Elválaszthatatlanok - 22. fejezet: Egy lépéssel előrébb

A Kiválasztott epilógusának előtörténete. Hogyan szedi össze magát Katniss és Peeta darabjaikból és hogyan kezdik újra az életet. Az Éhezők Viadala sorozat 4. kötetének rajongói változata. Titkos kenyérpirítás, sok-sok történés, részeg Haymitch és egyebek. Katniss és Peeta történetének lezárása 23 fejezetben.

- Gale - sziszegem jeges tekintettel. Pillanatok alatt odaérek hozzá.
Gale kissé meginog, rám néz, majd szemeivel a legközelebbi kijáratot fürkészi.
- Katniss - köszönt kicsit túl hangosan is egy rövid szünet után.
Gyilkos. Gyermekek halálát okozta. Nem gondolhatok most így rá. Elhessegetem a kellemetlen gondolatokat. Itt van. Nem kerülhetem el. Inkább elintézem most a dolgot, mielőtt elveszítem az irányítást magam körül, ami kétségtelenül megtörténik, amikor megérkezik a tévéstáb. Nekem ez most jobb is így. Odamegyek a falhoz, ahol merengve áll, kezeimet összefonom a mellkasom előtt, általában is összetörtnek látszom.
- Miért vagy itt? - kérdezem vádló hangon. A csapdáknak ezen mesterét kifejezetten nem hívták meg erre a rendezvényre. Saját szememmel láttam, hogy a Hawthorne meghívó a következő személyeknek szólt: Hazelle, Rory, Vick és Posy. Senki más.
Gale kissé elmosolyodik.
- Zavarba hozlak, Fecsegőposzáta? - gúnyolódik, mintha azt akarná, hogy az egész folyosó a mi beszélgetésünket hallgassa. - Nem vagyok elég jó az unokatestvérednek? Hogy itt legyek ezen a remek kis partyn?
Arca vörös, de nem miattam. Aztán megérzem az illatát. Olyan szaga van, mint Haymitch-nek szokott, csak azon kívül árad belőle az arcszesz illata is.
Csak egyvalakit fog ezzel zavarba hozni: önmagát és esetleg Hazelle-t. Bárcsak ne akarná a Haymitch által kivilágított utat követni.
- Nem. - Igyekszem óvatosan megfogalmazni a szavaimat. - Csak szerintem nem fogod élvezni azt, ami ma este történni fog.
- Ez a 12. körzet ünnepe. - ragaszkodik hozzá. - Én is innen származom. - Gale a falnak támaszkodik, de nem azért, hogy az őt megillető helyet követelje az új épületben, hanem mert bizonytalanul áll a lábain.
Valaki túl korán kezdett ünnepelni, mormolom.


Amikor senki nem lát, kinyitom a kellékraktár ajtaját és beterelgetem oda Gale-t. Szeretném ezt négyszemközt megoldani, anélkül, hogy Gale tévéközvetítések által kürtölné világgá vitánkat.
- Tudod, te mit terveznek ma estére? - kérdezem. Tudja vajon, mibe sétál bele? És hogy vajon szinte mindenki tudja, hogy Effie azt akarja, ez legyen Peetával a mi eljegyzési party-nk?
- Persze - inog meg Gale. - Egy csilivili átadó ünnepség. Plutarch maga hívott meg személyesen. Azt mondta, te nem leszel itt. És hogy emlékérmet kapok azért, amiért olyan sok ember életét megmentettem. - Gale megtapogatja zsebeit. A fémes hangot hallván már tudom is, hol rejtegeti folyékony bátorságát.
- Hát nem én vagyok a hős? - rogyik le Gale. - Fogadjunk, te nem így gondolod. - mered rám üres tekintettel, láthatóan válaszra várva. - Azért vagy itt, hogy elszúrd a szórakozásomat? - Gale lesüti tekintetét, veszélyesen közel húzódik. - Hogy keresztbe tegyél nekem?
- Sok embert megmentettél - ismerem be lágy hangon, arra az egyetlen esetre utalva, amikor megmentette a családomat és a többi 12. körzetben élő életét. De ez még a háború előtt volt, halálos csapdái előtt, amelyek aznap a Kapitólium központjában robbantak fel - amikor elvesztettem azt az embert, akiért olyan keményen dolgoztam, hogy megmenthessem. És jogosan vagy sem, Gale-t hibáztatom miatta.
Mivel nem tudom, kiabáljak-e vagy inkább sírjak, hogy Gale a barátom vagy az ellenségem - elhatározásom meginog. És figyelmeztetem, milyen csapdába készül besétálni, hogy a ma esti ünnepségek talán kicsit másról szólnak majd, mint amit neki mondtak. Lehet persze, hogy pusztán félreértésről van szó, de ismerek egy egykori Játékmestert, akinek a nézettség mindennél többet ér.
Vajon Gale tényleg szeretne ott lenni? Rámeredek, abban a reményben, hogy érti a célzást és elmegy. Megragadom a felkarját.
- Nem lehetne, hogy elmenj valahova és kialudd ezt magadból? - Még mindig elég idő van a hivatalos programok kezdetéig ahhoz, hogy rendbe szedje magát... hogy elhatározza, hogy elmegy és nem vesz részt ebben a ma esti média-cirkuszban.

Gale meginog és a kelleténél kicsit tovább tart összeszednie magát.
- El vagy jegyezve? - néz rám kérdőn.
Homlokomat ráncolom a kérdés hallatán.
- Nem. Én... - mégsem tudom befejezni a mondatot.
Gale összehúzza szemöldökét.
- Még nem? Vagy egyáltalán nem?
Megrázom a fejem, nem állok készen még arra, hogy mindenki közül épp neki mondjam el, nem akarom látni, mit tesz azzal ennek hallatán, aki szembe kerül az öklével.
Gale vonásai azonban ellágyulnak - eltűnnek a mérges ráncai. Szemei kikerekednek, szája fáradt félmosolyra hajlik, amit nem szoktam meg tőle.
Lassan közelebb húzódik, feje már csak alig néhány centire van az enyémtől. Szemei csukva.
Én pedig, mint akit íjból lőttek ki, húzódok arrébb.
Egy pillanatra döbbenten állok ott, csípőre tett kézzel, próbálva úrrá lenni az arcomon dübörgő haragon.
- Elvesztettem az egyensúlyomat. - Gale a földre szegezi a tekintetét, majd lekap egy fehér vödröt a közeli polcról. A legrosszabbtól tartok és összehúzom magamon az alkalmi ruhát.
Ehelyett azonban Gale fejre állítja a vödröt és ráül.
Megkönnyebbülten mély levegőt veszek, de még mindig közel állok az ajtóhoz, ha egy pillanat alatt menekülni vágynék. Hónapokig gondolkodtam azon, mit mondanék Gale-nek, ha újra látnám. Maradni szeretnék, de most, amikor tényleg szemtől szemben áll velem, rájövök, nem igazán van mit mondanom.

Úgyhogy csak nézem őt és hónapok óta most látom először valójában.
Táskák vannak a szemei alatt. Nyilvánvalóan kiöltözött az alkalomra. És nem emlékszem, hogy Gale valaha is részeg lett volna. Ez egészen biztosan nehéz nap számára is - különösen, ha a Haymitch által alkalmazott túlélési stratégiát vetette be.
- Jól nézel ki - motyogja, csak hogy megtörje a csöndet. Én pedig úgy érzem, ez az első őszinte, szívből jövő mondandója számomra az este során. - Talán mégsem csavarodtál be miattam annyira, mint gondoltam.
- Peeta. - Alig hagyja el hang a torkomat. - Peeta segített, hogy túl legyek rajta. - mondom egy kicsit hangosabban.
Gale pislog néhányat.
- Peeta. - Rágja meg a szót. - Az átkozott vicces nadrágjaiban. - morogja az orra alatt. - Aki kurvára meg akart fojtani.
Gale-re meredek, vajon képes lesz-e tényleg megérteni. Hisz ő az, aki olyan könnyedén kijelentette, hogy Peeta az, akire szükségem van a túléléshez.
- Tényleg? - kérdezi, mintha az elmúlt hónapok, amikor még csak a kapcsolatot sem tartottuk, nem erősítenék meg mindezt. - Akkor őt választottad?
Amikor azonban belenézek fájó, mérges szemeibe, látom, hogy keresgéli az okokat az el nem fogadásra.
Bólintok.
Neki azonban még ez sem elég.
- Ők vettek rá, hogy eljátszd? - Gale-ből süt a harag, amire magam is olyan jól emlékszem. Ökölbe szorítja kezeit, homlokán lüktet egy ér. Azt hiszi, én magam nem dönthettem így.
Az övé épp ellentéte Peeta meleg, kedves természetének: gyorsan dühbe gurul, keserű. Nekem pedig nem erre van szükségem.
- Egy lépéssel előttük járunk. - vallom be, miközben még mindig nyugtalanít kissé a Gale szemében lángoló düh.
- Hogy érted ezt? - Gale feláll, közelebb húzódik, olyan, mintha meg akarná érinteni az arcomat. Elhúzódom.
- Titokban csináltuk.
- Mit csináltatok, Katniss? - Gale lassan rám emeli tekintetét. Félszavakból is megért engem, most mégis arra vár, én magam mondjam ki a szavakat.
Olyan kerek szemekkel nézek rá, ahogy csak tudok.
Senki nem tudja. De hamarosan megtudják. Neki is tudnia kell.
Gale félrebiccenti fejét, válaszomra készen állva.
- Összeházasodtunk.

Gale pislant egyet. Ez az egyetlen reakció amit kinyerek póker arcából. Végül bólint, elkezdi feldolgozni a hírt.
Egykor órákon keresztül tudtunk ülni csöndben, miközben vártuk, hogy egy őz vagy valami más zsákmány felbukkanjon, ezek a gyötrelmes másodpercek azonban csak arra emlékeztetnek, milyen sok minden megváltozott.
- Boldog vagy? - kérdezi tettetett közönnyel.
- Igen. - Ahogy kimondom, kicsit magabiztosabb leszek. - Azután a rengeteg halál és pusztítás után, amit láttunk, nem gondolod, hogy itt az ideje?
Gale áthelyezi testsúlyát és kényelmetlenebbül érzi magát, mint ahogy valaha is láttam. Kezeit összefonja a tarkója mögött.
- Néha szívesen visszamennék az időben és az egészet elölről kezdeném.
- Tudom. - mondom neki. - De nem nézhetsz vissza. Nem teheted.
Minden alkalommal erre jöttem rá, amikor a könyvön dolgoztam. Persze vannak dolgok, amiket én is másképp csinálnék, de nincs értelme ezen rágódni.
Gale úgy néz rám, mintha egyenesen keresztül szeretne látni rajtam. Állát megfeszíti, homlokát összeráncolja, szemei az enyéimet keresik, mintha azért könyörögne, hogy ne gyűlöljem őt. Én pedig őszintén szólva nem tudom, mit érzek, csak azt, hogy már nem vagyunk ugyanazok, mint egykor, hogy nem térhetünk vissza azokba az időkbe, amikor egymást tanítottuk arra, hogyan kell csapdát állítani vagy célpontot rögzíteni az íjjal való lövéshez. Megváltozott a világ. Míg korábban lehet, ugyanazok voltunk, két kölyök a Peremből, akik elszántan küzdöttek azért, hogy legyen elég ennivalójuk, hogy túléljék a telet - de mi már nem ugyanazok vagyunk. Meghoztuk a magunk döntéseit, továbbléptünk.
- Van új vadásztársad? - kérdezem, hogy oldjam a nyomasztó hangulatot.

Gale lenéz a cipőjére, amely túl fényes ahhoz, hogy ő maga választotta volna ki. Megrázza a fejét.
- Nos - mondom, kezemet a mellkasára téve. - Remélem, találsz valakit, aki mellett megnyugszol és újra mosolyogsz majd. - Megfordulok, hogy elinduljak kifelé a raktárból, hogy kikerüljek ebből a rettegett beszélgetésből. Amikor hátat fordítok Gale-nek, hozzáteszem: - Ha pedig nem jön össze, tudj róla, hogy Johanna szerint dögös vagy.
Ahogy kiejtem a számon mondandóm második felét, azonnal megbánom. Borzalmas párosítás lennének: két dühös, számító, sérült ember. Johanna azonban kérdezett Gale-ről a reggelinél és ki vagyok én, hogy ítélkezzek? Lehet, hogy épp kiegészítenék egymást?
Kiosonok az ajtón, miközben Gale nevetni kezd. Talán rajtam nevet. Talán a nevetséges javaslaton. Mégis jó hallani, hogy nevet.
Prim ide vagy oda, tovább kell lépnie. Elég sok pusztítást okoztam én magam is ahhoz, hogy hibáztassam. Ez nem jelenti azt, hogy szívesen vadásznék vele újra minden vasárnap - ilyenkor hiányzik a legjobban, ezt azonban nem mondhatom el neki, és továbbra is erősnek kell maradnom.

