Sam Claflin interjú

Sam Claflinnel még január végén jelent meg egy interjú az Un-Titled Project Magazine-ban, ezt olvashatjátok most.

Ha azt mondjuk, Sam Claflin csillaga emelkedőben van, az nem fejezi ki pontosan a helyzetet, talán a karrierjének szárnyalása lenne a helyesebb kifejezés. Persze a színész karrierje nem haladt elég egyenes úton. Nem sokkal hónapokkal azután, hogy végzett a Londoni Színész Akadémián, különböző neves TV filmekben szerepelt, amelyeket később olyan hollywoodi kasszasiker filmek váltottak fel, mint a Karib-tenger Kalózai: Ismeretlen Vizeken vagy a Hófehér És a Vadász, amelyekben mellékszerelőként is maradandót alkotott.
A 29 éves Claflin nem olyasvalaki, aki hollywoodi mosolyára és szép fiús külsejére építi színész karrierjét, és ha az ember látta a The Riot Clubban tudja, Claflin attól sem retten meg, ha vad dolgokat kell művelnie a képernyőn.
Az Éhezők Viadalában Sam Claflin alakítja a jóképű Finnick szerepét, amelynek következtében a szupersztárság határait kezdi feszegetni (ha az ember csak gyorsan végigszalad az Instagramjára kitett képekhez fűzött megjegyzéseken, akkor olyanokat is talál köztük, hogy "Ő lesz a jövendőbeli férjem" vagy "Olyan cuki vagy", "Nagyon imádlak", és kismillió szívecske szemű hangulatjel). És mégis, annak ellenére, hogy Claflin karrierje legkevésbé sem mondható hétköznapinak, ő maga az maradt, szívesebben tölti estéit feleségével vagy focizik régi haverjaival, ahelyett, hogy vörösszőnyegeken és bulikon ugrálna. Sőt, úgy tűnik, kicsit össze is zavarja ez az egész hírnév dolog, mert még mindig egyszerűen és hétköznapian öltözködik, nem célja, hogy ruházatával is felhívja magára a figyelmet. Claflinben van valami meghatározhatatlan, mégis teljesen félreértelmezhetetlen X-faktor, amelynek eredményeképpen nem lesz már képes sokáig elkerülni ezt a figyelmet. Berlinben beszélgettünk Az Éhezők Viadala: A Kiválasztott 2. rész világpremierjének estéjén.


Biztos nagyon izgalmas időket élsz mostanában.
Igen, mindennél többet ér, hogy újra láthatok mindenkit, mert nagyjából másfél éve befejeztük már a film forgatását, aztán tavaly novemberben promóztuk A Kiválasztott 1. részét, szóval hosszú volt ez az egy év, mióta nem láttam mindenkit napi szinten.

Milyen érzés újra ellátogatni Az Éhezők Viadalára enni idő után? Az a benyomásom, igen jó buli volt a forgatás.
Tudod, forgatási folyamat már önmagában is elég hihetetlen volt, nagyon jó buli - időnként valószínűleg túlságosan is! Ugyanakkor azonban mindannyian nagyon keményen dolgoztunk. Amikor tavaly novemberben visszatértünk A Kiválasztott 1. részének premierjére és sajtókörútjára, olyan volt, mintha régi barátokkal találkoztunk volna. A szereplőtársak közül legtöbben Los Angelesben élnek, én pedig nem találkozok velük és nem tudok velük olyan gyakran elmenni szórakozni. Szóval nagyon jó volt mindenkit viszont látni és mindenkivel elbeszélgetni egy kicsit, nosztalgiázni és visszaemlékezni, miket is csináltunk másfél évvel ezelőtt. És nagyon izgatott vagyok, hogy végre mindenki látja majd a filmet.

Szoktad tartani a kapcsolatot a szereplőtársakkal a forgatás után? Én úgy képzelem, ez átmeneti ideig tud csak működni.
Szoktam, de amire nagyon hamar, már az első munkám után rájöttem, hogy minden más színész szinte azonnal továbblép egy következő filmre, és megismeri következő családját. Tudod, mi jár a fejemben? Hogy ez milyen fura. Megpróbáljuk tartani a kapcsolatot, de ez nehéz, mert mindenkinek nagyon sok más dolog van az életében. Nekem is megvan a magam otthoni élete, a feleségem, a kutyám, a barátaim és a családom Londonban, akiket alig látok, amikor elutazom forgatni, szóval azzal töltöm az életem, hogy folyamatosan megpróbálom utolérni magam.

Mi hiányzik a legjobban Londonból?
Hogy eljárjak a szeretteimmel szórakozni. Hogy csak beszélgessünk, elmondjuk egymással, kivel mi történt az utóbbi időben, az számomra megfizethetetlen. Egyszerűen nincs időm arra, hogy csak üljek otthon és gagyi TV műsorokat nézzek a feleségemmel. Ez ritka alkalom, de olyankor olyan jól esik.

Hatalmas franchise-okban szerepeltél, mégsem lettél a bulvárceleb. Erre tudatosan törekedtél vagy egyszerűen csak úgy alakult, hogy nem daráltak be?
Én azt gondolom erről, hogy én nem keresem a hírnevet. Rengeteg olyan ember van, akiket az imént bulvárcelebeknek neveztél, akik hírnévre vágynak és bevállalják, hogy szerepelnek egy valóságshow-ban, csak hogy megismerjék őket és elmondhassák az embereknek, mit csinálnak nap mint nap, míg én a magánéletemet megpróbálom magamnak megtartani. A karrierem olyan terep, amit nagyon élvezek, de az nem én vagyok. Én az vagyok, aki otthon a bezárt ajtók mögött vagyok. Gyűlölök még csak belegondolni is abba, hogy az emberek az alapján bíráljanak, hogy milyen gabonapelyhet veszek. És különben sem gondolom, hogy az életem elég érdekes lenne a bulvárlapok számára.

Nos, úgy tűnik, időnként elég unalmas dolgokkal foglalkoznak. És még az a jobbik eset, ha unalmasak, nem pedig tolakodóak.
Nos, nekem elég nehéz elhinnem, hogy hányszor írnak olyat, hogy X és Y együtt járnak, mert látták őket együtt vacsorázni. Hihetetlen számomra, hogy mindezt meg is eszik az emberek, és mint mondtam, még bírálják is a másikat ilyen dolgok miatt. De sajnos ez az ára, az egyik hátulütője annak, amit csinálunk. Mondjuk én még szerencsés is vagyok, mert úgy érzem, nem ért kár semmilyen téren.

Híresnek érzed magad? Hogy érzed, a hírnév - vagy talán a siker alkalmasabb kifejezés erre - megváltoztatott bármilyen módon is? Elég, ha arra gondolsz, hogy több mindent megvásárolhatsz magadnak. 
Van egy házam, egy kocsim és kicsit több pénzem van a bankban, mint 17 évesen volt, de ugyanakkor ugyanazokat az elveket vallom, amelyeket 17 éves koromban is vallottam, és pontosan ugyanúgy is élem az életem. Még mindig ugyanaz a családom, ugyanazok a barátaim, de talán egy kicsit igényesebb ruhákat veszek, mint akkoriban. Személy szerint én nem érzem magam sem híresnek, sem érdekesnek. Olyan munkám van, amit tényleg nagyon élvezek és remélem, az emberek továbbra is megnézik majd azokat a filmeket, amelyekben szerepelek, de nagyon szerencsés vagyok, hogy a magánéletemet megtarthattam magamnak; nagyon ritkán szólítanak meg az utcán és még mindig simán felszállhatok tömegközlekedési eszközökre. Ez egyike azoknak a dolgoknak, amit megúsztam, de nem tudom, miért is ne úsztam volna meg. De látom, hogyan élnek a Jennifer Lawrence-ek, a Johnny Depp-ek, Kristen Stewart-ok, és azt is látom, hogy ők sem maguk választották a hírnévnek ezt az oldalát, de talán ez ezzel a munkával jár. Erre nem lehet felkészülni, nem lehet rá számítani, mert egy dolog megtörténik az egyik emberrel, a másikkal meg nem. Daniel Day Lewis egyike nemzedékünk legtehetségesebb színészének, mégis nyugodt, csöndes életet élhet, a sajtó érdeklődése nélkül.

Kíváncsi lennék, vajon itt is megvan-e az a bizonyos kettős mérce a nemek tekintetében. Említettél néhány női nevet, akik megszenvedik, hogy borzalmas módon zaklatják a magánéletüket. 
Határozottan úgy gondolom, hogy a nőknek nehezebb. Van feleségem és korábban tapasztaltam már én is azt a fajta aprólékos odafigyelést, amivel rengeteg nőnek meg kell küzdenie. A fiatal nőknél még az is bejön a képbe, hogy meg kell felelniük egy bizonyos fajta megjelenésnek, életmódnak és szerintem ez rossz. Ha én megjelenek egy rendezvényen egy kék öltönyben, amihez hasonlóban egy héttel korábban megjelentem, sőt, akár felvehetem ugyanazt is ugyanazzal a nyakkendővel, és az akkor is rendben lenne. De egy nő még csak nem is álmodhat arról, hogy kétszer felvegye ugyanazt a ruhát, mert abból botrány lesz. Nem értem, a nőknek miért kell órákon keresztül ülniük a sminkesnél és a fodrásznál, majd mindezek után még megvan az esélye, hogy megkapják, hogy valami nem sikerült jól, míg a pasikkal nem is törődik senki. Szerintem ilyen téren nincs egyenrangúság, hogy az emberek hogyan ítélik meg a nőket és a férfiakat.

Visszatérve az Éhezők Viadalára, az egyik dolog, ami nagyszerű benne az az, hogy vagány női főszereplője van. Szerintem ez nagyon fontos. 
Manapság rengeteg formában érkeznek a példaképek, mert rengeteg felület van, ahol hallathatjuk a hangunkat. Katniss Everdeen nem akar hős lenni, ő olyasvalaki, aki nem tudja, miben higgyen és kicsoda is egyáltalán, de amint rájön, készen áll, hogy megküzdjön érte. Szerintem ez Az Éhezők Viadala egyik legfontosabb üzenete: hogy légy az, aki lenni szeretnél. Mindenkinek megvan a joga a maga véleményéhez, a saját elképzeléséhez.

Gyerekkorodban neked kik voltak a példaképeid?
A pályám, az álmaim és a céljaim jelentősen megváltoztak 16 éves koromban. Gyerekkoromban mindig is focista akartam lenni, úgyhogy David Beckham volt a példaképem vagy a Norwich City-ben játszó Darren Eadie voltak a példaképeim. Amikor aztán úgy döntöttem, hogy színész leszek, a filmes ismereteim elég hiányosnak bizonyultak akkoriban, ezért Robin Williams, Al Pacino vagy Robert De Niro voltak azok, akikre felnéztem. Míg most őszintén szólva olyan emberek inspirálnak, mint Jennifer Lawrence, aki fiatalabb, mint én, de már képes őszintén felszólalni, szívből beszélni és őszintén beszél arról, miért érdemes megküzdenie vagy hogy miben hisz. Ő és a hozzá hasonlók nem félnek attól, hogy mások hogyan ítélik meg őket. És sajnos szerintem ezzel sokaknak meg kell küzdenünk nap mint nap.

Mit tanácsolnál fiatalabb önmagadnak, amikor elkezdtél színészkedni?
Mostanra határozottan nagyobb az önbizalmam, mint korábban, de mindig is elég bizonytalan személyiség voltam, eléggé féltem és paranoid is voltam azzal kapcsolatban, mit gondolnak rólam az emberek. Ez egyike azoknak, amelyekben azt kívánom, bárcsak egy kicsit nagyobb önbizalmam lett volna már akkoriban is. Ha boldogtalan vagyok, akkor nem könnyű kiállni bizonyos dolgok mellett. Azt hiszem, ami engem illet, meg kellett vívnom a csaját csatáimat és kimondani, amiben hiszek. Régebben szerettem volna, ha mindenki azt gondolja "kedves fickó" vagyok, de az embernek rá kell jönnie, hogy nem fogja mindenki kedvelni vagy egyetérteni azzal, amit tesz vagy egyetérteni a döntéseivel. Az ember egyénisége fejlődik, és egyszer azt szeretné, ha ezt tenném, máskor pedig azt, hogy mást. Mostanra azt hiszem, rátaláltam önmagamra, a saját egyéniségemre és tudok is azonosulni azzal.

Hogy az ördögbe' birkózol meg azzal, ahogy Az Éhezők Viadala rajongótábora is reagált, amikor kiválasztottak a sorozatba? Úgy érzem, ha az emberre idióta képet vágnak akár a buszon is, az tönkre vághatja az egész napját.
Szerintem ez amiatt van, hogy te hogyan kezeled a negatív dolgokat, hogyan reagálsz rájuk. Ami engem illet, követtem néhány blogot és a szerepre való kiválasztásommal kapcsolatban néhány megjegyzés valóban elég negatív, nagyon negatív volt; hogy teljességgel alkalmatlan vagyok a szerepre, az emberek feldúltak voltak, amiért nem Zac Efron kapta a szerepet! Arra nagyon gyorsan rájöttem, hogy minden egyes rajongónak teljesen más elképelése van arról, ki is lenne a tökéletes Finnick. Én ugyan nem úgy nézek ki, ahogy Finnick le van írva a könyvekben, de a mozi varázsának köszönhetően befestethetem a hajamat, befújhatnak barnítóspray-vel, és néhány hónapig eljárhatok konditerembe, hogy megváltoztassam a megjelenésemet. Az azonban mindenképpen fontos volt számomra, hogy a rendező és a producerek határozottan egyetértettek abban, hogy "ő a mi emberünk". Ezek a negatív hozzászólások végül arra ösztönöztek engem, hogy még keményebben dolgozzak és bebizonyítsam, hogy tévedtek. Csak azt tehettem, hogy a végén elmondhassam, minden tőlem telhetőt megtettem. Soha nem gondolnék magamra szívtipróként; én csak egy fickó vagyok, aki teszi a dolgát.

Akkor akkoriban biztosan csak a kondizásról és a fehérjebevitelről szólt az életed.
Alapvetően igen! Nagyon unalmas voltam. Az egyik jó tulajdonságom, hogy nagyon, nagyon-nagyon célratörő vagyok: egyszer valamibe belekezdtem, végig is csinálom. Az Éhezők Viadala volt az első alkalom, amikor felismertem a bennem rejlő igazi hajtóerőt. Az volt ebben a nagyszerű, hogy Atlanta kellős közepén voltunk, ahol nem voltak a közelemben a családtagjaim, az otthoni barátaim, nem volt körülöttem zavaró tényező. A szó szoros értelemben a konditerem és a protein jelentette számomra a társaságot.

Még mindig szoktál focizni a haverjaiddal?
Igen, épp most voltunk egy NFL meccsen a Wembely-ben. A haverjaimmal voltam és annyira élveztük a dolgot, amennyire az csak lehetséges. Az Éhezők Viadala eheti londoni premierjére eljön az összes barátom és a családtagjaim is. Ez már egyfajta hagyomány nálunk.

Volt B terved?
Igen, mindig is szerettem volna tanítani. Mindig is vonzott az az elképzelés - ami végül annak is az oka volt, amiért színészkedni is elkezdtem - hogy inspiráljam az embereket. Anyukám pedagógiai asszisztens volt a régi iskolámban és mindig azt mondta, "Ha egy év alatt már egy valakire hatni tudsz, már megérte az egész." Ez mindig nagyon vonzott. Most színész vagyok és van olyan szerencsém, hogy kapok leveleket a rajongóimtól, amelyeket az anyukámmal közösen szoktunk elolvasni. Csodálatos tudni, hogy ösztönzőleg hatok bizonyos emberekre, különösen régi iskolatársaimra, akik olyanokat írnak, hogy "Úristen! El sem hiszem, hogy mozifilmekben szerepelsz!", mert fiatal koromban ez az álom olyan erőltetettnek tűnt, hogy soha nem hittem volna, hogy ez egyszer tényleg sikerülni fog.

