2013. október 11., péntek

A Futótűz japán előzetese

Hűűű, egy baromi jó japán Futótűz előzetes került fel ma a netre, ami hiába rövidebb, mint a két korábbi hivatalos amerikai, még úgy is meg tudják tölteni tartalommal, és még úgy is hosszúnak tűnik, hogy az Éhezők Viadalára is van visszautalás. Nekem nagyon tetszik. Viszont javaslom megnézni a kinti megjelenési dátumot, majd érdemes rebegni egy halk hálaimát, amiért nekünk nem kell várnunk annyit. Konkrétan 6 héten belül vagyunk :) Ami ugyanannyi, mint tanévkezdéstől mostanig.

7 megjegyzés:

  1. Hát mondjuk szerintem elég borzalmas ez az előzetes, de az tény, hogy vannak benne új képkockák, ami király. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mi a borzalmas benne, Te?
      Már úgy értem, azon kívül, hogy ékes japánsággal beszélnek benne? :P
      Jó, persze attól, hogy én odáig vagyok érte, még nem kell mindenkinek, de nekem nagyon bejön, hogy úgy másfél perc, hogy közben 5-nek érzem. És nem azért, mert unalmas, hanem mert tartalmas. Mégsem érzem ugyanakkor túlzsúfoltnak.

      Törlés
    2. Már nem azért de csak én nem láttam benne új képkockát? :D

      Törlés
    3. Engem meg pont az zavar, hogy túlzsúfolt, a jelenetek össze-vissza vannak bevágva, köztük még valami furcsa (gagyi) fokozódó hangeffekt is van, aztán a feliratok a vége felé megváltoznak, ami nekem szintén furcsa. Na, de tényleg ízlések és pofonok és csak azért vagyok ennyire szőrszálhasogató, mert grafika órán ez belénk van diktálva, a legapróbb részleteknél is oda kell figyelnünk egy munkánál.

      Peeta, a békeőrös-kocsis jelenetet néztem újnak, de most ellenőriztem magam és tényleg láttuk már. :)

      Törlés
  2. Úristeeen! Már itt van a nyakunkon! Alig bírom kivárni! Egyébként ez az előzetes igencsak érdekes. :))

    VálaszTörlés
  3. Nem bírom kivárni!!!

    VálaszTörlés