit, az ő dilemmáikat. Nekem már nem sok dolgom maradt. Persze nagy kihívást jelentett életre kelteni a karaktert, különösen, hogy az első körzetből származó Gloss se nem jó, se pedig nem rossz karakter. Egy kicsit más, mint Katniss, aki a 12. körzetből származik és akit nem köt semmi a Kapitóliumhoz.

Érezhető néhány érdekes belső konfliktus a karakterben, akit eredetileg rosszfiúnak szántak. Nagy kihívás volt, mert közvetlenül a forrásanyaghoz fordultam segítségért és hű maradtam hozzá. Szerintem Francis Lawrence és mindenki más is - sokkal inkább, mint az első filmnél - nagyon hű maradt a regényhez, ami szerintem jó dolog.
[...]

Visszatérve a Futótűzhöz, Gloss esetében vékony a határvonal aközött, hogy ő most pozitív vagy negatív karakter?
Igen. Van egy említés a regényben, ahol Katniss Glossról beszél, amikor el akarják dönteni, hogy kiben bízhatnak és kivel köthetnek szövetséget, hogy Gloss milyen kedves volt vele, és ez őt mennyire meglepte.
Ez a történet azonban a túlélésről szól. Ezért aztán, amikor az Arénában vannak, Gloss kegyetlen, és szerintem bizonyos mértékig mindannyian azok lennénk, ha hasonló helyzetbe kényszerítenének minket. Nem gondolnám, hogy bármi rossz van a srácban, de azt igen, hogy ha az embernek a túlélésért kell küzdenie, az kihozza belőle az állatot. Nagy kihívás volt ezt életre kelteni, mert ez egy olyan világ, ami nagyon távol áll tőlünk, beleértve engem is.
Forrás: TheBacklot

5 megjegyzés:

  1. Olyan furcsa nekem, hogy itt nagy belső konfliktusokról, meg sokoldalú karakterről beszélnek, és én el is hiszem, hogy Alan dolgozott ezeken a problémákon a forgatás során, de elég kiábrándító, hogy ezek után csak kb. 4 jelenetben van ott, mindegyikben 2 mp-re. Meg ugyanez a gondom a többi "gonosz" kiválasztottal is, alig kaptunk belőlük valamit, míg az első flmben Cato, vagy Clove... ők elég szépen meg voltak jelenítve.
    Szóval igen, én az idő múlásával egyre jobban haragszom a Futótűz filmváltozatára, mert lehet, hogy nem változtat a cselekményen és lehet, hogy a lényegesebb részeket beletették, számomra mégis túl sok az, amit kihagyott a könyvhöz képest. És ha A Kiválasztott kettészedésének a magyarázata az, hogy túl sok mindent kéne belevinni egy 2 órás filmbe, akkor nyugodtan kettészedhették volna a Futótüzet is, ugyanezzel a magyarázattal.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Így van. Sokszor én is azt látom, hogy a mellékszereplők jelentősége kicsit túl van dimenzionálva. De én nem a filmre haragszom, szerintem egy két részes Futótűz nem feltétlenül állná meg a helyét, hanem inkább arról van szó, hogy ezek a feltörekvő színészek, akik ezeket a mellékszereplőket alakítják, annyira igyekszenek hitelesek maradni. Aztán pedig tényleg nem látunk belőlük sokat. Pedig ha tudnád, hogy nála még sokkal mellékesebb mellékszereplőkkel való interjúk is vannak félretéve :)) Azért azok inkább még szűkösebb napokra, de a változatosság jegyében én szívesen dolgozom azokon is.

      Törlés
    2. Nem kötekedni akarok, de nem lehet mindent beletenni egy filmbe. Szerintem nagyszerű könyvadaptáció volt, és nem hiszem, hogy sokkal boldogabb lenne itt mindenki, ha több Cahsmere-t meg Gloss-t meg nemtudom kit láttunk volna, és összecsapják pl. a promókörutat. Szerintem jól egyensúlyoztak ezen, nekem őszintén Bonnie és Twill sem hiányzott, szépen áthidalták. Ja és a Futótűzben nincs olyan markáns választóvonal, vagy nevezzük inkább cliffhangernek, mint ami a Kiválasztottban van, nem lehetett volna szétszedni sem. Ha meg nagyon mérges vagy még mindig, nézd meg az Éhezők viadalát, garantáltan rossznak fogod minősíteni a Futótűz után... :)

      Törlés
    3. Ha ilyen szépen kivesézted azokat, amiket írtam, nyilván láttad a "számomra" szót, amely azt fejezi ki, hogy a saját véleményemet írom le, nem azt, amitől valószínűleg boldogabb lenne mindenki. Mondjuk ha belegondolok, de, elég sokan örültek volna, ha többet látunk a többi kiválasztottból is. Na, ahogy Te nem szerettél volna, kötekedni, úgy én nem szeretnék áthajlani vitába. Egy dologban azért mégis egyetértek veled, mégpedig a cliffhanger-t illetően.

      Törlés
  2. Én személy szerint nagyon bírom Alant meg a többi "Hivatásost", és sajnáltam, hogy nem kaptak sok szerepet a filmben :/
    Vivi

    VálaszTörlés