Ahogy kinyitom az ajtót, egy aggódó szőke hallgatózóba botlom. Felsóhajtok.
- Nincs miért aggódnod. - Gyorsan körülkémlelek. - Nem akartam, hogy ezt bármelyik kamera is rögzítse.
- Világos. - vonja össze Peeta a szemöldökét, jelezve, hogy ő se bánná, kettesben maradhatna velem a raktárban.
Gale kilép a raktárból, majd amikor meglátja a társaságomat, kihúzza magát, kidülleszti mellkasát, így Peeta fölé magasodik. Kettejük közé állok és azt kívánom, ne legyen veszekedés. Visszatartom a lélegzetem, miközben Gale elsétál mellettünk és mintegy véletlenül meglöki Peeta vállát.
- Vigyázz rá - mondja még az alkoholtól elmosódott hangon.
Peeta is kiegyenesedik, Gale azonban még így is magasabb néhány centivel és vagy 15 kilóval nehezebb nála. Peeta ráhagyhatná, mégsem teszi.
- Mit gondolsz, mit csináltam idáig? - nem csupán az orra alatt motyogja. Olyan hangosan mondja, hogy az már szinte vádló. - Míg te a hőst játszottad, én vigyáztam rá. Döntöttél.
Gale egy pillanatig döbbenten áll ott, majd nekimegy egy útban lévő oszlopnak és átkozódni kezd. Amikor úgy tűnik, nem lesz bunyózás, legalábbis emberek közt nem, lassan kiengedem a levegőmet. Az oszlopok meg meg tudják védeni magukat.

- Áááá, hát itt vagytok - csattog elő Effie a sarok felől és összecsapja kezét, mint egy túlságosan is izgatott kisgyerek. - Gale megjelenése láthatóan nem jelent számára meglepetést.
Tetőtől talpig végignéz rajta, majd színpadiasan elmosolyodik.
- Gyere, keressünk neked valami ennivalót. - Indul el a konyha felé, ami nyilvánvalóan a legmegfelelőbb hely számára, hogy kameraképessé varázsoljon egy részeg 12. körzetből származó férfit. - Csak a cipődet figyeld. - szidja meg, miközben a konyha felé haladnak.

***

Peetával elfoglaljuk a helyeinket és a következő két órában az érkező vendégeket üdvözöljük. Ez az első ünnepség az újjáépített 12. körzetben és mindenki megjelenik, aki él és virul. Akik már visszaköltöztek, napbarnítottan jelennek meg mosolyogva, legtisztább ruháikban, letisztítva magukról kertjeik porát. Akik úgy döntöttek, más körzetekbe költöznek, egymás között sugdolóznak a nemrégiben felépült új épületekről és hogy milyen hívogató a város főtere az egymástól alig néhány lépésnyire álló felfegyverzett békeőrök nélkül. Még az ország más részeiről is érkeztek képviselők: üzletemberek, akik a föld- és munkaerő piacot mérik fel, fontos emberek, akik csak láttatni szeretnék magukat a ma esti hírekben. Még néhány Fecsegőposzátás nyakkendőtűt és nyakláncot is látok, de nem tudom, mit jelenet ez az egész.
Peeta kedvesen megkérdez mindenkit a szeretteiről és látszólag könnyedén elcseveg bárkivel. Én kezet rázok és odasúgom Peetának a neveket, amelyeket esetleg elfelejtett, és hozzászólok a beszélgetéshez itt-ott az általam ismert családok esetén.
Egy egykori bányásszal a kukoricaterméséről és családja kukoricakenyér receptjéről beszélgetünk, amikor egyszer csak egy kéz megragadja a vállamat.

- Katniss, Peeta. Hát itt vagytok! - mondja a Játékmester. Kibírnám, ha életemben többé nem kellene látnom. Reméltem, hogy lefoglalja az énekes showja, ám abból, hogy megjelent az előkészítő csapatom is, sejthettem volna, hogy Plutarch is megérkezik, tűzgolyókat szórva terveink közé.
Rémült pillantást vetek Peetára. Szemei sajátomat tükrözik vissza.
- Hogy van az én két kedvenc győztesem? - Plutarch mosoly túl széles ahhoz, hogy őszinte legyen.
- Minden rendben. - dörzsölöm idegesen a karomat.
- Hallottam, nagy sikere van a showműsorának. - mondja Peeta. - Hogy tudott mégis elszakadni? - Peeta megjegyzése csak részben bájos cseverészés, másrészt viszont felhívás, hogy Plutarch távozzon.
- Nem volt egyszerű, de mivel rólatok van szó, jöttem, ahogy csak tudtam. - terelget minket befelé az ünnepségre. Megjelenése azt jelenti, hogy hatalmas nézettségre számít, olyan nagyra, hogy saját embereiben sem bízik meg.
Plutarch int, hogy álljunk a kamerák elé.
- Most pedig, gyerünk, gyerünk. Fontos bejelentenivalónk van.
Vékony talpú cipőmben lassan csoszogok, próbálom húzni az időt, hátha nem kell végigcsinálnunk ezt az egészet, bár annál jobban ismerem a helyzetet.

