Elválaszthatatlanok - 18. fejezet: Titkok

A Kiválasztott epilógusának előtörténete. Hogyan szedi össze magát Katniss és Peeta darabjaikból és hogyan kezdik újra az életet. Az Éhezők Viadala sorozat 4. kötetének rajongói változata. Titkos kenyérpirítás, sok-sok történés, részeg Haymitch és egyebek. Katniss és Peeta történetének lezárása 23 fejezetben.

Peeta konyhájában ülök egy széken és nézem, amint Peeta kiborítja a pitét a tepsiből. A pulton könyökölök, arcom a tenyeremben, amikor megkérdezem:
- Szóval, mit is akartál nekem elmondani?
Közelebb húzódik, mintha valami olyasmit akarna mondani, ami túl pikáns, hogy bárki más megtudja. Senki nincs itt rajtunk kívül, szóval lehet, csak a nosztalgia hajtja Peetát. Ahelyett azonban, hogy titkos üzeneteket suttogna a fülembe, egy cuppanós puszit nyom az arcomra és azt mondja:
- Hogy gyönyörű vagy!
Az egyik végén megfeszül a szám.
- Különösen, amikor segítesz nekem sütni. - teszi hozzá, majd ujjamal megpöcköli az orromat, amitől az csupa liszt lesz.
- Ne akard, hogy használjam! - Emelem fel a villát, megcélozva vele Peeta tökéletes pitéjét.
Peeta ügyesen arrébb csúsztatja a pitét, miközben kezemet az arcom előtt tartja.

- Az orvos azt mondta, hogy egyre jobban vagyok és minden vizsgálati eredmény javulást mutat. - vált Peeta hivatalos hangnemre. - És ezért egy bizonyos Everdeen kisasszonynak illene köszönetet mondanom.
Nem reagálok a bókra.
- Mi a helyzet a dührohamokkal? - Próbálom magamat finoman kifejezni. Kíváncsi vagyok, vajon teljesen kigyógyult-e abból, hogy megpróbáljon másokat fizikailag bántalmazni, hogy vágyik-e még rá, hogy hegekkel teli kezét nyakam köré fonja.
- Az agyamnak ez a része tisztábbnak tűnt, mint amikor még a 13. körzetben készült róla felvétel vagy amikor a Kapitóliumba érkeztem. Remélem, tényleg jobban vagyok. Most, hogy itthon vagyok, egyáltalán nem érzem magam dühösnek. Dr. A. ennek ellenére mégis úgy gondolja, a rohamok soha nem fognak végleg elmúlni. Csak megpróbáljuk irányításunk alatt tartani azokat. Évenkénti felülvizsgálatokkal. És telefonálok vagy megyek, ha a helyzet rosszabbodna.
- Mi a helyzet a rémálmokkal?
- Már azelőtt is voltak... - Peeta úgy néz rám, mintha én lennék a világon az egyetlen, akinek egyáltalán esélye van mindezt megérteni. Aztán lehajtja a fejét és a cipőjét nézi. - De azóta rosszabbodtak. Sokkal erőszakosabbak, Kapitólium által generáltak. Azt hiszem, az orvos dolgozik azon, hogy valami gyógyszert keressen ellenük.
Nem vagyok a rohamok hatalmas rajongója, de megtanultam együtt élni velük. A rémálmok szintén elkerülhetetlenek.
- És mi a helyzet a vadászdarazsakkal?
Peeta nyel egyet.
- Tudod, merre vannak a fészkeik itt a körzetben? Talán gondoskodnunk kellene róla, hogy kiirtsák őket.
Elmondom neki, hogy párat tudok, hol van, a többit pedig megkereshetem. Nem vagyok lelkes a feladattól, már így is elég van ebből a méregből az én szervezetemben is. De úgy tűnik, van valami, amit Peeta elhallgat, ez pedig nyugtalanná tesz. Lábammal dübögni kezdek a széken.



Úgy érzem, ki kell mennem, fel kell szabadulnom, tennem kell valamit. Felemelkedek, hogy elinduljak, bár magam sem tudom, merre. Peeta felajánlja, hogy velem jön, javasolja, hogy nézzük meg az épülő pékségét a városban. Nekem mindegy, csak mozoghassak, úgyhogy belemegyek.
- Szóval hogy kerültél bele a tévéadásba? - kíváncsiskodom. Végre megyünk valamerre, úgy érzem, madárdal és a nyári rovarok zümmögése vesz körül.
Peeta felnyög. Szívéből-lelkéből.
- Elmentem vásárolgatni a Kapitólimba. Abban az ajándékboltban voltam, ahonnan a csokikat hoztam. Kézi mixereket kerestem és az egyik eladó felismert. A tulajdonos történetesen Plutarch egyik barátja volt és azt hitte, ő küldött engem. Köszönő üzenetet küldött Plutarchnak, mondván, mindig szeretett volna megismerni, Plutarch viszont még csak nem is tudta, hogy a városban vagyok. Így aztán gyakorlatilag belekényszerítettek a műsorba. Higgy nekem, úgy kellett lebeszélnem őket egy mélyinterjúról.
- Már mondtam neked, hogy a szép dolgok iránti gyöngeséged okozza majd a vesztedet. - viccelődöm.
- Óóó, és a bolt tulajdonosa odáig volt tőlem! - teszi hozzá Peeta. Kezeit mélyen a zsebébe dugja. - Azt szeretné, ha szerepelnék egy, az üzletét reklámozó tévés reklámban.
Ez meglep, de csak egy kicsit. Nem tudom, mikor kerülünk le végre a kirakatból és élhetjük végre nyugodtan életünket, de ha Plutarch így folytatja, nem egyhamar.
- És elvállalod? - csak nevetni tudok, ha az újabb felvételekre gondolok. A körzet még a dübörgő munkagépek zaja ellenére is nyugisabb hely, ha nem kell állandóan azt hallgatnom, hogy "Katniss, Peeta, erre!"
- Valószínűleg nem. - mondja Peeta. - De ha muszáj, még mindig inkább, mint egy nyelvpiercing vagy egy tollas férfi zakó.
Felnevetek, amikor mindez megjelenik lelki szemeim előtt. Jó érzés nevetni - különösen a Kapitólium nevetségességén.
Ez aztán kíváncsivá tesz, milyen lehet a Kapitóliumban vásárolni. Biztos vagyok benne, hogy egészen más, mint a Zugban, a piacon vagy a dobozokból, amelyekben az ellátmány hajón a körzetbe érkezik. Megkérem Peetát, hogy meséljen az üzletekről: a mindenféle színben és méretben kapható takarókról, amelyek körül néhányban melegítőszál van, mások vibrálni kezdenek, hogy felébresszék tulajdonosukat a megadott időben; a konyhai eszközökről, amelyek képesek egy teljes vacsorát elkészíteni; a törülközőkről, amelyek a hangod hallatán maguktól felmelegednek és így tovább.

Percekkel ezelőtt megérkeztünk a pékséghez, most pedig a nemrégiben felhúzott falak között állunk. Innen ugyanúgy néz ki, ahogyan a többi épület is: támasztógerendák, padlók, falak. Minden ugyanolyan barna és fűrészpor illatú.
Az üzlet nagyobb lesz, mint Peeta családjának egykori péksége volt. Peeta megmutatja, hol lesznek a kemencék, hova kerülnek a mixerek és a kelesztők. A süteményeket egy hatalmas kirakatban mutatják majd be. Primnek tetszene. Amikor Prim eszembe jut, megszorítom Peeta kezét.
- A húgom szeretett elmenni a pékség előtt és megcsodálni a kézügyességedet. - mesélem szomorúan.
- Azt szerettem a legjobban. - pillant Peeta az ablak felé. - Nem mintha ezt a bátyáimnak bevallottam volna.
A bátyjai. Miközben én azon gondolkodom, hogy elvesztettem egyetlen húgomat, neki mindkét bátyja és a szülei is meghaltak. Ez családja péksége. Akik mind meghaltak, Peeta mégis optimista, amikor beugrik, hogy megnézze, hogy haladnak a dolgok.

Igazán figyelemre méltó, milyen gyorsan felhúzzák az épületeket. Úgy tűnik, minden rendben van, így aztán, mire hazaérünk, nyugtalanságom is tovaszáll, egészen addig, amíg egy újabb csomagot nem találunk az ajtóban. Abból az üzletből érkezett, ahol Peeta nemrégiben járt.
- Igazán felhagyhatnának azzal, hogy mindenféle dolgokat küldözgetnek! - kiáltok fel. - Meg akarnak vesztegetni minket? Gyűlölöm a Kapitóliumot! Megtarthatják maguknak a zenélő fürdőkádjukat és a sötétben foszforeszkáló szájvizüket!
- Katniss! - nyugtatgat Peeta. - Egy. A Kapitólium többé már nem az ellenségünk. Kettő. Miért nem bontod ki a dobozt, mielőtt eldöntöd, hogy gyűlölöd az egészet?
Persze, hogy megint igaza van. Elszámolok tízig és úgy döntök, egy kis doboz miatt nem éri meg kiakadni. A dobozban csupa papír közé csomagolva egy olyan szép teáskészlet található, amit anyukám biztosan a vitrinbe tenne. A halványzöld csészéken és csészealjakon erdei jelenetek sora látható.
- Ezt nem fogadhatjuk el!
- Én vettem! - árulja el Peeta. - Lelkifurdalásom volt, amiért pár hete eltörtem az egyik teás csészédet.
Én már meg is feledkeztem az esetről. Peetának rohama volt, csak egy kisebb, nagyjából két hete, az egyik reggelinél. Ahogy a keze görcsbe rándult, eltörte a benne lévő csészét. Én csak annak örültem, hogy nem vágta meg magát, a pohár éles szélével.
- Rendben. De nincs több ajándék. - mondom szigorúan.

***

Meglepődöm, amikor kopogtatnak kora reggel, amikor az erdőbe indulnék. Egy csapatnyi fehér vegyvédelmi egyenruhába bújt ember áll a küszöbömön. Ez nem a békeőrök egyenruhája, mert a szemüknél még egy külön háló is gondoskodik a védelemről.
- Everdeen kisasszony?
Nem tűnnek fegyvereseknek, úgyhogy ha más okból nem is, de kíváncsiságból kinyitom az ajtót.
- Igen?
- Azért jöttünk, hogy kiirtsuk a vadászdarazsakat. Meg tudná mondani, merre induljunk?
Nem számítottam rá, hogy ilyen hamar jönnek. Úgy terveztem, az összes fészket felderítem a 12. körzetben, úgyhogy jelenleg nem vagyok felkészülve.
- Azt az utasítást kaptuk, hogy az egész városban végezzük el az irtást, aztán a városközpontban is. Aztán oda megyünk, ahova ön mondja. - mondja a hozzám legközelebb álló férfi.
Átad egy, a sajátjánál kisebb, ám ahhoz hasonló egyenruhát.
- Találkozzunk 20 perc múlva a városközpontban.

Valami nem stimmel. Van valami, amit Peeta nem mondott el, úgyhogy őt nem kérdezhetem. Haymitch elég feledékeny mostanában. Mivel nincs más ötletem, felhívom Dr. Auréliust. Az asszisztense veszi fel a telefont. Dadogok valamit a vadászdarazsakról, mire adja az orvost.
- Áááá, igen! - mondja, mire elmagyarázom, mi a helyzet. - Ki kellene irtani őket, mire Peeta hazaér. Úgy volt, már korábban felkeresnek téged, hogy térképezd fel a fészkeiket. - Hangja nem a megszokott monoton, olyan, mintha bosszús lenne.
- Peeta odaát süt - folytatom a dadogást, még mindig nem értve pontosan, mi is a helyzet a küszöbömön sorakozó idegenekkel.
A vonal végén beálló csönd jelzi, az orvos nem épp ezt a választ várta.
- Peetának nem szabadna a 12. körzetben tartózkodnia, amíg ki nem irtották az összes mutáns rovart. - A mindig nyugodt orvos ezúttal feldúltnak tűnik.
- Katniss, mivel nagy mennyiségű vadászdarázsméreg jutott korábban a szervezetébe, attól tartok, borzalmas következményekkel járna, ha akár egy is újra megcsípné. Miután már egyetlen vadászdarázs látványa is heves reakciót váltott ki nála, inkább berendeltem újabb vizsgálatok céljából. A vizsgálatok eredményei alapján pedig azt javasoltam neki, hogy ne utazzon haza, amíg a teljes körzetet meg nem tisztítják.
- Ezt nekem nem mondta.
- Nos, akkor gondoskodj róla, hogy minden egyes fészket kiirtsanak, különös tekintettel a házaitok, a pékség környékére és minden olyan helyre, ahol Peeta esetleg járhat. Attól tartok, reális a veszélye, hogy akár egyetlen vadászdarázs csípés is elég lehet ahhoz, hogy visszavesse a javulást. Akár teljesen vissza is térhet oda, ahonnan indult, semmissé téve minden idáig elért javulást vagy akár az összes emlékét is elveszítheti - bár ez azért talán elég valószínűtlen. Katniss, egyetlen szúrás akár az életének is véget vethet.

Hirtelen rengeteg borzalmas kép tölti be a fejemet: hogy Peeta szíve megáll, vadászdarázs csípések, az a dühös fiú, akit a mentőcsapat visszahozott a 13. körzetbe.
- Tehát ma az az egyetlen feladatunk, hogy elérjük, egyetlen vadászdarázs se maradjon a 12. körzetben?
- Igen. És tartsd távol Peetát ettől az egésztől. Ne legyen a környéken, amikor ez zajlik.
Az orvos elmond még néhány fontos tudnivalót és figyelmeztet, hogy én magam is legyek nagyon óvatos.
Első utam Haymitch-hez vezet és szerencsém van: még nem feküdt le. Épp egy katalógust lapozgat. Elmagyarázom, mit szeretnék és magammal viszem Peetához.
Bedübögök és olyan hosszan nyomom a csengőt, amíg csak bírom. Forr bennem a düh.
- Hoztam melléd egy bébiszittert. El ne merd hagyni a házat a mai napon!
- Katniss, mi folyik itt? - Peeta ártatlan hangja szöges ellentétben áll saját éles hangommal.
- Ó, minden teljesen rendben, eltekintve attól az aprócska ténytől, hogy nem szabadna a 12. körzet közelében tartózkodnod.
Kiderült a titka.
- Nem akartam, hogy egyedül legyél. Ezen a héten semmiképp. - próbál puhítani. Nem érdekel, milyen jól tud érvelni, ezt most nem veszem be.
Csak ekkor esik le, hogy ez egy különösen szerencsétlen júliusi hét. Ezért nem volt hajlandó békén hagyni tegnap, feltétlenül segítenem kellett neki a sütésben. De ma nincs erre időm. Megrázom a fejem.
- Jól vagyok. Most pedig el kell intéznem valamit.
Peetát Haymitch kezei közt hagyom. Delly kellemesebb bébiszitter lenne, de Peeta most megérdemli, hogy bűzölgő mentorunkkal töltse a napot.
- Maradj. Vagy balhét csapok! - Fenyegetem meg és ezúttal komolyan is gondolom. Nem játszom a szépet.

Magamra öltöm a borzalmas vegyvédelmi egyenruhát és vadászni indulok. A csapat már elvégezte az irtást a városközpontban. Három fészket találtak, főleg a bontásra ítélt lebombázott épületek közelében. Mivel Peeta benn tartózkodik, következőnek a Győztesek Falujában irtanak. A szakemberek szagtalan gázt használnak, ami megöli a vadászdarazsakat, de más méheket vagy darazsakat nem. A hatás azonnali, így nem tudnak már messze szállni vagy új fészkelőhelyet találni. Az egyenruha megvéd a csípésektől, ami jól jön, mert a tetemeket össze kell szedni és egy légmentesen záródó edénybe kell gyűjteni, amiről majd később gondoskodnak. Nem jelentkezek önként erre a feladatra. A Győztesek falujában az egyetlen fészek Haymitch pincéjében, a párkány mögött van. Amikor arra járunk, bekukkantok Peeta ablakán. Peeta a nappaliban járkál fel-alá egy horkoló férfi éber felügyelete alatt. A horkolást már azelőtt meghallom, hogy a tornácra lépnék.
A csapat körbejár a Peremben és az elhagyatott házak környékén találnak újabb fészkeket. Becsukom a szemem, amikor elsétálok egykori házunk előtt és letérek az útról, amikor a régi barátaim házai előtt megyünk el.
Órákig tart, mire teljesen feltérképezzük a rétet és az erdőt. Megpróbálok minden egyes fészekre visszaemlékezni, amit el szoktam kerülni, amikor kinn vadászok. Még a tóhoz is elmegyünk, hátha egyszer meg kell tanítanom Peetát úszni. Amikor már minden lehetséges helyszínt bejártunk a 12. körzetben, a csapat megkér, hogy szóljak azonnal, ha bármikor újabb fészket találok. A szakemberek késő este távoznak, én pedig beugrok a Haymitch-mentes Peetához, hogy mostantól szabadon járhat-kelhet.
Bezárkózom a fürdőszobába s olyan sok buborékkal töltöm fel a kádat, hogy egy feneketlen tóhoz is elég lenne. A kék hab a kád túlfolyója fölé ér. Olyan, mintha terjedni készülne, de csak egyre magasabbak lesz, majd sisteregve zuhan a vízbe.
Az egyik lábam a víz felett lóg, miközben azon viaskodom magammal, belemerüljek-e a habokba. Végül elmerülök benne, levetve magamról a nyomasztó nap terheit.
Csak arra vágyom, hogy egyedül lehessek. És hogy ujjaimat és lábujjaimat úgy kiszívja a víz, hogy olyanok legyenek, mint a rózsaszín szilva.
Olyan csönd van a vízben. Tudok gondolkodni. Rendet rakni a fejemben. Semmi mást nem hallani, csak a buborékok hangját, amint beleolvadnak a vízbe.
De ezen túl meghallom a lépteket, amelyek egyre közelebb kerülnek kicsi oázisomhoz.

- Menj el, Peeta - morgom, amikor bekopogtat.
- Nem akartam, hogy aggódj! - süt a hangjából az őszinteség.
Elmerülök a vízben, figyelmen kívül hagyva, hogy Peeta félbeszakította fürdőzésemet és helyette inkább a meleg vízre próbálok koncentrálni és arra, ahogy a hajam az arcom fölé kígyózik. Ha elég sokáig benn maradok, Peeta elmegy.
Ez azonban csak fokozza az ajtókilincs által keltett szinte kétségbeesett hangzavart.
Nem törődve azzal, hogy megtörülközzek, felkapok egy köntöst, fellocsolva a padlót a rólam lecsepegő vízmennyiséggel.
- Életed hátralévő részében életmentő injekciót kell tartanod magadnál. - dühöngök. - Talán ezt is elmondhattad volna. - trappolok az ajtóhoz, amit aztán kivágok.
Az én dühöm mellé Peeta szégyene párosul, fejét lehajtja, szemei bocsánatért könyörögnek.
- Nem teheted ezt velem! - fojtom belé a szót. - Én... - hangom megbicsaklik.
Peeta lép felém egyet, mintha meg akarná veregetni a karomat. Csakhogy ilyet ő sosem tesz.
Lábai kirepülnek alóla, így elzúg a vizes csempén. Én is vele együtt esek.
Valahonnan a gyomromból indul ki és kuncogássá alakul, amit - pedig próbálom, amennyire csak bírom - nem tudok magamban tartani. Kontrollálatlan nevetés válik belőle. Rövid hatásszünet után Peeta is becsatlakozik.
És akkor egyszer csak ott fekszünk, elterülve a fürdőszoba padlóján, szó szerint fetrengve a nevetéstől. Felsóhajtok és ellazulok.
Peeta kihasználja az alkalmat és egy gyors csókot nyom az ajkamra. Mivel én habozok, ajkai csak súrolják az enyémeket.
Ami azt illeti, nem is egyszerű dühösnek lenni rá túl hosszú ideig.
Pulzusom felgyorsul.
- Nem titkolhatsz el előlem ilyen dolgokat! - mondom neki, amikor vizes hajam egy pillanatra a szájába hullik. Nehéz a témánál maradni egyébként. Köntösöm felülről kicsit többet mutat, mint az illendő, de Peeta megigazítja. Arcom lángba borul, míg eszembe nem ötlik, hogy dühösnek kellene lennem rá.
Peeta nyel egyet és megrázza a fejét.
- Ostoba voltam... Nem akartam, hogy aggódj. El akartam mondani neked. Nem teszek ilyet máskor.
És Peeta Mellarknak hirtelen elakad a szava.
- Nem teheted... - mondom. - Nem lehetsz beteg! - Mit tennék, ha az lenne? - Szükségem van rád!

