Rajongói interjú James Newton Howarddal - 2. rész

Ami engem illet, én megörültem a James Newton Howard nagyinterjúnak, mert korábban ilyet nem olvashattunk. Ezért aztán a múltkori 1. rész után örömmel fordítom az interjú második felét is.

Jól feltételezem, hogy ugyanaz volt a helyzet a Deep In The Meadow-val, a Kiválasztott 2. részének legutolsó jelenete után, a stáblista alatt hallható dallal, mint a Hanging Tree-vel, hogy fogta T-Bone Burnett zenéjét és összeszerkesztette Jennifer Lawrence hangjával?

Igen! Ez nagyon könnyű volt, hisz alig néhány akkordot írtam és már nagyon szép volt az egész. Francis olyan csodálatosan filmesítette meg a történetet, és amikor valami szépen meg van rendezve, az ember egyszerűen érzi, mit kellene tennie, zeneszerzőként ez nagyon megkönnyíti a dolgát. Jennifer elénekelte ezt a nagyon finom változatot, amit én nagyon meghatónak találtam, szóval én csak nagyon minimálisat tettem hozzá, mert úgy éreztem, nincs is szükség többre. Csak néhány légies akkordot tettem hozzá, amely a film utolsó jelenetét átvezeti a stáblista zenéjébe.

És közvetlenül a Deep In The Meadow előtt egy nagyobb téma van, ahogyan azt már korábban említette, a Ruta búcsúztatóját emelte át. Már korábban is úgy tervezte, hogy ezzel zárja majd a filmet, hogy ez lesz az epilógus háttérzenéje?

Nem, tényleg fogalmam sem volt, hogyan végződik majd. Ne feledd, nem olvastam a könyveket... hisz előtte nem is hallottam róla. Amikor pedig elkezdtük csinálni a filmeket, Francis-nek még tetszett is, hogy nem ismerem a történetet, mert így nagyon objektív tudtam maradni. Mondhattam, hogy "Nézd, én ezt itt nem értem!", míg ha olvastam volna a könyveket, akkor mire a szerkesztést csináltuk, már tisztában lettem volna mindennel. Szóval tudjátok, ez hasznos volt így számára. Persze tudom, hogy a könyvek is csodálatosak voltak, mert mindenki nagyon szerette őket. Suzanne [Collins] hihetetlenül jó író, hatalmas megtiszteltetés volt számomra, hogy könyveinek megfilmesítésén dolgozhattam, mert olyan nyilvánvalóan csodálatos ez a történet.

Van pár kérdésünk, amelyeket a rajongók tettek fel Twitteren... Az egyik A Kiválasztott 1. és 2. részének stáblistája alatti zenére vonatkozik: sokat gondolkodtak azon, hogy mely témákat tegyék bele?

Leginkább én magam találtam ki ezeket, Francis Lawrence elég nagy mozgásteret hagyott nekem... én pedig a stáblistára mindig úgy tekintek, mint egy olyan lehetőség, ahol valami újat csinálhatok és ez már tényleg a történet utolsó fejezete volt. És szerintem az embernek zeneszerzőként lehetősége van arra, hogy tegyen azért, hogy a közönség úgy érezze, hogy a főszereplők lassan tényleg megállapodnak,  és hogy elérje, hogy lassan mindenki összeszedje magát abból az érzelmi zűrzavarból, amelyen a megelőző két órában keresztül ment. Az egyik dolog, amit szerettem volna felhasználni, az egy Futótűzben használt téma volt, amiről azt hittem, hogy a Kiválasztott 1. és 2. részében többet fogok majd használni, de végül nem így történt. De akartam írni valamit a stáblisták alá, ami azon alapul, szóval ezt tettem és végül mindkétszer az lett a vége, ami. Nem emlékszem már, hogy a Kiválasztott 1. vagy 2. részben volt-e, de valahol ott volt.

Amit szintén érdekesnek találtam, hogy az első két film stáblistája alá a popzenei társalbum zenéje került, azonban A Kiválasztott 1. és 2. részének végén a háttérzenei album számait hallhattuk, ami nagyon jó. 
Szerintem Francis érezte ezt... Szerintem ő minden számra nyitott volt, ha valami olyat hallott, ami különlegessé tette a filmet, én pedig nem hiszem, hogy ő valaha is úgy érezte volna, hogy bármi más jobban átadhatná a filmek üzenetét, mint a háttérzene [a score].

Másképp közelíti meg a nagy költségvetésű játékfilmek, mint Az Éhezők Viadala, a Sötét Lovag zeneszerzési munkáit, mint a kisebb kaliberű filmekét, mint néhány dráma és hasonló kevésbé nagy közönség előtt bemutatott filmekét?
Nos, amikor egy filmhez zenét próbálok írni, akkor megpróbálom megtalálni a megfelelőt - legyen szó egy kis filmről, amelynek nagy zenekari háttérzenéje van vagy lehet, hogy egy nagy filmnek van kevés háttérzenei anyaga. Szerintem ez igazából attól függ, mire van szüksége a filmnek, mit akarunk a zenével átadni, de persze fontos szempont a költségvetés is. Sok kis filmnek nincs olyan nagy költségvetése, hogy mondjuk hat napot rászánhassunk az Abbey Road-i stúdióban száz zenésszel, szóval a kis filmek zenéjének optimális megvalósításához jó eséllyel az embernek kreatívabbnak kell lennie. És ez csodálatos, sok "kis filmet" csinálok. És még ha ezek más képességeket is igényelnek, én mindig olyan munkákat keresek leginkább, amelyek kihívást jelentenek számomra és amelyek által kilépek a komfort zónámból.

Az egész apropója a mi beszélgetésünknek a jövő novemberben itt Londonban, a  Royal Albert Hall-ban megrendezésre kerülő koncertje. Ráadásul a négy Éhezők Viadala filmből háromnak a zenéjét itt, Londonban vette fel. Mit szeret a legjobban Londonban és miért élvezi annyira, ha itt dolgozhat?
Nos, mindenekelőtt imádom Londont, az egyik kedvenc városom. Már a '70-es évek órta sok időt töltök itt, amikor is először Elton Johnnal és bandájával játszottam itt, szóval nagyon jól és otthonosan érzem magam a városban. Annyira rendkívüli Európa és azon belül London zenei öröksége. Úgy érzem, a zenekarok látványosak, a stúdiók csodálatosak, és sokszor nem is én döntök úgy, hogy itt vegyük fel a háttérzenét, hanem a filmstúdiók. Persze ennek bizonyos üzleti okai is lehetnek, hogy miért Londont választják Los Angeles-szel szemben. De valójában mind a négy Éhezők Viadala film háttérzenéje itt készült Londonban; itt nagyon közel érzem magam a zenekarhoz, sok-sok zenészhez. Csak azt mondhatom, hogy a munka, az ízlés itt nagyon látványos, bár hozzátehetném, hogy Los Angelesben is az, de ez így alakult... mostanában a legtöbb nagy film zenéjét itt vesszük fel Londonban. És részemről ez így teljesen rendben van. Szeretek itt lenni.
Forrás: QuarterQuellOrg