2013. október 31., csütörtök

Tiktak4: Premier előtti vetítés 24 amerikai városban

Elnézést, picit engem is beszippantott a temető-járat, de azért a TikTak4 még aktuális és folyamatban van.
Mielőtt azonban arra rátérnék, való igaz, hogy előkerült egy új TV spot "Chariots" címen, amit a mi országunkban nem tekinthetünk meg (hát köszi...) Ha mégis felkerülne még nézhető formában, majd hozom.

A TikTak-os visszaszámláló 4-es számlapja szintén kinti rajongótársaink számára jelent boldogságot, pláne, miután megvásárolták elővételben a premierekre és éjféli vetítésekre a jegyeiket, most bejelentik, hogy amúgy 24 városban premier előtti vetítés is lesz. Oké, értem én, én sem egyszer fogom megnézni a filmet a moziban.


Persze azt is tegyük hozzá, hogy az időpont november 11-e, vagyis azok a szerencsések, akik lehetőséget nyernek ezen nagyvárosokban történő vetítéseken való részvételre, nem csak hogy egy időben nézhetik meg a filmet a londoni premier résztvevőivel, de széles vásznon nézhetik végig a vörös szőnyeges bevonulásokat és interjúkat (már most szólnék, hogy LIVE stream valszeg itt is lesz kitéve, bár hogy milyen formában tudok és szeretnék részt venni a premier közvetítésében, azt még nem döntöttem el.)
De hogy még némi izgalomfaktort is bevessenek a kinti nagyvárosi rajongók számára, a nap során fokozatosan jelentik be, hogy mely nagyvárosokban lesznek idő előtt vetítések. Vetítések a következő városokban lesznek: ChicagoSeattle TacomaNew York, San Diego, San Francisco, Detroit, Los Angeles, Orlando, Dallas-Ft. Worth, Tampa-St. Pete, Philadelphia, Denver, Washington, Sacramento, Houston, Minneapolis-St. Paul, Miami-Ft. Lauderdale, Cleveland, Atlanta, Kansas City, Phoenix, Boston, St. Louis, Las Vegas. A bejegyzést még én is bővítem a további városnevekkel.

6 megjegyzés:

  1. Szia, bocsi a kérdésért, de nincs infód arról, hogy itt szinkronosan vagy felirattal fog-e menni a mozikban?

    VálaszTörlés
  2. Magyarul nem is fogják adni a moziba?:O

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem. Az előzőt sem adták.

      Törlés
    2. Nem tudom ti, hogy vagytok vele, de én nagyon örülök, hogy nem szinkronizálva lesz hanem feliratosan. :) Ami meg a TV spotot illeti, ezer köszönet, hogy minket megint kihagynak, de remélem, hogy hamarosan nálunk is elérhető lesz. :(

      Törlés
  3. Feliratos, lesz, az nagyon szupper! Hát jah minket már megint kihagynak...

    VálaszTörlés