Hogy érzed, olyan szakaszban vagy, amikor mindig fogsz majd újabb munkát kapni vagy még mindig úgy gondolod, hogy "a francba, mi van, ha többé nem nem lesz ekkora szerencsém?"
Épp a minap hívtam fel az ügynökömet, mert szó szerint épp pár hete végeztem az előző munkával és van pár dolog a lehetőségek között a jövő évre nézve, de még semmi nincs 100%-osan kőbe vésve. Emiatt aztán folyamatosan aggódok. Olyan ponton tartok jelenleg a karrieremben, hogy úgy érzem, nem vagyok könnyű helyzetben. Gondolok itt arra, hogy megpróbálnék előre lépni és eljátszani néhány érdekesebb szerepet is, de azokat olyanoknak adják, akik már bizonyítottak: az Eddie Redmayne-knek, az Andrew Garfieldoknak, a Robert Pattinson-oknak - akiknek a nevével el lehet adni egy filmet. Míg én bizonyos értelemben még mindig nem bizonyítottam. Szóval nehéz ez, mert azokat a szerepeket, amelyek motiválnának engem, végül nálam jobbak kapják meg.

Nem vagyok biztos benne, hogy "jobb" kifejezés a helyes arra, ahogyan téged mások látnak. Úgy értem ott van Sienna Miller, aki teljesen új oldaláról mutatkozott be. A harcnak félig meddig az a lényege, hogy elérd, hogy az emberek másmilyennek akarjanak látni.
És ez pontosan így is van. És szerintem ez az, amire én is törekedtem, például A The Riot Club-ban megmutathattam, hogy tudok romlott is lenni, az Ahol A Szivárvány Véget Ér-ben bolondozhattam. Nemrég fejeztem be a Mielőtt Megismertelek forgatását, amelyben egy mozgássérültet alakítok, ami már sokkal komolyabb hangvételű film, ugyanakkor mégis egy könnyű dráma, ami nagyon fontos dolgokkal foglalkozik. Úgy érzem, színészként is megnyílok, felnövök lassan.

Szóval a teljességet számodra a változatosság jelenti?
Én csak szeretnék kihívásokat találni magamnak, mindig is csak erre vágytam. Szeretném, ha lenne lehetőségem bizonyítani az embereknek - és magamnak is - hogy meg tudom csinálni, hogy képes vagyok nagyon különböző karaktereket alakítani. Nem szeretném ugyanazzal a frizurával és pontosan ugyanazzal a megjelenéssel minden filmet ugyanazt a karaktert alakítani. Olyan karrierre vágyom, mint Christian Bale-é is, aki mindegyik szerepére képes fizikailag teljesen átalakulni, ezért aztán az ember úgy érzi, mintha nem is ismerné Christian Bale-t, hiszen minden egyes szerepe annyira más és más, és az ember nem érzi úgy, hogy minden egyes szerepet bármit is látna magából a színészből. Ő csak fizikailag teljesen más és más karakterekben jelenik meg. Ez az, amire én is törekszem.

Ebben biztos vagyok. Szóval most Az Éhezők Viadala promókörútján jársz. Meddig fog ez tartani?
Három hétig. Itt a premier Berlinben, majd jön London, aztán Los Angeles és New York, aztán kis időre Miami-ba utazom, végül pedig hazatérek karácsonyra.

Figyelem majd, nem veszed-e fel kétszer ugyanazt a kék öltönyt! De akkor legalább nem kell sok cuccot cipelned.
Igen, ez pontosan így van!
Forrás: The Untitled Project Magazin via SamClaflinFans.net