2013. október 17., csütörtök

Julianne Moore először hosszabban a Kiválasztottról

Az USA Today beszélgetett a Kiválasztottban Coin elnököt alakító színésznővel, ami azért is izgalmas, mert korábban csak egy nagyon rövid nyilatkozatot hallhattunk tőle a témában. A magazin egyébiránt a Carrie kampánya kapcsán kapta mikrofonvégre a színésznőt, akitől én most csak a Kiválasztottra vonatkozó részleteket fordítom. [Van elképzelésetek róla, hányszor kell törölnöm a Futótűz szót és átírni Kiválasztottra?? :D]


Julianne Moore talán az egyik legkiszámíthatatlanabb, legváltozatosabb szereplistával rendelkező színésznő a szakmában. 

- Soha nem volt határozott tervem ezzel kapcsolatban - mondja Moore, aki csak idén látható volt szétszórt, elvált rockerként a Maise tudja című filmben, majd rögtön ezután Joseph Gordon-Levitt által alakított Don Jon idősebb, szexi, volt osztálytársát alakította, végül pedig Carrie szívtelen édesanyjaként is látható.
Ezután pedig útja az Éhezők Viadala: A Kiválasztott nagy érdeklődéssel követett forgatására vezet, hogy a népszerű sorozatban a felkelés könyörtelen vezetőjét, Alma Coin elnököt alakítsa.

Moore azt mondja, nagyon megtetszett neki a szerepe, amikor elolvasta a disztópikus sorozatot. 
- A fiam már akkor olvasta a könyveket, amikor azok megjelentek... a lányom pedig pár évvel később kezdte olvasni az Éhezők Viadalát. Nyaralni voltunk, és nem vittem olvasnivalót, a lányom pedig elment pingpongozni a bátyjával. Felkaptam a könyvét és egész délután azt olvastam, majd a másik két kötetet letöltöttem az iPhone-omra, és csak úgy faltam az oldalakat.

Moore dicséri Suzanne Collins szerző izgalmas történetvezetését ezeken az erős politikai témákon át. 
- Ezek a könyvek a háborúról szólnak, némi kamasz felhanggal. - mondja. - Arról szól, hogy mi is a diktatúra, mit jelent egy forradalom. Hogyan kötnek az emberek kompromisszumokat, hogy hogyan követjük el újra ugyanazokat a hibákat. Ez szívszorító. Nagyon lenyűgöztek a könyvek, szóval nagyon örülök, hogy részt vehetek a film forgatásában.

A színésznő már túl van az őszes hajú Coin összes sminktesztjén és hamarosan Georgia-ba utazik, hogy megkezdje a forgatást. Azt mondja, a Kiválasztott csapata arra törekszik, hogy olyan Coint ábrázoljanak a filmben, amilyennek a rajongók elképzelték. 
- Szerintem mindenki megpróbál a lehető leghűségesebb lenni a könyvhöz, mert nagyon sok ember nagyon beleéli magát. - mondja.
A Kiválasztott, az Éhezők Viadala könyvtrilógia harmadik kötete két filmben jelenik majd meg a mozikban.
Forrás: USA Today

6 megjegyzés:

  1. Nagyon örülök, h így áll hozzá a filmhez. Ezért biztos jó Coin lesz. A Carriet meg nagyon várom. Egyik kedvenc könyvem.:) Köszi Ancsi ezt a cikket! Julianne Moore az egyik kedven színésznőm, szóval nagyon örülök h őt is itt láthatom az oldaladon! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát, mivel szerepel a következő két filmben, várhatóan fogod is még párszor a jövőben :))
      Tudod, hogy ilyen szempontból nem válogatok ;)
      (Illetve szánt-szándékkal senkit nem hagyok ki.)

      Törlés
    2. Én is nagyon örülök hogy ő lesz Coin mert nemrég láttam a Don Jonban és nagyin jót alakitott! Meg én is nagyon várom a Carriet *-*

      Törlés
  2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Elviekben hivatalosan csak jövő csütörtökön mutatják be a Carrie-t a mozikban.
      Megteszed, hogy addig megtartod a véleményedet, és amikor - szokásosan - kikerül annak a filmnek az ajánlója is 24-én délután, akkor írod csak le a véleményed ahhoz a cikkhez?
      Jó lenne, ha mindenki másnak is élmény maradhatna :), de persze a Te írásodat is szívesen olvassuk majd.
      Köszi!!

      Törlés
    2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés