2012. július 18., szerda

A Lionsgate már a Kiválasztott rendezőit keresi

Amikor múlt héten kiderült, hogy az utolsó könyvet két filmben kapjuk meg, és a két film egy évvel követi egymást és a Futótűz filmváltozatát is, kétségek merültek fel sokakban, többek között azzal kapcsolatban, nem lesz-e túl húzós ez az időbeosztás. A Los Angeles Times cikke (amit az előbb linkeltem) gyakorlatilag megfogalmazza azt, hogy ezt az időbeosztást egyetlen rendezőnek esélytelen végigcsinálnia, vagyis ha a Lionsgate ragaszkodik a saját maga által kijelölt határidőkhöz, akkor váltott rendezőkkel kell dolgoznia. Nos, az IndieWire cikke szerint a stúdió előre gondolkodik, sőt már lépéseket is tesz. Az idevonatkozó lényeget fordítom:
A Lionsgate új filmes vezetői, a Summittól érkezett Rob Friedman és Patrick Wachsberger, Nina Jacobson producerrel és Suzanne Collins írónővel együtt már azt keresik, kik lehetnének a megfelelő rendezők a Kiválasztott filmekhez, amelyeket szintén hamarosan el kell kezdeni gyártani (a 2014 illetve 2015 novemberi megjelenés érdekében), ami túl gyors tempó lenne Francis Lawrence-nek. A második Alkonyat film például sokkal jobb is lehetett volna, ha nem rohannak vele annyira, a Summit azonban megúszta a bukást, és végül még jól is kerestek a filmen. Így aztán ezúttal is ugyanazt a forgatókönyvet követik.
Forrás: IndieWire

Oké amúgy, hogy előre gondolkodnak, de a Futótűznél például forgatókönyvírót kerestek előbb, ami talán a Kiválasztott esetében is fontos lenne. De biztos sejtik ezt ők is :))

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése