2013. október 16., szerda

400 nap a Kiválasztott 1. részének filmváltozatáig

Bár a Kiválasztott 1. részéhez majd csak januártól várható havonkénti visszaszámlálás, azért a 100 naposokról meg szoktam emlékezni, vagy legalábbis 500 nappal a film előtt már volt egy hasonló bejegyzés. Az elmúlt 100 napban már nagyobb sebességre kapcsoltak a film előkészületi munkái, és persze néhány hete a forgatás is zajlik, szóval izgi, mert már csak alig több, mint egy év, és ez a film is a mozikba kerül.
  • Az előkészületek során a forgatás közeledtével a stúdió elkezdte felfedni a Kiválasztott filmekben szereplő új karaktereket alakító színészek névsorát. Belőlük készítettem egy gyűjtőposztot, amelyet ITT találhattok. Bár a bejegyzésben is ott a lista, kikre számítottunk még, egyelőre én továbbra is nagyon hiányolom, hogy Fulvia (Plutarch asszisztense) szerepét még nem hirdették ki, pedig - főleg a könyv első részében - szinte folymatos a jelenléte. Október beköszöntével azonban a szereplőválogatások kihirdetése abbamaradt. És mivel már hetek óta nem kaptunk új hírt ezzel kapcsolatban, valószínűleg már nem is fogunk :( De akkor ki lesz Fulvia? És kit alakít majd Rebel Wilson és William Levy?
  • Mint írtam, elkezdődött a forgatás, amelyek során előkerült már néhány kép, többek között Liam-ről, Julianne Moore-ról, sőt Jenniferről is, nem is akármilyen! Ez a Jennifer-Laim sorozat pedig szintén nem hétköznapi! A hírek szerint a forgatás első szakasza november 1-jéig tart Atlantában, a folytatás pedig várhatóak a Futótűz sajtókampányának és bemutatójának elteltével várható.
  • Időközben folyamatosan zajlanak a statisztaválogatások is, amelyek szintén utalásokat biztosítanak arra, hogy mely részek forgatása is zajlik mostanában.
  • Forgatási helyszín képeket még nem sokat kaptunk, de ITT valószínűleg a 8. körzet bombázását forgathatták.
  • És hogy annak a bizonyos 8. körzetbeli jelenetnek a forgatása teljesen kész, az is bizonyítja, hogy a napokban Patina Miller (Paylor parancsnok) azt írta tweet-jében, hogy végzett Atlantában, és hogy számára majd néhány hónap múlva folytatódik a forgatás.
A múltkori Sci-Fi magazin Futótüzes cikkének lefordítása után aztán találtam még egy cikkrészletet Francis Lawrence-től, amely a Kiválasztottra, és annak kettéválasztására vonatkozik. Mivel ez a bejegyzés úgyis a készülő filmekről (oké, az 1. részről, de akkor is) szól, úgy döntöttem, itt osztom meg inkább, és nem az eredeti cikket bővítem utólag:

"Azt gondolom, itt két különálló történetről van szó. Szerintem a két film céljai ugyanis nagyon különbözőek. Az első Peeta megmentéséről szól, a második pedig a bosszúról, ezért azt hiszem, a két rész könnyen szétválasztható. Ez lehetővé teszi számunkra, hogy a két történetet külön-külön dolgozzuk ki ahelyett, hogy belegyömöszöljük az egészet egy filmbe."

Forrás: @THGAustralia, Celebrity-Gossip

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése