Elválaszthatatlanok - 21. fejezet: Sajtó és engedélyek

A Kiválasztott epilógusának előtörténete. Hogyan szedi össze magát Katniss és Peeta darabjaikból és hogyan kezdik újra az életet. Az Éhezők Viadala sorozat 4. kötetének rajongói változata. Titkos kenyérpirítás, sok-sok történés, részeg Haymitch és egyebek. Katniss és Peeta történetének lezárása 23 fejezetben.

- Készen állsz? - kérdezi Peeta.
Ez most nem a szokásos de-jó-hogy-együtt-vagyunk jó reggelt, de azért Peeta tudja, hogy ébren vagyok. A nap még nem kelt fel, de hamarosan kikandikál majd a horizont alól, és a nap is hivatalosan elkezdődik, de máris másképp érzem magam.
Peeta már hozzászokott, hogy korán keljen és friss kenyér illatával lepje el a 12. körzetet. Nekem is jobb még hajnalban kimenni az erdőbe, szóval így kezdjük a napunkat - amikor a világ még csöndes, olyan, mintha csak mi ketten lennénk.
Van egy olyan érzésem, hogy ha délig alvó típus lennék, akkor ő is azzá válna, csak hogy reggelente kisöpörhesse hajamat az arcomból és hogy az ő hangja legyen az első, amit meghallok. Ez egyfajta apró megszokás lett nálunk és szerintem Peeta nem is tudja, milyen sokat jelent, hogy az öröm reményével kezdhetem a napot saját rettegésem helyett.
- Hetek óta. - válaszolom őszintén. Ahogy látom, hogy álmos szemei elmosolyodnak, tudom, hogy nem fogom megbánni. Látom a változást a járásában - ez pedig mindent megér. Megteszem, amit tehetek. Peetáért.
- Nem kell megtennünk. - ad nekem Peeta egérutat. Őszintesége teljesen kiszámítható, mégsem élek az ajánlattal.
- Megtesszük - mondom, fejemet a mellkasába temetve még azért a néhány perc nyugalomért, amelyet csak ő tud megadni nekem. Egyszerűen nem is tudom, mihez kezdenék ezek nélkül a Peetával töltött reggelek nélkül - és persze nélküle úgy általában. Már mielőtt áthozta volna a cuccait, itt volt minden reggel, adagolta a gyógyszereimet, buzdított, reményt adott. Még egyszerűbb lett, amikor elkezdte itt tölteni az éjszakát és még jobb, amikor teljesen ideköltözött. Azt hittem, csak társaságra van szükségem, de úgy tűnik, mindketten többre vágytunk. Megbököm Peetát a lábammal, nehogy azon kezdjen gondolkodni, milyen lehetetlenül közel kerültünk egymáshoz nyár óta, milyen sok éhes csók csattant el közöttünk, hányszor gyűrtük össze a lepedőt, majd felismertük a helyzetet, kenyeret pirítottunk és ígéreteket tettünk egymásnak.
Tenyeremet Peeta mellkasára helyezem és azon tűnődöm, vajon mennyi idő választ még el minket, mire hivatalosan is elkezdődik ez a nagy-nagy-nagy nap. Úgy érzem, nem elég.

Egy hátsó gondolatom támad, amire rá kell kérdeznem.
- Te nem akarod? - kérdezem, anélkül, hogy a szemébe néznék. Lehet, hogy talán ő keres kiutat?
Peeta megfogja a kezemet és kényszerít, hogy a szemébe nézzek. Hogy kérdezhetsz ilyet egyáltalán?, sugallja tekintete.
- De igen. - állítja. - Mindent megterveztünk. - Összehúzza szemöldökét. - Akarom mondani, Effie mindent megtervezett. A külsőségeket, a forgatást, a vendéglátást.
Ma van az újjáépített Törvényszék vagyis immáron a Önkormányzat hivatalos átadó ünnepsége. Mára tervezték a szalagok átvágását és mindenki itt lesz - még azok is, akik még mindig a 13. körzetben élnek vagy szétszóródtak az ország más részein. Sokan itt is maradnak majd közülük, néhányan csak a buli erejéig jönnek el.
Effie beosztott minket bizonyos hivatalos szerepekre az egész napra, ami miatt fontólóra veszem, hogy a fejemre húzom a takarót és megüzenem, hogy elkapott a sertéspestis.
- Vissza kell szereznem a jó híremet. - mondja Peeta. - Nem szeretném, ha most már az ájulós fiúként hivatkozna rám mindenki. Bár van benne valami vonzó. - bökdös meg Peeta. Aztán elhalkul a hangja. - Mit gondolsz, utána végre békén hagynak nekünk?
- Nem valószínű. - Közel hajolok hozzá és az arcára nyomok egy puszit. Majd megdermedek.



Hátborzongató végszóra kinyílik a hálószoba ajtaja.
- Fel, fel, hasatokra süt a nap! - Az ajtóban Johanna jelenik meg, mindkét kezében egy-egy kávés csészével. Haja tépett stílusban rövidre vágott és legalább hat különböző irányban áll, úgy elaludta. Csak egy némileg ismerős pólót visel, semmi mást.
Nem sejtem, mikor csaphatott le a szekrényemre. A vonata tegnap késő éjjel futott be és egy gyors köszönés után megmutattuk neki Peeta házát. Miután olyan hosszú ideje már csak pékségként használta Peeta, most az lett a vendégház Delly és többi barátunk számára, akik a mai ünnepségre érkeztek.
Johannát hónapok óta nem láttam, de másodpercek alatt rájövök, semmit nem változott.
- Nadrágot is adtam volna - morgom az orrom alatt. Nyilván szó szerint vette, amikor Peeta azt mondta, "érezd magad otthon".
Peeta megérinti a karomat. Légy kedves, emlékeztet.
- Jó reggelt! - köszönti nemkívánatos vendégünket. Johanna vigyorog, miközben meg sem próbálja eltitkolni, hogy utánunk kémkedik. Szinte nem is hibáztathatom. Bár a legtöbb 12. körzetbe látogató vendég a kelleténél jobban érdeklődik irántunk, ők azonban nem hoznak nekünk kávét hajnali fél hatkor.
- Fecsegőposzáta. - Johanna szinte köpi a szavakat, úgy árad a megvetés belőlük. Kezembe ad egy mohazöld bögrét. Kicsit félni kezdek, vajon mi lehet benne. Peeta egy vörösbegy tojás kék bögrét kap.
- Ettől majd kinő a szőr a mellkasodon. - Johanna gyakorlatilag megszagolja Peeta illatát, olyan közel hajol hozzá, hogy kezébe adja a bögrét, miközben bekukucskál a takaró alá, hogy ellenőrizze az általa mondottak valóságtartalmát. Peeta mellkasán valóban több a seb, mint a szőr.
- Úgy nézel ki, mint valami háborús hős. - mondja Johanna Peetának, mintha én ott sem lennék. - Néhány lánynak nagyon bejön az ilyesmi.
Nem tetszik Johanna hangsúlya, amikor ezt mondja, de épp eléggé ismerem már a csajt, hogy tudjam, épp ez a lényeg.
Felülök, kortyolgatni kezdek a bögrémből és reflexszerűen köhögni kezdek, mielőtt lenyelem. Mióta hazajöttem, nem ittam kávét, nem is emlékeztem rá, hogy ilyen rossz az íze. Éget, de nem azért mert túl forró. Peeta megpaskolja a hátamat, ahogyan anyukám tette csecsemő koromban.
- Óóó. - mondja Johanna meggyőzően. - Elfelejtettem. A mentorotok az, aki így szereti a kávét. Megpróbálom legközelebb észben tartani. - incselkedik, mintha lenne legközelebbi alkalom.
Peeta elmosolyodik és udvariasan leteszi a valószínűsíthetően rumos kávéját az éjjeli szekrényre.
Johanna mindezt valamiféle meghívásként értelmezi és azonnal lehuppan az ágy közepére éppen kettőnk közé. Úgy tűnik, nagyon elégedett magával. Egy kicsit arrébb húzódok, hogy ne érezzem nagyon tolakodónak a helyzetet.
- Jól aludtál? - kérdezi Johanna Peetát, akinek úgy tűnik, elakad a szava, ha egy baltás gyilkos kerül a közvetlen közelébe.
- Jól, köszönöm, és te? - próbál udvarias maradni.
- Nálad nincs elég sok tévécsatorna. - panaszkodik Johanna. - De azért elég jól, úgy gondolom.
Johanna közelebb húzódik Peetához, mintha valami titkot szeretne elárulni neki. Régi ismerősök, mondom magamban és visszafogom magam, hogy ne rúgjam ki a fenébe.
- Nem kiabáltál... - Ha most is befejezné a mondatot, akkor azt gondolhatnám, csak a kínzás utáni rémálmokra gondol. De nem. - ... elég hangosan az éjjel. - incselkedik. - Komolyan mondom, csalódott vagyok. - Nem a rémálmokra gondol.
- Johanna - szól közbe Peeta, mielőtt kicsúszna valami trágárság a számon. - Ha most adnál nekünk néhány percet, később lenn találkozhatnánk, hogy megreggelizzünk. - Peeta mindent belead tűnj-már-el-az ágyamból mosolyába. - Sütök pogácsát. - mondja hűvösen. Kíváncsi vagyok, tesz-e valami extrát is a Johannéba.

***

Hosszú idő után ismét itt az előkészítő csapat, hogy ruhák, körmök és sok-sok büdös, ragacsos kence özönével megkopassza és kiöltöztesse a Fecsegőposzátát. Octavia hosszú, lelkes öleléssel üdvözöl.
- Nézd már! - sikít fel és forgat körbe. - Gyakorlatilag semmi dolgom.
Persze viccel. De eleget eszem és már nincs az az őrült tekintet a szememben, ami korábban.
- De komolyan! - suttogja. - Valami megváltozott. - Látom a tükörben, amint a fogait csikorgatja. - De nem tudok rájönni, mi az. Ugyanaz a szemöldök, a haj, a bőr. - motyogja magában. - Biztosan valami új testápoló állhat a dolog mögött - győzi meg magát végül.
Remélem, Octavia nem veszi észre a bontatlan doboz krémet a fürdőszoba szekrényben, ha kimegy valami kellékért.
Míg Venia Peetával foglalkozik, Flavius megpróbál kikeverni egy hatalmas adag korrektort, ami eltünteti a hegeinket, Effie rögtönzött előadást tart Johannának a nadrág nyilvánosság előtt való viselésének fontosságáról, anyukám pedig belopakodik a fürdőbe és befonja a hajamat. Ahogyan végigsimítja a hajamat, egy pillanatra ismét kislánynak érzem magam, és belém hasít a felismerés, mennyire is hiányzik. Szeretném megkérni, hogy maradjon, hogy jöjjön haza. Mégsem teszem. Boldognak tűnik kórházi munkájával, én pedig nem szeretném, ha szomorú lenne. Az is nagy dolog volt, hogy beleegyezett, hogy egyáltalán ma beteszi a lábát a 12. körzetbe. Nem akart hazajönni. Amíg mi meg nem kértük rá. Meggyőztük, hogy mi szeretnénk, ha itt lenne. Most azonban, hogy itt van, olyan, mintha bűntudat gyötörné, és már váltottunk néhány szomorú, bűntudatos pillantást és mosolyt.
Octavia visszatér és rábólint a hajamra. Anyukám engem néz és csöndben mosolyog, amikor Octavia megpaskolja arcomat egy púderes pamaccsal, ami csiklandozza a torkomat. De kitartok, mert ha minden a tervek szerint halad, most utoljára csinosítanak ki.

***

Kilépek az ajtón és tudom, ez a nap más, mint a többi. A város csak úgy pezseg, zsong az energiától. Ez a nyüzsgés már régóta erősödik fokozatosan, de ma végre eljött az úőj Önkormányzat nagy várakozás övezte nagyszabású átadó ünnepsége.
Megpróbálok nem rettegni a mai naptól - a ruhák, a szűk cipő, a kamerák, forgatókönyvek és a forgatás miatt. Nem lehet olyan rossz. De amint ezt mondogatom magamban, már hallom is az első kiáltásokat:
- Katniss! Peeta! Erre!
Még csak most megyünk el a Győztesek Faluja bejáratát övező kő virágtartók mellett. A távolban egy újabb tévéstábot látok, akik a ma érkező vonatok közül a legutolsóról szálltak le. Elkezdődött.
Szemeimet a cipőmre szegezem, a leghalványabb jelét sem mutatva, hogy felismerem az újonnan érkezőket. Anyukám fürgén lépked mellettem, fejét magasra emeli, eltakarva ezáltal engem a kamrák elől. Ezzel védelmezni próbál, ez az apró gesztus pedig rengeteget jelent számomra.
Pollux hasonlóképpen, mellét kidüllesztve sétál Peeta oldalán, aki folyamatosan kikerekedett, minden-rendben? szemekkel néz az irányomba.
Jónéhány tévéstáb tartózkodik a körzetben, mi pedig úgy tűnik, mindegyiknek az útjába botlunk a az új épület felé vezető rövid utunkon, és csak ott kellene elkezdődnie a forgatásnak - legalábbis Effie menetrendje szerint. Nem tudom, miért is egyeztem bele és hogy kit keres itt Peeta is. De vagy ez vagy a kankalinbokrok közé rejtett kamerák, gondolom magamban és csak tovább haladok előre.
Venia, Flavius és Octavia a csoportunkon kívül haladnak és minden lehetőséget megragadnak, hogy még egy utolsó alkalommal megigazítsák sminkünket, újabb adag púderrel vonják be arcunkat és még egy utolsó réteget feltegyenek a nap összes hírességére kent halványlila ajakrúzsából.
Ez pedig nagyon kimerítővé teszi az utat. A főlépcsőnél még több tévéstáb várakozik. Azt kívánom, bárcsak bezárkózhatnék egy sötét szekrénybe és kivárhatnám ott ennek az egésznek a végét. Peeta hozhatna nekem vacsorát és szólna, ha mindenki elment.

A sajtó úgy vesz minket körül, mint egy hordányi kiéhezett vadkutya. Csak itt nincsenek fák, amikre felmászhatnék. Így aztán szedjük a lábunkat és máris az épületen belül vagyunk. A léptek túl hangosak a kövezeten. A hangok a bensőmben visszhangzanak. Érzem őket az ereim lüktetésében, egyre idegesebb leszek. Meg tudom csinálni, meg tudom csinálni, meg tudom csinálni, ismétlem magamban.
- Csitt csitt - csattog oda Effie, hogy csatlakozzon a csapathoz. Elég határozottan közlekedik tűsarkú cipőjében, mindenkit félrelök, hogy a középpontba kerülhessen az alig ébren lévő Haymitch kíséretében. Haymitch úgy baktat Effie mellett, folyamatosan egyensúlyozva, mintha valaki legmélyebb álmából ébresztette volna fel. Majd elveszíti egyensúlyát, túlságosan jobbra dől, és gyakorlatilag majdnem felborít egy operatőrt, aki egy egészen vékony riporterbe próbál kapaszkodni, aki olyan buzgón jegyzetel, hogy fel sem tűnik neki, hogy hamarosan ő is elesik.
Míg mindenki a felborulni készülő embertömeget bámulja, Haymitch kásás hangon elnézést kér, én pedig kinyitom az egyik oldalsó ajtót. Amikor szétnézek a teremben, ahol végül akaratlanul kikötöttünk, rájövök, hogy az engedélyezési irodában vagyunk, ahol hamarosan forgatnunk kell.

