2014. október 29., szerda

Új jelenetfotók az US Weeklyben

Effie Trinket ma is azt mondaná, naaagy-nagy-nagy napra ébredtünk! Ennek ellenére nyugi, senkit nem visznek Kiképzőközpontba, Arénába, viszont én már látom, milyen anyagokra számíthattok ma. Mivel nem tartom jónak, ha egyszerre zúdul az ember nyakába az összes újdonság, ezért a nap során igyekszem szétszórni az anyagokat, amelyekben a következő izgalmakat találjátok majd a mostani új jelenetfotók után.
  • Kiderült, ki adja elő a filmzenei album 5. - eddig ismeretlen - számát, ami vélhetően mégsem 6 másodperces lesz. 
  • Meghirdették az első nyereményjátékokat, amelyek nagyon izgalmasak: az egyik során felkerülhet profilképed a Kiválasztott poszterére (amelyet aztán meg is nyerhetsz), a másikban pedig egy nagy összeggel feltöltött egyedi, Kiválasztott-as bankkártyát nyerhetünk!
  • Érkezik az Empire magazin cikkének első része, amelyben több szereplő megszólal, igazi kulisszatitkokat ismerhetünk meg a filmmel kapcsolatban.
  • Estefelé pedig (remélhetőleg valamikor 5 és 6 óra között) érkezik a Kiválasztott 1. rész utolsó, 1 perces előzetese, a könyv egyik legemlékezetesebb idézetével!
  • Hogy a Fandango ezen kívül milyen újdonságokkal jelentkezik, azt elképzelni sem merem, de estére már gépközelben leszek, igyekszem folyamatosan feldolgozni az érkező újdonságokat!
Most pedig először az US Weekly címlapja. Cikk még nem került elő, de amint igen, fordítom, hozom, ma és holnap azonban még ott lesz az Empire cikke olvasnivalónak! :)









Forrás: USWeekly via jenlawrnce Instagram

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése