2014. augusztus 12., kedd

Olvassuk újra a Kiválasztottat! - 2. fejezet

A Ti lelkesedésetek megcsappant a visszaolvasás kapcsán - bár örömmel láttam, hogy néhányatokat nagyban inspirált, hogy újra elővegyétek a sorozat 3. kötetét - én azonban lelkes maradtam. :)

Viszont, hogy egy kicsit megpróbáljalak aktivizálni Titeket is, ezúttal átveszek egy kinti rajongói oldalról származó ötletet. A HgGirlOnFire-ön nem összefoglalót írnak az oldal szerkesztői, hanem kérdéseket tesznek fel (ők három fejezetenként haladnak) olvasóiknak, akik Twitteren válaszolnak, és ezekből készül összefoglaló. Én most ötvözöm a két módszert. Felteszek néhány kérdést, amely nekem jut eszembe az adott fejezet olvasása során, majd az ugrás után elolvashatjátok a fejezet szokásos összefoglalóját is, és ha vannak válaszaitok vagy Bennetek is gondolatokat ébresztettek a kérdések, azokra is válaszolhattok! :)

Jöjjenek tehát a gondolatébresztő kérdések:
  1. Mit gondoltok Katniss és Gale kapcsolatáról a 2. fejezetben (vagy a Kiválasztott elején)? - Ez tényleg érdekel, mert sokan Peeta-pártiak vagytok, mégis azt gondolom, Katniss és Gale kapcsolatát sem lehet itt figyelmen kívül hagyni. De sokféleképpen meg lehet közelíteni a kérdést, én további tippeket nem is adok :) Azt azonban kérem, véleményeteket úgy fogalmazzátok meg, hogy azzal más érzéseit ne sértsétek meg.
  2. A 13. körzet a föld alatt épült fel, és csak a Kapitólium tudott róluk - alkut kötöttek egymással, hogy kölcsönösen békén hagynak egymásnak. Jó döntés volt ez Panem szempontjából?
  3. Milyen lehet ilyen szigorú, órára lebontott napirend szerint élni, ahogy a 13. körzetben élnek az emberek?
  4. A Ceasar Flickerman Peetával készült interjúja után az emberek, de még kicsit maga Katniss is úgy véli, Peeta áruló lett. Miért lett volna az?
  5. A fejezetben jobban megismerjük a 13. körzetet. A forradalom kitörése előtt hol éltél volna szívesebben: a 12. vagy a 13. körzetben?
Az ugrás után pedig következik a szokásos fejezet-összefoglalás, de hangsúlyoznám, amit szoktam, hogy ez semmiképp nem helyettesítheti a könyvélményt, szóval, aki nincs még túl a harmadik könyvön, inkább azt olvassa előbb!


Katniss a 13. körzetbe tart vadásztársával, Gale-lel a 12. körzetbe való visszalátogatás után, a légpárnáson szinte szavak nélkül is megértik egymást.

A 13. körzetbe tartva egyre jobban megismerjük a helyszínt, amely komoly szerepet játszik a továbbiakban. Megtudjuk, hogy az itt élők a föld alatt töltik napjaikat, amelyet szigorú napirend határoz meg. Újabb futurisztikus elem, hogy a napirendet egy lemoshatatlan tintával tetoválják az ember karjára, amely azonban az esti fürdéskor eltűnik. Katniss nem hajlandó tartani magát a napirendhez, ehelyett csöndes zugokat keres, ahol egyedül lehet és nem keresi senki. Megtudjuk azt is, hogy a szabályok nem csupán a napirendre vonatkoznak, hanem a takarékosságra, amelyhez a Kapitóliumból érkezettek nincsenek hozzászokva. Mivel várhatóan Fulvia (Plutarch asszisztense) szerepét Effie veszi majd át, izgalmas lesz látnunk a filmben, miképp alkalmazkodik új környezetéhez.

Kellemes kitérőt jelent Katniss és családja 307-es lakókörzetében a vacsora előtti elmélkedésre szánt fél óra, amelyben láthatjuk, Katniss szerettei mennyire örülnek a 12. körzetből kimentett emlékeknek és persze Prim rusnya macskájának, Kökörcsinnek.

Még egy futurisztikus eszközt ismerünk meg, a kommunikarkötőt, ami egyfajta karon hordható mobiltelefonhoz hasonlatos eszköz. "A kommunikarkötő különleges kiváltság, csak az igazán fontos emberek kaphatnak ilyet. Gale azzal érdemelte ki ezt a megtiszteltetést, hogy kimentette az embereket a Tizenkettedik Körzetből." Ezúttal ezen jelzik a fiúnak, hogy Katniss-szel együtt várják őket a parancsnokságon.

A lány épp idejében érkezik, hogy láthassa a Kapitólium adását, amelyben Caesar Flickerman készít interjút a Nagy Mészárlás Arénájából a Kapitólium által "kiszabadított" Peeta Mellarkkal. A fiú él és egészséges, ami nagyban megnyugtatja Katnisst.
Döbbenetes azonban tőle viszonthallani a Nagy Mészárlás eseményeit. Olvasóként mindvégig Katniss szemszögét követtük a Futótűz arénájában, most azonban olyan, mintha Peeta szemein át látnánk a történteket.
"A hatalmas óra, amelynek mutatói megállíthatatlanul járnak körbe, és számolják az életedből hátralévő időt. Minden óra valami újabb rettenetet tartogat. Nem tudod kiverni a fejedből, hogy az első két nap tizenhatan haltak meg. Közülük néhányan azért, mert meg akartak védeni téged. Tisztában vagy vele, hogy ha ilyen tempóban fogyatkoztok, reggelre mind egy szálig halottak lesztek. Egyvalakit kivéve. A győztest. És a terveidben sehol sem szerepel, hogy te leszel a győztes."
Katniss-szel és Peetával együtt mi is újra átéljük az arénában töltött utolsó órákat, olyan képszerű az ábrázolás, hogy magunk előtt látjuk az eseményeket. Ami engem itt meglep, Peeta indulatai. Peeta Mellark ritkán mutatja ki az érzelmeit és különösképp a TV képernyőjén egy interjúban nem számítanánk erre, mégis megteszi Katniss védelmében, aki ellen Caesar Flickerman mintha szándékosan uszítaná. Nyilván ez a feladata. Az interjúban felmerül a lázadás, a háború témája is, amit Peeta határozottan ellenez.

Amikor emiatt a szobában többen is árulónak titulálják Peetát, Katniss elmenekül. Sok mindent át kell gondolnia. A lány iskola egyik szekrényében köt ki ezúttal, ahová hamarosan megérkezik mellé Gale is - vérző orral. Kiderül, hogy Gale megpróbálta megakadályozni Boggs-ot, amikor a férfi Katniss után indult volna, ezért az behúzott neki egyet. Imádom azt a bajtársiasságot, ami összeköti Katnisst és Gale-t. Hogy Gale kiáll Katniss mellett, hogy tudja, hol keresse a lányt, és azt is, hogyan nevettesse meg még egy ilyen szorult helyzetben is. És az is tetszik, hogy felismeri Peeta és a Kapitólium szándékait és segít megértetni ezeket Katniss-szel: "Katniss... A srác még mindig azon mesterkedik, hogy megmentse az életedet."

Gale eléri azt is, amit a lázadók vezetőinek hosszú hónapok alatt nem sikerül.
"Emlékképek villannak fel bennem: a Ruta testébe fúródó lándzsa az arénában, a főtéren felállított szégyenfáról ájultan lógó Gale, a Tizenkettedik Körzet hullahegyekkel borított pusztasága. [...] De eszembe jutnak más dolgok is. Például a lázadás első szikrája a Nyolcadik Körzetben. Amikor a győztesek összekulcsolták a kezüket a Nagy Mészárlás előestéjén. És a pillanat, amikor – nem merő véletlenségből, hanem szántszándékkal – kilőttem a nyilat az arénát körülvevő erőtérbe. Mennyire vágytam rá, hogy a nyíl jó mélyen belefúródjon ellenségeim szívébe."

És Katniss ekkor eldönti, hogy elvállalja a Fecsegőposzáta, a lázadás arcának szerepét.


A részletek Suzanne Collins: A Kiválasztott című regényéből származnak.

Ha bárki összefoglalót vagy rajongó rajzokat/képeket küldene a 3. fejezet kapcsán, hét végéig a szokásos hungergames@mailbox.hu címre küldheti.

12 megjegyzés:

  1. 1. Tök jó hogy mindig kiállnak egymás mellett.
    2. Igen mert így kevesebb gyerek halt meg a viadalon.
    3. Fárasztó
    4. Mert azt mondta hogy nem kell háború, mert milyen lenne ilyen romos világban élni. Ezt úgy is lehet érteni hogy nem kell háború minden tök oké úgy ahogy van.
    5. 13, mert ott legalább nem kell minden évben végignézni hogy kettő ismerősöm / barátom / rokonom meghal a viadalon.

    VálaszTörlés
  2. Hát én azzal kezdeném, hogy nagyon tetszett Katniss és Gale kapcsolatának a bemutatása ebben a fejezetben, na meg persze, hogy végre Peeta is megjelent. :)

    A kérdéseidre válaszolva:
    1. Szeretem Gale és Katniss kapcsolatát, de soha nem értettem, miért kellett beleerőltetni a könyvbe a szerelmi háromszöget, vagyis, hogy Gale szerelmes Katnissba. Én szívesebben olvastam volna úgy az ő történetüket, hogy Gale úgymond a "nagy és erős bátyja" Katnissnak és csak testvéri szeretetből szereti a lányt. Nagyon örültem, hogy végre ezt a bajtársiasságot, ami Gale és Katniss között mindig is volt - csak mi ezt eddig nem láthattuk élesben - azt a Kiválasztottban megkaptuk.
    2. A Panem szempontjából biztos, hiszen máskülönben lebombázták volna őket. :D Azt hiszem erre mondják, hogy a seb tüneteit kezelték egy darabig, de a baj forrását nem. És ugye mind tudjuk, hogy ebből lett később a baj.
    Viszont én utálom a 13. körzetet, mert gyáva kutyák voltak, most meg ők robbantották ki a felkelést.
    3. Lehet ez csak a személyiségemből fakad, de én szívesen élnék úgy, mint ők. Megvan határozva, hogy mikor mit kell csinálni, így soha nem "unatkozol" vagy jutnak eszedbe hülyeségek. Én magam nagyon örülnék, ha vki venné rá a fáradságot és megtervezné a napjaimat, sokkal könnyebb lenne az élet és nem lenne egy csomó felesleges időm, amit csak elpazarolok. :)
    4. Szerintem Katniss nem hitte egy percig sem, hogy Peeta áruló lett. Teljesen egyértelmű - ami pár oldallal később ki is derül -, hogy vmi oka van, hogy így viselkedik a fiú.
    5. a 13. körzetben éltem volna szívesen.

    Amin jót nevettem a részben, az a kommunikarkötős dolog. :D

    Kedvenc idézet a fejezetből: "Katniss... a srác még mindig azon mesterkedik, hogy megmentse az életedet." /Gale/

    VálaszTörlés
  3. Nekem tetszik, hogy ötvözöd a két megközelítést. Jó olvasni az áttekintőt és elgondolkozni a kérdéseken.
    1. Gale és Katniss kapcsolata: ahogy a könyvben (most nem tudom, hogy pontosan hol, mert nincs nálam) lehet olvasni, hogy visszatértek a régi szép idők, amikor még a 12. jártak vadászni. Katniss sem tudja, hogy milyen érzelmeket táplál Gale iránt, de hogy megmaradt a bizalma és szavak nélkül is megértik egymást ez szerintem sokat segít neki abban, hogy túlélje a föld alatti létet és a rá nehezedő nyomást.
    2+4. Jó döntésnek bizonyult akkor, mert ahogy Peeta mondja valamelyik Caesaros interjúban, amiért kiáll a fegyverszünet mellett, hogy kiirtják azzal az emberiséget. Ez akkor is úgy volt. Szerintem Katniss azért érezheti árulónak Peetat, mert a Kapitólium miatt vált gyilkossá és a fegyverszünettel nem a 13. körzetet támogatja.
    3. Szörnyű. Hozzá lehetne szokni, de hogy megmondják nekem, hogy mikor mit kell csinálnom. Nem sok szabad akarata van az embernek.
    5. Elgondolkodtató kérdés, mert mindkettőnek vannak előnyei és hátrányai. Inkább a 12. körzetet mondanám, mert beleőrülnék abba, hogy az életemet föld alatt kéne tölteni szigorú szabályok mellett. De ha az ember oda születik, akkor nem lenne hasonlítási alapja. De az tény, hogy a 13-ban nem volt aratás és viadal. Szóval biztonságosabb. De a 12. szabadabb és családiasabb (aratást és viadalt eltekintve).

    VálaszTörlés
  4. Ez nagyon szuper ötlet! :)
    1. Nagyon tetszik, hogy ennyire összetartanak és Katnissnek szüksége van most minden ilyesmire legalább nem lesz olyan mint Finnick mert ott van Gale. És igazán rossz akkor olvasni a könyvet amikor összevesztek.

    2. Hát a Kapitóliumnak nem jó az tuti! (Elvesztettek egy halom fegyvert és légpárnást ráadásul a körzet lerombolásához is kellettek bombák és arra nem is gondoltak hogy mi van ha feléled a körzet...)
    A körzetek meg elfelejtették úgyhogy nekik tök mindegy csak ugye bevezették a viadalokat.

    3. Unalmas! Bár nem olyan megerőltető de engem biztos irritálna ha a karomra tetoválnák hogy mit csináljak én rákötnék egy rongyot hogy ne is lássam... :D Az étkezésekről meg ne is beszéljünk... Mi az hogy egy szelet kenyérért kínozzák az előkészítő csapatot? Ráadásul ki se mehetsz a szabadba hanem a föld alatt kell élned a porban.

    4. Ugye mindenki azt vonta le hogy Peeta ellenzi a háborút de az nem igazán jutott eszébe a sok fejesnek hogy egy kis smink és az ütéseknek nyoma sincs és ehhez a Kapitóliumban igen értenek... És az se jutott eszükbe hogy megfenyegették hogy ha nem mondja ezt mittudom én hogy mit csinálnak. Gale meg nagyon jól látja a dolgokat!

    5. A 12.-ben éltem volna szívesebben. Ezt nem tudom megindokolni de hát mind kettő igyanolyan rossz helyzetben van...habár a 13.-nak vannak fegyverei és ha eddig az töltötte be azt a szerepet amit most a 2. akkor lehet hogy mégis ott...nemtudom... :/

    VálaszTörlés
  5. 1.) Nekem egy kicsit erőltetettnek tűnik ez a Gale és Kathniss szerelem. Egyrészt nekem nagyon úgy tűnik, hogy Kathniss Gale-lel csak vigasztalódni akar, igazából nem ő kell neki, csak azt hiszi Peetának vége van ezért "visszatér" a régi ismerthez. Ezt - szerintem - Gale is érzi (lásd később Peetának tett megjegyzés). Lehet, hogy ő tényleg szerelmes a lányba, de elég önző módon, szerintem. Amolyan igazi kamaszszerelem az övék. Ők se tudják mit akarnak. Gale amolyan menő srác, Kathniss meg össze van zavarodva.
    2. A Kapitólium szempontjából jó volt. Panem többi körzete szempontjából meg az volt jó, hogy nem lett atomháború, szóval még mindig jól jártak.
    3. Meg lehet szokni. Ha az ember hozzászokik, megtalálja benne a maga örömét, és azzal a tudattal megy aludni, hogy jól kihasználta a napot. Biztos, hogy nehéz, mert csinálnál néha mást is, meg bele lehet fásulni, de azért ez a rendszer is némiképp rugalmas, mint láttuk.
    4. Szerintem Kathniss csak azért hiszi, hogy Peeta áruló, mert sosem bízott benne igazán. A viadalok alatt is folyton azon agyalt, hogy most Peeta csak szórakozik vele, hogy megölhesse, vagy tényleg őszintén viselkedik. Meg ugye Peetának nem okozott nehézséget közönség előtt improvizálni, valótlanságokat állítani, ezért - én azt gondolom - van Kathnissben némi bizonytalanság Peetával kapcsolatban, ezért merül föl benne, hogy mi van ha tényleg elárulta.
    5.) A 13. körzetben, ha néha engednek levegőzni. :) most komolyan: ott volt kaja, volt hol aludni, nyugodtan. Volt mindenkinek személyre szabott munkája. A 12. körzetben meg sorra haltak éhen vagy a bányában. Plusz ugye a Viadal várt azokra, akik esetleg nem. Hát akkor inkább a 13.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hirvi! Szó nincs a kötetnek ezen a részén szerelemről Katniss és Gale között, én is kapcsolatot írtam. :)

      Törlés
    2. Igen. De nehéz csak a fejezetet értelmezni úgy, hogy tudjuk mi lesz majd. (úgy emlékeztem hogy itt már szóba jött, most lebuktam hogy nem olvastam újra :) )

      Törlés
  6. Inkább a Futótűzhöz van köze a kérdésnek, de ha a 4. körzet tagjai is hivatásosak (a könyvben, nem a filmben), akkor Finnick és Annie hogy lehetnek pozitív szereplők, ha egyszer maguk jelentkeztek a viadalra? Mármint a korábbi szereplők közül, aki önkéntes volt, az mindig az "ellenfél", a negatív szereplő volt (hasonlóan Catohoz vagy Brutushoz), Finnick és Annie nem azok. Kiderül ez valahol, hogy miért is?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem hiszem hogy önként jelentkeztek, mert a hivatásosak a jobb harcosokat általában beveszik a csapatba, pl. Tresh-t is be akarták venni Cato-ék.
      Tegnap olvastam egy fan fiction-t, aminek az volt a lényege hogy Finnick összejön egy lánnyal akinek a barátja önként akar jelentkezni, és hát kisorsolják Finnick-et de helyette már nem jelentkezik.

      Törlés
    2. Igen, viszont a könyvben arról van szó, az első kötetben, hogy a hivatásosak 3 körzetből vannak: 1, 2, 4 őket kiképzik és önként jelentkeznek. Meg, hogy "bonyolult a rendszer", nem olyan egyszerű, mint azokban a körzetekben, ahol még véletlenül sincs önkéntes. Engem ez zavar egy kicsit.

      Törlés
    3. Természetesen ők is Hivatásosak. De ettől miért kéne feltétlenül rossznak/gonosznak lenniük? A Hivatásosak csak abban különböznek más körzet kiválasztottjaitól, hogy őket gyerekkoruk óta a harcra képzik. Akár hivatásos katonának is lehet őket tekinteni. Köztünk ugyanannyi jó és gonosz van, mint bármilyen más embercsoportban. Persze az Aréna”elvárásainak” könnyebb megfelelni, ha pszichopata vagy, de miért kéne mindegyik Hivatásosnak annak lennie? Maga a Hivatásos rendszer, hogy gyerekkorban kiválasztanak pár gyereket, hogy ők menjenek a Viadalra, elég embertelen rendszernek tűnhet, de bizonyos szemszögből ez a legemberségesebb rendszer, amit lehet csinálni ebben a rendszerben. Miért jobb, hogy ha több ezer (egyes körzetben több tízezer) család rettegjen évről évre, és olyan gyerekeket küldjenek az alapvetően biztos halálba, akik egyáltalán nem készültek fel a harcra. Mint, hogy pár (valószínűleg erre leg alkalmasabb) gyereket kiválasztunk és mindent megteszünk, hogy a lehető legtöbb esélyük legyen túlélni a Viadalt, és senkinek sem kell izgulnia? Igen igazságtalan a kiválasztott gyerekekkel szemben, de legalább több esélyük van.
      Viszont nem érthető, hogy a Capitolium miért menne bele abba, hogy legyenek Hivatásosok? Így az egyedüli oka a Viadalnak szűnik meg, a megfélmités, ebben a 3 körzetben.
      De Finnick-ről, hol mondják, hogy nem állt be az első Viadalán egy csapatba? Ő alapvetően egy hidegvérű gyilkos, csak épp a jók oldalán harcol. Annie-ről meg nem tudjuk milyen volt az idegösszeroppanása előtt. Lehet, hogy ő is hidegvérrel gyilkolt, csak a társa lefejezése volt sok neki.
      De a kérdésedre a legvalószínűbb válasz, hogy amikor a 4. körtebeli kiválasztottak ki lettek „nevezve” Hivatásosoknak Collins fejében, még nem létezett Finnick. Így eredetileg a 4. körzetbeliek is gonoszak voltak, utána „álltak át” a jók oldalára.

      Törlés
  7. Igen, erre én is gondoltam, hogy a könyv írása során változott a történet. Nem feltétlenül gonoszak, de mivel az első könyvben így vannak bemutatva, így nehéz mást képzelni a későbbiekben.

    VálaszTörlés