A Kiválasztott epilógusának előtörténete. Hogyan szedi össze magát Katniss és Peeta darabjaikból és hogyan kezdik újra az életet. Az Éhezők Viadala sorozat 4. kötetének rajongói változata. Titkos kenyérpirítás, sok-sok történés, részeg Haymitch és egyebek. Katniss és Peeta történetének lezárása 23 fejezetben.
"Peeta meg én elválaszthatatlanok leszünk. Azért néha előfordul, hogy meg kell kapaszkodnia egy szék támlájában, hogy megvárja, amíg elmúlik a roham. Engem pedig rémálmok gyötörnek – mutánsok és elveszett gyerekek kísértenek álmomban –, és üvöltve ébredek az éjszaka közepén. De ilyenkor Peeta a karjába zár, és megnyugtat. Végül megcsókol.
Egyik éjszakán megint elfog az az érzés – az éhség, ami rám tört a tengerparton –, és megértem, hogy ennek mindenképpen így kellett történnie. Hogy a túléléshez nem a Gale-ben lobogó tűzre, a lelkében izzó haragra és gyűlöletre van szükségem. Abból ugyanis bennem is van elég. Nekem tavasszal a pitypangra van szükségem. Az élénksárga virágra, amelyik az újjászületést jelenti – a pusztítás helyett. Nekem az ígéret kell, hogy bármilyen szörnyű veszteségeket szenvedtünk is el, lehet folytatni az életet. És minden jóra fordulhat. Ezt pedig csak Peeta tudja megadni nekem."*
Egyik éjszakán megint elfog az az érzés – az éhség, ami rám tört a tengerparton –, és megértem, hogy ennek mindenképpen így kellett történnie. Hogy a túléléshez nem a Gale-ben lobogó tűzre, a lelkében izzó haragra és gyűlöletre van szükségem. Abból ugyanis bennem is van elég. Nekem tavasszal a pitypangra van szükségem. Az élénksárga virágra, amelyik az újjászületést jelenti – a pusztítás helyett. Nekem az ígéret kell, hogy bármilyen szörnyű veszteségeket szenvedtünk is el, lehet folytatni az életet. És minden jóra fordulhat. Ezt pedig csak Peeta tudja megadni nekem."*
Csönd. Ez jellemzi a körzetet a következő napokban, hetekben. Az újjáépítések lassan eljutnak az ország összes háború sújtotta részére. És néhány napig, amíg a távolsági vasúti síneket felújítják, a körzet csak légpárnással lesz elérhető - amit viszont csak magasabb rangú célokra használnak. Szerencsére Plutarch-ot és az énekes műsorát nem olyan sürgős meglátogatnom. Viszont ezalatt a néhány kellemes nap alatt csak telefonon vagyunk elérhetőek.
- Egyszerűen örülünk a nyugalomnak - válaszolja Peeta a riporterek kérdésére. - Most, hogy vége a vérontásnak egy röpke pillanatra még boldog is lehet az ember.
Ebben a boldog nyugalomban én is jobban érzem magam. Peeta jelenléte állandó és így, hogy folyamatosan karjaiban tart, a perzselő nyári éjszakákon úgy érzem, elolvadok. És talán épp ez a forróság okozza, hogy a dolgok lassan magasabb sebességfokozatba kapcsolnak...
- Egyszerűen örülünk a nyugalomnak - válaszolja Peeta a riporterek kérdésére. - Most, hogy vége a vérontásnak egy röpke pillanatra még boldog is lehet az ember.
Ebben a boldog nyugalomban én is jobban érzem magam. Peeta jelenléte állandó és így, hogy folyamatosan karjaiban tart, a perzselő nyári éjszakákon úgy érzem, elolvadok. És talán épp ez a forróság okozza, hogy a dolgok lassan magasabb sebességfokozatba kapcsolnak...
##
- Tudod, mit szeretnék? - tűnődik Peeta egy éjszaka olyan halkan, hogy nem vagyok biztos benne, hogy tényleg hallom is, amit mond. - Szeretnélek feleségül venni.
Sokkal inkább úgy tűnik, mintha egy ábrándjaiban elveszett fiúcska volna, nem pedig mintha komolyan gondolná, úgyhogy beszállok suttogó játékába: - Megint? - lehelem.
Mintha Peeta elfelejtené a szabályokat megtöri a csendet.
- Megint??? - teszi fel a kérdést hangosan, zaklatott, kissé ijedt hangon, amit akkor használ, ha egy emléket nem tud a helyére tenni. - De mi...
- Valaki azt mondta az egész országnak, hogy már megtettük. - Egyik ujjamat lassan végighúzom Peeta alkarján, mintha meg akarnám nyugtatni, hogy csak fekszek itt és élvezem az estét.
- Óóóóó.
Peeta kibogozza lábait az enyéim közül, felül és nekidől a háttámlának, csöndesen próbálja megkülönböztetni fényes, valótlan emlékeit a matt valóságtól.
- De nem tettük meg. - Hangjából eltűnik a bizonytalanság minden cseppje.
- Számít? - Begubózom a gyűrött takaróba, egyértelműen jelezve, hogy terveim között az alvás és nem pedig a beszélgetés szerepel.
Az ablakból besütő holdfény megcsillan Peeta száján, aminek ízét még mindig érzem a számban, egyfajta sós emlékeztetőjeként a szélrohamszerű levegővétel nélküli csókoknak, amelyből végül valami több lett.
- Igen. - Peeta válasza nem hagy maga után kétségeket.
Nekem nem számít. Nem vágyom a látványos, zűrzavaros kavalkádra.
- Nincs is Törvényszék. - emlékeztetem.
De amint a szavak kicsúsznak a számon, csak a fekete, parázsló hamutörmelékre tudok gondolni, és hogy beletiportam Peeta álmaiba.
Tudom, hogy neki ez igenis fontos. Van valami, amit szeretne: egy emlékkel kitölteni az űrt. Haymitch elmondta, amikor meglátogattam. Csak ez az oka, hogy még mindig itt vagyok az ágyban viszonylag higgadtan és nem kapom fel a csizmám és rohanok ki az ajtón, mintha az életem múlna rajta.
Újra és újra lejátszottam ezt a fejemben, boncolgattam, heteken át gondolkodtam rajta. Nem volt szükségem persze hetekre, nem igazán volt.
Peeta megérdemli, hogy álmai valóra váljanak, még ha én nem is érdemlem meg őt.
Annyira kétségbeesetten szeretném most nem elszúrni. Azt szeretném, ha mondana nekem valamit, bármit, amiből rájöhetek, mit is gondol.
Peeta azonban kipattan az ágyból, gyorsabban, mint vártam, felkapja a nadrágját, pedig szeretném, ha maradna, ha kisimítaná a fülemből a hajamat, míg álomba merülök.
Túl kótyagos a fejem, hogy utána menjek, úgyhogy félálomban hallom, amint lenn sétál a földszinten és magában beszél.
- Gyere vissza az ágyba - kiáltok le neki, miközben Haymitch szavai visszhangoznak a fejemben.
Sokkal inkább úgy tűnik, mintha egy ábrándjaiban elveszett fiúcska volna, nem pedig mintha komolyan gondolná, úgyhogy beszállok suttogó játékába: - Megint? - lehelem.
Mintha Peeta elfelejtené a szabályokat megtöri a csendet.
- Megint??? - teszi fel a kérdést hangosan, zaklatott, kissé ijedt hangon, amit akkor használ, ha egy emléket nem tud a helyére tenni. - De mi...
- Valaki azt mondta az egész országnak, hogy már megtettük. - Egyik ujjamat lassan végighúzom Peeta alkarján, mintha meg akarnám nyugtatni, hogy csak fekszek itt és élvezem az estét.
- Óóóóó.
Peeta kibogozza lábait az enyéim közül, felül és nekidől a háttámlának, csöndesen próbálja megkülönböztetni fényes, valótlan emlékeit a matt valóságtól.
- De nem tettük meg. - Hangjából eltűnik a bizonytalanság minden cseppje.
- Számít? - Begubózom a gyűrött takaróba, egyértelműen jelezve, hogy terveim között az alvás és nem pedig a beszélgetés szerepel.
Az ablakból besütő holdfény megcsillan Peeta száján, aminek ízét még mindig érzem a számban, egyfajta sós emlékeztetőjeként a szélrohamszerű levegővétel nélküli csókoknak, amelyből végül valami több lett.
- Igen. - Peeta válasza nem hagy maga után kétségeket.
Nekem nem számít. Nem vágyom a látványos, zűrzavaros kavalkádra.
- Nincs is Törvényszék. - emlékeztetem.
De amint a szavak kicsúsznak a számon, csak a fekete, parázsló hamutörmelékre tudok gondolni, és hogy beletiportam Peeta álmaiba.
Tudom, hogy neki ez igenis fontos. Van valami, amit szeretne: egy emlékkel kitölteni az űrt. Haymitch elmondta, amikor meglátogattam. Csak ez az oka, hogy még mindig itt vagyok az ágyban viszonylag higgadtan és nem kapom fel a csizmám és rohanok ki az ajtón, mintha az életem múlna rajta.
Újra és újra lejátszottam ezt a fejemben, boncolgattam, heteken át gondolkodtam rajta. Nem volt szükségem persze hetekre, nem igazán volt.
Peeta megérdemli, hogy álmai valóra váljanak, még ha én nem is érdemlem meg őt.
Annyira kétségbeesetten szeretném most nem elszúrni. Azt szeretném, ha mondana nekem valamit, bármit, amiből rájöhetek, mit is gondol.
Peeta azonban kipattan az ágyból, gyorsabban, mint vártam, felkapja a nadrágját, pedig szeretném, ha maradna, ha kisimítaná a fülemből a hajamat, míg álomba merülök.
Túl kótyagos a fejem, hogy utána menjek, úgyhogy félálomban hallom, amint lenn sétál a földszinten és magában beszél.
- Gyere vissza az ágyba - kiáltok le neki, miközben Haymitch szavai visszhangoznak a fejemben.
##
- Itt járt a minap a barátod - néz rám Haymitch, amikor átviszek neki egy vekni kenyeret a vacsorájához.
A hangjából úgy ítélem meg, nem a szokásos társasági vagy hogylét iránt érdeklődő látogatásról van szó.
- Úgy tűnik, fel szeretne tenni neked egy kérdést.
Nyilván ezúttal nem a megváltoztatott emlékekkel kapcsolatban vagy annak kapcsán, van-e még elegendő fejfájás csillapító gyógyszerünk.
- Megint.
Nem most hallom ezt először. A bulvárlapok majd megőrülnek Peeta múltkori kapitóliumi látogatása miatt. Amennyire csak lehet, megpróbálom figyelmen kívül hagyni, hogy az elmúlt néhány hétben a szomszédaim gyanúsan széles mosollyal méregetnek kíváncsian. Tudni szeretnék, vajon igaz-e, hogy Peeta hozott-e nekem valamit, kérdezett-e tőlem valamit. Ilyenkor elmosolyodok és elmondom, milyen finom volt a csokoládé. Alig várom, hogy itt is újra megnyíljon az édességbolt.
Leülök az asztalhoz Haymitch-csel, és azt kívánom, bárcsak inkább elmosogattam volna, ahelyett, hogy önként vállalom, hogy megbizonyosodok róla, hogy Haymitch valami normális kaját is eszik. A kíváncsiskodó szomszédok csak egy dolog. Az viszont, hogy Haymitch időt szakít arra, hogy beszéljen velem, már sokkal komolyabb ügy.
