2015. március 6., péntek

Innen-onnan

Olyan mennyiségű egyéb hír gyűlt össze, hogy muszáj kitenni most már. Érdemes végigcsemegézni, sok mindenről olvashattok, illetve leginkább nézegethettek képeket. Azért készítsetek be csoki, chipset, kólát meg popcornt és ne panaszkodjatok, hogy nem szóltam :))

Elsőként - természetesen - Jennifer Lawrence-ről, akivel a Dior aktuális tavaszi/nyári ajánlatát készítették el. Jen hozza a kötelezőt, mi meg imádjuk :)







 A fotózásról van egy videónk is, azt is megosztom:



A Joy forgatása is zajlik, amivel kapcsolatban szintén zajlanak az események. A múlt hétwn kipattant ugyanis egy hír, miszerint marha nagy balhé van a forgatáson és David O. Russel (aki híres keménykezűségéről) és Jen csúnyán összeszólalkoztak, aztán maga Jen cáfolta ezt a hírt az elviekben tényleg saját hitelesített Facebook oldalán. A forgatásról még február 20-22. magasságából vannak képek. Amúgy sok egyforma (teszek hozzá linket az érdeklődőknek), ebből én csak kettőt mutatok:

Még több: RONR

Vannak új anyagok a Serenából is, amelyet még az első Éhezők Viadala film után forgatott Jen, és valamiért még mindig nem játszották a mozik, és az USÁ-ban is csak március 27-től fogják. Most kaptunk új előzetest, azt ki is teszem, a filmrészletet és a kulisszák mögötti kisfilmet a linkeken találjátok.


Valaki kérdezte pár hete, mi gondom van a bulvárral. Nos, akkor válaszoltam, ám konkrét példa épp nem volt kéznél. Azóta van. Történt ugyanis, hogy múlt szombaton este Jen, Josh és Liam elhatározták, hogy együtt vacsoráznak Manhattan egyik éttermében. Az étteremből kifelé jövet azonban lesifotósok hada várta a triót. A képekről egyértelműen látható, hogy Jen nem akarja, hogy fotózzák. Oké, nyilván örömmel halljuk a hírt, hogy a sok DVD-ben hallott szöveg arról, hogy ők milyen jó barátok, nem kamu, én nem szeretném, ha rajongótársaimnak az okozna örömet, ha mások megsértenék kedvelt színészeink szabadságjogait és magánéletét. Akit érdekel, ITT egy cikk erről, de én nem érzem jól magam tőle és a továbbiakban sem teszek ki hasonlókat az oldalra, most is csak azért, hogy szemléltessem, mivel van gondom. Ennyi.

És végül egy utolsó Jen hír: újabb film előkészületeibe foghat Jen, ezúttal Steven Spielberg It's what I do A Photographer’s Life of Love and War című filmjében kapott főszerepet. Mivel az AeonFlux már megfogalmazta az általam is talált Deadline cikk lényegét, tőlük idézek:

Steven Spielberg soron következő, Tom Hankszel közös kémfilmje (St. James Place ma új címet kapott: Bridge of Spies) játszi könnyedséggel került fel az év legjobban várt filmjeinek listájára, de most már azt is tudjuk, hogy a mester a hidegháború után igazi háborúba megy, méghozzá a jelek szerint Jennifer Lawrence oldalán. A Deadline értesülései szerint már csak az utolsó simításokat kell elvégezni, hogy megszülessen a szerződés, amely majd a Pulitzer-díjas fotóriporter, Lynsey Addario memoárja alapján készült filmben ölt testet. Forrás: AeonFlux

ÉS idáig még csak Jen volt, jöjjön Josh is, akiről a Project Imagination kapcsán jelent meg néhány hivatalos kép:


 



Forrás: PanemPropaganda

Másik Josh-ost érintő dolog, hogy megjelent múlt héten Jimmy Fallon Show-jában, ahol egy jéghoki-csocsó meccset is lejátszott. Szerintem ezt a videót nem kell magyaráznom, nézzétek, imádjátok :)


Amúgy az interjúból is van részletünk, kizárt, hogy lefordítsam, annál érthetetlenebbül beszél számomra Josh, de nagyvonalakban arról van benne szó, hogy Josh-nak az a fő parája, hogy mi van, ha egyszer részegen ír ki egy Tweet-et. Mivel 2,6 millió követője van, ennyi ember előtt égetné le magát, így egy rosszul sikerült 140 karakter akár tönkre is teheti a karrierjét. Aztán valahogy előkerülnek Josh gyerekkori képei, amely kapcsán az is kiderül, hogy hősünk már gyerekként is szerette produkálni magát, majd a végén egy kis éneklésre is sor kerül. Imádnivaló fickó Josh, ez nem is kérdés :))