Farkasszemet nézünk, és nem én akarok először félrenézni. Olyan, mintha a Peeta a végtelen semmibe bámulna belém. Mintha látná, milyen érzéketlen utánzat vagyok. Látja a fájdalmat. A vágyat.
Végül pislogok egyet.
- Hogy mi van? - húzza össze Peeta a szemöldökét. Hallotta, amit mondtam, de úgy tűnik, nehézségei támadnak annak megértésével.
- Szükségem van rád - motyogom a nedves homokszínű csempe irányába. Felülök, átölelem magam és háttal a fürdőkádnak dőlök. Ez nem egy szerelmi vallomás, hanem egyszerű ténymegállapítás.
- Szükséged? - játszik Peeta a szavakkal. Elmosolyodik, mintha épp most értette volna meg egy zseniális vicc poénját.
- Nekem is szükségem van rád! - Ép lábával az enyémbe rúg.
Mindig is rejtjelezve beszéltünk egymással, de ez azt jelenti, Peeta meg is értette mondanivalómat.
A lábunkat és a mögöttük lévő szekrényt bámulom.
- Te el sem tudod képzelni, nekem mekkora szükségem van rád! - Kezével közrefogja arcomat, hogy nyomatékot adjon szavainak. Én a túlélésről beszéltem - hogy nélküle egyszerűen nem ülhetnék itt. Ő azonban nem friss vízre, táplálékra és feje feletti tetőre gondol. - Minden egyes nappal még nagyobb szükségem van rád!
Peeta orrával az arcomon halad felfelé.
- Több ez, mint szükség. - Vár, amíg orra a fülemhez ér. - Szeretlek.

Ez már nem titkos kód. És ezúttal nem véd meg a takaró vagy az éjjel jótékony sötétje. Az ablakon becsordogáló fény nem teszi ezt kevésbé olyanná, mintha álom lenne, egy régi emlék egy másik időből.
Minden rendben lesz. Minden rendben lesz. Minden rendben lesz. Mondogatom magamban.
- Jó - nyelek egyet és lesütött szemmel a hosszú, fehér fürdőköpenyem szegélyére koncentrálok.
Másodpercek telnek el, mire képes vagyok összpontosítani a légzésemre.
- Nem kell, hogy viszonozd. Nem várom el tőled. - mondja a hangjával a kelleténél kicsit több melegséggel. - Szeretlek. Ez van. És ez most elég nekem.
Peeta megfeszíti lábujjait, mintha fel szeretne kelni. Engedek a kísértésnek és ránézek. Peeta azt várja, mondjak valamit. Bármit. Mindegy, csak ne a lábujjkörmeimet bámuljam. De ma már kicsalogatott belőlem egy vallomást.
Peeta a padlóra teszi kezeit, felállni készül.
- Várj!

Úgyhogy én mozdulok előbb. Ajkai először lágyak, puhák, követik az általam meghatározott irányt. Csókunk aztán ismét olyan szenvedélyessé válik, hogy a végére alig kapok levegőt - és ez mostanában egyre gyakrabban előfordul.
Most már Peeta ölében vagyok, ahogy mindketten egyre közelebb húzódunk egymáshoz.
- Abba ne hagyd! - Sóhajtok fel, amikor levegő után kapkod. - Még kell belőle.
Nálam az előny. Peeta nem tud felállni. Kezemet a tarkójára kulcsolom.
Nem tudom elég erősen csókolni. Pár perccel ezelőtt érzett dühöm ugyanolyan intenzitású szenvedéllyé alakul. Tűz lángol ereimben és nem tudom, mit kezdjek ezzel.
A fürdőszobában kézzel tapintható a ragacsos forróság. A levegő páradús, érzem az izzadságot a köntösöm alatt. Megfogom Peeta ingének alját és áthúzom a feje felett.
- Segítek - mondom.
Egy, a mellkasán lévő rózsaszín heg felé mozdulok. Megcsókolom és beültetett bőrének határvonalai felé folytatom utamat. De nem is a csók a helyes kifejezés. Nedves és sikamlós. Van valami hívogató Peeta foltos hegeiben. Minden egyes heg szinte könyörög, hogy addig csókoljam, amíg el nem halványul.
Peeta ujjai a köntösöm szélén állnak lesben. Peeta egy lopott pillantással esedezik engedélyért.
Először a köntös gallérjának szélét követi ujjaival, majd kezeit szabadon lévő vállaimra csúsztatja. Onnan indul, majd csókjaival fokozatosan egyre lejjebb halad, kezeivel gondosan fedezi fel ezen területeket, ahogyan korábban a sötétben is tette. Csakhogy világosban minden más. Sokkal valóságosabb. Nem rejthetjük el sebeinket egymás elől. Nem. Ott vannak a szemünk előtt, emlékeztetőül, hogy mindezen együtt mentünk keresztül, egy újabb dolog, amely összeköt minket.
Kezeimet lecsúsztatom Peeta vállán. Bőre puhább, mint lennie kellene, kezeim bizseregnek, ahogy siklanak rajta. Nedves hajam szétterül Peeta vállán, ahogy fejemet az övé alá csúsztatom.
- Mi lenne ha...? - lehelem a nyakába, csak hogy még közelebb húzzam magamhoz, mintha nem lennék hajlandó többé elengedni.
Peeta ujjaival szórakozottan követi a lengén rám borított köntös szélét.
- Hmmm. - szorítom magamhoz, immáron hallom Peeta szívének dobogását.
Jó érzés ilyen közel lenni hozzá, hogy immáron eggyel kevesebb titkunk van egymás előtt.
Engedek szorításomon, elhúzódom, hogy Peeta is ellazulhasson. Mellkasa kivörösödött. Biztos vagyok benne, hogy az én arcom is.
- Te - Peeta hangja soha nem volt még ilyen fátyolos. - Te...
- Csssss. - Szakítom félbe szemeimet forgatva.

Lépések zaja hallatszik a folyosón. Most már Peeta is hallja. Egymásra nézünk. Valamelyikünknek ki kell mennie és elhessegetni az illetőt. Bármi is alakult közöttünk, kiderült.
- Peeta! - suttogja Haymitch olyan hangosan, hogy felmerül bennem, hogy talán még a füle is tele van alkohollal. - Hol lógott ki az a fiú?
- Ne! - üzenem Peetának szemeimmel.
Kibogozom magam Peeta öleléséből, visszahúzom a vállamra a köntöst, mély levegőt veszek, kivágom az ajtót és a korábbinál lényegesen szárazabban lépek ki a folyosóra.
- Keres valamit? - kérdezem Haymitch-et vádlón.
- Abban reménykedtem, hogy kölcsönadsz egy kis piát. - blöfföl. - Rejtegetsz belőle valamennyit?
Naná, hogy tartok fehérszeszt az emeleti fürdőszobában. Vészhelyzet esetére tettem el belőle a pincébe is, de tudom, hogy Haymitch-é sem fogyott még el, hisz nemrégiben jött a legutóbbi szállítmány.
- Mind elfogyott - meg sem kell erőltetnem magam, hogy hazudjak.
- Akkor már megyek is. - Haymitch megfordul és indulni készül.
Majdnem megköszönöm, hogy legalább félig sikerült Peetára vigyáznia. Jó tudni, hogy lehet bízni benne.
- Jó éjszakát - szűröm a fogaim között.

Peeta ezt a pillanatot választja, hogy véletlenül belelépjen Kökörcsin vizes táljába.
- Átkozott macskája. - szitkozódom.
- Elég nagy macska lehet - incselkedik Haymitch.
- Bocsi - hallatszik a félhangos suttogás a fürdőszobából.
Én pedig majd elsüllyedek zavaromban.
- Akkor én nem is zavarnék tovább - húzza fel szemöldökét Hamitch. Azonnal be is zárja maga mögött az ajtót.

Én pedig ott állok fázva, vizesen és zavarban...

Forrás: Fanfiction.net

Folytatás: Vasárnaponként