A jó feleség - 2. fejezet: Születésnap, 1. rész

- Borzasztó feleség vagy, drágaságom! - Mivel ma már másodjára hallom és mert magam is úgy érzem, hogy van benne valami, könnyekben török ki. Katniss rájön, hogy a házasélet nem egyszerű. A 12. körzet hamvai sorozat második kötete. - Katniss szemszögéből

VIGYÁZAT!! A fejezet 18-as karikás részleteket is tartalmaz!
Mindenesetre mindent megtettem, hogy ezek a részek ne/se legyenek közönségesek.
(Aki szemében ez a téma mégis távol áll a sorozattól az vagy hagyja ki a fejezetet /bár akkor ugrik a kötet nagy része/ vagy ignorálja ezeket a részeket. Én szóltam.)

A telefon csöngésére ébredek.
Elviselhetetlenül nehéz a fejem. Oldalamra fordulva gömbölyödöm össze, takaróhegyek borítanak, amelyek teljesen betakarnak, még a fejem búbját is. Ez egy meleg fészket képez körülöttem, de jól esne, ha Peeta szorosan átölelne. Kinyújtom a kezemmel keresem őt, hogy fejemet a mellkasába temethessem, ám Peeta erős, meleg teste nincs mellettem. És akkor eszembe jut.
Ma van a születésnapja, nekem pedig hogy-hogynem, sikerült elaludnom. Ez az első velem töltött születésnapja, nekem pedig máris sikerült elrontanom! Peeta máris elindult a pékségbe dolgozni, amivel teljesen keresztbe tett reggeli terveimnek. Persze azokról nem tudhatott. Talán azt se tartja számon, milyen nap van ma. A gondolattól rosszul érzem magam. Én vagyok a felesége elvégre is. Zavar, hogy mindenki azt hiszi, nem tudok erről a dologról. Lehet, hogy helyrehozhatatlan károkat szenvedtem, de legalább próbálkozom.
Nos, láthatóan nem eléggé.

A telefon tovább csörög, én pedig nem akarom felvenni, pedig fel kell, mert ez egy tervezett hívás, tudom, ki keres. Ha nem veszem fel, újra fel fog hívni. Dühös mozdulattal dobom le magamról a takarót és kigurulok az ágyból. Felkapom Peeta egyik ingét és lüktető fejjel lassan lemegyek a földszintre, hogy felvegyem a telefont. A hányingertől eltekintve az egész éjszakai sírás tünetei kísértetiesen emlékeztetnek a másnaposság tüneteire: borzalmasak.
Szörnyű rémálmaim voltak. Nem hinném, hogy akár Peeta, akár én, négy óránál többet aludtunk volna. Mióta összeházasodtunk, a rémálmok valahogy megritkultak, ám a múlt éjjel bosszúval telve tértek vissza, én pedig Peeta karjaiban ébredtem zokogva, miközben ő azt ismételgette, hogy nyugodjak meg, csak álom volt. Az agyam, mintha csapdába esett volna, pedig a testem ébren volt. Majdnem egy óráig tartott, mire Peeta megnyugtatott, de még akkor is, amikor végre ismét elaludtam, túl nehéz, borzalmas éjszaka volt, még így álmok nélkül is. Amikor így alszom, akkor van, hogy akár napokig sem mászok ki az ágyból. Ha nem lennék ilyen dühös magamra, akkor valószínűleg most is ott lennék, ahol a szép emlékek láncként tartanának fogva.
De ébren vagyok és dühös vagyok magamra, mert én akartam elsőként ébredni, hogy óvatosan, lassú csókokkal és kedves szavakkal ébresztgessem Peetát. Ő mindig azt mondja, amit hallani akarok, mindig olyan... romantikus. Nekem ehhez nincs érzékem, de most meg akartam tenni a kedvéért. Így aztán hetek óta visszafogtam magam és nem mondtam ki, amitől zavarba jöttem, úgy terveztem, hogy majd ma reggel. Meg akartam csókolni a szemhéját és a fülébe suttogni, hogy... na, mindegy is, hisz az egészet átaludtam. Végigaludtam azt is, amikor Peeta elindult, majdnem azt is, amikor én magam el szoktam indulni vadászni. És más terveim is voltak, ahogy arra a még mindig csörgő telefon emlékeztet.


- 'Reggelt, Agyatlan! - mondja Johanna, amint felveszem a telefont, ajkával cuppant egyet mellé. Valószínűleg épp reggelizik, amitől bepipulok, mert eszembe jut, hogy úgy terveztem, én készítek Peetának reggelit.
- Helló, Johanna. - válaszolom lassan.
- Adjad már Peetát! Már tök rég gyakorlok. Biztos vagyok benne, hogy amint meghallja a hangomat, elhagy téged értem! - Ez a terv része volt. Nem az, hogy Peeta elhagyjon, hanem nyilván maga a hívás. Peeta és Johanna nagyon közel állnak egymáshoz, én pedig tudtam, hogy ha Peeta meghallja Johannát énekelni, akkor nagyon jót fog nevetni, így aztán megszerveztem, hogy ez a hívás épp a tervezett reggelink végén fusson be. Persze így Peeta valószínűleg egyedül reggelizett és még nekem is hagyott itt valamit.
Elég egyetlen pillantást vetnem a konyhába, hogy lássam, igazam van. Az asztalon egy friss gyümölcsökkel teli tányér vár, mellette pár darab croissant és egy kétszavas üzenet Peeta rendezett kézírásával. A bűntudat miatt dühös leszek rá, ami tudom, hogy nem igazságos, de akkor is így érzek.
- Nincs itthon - sóhajtok, miközben az ujjaimmal pöckölöm az orromat, hogy elmulasszam a fejfájásomat.
Egy pillanatig Johanna nem mond semmit, csak belesziszeg a telefonba.
- Hogy érted azt, hogy nincs ott? Nem ez volt a terved? Azt mondod, hogy miután az éjszaka nagy részét Nick-kel töltöttem, hogy Annie aludhasson egy kicsit, felkelek korán pusztán azért, hogy énekeljek a férjednek, erre ő nincs ott??
Akaratlanul is eszembe jut, amikor a Nagy Mészárláson előkerült vérrel borítva, tajtékozva a dühtől, ám ezen gondolatok hatására legszívesebben visszamásznék az ágyba, ezért inkább elhessegetem őket.
- Elaludtam. Én nem...
Johanna félbeszakít. -... nem vagy túl jó feleség.
Igyekszem nem foglalkozni azzal a ténnyel, hogy én magam is épp ezt akartam mondani, ezért kicsit másképp fejezem be: - ... nem tudom, mit tegyek.

Johanna felsóhajt, mintha hihetetlenül sötét lennék.
- Nos, az álmom örökre szertefoszlott, de azért ezt elég könnyen helyrehozhatod. Eddig úgysem töltötte még veled a születésnapját, szóval nincsen összehasonlítási alapja.
- De lehet, hogy igen. Csak akkor még nem tudtam róla.
- Nos, azelőtt nem voltál házas. Nem voltak elvárások irányodban. Most azonban már vannak. - Johanna elhallgat egy pillanatra, én pedig aggódni kezdek, hogy ismét leordítja a fejem, ám ehelyett azt kérdezi: - És mik a terveid estére? - Johanna hangja elég hátborzongató, szinte fenyegetőnek tűnik, ami azt hiszem érthető, ha azt vesszük, a reggelt mennyire elszúrtam.
- Készítettem neki tintát azokból a bogyós gyümölcsökből, amit az erdőben találtam. - mondom gyorsan és azt remélem, az ajándékom legalább azt sugallja, milyen figyelmes is vagyok. - Nos, igazából Vick találta ki, hogyan is kéne csinálni, hogy jó legyen, de aztán már egyedül csináltam. És lesz egy kis meglepetés buli is. Jönnek páran a Kapitóliumból és...
- Nem, nem, te idióta. Én nem az ajándékokról beszélek. Nos, legalábbis nem az ilyen jellegűről.
Ó, akkor a hangja csak sejtető akart lenni, nem ledorongolni akart.
- Én...
- Szereztél valami különleges öltözéket? - kérdezi, mintha valami hülyegyerek volnék.
Nem. Még csak eszembe sem jutott.
- Leborotváltam a lábaimat... - válaszolom sután.
Nem sejtettem, hogy ilyen szintű elvárások lehetnek irányomban. Persze, hogy szeretném, ha Peeta jól érezné magát, különösképp a születésnapján, de soha nem terveztem olyasmit, amire most Johanna utalgat. Őszintén szólva már az is, hogy eldöntsem, mikor és hol csókoljam meg Peetát, arra az időszakra emlékeztet, amikor minden egyes pillanatban ez járt az eszemben, mert erre kényszerültem. Amit pedig mostanság a csókolózáson túl csináltunk, az rejtve volt a kamerák elől és nem akartam tenni semmit, ami ezt megrontja. Történnek dolgok, amelyek nagyszerűek, de mindig leginkább a pillanat hevében és a ... vágy - vagy hívjuk, ahogy akarjuk - mindent elárasztó, meglepő érzései közepette, nem pedig tervek alapján. Csak úgy megtörténnek.
Sőt, mi több, ez a tény eszembe juttatja, hogy az alapos gyakorlás ellenére, nem igazán tudom, mi is következik majd, ha... nos, arról van szó. Nem is tudom, hogy nevezzem, ha erről gondolkodok. A "szex" szó olyan sterilen hangzik. A "szeretkezés" túlontúl romantikusan. Az "intimitás"-ról az jut eszembe, hogy a pszichológusom is pontosan ezt a szót használná. Peeta valószínűleg rájött arra, hogy nem tudok a kapcsolatunk fizikai oldaláról beszélni. Mégis, mindentől függetlenül eléggé jól megértjük egymást ezen a téren. Fizikailag hihetetlen, érzelmileg nagyon erős érzések járnak át közben, néha katartikus érzés, de mindig csodálatos, szóval szerintem több ez annál, hogy jól megértjük egymást ezen a téren. De már ezt csináljuk nagyjából egy éve, az elmúlt hat hónapban pedig különösen gyakran, de még mindig nem vagyok teljesen biztos magamban ezen a téren, amikor szexuális kapcsolatunk hűvös gyakorlati részén gondolkodom napközben, a hálószobánk falain kívül vagy a fantázia a hevén túl. Többet kellene tennem? Én csak hagyom, hogy a dolgok a maguk természetes módján haladjanak, vagy valami nincs rendben közöttünk? Peeta azt szeretné, ha valami jelmezt öltenék?
- Jó, akkor hagyjuk a ruhát. - sóhajt fel Johanna idegesen. - Készülsz valami különlegessel? Csak neki? Tudod...
- Azt ő nem akarná. - Peeta soha nem akarná, hogy bármit is csak az ő kedvéért csináljak. Még csak fel sem ér a csúcsra, ha én sem, ami néha megtörténik. Olyankor csak átölel és simogatja a hajamat. Csodálatra méltó az önuralma, de ettől bűntudatom lesz, mert néha saját agyam csapdájába esek és túlagyalok dolgokat. Olyankor bármit is tesz, nem érzem jobban magam, de ez nem Peeta hibája. Johanna azonban nem tud erről. Soha nem beszélgettünk még ilyesmiről korábban. Ami azt illeti, soha nem is beszéltem erről mással. Még Peetával sem. Ha szóba kerül a szex, akkor mindig csak az érzelmi oldalát érintjük, vagy olykor néha döbbenten állapítjuk meg, milyen jó is volt. Ennyi.
- Te most hülyének nézel? - gúnyolódik. - Ő egy tizenkilenc éves férfi. Kizárt, hogy ne akarná.
Elvörösödöm, amikor folytatom, hiába van Johanna több ezer kilométerre.
- Néha megpróbálom, hogy ... csak megérintem, de akkor ő is így tesz. Én pedig összezavarodom és azt gondolom, mekkora...
- Kurva vagy.
- Igen! - bukik ki belőlem. - Én nem... máshogy kellene ezt csinálnom?
Johanna erre váratlanul felsóhajt, és ahelyett, hogy egy halom kéretlen jótanáccsal árasztana el, így szól.
- Átkozott legyek, ha tudom. Én azt mondom, csak tedd, ahogy jó neked. Kétlem, hogy Peeta panaszkodna. - A háttérben gyereksírás hangzik fel, Johanna hangja pedig türelmetlenebbé válik. - Oké, nézd. Most mennem kell. Hívd fel Annie-t később és remélhetőleg itt leszek a környéken és Kis kacsa fürdiket énekelgetek.
- Rendben. Kösz a ma reggeli hívást is.
- Szívesen.... És Katniss!
- Igen?
- Csak azért, mert lehetne jobb is, még nem jelenti azt, hogy így nem elég nagyszerű!
Ezzel Johanna leteszi a telefont, én pedig egyszerre érzem magam jobban és rosszabbul.

Reggeli alatt is Johanna szavai járnak a fejemben és még akkor is, amikor nekikezdek Peeta születésnapi tortája szívszaggató készítésének. Vick Hawthorne, aki most Peetának segít a pékségben, két hete megmutatta, nagyjából hogyan is kellene nekiállnom. Szó se róla, ő aztán tényleg szereti csinálni, de nem a legjobb tanár, különösképp, hogy alig tizennégy éves. Mivel ő hihetetlenül intelligens, nem igen képes felfogni, hogy valaki hogyhogy nem tud valamit azonnal megtanulni. Peeta biztosan nagyobb segítséget nyújtott volna, de nem akartam, hogy bármit is megneszeljen. Vick megígérte, hogy hoz muffint és más péksüteményeket az esti buliba, de én Peeta felesége vagyok és átkozott legyek, ha nem jövök rá, hogy kell egy idióta tortát megsütni.
Majdnem dél van, mire végzek. A végeredmény elég bénán néz ki, de sokkal finomabb, mint remélni mertem. Persze nem akarom nagyon elbízni magam. Mondjuk azt hiszem, valószínűleg elég nehéz lehet elrontani egy egyszerű csokitortát. Még Peeta nevét sem merem ráírni cukormázzal, de azért a közepébe szúrok egy szál narancssárga gyertyát, mielőtt elrejteném a tortát a szekrénybe. Épp befejezem a konyha takarítását, és büszke vagyok rá, hogy ez is megvan, amikor Haymitch tör rám a hátsó ajtón keresztül.

- Boldog szülinapot! - üvölti, hangjából egyenlő arányban árad a szarkazmus és az őszinteség, mire rájön, Peeta nincs itthon. Gyanakodva néz rám és korábbi kifejezett kérésem ellenére sem teljesen józan. Sőt, a kezében valami olyasmi van, ami arra a szénsavas borra emlékeztet, amit a Kapitóliumban ittunk a győzelmi körút során.
- Hol a srác? - kérdezi, miközben erősen lecsapja az üveget az asztalra. Az üveg nyaka körül egy szalag tekereg. Összeszorul a torkom. Még Haymitch-nek is sikerült nagyjából rendesen intéznie a dolgot. Úgy volt, ő vonja el Peeta figyelmét délután, amíg megsütöm a tortát és előkészülök a bulira. Nem tudom biztosan, hogy is tervezte a dolgot, de időben itt volt, hogy segíthessen.
- A pékségben. - mondom. Haymitch vádlón néz rám, de nem szólal meg, várja a magyarázatot. - Elaludtam. - vallom be végül.
Persze valószerűtlenül hosszú ideig nevet rajtam.
- Borzasztó feleség vagy, drágaságom!
Mivel ma már másodjára hallom és mert magam is úgy érzem, hogy van benne valami, könnyekben török ki. Talán azért vagyok olyan érzékeny, mert nagyon keveset aludtam. Valószínűleg azonban az is benne van, hogy az utóbbi időben magam is sokszor aggódtam amiatt, hogy igaza van. Lerogyok a konyhai székre, fejemet a kezembe temetem és csak zokogok. Borzasztó feleség vagyok. Nem tudom, hogy legyek jó. Nem figyeltem oda rá, amikor emberek vettek körül, úgyhogy mostanra teljesen haszontalan vagyok. Könnyebb lenne, ha nem érdekelne, mit gondol Peeta, de érdekel. Nagyon is. Sokkal jobbat érdemel, mint egy szánalmas torta a konyhaszekrényben, amelyet egy olyan feleség készített, aki arram sem képes, hogy időben felkeljen férje születésnapján. Legszívesebben visszamásznék az ágyba, lekapcsolnék minden villanyt és elbújnék minden elől.

Haymitch nem tudja, mit tegyen. Tudja, hogy kezeljen, amikor leordítom a fejét vagy ha katatón állapotba kerülök, még azt is, mit tegyen, ha elbújok valamelyik titkos helyemre, de az, hogy a konyhában zokogok, mint bármely másik nő, amikor nincs élet-halál fenyegetés, láthatóan olyan idegen viselkedés tőlem számára, hogy teljesen meg van hökkenve.
- Terhes vagy? - kérdezi hitetlenkedve, hangja több, mint aggódó. Nem olyan különös, hogy ez felmerül benne, tekintve, mennyire másképp reagálok, mint szoktam, de azért a gyomrom összeszorul már a gondolatra is.
Megrázom a fejemet, amely még mindig a kezembe van temetve, és próbálom összerakni magam, de nem túl nagy sikerrel.
- Gondolja, hogy túl korán házasodtunk össze? - kérdezem hirtelen, minden szavamat egy-egy csuklással megszakítva. Tudtam, hogy annyira szeretem Peetát, hogy senki mással nem szerettem volna együtt lenni. De lehet, hogy várnunk kellett volna még. Hisz alig töltöttük még be a tizennyolcat.
De mire is vártunk volna pontosan, kérdezi egy kis hang a fejemben. Amíg jobban leszek? Mert az sosem fog bekövetkezni. Több, mint zavarba ejtő, hogy már a belső hangom is Haymitchre emlékeztet.
Az említett határozottan lerogyik a velem szemben lévő székre.
- Drágaságom, amit most mondok, nem mondom el még egyszer, szóval figyelj. Túl sok minden történt mindkettőtökkel. Bármikor túl korán vagy túl későn lett volna, bármit is csináltok. Semmi értelme ezen agyalni. - Paskolja meg Haymitch sután a fejemet. - De még csak három hónapja házasodtatok össze és úgy rémlik, ez a legkomolyabb problémád, ami felmerült. Szóval nem. Nem gondolom.

