2014. október 20., hétfő

Olvassuk újra a Kiválasztottat! - 12. fejezet

Mivel én még mindig abban hiszek, hogy a Kiválasztott 1. része ennek a fejezetnek a végénél fejeződik be, ez az utolsó visszaolvasós fejezet a film előtt. Egy hónap múlva úgyis itt a filmváltozat, nagyon tér sincs már erre, sőt, így is nagyon későn kezdtem bele, de azért remélem, élveztétek a sorozatot :) Mondjuk a késői kezdés olyan szempontból mindenképp jó volt, hogy mostanra már sok promóanyagból válogathattam, amivel kiegészíthettem a fejezet-összefoglalókat.

Aki nem olvasta még a harmadik kötetet, az ugorjon, a bejegyzés végén ugyanis a kötet egyik legdurvább SPOILER-e található. Az összefoglaló természetesen ezúttal sem helyettesíti a könyvélményt, tehát inkább/előbb az eredeti regényt olvassátok!

Katniss megint összeomlik, amikor elképzeli, hogy mindkét fiút, Gale-t és Peetát is elveszítheti ugyanazon a napon. Visszautasítja Haymitch ajánlatát, hogy nyugtatón vészelje át a mentőakció időszakát. Mindenképp tenni kíván valamit. Kezdetnek felrázza Finnicket, akivel sorsközösséget éreznek, ám vele ellentétben a férfi örül az akciónak, hiszen ezáltal végre vége a bizonytalanságnak. Haymitch azzal a hírrel érkezik vissza, hogy segíthetnének azzal, ha fel tudnának venni valami anyagot, amellyel Beetee megzavarhatná és elterelhetné a Kapitólium figyelmét, amíg a támadás zajlik.

Ez felpörgeti Katnisst, aki azzal áll elő, hogy Cressida Peetáról kérdezze. Ő pedig mesél. Az első napról, amikor találkoztak, hogy Peeta akkor már szerelmes volt belé. És arról, mit érez most, majd üzenetet küld az elnöknek:

"A Kapitólium sebezhető, mert minden szempontból a körzetekre van utalva. Az élelmet, az energiát, de még a rendfenntartásért felelős Békeőröket is a körzetek szolgáltatják. Ha a körzetek végre kinyilvánítják függetlenségüket, a Kapitólium összeomlik. Snow elnök, köszönöm önnek! Ezennel hivatalosan is szabaddá nyilvánítom magamat."

A felvétel után Finnick következik, aki egy nagyon mély vallomást tár Panem elé. Elmeséli, mi történt Viadalgyőzelme után, hogyan zsarolták meg, hogyan használták ki, hogyan vált - akarata ellenére - a Kapitólium kedvencévé. Nagyon-nagyon súlyos dolgokat tudunk meg, megszakad az ember szíve. Anyagi fizetség helyett partnerei titkokkal fizettek neki. Ezekből a titkokból oszt most meg jónéhányat, amely sokakat bajba keverhet a Kapitóliumban. Monológja végén arra is kitér, hogyan mérgezte meg Snow elnök politikai ellenfeleit és hogyan tett szert a hatalomra. Bátor, szinte vakmerő vallomás. Olyasvalakitől, akiről azt hinnénk, már nincs mit veszítenie. 

Igaz már kamerákon kívül, de Haymitch saját történetét is elmeséli Katnissnek:
"– Magával is ezt tették? – fordulok Haymitch felé.
– Nem... Az anyám és az öcsém... a barátnőm... Két héttel azután, hogy győztessé koronáztak, már mindannyian halottak voltak – feleli. – Méghozzá azért a trükkért, amit az erőtérrel csináltam. Nem maradt senki, akivel Snow zsarolni tudott volna.
– Meglepő, hogy nem ölték meg – jegyzem meg.
– Ugyan. Példát statuáltak velem. Hogy az ifjú Finnickek, Johannák és Cashmereek tudják, mi történik egy győztessel, ha túl sokat problémazik – magyarázza Haymitch. – De Snow tudta, hogy nincs a kezében semmi, amivel sakkban tarthat.
– Amíg Peeta meg én meg nem jelentünk a színen – mondom halkan."

Az anyagot hamar összevágják, ám fő szenzációja nem Katniss lesz. Őt csak röviden látni, amely bizonyítja, hogy életben van, majd Finnick monológját vetítik Panem képernyői. Beetee minden erejét megfeszítve dolgozik, hogy folyamatosan uralja az adást, így azt a Kapitóliumban is végignézhetik, még ha kisebb megszakításokkal is. 

A film után Beetee arról mutat felvételeket, hogyan próbálják a lázadók kiszabadítani az elrabolt egykori Viadalgyőzteseket. Mivel Katnissék sem látják át gyorsan a tervet, mindenki reméli, hogy a Kapitóliumiakat is meg tudják vele lepni.



Lassan telik a délután és az este. Éjfélkor érnek csak vissza az önkéntesek a 13. körzetből. Ekkor szól Haymitch Katnissnek, hogy a kórházba kell menniük. A kialakult zűrzavarban Katniss felfedezi Johanna megkínzott ezer sebből vérző testét az egyik hordágyon, végignézi, amint Finnick és Annie egymásra talál. Majd meglátja Peetát, aki él, csak épp kicsit zavarodottnak tűnik.

"Az arcán hitetlenkedés és még valami, sokkal intenzívebb érzelem tükröződik, amit egyelőre nem tudok hová tenni. Vágy? Kétségbeesés? Valószínűleg mindkettő, mert a következő pillanatban félrelöki az orvosokat, felpattan az ágyból, és elindul felém. A karjaimat ölelésre tárva rohanok felé. Ő is kinyújtja a kezét, gondolom, hogy megsimogassa az arcom. 
Már épp kimondanám a nevét, mikor az ujjai a torkomra kulcsolódnak."

Az idézetek Suzanne Collins: A Kiválasztott című regényéből származnak.

1 megjegyzés:

  1. Ez az egyik kedvenc fejezetem a könyvben:P
    Az a jelenet amikor Cressida felveszi az interjút sztem a filmben nagyon jó lesz :) Johanna is végre megjelenik :)))
    Ha az első részben tényleg ez lesz az utolsó jelenet akkor elég idegesen fogok kijönni a moziból az tuti!
    Johanna<333 Cressida<333
    Ui.: Ancsi,hiányoznak az ilyenkor szokásos kérdéseid :(

    VálaszTörlés