- Úgy gondoltam, tudnod kellene róla. - folytatja.
Nehogy valami hülyeséget csinálj.
Haymitch előás egy jobb sorsra való kést és megtámadja vele a még mindig gőzölgő kenyeret.
- Ez a fiú sosem változik meg. - forgatja szemeit. - Nem is értem, mivel tömöd a fejét.
Lehajtja az utolsó kortyot az üvegből, majd hangosan leteszi azt kettőnk közé.
Egész komoly gyűjteménye van üres üvegekből az asztalon. A szobában, mint mindig, most is félhomály uralkodik, de úgy tűnik, mintha pár napja Haymitch feltakarított volna.
- Nagyon sokat javult. Nem szeretném, ha visszaesne. - Hangjából süt a vád. - Te igen?
Bűntudatot ébreszt. Haymitch mindig is pontosan tudta, hogyan vegyen rá dolgokra. Hirtelen a körmöm köti le minden figyelmemet.
Megvonom a vállam, mintha nem lennék biztos benne, mire is gondol. Tudom, Haymitch mit kér tőlem - már ha képes vagyok bármit is érezni az odaadó fiú iránt, aki megszámlálhatatlan alkalommal mentette már meg az életemet.
- Ez nem elég? - kérdezem és hirtelen kétségbeesek a gondolatra, hogy az, hogy még az is kevés, hogy megosztom Peetával az életem, a házam, az ágyam, hogy mindez csak egy önző trükk részemről, hogy már megint én használom ki őt.
De ez nem olyan egyszerű, hogy mit teszek és mit nem. Peeta fejében van a dolog nyitja, hogy ő úriember módjára szeretné helyesen intézni a dolgokat, magyarázza Haymitch.
Ez mondjuk elég világos. Korábban is éreztem már a jeleit.
Hónapok elteltével végre elégedett vagyok azzal, ahol tartunk. Úgy látszik, ettől Peeta csak még többre vágyik. Viszont jelenleg ezt a többet nem biztos, hogy meg tudom adni neki.
- Amiatt parázik, hogy egy nap majd arra ébred, hogy valaki elvisz, hogy megsérülsz vadászat közben, hogy visszatoloncolnak a Kapitóliumba, hogy meggondolod magad és valaki mást választasz. De nem fogsz mást választani, ugye?
Úgy tűnik, Haymitch sosem fogja már tudni burkoltan elmondani a dolgokat. Őszinte és vádjaival tovább kerget a bűntudatba. De ez most annál is sokkal rosszabb. Ezt a sebet valaki állandóan feltépi.
- Miért mondja ezt? - kérdezem vádlón.
- Választhatod Peetát. - vet egy pillantást a tévére. - Vagy Primet. - mondja komoran. Húgom szellemének felemlegetését valószínűleg azért teszi, mert úgy véli, vele foglalkoztam magányosan töltött heteim alatt. - Szedhetsz gyógyszereket. Vagy valami mást. - pillant Haymitch a hozzá legközelebb álló üres üvegre. - Mindig van választási lehetőség.
Hagyom, hogy szavai átjárják a gondolataimat. Mit választott Haymitch. Mit választott anyukám. Peeta is egy választási lehetőség. És nem mindig tűnt úgy, hogy ez így van. Mindig is erőltették. Peeta olyan számomra, mint egy apró fényes tárgy a doboz alján: arra vár, hogy megragadjam. Csak amikor a markomba zárom, akkor jövök rá, hogy csapdába estem, a túl-szép-ahhoz-hogy-igaz-legyen helyzet csak azzal végződhet, hogy el kell engednem vagy megsérülök.
Haymitch meghozta a maga döntését. Én nem tudom rávenni magam, hogy meghozzam a sajátomat. Néha azt hiszem, már majdnem elég erős vagyok, hogy lássam, hogyan tovább. Egyszer majd. Talán nemsokára.
És valahogy az esti kenyér kézbesítés életre szóló leckévé alakul.
- Van még időd. - bizonygatja Haymitch. - Peeta valószínűleg az örökkévalóságig képes lenne rád várni, de tényleg azt akarod, hogy várjon? Azok után, amin keresztül ment?
Peeta boldog. Valószínűleg most a legboldogabb mióta hazajött. Süt. Fest. Azóta a bizonyos éjszaka óta soha nem enged el csók nélkül. De megérdemli, hogy még boldogabb legyen.
A legfrissebb üres üveget vizsgálgatom, hogy eltereljem saját gondolataimat. Barna, nem tiszta. Ebben a hónapban Haymitch a különböző sörfajtákat iszogatja. Azóta többet nevet, ritkábban üti ki magát. Időnként gyakorlatilag vidám. Sajnos, amikor magánál van, megered a szava, csak úgy áradnak belőle a jótanácsok. Ami jól jött volna az elmúlt években, amikor a legtöbb, amit tanácsolni tudott, két szóból állt.
- És mi a helyzet magával, Haymitch? - kérdezem egy rövid szünet után. Kell, hogy legyen még valami az alkoholon és azon kívül, hogy a szomszédok őrült gyermekei után kémkedik.
- Mindenem megvan, amire vágytam, nem? - horkan fel. - Nagy ház. Bosszantó szomszédok. Udvar, tele állatokkal.
Felvillantja elszíneződött fogaival teli mosolyát, ami önkéntelenül is vonzza az ember tekintetét.
És talán tényleg megvan, mindene, amire vágyott. Immáron nem kell évről-évre asszisztálnia alultáplált gyerekek halálához. Nincs többé Snow, meg az ő fenyegetései és mérgei. És ami a legfontosabb, immáron nincsenek békeőrök és féllábú, egykori viadal győztesek sem korlátozzák az általa elfogyasztott alkohol mennyiségét.
Ráeresztek egy félmosolyt, remélve, hogy legalább egy kicsit boldogabb, mint korábban volt.
- Itt vagyunk magának mi. - rántom meg a vállam, lazán, amolyan Effie-s stílusban.
- Ezekkel az átkozott libákkal kevesebb gond van, mint veletek - szid meg.
Felállok, elindulok a konyha felé. Behozok Haymitchnek egy kis puha, frissen kisült kenyeret, hússzeletekkel és sajttal megszórva. Tányérra teszem és viszek mellé egy jéghideg bontatlan barna üveget.
- Ők nem hoznak magának ilyet.
- Tudtam, hogy megvolt az oka, amiért épp téged választottalak. - mosolyodik el.
A hangjából úgy ítélem meg, nem a szokásos társasági vagy hogylét iránt érdeklődő látogatásról van szó.
- Úgy tűnik, fel szeretne tenni neked egy kérdést.
Nyilván ezúttal nem a megváltoztatott emlékekkel kapcsolatban vagy annak kapcsán, van-e még elegendő fejfájás csillapító gyógyszerünk.
- Megint.
Nem most hallom ezt először. A bulvárlapok majd megőrülnek Peeta múltkori kapitóliumi látogatása miatt. Amennyire csak lehet, megpróbálom figyelmen kívül hagyni, hogy az elmúlt néhány hétben a szomszédaim gyanúsan széles mosollyal méregetnek kíváncsian. Tudni szeretnék, vajon igaz-e, hogy Peeta hozott-e nekem valamit, kérdezett-e tőlem valamit. Ilyenkor elmosolyodok és elmondom, milyen finom volt a csokoládé. Alig várom, hogy itt is újra megnyíljon az édességbolt.
Leülök az asztalhoz Haymitch-csel, és azt kívánom, bárcsak inkább elmosogattam volna, ahelyett, hogy önként vállalom, hogy megbizonyosodok róla, hogy Haymitch valami normális kaját is eszik. A kíváncsiskodó szomszédok csak egy dolog. Az viszont, hogy Haymitch időt szakít arra, hogy beszéljen velem, már sokkal komolyabb ügy.
- Úgy gondoltam, tudnod kellene róla. - folytatja.
Nehogy valami hülyeséget csinálj.
Haymitch előás egy jobb sorsra való kést és megtámadja vele a még mindig gőzölgő kenyeret.
- Ez a fiú sosem változik meg. - forgatja szemeit. - Nem is értem, mivel tömöd a fejét.
Lehajtja az utolsó kortyot az üvegből, majd hangosan leteszi azt kettőnk közé.
Egész komoly gyűjteménye van üres üvegekből az asztalon. A szobában, mint mindig, most is félhomály uralkodik, de úgy tűnik, mintha pár napja Haymitch feltakarított volna.
- Nagyon sokat javult. Nem szeretném, ha visszaesne. - Hangjából süt a vád. - Te igen?
Bűntudatot ébreszt. Haymitch mindig is pontosan tudta, hogyan vegyen rá dolgokra. Hirtelen a körmöm köti le minden figyelmemet.
Megvonom a vállam, mintha nem lennék biztos benne, mire is gondol. Tudom, Haymitch mit kér tőlem - már ha képes vagyok bármit is érezni az odaadó fiú iránt, aki megszámlálhatatlan alkalommal mentette már meg az életemet.
- Ez nem elég? - kérdezem és hirtelen kétségbeesek a gondolatra, hogy az, hogy még az is kevés, hogy megosztom Peetával az életem, a házam, az ágyam, hogy mindez csak egy önző trükk részemről, hogy már megint én használom ki őt.
De ez nem olyan egyszerű, hogy mit teszek és mit nem. Peeta fejében van a dolog nyitja, hogy ő úriember módjára szeretné helyesen intézni a dolgokat, magyarázza Haymitch.
Ez mondjuk elég világos. Korábban is éreztem már a jeleit.
Hónapok elteltével végre elégedett vagyok azzal, ahol tartunk. Úgy látszik, ettől Peeta csak még többre vágyik. Viszont jelenleg ezt a többet nem biztos, hogy meg tudom adni neki.
- Amiatt parázik, hogy egy nap majd arra ébred, hogy valaki elvisz, hogy megsérülsz vadászat közben, hogy visszatoloncolnak a Kapitóliumba, hogy meggondolod magad és valaki mást választasz. De nem fogsz mást választani, ugye?
Úgy tűnik, Haymitch sosem fogja már tudni burkoltan elmondani a dolgokat. Őszinte és vádjaival tovább kerget a bűntudatba. De ez most annál is sokkal rosszabb. Ezt a sebet valaki állandóan feltépi.
- Miért mondja ezt? - kérdezem vádlón.
- Választhatod Peetát. - vet egy pillantást a tévére. - Vagy Primet. - mondja komoran. Húgom szellemének felemlegetését valószínűleg azért teszi, mert úgy véli, vele foglalkoztam magányosan töltött heteim alatt. - Szedhetsz gyógyszereket. Vagy valami mást. - pillant Haymitch a hozzá legközelebb álló üres üvegre. - Mindig van választási lehetőség.
Hagyom, hogy szavai átjárják a gondolataimat. Mit választott Haymitch. Mit választott anyukám. Peeta is egy választási lehetőség. És nem mindig tűnt úgy, hogy ez így van. Mindig is erőltették. Peeta olyan számomra, mint egy apró fényes tárgy a doboz alján: arra vár, hogy megragadjam. Csak amikor a markomba zárom, akkor jövök rá, hogy csapdába estem, a túl-szép-ahhoz-hogy-igaz-legyen helyzet csak azzal végződhet, hogy el kell engednem vagy megsérülök.
Haymitch meghozta a maga döntését. Én nem tudom rávenni magam, hogy meghozzam a sajátomat. Néha azt hiszem, már majdnem elég erős vagyok, hogy lássam, hogyan tovább. Egyszer majd. Talán nemsokára.
És valahogy az esti kenyér kézbesítés életre szóló leckévé alakul.
- Van még időd. - bizonygatja Haymitch. - Peeta valószínűleg az örökkévalóságig képes lenne rád várni, de tényleg azt akarod, hogy várjon? Azok után, amin keresztül ment?
Peeta boldog. Valószínűleg most a legboldogabb mióta hazajött. Süt. Fest. Azóta a bizonyos éjszaka óta soha nem enged el csók nélkül. De megérdemli, hogy még boldogabb legyen.
A legfrissebb üres üveget vizsgálgatom, hogy eltereljem saját gondolataimat. Barna, nem tiszta. Ebben a hónapban Haymitch a különböző sörfajtákat iszogatja. Azóta többet nevet, ritkábban üti ki magát. Időnként gyakorlatilag vidám. Sajnos, amikor magánál van, megered a szava, csak úgy áradnak belőle a jótanácsok. Ami jól jött volna az elmúlt években, amikor a legtöbb, amit tanácsolni tudott, két szóból állt.
- És mi a helyzet magával, Haymitch? - kérdezem egy rövid szünet után. Kell, hogy legyen még valami az alkoholon és azon kívül, hogy a szomszédok őrült gyermekei után kémkedik.
- Mindenem megvan, amire vágytam, nem? - horkan fel. - Nagy ház. Bosszantó szomszédok. Udvar, tele állatokkal.
Felvillantja elszíneződött fogaival teli mosolyát, ami önkéntelenül is vonzza az ember tekintetét.
És talán tényleg megvan, mindene, amire vágyott. Immáron nem kell évről-évre asszisztálnia alultáplált gyerekek halálához. Nincs többé Snow, meg az ő fenyegetései és mérgei. És ami a legfontosabb, immáron nincsenek békeőrök és féllábú, egykori viadal győztesek sem korlátozzák az általa elfogyasztott alkohol mennyiségét.
Ráeresztek egy félmosolyt, remélve, hogy legalább egy kicsit boldogabb, mint korábban volt.
- Itt vagyunk magának mi. - rántom meg a vállam, lazán, amolyan Effie-s stílusban.
- Ezekkel az átkozott libákkal kevesebb gond van, mint veletek - szid meg.
Felállok, elindulok a konyha felé. Behozok Haymitchnek egy kis puha, frissen kisült kenyeret, hússzeletekkel és sajttal megszórva. Tányérra teszem és viszek mellé egy jéghideg bontatlan barna üveget.
- Ők nem hoznak magának ilyet.
- Tudtam, hogy megvolt az oka, amiért épp téged választottalak. - mosolyodik el.
##
Beleburkolózom a fehér lepedőbe és lemegyek a földszintre, ahol Peeta egy pohár jeges vizet szorongat.
Rám néz, álmos mosolya kicsit vidámabb lesz. Kihúzza a sajátja melletti széket és felém nyújtja a nyirkos poharat. Egy részem azt kívánja, bárcsak mindkettőnket belebugyolálnám ebbe a lepedőbe, és egyenesen visszabújhatnánk az ágyba, de azért kitartok.
Ragacsosan forró az éjszaka, az a fajta hőség van, amikor a szárítókötélre kitett ruha sem szárad meg rendesen. Letérdelek a kandalló elé és elhúzom az előlapot. Hónapok óta nem használtuk, így aztán köhécsel és köpköd, mire néhány sikertelen kísérlet után lassan életet lehelek belé.
Érzem, amint a lángok gyakorlatilag a mellkasomat nyaldossák, és hirtelen azt kívánom, bárcsak ittam volna egy kis vizet, mielőtt idejöttem.
- Katniss? - kérdezi Peeta ugyanazon a hangon, amellyel arra szokott figyelmeztetni, hogy be kellene vennem a gyógyszereimet.
Zavartan vállat vonok, és a konyha felé indulok. Előbb a jéghideg a víz. Majd miután megtalálom, amit keresek, a lepedő alá dugom és visszamegyek a kandalló előtti helyemre.
- Gyere ide. - mondom, anélkül, hogy bármit is elárulnék.
Peeta felsóhajt, lehajtja a maradék vizét és odajön hozzám.
- Menjünk vissza lefeküdni - mondja Peeta, majd széles gesztusokkal megigazítja körülöttem a lepedőt. Csak kettesben vagyunk, szóval nem számít, hogy van rajtam elrendezve az a lepedő, de ez a bensőséges mozdulat mindent megváltoztat.
- Arra gondoltam, megtehetnénk - és felemelem a kenyeret. Végül is ő volt az, aki felvetette ezt az egészet.
Peeta olyan sokáig nem szólal meg, hogy már azt hiszem, elszúrtam az egészet. Lehet, hogy ezzel kiváltottam egy rohamot, úgyhogy közben szemeimmel már Peeta gyógyszereit keresem, a telefont, bármit, ami segítséget nyújthat.
Már épp kezdenék teljesen bepánikolni, amikor Peeta megragadja a kezemet. - Biztos vagy benne?
És akkor rájövök, hogy Peeta nem egy rohammal, hanem a könnyeivel küszködik. Ahogyan mindig is, megpróbál előttem erősnek látszani. Csakhogy ő olyan erős, amilyen én sohasem leszek.
Peeta karjai közé bújok, fejemet a vállára hajtom.
- Ha te is akarod. - Kezdetektől fogva ez volt a terve: a titkos kenyérpirítás, amiről már a tavalyi interjún is beszélt, ezt szerette volna pár perccel korábban is és erre szeretett volna kérni Haymitch - a maga nem túl finom stílusában - hogy tegyem boldoggá Peetát.
Peeta lassan ereszti ki a levegőt. Nemet fog mondani. Meggondolta magát. Próbálom magam megerősíteni és felkészülni a megértő mosolyra. Aztán csak visszafekszünk az ágyba, mintha mi sem történt volna.
- Ez a korábbiak miatt van? - súgja. - Nem mondtam, hogy muszáj megtennünk.
- Eljött az ideje. - mondom tettetett magabiztossággal.
- Letérdeljek? - pillant a térde felé.
Megrázom a fejem. Semmi szükség rá. Egyszer is több volt, mint elég.
- Szerettem volna jól csinálni. - csókolja meg a fejem búbját. - Már mindent megterveztem.
Megcsókolom Peeta vállát. Semmi szükségem a tökéletességre.
- Egy piknik során. Kinn a zöldben. Naplementekor. - Peeta elveszik saját légváraiban, amelyeket a kedvemért építgetett. - Arra gondoltam, az tetszene. Már mindent kitaláltam.
Haymitch megmondta a múltkor, hogy hogy Peeta majd meg akar kérni, hogy mindent jól akar majd csinálni. Erre jövök én és hozok egy hirtelen döntést az éjszaka közepén. Ezt jobban át kellett volna gondolni, nem csak úgy a pillanat hevében cselekedni. Egy ilyen egész életet megváltoztató döntés esetében ez nem helyes.
Szemeim elkerekednek. Már mondanám, hogy mindent tönkreteszek. Hagynom kellett, hogy úgy csinálja, ahogy ő akarja, nem elrohanni a dolgokat. Egyszerűen csak jó ötletnek tűnt.
- Talán majd máskor. - hagyok fel az ötlettel és indulok, hogy eloltsam a nevetségesen tikkasztó tüzet.
Peeta megragadja a kezemet.
- Ez így tökéletes.
Peeta nem hagyja, hogy tiltakozni kezdjek, de megkér, hogy adjak neki néhány percet. Tekintete túlságosan reményteli ahhoz, hogy ellenkezni kezdjek.
Elpepecsel a konyhában és a szekrényekben, nem kétséges, hogy valami tökéletesebbel áll majd elő, mint az én hirtelen összedobott ötletem.
Leülök a kanapéra, távol a tűztől, félszemmel nézem, hogy Peeta felkap ezt-azt. Még a saját házába is átszalad. Elszundítok, miközben azon gondolkodom, hogyan változtak meg a dolgok közöttünk nem is olyan régen.
Rám néz, álmos mosolya kicsit vidámabb lesz. Kihúzza a sajátja melletti széket és felém nyújtja a nyirkos poharat. Egy részem azt kívánja, bárcsak mindkettőnket belebugyolálnám ebbe a lepedőbe, és egyenesen visszabújhatnánk az ágyba, de azért kitartok.
Ragacsosan forró az éjszaka, az a fajta hőség van, amikor a szárítókötélre kitett ruha sem szárad meg rendesen. Letérdelek a kandalló elé és elhúzom az előlapot. Hónapok óta nem használtuk, így aztán köhécsel és köpköd, mire néhány sikertelen kísérlet után lassan életet lehelek belé.
Érzem, amint a lángok gyakorlatilag a mellkasomat nyaldossák, és hirtelen azt kívánom, bárcsak ittam volna egy kis vizet, mielőtt idejöttem.
- Katniss? - kérdezi Peeta ugyanazon a hangon, amellyel arra szokott figyelmeztetni, hogy be kellene vennem a gyógyszereimet.
Zavartan vállat vonok, és a konyha felé indulok. Előbb a jéghideg a víz. Majd miután megtalálom, amit keresek, a lepedő alá dugom és visszamegyek a kandalló előtti helyemre.
- Gyere ide. - mondom, anélkül, hogy bármit is elárulnék.
Peeta felsóhajt, lehajtja a maradék vizét és odajön hozzám.
- Menjünk vissza lefeküdni - mondja Peeta, majd széles gesztusokkal megigazítja körülöttem a lepedőt. Csak kettesben vagyunk, szóval nem számít, hogy van rajtam elrendezve az a lepedő, de ez a bensőséges mozdulat mindent megváltoztat.
- Arra gondoltam, megtehetnénk - és felemelem a kenyeret. Végül is ő volt az, aki felvetette ezt az egészet.
Peeta olyan sokáig nem szólal meg, hogy már azt hiszem, elszúrtam az egészet. Lehet, hogy ezzel kiváltottam egy rohamot, úgyhogy közben szemeimmel már Peeta gyógyszereit keresem, a telefont, bármit, ami segítséget nyújthat.
Már épp kezdenék teljesen bepánikolni, amikor Peeta megragadja a kezemet. - Biztos vagy benne?
És akkor rájövök, hogy Peeta nem egy rohammal, hanem a könnyeivel küszködik. Ahogyan mindig is, megpróbál előttem erősnek látszani. Csakhogy ő olyan erős, amilyen én sohasem leszek.
Peeta karjai közé bújok, fejemet a vállára hajtom.
- Ha te is akarod. - Kezdetektől fogva ez volt a terve: a titkos kenyérpirítás, amiről már a tavalyi interjún is beszélt, ezt szerette volna pár perccel korábban is és erre szeretett volna kérni Haymitch - a maga nem túl finom stílusában - hogy tegyem boldoggá Peetát.
Peeta lassan ereszti ki a levegőt. Nemet fog mondani. Meggondolta magát. Próbálom magam megerősíteni és felkészülni a megértő mosolyra. Aztán csak visszafekszünk az ágyba, mintha mi sem történt volna.
- Ez a korábbiak miatt van? - súgja. - Nem mondtam, hogy muszáj megtennünk.
- Eljött az ideje. - mondom tettetett magabiztossággal.
- Letérdeljek? - pillant a térde felé.
Megrázom a fejem. Semmi szükség rá. Egyszer is több volt, mint elég.
- Szerettem volna jól csinálni. - csókolja meg a fejem búbját. - Már mindent megterveztem.
Megcsókolom Peeta vállát. Semmi szükségem a tökéletességre.
- Egy piknik során. Kinn a zöldben. Naplementekor. - Peeta elveszik saját légváraiban, amelyeket a kedvemért építgetett. - Arra gondoltam, az tetszene. Már mindent kitaláltam.
Haymitch megmondta a múltkor, hogy hogy Peeta majd meg akar kérni, hogy mindent jól akar majd csinálni. Erre jövök én és hozok egy hirtelen döntést az éjszaka közepén. Ezt jobban át kellett volna gondolni, nem csak úgy a pillanat hevében cselekedni. Egy ilyen egész életet megváltoztató döntés esetében ez nem helyes.
Szemeim elkerekednek. Már mondanám, hogy mindent tönkreteszek. Hagynom kellett, hogy úgy csinálja, ahogy ő akarja, nem elrohanni a dolgokat. Egyszerűen csak jó ötletnek tűnt.
- Talán majd máskor. - hagyok fel az ötlettel és indulok, hogy eloltsam a nevetségesen tikkasztó tüzet.
Peeta megragadja a kezemet.
- Ez így tökéletes.
Peeta nem hagyja, hogy tiltakozni kezdjek, de megkér, hogy adjak neki néhány percet. Tekintete túlságosan reményteli ahhoz, hogy ellenkezni kezdjek.
Elpepecsel a konyhában és a szekrényekben, nem kétséges, hogy valami tökéletesebbel áll majd elő, mint az én hirtelen összedobott ötletem.
Leülök a kanapéra, távol a tűztől, félszemmel nézem, hogy Peeta felkap ezt-azt. Még a saját házába is átszalad. Elszundítok, miközben azon gondolkodom, hogyan változtak meg a dolgok közöttünk nem is olyan régen.
##
Egy éjszaka a csókokból valami több lesz. Valaki többet kezdek érezni, úgy érzem, nagyobb szükségem van Peetára, mint azt bármikor gondoltam volna. A csókoknak egyre nagyobb a jelentősége, én pedig nem tudok szabadulni a éhség karmaiból, amihez hasonlót először a parton éreztem.
Szükségem van Peetára. Szükségem van Peetára. Szükségem van Peetára.
Kicsit később, csak fekszem ott és rájövök, ez sokkal több, mint szükség. És hogy ez a borzalmas közelség, amit érzek, már régóta több, mint szükség.
Minden hosszan tartó kétség, a tagadás minden gondolata elpárolog a gondolataim közül. Bármilyen bonyolult dolog is ez, teljesen ledönt a lábamról. Már tudom.
Peeta mellé gömbölyödöm, fejem a mellkasára fektetem. Ha szívének dobogása oly sokszor újraindulhatott, talán az én darabokra szakadt szívem is menthető még. Így aztán hallgatom szívdobogásának hangját, mintha az lenne a legdicsőségesebb hang a világon.
Szükségem van Peetára. Szükségem van Peetára. Szükségem van Peetára.
Kicsit később, csak fekszem ott és rájövök, ez sokkal több, mint szükség. És hogy ez a borzalmas közelség, amit érzek, már régóta több, mint szükség.
Minden hosszan tartó kétség, a tagadás minden gondolata elpárolog a gondolataim közül. Bármilyen bonyolult dolog is ez, teljesen ledönt a lábamról. Már tudom.
Peeta mellé gömbölyödöm, fejem a mellkasára fektetem. Ha szívének dobogása oly sokszor újraindulhatott, talán az én darabokra szakadt szívem is menthető még. Így aztán hallgatom szívdobogásának hangját, mintha az lenne a legdicsőségesebb hang a világon.
##
Peeta csókokkal ébreszt, édes almaszeletekkel csalogat, aminek tetejére olvasztott sajtot és csokoládét csepegtet. A kandalló elé terített egy piknik takarót. Megpróbál rávenni, hogy felöltözzek, egyébként igencsak egyszerű lánykérésem alkalmából, hogy inkább szép emlék legyen, ne pedig egy légből kapott ötlet.
Leülök mellé a padlóra. Amit én találtam ki. Vagyis ő. Most megtörténik.
- Megterveztem - mutat körbe. És most már látom. A naplementét. A kérdést. Az emléket, amit szeretett volna elraktározni.
- Hadd menjek fel megmosakodni - próbálkozom, hirtelen rádöbbenve, milyen kócos a hajam, zilált a külsőm, körülöttem a fehér lepedő szükségmegoldás ruha helyett. Tehettem volna róla, hogy ne forróvérű nőszemélyként raktározzon el emlékeiben.
Peeta a nyakamhoz hajol. - Ragyogsz!
Ezzel vitába tudnék szállni, Peeta azonban hajthatatlan.
- Erre vágytál? - mutatok a díszlet felé.
- Rád vágytam.
Soha nem leszek olyan tökéletes, mint a vázlatain, a festményein szereplő lány, ma éjszaka azonban meg tudok adni Peetának valamit, amire kétségbeesetten vágyik. A forró nyári hőségben a kandallóm előtt ülünk és ígéreteket teszünk egymásnak.
Tűzgolyók, mutánsok és lőtt sebek ellenére mégis úgy érzem, ez a legrémisztőbb dolog, amin valaha keresztülmentem. Azokról a dolgokról nem tudtam, hogy be fognak következni, ettől azonban évek óta szorongok, amikor látom, mások világa hogyan omlik össze, amikor elvesztik szeretteiket, ezért próbáltam megkeményíteni magam, hogy ne ragadjanak magukkal az érzelmek.
Ugyanakkor lehet, hogy ez lesz a legszebb, legőszintébb dolog az életemben. Ez csak kettőnkről szól. Mintha már olyan régen efelé haladnánk. Semmi pompa. Itt nincsenek ékszerekkel díszített ruhák, keményített öltönyök.
Sebhelyei ellenére a félmeztelen Peeta sosem nézett még ki ennél jobban. Az egész arcáról öröm sugárzik: a szemeiből, az álláról, a szemöldökéről, még abból is, ahogyan tartja a fejét. Most ismét fiatalnak látszik, sokkal fiatalabbnak, mint ahogy már nagyon régóta. Mosolya szélesebb a megszokottnál, izgalom és a hitetlenkedés keveredik bele.
Megsütjük kenyerünket a tűzben, ami a leghelyesebbnek tűnik, mindazok után, amin keresztül mentünk. Majd sebhelyes kezeinkkel megetetjük a másikkal egymás kenyerét.
Ujjaimmal megdörzsölöm Peeta ajkát, hogy megnyújtsam a pillanatot.
Peeta kenyere. Az én tüzem.
Már akkor végigcsinálhattuk volna a kenyérpirítás szertartását, amikor Peeta nekem adta a megégett kenyeret, hisz mér azóta nagyon szorosan összefonódik a sorsunk.
A tűz recseg és ropog. Remegek, amikor belegondolok, mennyi mindent ronthatok még el, hogy nem fogom Peetát boldoggá tenni, hogy meggondolja majd magát, hogy azt sem tudom, mit teszek.
De a kenyér élet. És ma este mi egy új életet adtunk egymásnak.
Leülök mellé a padlóra. Amit én találtam ki. Vagyis ő. Most megtörténik.
- Megterveztem - mutat körbe. És most már látom. A naplementét. A kérdést. Az emléket, amit szeretett volna elraktározni.
- Hadd menjek fel megmosakodni - próbálkozom, hirtelen rádöbbenve, milyen kócos a hajam, zilált a külsőm, körülöttem a fehér lepedő szükségmegoldás ruha helyett. Tehettem volna róla, hogy ne forróvérű nőszemélyként raktározzon el emlékeiben.
Peeta a nyakamhoz hajol. - Ragyogsz!
Ezzel vitába tudnék szállni, Peeta azonban hajthatatlan.
- Erre vágytál? - mutatok a díszlet felé.
- Rád vágytam.
Soha nem leszek olyan tökéletes, mint a vázlatain, a festményein szereplő lány, ma éjszaka azonban meg tudok adni Peetának valamit, amire kétségbeesetten vágyik. A forró nyári hőségben a kandallóm előtt ülünk és ígéreteket teszünk egymásnak.
Tűzgolyók, mutánsok és lőtt sebek ellenére mégis úgy érzem, ez a legrémisztőbb dolog, amin valaha keresztülmentem. Azokról a dolgokról nem tudtam, hogy be fognak következni, ettől azonban évek óta szorongok, amikor látom, mások világa hogyan omlik össze, amikor elvesztik szeretteiket, ezért próbáltam megkeményíteni magam, hogy ne ragadjanak magukkal az érzelmek.
Ugyanakkor lehet, hogy ez lesz a legszebb, legőszintébb dolog az életemben. Ez csak kettőnkről szól. Mintha már olyan régen efelé haladnánk. Semmi pompa. Itt nincsenek ékszerekkel díszített ruhák, keményített öltönyök.
Sebhelyei ellenére a félmeztelen Peeta sosem nézett még ki ennél jobban. Az egész arcáról öröm sugárzik: a szemeiből, az álláról, a szemöldökéről, még abból is, ahogyan tartja a fejét. Most ismét fiatalnak látszik, sokkal fiatalabbnak, mint ahogy már nagyon régóta. Mosolya szélesebb a megszokottnál, izgalom és a hitetlenkedés keveredik bele.
Megsütjük kenyerünket a tűzben, ami a leghelyesebbnek tűnik, mindazok után, amin keresztül mentünk. Majd sebhelyes kezeinkkel megetetjük a másikkal egymás kenyerét.
Ujjaimmal megdörzsölöm Peeta ajkát, hogy megnyújtsam a pillanatot.
Peeta kenyere. Az én tüzem.
Már akkor végigcsinálhattuk volna a kenyérpirítás szertartását, amikor Peeta nekem adta a megégett kenyeret, hisz mér azóta nagyon szorosan összefonódik a sorsunk.
A tűz recseg és ropog. Remegek, amikor belegondolok, mennyi mindent ronthatok még el, hogy nem fogom Peetát boldoggá tenni, hogy meggondolja majd magát, hogy azt sem tudom, mit teszek.
De a kenyér élet. És ma este mi egy új életet adtunk egymásnak.
Forrás: Fanfiction.net
Folytatás: Vasárnaponként
* Az idézet Suzanne Collins: A Kiválasztott című regényéből származik.
Ez egy nagyon szép rész volt, és mindjárt vége. :'( szeretem ezt a fanfictiont, más, mint a többi, ezt nem azért mondom, mert Éhezők Viadalás, tényleg más és jobb. Olyan, mintha ez is a könyvhöz tartozna, és ennek nagyon örülök. :) Lassan ennek is vége lesz...:( Köszi Ancsi, hogy lefordítottad!:)
VálaszTörlés