- Az egész ország arra vár, hogy láthasson titeket. - sürget Plutarch az órájára pillantva. A legutóbbi eset óta nem nagyon akartak élő adással előrukkolni, ám a felvételről leadott bejátszás nem Plutarch malmára hajtaná a vizet. Az egykori játékmester mosolyt erőltet az arcára, homloka ránctalan, ínyét megfeszíti, látni engedteti fogait.
Neki az kell, hogy elátkozott szerelmesek legyünk, nem pedig holmi idegenvezetők, hogy az ország csak még jobban érezze magát a ténytől, hogy a 12. körzetet eltörölték a föld színéről. Neki romantikára van szüksége, intrikára, a mi saját védjegyünkre, amelyben a tragédiát csipetnyi remény és hősiesség fűszerezi. De leginkább arra van szüksége, hogy érdekesek legyünk. Mostanra ugyan már kellemesebb témát szolgáltatunk, de a kamerák előtt eddig nemigen fogtuk meg egymás kezét, nem csókolóztunk és nem tettünk megdöbbentő nyilatkozatokat, amelyekhez Plutarch mostanra hozzászokott.
Plutarch most a társaság közepébe vezet minket az átalakított bálteremben. Az ételektől roskadozó asztalok a fal mentén sorakoznak. Folyik az innivaló, az emberek nevetgélnek. A bérelt zenészek elérik, hogy a párok mellett gyerekek is ropják a táncot. Haymitch elfoglalta méltó helyét a bárnál és épp egy kékes-zöldes koktéllal kínálja Effie-t, amit épp az imént kevert ki.
Nézem a termet, az emberek arcát, ahogy elveszik az ennivalót a büfé asztalról, ahogy nevetnek  és röhögnek egymás viccein, ahogy egy évvel ezelőtt, amikor a 13. körzet szürke folyosóin barangoltam, nem is gondoltam volna, hogy ez valaha lehetséges lesz.
Mi nem a mulatság közepe felé vesszük az irányt, hanem a terem közepén álló emelvény felé. Az ott álló fő asztal a keményített asztalterítővel és a rajta lévő fehér szalvétákkal sokkal inkább hivatalos, mint hívogató. Szeretnék inkább táncolni, hallgatni Peeta boldog elmélkedéseit, pörögni-forogni - inkább kapkodnék levegő után egy tempós tánc után, mint hogy még egyszer felmásszak arra a rettegett színpadra.
Peeta megnyugtatóan a hátamra teszi kezét, ezt a gesztus pedig az egykori játékmesternek is feltűnik.

Plutarch fellép az emelvényre és hivatalos kormányzati beszédbe kezd az ország újjáépítéséről és örömét fejezi ki, hogy immáron itt van végre hivatalos bázis. Beszédét azzal fejezi be, hogy bemutat minket, mert hát Haymitch-en kívül mi vagyunk itt az egyetlenek, akikkel hajlandó foglalkozni. Azonban az egekig magasztal minket, a tökéletes túlélőket, egy új nemzet becsületes polgárait - Peetát azért, mert polgári kötelezettségének eleget téve üzleti karrierbe fog, engem pedig azért, mert eddig még semmit sem robbantottam fel. Mondjuk nem nagyon figyeltem oda, mit is mondott rólam, szóval akár ezt is mondhatta volna, mindenesetre abban biztos vagyok, hogy az általam elkövetett gyilkosságokat, - legyen szó a tévé által közvetítettekről, akár a többiről, - nem említette.
Peeta udvariasan felsegít székemből, úgyhogy ismét a rettegett rivaldafény közepén állunk. Az ünnepségnek erről a részéről nem nagyon tájékoztattak minket, csupán biztosítottak arról, hogy csak a szokásos rövid megemlítés lesz. Effie bizonygatta, hogy csak az arcunkat kell adnunk az újjáépítéséhez. Mondjuk a hozzám eljutott pletykák nem erről szóltak. Mivel a bulvárlapok arról tudósítottak, hogy Peeta legutóbbi kapitóliumi látogatása során gyűrűt vásárolt, valami drámaibbra számítottak.
Szövegünk betanult, lenyűgöző. Ezután egy videó összeállítást mutatnak be egy nyilvánvaló romantikus történetről.