Hogy a trióból Liam-ről se csak lesifotókat lássatok, elárulom, hogy nagy hírünk van Liam-ről, amelyet az MTV magyar aloldáról idézek:

"A 20th Century Fox is hasonlóan gondolkodott, mikor azt mondta, hé srácok, folytassuk a Függetlenség napját! Azt még nem tudjuk, hogy ismét az első részben megismert fura jószágok fogják-e megtámadni a Földet, de annyi biztos, hogy Liam Hemsworth kapta meg a főszerepet a filmben!" Forrás: mtv.co.hu

Mondjuk a kinti hírekben nem rémlik, hogy főszerepet említenének, de tény, hogy elsők között jelentették be Liam kiválasztását, ami azért valóban jelenthet olyasmit, hogy nem statiszta-szerepről beszélünk. Mindezenközben Liam jelenleg is forgat, mégpedig Éhezők Viadala-beli partnerével, Woody Harrelsonnal lesznek majd láthatóak a By Way of Helenában. Itt az első jelenetfotó róluk a filmből.

Forrás: ScreenDaily

Kilátástalan kiadásunk következő főszereplője Willow Shields, aki a Szombat Esti Láz amerikai verziójában a Dancing With The Stars-ban vesz majd részt Mark Ballas oldalán. Erről már promóciós képünk is van:



Következőként Gwendoline Christie-t láthatjátok, előbb egy Trónok Harca jelenetben, aztán pedig egy fotósorozat két képén. Én még mindig meg vagyok döbbenve, hogy lehet egy színésznő ennyire nőietlen, és úgy szeretném visszakapni Lily Raabe-t Lyme szerepére, de ez van. Tudom, a Trónok Harca rajongói közül sokan szeretik, szóval íme a jelenet és a képek:



Forrás és még több: Gwendoline-Christie.com

A következő képen Pollux alakítóját, Elden Hensont láthatjátok a Daredevil - a fenegyerek című képregény sorozat-feldolgozásából:


Néhány előzetes következik. Az első Elizabeth Banks-szel.
A Beach Boys frontemberéről, Brian Wilsonról szóló Love & Mercy című filmet ugyan a Berlinálén már bemutatták, ám a kintiek csak júniustól láthatják a mozikban. A zenés életrajzi film magyar bemutatójáról nincs hír, de egy eredeti nyelvű előzetesünk van, amelyben Elizabeth Banks is látható, aki a zenész második feleségét alakítja.


A Walter című filmben - amelyet csak korlátozott számú moziban mutatnak be március 13-tól, az egykor Glimmert alakító Leven Rambin látható. Ennek is megnézhetitek az előzetesét:


Stanley Tucci hamarosan az A Little Chaos című, XIV. Lajos uralkodása idején játszódó filmben lesz látható.


És a végére egy videoklip a Hooziertől, melynek a címe Someone New, amelyben szintén egy ismerőst - Natalie Dormert - fedezhetitek fel:

6 megjegyzés:

  1. Jent mindig olyan hülyén állítják be a Dior táska-kollekcióinak képein. Nekem nagyon természet-ellenesek ezek a pózok. Főleg amikor a lépcsőn üt.

    VálaszTörlés
  2. Nekem személy szerint nincs bajom Gwendoline Christievel, mert szerintem egy teljesen Második Körzetbeli Győztes alkata van, és a könyvben is úgy írja le, hogy 180 centi és tiszta izom.Szerintem tökéletes Lyme szerepére, de persze tiszteletben tartom a te véleményedet is, Ancsi :)

    VálaszTörlés
  3. Amúgy ebben igazad van, hogy 2 körzetbeli győztes alkat. Csak valamiért annyira ellenszenvezem vele, hogy az valami félelmetes :)
    Ugyanakkor meg valljuk be, első blikkre nem bírtam én Jent sem :)) Szóval még meg is győzhet.

    VálaszTörlés
  4. Én nagyon bírom Gwendoline Christie-t a Trónok harcában, biztos vagyok benne, hogy itt is nagyon jó lesz, már amennyire a szerep engedi.

    A függetlenség napja tetszett, így érdekel a folytatás is, bár az alapötlete eléggé újrahasznosított (25 évvel később visszatérnek az ufók bosszút állni). Liam Hemsworth állítólag az elnök fia lesz az új részben, nem kifejezetten főszerep, de egy a fontosabbak közül.

    Jennifer közös filmje Spielberggel viszont nem a Bridge of Spies, az a rendező következő filmje (Tom Hanksszel). Az utána lévő bekezdésben már jól írtad, gondolom elírás csak.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jah. Kicsit káoszos volt a hetem, így a kettő valahogy összemosódott. De javítottam, most már remélem, ok! Köszi, hogy szóltál.

      Törlés