Elválaszthatatlanok - 23. fejezet: Már nem félek

A Kiválasztott epilógusának előtörténete. Hogyan szedi össze magát Katniss és Peeta darabjaikból és hogyan kezdik újra az életet. Az Éhezők Viadala sorozat 4. kötetének rajongói változata. Titkos kenyérpirítás, sok-sok történés, részeg Haymitch és egyebek. Katniss és Peeta történetének lezárása 23 fejezetben.

Minden akkor kezdődik, amikor Delly visszatér a 12. körzetbe. A napfény és az otthonlét öröme okán a lány folyamatosan mosolyog. Esténként velünk vacsorázik és ott marad velünk, hogy elbeszélgessünk bármiről az első szelet görögdinnyéjéről kezdve az engedélyezési irodájába érkezett vadonatúj bélyegzőkig.
Egyik este áthozza tankönyveit, hogy válaszoljon Peeta üzleti jellegű kérdéseire, majd azt mondja Peetának, keresse ki a választ a könyvből maga, míg ő egy fonáldarabbal szórakoztatja Kökörcsint az elülső udvarban.
Peeta átlapozza a könyvet, majd megáll az egyik oldalon és felcsillan a szeme. Amikor elkapja a pillantásomat, elvigyorodik és gyorsan lapoz egyet. 
- Katniss, tudtad, hogy vadászengedélyért is folyamodhatsz?
Reakciója túlságosan hűvös a tekintetéhez képest, ezért, amikor feláll, hogy egy pohár vizet hozzon magának, visszalapozok és vetek egy pillantást az előző oldalra.
Tudhattam volna: házassági engedélyek.
Ez lenne a leglogikusabb lépés. Amikor visszajön az asztalhoz, pókerarcot vágok.

Miközben még mindannyian félelemben élünk, Peetának az én elvesztésemről szóló rémálmai abban a különös gondolatban öltenek testet, hogy akár egyetlen rossz lépés a vesztét okozhatja, hogy mindent - a boldogságot és az egészséget is lerombolhatja egyetlen helytelen szó, egy nekem rosszul feltett kérdés.
Legtöbbször ez egyszerűen nem így van, de néha akár egyetlen rosszul megfogalmazott gondolat hatására vadul kezd verni a szívem, forogni a fejem, légzésem felgyorsul dühömben. Vagy kétségbeesésemben. 
És vannak rossz napok is. De ez olyan, mint egy csupa összegabalyodott és csomósodott szál, amely lassan bogozódik csak ki, miközben még mindig azzal fenyeget, hogy akár figyelmeztetés nélkül lecsaphat.
Vannak napok, amikor Peeta nem hozza fel a témát, mert nem akar kockáztatni. De közben végig tudom, hogy mi következik, hogy szeretné megkérni a kezem.

Egyik este kezében egy darab papírral ékezik az ágyba. Akár egyik vázlata is lehetne, egy számla a pékség számára, egy levél az anyukámtól, de ahogy rám néz, pontosan tudom, mi az.
- Mi az? - teszem fel a kérdést, hátha arra vár, hogy én vessem fel a témát.
- Csak az egyik véget nem érő űrlap a sok közül. - Peeta leteszi a papírt a szekrényre, ahol nem látom pontosan, miről is van benne szó.
Peeta elindul, hogy bebújjon a takaró alá, de megáll egy pillanatra, hogy összeráncolt homlokkal és várakozó kék szemekkel, rejtélyes pillantással néz rám.
Én hajfonatom végére koncentrálok, úgy teszek, mintha sokkal közönyösebb lennék, mint amilyen valójában vagyok. Szinte képtelenség, mennyire képes törődni bizonyos dolgokkal. Néha azt kívánom, bárcsak ne lenne ilyen óvatos velem. Legszívesebben rákiabálnék, hogy tudom kezelni a dolgokat, nem vagyok törékeny nádszál.
De lehet, tényleg az vagyok.
Ezt pedig gyűlölöm.
Ami viszont őt illeti nincs visszaút. Ha azáltal, hogy megtesszük ezt a bizonyos utolsó lépést, csökkenthetném azzal kapcsolatos félelmeit, hogy ez a közösen felépített életünk hirtelen és váratlanul véget ér, boldogan megtenném.

- Szeretem ezt. - mondja végül. - Szeretek itt lenni veled.
Elpirulok, félénk pillantást vetek Peetára.
- Ezt szeretném - folytatja.
- Tovább... - teszi hozzá idegesen. - Szeretem, hogy életem része vagy, hogy azt mondhatom, hozzám tartozol, még ha csak ezen ajtók mögött is.
Én pedig tudom, mi következik.
- Most, hogy megnyílik majd az engedélyezési iroda és Delly fog ott dolgozni, jó lesz majd. - Peeta beharapja ajkait, félbeszakítja magát, kétkedik önmagában. Én pedig úgy érzem, idegessége több, mint megnyerő. - Delly tud titkot tartani. - kezdi újra Peeta. Beletörli kezét a lepedőbe, megpróbál túllépni félelmein. - Ha valamikor majd szeretnéd...
- Igen. - Megcsókolom, mielőtt kimondhatná az egész mondatot, mielptt száz különböző formában mondaná el, mennyire szeret, vagy mielőtt valami bonyolult beszédet mondana arról, mekkora megtiszteltetés vagyok a számára. De számomra az egyetlen dolog, amire szükségem van, a Peeta szemeiben látszó csillogás.

- Tényleg? - Peeta hangjában hitetlenség és megkönnyebbülés keveréke érződik. 
- Tegyük hivatalossá. - mondom neki.
- Biztos vagy benne? - nagyon lassan teszi fel a kérdést, mintha nem érteném, mintha nem érthetném meg, mit is jelent ez számára.
- Nem akarok nélküled élni. - mondom, miközben hangom jobban remeg, mint szeretném. Peetával ellentétben én nem tudom, hogyan fogalmazzam meg ezeket a dolgokat. Nem tudom, mit tegyek, hogy nagyszabású és romantikus legyen.
Ennek a fiúnak minden boldogságot meg kell, hogy adjak. Bármilyen kis dolgot tehetek érte, megteszem.
- Csak egy darab papír - figyelmeztet, mintha amiatt aggódna, túl sok lesz nekem, hogy nem vágyom kötöttségekre, hogy belefáradtam, hogy valaki bábja legyek - akár a Kapitóliumé, akár az új kormányzaté, akár az övé. De amikor a papírra pillant, ismét látom a szemében a csillogást.
Így aztán felemelem a vastag emlékkönyvet az asztalról. Egy üres oldalhoz lapozok a könyv vége felé. 
- Itt jó lehet. - mutatok egy üres oldalra az Annie kisfiát ábrázoló oldal után.
- Ez lehet a mi bizonyítékunk arra, hogy a dolgok ismét rendbe jöhetnek.

#

Peetával kiosonunk a rivaldafényből.
- Most már mindenki tudja. - nyelek egyet.
- Amúgy is tudták - vigyorog Peeta.
Ez igaz. Nem igazán titkoltuk, legalábbis a 12. körzetben nem. De itt mindannyian túlélők vagyunk és a körzet lakói megtartották a titkot.
Az emelvényen Plutarch azzal fejezi be beszédét, hogy bejelenti egy új gyógyszergyár alapjainak lerakását. Ez minden jelenlévő számára jó hír.
Amikor az ünnepségnek ez a része véget ér, a játékmesterből lett bürokrata odajön hozzánk a sarokba.
- Ti ketten... - rázza meg a fejét. - Mindig bizonytalanságban tartotok.
- De pontosan ezért imád minket annyira. - válaszolja Peeta olyan bájjal, aminek egyszerűen lehetetlen ellenállni.
Erre Plutarch elmosolyodik, bólint és máris kevésbé néz ki úgy, mint aki legszívesebben élve megnyúzna bennünket.
- Erre nászajándék jár! - lelkesedik az egykori játékmester, mire legszívesebben azt mondanám neki, hogy vegyen vissza a hévből. - Mit szeretnétek?
Plutarch odahívja asszisztensét, hogy segítsen jegyzetelni.
- Tök mindegy, tudom. Na, majd felhívom Dr. Perpolio-t, és szerzek nektek időpontot testpolírozásra. Tökéletes. Meg is van beszélve.
Plutarch nagyon elégedettnek tűnik magával. Nyilván ő nem tudja, hogy azt mondták nekünk az orvosok, hogy nem segíthetnek a bőrsérüléseinken. Egyszerűen túl rossz a helyzet, nincs elég megmenthető bőrfelületünk. Persze Plutarch azt szeretné, ha a lehető legjobban néznénk ki.

- Ami azt illeti, lenne valami. - mondom. Peeta kelletlenül elhúzódik.
- Bármit a Fecsegőposzáta kedvéért! - ígéri Plutarch csillogó szemmel.
- Magánélet.
- Írd csak le, Fulvia! - diktálja.
- Azt melyik boltban adják? - kérdezi értetlenül. - Persze csak a legjobb jöhet szóba!
- Magánélet. - ismétlem.
Peeta kapcsol és elmagyarázza Plutarchnak, mire is gondolok.
- Nem igazán szeretnénk a tévé képernyőjén élni az életünket. A Viadal és már a háború is véget ért.
Plutarch szája tátva marad a meglepettségtől. Szinte várom, amint a következő másodpercben gyermeki, gurgulázó hangokat ad ki.
- Hadd magyarázzam el úgy, hogy megértse. Visszavonulunk. - mondom mosolyogva. - A mai estét követően nem szeretnénk kamerákat és különkiadásokat, hacsak mi nem kérjük nyomatékosan.
Fulvia, akinek pufók arcát ezüst virágok indái díszítik, dühösen lefirkant valamit egy ékkövekkel kirakott kék jegyzettömbbe.
- Mi sem természetesebb! - kiáltja Plutarch, mintha mindez az ő ötlete lett volna. - Remek ötlet. Búcsúzzunk egy utolsó nagy üdvrivalgással!
Aztán odasúgja asszisztensének: - Visszatérő különkiadás!
Elég volt már a kamerákból. Egyszerűen szeretnénk úgy élni az életünket, mint bárki más. Nem vagyunk mi olyan érdekesek. Persze értékelem, hogy néhány emlékemet megőrzik a szalagok, de boldogan kivonulnék a köztudatból.
És miközben Plutarch a jövőbeli különkiadásokon agyal, Peeta megfogja a kezemet és kiterelget a bálteremből. A kamerák még a beszédeket veszik, szóval nem vesz észre minket senki.

Peeta a csarnok hatalmas konyhájába húz. Minden ragyogó, rozsdamentes acél és új illatú. Összevont szemöldökkel nézek Peetára. Éhes vagyok ugyan, de van büfé és rengeteg ételt helyeztek el a bálteremben lévő asztalokon. Olyan ígéret van Peeta szemében, hogy tudom, nem a kapitóliumi szakácsok dekorációját kívánja itt tanulmányozni.
- Csináltam neked valamit. - mondja szemérmesen.
Követem Peetát egy hatalmas fehér doboz felé. Biztos ezen dolgozott tegnap a pékségben - mielőtt a vendégek megérkeztek volna és ez az egész cirkusz elkezdődött.
Peeta felemeli a doboz tetejét és egy esküvői torta lesz látható a dobozban. Nem olyan több emeletes, amilyet tavaly toltak be Finnick és Annie óceáni témájú esküvőjére, de látom, mennyi energiát fektetett bele.
A torta díszített, de nem a hagyományos indákkal és virágokkal. Minden egyes apró cikornya más és más. Vörös szalagokat látok, két szelet kenyeret, egy világos sárga pitypangot, egy aratási edényt.
- Peeta? - nézek rá leesett állal.
Peeta elmosolyodik, mire felvillan legkisebb gödröcskéje.
- Szerettem volna készíteni neked egy esküvői tortát. - mondja. - És mivel a házasságunk ma vált hivatalossá, hát itt van. Tetszik?
Megpróbálok úgy tenni, mintha valami csak belement volna a szemembe, de Peeta annál jobban ismer.
Egyre csak a torta további részleteit fürkészem: a forró csokis bögrét, a köteleket, a kamerákat.
Egy évvel ezelőtt nem gondoltam volna, hogy ilyesmi lehetséges. Peeta velem kapcsolatos emlékei teljesen összekavarodtak, kezei erősen remegtek, Peeta trágárságokat motyogott magában, homlokán kidagadtak az erek a benne fortyogó dühtől. Ezt azonban - elmondhatom - teljes odaadással készítette nekem.
Virágok, egy kard, nyílvesszők, egy barlang, piknik, bogyók - minden a lehető legrészletesebben kidolgozva. Elárasztanak az emlékek, szinte a számban érzem a bárányragu ízét, amit a nyirkos barlangban ettünk.
Szerelmes rózsák, vasúti kocsik, tengerpart, gyöngy, egy villám, orvosi fecskendők, egy fecsegőposzáta, egy kérdőjel, egy könyv, egy ház és végül egy kenyér. Közös történetünk darabkái.
És ezt látni, látni, hogy minden apró részletre emlékszik abból, hogyan kerültünk egymáshoz egyre közelebb - édesebb gesztus, mint amilyen bármelyik cukros alkotás lehet.

Peeta megköszörüli a torkát és megfogja a kezemet:
- Katniss, Everdeen, öt éves korunk óta szerelmes vagyok beléd, mióta meghallottalak énekelni. Amikor iskolába kerültünk, távolról imádtalak. A sors az Éhezők Viadalán hozott össze bennünket. Te hoztál vissza az életbe, kockáztattad az életedet, hogy megmentsd az enyémet. Végigcsináltuk a második Viadalt is, pedig mindketten úgy kezdtünk bele, hogy azt szerettük volna, ha a másik marad életben, én pedig jobban szerettelek, mintha valaha is gondoltam volna, hogy lehetséges lehet. És talán tényleg nem hagyott el bennünket a remény, hisz mindketten túléltük a háborút, én pedig ismét beléd szerettem: hallottam, ahogyan énekelsz a fürdőkádban, gondomat viselted, amikor rosszul voltam, forró csokival leptél meg, amikor elszomorodtam, elviselted a rohamaimat, szorongattad a kezeimet, amikor rémálmaim voltak, üzenetet írtál a karomra, hogy ne felejtsem el az otthonomat, társaságot biztosítottál számomra, amikor nem akartam egyedül lenni, és folyamatosan emlékeztettél egykori, jelenlegi és jövőbeli közös pillanatainkra. Köszönöm, hogy újra összeraktál és hogy segítettél felidézni, ki is vagyok valójában. Sokkal erősebb vagy, mint azt sejtenéd.

Nem tudom, mit is mondjak. Azt hittem, tudom, hogyan érez Peeta irántam. De most, hogy hallom ezeket a szavakat valami furcsa dolog történik a szemeimmel, mellkasommal.
- Szeretlek. - suttogom a fülébe, kimondom ezeket a ritkán kimondott és veszélyes szavakat, amelyekhez meg kell erőltetnem magamat, hogy bebizonyítsam, bátor vagyok. De most ezt kell tennem. - Szeretlek - mondom ismét és közben érzem, hogy átjár és eláraszt az önbizalom.
- És nagyon tetszik a torta is. - mondom, hogy megtörjem a közöttünk vibráló feszültséget. - Van olyan finom is ahogyan kinéz?

#

Bármennyire is szeretnék egész estére elrejtőzni a konyhába, hamarosan keresni fognak, úgyhogy visszaindulunk a buli helyszínére. Még csak a folyosón járunk, amikor meglátjuk, hogy az emberek egy másik győztes körül nyüzsögnek. Sarokba szorították Johannát.
- Hát persze, hogy tudtam! - mondja gúnyosan a mikrofonba. - Önök hogyhogy nem tudták?
Vagy talán Johanna állította sarokba kérdezőit?
Reményeim azonban hamar szertefoszlanak. Megláttak. Azonnal mi kerülünk a figyelem középpontjába.
- Ez igaz? - szegezi nekünk a mikrofont egy mandarin-hajú riporter, miközben stábja a kamerákat és a fényeket pakolja le körénk, bennünket az ajtóhoz szorítva.
Most minket szorítottak sarokba, ejtettek csapdába, szinte lehetetlen helyzetbe kerültünk. Mély levegőt veszek és nem hagyom, hogy a rettegés eluralkodjon rajtam. Ma nem.
Mielőtt azonban előrukkolhatnék valami hadművelettel, Cressida tör utat magának a tömegben.
- Szép próbálkozás, drágám! - gúnyolódik a riporterrel. - Ez a mi történetünk! Arrébb terelgeti a bulvársajtót, amely csak a lehullott magvakat akarta felcsipegetni. Pollux kihúzza magát, így egyébként is széles vállai még terebélyesebbek lesznek.

- Ők a mi stábunk - mondom az időközben összesereglett embereknek, miközben követem Cressidát a terembe, ahol korábban már forgattunk a nap során.
- Még több interjú? - kérdezem, mikor már benn vagyunk, távol a tolakodó tömegtől és a kérdésektől, amelyekre nem biztos, hogy szeretnék válaszolni. Egész nap a kamerák kereszttüzében álltunk, szóval nem logikátlan, ha csinálunk még egy kört. És Cressida kérdései nem lennének olyan borzalmasak. Ő és Pollux a barátaink. Leveleikben nem csupán a következő interjúk lehetőségét firtatták, komolyan aggódtak miattunk.
- Gondoltam, szívesen elrejtőznél egy kicsit. - Cressida a földre ejti a fekete, kemény tokú táskát, amiben az audiokeverőket szokta szállítani. Szerintem most áll meg először a nap során szusszanni. Délben állva dobott be egy szendvicset, miközben a kisfilmünket szerkesztette.
Pollux elkezdi szétszedni a fényeket. Peeta ezt jelnek tekinti és ledől, fejét az ölembe helyezve készül szunyókálni egyet. Lenyúlok, összeborzolom a haját. Micsoda nap volt ez.
Megpróbálom betájolni magam és észreveszem, hogy egy tárolószekrény mögött a szobának van egy kifelé nyíló ajtaja. Óvatosan leteszem az ölemből Peeta fejét s felemelkedek, hogy kinézzek az apró ablakon. Kint a megszokott kísértetvárost látom. Mindenki bent van: eszik az ünnepi lakomát, szénsavas üdítőket isznak, miközben háborús történetek eltúlzott verzióit mesélik egymásnak. És abban a pillanatban rájövök, hogyan fogunk megszökni. Most is mehetnénk, és kockáztathatnánk, hogy valaki felfedez minket, de annál nekem sokkal jobb ötletem van.
Csöndben elmondom Cressidának tervem egy részét.
- Nagyszerű ötlet - mondja, majd elkezd készülődni ahhoz, amiről remélem, utolsó felvételünk lesz.

Cressida a szokásos kérdezz-felelekkel kezdi.
- Hogy vagytok ma este? - kezdi teljesen ártatlanul.
- Csodálatosan - paskolja meg Peeta a lábamat. - Nem is lehetnék boldogabb, mint hogy itt vagyok a feleségemmel.
Nyelek egyet a bejelentést hallván. Igazi kötéltánc ez a dolog. Nem akar mindent elárulni, de elég érdekes ahhoz, hogy felkeltse a nézők figyelmét.
- Feleségeddel? - kérdezi Cressida.
- Igen, ma reggel aláírtuk a papírokat - úgy éreztük, eljött az ideje, hivatalossá tegyük a dolgokat.
- Milyen jó...
- De miért pont ma? - kérdezi rövid szünet után.
- Ma volt rá lehetőségünk először, hogy engedélyért folyamodjunk.
- Nem tudtál várni mi?
- Valójában 13 évet vártam. - mondja Peeta. - Nem gondolod, hogy az már épp elég volt?
Cressida erre kuncogni kezd. És pedig imádom látni, Peeta milyen laza ezzel kapcsolatban és hogy mindig tudja, mit kell mondania.
- És veled mi a helyzet, Katniss? - Cressida kérdése visszarángat a valóságba, emlékeztet rá, hogy nem hagyhatom, hogy Peeta csupa bájjal és humorral kezelje ezt a kérdést. Cressida kettőnkkel készít interjút. - Te mit gondolsz?
Szemeim elkerekednek és fogalmam sincs, hol is kezdjem.
- A mai napról. - tisztázza Cressida. - Borzasztóan nagy nap volt ez számodra.
- Sok nagy nap volt már az életünkben - kezdek el terelni, majd eszembe jut, hogy jó volna kedvesnek látszanom. - De nagyon jó látni, hogy a 12. körzetben újra helyreáll az élet.
- De mi a helyzet a ma reggellel? Bizonyára nagyon izgatott voltál miatta. - Tér vissza Cressida a témára, amelyet próbáltam kerülni. Bármennyire is nem szeretnék beszélni róla, Cressidának igaza van. Két kamasz titkos esküvője sokkal izgalmasabb téma, mint egy körzet újjáépítése, ami egyébként is folyamatosan része az esti híreknek.

Meg kell erőltetnem magam, hogy mondjak néhány szót a kapcsolatunkról, mert tudom, hogy kell - különben semmi értelme ennek a forgatásnak. Cressida még azt is mondja, hogy évekkel később, amikor már öregek és ráncosak leszünk, jól jöhet még ez a felvétel, hogy visszaemlékezzünk erre a napra. És mivel Peeta memóriája sokkal törékenyebbnek tűnik, mint azt ő valaha is be fogja vallani, bölcs lenne, ha lenne egy felvételünk erről a napról, egy szerelmes levél, amely jól jön majd a rosszabb napjain, amikor a kétségek és a zavarodottság eluralkodik rajta.
- Soha nem terveztem, hogy férjhez megyek. - Tenyeremet az ölemben tördelem, nem akarok szembenézni a kamerával. Sokkal őszintébbnek hangzok, mint szándékoztam. - Azelőtt.
- Míg volt Viadal, míg a régi rendszer uralkodott. - A kamera mögé nézek, Polluxra, amikor ezt mondom. - A túlélés elég nehéz volt. Most azonban úgy gondolom, sokkal többről van szó, sokkal többről, mint egyszerű életben maradásról, és ha talán lehetőségünk van arra, hogy békében éljünk, akkor boldogulhatnánk. A mai nap például az újrakezdésről szól. Az új kezdetekről.
Most, hogy megtettem ezt a nagy lépést, nem is tűnik olyan félelmetesnek. Úgy érzem, mintha már régen készen állnánk erre, de ez a sok idő kellett ahhoz, hogy összeszedjük magunkat.
- Akkor hát miért mentél férjhez? - nyúl a közepébe Cressida.
- Mert megtehetjük. - mondom. - Mert így volt logikus.
- Miét pont Peetához? - próbálja kiszedni belőlem, hogy végre kimondjam, amit hallani akar.
- Mert szükségem van rá. - mondom már megint kódolva. Kimondhatnám, de Peeta tudja, hogy értem Hogy tényleg rá van szükségem.
- Mire van benne szükséged? - noszogat Cressida kitartóan, próbál terelgetni abba az irányba, hogy kimondjam, amit szerinte ki kell mondanom.
- Tényleg rengeteget segített nekem. - engedek egy kicsit. És a Dr. Auréliusszal való ma reggeli megbeszélés után szeretném, ha Peeta tudná, mit jelent számomra. Mert bármi más is látszik majd a képernyőn, ennek is látszania kell.

- Peeta az az ember, akire bármikor számíthatok, aki mellett biztonságban vagyok. Kitart mellettem, ha elrejtőzöm vagy ha árad belőlem a harag és azokon a napokon is mellettem volt, amikor mindenből elegem volt. Rávesz, hogy bevegyem a gyógyszereimet. Jól kijön Kökörcsinnel. Mellettem állt, amikor senki más nem, ő ment velem végig ezen az egészen. - Minden egyes szó kimondása után egyre forróbb az arcom. Nekem is jó, ha mellettem van és neki is jó, ha én ott vagyok vele. Peetára nézek és beharapom az ajkam. Visszagondolok azokra a borzalmas napokra, mielőtt hazatért volna. - Okot adtál arra, hogy éljek. - mondom olyan halkan, hogy a mikrofonok talán nem is érzékelik. - Reményt adtál. Mosolyt. Kenyeret.
És bármilyen furcsa, ahogy mindezt kimondom, jobban érzem magam. Azt hittem, rosszul érzem majd magam zavaromban, de egyre könnyebbnek érzem kimondani a szavakat, úgy érzem, egyre kevesebbel tartozom Peetának.
Peeta megszorítja a kezemet.
- És ez csak az egyik oka annak, amiért szeretem őt. - Elszóltam magam. Szeretem. Kimondtam. Ezen interjúk során most először használtam a szót valódi jelentésében. Szerelem. Szükség. Vágy.
Cressida lecsapja a magas labdát.
- Nos Katniss, meséld el nekünk, mikor szerettél bele Peetába?
Nyelek egyet idegességemben. Sokáig tartott, mire rájöttem, hogy érzek, de azt nem tudnám pontosan megfogalmazni, pontosan mikor is kezdődött, valahogy fokozatosan alakult ki. A kankalinbokrok, azok a szempillák, ahogyan segített elűzni a rémálmaimat, hogy szüksége van rám. Mind oda vezetett.
- Olyan sokszor. - mondom.

Cressida int, hogy folytassam, én azonban mégsem mondok semmit. Nem kell tudnia, hogy Peeta talán tudatosan sütötte be magát a szívembe. És ebben sem szándéka sem pedig határozottsága nem tud megingatni. Néhány dolog jobb, ha örökké titok marad. Már így is több titkunk látott napvilágot, mint szerettem volna, mégis jobb ez így. Nem kell egy hetes ünnepség vagy országos szavazás a ruhámról. Csak pár szó a kamerák előtt.
Cressida jelez, hogy végeztünk. Feláll, megigazítja jegyzetekkel teli füzetét.
- Hol volt ez a lány az elmúlt évben? - bosszankodik.
Á, Cressida, én nem akartam rád ilyen mély benyomást tenni. Ezért aztán egyenesen a szemébe nézek és ezt mondom: - Elvesztem.
Remélem, ezzel a véget nem érő forgatási napunk véget ért. Annyira fáradt vagyok, hogy a hajam is fáj, semmi mára nem vágyom, hogy néhány napig csak aludhassak. Mielőtt azonban ezt megtehetem, ki kell jutnom innen. Anélkül, hogy megrohamozna a sajtó serege, amely a leereszkedett a körzetünkhöz.