- Ó, sziasztok, Peeta, Katniss! - Delly megigazítja a haját, elnéz az előcsarnok felé, ahová a látogatók éreznek, majd szívélyesen, bár némileg kikerekedett szemmel és zavartan köszönt minket.
Vállat vonok.
- Kicsit korábban érkeztünk. - magyarázza Peeta. - Volt pár váratlan vendégünk és a rövidebb utat választottuk. Remélem, nem bánod.
- Láttam. - rázza meg Delly a fejét és int, hogy menjünk arrébb az ajtóból.
Ez Delly új irodája és mióta néhány hete hazaérkezett, folyamatosan kódokról és eljárásrendekről magyarázott. Amikor a főbejárati ajtón lévő harang megkondul, Delly belök minket az asztal alá, mielőtt meglátnának minket. Megrebegteti szempilláját és szélesen mosolyog, mintha mi sem történt volna, mintha nem az ország leghírhedtebb párosát rejtegetné irodájában, miközben egy falkányi lesifotós lapul alig néhány méterre innen. Nem, minden tökéletesen rendben van.
Lépések közelednek, Delly pedig elkezdi az "üdvözlöm az engedélyezési irodában" beszédét, amit már régóta gyakorol vacsora után minden este. Ma végre igazi közönsége érkezik.
A férfi hangjának csengéséből pedig tudom, az illető idevalósi a körzetbe.
- Csak töltse ki itt ezeket - mondja Delly olyan kedves hangon, amiről biztos vagyok, hogy régi Törvényszék épületében nem volt jellemző.
Az iroda intézi a népszavazással kapcsolatos papírmunkát, többek közt a jelöltekkel és a szavazócédulákkal kapcsolatos ügyintézéseket, az üzleti engedélyeket, az építési engedélyeket, a házassági engedélyeket, a körzet részekre való felosztásával kapcsolatos ügyintézést, de még vadászengedélyért is itt kell folyamodni. Mindezt a túlszervezett 13. körzet mintájára hozták létre, ahol mindent figyelmesen elrendeztek és pontosan kiadagoltak. Egy ottani bizottság mindezt a 12. körzetre szabta, kiegészítve azokkal az ügyintézésekkel, amelyekre már korábban is szüksége volt körzetünk lakóinak. Bár úgy tűnik, Delly-nek ez hatalmas papírmunkával fog járni, de így nyomon követhető lesz, hogy ki mivel foglalkozik és sokkal kevésbé lesz nyomasztó az ügyintézés, mint az előző rendszerben, ahol a végére már szinte képtelenség volt új üzletet nyitni. És még így is lecsaphattak a Békeőrök az emberre egyetlen pillanat alatt. Immáron nem kell kenőpénzt fizetni vagy kapcsolatokkal rendelkezni egy új üzlet elindításához, csak ki kell tölteni és alá kell írni a megfelelő űrlapot. Amikor már folyamatosan cseng a bejárati ajtó csengője, az az érzésem támad, mintha a korábbi bányászok felvonulását tartanánk, akik standokat kívánnak felállítani vagy barkácsboltot akarnak nyitni a városban.

Delly lepillant ránk - Peeta épp legújabb öltönyét gyűri össze, én pedig természetesen újabb menekülési útvonalat próbálok kiagyalni csendben. Delly idegesen mosolyog. Kínosan kuncog, majd végigsimít napsárga ruháján és kihúzza magát.
- Elnézést - próbálkozik egy figyelemfelkeltő, mégis udvarias kiáltással. - Megkérhetném önöket, hogy vigyék arrébb ezeket a kamerákat?
Abban a pillanatban nagyon imádom Delly-t.
- Lehet, hogy elkerülte a figyelmét ez a jelzés? - csiripeli Delly, miközben tollával megérinti az elhúzható üvegen szereplő feliratot.
- Már hónapok óta tervezzük ezt a forgatást - panaszkodik a megdöbbent nő. - Csak várja meg, amíg a hálózat tudomást szerez erről.
- Miért nem figyelmeztettek minket ezzel kapcsolatban? - csatlakozik egy mélyebb hang is.
Most, hogy gyanúm beigazolódott és a sajtónak el kell hagynia az épületet, hirtelen azt kívánom, bárcsak láthatnám az arcukat. Peetára nehezedem, ő pedig rám néz és megrázza a fejét. Ez csak tovább rontana a dolgokon.
- Csak ma reggel nyitottunk. Épp most küldjük ki az emlékeztetőket a média számára. - mutat Delly az asztala mögött lévő, csillogó, zúgó gépekre. Lebukok az asztal alá.
- Ez elfogadhatatlan - pattog a nő.
- Az esti bálon készíthetnek felvételeket. - mondja Delly tárgyilagosan. Ez volt, amire számítottunk eddig is. - Csak ebbe az irodába ne jöjjenek. Nem akarjuk zavarni önöket... - Delly elhallgat. - Mind elmentek.

Delly fintort vág, amivel félbeszakítja eddigi műmosolyát.
- Akkor mit mutatunk majd a déli közvetítés alkalmával? - hallom a másik irányból.
Delly felkap egy maroknyi szürke jegyzetlapot és keserű mosollyal válaszol.
- Engedéllyel forgathatnak.
- Engedély kell a forgatáshoz? - Ezúttal Cressida hangja hallatszik. Ő és Delly az előző esti vacsorán már találkoztak. Ez azonban azt jelenti, hogy a mi stábunk is megérkezett és nagy valószínűséggel minket keresnek.
- Igen, sajtóengedély. - mondja hűvösen, hangjában nyoma sincs kuncogásnak. Annyira büszke vagyok rá ebben a pillanatban. Peeta felvillantja neki a hüvelykujját.
- De ilyen más körzetben nincs.
- Majd lesz hamarosan. - csicsergi Delly. - Most próbáljuk ki.
- És erre feltétlenül szükség van?
- Egyértelműen. - mondja Delly. - Tudnunk kell, mi és mikor forgat. A közösség néhány tagja és az Önkormányzat dolgozói kifejezett igényüket nyújtották be ezzel kapcsolatban a bizottságnál. - Delly úgy súgja mindezt, mintha valamiféle botrányos titkot árulna el. - Nem engedhetjük a sajtó ámokfutását, hogy propagandát terjesszenek és hazugságokat írjanak polgárainkról, megzavarva ezzel a békét. - Delly megütögeti tollát, hogy szavainak nyomatékot adjon. - Fontos a biztonság szempontjából is és valóban ez a város érdeke.

Imádom Dellyben ezt a soha le nem vakarható mosolyát. Ahogy fellesek rá, látom, minél kellemetlenebb hírt közöl,  mosolya annál szélesebb. Tökéletesen alkalmas erre a munkára. Pláne, ha képes távol tartani a sajtót.
Kipakol egy köteg jegyzetlapot a pultra és a sajtós felé tolja.
- Ha azonban kitölti ezeket az űrlapokat - magyarázza Delly túlzott lassúsággal - és talál egy 12. körzetben élő embert, aki támogatja a forgatását, és idehozza nekem, lefilmezheti a körzet összes pókhálóját, az összes biztonsági őr csizmáját, szökőkutat vagy díszpárnát, ha az tetszik.
A sajtós felkapja az űrlapokat és morogni kezd az akadékoskodás, az önhitt szőke nők és az ellenséges helybéliek miatt, akiktől ráadásul támogatást kell kérnie.
- Boldogan hívom a biztonságisokat, ha kell. - vigyorog Delly - Úgy hallottam, csodaszépek az új fogdahelyiségek.
Ismét csilingelni kezd a bejárati ajtón a csengő, a beszűrődő hangokból pedig hallatszik, hogy a hivatal érezhetően megélénkült.
Delly lenyújt egy jegyzetlapot Peetának az űrlappal, amit már hetekkel azelőtt kitöltöttünk. Ez az a menetrend, amit tartanunk kellene az asztal alatt bujkálás helyett.
- Szerintem most már kijöhettek. - mondja Delly. Peeta feláll, kinyújtózik és kikukucskál az üvegablakon át a hallba.
Peeta int nekem, hogy tiszta a levegő. Amikor kikandikálok, csak ismerős arcokkal találkozom. Az előkészítő csapat a közelben áll arra az esetre, ha még több púder kellene az orromra vagy még több alapozó Peeta homlokára. Itt a tévéstábunk, Haymitch, Johanna, még anyukám is, aki óvatosan rám kacsint. Félénken intek neki.
- Hát itt vagytok! - kiált fel Cressida. - Effie kinn keres titeket - pillant Peeára - a konyhában.
Delly megmutatja az engedélyezési terület előterébe vezető ajtót. Cressida szeretné felvenni azt a rövid bejátszást, amit gyorsan el kellett volna készítenünk, mielőtt a többi tévéstáb megjelenik.
Peeta aláírja az első űrlapot és átadja Delly-nek.
- Szerencsések agytok, hogy vannak barátaitok a körzetben. - vigyorog Peeta Cressidára. A sajtóengedélyek később - amikor nem akarjuk, hogy forgassanak - még jól jöhetnek. Különösen, hogy az engedélyek kiadójával is jó barátságban vagyunk.
Delly vigyorog, amint lepecsételi.
Aztán további papírmunkával folytatjuk. A stáb szeretné felvenni, hogyan működik a hivatal munkája és mivel itt a munka az engedélyezés, nincs is jobb, mint két önként jelentkező egykori Viadal-győztes, akik üzletvezetési- és vadászengedélyt kívánnak kiváltani.
Peetával együtt mindketten kapunk egy-egy jegyzetlapot, amit tüzetesen átnézünk, majd a megfelelő helyeken aláírunk. Peeta egyenesen sugárzik a büszkeségtől. Én érzem, amint elpirulok, amikor ellenőrzöm az aláírásomat és amikor a kamera rám közelít, a mellkasomhoz ölelem az űrlapot. Delly nehezen fojtja vissza kuncogását, de tudom, nagyon izgatottan várta ő is a mai napot.
- Úgy tűnik, minden rendben van. - mosolyog, amikor visszaadjuk az iratokat.
Egy pecsét ide, egy oda és amoda. És már végeztünk is.

***

A csapat elviharzik, hogy elkészítse a város új, közösségbarát biztonsági szolgálatáról szóló filmet. Cressida előresiet, mert szeretné beállítani a lehető legjobb felvételt, míg én még maradok kicsit az Önkormányzatnál és végighúzom ujjaimat a tükörsima falakon. Anyukám Delly irodájának előterében időzik, mosolyog, majd összehúzza száját, mintha mondani akarna valamit, mégsem tudja kimondani. Mielőtt én megmozdulhatnék, Peeta már ott is van mellette. Segít neki, anyukám pedig végigsimít a haján, majd mond neki valamit, amit nem értek és amire Peeta ádázul mosolyogni kezd, kezét pedig a szívére teszi.
Anyukám rám néz - a sminkemre és a túlságosan elegáns ruhámra - majd megrázza a fejét.
- Nem bírok itt maradni. - közli. Hangja rekedtes, szeme a távolban lévő tévéstábra vándorol az ablakon át.
- Tényleg? - kérdezem. Még nincs itt egy egész napja. Tegnap este érkezett. A mai nap forgatagában pedig már alig vártam a holnapot, hogy holnap eltölthessünk együtt egy kevés időt vendéglisták ellenőrzése és más körzetekből érkezett vendégek terelgetése nélkül.
Biccent, a kezében lévő kis hátizsákba kapaszkodik.
- Biztos nem marad még egy éjszakát? - próbálja Peeta meggyőzni.
Anyukám úgy néz rám, mintha nekem meg kellene értenem.
- Kihagyod ezt a remek mókát? - kérdezem ál-lelkes hangon. De lehet, neki van igaza és meg kellene kérdeznem, nem csatlakozhatnék-e én is a menekülő útvonalhoz.
Amikor nem mozdul, Peetának új ötlete támad.
- Csak menjen haza nyugodtan és visszajön később a buliba. Effie felbérelt egy együttest. Lesz ennivaló. Mindenki itt lesz.
Anyukám megrázza a fejét.
- Láttalak titeket és nekem ez elég. - Beigazgat egy eltévedt hajszálat a fülem mögé. Peetához fordul és megpaskolja a karját. - És egyébként is vissza kellene mennem a kórházba, mielőtt hiányolnának.
Aztán ismét elhallgat, én pedig azt remélem, meggondolja magát. Valamit előhúz a kezében szorongatott hátizsákból.
- Legalább egy képet hadd csináljak rólatok. - Ügyetlenkedni kezd egy kicsi fényképezőgéppel. Amikor megpróbál képet készíteni rólunk, mozdulataiból hiányzik az a pontosság, ami a stábunk tagjaiban megvan, de én nem is bánom. Mivel senki nem lát minket, még azt is megkockáztatom, hogy megcsókolom Peetát. Peeta elvörösödik, én pedig kuncogni kezdek.

Maradj, szeretném mondani anyámnak. De tudom, semmi értelme. Nem fog többet eltölteni ebben a kísértetvárosban, mint amennyit muszáj neki. Ez a rengeteg gyors újjáépítés csak mind azt a sok mindent juttatja eszébe, hogy mit - és kiket - veszített el.
- Ezt neked hoztam. - mondja, majd a kezembe ad egy borítékot és a kis hátizsákot, amit babrál. - Otthon hagytad a gyógyszereidet és nem tudtam, meddig leszel majd itt.
Zavartan nézek rá, de elveszem mindkettőt. A levelét majd később elolvasom.
- Vigyázz magadra. - mondja egyszerre véglegesen és reménytelien. Karjaival átöleli Peetát és engem. - Hamarosan talán újra látjuk egymást? - Majd elmegy, mielőtt rájönnék, hogyan is értette mindezt.

***

Nagyjából 40 perces csúszásban vagyunk Effie menetrendjéhez képest, ami miatt legkevésbé sem boldog, de még mindig ott az egész nap, hogy behozzuk a lemaradást. Mégis, még az ebédszünet is duplájára nyúlik, mert a stábnak szüksége van arra, hogy újrasminkeljenek minket és megvágják az anyagot.
Én meglépek egy rövid időre, mert úgy érzem, ki kell szellőztetnem a fejemet, vennem kell néhány mély lélegzetet és meg kell nyugodnom, nehogy túl nyomasztónak érezzem ezt az egészet. De ahogy kifordulok a sarkon, valami ... keménybe ütközöm. Amikor lenézek a földre, egy pár nagyméretű fekete csizmát látok, és rájövök, hogy egy biztonsági őr kidolgozott mellkasba ütköztem.
Ne, már Effie. 10 percen belül visszatértem volna. Erre semmi szükség. A férfi mégis megragadja a kezemet. És az elmúlt hónapok ellenére a rettegés eluralja a testemet.
- Katniss Everdeen, épp önt keresem. - mondja egy hang, amit úgy tűnik, mintha hallottam már volna korábban, pedig nem tudok róla, hogy ismerném valamelyik újonnan érkezett biztonsági őrt.
Mivel a hangjából nem süt az ellenségeskedés, felnézek rá és meglátom a fülhallgatót, a felnyírt hajat és biztonsági szolgálatost, akivel korábban már találkoztam.
Ez ugyanaz a fickó, aki eljött ellenőrizni, miután a lesifotósok feljelentettek, hogy nem vagyok a körzetben. Még mindig az elnöki jelvénnyel ellátott fekete egyenruháját viseli, engem viszont ugyanaz a baljós érzés jár át, mint amikor legutóbb itt volt.
Beterel egy kis szobába, én pedig hirtelen rájövök, hogy nem Effie küldte utánam. És talán inkább vele néznék dühös fejjel farkasszemet, mint az az inkvizíció, ami most rám vár. Ez az ügy nyilván többről szól, mint hogy elbóklásztam az Önkormányzat közeléből és nem is a körzet biztonságáról van szó. És úgy tűnik, Effie hisztije a be nem tartott menetrend miatt lesz a legkisebb gondom a mai napon.

Egy tárgyalóteremben vagyunk. Papírok vannak az asztalon mappákba rendezve, velem szemben pedig Dr. Aurélius ül.
Ő pedig biztos nem utazott volna ide, ha nem lett volna feltétlenül szükséges. És mivel én mindig megejtem a hatóságok által elrendelt kötelező hetenkénti bejelentkezést, biztos vagyok benne, hogy Peetával van valami baj. És ez egészen biztosan valami olyan rossz hír lehet, amit Peeta nem akar maga elárulni nekem.
- Peeta jól van? - csúszik ki a számon a kérdés.
Dr. Aurélius félrebiccenti a fejét.
- Nem rosszabbodott az állapota. - mondja higgadtan. - És te hogy vagy?
Azonnal terápiás üzemmódra kapcsol, én pedig megpróbálok visszaemlékezni, miről beszéltünk legutóbb.
- Rendben vagyok. - válaszolom, némileg pánikban. Az, hogy nem hurcoltak el engem rugdalva, miközben sikoltozom, jó kezdésnek tűnik, úgyhogy odahúzok egy széket az orvossal szemben és várom a híreket.
Peetának örökre vissza kell mennie a Kapitóliumba. Túlságosan instabil a helyzete itt vidéken, én pedig csak áltattam magam azzal, hogy tudok róla gondoskodni. Bármilyen sok jó napja is van, időről-időre elkerülhetetlenül érkeznek a rohamai. Alkalmanként még mindig kihagy a memóriája. Ilyenkor olyan erősen összehúzza a szemeit, hogy szinte félek, hogy a homlokán lévő hegek szétnyílnak, amikor nem találja a pékség kulcsát, vagy amikor finoman emlékeztetem, hogy azok a szilvák igazából nincsenek is megmérgezve.
Peeta küzd. Keményen. De Peeta agya a valódi és hamis emlékeinek csatatere. A legtöbb esetben pedig még kihagy a rendszere. Kivéve, amikor nem.
De önző is volt azt akarnom, hogy Peeta itt maradjon. Bárhol máshol nagyobb biztonságban lenne, ahol van folyamatos egészségügyi ellátás. Még orvos sincs a körzetben. Csak anyukámhoz fordulhatunk telefonon, és legfeljebb én tudok girbegurbán összevarrni egy sebet, ha kell, mint például, amikor Greasy Sae elvágta a kezét egy törött üveggel, amit Haymitch udvarán talált.
Tudom, hogy a csönd azt jelenti, hogy beszélnem kellene arról, hogy Prim halála miképp hatott a reggelemre, ehelyett azonban felteszem az engem legjobban érdeklő kérdést.
- Peetának akkor most vissza kell mennie? - a gyomrom kicsire összehúzódik.
- Majd oda is eljutunk. Most rólad beszéljünk, Katniss. Te hogy vagy? - Dr. Aurélius megpróbálja a beszélgetésünket a megszokott mederbe terelni.
- Még nagyobb szüksége van orvosra, ugye? - Tudni szeretném, mi van Peetával, miért van itt az orvos.

Amikor Dr. Aurélius rájön, hogy így nem megy velem semmire, megválaszolja a kérdésemet.
- Jó lenne, ha lennének a közelben orvosok. - mondja tárgyilagosan. - De állapota jelentős javulást mutat.
Várom a csapdát.
- Nem ott tart, ahol egy éve, amikor kiszabadult, számítottam rá, hogy egy évvel később tartani fog.
Most következik.
Az orvos előhúz néhány papírlapot az egyik mappából és odacsúsztatja elém. Nem kezelési tervek vagy orvosi formanyomtatványok, hanem levelek másolatai. Kissé izgága kézírással írt, a zavart Peetára jellemző levelek tömkelegével találom szembe magam. Eszembe jut az a sok óvatosság és bizonytalanság.
- Peeta haza akart jönni. Heteken keresztül gyakorlatilag minden áldott nap könyörgött nekem ezért. És a józan ítélőképességem ellenére beleegyeztem. - Érinti össze Dr. Aurélius az ujjait. - És most itt vagyunk.
Szinte félek hangosan megszólalni most, hogy egy légérben vagyok az orvossal. Az elmúlt hónapok során megtaláltam vele a hangot, rájöttem, hogy tudok vele beszélni, tudok beszélni a bennem élő bűntudatról, az önbizalom-hiányról, a rossz reggelekről, de korábban nem kellett a szemébe néznem, mint most.
- Peeta egy fiú volt, rengeteg kérdéssel. Te pedig megadtad neki a válaszokat.
Még mindig tudom, hogy nem kerülhetem el a rossz híreket.
- Erre volt szüksége. - folytatja Dr. Aurélius. - Kiváló támogatás voltál számára és sem a gyógyszerek, sem pedig a nagyagy átprogramozása nem segített volna annyit, amennyit te segítettél neki.
Dr. Aurélius őszintének tűnik. Mosolyog. Hitetlenkedve bólintok, kíváncsian, vajon ez tényleg igaz-e.
Peeta időnként valóban szembetűnően boldog. Vidámsága olyan fertőző, hogy még a legsötétebb napokon is elüldözi rossz kedvemet. Olyan, mint a Viadal-előtti fiú a suliból, fertőző örömszikrákkal a szemében.

- És te pedig ifjú hölgy - mondja, mielőtt megemészthetném szavait. Aztán a szokásos szöveggel folytatja. Megkérdez a rémálmaimról, az energia szintemről, a reggeleimről, a hangulatomról, hogy eszek-e rendesen, mozgok-e eleget. Megbeszéljük, milyen gyógyszereket kellene szednem a jövőben. Átfut néhány papírt, aláír pár helyen, kitölti a megfelelő rubrikákat.
Várom, hogy a csuklómra rakjon egy karkötőt, miszerint mentálisan zavart vagyok, pedig mostanában már nem is töltök olyan sok időt a szekrényben.
- Hosszú utat tettél meg a kezelések során, Katniss. Szerintem túljutottál a háború okozta sokkhatáson. Már nem csak tetteted, hogy élsz, valóban rendben vagy. Kis segítséggel kezelhető a még meglévő depressziód. Új bizonyítványt állítok ki az egészségi állapotodról. - Lepecsétel néhány papírt, beteszi őket a mappába. - A továbbiakban nem tartalak magadra vagy a társadalomra nézve veszélyesnek. De javaslom, hogy csak orvosi felügyelettel utazz. Ezt azonnal a hivatalnokok tudtára is adom.
Erre nem számítottam. És bár már nem a kanapén fekvő lány vagyok, talán azóta már értem és gyógyultam - a sebek még túl mélyek és még mindig túl sok rossz reggel van ahhoz, hogy komolyan higgyek benne, hogy jobban vagyok. Vagy ahogy valaha is jobban legyek. De megpróbálhatom. És meg is fogom.
Dr. Aurélius elbocsát, amikor pedig felállok, megköszörüli a torkát.
- De tudok ám a délelőtt történtekről.
És bár nem vagyok biztos benne, olyan, mintha rám kacsintana.

Kinn az előtérben Peeta vár a sorára.
- Minden rendben? - kérdezi. Kíváncsi vagyok, vajon olyan idegsokkosnak látszom-e, ahogyan érzem magam.
- Hogy ment? - teszi fel a kérdést.
- Szerintem jól. - motyogom végül. Peeta viszont egyáltalán nem aggódik. Magabiztosnak tűnik, szinte ragyog. Mondjuk lényeges különbség, hogy őt nem egy biztonsági őr cipelte ide.
A folyosók üresek, a környéken nem leselkednek kamerák, így mielőtt bemenne, Peeta ad egy puszit.
Az apró szoba előterében lassan csoszogok a csempézett padlón, megpróbálom magam olyan kicsire összehúzni, amennyire az csak lehetséges, miközben megpróbálom szemmel tartani a másik rendelőbe érkezőket.
Az ajtó nyikorogva kinyílik, Peeta előbukkan.
- Mit mondott? - kérdezem.
- Hogy tartsam a kezelési tervet.
Kíváncsi vagyok, hogy visszafizettem-e már neki a tartozásom, hogy egálban vagyunk-e, ha ez számít. Ha boldog, akkor úton van hozzá, hogy olyan egészséges legyen, amit megérdemel.
- Gyere ide. - Peeta magával húz egy hatalmas görög oszlop mögé most, hogy találtunk pár szabad percet kettesben. Átölel és csókjával ledönt a lábamról.
- Azt mondja, folytassam a ... - Mire én félbeszakítom.
- Peeta!
Beleszagol a vállamba, mindig boldog boldogan, ha a közelemben lehet.
- Igen, Katniss.
Ujjamat a számra teszem, ő pedig csöndben marad, amire most nagyobb szükségem van, mint bármilyen szentimentális megnyilatkozásra, ami már a nyelvén volt. Úgyhogy átölelem, ami mindkettőnk számára megnyugtató érzés. Itt maradhatnánk, míg véget ér a nap. De erre sosem lesz lehetőségünk, úgyhogy kinyitom a szemem és összeszedem magam a következő környi forgatás előtt.

Átnézek Peeta vállai fölött és a távolban meglátok valakit, akit hasonlít valakire, akit sosem akarok látni többet. Egyszer majd. Valamikor. Néha hiányzik. De ez a nap most nem arról szól.
Amikor azonban az illető megfordul, tudom, nem tévedtem.
Egy gyors pillantást vetek Peetára és már ott sem vagyok.
Megoldom.

Forrás: Fanfiction.net

Folytatás: Vasárnaponként