A Kiválasztott epilógusának előtörténete. Hogyan szedi össze magát Katniss és Peeta darabjaikból és hogyan kezdik újra az életet. Az Éhezők Viadala sorozat 4. kötetének rajongói változata. Titkos kenyérpirítás, sok-sok történés, részeg Haymitch és egyebek. Katniss és Peeta történetének lezárása 23 fejezetben.
Nagyjából négy másodpercem van, hogy észrevegyem. A kamerák ránk irányulnak, Cressida pedig ujjain visszaszámol. Ez csak arra elegendő számomra, hogy mély levegőt vegyek és kitisztuljon a fejem. A kamerák mögé nézek, és épp egyetlen másodperccel előbb veszem észre, mint ahogyan megtörténik.
A távolban egy darázs zümmög. Látom innen az aranyszínű árnyalatát. Peeta szeme is odaszegeződik. Ő azonban nem mozdul. Még nem. De még csak most kezdődött. Ebben biztos vagyok. Néha kell néhány másodperc, hogy feltűnjön, máskor Peeta tudja, hogy rossz napja van, megint máskor minden előjel nélkül érkezik a roham. De ez csak az egyik kiváltó ok, ő pedig látta ezt, úgyhogy nincs vissza út - csak előre.
Szorosan enyéim közé zárom Peeta kezét - ezzel megtöröm saját szabályomat, amihez olyan makacsul ragaszkodtam, mert egyszerűen most semmi másba nem tud kapaszkodni. Mikrofonjaink aprócskák, ruháinkra vannak tűzve. Ha Peeta szokásos méretű mikrofont kapott volna, most kapaszkodhatna abba. Érzem, amint rángatózni kezd. Amikor a visszaszámlálás befejeződik, Peeta elé lépek, így a kamera csak engem vesz.
- Katniss Everdeen vagyok a 12. körzetből. Hamarosan a körzetben zajló újjáépítési munkálatokról számolunk majd be, előbb azonban átadom a szót szponzorainknak. - Hatalmas műmosolyt villantok, majd Effie Trinketet képzelem magam elé, amint életemben először megpróbálok lazán magabiztosnak tűnni. Biztos vagyok benne, hogy a riporterek szeretnék, ha úgy tűnne, mintha egy nagy, izgalmas műsoron dolgoznának, én pedig megpróbálok úgy nézni, mintha Peeta nem kezdene el rángatózni azalatt az idő alatt, amíg Cressida keze elér a felvételt leállító gombig. Ez legalább elvonja a figyelmemet, nehogy én is szétessek, mire a forgatás egyáltalán tényleg elkezdődik. Szeretnék már túl lenni rajta.
Cressida kérdőn néz rám, de közben látom a hordozható monitoron, hogy átkapcsol egy nyári sportesemény reklámjára, miközben Peeta a földre zuhan.
- Peetának rohama van - magyarázom. Cressida és Pollux emlékeznek a régen együtt töltött időre. Láttak már ilyet Peetától azelőtt.
Cressida a felhőtlen égre emeli tekintetét. Megpróbálok példát venni Peetáról és úgy értelmezni ezt a gesztust, mintha isteni segítségre várna, nem pedig Peeta tökéletes időzítését kommentálná így.
Én is leguggolok, megpróbálom felmérni, mennyire rossz a helyzet. Peeta feszült, görcsös, elájult, szemhéja folyamatosan remeg, ami azt jelenti, a roham még nem múlt el. Ez nem túl jó jel. Ez nem egy két perc alatt elmúló roham, ráadásul gyógyszerek sincsenek most a zsebében, hiszen nem saját ruháit viseli. Most nincs időm, hogy elmenjek a gyógyszerért, vagy elmagyarázzam valakinek, hol találja meg azokat, szóval legfeljebb abban reménykedhetek, hogy mielőbb elmúlik. Ráveszem az egyik tagbaszakadt technikust, hogy vigye Peetát az épület szélére, el a napfényből és a kamerák látószögéből.
- Adj öt percet és megoldom élőben egyedül - mondom Cressidának a legkevésbé ostoba hangon, amit ki tudok most csikarni magamból. Most nekem kellene rosszul lennem. Peetának kellene vállalnia a beszéd részét. Ehelyett azonban gondoskodnom kell egy beteg fiúról és meg kell birkóznom egy élő TV-műsorral, amire nem érzem magam elég felkészültnek.
- Peeta - teszem a kezemet a homlokára és megragadom mindkét kezét. Tegnap este csak az időmet vesztegettem, amikor meg akartam győzni mindenkit, hogy nincs köztünk semmi. Tudom, hogy most mindenki engem néz. Tudom, érzem, de nem hagyom, hogy érdekeljen. - Peeta, helló. Miért nem dőlsz le egy kicsit? Sokkal jobban fogod érezni magad utána. - suttogom neki nyugtató hangon és próbálom elérni, hogy véget érjen a rángatózás. Peeta olyan hévvel szorítja a kezemet, hogy tudom, lélekben a Kapitólium által létrehozott pokolban jár. Fontos lenne, hogy elmúljon ez az egész, pihenjen, nehogy valami még rosszabb történjen.
- Rendbe fog jönni? - hajol le Cressida, hogy megkérdezze.
- Öt percen belül biztosan nem. - Kétségbeesett a hangom, leplezni sem tudom.
- Katniss, meg tudod csinálni - Cressida mindent megtesz, hogy próbáljon megnyugtatni.
Egyik kezemet kihúzom Peeta rángatózó kezéből, és kirángatom a zsebében lévő cetliket. Gyorsan elolvasom a jegyzeteit.
- Már csak hatvan másodperc, Katniss.
Peeta még mindig a kezemet szorongatja, lassan kezd fájni a helye. Ez egy kifejezetten hosszú roham.
- Gyerünk, Peeta. Muszáj abbahagynod. - Semmi nem működik. Kezeimmel tölcsért formálok és a fülébe éneklek néhány ütemet egy altatóból.
- Öt másodperc, mozdulj, Katniss!
Peeta álomba merül. Én pedig visszaugrok a helyemre.
- Itt ismét Katniss Everdeen. Elnézést az előbbiért. Az ember sose tudhatja, mi történik a 12. körzetben a következő pillanatban. - Nyelvemmel megérintem a szájpadlásomat, ahogyan Effie tanította, hogy úgy látszódjon, mintha mosolyognék. Ismerve a múltamat, legalább nem úgy nézek ki, mintha én magam omlanék össze, de ez legalább jól jön a műsornak.
Valami csoda folytán eszembe jut Peeta összes szövege arról, milyen épületek kerülnek újjáépítésre, mi lesz új a városban, még a viccei is. Úgy tűnik, rendesen odafigyeltem az elmúlt estéken, amikor együtt próbáltunk. Vidám vagyok, nem motyogok, szerethető és nem pedig egy mogorva fazon - magam is alig ismerek magamra.
Amikor Cressida jelez, hogy vége, leülök a földre, térdeimet a mellkasomhoz húzom és kezeimmel eltakarom az arcomat. Micsoda nap.
- Ez káprázatos volt, Katniss - csapja össze kezeit Cressida lelkendezve. - Tudtam, hogy megvan benned mindez. Egyszerűen szeretetreméltó. - kiált fel, mintha ő maga sem hinné el.
De nem igazán van idő az ünneplésre.
- Hogy van Peeta? - kérdezem az asszisztenst, aki Peetán tartotta a szemét a felvétel ideje alatt.
- Kiütötte magát.
Peeta mindig kimerül a rohamai után. Rengeteget kivesz belőle. Néha csak le kell ülnie néhány percre. Az alvás segít neki, hogy rendbejöjjön. Ha nem tudom rávenni, hogy egy roham után lefeküdjön aludni, segítek neki, hogy kicsit ellazuljon. Ő szeretne erősnek mutatkozni és megpróbál biztosítani arról, hogy jól van, pedig nincs.
Megnézem Peetát, aki tényleg kiütötte magát. Homloka lángol, kezeit szoros ökölbe szorítja.
- Őszintén sajnálom. - mondom a stábnak. - Tudom, hogy arra számítottatok, hogy mindketten részt veszünk az élő adásban. De nem hiszem, hogy Peeta egyhamar kameraképes állapotba kerül.
- Minden rendben, Katniss. Szerintem felvettük, amit akartunk.
A stábnak elegendő anyaga van az én anyagomból és az előző esti interjúkból, így elkezdik összepakolni a vékony, aranyszínű fényvisszaverőket.
- Jó a műsor nézettsége. - jelenti be Cressida asszisztense. Egyik kezével a fülhallgatót szorítja a fülére, és a központi irodában dolgozó mindenható irányítót hallgatja. - A Fecsegőposzáta első TV-s szavai a tárgyalása óta. Zabálják az emberek. Már berendelték az ismétlő adásokat is. - közvetíti az asszisztens az üzenetet. - Megcsináltuk - vigyorog, és nem vagyok biztos benne, hogy mindezt hitetlenkedve vagy megkönnyebbülésében teszi - kicsit valószínűleg mindkettő igaz.
Ez azt jelenti, hogy a stáb hazamegy vagy a következő állomáshelyére. Pollux és a nagydarab technikus segít visszatámogatni Peetát a Győztesek Falujába. Míg a többiek előremennek, Pollux az én házamba irányítja Peetát. Nem a sajátjába és meg sem kérdez, mielőtt Peetát az ágyamba dugná. Gyanítom a mai nap után nincs is mit kérdezniük.
Pollux megsimogatja a karomat, amikor elmegy. Szemei szomorúak. Átölelem, ezzel is megköszönve segítségét. A szavak a nyelvem hegyén vannak, ám a hangok nem jönnek ki a torkomon. Pollux csak bólint és elmegy. És abban a pillanatban iszonyú hálás vagyok, amiért épp ő volt ott. Bár nem rajongok a véget nem érő Katniss Everdeen felvételekért, ha már kamera elé kell állnom, akkor legalább ez a bátor, szimpatikus ember álljon a kamera másik oldalán. Ha valaki megérti a túlélés és a veszteség fájdalmát, akkor ő biztosan.
Az ablakból nézem, ahogyan távozik a stáb. Korábban azt hittem, jobban fogom érezni magam, ha elmennek, hirtelen azonban azt kívánom, bárcsak tovább maradtak volna még, szívesen hallgatnék még több történetet a körzetekben való utazásaikról. Persze nem éppen ma este.
A mai történések kifacsartak engem is. Mivel nem úgy néz ki, mintha Peeta bármikor is fel készülne ébredni, akár én is lefekhetnék lassan. Leveszem Peeta csizmáját, megoldom, hogy kényelmesen érezze magát a forró nyári éjszakán. A fürdőszobában lemosom magamról a sminket és a 12. körzet kormát. Rég nem volt már rajtam smink. Ez az az arcom, amikor megjátszom magam. De ma mit játszottam meg? Hogy minden rendben van? Hogy azonnal mosolyogni kezdek, amint feltűnnek a kamerák? Hogy nem vagyok a háború sebhelyes emléke? Nem tudom.
Peeta mocorogni kezd, így csukott szemmel bár, de beleerőltetek pár szem gyógyszert. Biztosan nyugtázza, hogy ott vagyok, mert fejét az ölembe fekteti. Egy ilyen váratlan nap után, mint a mai, ez legalább ismerős érzés.
Feljebb húzom a takarót, jól betakargatom Peetát, majd hátradőlök, és nézem, ahogy alszik. Ha eltekintünk a sebektől, Peeta is csak egy egyszerű fiú - tetőtől talpig. Valaki, aki csak kényszerű családjáról szeretne gondoskodni, emlékezni szeretne mindarra, amit elfelejtett és kicsikarni belőlem egy mosolyt, ahányszor csak lehet.
Kezeimmel végül a hajába túrok. Most rövidebb - formásabb. Nyilván ma reggel vágták le neki, kevesebbet tudok simogatni. Nem tudom, mit tett Flavius Peeta hajával, de épp olyan selymes, mint Cinna ruhái, puhán siklanak rajta az ujjaim.
Halkan dúdolok magamban, amint mellette ülök az ágyban. Egy egyszerű dallamot, amire elalszanak a kisbabák. Az első versszak után Peeta légzése egyenletessé válik. Kisimítom frufruját a homlokából.
- Apukám énekelte ezt Primnek - mondom Peetának, remélve, hogy ez megnyugtatja, bár biztos vagyok benne, hogy nem fog rá emlékezni.
A második versszak után elnehezedik a szemhéjam. Nem bírok tovább ébren maradni, úgyhogy átteszem Peeta fejét a párnára, én pedig elhelyezkedem a takaró alatt.
Érzem, amint Peeta megmozdul az ágyban. Félig kinyitom a szememet, ahogy közelebb húzódik. Kellemes meleg, jó érzés, én pedig nem moccanok.
- Szeretlek, Katniss - suttogja Peeta közös párnánkba.
Biztos vagyok benne, hogy Peeta alszik, úgyhogy amennyire csak bírok, mozdulatlan maradok, és úgy teszek, mintha aludnék. Talán álmában beszél vagy én álmodom. Ez biztosan csak álom.
A távolban egy darázs zümmög. Látom innen az aranyszínű árnyalatát. Peeta szeme is odaszegeződik. Ő azonban nem mozdul. Még nem. De még csak most kezdődött. Ebben biztos vagyok. Néha kell néhány másodperc, hogy feltűnjön, máskor Peeta tudja, hogy rossz napja van, megint máskor minden előjel nélkül érkezik a roham. De ez csak az egyik kiváltó ok, ő pedig látta ezt, úgyhogy nincs vissza út - csak előre.
Szorosan enyéim közé zárom Peeta kezét - ezzel megtöröm saját szabályomat, amihez olyan makacsul ragaszkodtam, mert egyszerűen most semmi másba nem tud kapaszkodni. Mikrofonjaink aprócskák, ruháinkra vannak tűzve. Ha Peeta szokásos méretű mikrofont kapott volna, most kapaszkodhatna abba. Érzem, amint rángatózni kezd. Amikor a visszaszámlálás befejeződik, Peeta elé lépek, így a kamera csak engem vesz.
- Katniss Everdeen vagyok a 12. körzetből. Hamarosan a körzetben zajló újjáépítési munkálatokról számolunk majd be, előbb azonban átadom a szót szponzorainknak. - Hatalmas műmosolyt villantok, majd Effie Trinketet képzelem magam elé, amint életemben először megpróbálok lazán magabiztosnak tűnni. Biztos vagyok benne, hogy a riporterek szeretnék, ha úgy tűnne, mintha egy nagy, izgalmas műsoron dolgoznának, én pedig megpróbálok úgy nézni, mintha Peeta nem kezdene el rángatózni azalatt az idő alatt, amíg Cressida keze elér a felvételt leállító gombig. Ez legalább elvonja a figyelmemet, nehogy én is szétessek, mire a forgatás egyáltalán tényleg elkezdődik. Szeretnék már túl lenni rajta.
Cressida kérdőn néz rám, de közben látom a hordozható monitoron, hogy átkapcsol egy nyári sportesemény reklámjára, miközben Peeta a földre zuhan.
- Peetának rohama van - magyarázom. Cressida és Pollux emlékeznek a régen együtt töltött időre. Láttak már ilyet Peetától azelőtt.
Cressida a felhőtlen égre emeli tekintetét. Megpróbálok példát venni Peetáról és úgy értelmezni ezt a gesztust, mintha isteni segítségre várna, nem pedig Peeta tökéletes időzítését kommentálná így.
Én is leguggolok, megpróbálom felmérni, mennyire rossz a helyzet. Peeta feszült, görcsös, elájult, szemhéja folyamatosan remeg, ami azt jelenti, a roham még nem múlt el. Ez nem túl jó jel. Ez nem egy két perc alatt elmúló roham, ráadásul gyógyszerek sincsenek most a zsebében, hiszen nem saját ruháit viseli. Most nincs időm, hogy elmenjek a gyógyszerért, vagy elmagyarázzam valakinek, hol találja meg azokat, szóval legfeljebb abban reménykedhetek, hogy mielőbb elmúlik. Ráveszem az egyik tagbaszakadt technikust, hogy vigye Peetát az épület szélére, el a napfényből és a kamerák látószögéből.
- Adj öt percet és megoldom élőben egyedül - mondom Cressidának a legkevésbé ostoba hangon, amit ki tudok most csikarni magamból. Most nekem kellene rosszul lennem. Peetának kellene vállalnia a beszéd részét. Ehelyett azonban gondoskodnom kell egy beteg fiúról és meg kell birkóznom egy élő TV-műsorral, amire nem érzem magam elég felkészültnek.
- Peeta - teszem a kezemet a homlokára és megragadom mindkét kezét. Tegnap este csak az időmet vesztegettem, amikor meg akartam győzni mindenkit, hogy nincs köztünk semmi. Tudom, hogy most mindenki engem néz. Tudom, érzem, de nem hagyom, hogy érdekeljen. - Peeta, helló. Miért nem dőlsz le egy kicsit? Sokkal jobban fogod érezni magad utána. - suttogom neki nyugtató hangon és próbálom elérni, hogy véget érjen a rángatózás. Peeta olyan hévvel szorítja a kezemet, hogy tudom, lélekben a Kapitólium által létrehozott pokolban jár. Fontos lenne, hogy elmúljon ez az egész, pihenjen, nehogy valami még rosszabb történjen.
- Rendbe fog jönni? - hajol le Cressida, hogy megkérdezze.
- Öt percen belül biztosan nem. - Kétségbeesett a hangom, leplezni sem tudom.
- Katniss, meg tudod csinálni - Cressida mindent megtesz, hogy próbáljon megnyugtatni.
Egyik kezemet kihúzom Peeta rángatózó kezéből, és kirángatom a zsebében lévő cetliket. Gyorsan elolvasom a jegyzeteit.
- Már csak hatvan másodperc, Katniss.
Peeta még mindig a kezemet szorongatja, lassan kezd fájni a helye. Ez egy kifejezetten hosszú roham.
- Gyerünk, Peeta. Muszáj abbahagynod. - Semmi nem működik. Kezeimmel tölcsért formálok és a fülébe éneklek néhány ütemet egy altatóból.
- Öt másodperc, mozdulj, Katniss!
Peeta álomba merül. Én pedig visszaugrok a helyemre.
- Itt ismét Katniss Everdeen. Elnézést az előbbiért. Az ember sose tudhatja, mi történik a 12. körzetben a következő pillanatban. - Nyelvemmel megérintem a szájpadlásomat, ahogyan Effie tanította, hogy úgy látszódjon, mintha mosolyognék. Ismerve a múltamat, legalább nem úgy nézek ki, mintha én magam omlanék össze, de ez legalább jól jön a műsornak.
Valami csoda folytán eszembe jut Peeta összes szövege arról, milyen épületek kerülnek újjáépítésre, mi lesz új a városban, még a viccei is. Úgy tűnik, rendesen odafigyeltem az elmúlt estéken, amikor együtt próbáltunk. Vidám vagyok, nem motyogok, szerethető és nem pedig egy mogorva fazon - magam is alig ismerek magamra.
Amikor Cressida jelez, hogy vége, leülök a földre, térdeimet a mellkasomhoz húzom és kezeimmel eltakarom az arcomat. Micsoda nap.
- Ez káprázatos volt, Katniss - csapja össze kezeit Cressida lelkendezve. - Tudtam, hogy megvan benned mindez. Egyszerűen szeretetreméltó. - kiált fel, mintha ő maga sem hinné el.
De nem igazán van idő az ünneplésre.
- Hogy van Peeta? - kérdezem az asszisztenst, aki Peetán tartotta a szemét a felvétel ideje alatt.
- Kiütötte magát.
Peeta mindig kimerül a rohamai után. Rengeteget kivesz belőle. Néha csak le kell ülnie néhány percre. Az alvás segít neki, hogy rendbejöjjön. Ha nem tudom rávenni, hogy egy roham után lefeküdjön aludni, segítek neki, hogy kicsit ellazuljon. Ő szeretne erősnek mutatkozni és megpróbál biztosítani arról, hogy jól van, pedig nincs.
Megnézem Peetát, aki tényleg kiütötte magát. Homloka lángol, kezeit szoros ökölbe szorítja.
- Őszintén sajnálom. - mondom a stábnak. - Tudom, hogy arra számítottatok, hogy mindketten részt veszünk az élő adásban. De nem hiszem, hogy Peeta egyhamar kameraképes állapotba kerül.
- Minden rendben, Katniss. Szerintem felvettük, amit akartunk.
A stábnak elegendő anyaga van az én anyagomból és az előző esti interjúkból, így elkezdik összepakolni a vékony, aranyszínű fényvisszaverőket.
- Jó a műsor nézettsége. - jelenti be Cressida asszisztense. Egyik kezével a fülhallgatót szorítja a fülére, és a központi irodában dolgozó mindenható irányítót hallgatja. - A Fecsegőposzáta első TV-s szavai a tárgyalása óta. Zabálják az emberek. Már berendelték az ismétlő adásokat is. - közvetíti az asszisztens az üzenetet. - Megcsináltuk - vigyorog, és nem vagyok biztos benne, hogy mindezt hitetlenkedve vagy megkönnyebbülésében teszi - kicsit valószínűleg mindkettő igaz.
Ez azt jelenti, hogy a stáb hazamegy vagy a következő állomáshelyére. Pollux és a nagydarab technikus segít visszatámogatni Peetát a Győztesek Falujába. Míg a többiek előremennek, Pollux az én házamba irányítja Peetát. Nem a sajátjába és meg sem kérdez, mielőtt Peetát az ágyamba dugná. Gyanítom a mai nap után nincs is mit kérdezniük.
Pollux megsimogatja a karomat, amikor elmegy. Szemei szomorúak. Átölelem, ezzel is megköszönve segítségét. A szavak a nyelvem hegyén vannak, ám a hangok nem jönnek ki a torkomon. Pollux csak bólint és elmegy. És abban a pillanatban iszonyú hálás vagyok, amiért épp ő volt ott. Bár nem rajongok a véget nem érő Katniss Everdeen felvételekért, ha már kamera elé kell állnom, akkor legalább ez a bátor, szimpatikus ember álljon a kamera másik oldalán. Ha valaki megérti a túlélés és a veszteség fájdalmát, akkor ő biztosan.
Az ablakból nézem, ahogyan távozik a stáb. Korábban azt hittem, jobban fogom érezni magam, ha elmennek, hirtelen azonban azt kívánom, bárcsak tovább maradtak volna még, szívesen hallgatnék még több történetet a körzetekben való utazásaikról. Persze nem éppen ma este.
A mai történések kifacsartak engem is. Mivel nem úgy néz ki, mintha Peeta bármikor is fel készülne ébredni, akár én is lefekhetnék lassan. Leveszem Peeta csizmáját, megoldom, hogy kényelmesen érezze magát a forró nyári éjszakán. A fürdőszobában lemosom magamról a sminket és a 12. körzet kormát. Rég nem volt már rajtam smink. Ez az az arcom, amikor megjátszom magam. De ma mit játszottam meg? Hogy minden rendben van? Hogy azonnal mosolyogni kezdek, amint feltűnnek a kamerák? Hogy nem vagyok a háború sebhelyes emléke? Nem tudom.
Peeta mocorogni kezd, így csukott szemmel bár, de beleerőltetek pár szem gyógyszert. Biztosan nyugtázza, hogy ott vagyok, mert fejét az ölembe fekteti. Egy ilyen váratlan nap után, mint a mai, ez legalább ismerős érzés.
Feljebb húzom a takarót, jól betakargatom Peetát, majd hátradőlök, és nézem, ahogy alszik. Ha eltekintünk a sebektől, Peeta is csak egy egyszerű fiú - tetőtől talpig. Valaki, aki csak kényszerű családjáról szeretne gondoskodni, emlékezni szeretne mindarra, amit elfelejtett és kicsikarni belőlem egy mosolyt, ahányszor csak lehet.
Kezeimmel végül a hajába túrok. Most rövidebb - formásabb. Nyilván ma reggel vágták le neki, kevesebbet tudok simogatni. Nem tudom, mit tett Flavius Peeta hajával, de épp olyan selymes, mint Cinna ruhái, puhán siklanak rajta az ujjaim.
Halkan dúdolok magamban, amint mellette ülök az ágyban. Egy egyszerű dallamot, amire elalszanak a kisbabák. Az első versszak után Peeta légzése egyenletessé válik. Kisimítom frufruját a homlokából.
- Apukám énekelte ezt Primnek - mondom Peetának, remélve, hogy ez megnyugtatja, bár biztos vagyok benne, hogy nem fog rá emlékezni.
A második versszak után elnehezedik a szemhéjam. Nem bírok tovább ébren maradni, úgyhogy átteszem Peeta fejét a párnára, én pedig elhelyezkedem a takaró alatt.
Érzem, amint Peeta megmozdul az ágyban. Félig kinyitom a szememet, ahogy közelebb húzódik. Kellemes meleg, jó érzés, én pedig nem moccanok.
- Szeretlek, Katniss - suttogja Peeta közös párnánkba.
Biztos vagyok benne, hogy Peeta alszik, úgyhogy amennyire csak bírok, mozdulatlan maradok, és úgy teszek, mintha aludnék. Talán álmában beszél vagy én álmodom. Ez biztosan csak álom.
***
- Mi történt? - Peeta félmeztelenül, zavarodottan néz rám egyik könyökére támaszkodva. Épp olyan vadul néz, mint egyik éjjel, amikor a kapitóliumi börtöncellájáról rémálmodott, csak épp a csillogás tűnt el belőlük.
Tekintete az ágy melletti széken rendben összehajtogatott ruháiról rám siklik.
- Öööö - nem tudom, hogy kezdjek a válaszba. Arrébb gurulok és sokkal szívesebben aludnék vissza, mint hogy bevalljam neki, nem igazán sikerült Mr. Tökéletest alakítani előző nap a kamerák kereszttüzében. Átölelem, és amíg csak lehet, megpróbálom húzni a beszélgetés kezdetét.
Nem kell tudnia. De gyűlöli, ha nem tud valamiről. Mégse szeretném így kezdeni a napot. Érintésem nyomán Peeta megnyugszik kissé. Élek a lehetőséggel és a fejünkre húzom a takarót. Úgy tűnik, Peeta érti a célzást.
- Oda se neki, ne is mondd el - vonja össze szemöldökét és elmosolyodik.
Ránevetek és összehúzom magam meleg sátrunkban.
- Láthatóan jobb hangulatban vagy ma - jegyzem meg.
- Mert itt vagy mellettem. - Ezzel tudom, máris visszatért az alvás környéki nyálas szövegeihez, amihez sosem fogok hozzászokni. Peeta a kezemért nyúl és látom, amint a vidámság elillan a szeméből. - Katniss, mi történt a kezeddel?
Lenézek, látom, hogy le vannak horzsolódva. Peetára nézek. El kell mondanom. Elkerülhetetlen.
- Mire emlékszel a tegnapi napból?
Látom, amint a fogaskerekek pörögnek az agyában.
- A tévéfelvétel! - Peeta ledobja magáról a takarót, szemei elkerekednek. Előrenyújtja a fejét, megfeszíti a nyakát. - Nem emlékszem rá!
Úgyhogy bevallom neki: - Mert nem vettél részt benne.
Minden korábbi játékosság elillan, Peeta megmerevedik. - Az nem sok jót jelent.
- Ne aggódj, én megoldottam. - Meg kell erőltetnem magamat, hogy ne kezdjem el forgatni a szemeimet. - Valószínűleg egész nap menni fognak az ismétlések. - nyugtatom meg.
- Katniss, de hisz te még a saját szövegedet sem tudtad! Hogy érted, hogy megoldottad? És miért nem én? Szerintem az még megvan, hogy kimentem oda veled.
Felsóhajtok.
- Épp, amikor Cressida visszaszámolt, rohamod lett. Velem csinálták meg a felvételt. Amikor elkészültünk, visszahoztunk ide. Így kerültél az ágyamba.
- Akkor ez miattam történt? - Néz le a kezemre összetört szívvel.
- Minden rendben. - mondom. - Ne aggódj emiatt. - A horzsolás valóban a legkisebb gond. Semmi nem tört el. Annyi történt, hogy ideiglenesen újabb színek adódtak egyébként is színes kezemhez.
Peeta feláll, sétálni kezd a szobában, kezével a hajába túr, az orra alatt motyog. Hagyom, hogy kisétálja magából, de azért közben behozom a gyógyszereit, remélve, hogy lassan az egyensúlynak legalább a látszata visszaáll.
- Reggelizzünk. - nyugtatgatom, ezáltal is megerősítve, hogy én magam nem vagyok feldúlt és szeretném, ha ő sem lenne az.
- Reggeli - gyakorlatilag lihegve tör ki belőle. Peeta bólint, követ lefelé a lépcsőn, már nem motyog, de azért tartja a távolságot.
Lent a TV-hez tapad, kétségtelen, hogy a tegnapi különkiadás ismétlését keresi, miközben én tojást és pirítóst készítek a reggelihez.
Sae már nem hord nekünk reggelit, de időnként még mindig benéz, hogy lássa, rendesen eszek. Szeret megbökdösni a fakanalával, amelyet mindig a kötényében hord és folyton azt mondja, túl sovány vagyok az ő ízléséhez képest. Alkalmanként még hoz vacsorát, de ez is már inkább egyfajta társasági megjelenés, nem pedig anyai ellenőrzés, hogy minden rendben velem és jól vagyok-e.
Épp a tojást verem fel, amikor kopognak az ajtón. Mivel arra számítunk, hogy valamelyik szomszéd keresi Peetát, hogy kenyeret vagy muffint rendeljen, Peeta az ajtóhoz megy. Hozzá nem azért mennek a látogatók, hogy megnézzék, hogy van.
- K. Everdeen számára hoztam egy küldeményt - mondja a férfihang félhangosan. Biztosan nem szomszéd. Ha csomagot kapok, akkor azt a vasútállomáson veszem át. Amikor az ajtóhoz pillantok, egy futár egyenruhás fiatal férfit látok, fülhallgatóval a fülében és kicsi szkennerrel a kezében.
- Ő épp a reggelit készíti, segíthetek valamiben? - kérdezi Peeta kicsit túl vidáman is.