Miután Cressida távozik, várom a jelzését, hogy mi is kimehessünk.
Amikor meghallom, hogy a bálteremben éljenzés tör ki, kinyitom az ajtót abban a reményben, hogy nem kattannak majd azonnal a fényképezőgépek vakui és nem sivítanak fel azonnal a biztonsági szirénák. Amikor nem történik semmi, intek Peetának, hogy kövessen. Az őszi levegő csípős, benne füst illata érződik. A szabadságnak ez az édes íze igazán izgalmas.
Jelzem Peetának, hogy lapuljon a falhoz, majd az árnyékban várok, amíg megbizonyosodom róla, hogy tiszta a levegő. Elosonunk a következő ereszcsatornáig, amely egészen közel van a bálteremhez, ahol már sokkal inkább fogunk egy korán távozó párnak, nem pedig a média támadásai elől kétségbeesetten menekülő ifjú házasoknak tűnni.
Amikor már nagyon közel vagyunk, egyszer csak kinyílik a bálterem ajtaja. Azt remélve tartom vissza lélegzetem, hogy nem egy tévéstáb keres minket.
Először csak a körvonalak lesznek láthatóak. Egy pár jött ki. Egy magas, széles vállú férfi és egy estélyi ruhába öltözött nő. A férfi tántorog, a nő pedig hangosan beszél.
- Óóóó, ettől hánynom kell. - Ahogy a hangok elérnek rejtekhelyünkre, egyértelművé válik, hogy Johanna hangját halljuk. - Milyen átkozottul csöpögős.
Ám Johanna panasza igazából jó jel. Azt jelenti, hogy Cressida a sebtében felvett videónkat játssza le. Miközben a tömeg azt nézi, a riporterek pedig arra számítanak, hogy a bejátszás után mi is megjelenünk, addig mi elszökünk.
A pár belép egy lámpa fénykörébe, én pedig meglátom, ki is a részeg alak, aki Johannával van. Gale.
Gale láthatóan komolyabb célokkal karolja át Johanna derekát, semmint puszta támogatás. Együtt botladoznak és nevetgélnek, Johanna pedig elejti a fél pár, kezében cipelt magassarkúját. Gale leguggol, hogy felvegye. Amikor visszaadja, Johanna nekilöki Gale-t az épület oldalának.

Befogom Peeta száját, hogy elfojtsam nevetését, de nem török ki zokogásban, amikor meglátom, hogy egykori vadásztársam és korábbi szobatársnőm tapizni kezdik egymást az árnyékban.
Csak akkor merek újra levegőt venni, amikor botladozva a Győztesek Faluja irányába indulnak. De nem csak amiatt rettegek, hogy felfedeznek, más miatt is rossz érzésem van. Johanna nem illik Gale-hez, én pedig gyakorlatilag rávettem Gale-t, hogy kezdeményezzen nála. Más kérdés, hogy azért más dolog mindezt végig is nézni. Kicsit erősebben szorítom meg Peeta kezét.
Telnek a percek, de senki más nem kerül elő. Elvezetem Peetát az épület közepéből, miközben mindent megteszek, hogy elkerüljem az ablakból kiáradó, illetve az utcai lámpák fényét, miközben settenkedünk.
Csak amikor már a Győztesek Faluja felé közelednénk, lökdösöm Peetát az ellenkező irányba, és remélem, követni fog.
A sötétség felé indulunk, majd meglapulunk a kiégett utcai lámpák tövében. Míg várakozunk, feltekintek a csillagokra, visszagondolok, milyen volt, amikor még csak ketten voltunk - és több volt közöttünk a kérdés, mint a bizalom.
Szeretlek, mondanám szívesen.
De tudom, az most nem elég.
Érzem, ahogy Peeta meleg testével átkarol, és ahogy hallgatom nyugodt légzését, az én fejem is kitisztul. Peeta átkarolja derekamat, ahogyan egyik este is, én pedig lábujjhegyre állok, hogy csókot lopjak tőle. Úgy tehetnénk, mint bármelyik másik szerelmes pár, nekünk azonban ma este el kell innen menekülnünk.

Peeta megcsókolja fejem búbját, én pedig legszívesebben azt mondanám, ne hagyja abba, csak menjünk haza, de nem tehetem.

A feljebb lévő bálteremből lefújja a szél a zene hangjait, ám még ez sem tudja elnyomni a felénk közeledő léptek zaját. Csak egyetlen embert hallani, ezért megpróbálom a lehető legkisebbre összehúzni magamat, és remélem elmegy és a maga útját járja.
Már az illető járása is ismerős, ám a szag az, ami megerősíti a tippemet. Nincs az a mennyiségű csodaszappan, amely elfedhetné az alkohol szagát. Ma este Haymitchnek sör és pezsgő szaga van, én pedig láttam, amint Haymitch Effie körül sündörgött.
- Szóval így ér véget a buli. - mondja Haymitch tömören.
- Mi csak kijöttünk friss levegőt szívni - válaszolom Haymitchnek, mert nem tudom biztosan, hogy azért jött, hogy visszavigyen minket vagy hogy falazzon nekünk.
- Tényleg ezért vagyunk itt? - incselkedik Peeta játékosan, miközben közelebb húz magához, amitől lángba borul az arcom.
Haymitch felhorkan és meglep minket.
- Igazából nem is olyan rossz az a buli. - mondja merengve. - Nos, ha az ember eléri, hogy Effie becsípjen, nem kiabál állandóan a pincérekre. 