- Tönkretettem a születésnapját. - mondom szipogva és elönt a szégyen, amikor valaki más előtt zokogok.
Haymitch felhorkan.
- Peeta melletted ébredt fel és elment a munkájába, amit nagyon szeret. Kétlem, hogy ez tönkretétel volna. És még csak a nap fele telt el. Vagy az egész bulit lemondtad, csak mert kicsit tovább aludtál?
- Azt akartam, hogy különleges legyen. Az egész nap. - mormolom és fájdalmam és zavarodottságom egyre inkább idegességbe megy át, amikor látom, Haymitch milyen könnyedén legyint az egészre.
Haymitch felnevet.
- Igen, azt akartad. De kinek a szempontjából? Nem kérdezted meg, őt mit szeretne, de még csak tudtára sem adtad, hogy tisztában vagy vele, hogy ma van a születésnapja. A kölyök bárminek örülne, amit csinálsz, de mivel a dolgok rosszul indultak, sikerült inkább bebeszélned magadnak, hogy rossz feleség vagy, ahelyett, hogy inkább Peetát ünnepelnéd. - A szék megcsikordul a padlón, amikor Haymitch feláll.
- Maga mondta, hogy nem érdemlem meg őt. - mondom halkan. Felemelem a fejem, a könnyeim elfogytak, düh villan a szememben.
Haymitch észleli ezt, elvigyorodik, ahogy az ajtó felé veszi az irányt.
- Túl komolyan veszed ezt az egész feleségesdit, ahhoz képest, hogy megesküdtél, hogy soha nem mégy férjhez.
Hozzávágok egy almát, ám az utolsó pillanatban Haymitch elhajol előle, miközben jót nevet magában.
- Biztos vagy benne, hogy nem csinált fel? - ordítja elég hangosan, hogy az egész szomszédság hallhassa, miközben elsétál.
- Maga részeg! - kiáltom utána.
- Találkozunk a buliban, drágaságom! - szól vissza vidáman, majd megbotlik az egyik libájában és fennhangon káromkodni kezd. Amilyen erősen csak bírom, bevágom az ajtót. Megérdemelte.

Haymitch még csak úgy egy perce ment el, amikor én még mindig az ajtóban álltam ökölbe szorított kézzel, amikor valaki kopogtat. Felrántom az ajtót, készen állok rá, hogy megmondjam Haymitch-nek a magamét, de csak Rory az. Miért is feltételeztem, hogy Haymitch kopogtatna? Rory zavartan néz kissé zilált tekintetű szemembe, mire lehiggadok kissé és Haymitch háza felé intek. A srác elég gyorsan veszi az adást.
- Megvan a cucc, amit kértél. - mondja halkan és ideadja a táskámat. - Három mókus és egy vadpulyka. Meg van benne egy halom gyümölcs is.
Rory nélkülözhetetlen társammá vált az utóbbi időben. Mindig egy időben vadászunk, ám nem együtt, mint egykor a bátyjával. Csak néha ránézünk egymásra a nap során. Most, hogy a bányákat bezárták, víznyelők kezdtek kialakulni a környéken. Azzal együtt, hogy már nem kellett attól tartanunk, hogy megkorbácsolnak, még veszélyesebb errefelé vadászni, mint azelőtt. Rory nem ért olyan jól a csapdákhoz, mint Gale, de ő a legjobb nyomkövető, akit valaha ismertem és bármit képes levadászni szinte bármilyen fegyverrel. Így aztán összességében ő is ugyanannyi zsákmányt ejt, mint én.
- Köszi. - mondom. - Jövök neked eggyel.
Bólint és már épp menni készül, amikor a szokásosnál kicsit hosszabban néz rám.
- Jól vagy, Katniss? - kérdezi.
Ez némileg megdöbbent. Rory sosem kérdezi meg mástól, hogy van. Szerintem ez azért van, mert ő sem szeretné, ha tőle is megkérdeznék ezt. Mert a válasz mindig ugyanaz lenne.
Nem, nem vagyok jól.
Annak az oka, hogy ő miért van összetörve, visszarángat a valóságba. Bármilyen rossz feleség is vagyok, vannak még rosszabb dolgok. Sokkal rosszabb dolgok. Átkarolom magamat és mély levegőt veszek.
- Majd helyrejövök. Köszi. Este átugrasz?
Rory megvonja a vállát. Nem igazán szereti a tömeget. Sosem szerette.
- Lehet, beugrok, hogy egyek egy kis pulykát. Vagy hogy megkóstoljam a tortádat. - villant meg egy mosolyt, amit csak nagyon ritkán szokott.
- Vick elmondta neked - hangomban tompa rettegés.
- Azt mondja, reménytelen eset vagy. - kuncog Rory, miközben kinyitja az ajtót. - De én hiszek ám benned! - Szavai furcsán inspirálóan hangzanak.

A délutánt a Rory által hozott zsákmánnyal töltöm. Lehet, hogy elszúrtam a reggelt, de még helyrehozhatom a dolgokat. Tudom, hogy képes vagyok rá. Az volt az oka, hogy egyáltalán kimásztam az ágyból, hogy megpróbáljam bebizonyítani, hogy megérdemlem a férjemet, szóval ha erről megfeledkezem, az egésznek semmi értelme. Míg tehát a zsákmány fő, elkezdem feldíszíteni a házat. Épp a széken állok, nyakig betekeredve narancssárga szalagokba, amikor gyors kopogás hallatszik. Az ablakon át csacsogó beszélgetés hangjait hallani. Ez csak egyvalaki lehet.
- Gyere be! - szólok ki.

Delly hatalmas mosollyal az arcán viharzik be.
- Megúsztuk! Ideértünk az állomásról, anélkül, hogy Peeta meglátott volna minket!
Delly odarohan hozzám, átöleli a combomat, az arcát a hasamhoz nyomja, majdnem ledönt a székről.
- Édesem, eltöröd a lábát! - mondja egy zavarodott hang, amelynek magas, sötétbőrű gazdája követi Dellyt a házba. Ő cipeli mindkettejük táskáit és elnézően mosolyog Dellyre. Megpróbálok levergődni a székről, de a szalagok megakadályoznak abban, hogy mindezt életem kockáztatása nélkül tegyem.
- Katniss, te mit csinálsz ott fenn? - kérdezi Delly, amikor meglátja szenvedésemet.
Megrázom a karom, próbálom lefejteni a körém tekeredett szalagokat.
- Dekorálok. - sziszegem összeszorított fogakkal.
- Ó, drágám! - mondja Delly. -  Neked segítségre van szükséged!
Velem ellentétben Delly-nek és kissé félelmetes kapitóliumi barátnőjének több, mint konkrét elképzelése van arról, hogy kell egy házat igényesen feldíszíteni. Feliratokat aggatnak az ajtókeretekre és szerény masnikat kötnek, amiket a sarkokban helyeznek el. Megtöltik a vázáinkat a kertünkből származó virágokkal, és ízlésesen elhelyezik őket szerte a lakásban úgy, hogy ennek ellenére mégse legyen túl nőies a hangulat egy férfi bulijához képest. Amikor a vendégek megérkeznek, feltálalják az ételt, amelyet elkészítettem és amit a többiek hoznak úgy, hogy minden jól nézzen ki. Peeta barátai (akik az enyémek is, úgy hiszem), csapatostul kezdenek érkezni.

Gyakorlatilag meghívtam az egész körzetet - Peeta mindenkivel jól kijön, és amúgyis olyan kevesen élnek mostanság a 12. körzetben. Az emberek jól érzik magukat nálunk és ezt újra és újra elmondják nekem. Elcsacsogok másokkal, holott ez nagyon kényelmetlen számomra. A szoba túlvégén Haymitch jót röhög azon, mennyire igyekszek szíves vendéglátó lenni.
Thom és felesége érkeznek legutoljára a party kezdete előtt; lassan közeledik az időpont, amikor Peeta haza szokott érkezni, ha minden rendben megy. Amikor meglátják, mit csinált Delly és Julia a lakásunkból, Thom füttyent egyet:
- Ez igen, Katniss. Nem gondoltam volna, hogy ezt így megcsinálod!
Mielőtt helyesbíthetnék, hogy ez Dellyék műve, Delly hatalmas mosollyal mellettem terem.
- Én tudtam! Hát nem csodálatos munkát végzett?
Erre a kinyilatkoztatásra szinte a semmiből előbukkan Effie, az egyre részegebb Haymitch-csel a háta mögött.
- Ezt te csináltad, Katniss? - kérdezi csodálkozva. - Nem is gondoltam volna! Olyan ízléses, mégis fenségesen férfias! Tökéletesen illik Peeta személyiségéhez! Tényleg jó szemed lett a széphez az elmúlt években, édesem!
Mögötte Haymitch nevetségesen eltúlzott gesztusokat tesz, kigúnyolva Effie minden egyes szavát.
- Nem gondolod, Haymitch? - fordul meg izgatottan.
Haymitch, akit rajtakaptak, nem tehet mást, mint hogy az eltúlzott mozdulatokat egy határozott bólintással zárja le.
- Óóóó, dehogynem! Nagyon... fenséges... és férfias!