- Te vagy Peeta! - kiált fel a futár. - És Katniss! - Összevissza ömlengéssel folytatja. - Imádlak Titeket, srácok! Amikor Peeta azt mondta, hogy öt éves kora óta szerelmes beléd, és amikor te azt, hogy csak azt szeretted volna, ha biztonságban van... Utálom, hogy megzavarlak Titeket, de készíthetnénk egy közös fotót?
Peetára nézek, aki még nem vette vissza ingét. Én pizsamában vagyok és minden pillanattal egyre jobban elvörösödöm. Visszasomfordálok a gáztűzhelyhez. Miért nem tanulunk már meg végre óvatosak lenni? Most majd a fél ország velünk akar beszélni.
- Alig várom, hogy elmondhassam a barátaimnak, hogy megismertelek. - áradozik a fickó. - Itt vagytok bejelentve? A nagymamám szeretne küldeni majd valamit.
Ez meg miről beszél?
- Köszönjük a csomagot. - majd hallom, amint az ajtó becsukódik, majd a kulcs is gyorsan megfordul a zárban. Peeta az eddigi legnagyobb dobozzal jelenik meg, amit valaha is láttam.
Az előző felhajtás után szinte rettegek, mit találunk majd a dobozban. Biztosan nem a rendszeresen érkező konzerv zöldségek. Pékkellékeket nem nekem címeznek, és van egy sanda gyanúm, hogy ebben a csomagban nem is anyukám lelkiismeret-furdalástól fűtött ajándékait találjuk, amelyeket azért szokott küldeni, mert rosszul érzi magát, amiért magamra hagyott.
Úgy nézek a csomagra, mintha egy sebesült róka lenne, amiről nem vagyok biztos, hogy él-e még vagy arra vár, hogy rám ugorjon és megharapjon, ha közelíteni merek. De csak egy hétköznapi barna doboznak tűnik. Nem zörög, nem ketyeg, nem ad ki semmiféle hangot. Majdnem akkora, mint a kandallóm és a híres kapitóliumi üzletlánc, az Adorno logója díszeleg rajta.
Belül egy üzenetet találok.
"Mondd meg a barátodnak, hogy remélem, mielőbb jobban lesz. Még mindig aranyat értek. - Plutarch"
- Meglep, hogy nem ezüst ejtőernyőket küld - horkanok fel, majd a sürgősségi szállítólevélre nézek. Valószínűleg a csomag légpárnással érkezett.
Az üzenet alatt teák széles választéka és egy takaró, ami puhább, mint a legtöbb széthordott ruhám.
- Miféle ajándék ez? - gúnyolódom, keményen küzdve az ellen, nehogy megtetsszen bármi is, ami az egykori Főjátékmestertől származik.
- Egy jobbulást-ajándék? - mondja Peeta, kezében a kártyával. Ujjaival a takaró puha anyagát morzsolgatja. - Máris jobban érzem magam. - biztat.
- Miféle küldemény már ez? Takaró egy drága kapitóliumi ágynemű üzletből? A futár megkérdezi hova vagyunk bejelentkezve? Nem látod, hova vezet mindez?
- Nézd már, milyen puha ez a takaró!
Borzalmasan zavarban vagyok a ma reggeltől, de most még jobban aggódom a terjedő pletykák miatt, amelyek nem tesznek jót lassacskán visszanyert lelki egészségemnek.
Peeta körém csavarja a takarót.
- Hol voltunk ma reggel? - Közelebb húzódik egy csókért. Elterelő hadművelete majdnem be is válik, nem számítva, hogy ezt a trükkjét túl jól ismerem.
- Kimegyek vadászni. - Mondom, majd átöltözöm és az ajtón kívül vagyok, mire Peeta egyáltalán válaszolhatna.
Lilahagyma szedéssel és érett bogyók gyűjtésével foglalom le magam. Nyulakat lövök és megpróbálok nem Peetára és arra gondolni, mit jelent ez az egész.
Úgy tűnik, ez a magánélet dolog mindig probléma lesz. Akivel csak jóban vagyok, mindenki tudja, hogy Peeta gyakorlatilag nálam lakik. Még anyukám is, mert reggelente Peeta veszi fel a telefont. Rájövök, hogy leginkább amiatt aggódom, hogy anyukám zavarban van, úgyhogy elhatározom, hogy majd felhívom és beszélek vele. A többi miatt pedig nem parázom.
Visszamegyek a városba. Átmegyek Peetához, nézem, amint süt.
Vacsora után a 4. körzetet tárcsázom.
- Katniss, a héten már másodszor hívsz. Minden rendben?
- Én csak azon gondolkodtam... aggódom, hogy zavarba hoztalak. - bököm ki.
Anyukám őszintén felnevet, én pedig máris jobban érzem magam.
- Katniss, nem is lehetnék büszkébb rád.
- Tényleg?
- Tényleg. Miért gondolsz ilyesmit?
Mesélek neki a riporterekről, akiktől félek, hogy ideszoknak majd a házhoz, a pikáns történetekről, amelyek mennek majd a tévében, még a reggeli futárt is elmesélem.
- Csak szerettem volna, hogy tudd.
