Jennifer Lawrence The Vogue interjú, 2. rész - Az ismertségről

Bár nincsenek annyira hű, de szűk napok, azonban most van jobban időm fordítani, szóval most kapjátok meg :)

Az interjú elejéről kaptátok meg kb. a harmadát, most ott folytatom, ahol legutóbb befejeztem, és hozzátenném, ezek a részek már nem annyira az Éhezők Viadalával kapcsolatosak, de aki szereti Jennifert, az egészen biztosan örömmel olvassa a folytatást - ahogyan azt néhányan jeleztétek is.
Remélem, a részlet elolvasása után mindenki háromszor meggondolja, mielőtt Jenniferről - vagy akárki másról - paparazzi képeket oszt meg.

Davis O. Russel saját szemeivel látta, amint Jennifer Lawrence-t utólérte a hírnév. 

- Amikor Jennifer először jelent meg a Napos Oldal forgatásán, megkérdezte Bradley Coopert és Robert De Niro-t, hogy milyen érzés, amikor odamennek az emberhez az utcán. - mondja. - Akkoriban ez még nem volt rá jellemző. Az emberek nem igazán tudták, ki is ő. Mire azonban a film megjelent, és részt vettünk egy rendezvényen Santa Barbarán, olyan volt, mint ha Beatles koncerten vettünk volna részt. Több ezer sikítozó ember várt ránk. Észbontó volt.

Én mondjuk kétségkívül meglepődtem, amikor megláttam Lawrence testőreit, akiket az Odeon előtt láttunk egy nagy fekete terepjárónak támaszkodva. Nem teljesen dolgoztam még fel, hogy az előttem ülő teljességgel ártatlan ember - ugyanaz a féktelen, pimasz lány, akit a TV-ben láttam, amint szemtelenül válaszolgat az interjú-kérdésekre vagy Jack Nicholsonnal flörtöl az Oscar-gálán, miközben  George Stephanopoulos-szal beszélget, miután az arany szobrocskáért a színpadra vezető útján megbotlott hatalmas ruhájában - ez a lány ugyanaz a lány, akit most lesifotósok követnek, bármerre is menjen, mert fiatal, szép és kiszámíthatatlan, és mert az elkövetkezendő évtizedek legizgalmasabb színésznőjének tartják.

Úgy látszik, még ő sem dolgozta fel teljesen. Akárhányszor privát szférájának törékeny buborékát, amelyet ő hozott létre - testbeszéde által, a helyszíntől elvonatkoztatva - megzavarják, látszik, hogy nyugtalan lesz. Egyik alkalommal egy négy fős társaság telepedett le mellénk, és egy egyébként jól szituált hölgy az asztalnál kiszúrta Lawrence-t, előásta a telefonját, majd felemelte, és kattintgatni kezdett, mintha csak egy Louvre-béli látogatását dokumentálná. - Befejezné? - könyörgött Lawrence. Lehajtott fejjel mormogott az orra alatt. Igen, ez tényleg elég durva volt. - Én?? - kérdezi döbbenten. Nem, ő, mondom. - Néha tényleg kezdem úgy érezni magam, mint egy majom az állatkertben. - vallja be. 

Lawrence tisztában van azzal, hogy senki nem szereti hallani, amikor egy híres ember amiatt panaszkodik, hogy híres. (És biztos a publicistája is mondta már neki, hogy ez veszett ügy.) De ez téma - veszélyes téma, ahogy ő mondja - amihez többször visszatérünk, mert nyilvánvalóan nehézségeket okoz neki, hogy hozzászokjon. 

- A látszólagos hálátlanság határát feszegetem, amikor erről beszélek - mondja egy alkalommal - de nagyon megvisel ez mostanában. - Ez nem meglepő, pedig ő jó példa arra, hogy egy kezdő erre, valljuk be, nemigen számít. - Hirtelen az egész világ feljogosítva érzi magát arra, hogy mint tudjon rólam, beleértve azt is, hogy mit csináltam a hétvégén, amikor az unokaöcsémmel töltöttem az időmet. És nekik nem elég, ha csak annyit mondok, hogy "A családommal voltam."

Nem titok, hogy az Internet egy új, még pokolibb valóságot teremt a színészek számára, részben azért, mert manapság mindenki egyfajta lesifotós - például a melletünk lévő asztalnál ülő hölgy is. Mielőtt azonban elsírnád magad, Lawrence rámutat a lényegre:

- Ha én csak egy egyszerű, 23 éves lány volnék - mondja - és felhívnám a rendőrséget, és elmondanám, hogy furcsa férfiak alszanak a házam előtt a gyepen, követnek a Starbucks-ba, akkor azonnal akcióba lendülnének. De mivel híres ember vagyok, megvonják a vállukat és közlik, hogy "Sajnáljuk, hölgyem, semmit sem tehetünk." Ennek semmi értelme. - Amin igazán felhúzza magát az az, amikor azt mondják neki, hogy "Bele kell törődnöd." - Egyszerűen nem vagyok hajlandó beletörődni. - mondja. - Ez ennyire egyszerű. Én csak egy hétköznapi lány vagyok, egy ember, és még nem olyan régóta történik ez velem ahhoz, hogy megszokottnak tekinthessem. És nem fogok beletörődni.

[David O.] Russel azt gondolja, ez az állapot el fog majd múlni.

- Jennifer szeret élni és ragaszkodik a szabadságához. Biztos vagyok benne, hogy megtalálja a módját, hogy megbirkózzon ezzel. 

Forrás: TheVogue