Elvigyorodok a gondolatra, hogy Haymitch hogy tesz keresztbe Effie részletesen megtervezett estéjének. De tényleg jó buli volt és Effie láthatóan egyre jobban érezte magát, ahogyan az este előre haladt.
- Jól nyomta az együttes. - mondja Peeta. - Jó volt látni, hogy olyan sokan táncoltak.
Peeta megbökdösi a derekamat, mire alig tudom visszafogni a kuncogásomat.
- Talán érdemes tényleg visszamennem. - mondja Haymitch. - Úgy tűnt, elkél némi segítség az italok eltüntetése terén. És valakinek a vendégeket is szórakoztatnia kell. A ti vendégeiteket. - Haymitch úgy néz rám, mintha arra akarna utalni, hogy sokkal többet kell tennie, mint hogy élvezi a szabad iszogatás előnyeit. - Valakinek vigyáznia kell erre a helyre. - mutat körbe a házak és a hamarosan nyitni készülő pékség irányába.
Haymitch tudja, mire készülök. Valószínűleg mindent mozgásba lendít majd.
- Tegye azt. - mondom. - És próbáljon meg nem jelenetet rendezni.
Rám mosolyog, igazi, őszinte mosollyal. Én pedig egy rövid pillanatig azt hiszem, valami szentimentálisat készül mondani, valami olyasmit, hogy "Látom, jól neveltelek", de végül így válaszol: - Miért is tennék ilyet?
- Fogalmam sincs - vágok pókerarcot.
Mielőtt botladozva elindul kifelé, úgy érzem, valamit még mondanom kell.
- Köszönöm. - mondom. A ma estét és mindent. Megpuszilom az arcát.
Haymitch megvakarja a fejét, vidáman néz rám. A következő dolog, amit kiejt a száján, nem egy atyai kedvesség, hanem egy alkoholbűzös böfögés.
- Most lelépek. - veregeti vállon Peetát. - Mielőtt meggondolom magam.

Nézem, amint Haymitch visszasétál az épülethez és vissza beslisszan.
Fütyül egy vonat. Már nem tart sokáig.
Még mindig árad a tömeg az épületből. Nem tudom, hogy Haymitch-e az oka vagy a videó, de működik.
Peetát a vágány felé terelgetem, ahol az imént csikorogva megállt a vonat. A fémes csikorgás még hosszan hallatszik a levegőben, mielőtt végleg elhal a hangja.
Amikor az ajtók kinyílnak, noszogatom, hogy menjen előre.
- Gyerünk - mosolygok rá és a kezébe adok egy borítékot, azt, amelyet anyukám még délelőtt adott át nekem. Ami nem egy újabb, szomorú, elutasító levelet rejt, akkor egy ajándékot. Pontosan azt, amire vágytam.
Peeta kihúzza belőle a két jegyet és a feljegyzést, amely szerint engedélyezik az utazásomat. Ránéz a ruhákkal és gyógyszerekkel teli táskákra, amit szintén anyukám adott a kezembe és a fejében lassan elkezdenek összerakni a ma este nagy menekülésének kirakós darabkái.
Nem tudom, mióta tervezték és hányan voltak benne - anyukám, Haymitch, Dr. Aurélius - de most az egyszer nem bánom, hogy terveket kovácsoltak nélkülem. Ez azt jelenti, hogy a maguk módján még mindig törődnek velem.
- Menjünk el innen. - mondom. - El a kameráktól.

Peeta összehúzza a szemöldökét, egy percig gondolkodik, aztán bólint.
- Rendben. - egyezik bele. - Ujjai olyan melegen szövik át enyéimet, amit soha nem fogok megszokni. - Hova menjünk, Katniss?
A jegyek szabadjegyek: nincs rajtuk se úticél, se dátum. A mai bejelentés után azonban épp alkalmas lenne eltűnni kicsit a körzetből, elrejtőzni valahol egy kicsit. Bárhova mehetünk, végigjárhatnánk az újjáépített országot, kedvünk szerint nézhetnénk meg helyeket, amire vágyunk. De csak egyetlen hely van, ahova szívesen ellátogatnék. A negyedik körzet.
- Az óceánpartra. Itt az ideje egy látogatásnak.
Peeta megszorítja a kezemet.
- Az szerintem is jó lenne.

Mindig egy csapat vagyunk, egyszerre lépünk fel a vonatra.
Az ablakra teszem a kezem, ahogy elindulunk. Látom az önkormányzat épületét a távolban. Még mindig égnek a buli fényei. A résztvevők hosszasan ünneplik a körzet újjászületését. Tűzijáték fényei jelennek meg az égen - felrobbanó sárga fények egy meleg este szentjánosbogaraira emlékeztetnek.
Mi pedig egy vasúti kocsiban vagyunk. Pontosan ott, ahol közös történetünk útjára indult. A 12. körzet fényei elhalványodnak, ahogy következő kalandjaink felé indulunk.
Ezúttal azonban nem félek.

Forrás: Fanfiction.net

VÉGE!