Effie elhúzza Haymitch-et Hazelle felé, akinek a férfi köszönheti, hogy nem árasztja el a szemét, mióta visszaköltözött. Dellyhez fordulok. Zavartan nézünk egymásra.
- Effie hozott Haymitch-nek egy ládányi jó minőségű italt - hallatszik Julia magabiztos hangja a hátam mögött - de az be van zárva és Effie nem adja oda neki, amíg ő el nem megy. Szerintem ez a garancia Effie számára, hogy Haymitch jól viselkedik, amíg ő itt van. Sokkal okosabb ő, mint amilyennek látszik.
Dellyvel ránk tör a röhögőgörcs. Szinte jelenetet csinálunk. Julia kérdés nélkül megfogja mindkettőnk kezét és átvezet minket a nappaliba és leültet engem kettejük közé a kanapén. Delly mindannyiunk kezébe nyom egy pohár pezsgőt, amiről rájövök, hogy ez ugyanolyan pezsgő bor, amelyet Haymitch hozott. Ő akkor azt félretette Peetára várva, de biztos, ami biztos, Effie mindenkinek hozott eleget. Látszólag megorrolt kissé, hogy az ő egykori Kiválasztottjai szépen csendben a nyilvánosság kizárása nélkül összeházasodtak, de úgy döntött, majd most felköszönt minket. Mindhárman kiisszuk a pezsgőinket és újabb poharakat veszünk el. Lassan melegség önti el a kezeimet és a lábaimat. Ez azonban sokkal jobb érzés, mint amikor egyszer korábban Haymitch-csel rúgtam be.

- Nos, alig várjuk, hogy halljuk - mondja Delly cinkosan - mivel készültél Peeta születésnapjára?
Ne kezdjük már megint. Az emberekkel tényleg csak erről lehet beszélni, miután összeházasodtak?
- Nem tudom. Csak... tudjátok... a szokásossal. Úgy tűnik, Peeta azt is szereti. Nagyon is. - Mély levegőt veszek és eldöntöm, hogy ha máskor megkérdezik, akkor is így teszek majd. - Mi mást kellene tennem?
Delly bátorítóan rám mosolyog.
- Miért nem kezded azzal, hogy elmondod, mit is jelent az, hogy szokásos?
Megfordulok és Juliára nézek, azt remélve, hogy némi támogatást kapok tőle, ő azonban higgadtan, objektívan néz rám, várva, hogy folytassam. Amikor nem mutatkozom túl készségesnek, hozzáteszi:
- Talán az lenne a legkönnyebb, ha elmondanád, mely testrészeidet használod.
- A kezeimet és... ööö... ami nyilvánvaló? - Bízom benne, hogy megértik, mire gondolok. Kortyolok egy nagyot a pezsgőből. Ez megkönnyíti, hogy a témáról beszéljek.
- Vagyis maszturbációról és hüvelyi behatolásról beszélünk. - fordítja Julia nyersen. Majdnem belefulladok a pezsgőmbe. Delly aggódó pillantást vet rám, Julia azonban választ vár.
- Nem, úgy értem, őt érintem meg. Nem magamat. - tisztázom, miközben megköszörülöm a torkomat. - Ő még sosem látta, amikor azt teszem.
- A szaknyelv ugyanúgy nevezi - mondja Julia szenvtelenül.
Delly továbbra is bátorítóan mosolyog rám. Kicsit idegesítő, hogy úgy beszélünk a dologról, mintha azt beszélnénk meg, hogyan főzzünk jó pörköltöt.
- Akkor te még nem csináltad... a száddal... - kezdi, majd elbizonytalanodik, hogyan is folytassam ami tudom, csak azért van, mert nem akar engem zavarba hozni. Bármilyen tájékozatlan legyek is, azért tudom, mire céloz.
- Egyszer megkérdezte, hogy ő csinálhatná-e nekem, de túl... zavarba ejtőnek tűnt, ezért nem hagytam. - fejezem be sután. Őszintén szólva akkor úgy tűnt, kicsit túl messzire ment. Aggódtam, hogy saját gondolataimba hülyülök, ha nincs velem teljesen.
- ENGEDD NEKI - mondják mindketten egyszerre, rémisztő szenvedéllyel.
Egy pillanatnyi kínos csönd után Delly idegesen nevetve hozzáteszi:
- Már ha neked nem kellemetlen, persze.
- A nyilvánvaló kellemetlenség tönkreteszi az élményt - folytatja Julia.
- De ha fel bírod rá készíteni magadat, hogy minden rendben lesz... - Delly elhallgat.
- Nem fogod megbánni. - fejezi be Julia határozottan.

A fejem egy kicsit könnyebb, mint általában. Biztosan a pezsgő az oka. Úgy érzem, talán nem baj, ha beszélek róla. Magamat is meglepem, amikor azt mondom:
- Igen, de nem igazán Peeta miatt aggódom.  Hanem, hogy Ő nem fogja engedni, hogy én csináljam neki, ha nem hagyom, hogy ő is viszonozza. Tudom, hogy nem engedné. De még ha engedné is... Nem is tudom, hogyan... - Nem vagyok biztos benne, hogy tudnak követni, mivel túlságosan zavarban vagyok, hogy bizonyos dolgokat kimondjak, azzal kapcsolatban, amiről beszélek.
- Szerintem kicsit túlbecsülöd annak a jelentőségét, hogy bizonyos dolgoknak kölcsönösnek kellene lennie. - Delly vállat von. - Ami azt illeti, ez nem olyan bonyolult.
- Úgy érted, te már csináltad korábban? - kérdezem, közben pedig próbálok nem Júliára nézni. Remélem, nem kerül miattam bajba.
Delly felnevet.
- Igem, csináltam. A 13. körzetben elég sokféle elképzelés merült fel azzal kapcsolatban, mivel lehet elütni az elmélkedés idejét. Ott pedig volt pár aranyos fiú, és elég unalmas volt az élet, ha az ember nem vett részt katonai kiképzésen.
Julia közbeszól.
- Bár én híján vagyok bárminemű gyakorlati tapasztalatnak, elmondhatom, hogy neurológiai szempontból van jó pár terület a testen, amely elég jól reagál, ha oda koncentrálnak. - Julia körbenéz, felvesz egy kiflit a közeli tányérról és feltartja. - Tessék. Képzeld el, hogy ez a hímvessző, azok pedig a herék...
- Öööö, Lia. - szakítja félbe Delly, majd fejével a tányér tulajdonosa felé int, aki nemrég foglalt helyet a karosszékben. Szegény Vick állkapcsa majdnem a térdénél van. Esetlenül feláll, majd berohan a konyhába, olíva bőre az érett paradicsomra emlékeztet.
Julia meghökkenve folytatja.
- Amint azt említettem...
Mielőtt ismét túl messzire menne, ismét félbeszakítják, ezúttal Posy, aki egész este az elülső ablaknál leskelődött. Mindenki izgatottá válik, amikor a kislány kiszól:
- Jön !!

Az infó mindenkihez eljut, hamarosan teljes csönd uralkodik. A vendégek különböző bútordarabok mögé bújnak, többen pedig a konyhában bújnak el, ami nem látható a bejárati ajtóból. Én maradok a kanapén, kezemben egy pohár pezsgővel.
Az ajtó lassan kinyílik, Peeta belép, csupa lisztesen.
- Nem fogod elhinni, milyen napom volt. - kezdi fáradtan. Nem néz semerre, csak rám, mintha én lennék az egyetlen, aki kicsit jobbá tehetné a napját.
- Vick egy másfél órával előbb lelécelt, mint kellett volna neki, úgyhogy nekem kellett feltakarítani a kupit, amit maga után hagyott. Egész nap senki nem jött be, úgyhogy a pékségben halomban állnak a kenyerek, ami holnapra teljesen száraz és ehetetlen lesz... Várj. Le van engedve a hajad. Miért van leengedve a hajad?
- Boldog születésnapot, Peeta! - mondom.
- Honnan tudtad, hogy születésnapom van? - nyög fel meglepetten, amikor lassacskán észreveszi a díszítést is.
Aztán vendégeink "MEGLEPETÉS" kiáltása még jobban megdöbbenti őt, ő pedig hátrálni kezd az ajtó, majd a tornác irányába.

Forrás: Fanfiction.net

Folytatás: vasárnaponként