- Szóval, Peeta, fiam. - veregeti meg Plutarch Peeta vállát.
Plutarch láthatóan kényelmetlenül érzi magát. Bár az utóbbi időben egyre több beszédet mondott, ő inkább a kamerák mögül szokta irányítani az eseményeket, ő az, aki megmondja az asszisztensnek, mikor kell megnyomnia a gombot. Most azonban évődni próbál Peetával.
Volt már példa hasonlóra, most azonban nem én leszek az, aki ledöbben.
Plutarch megköszörüli a torkát: - Peeta, nem akarsz kérdezni valamit Katnisstől?
Peeta szélesen elmosolyodik és felméri a tömeget. A terem elcsöndesedik. Az emberek leteszik poharaikat. Ez az. Most végre kiderül a titok.
Plutarch kacsint és tovább noszogatja Peetát. Az operatőr beáll a helyére, mikrofonokat tolna Peeta orra alá.
Peeta rám néz. - Nem.
- Ugyan már! - mondja Plutarch. - Ti ketten elválaszthatatlanok vagytok. Meg kellene kérned.
A Győzelmi Körútnak sosem lesz már vége.
- Miért? - kérdezem meg nyersen. Nem vagyok hajlandó tovább játszani Plutarch szabályai szerint.
Plutarch hitetlenkedve vonja össze szemöldökét, nem tudja, mit is mondjon.
Peeta a hajtókáján lévő mikrofonba beszél.
- Pontosan mire is kellene megkérnem... - majd egy, a közönség kedvéért beiktatott hatásszünet után fejezi csak be a mondatot: - ... a feleségemet?

Plutarch úgy elzöldül, hogy olyan, mintha Octavia bőrszínezőjét használta volna. Asszisztense kezébe ad egy apró tablettát. Plutarch megpróbálja lenyelni azt egy pohár vízzel, de láthatóan remeg a keze.
Leteszi a mikrofonját és Peetához hajol.
- Miről beszélsz?
Peeta Plutarch fülébe suttogja a titkot.
Plutarch dühösen megrázza a fejét. - De hát az nem lehetséges!
Peeta gödröcskéi előbújnak. Én beharapom az ajkam.
- Hacsak... - lép hátra egyet Plutarch.
-Ma reggel. - bólintok. Peeta felmutat egy papírdarabot, amelyen a körzet új bélyegzője látható. A többi engedély között, amelyért ma reggel folyamodtunk, ezt is megkaptuk.
Plutarch összeszorítja a fogait és úgy néz ránk, mintha a napot is megbánta volna, amikor kimentette egyikünket az összeomló Arénából. Ennyit a tévés különkiadásáról.

Mi így akartuk megkötni a házasságunkat - nálam nehezebb fehér ruhák és egy egy perembéli ház energiáját felhasználó hivatalos, villogó öltönyök nélkül.
Az, hogy aláírtuk a megfelelő formanyomtatványt, lehet, hogy nem egy teljes nemzet ragyogásával járt, csak Delly túlbuzgó mosolyával, az ismerős arcok és a megfelelő titoktartás által az esemény a sajátunk maradhatott.
Hogy megerősítsem, amit mondott, megragadom Peeta kezét. Ebben is együtt vagyunk.
Plutarch összeszedi magát és nevetni kezd, mintha az egész egy hatalmas átverés lett volna.
- Ti aztán tele vagytok meglepetéssel. - suttogja, majd villájával megkocogtatja a poharát és ismét a mikrofonhoz fordul.
- Hölgyeim és uraim! Kérem csatlakozzanak hozzám, hogy gratuláljunk Mr. és Mrs. Peeta Mellarknak, nemrégiben történt házasságkötésük alkalmából.
Plutarch tósztot mond. Látom, hogy mozog a szája, de nem hallom a szavakat. Hallom viszont, hogy egyeseknek elakad a lélegzete, mások tapsolnak, a pincérek elejtik tálcáikat.
De leginkább azt hallom, amikor Haymitch felkiált: - De rohadtul ideje volt már!

Forrás: Fanfiction.net

Befejezés: Jövő vasárnap