Cinepremier: Jennifer Lawrence - A forradalom vezére

Solona fordítása még mindig a CinePremier újságból.

Lenyűgöző utat jártál be az Éhezők viadala és a Napos oldal forgatása alatt, és sok dolgot tanultál közben. Tudnál nekünk mesélni erről az útról, és arról, hogyan hatott rád, mint emberre, és mint színészre? Mit gondolsz, hol tartasz most?

Nem érzem magam másnak… azt hiszem, most elfoglaltabb vagyok. Őszintén szólva, elég hihetetlen utazás volt. Mikor kijött az Éhezők viadala és óriási siker lett, az nagyszerű érzés volt, aztán pedig David filmjében szerepelni… Nagyon kockázatosnak éreztem, mindenki számára megnyugvás volt, mikor végre megjelent a film: tetszett a közönségnek és nagyon jó reakciókat kaptunk, ez hihetetlen és különleges érzés volt. Azután jött az Oscar, őrült és kimerítő élmény. Hát, nem is tudom… azért elég szórakoztató volt.

Azt hiszem, fárasztó éved lehetett, az elvárásokról nem is beszélve… Hogyan kezeled? Hiszen ez még egy idősebb személynek is kihívás lenne.

Hmm… nem tudom. Próbálok mindent reálisan kezelni, és nem túldramatizálni. Elég könnyű túldramatizálni a dolgokat, főleg ebben az iparban, ahol minden olyan könnyen felkapottá és túlreagálttá válhat, ahol nagyon könnyű rivaldafénybe kerülni, holott a való életben nem az. Én úgy gondolom, hogy nem tévesztettem szem elől a célomat, továbbra is a munkámra és a játékomra koncentrálok, ez minden. Az első a munka… vagyis, a család az első, ha a színészetnél távolabbra tekintünk. Nagyon sok olyan tényező van ebben az iparban, ami eltereli az ember figyelmét, szerencsére ezek közül engem egyik sem érdekel. Valójában nem szeretek sokáig kimaradni, nem vonzanak a bulik. Amit igazán szeretek, az a munkám.

Milyen kritériumok alapján választasz ki egy szerepet? Olyan személy vagy, aki szeret kockázatot vállalni, ez látszik az eddigi munkásságod alapján.

Nem érzem úgy, hogy a szerepet kell kiválasztani. Szerintem inkább a rendezőt, akivel szeretnél dolgozni. Számomra ők nagyon fontosak, hiszen tőlük tanulhatom a legtöbbet. Sokszor előfordul, hogy egy rendező kezében van egy jó forgatókönyv, és egy nagyszerű művet alkothat, de el is ronthatja. Ezért számomra a rendező nagyon fontos szempont. Vele nagyon erős és jelentőségteljes kapcsolat alakul ki. Mivel fiatal vagyok és kevés a tapasztalatom, nagyon fontos számomra, hogy olyan emberektől tanulhassak, akiktől szeretnék, olyan emberektől, amilyenné én is szeretnék válni.

Például?

David O. Russell.

Érdekelne, hogyan élted túl a Futótűz fogatását a dzsungelben, ha mindentől félsz?

Hogy-hogy mindentől?

Hát ezt mesélték a munkatársaid…

Á, már értem. Hát valóban nem volt könnyű. Elég rémisztő volt, mert azt hittem, hogy Hawaii-n nincsenek pókok. Amikor megláttam rögtön hármat is, sírva fakadtam. Hát igen, a dzsungel nem épp a legalkalmasabb hely, ha egyszer mindentől félsz.

Ez a film akciódúsabb, mint az előző?

Nem, nem hinném, hogy az lenne… szerintem mindkét film bővelkedik akcióban.

Már megtapasztaltad az első film elsöprő sikerét, most, hogy hamarosan megjelenik a második, máshogy éled meg a történéseket?

Nem, ugyanaz a stratégiám, mint az elsőnél: totálisan kizárom magam. Nem hinném, hogy olyan jó ötlet lenne belegondolni, milyen hatalmas is a rajongótáborunk. Nem szükséges tudnom. Tudom, hogy óriási, de nincs szükségem a részletekre. Videókat mutattak a nézőkről, miközben a Futótűz bemutatóját nézték, mert azt gondolták, vicces lesz, de számomra letaglózó volt. Próbálok nem is gondolni rá. Én a folyamat első felében vettem részt, a film elkészítésében, megalkotásában. Most a második felét próbálom csukott szemmel átvészelni, mert elég rémisztő tud lenni. 

Íme az ide vonatkozó szkennek: