2014. augusztus 6., szerda

Az Éhezők Viadala, 1. rész lesz 2014 legnagyobb filmje?

Ezúttal a Fool cikkét olvashatjátok, magam is meg vagyok döbbenve, hogy a Yahoo Movies-on már egy hete nem jelent meg egyetlen semmitmondó cikk sem. Ez viszont jónak ígérkezik, jó szórakozást hozzá! Annyi, hogy aki nem kedveli a bevételi adatokról szóló elmélkedéseket, az ugrás után, a második alcímtől kapcsolódjon csak be, de higgyétek el, olvasni nem olyan vészes ezt, mint fordítani. ;)

A Kiválasztott 1. része 2014. november 21-én [nálunk már 20-án!] érkezik a mozikba, ez lesz Az Éhezők Viadala sorozat utolsó előtti epizódja. Az utolsó film, A Kiválasztott 2. része 2015. november 20-ra várható.

Mióta a Lionsgate leszerződtette Francis Lawrence rendezőt, hogy közvetlenül egymás után leforgassa a két Kiválasztott filmet, a mini-stúdió nagyon magabiztos a téren, hogy a kasszasiker sorozat az utolsó két film esetében is folytatódik. Ezzel együtt lehetséges volna, hogy a Kiválasztott felér a Lionsgate saját elvárásaihoz és 2014 legnagyobb bevételt hozó filmjévé válik?

Az Éhezők Viadala üzleti oldala
Az első Éhezők Viadala film 78 millió dolláros költségvetésből készült és 691 millió dollár bevételre tett szert. A második film, a Futótűz már 130 millió dollárból készült és 865 millió dollár bevételt hozott a konyhára. Ez azt jelenti, hogy a bevétel 25%-kal nőtt a két film között.

Éhezők Viadala - Forrás: Lionsgate

Összehasonlításképpen, a Lionsgate/Summit Entertainment Alkonyat sorozata világszinten 81%-os emelkedést (393 millió dollárról 710 millió dollárra) tudhatott magáénak az első két film között. Ezért aztán nem ésszerűtlen azt feltételezni, hogy a Lionsgate újabb 25%-os emelkedésre számít a Futótűz és A Kiválasztott, 1. része között, ami azt jelentené, hogy mindent összevetve 1,08 milliárd dollár is lehetne a film összbevétele. A Paramount Transformers: A Kihalás kora, 2014 eddigi legjobban kereső filmje 968 millió dollár bevételre tett szert világszerte.

Ennél fontosabb, hogy a Kiválasztott filmek összköltségvetése 250 millió dollár, ami csak kissé magasabb, mint A Kihalás korára szánt 210 millió dollár. Ha a 2. rész még az elsőnél is nagyobb sikert aratna, könnyen lehetne, hogy a két Kiválasztott film együtt összesen több, mint 2 milliárd dollár bevételre számíthatna, 250 millió dolláros kiadás mellett. Összehasonlításképp, a Disney Bosszúállók című filmje 220 millió dolláros költségvetés után hozott 1,5 milliárd dollár bevételt.

Szárnyalunk a cél felé... a magasból azonban nagyot lehet esni
Az a közelmúltban gyakorlattá vált jelenség, hogy az utolsó könyvet két filmet mutatják be, érdekes jegyeladási észrevételhez vezet: a második film mindig nagyobb bevételre tesz szert, mint az első. Az Alkonyat: Hajnalhasadás 1. és 2. része között 16%-os emelkedést figyeltek meg, a Harry Potter és a Halál Ereklyéi két része között pedig 40%-osat. Így aztán a Kiválasztott 2. része igazán lenyűgöző cél felé szárnyalhat jövőre.

A Lionsgate egyik legnagyobb félelme azonban az lehet, hogy nincs más, amivel pótolhatná az Éhezők Viadala sikerét. A mini-stúdió 2,63 milliárd dolláros bevételt számolt el a 2014-es gazdasági évben, amely 13 mozis bemutatóból jött össze, ám ennek oroszlánrészét a Futótűznek köszönheti.

A Lionsgate legnagyobb reménye most a Beavatott, egy másik ifjúsági disztópikus sorozat, amelyet gyakran hasonlítanak az Éhezők Viadalához. Ennek első filmje 275 millió dolláros bevételre tett szert 85 millió dolláros költségvetés mellett - ez kevésbé lenyűgöző, mint az első Éhezők Viadala film esetén, a bevételek azonban emelkedhetnek még, ha az Alkonyathoz hasonlóan ennek a filmnek is később szilárdul meg a rajongótábora. A Lionsgate már elkezdte forgatni a második filmet, a Lázadót, a Hűséges című harmadik kötetet pedig 2016-ra és 2017-re ütemezték be két részben.

Beavatott - Forrás: Lionsgate

A Lionsgate idén márciusban megszerezte egy újabb közelgő ifjúsági disztópikus trilógia, az Outliers  jogait [~Kívülállók; Ez a sorozat is egy fiatal lányról, Wylie-ról szól, akinek különleges ösztönei/képességei vannak, amelyeket elutasít, amíg el nem tűnik legjobb barátnője. Wylie ezen ösztönök segítségével találja meg Cassie-t egy erdőben egy csapat 'Kívülálló' között, akiknek hasonló képességeik vannak, és azt állítják ezeket pszichés fegyverként is lehet használni. Wylie-t megbabonázza a Kívülállók által létrehozott utópia, ezért örömmel csatlakozik a hozzá hasonló emberekhez. Néhány napon belül azonban már az életéért harcol. Ő ugyan nem tudja, de az egyik legerősebb Kívülállóvá válhatna, ezért páran mindent megtesznek, hogy ezt megakadályozzák. A továbbiakban Wylie nem bízik meg senkiben, legkevésbé a Kívülállókban.] Bár ennek első kötete is csak 2015-ben jelenik majd meg, a Lionsgate máris azt tervezi, hogy filmsorozatot készít majd belőle Reese Witherspoon főszereplésével, amely a stúdió második legjobb reménye lehet a Beavatott után, hogy ne aludjon ki az Éhezők Viadala által gyújtott fény a stúdióban.

Felmerülhet egy Éhezők Viadala spin-off?
Mivel a Beavatott nem hoz annyit hasznot, mint az Éhezők Viadala, más ifjúsági filmek, mint például a Warner Lenyűgöző teremtménye(k)i és a Sony Végzet Ereklyéi: Csontváros folytatásaira halovány esély van csak, lehet, elérkezett az ideje, hogy a Lionsgate rávegye Suzanne Collinst, hogy segítsen nekik új Éhezők Viadala spin-off filmeket írni.

Végülis a Warner vezérigazgatója, Kevin Tsujihara nemrégiben győzte meg J. K. Rowlingot, hogy írjon egy új trilógiára való Harry Potter spin-off filmet az 54 oldalas fiktív roxforti tankönyv a Legendás állatok és megfigyelésük alapján. Ha a Lionsgate-nek sikerülne rávennie Suzanne Collinst, hogy térjen vissza az Éhezők Viadala világába - noha az írónő korábban határozottan visszautasította, hogy megírjon egy negyedik kötetet is a sorozathoz - az egy újabb Panemben játszódó filmsorozathoz vezethetne. A sorozat rajongói tisztában vannak azzal, hogy rengeteg történetet el lehetne még mesélni, tekintve, hogy az utolsó Viadal - ahogyan azt a Futótűzben is láthattuk, a 75. a sorban.

Jelenleg azonban egy Beavatott spin-offnak nagyobb a valószínűsége, tekintve, hogy Veronica Roth írt egy e-book sorozatot Négyes, a Beavatott férfi főszereplőjének szemszögéből.

Összefoglalásként a lényeg
Az Éhezők Viadala jelenlegi sikere egyszerre áldás és átok a Lionsgate számára.

Egyrészről az évente érkező folytatások erős, megbízhatóan növekedő forrást biztosítanak számára. Másrészről azonban a Lionsgate nem áll több lábon, ahogyan a nagyobb stúdiók, és hosszútávú kilátásaik igencsak sötétnek bizonyulnak a Kiválasztott 2. része utáni időkre. A legkedvezőbb forgatókönyv szerint a Beavatott a későbbiekben nagyobb bevételre tesz majd szert, vagy az Outliers jelent majd nagyobb sikert. Felmerül, hogy akár Éhezők Viadala, akár Beavatott spin-off filmek is készülhetnek, de ezek jelenleg csupán spekulációk.
Forrás: Fool.com

9 megjegyzés:

  1. Ez igazán érdekes.Bár beleegyezne Collins még egy(vagy akár több kötet írásába is :) ).Azért már tényleg odalennék érte,bár így is nagyon odavagyok :D Nekem tetszik a Beavatott című film,de szerintem az kiköpött mása az Éhezők Viadalának.Az irónő tutira koppintott!
    Biztos hogy irtó sok rajongója van az Éhezőknek,azért hozott annyit a "konyhára".Mindenki várja már a végkifejletet,főleg azok akik nem olvasták a könyvet.Aki már olvasta,az meg azt várja,hogy hogy tudják megvalósítani azt ami van a harmadik kötetben.Sokmindenre nem számítottam.Hiába olvastam,nem hittem a szememnek,de SZÓ szerint.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Collins elég határozottan visszautasította bármilyen Éhezők Viadala témájú kötet írását, szóval a cikkel ellentétben nem gondolnám, hogy bármi esély is van Éhezők Viadala spin-offra.

      A Beavatottról én nem mondanám, hogy kiköpött mása az Éhezők Viadalának, bár nyilván Veronica Roth merített innen is. De ettől persze Neked lehet más a véleményed, félre ne érts :))

      Törlés
  2. Kár,hogy Collins visszautasítja,én elviselnék még egy-két részt;-)

    VálaszTörlés
  3. Nem értelek félre és nem is sértődöm meg,nyugi!Nem vagyok az a típus.Visszatérve,tényleg túloztam azzal,hogy kiköpött mása,de sok a hasonlóság.Nem körzet,de kaszt.Négyest is elrabolják ahogy Peetát,meg az elméjébe is beletúrnak ahogy a Peetáéba is.Beatrice is elveszti a szeretteit ahogy Katniss is.Katniss is 16 évesen kerül a kiválasztottak közé és Tris is 16 évesen kell kasztot válasszon.Katniss is más,mint a többi vele egyidős ahogy Tris is.Kb ennyi.Jó sokat merített,nem mondom!

    VálaszTörlés
  4. Szuper cikk, mindig is foglalkoztattak ezek a statisztikák.

    Először is, elképzelhető, hogy A kiválasztott első része hozza a legtöbb pénzt idén, de ez elég valószínűtlen forgatókönyv. A Transformers a cikk megírása óta átlépte a milliárdos határt, és még két fontosabb piacon, Spanyolországban és Japánban nem is nyitott. 1,1 milliárd meglesz szerintem. Ahol elsősorban előnyben van a robotos film minden másikkal szemben, az Kína. Félig-meddig ott forgatták a filmet, nem csoda, hogy már átlépte a 300 milliót, majdnem 100 milliót verve az eddigi rekordtartó Avatarra. Szóval verhet rá Amerikában 150 milliót A kiválasztott, ezt a hátrányt elég nehéz ledolgozni. A Futótűz ugye 865 milliónál állt meg, erre kellene minimum 200-at rátenni. Az Alkonyat brutális bevételnövekedése ne tévesszen meg senkit, azt a franchise-t nagyrészt a filmverzió tette sikeressé. Az éhezők viadalának viszont 2012-ben már megvolt az óriási rajongótábora az USA-ban, ezért az ottani bevételek nem nőnek nagy mértékben filmről filmre. A tengerentúlon persze más a helyzet, ott van még bőven potenciál a növekedésre. A második film az elsőnél 150 millióval termelt többet, ha folytatódik ez a trend most, hogy a sorozat még népszerűbb, kijön az 1 milliárdos összbevétel. Mivel a Futótűz még jobb visszhangokat kapott, mint az elődje, ezért minden jel arra mutat, hogy a bevételek tovább nőnek. Az USA-ban mindenesetre szinte garantált az első hely, 400+ millióval. Idén eddig még egy film se közelítette meg a 300 milliót, bár a Galaxis őrzőinek és a Hobbit 3-nak megvan rá az esélye. Még talán az Interstellarnak is.
    Megint más kérdés, hogy az Éhezők Viadala filmeket nem kerül annyiba elkészíteni, mert nem ostoba robbantgatós 3D látványmozik, bár kétségkívül szép a látvány is. Így a profit is jóval magasabb. Ha pedig azt nézzük, hogy az USA bevételek kb. 60%-át kapja meg a stúdió, míg a világ többi részén csak 25-40% a jellemző. Plusz a nyitóhétvége bevételeiből még nagyobb részt kap a stúdió, az eddigi 2 rész pedig eszméletlen nézőszámokat hozott a nyitóhétvégéjén.

    A Lionsgate-nek pedig jogos a félelme, mert még egyszer igen kis valószínűséggel nyúlnak bele a tutiba. Hosszú távon nehéz lesz versenyezni a nagyobb stúdiókkal. A Beavatott jó kérdés, közepes mértékben megoldás lehet, de soha nem fog felérni az Alkonyat-Harry Potter-Éhezők viadala szintre népszerűségben. Nagy bevételekhez sztárok kellenek és sok-sok reklám, de ezek is pénzbe kerülnek, így nem egyszerű eljutni 1-ről a 2-re. A spin-off nagyon rossz ötlet, remélem semmi nem lesz belőle.

    VálaszTörlés
  5. Valamiért én haragszom az ilyen jellegű erőltetett spin-offokra. Mikor meghallottam a HP "folytatásról" szóló híreket, szabályosan eldurrant az agyam. Nagyon szép és jó ilyen mértékű bevételt produkálni, azonban legalább annyi rajongót veszít is a produkció. Amit lezártak, azt lezártak. Nem szeretem a kiásott csontvázakat... Nagyon jól teszi az írónő, hogy békén hagyja a dolgot.

    VálaszTörlés
  6. Ahogy olvastam a cikket az járt a fejemben, hogy Collins egyáltalán nem fog új részt írni,a világ minden pénzéért sem. Szerintem Ő ezt a témát lezárta és úgy van vele, hogy találjon ki mindenki azt amit akar folytatásnak. Lehet, hogy sokan mesébe illő befejezést képzelnek el és ha megírná a folytatást lehet, hogy valami tragikus, szomorú dolog történne megint. (Mondjuk az epilógusból kiindulva nem sok esély lenne rá, de mivan ha mégis összehozná?!) Lehet, hogy felháborodna a rajongó tábor? (Nem hiszem...) De azt se hiszem, hogy szabadon hagynák... Mármint biztos vannak a Lionsgate-nek is elvárásai. De hát ki tudja?
    Amúgy a Beavatottat még nem olvastam és nem tudom, hogy akarom e :D
    És még mindig remek az oldal! Gratulálok hozzá Ancsi! ;)

    VálaszTörlés
  7. Én azért nem tartok annyira attól, hogy komolyabb felmerülne ez a spin-off téma. Nem tudom, van-e az a pénz, amiért SC mégis megcsinálná nekik, vagy legalábbis besegítene, de látok benne realitást. Szóval nyugi :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyetlen Spin-off ami szerintem nagyon jól illene a sorozatba, az Haymitch viadala, ami lássuk be... reménytelen megkapni külön filmben.

      Törlés