- Katniss, 18 éves vagy, felnőtt. - mondja. - A te dolgod. Hozd meg a saját döntéseidet, én pedig melletted állok, ha szükséged lesz rá.
És tényleg olyan, mintha betöltöttem volna a 18-at. Meleg van, szinte nyárias, ahhoz hogy ne legyünk még túl rajta. Rácsodálkozom erre és megpróbálok visszaemlékezni, melyik nap is volt a sok elmosódott felkelek-és-kimegyek-vadászni nap közül.
Aztán eszembe jut, emlékkép darabkák villannak fel: a muffin, a mosolygó Peeta, egy indulatosan visszautasított becsomagolt doboz, gyógyszerek, ágyban töltött nap. Olyan sok volt ezekből a rossz napokból.
A születésnapok nem szoktak érdekelni. De ez most a 18. volt. Ez azt jelentette, hogy az embernek utoljára kellett részt venni az Aratáson, aztán mennie kellett dolgozni a bányába. Ezek a dolgok engem már nem érintenek, eltekintve attól, hogy felnőtt vagyok. Azt hiszem, régóta az voltam már, most azonban nem akarok az lenni. Borzalmasan hiányzik az anyukám.
Amíg Dr. Aurélius fel nem hív, el is felejtem, hogy ma lenne kezelésem napja. Elmondja, hogy látta a vágatlan anyagot és hogy hosszú utat tettem meg, mióta elkezdett kezelni. Azt mondja, nagyon higgadtan viselkedtem stresszhelyzetben és ha ez így marad, hamarosan egészségesnek nyilváníthat.
- Peeta álmában azt mondta, szeret - bukik ki belőlem. Ez teljesen más téma, de nagyon nyomja a mellkasomat, ki kell adnom magamból.
- És mit érzel ezzel kapcsolatban? - kérdezi orvosi hangnemben, épp úgy, mintha azt mondtam volna, előző este egy újabb tűzbombáról álmodtam.
Ezért aztán úgy teszek, mintha ettől az egyetlen lehetetlen szótól nem pánikolnék be, nem kezdeném kapkodni a levegőt és nem érezném úgy, hogy el kell bújnom egy sötét szekrényben. Nem szerethet. Azok után nem, amit vele tettem. Nem sérülhet meg újra. Persze, hogy törődöm vele, de nem akarok elmenni abba az irányba, mert az a szó annyira szorosan kötődik a Viadalokhoz és a halálhoz.
- Nem dühös vagyok - kezdem. - Zavarodott. A rajtam átfutó rettegés örvényéről nem beszélek. - Szerintem aludt már. - Inkább azért mondom, hogy magamat megnyugtassam. - Vagy talán álmodtam? - fecsegek. - Olyan természetesnek tűnt, mint amikor kiskoromban esténként apukám mondta anyukámnak.
- És ha ébren volt és komolyan gondolta? Mondta már ezt neked korábban.
Nem szólalok meg.
- Katniss, ugye nem bánod, hogy Peeta szeret?
Tekintete az ágy melletti széken rendben összehajtogatott ruháiról rám siklik.
- Öööö - nem tudom, hogy kezdjek a válaszba. Arrébb gurulok és sokkal szívesebben aludnék vissza, mint hogy bevalljam neki, nem igazán sikerült Mr. Tökéletest alakítani előző nap a kamerák kereszttüzében. Átölelem, és amíg csak lehet, megpróbálom húzni a beszélgetés kezdetét.
Nem kell tudnia. De gyűlöli, ha nem tud valamiről. Mégse szeretném így kezdeni a napot. Érintésem nyomán Peeta megnyugszik kissé. Élek a lehetőséggel és a fejünkre húzom a takarót. Úgy tűnik, Peeta érti a célzást.
- Oda se neki, ne is mondd el - vonja össze szemöldökét és elmosolyodik.
Ránevetek és összehúzom magam meleg sátrunkban.
- Láthatóan jobb hangulatban vagy ma - jegyzem meg.
- Mert itt vagy mellettem. - Ezzel tudom, máris visszatért az alvás környéki nyálas szövegeihez, amihez sosem fogok hozzászokni. Peeta a kezemért nyúl és látom, amint a vidámság elillan a szeméből. - Katniss, mi történt a kezeddel?
Lenézek, látom, hogy le vannak horzsolódva. Peetára nézek. El kell mondanom. Elkerülhetetlen.
- Mire emlékszel a tegnapi napból?
Látom, amint a fogaskerekek pörögnek az agyában.
- A tévéfelvétel! - Peeta ledobja magáról a takarót, szemei elkerekednek. Előrenyújtja a fejét, megfeszíti a nyakát. - Nem emlékszem rá!
Úgyhogy bevallom neki: - Mert nem vettél részt benne.
Minden korábbi játékosság elillan, Peeta megmerevedik. - Az nem sok jót jelent.
- Ne aggódj, én megoldottam. - Meg kell erőltetnem magamat, hogy ne kezdjem el forgatni a szemeimet. - Valószínűleg egész nap menni fognak az ismétlések. - nyugtatom meg.
- Katniss, de hisz te még a saját szövegedet sem tudtad! Hogy érted, hogy megoldottad? És miért nem én? Szerintem az még megvan, hogy kimentem oda veled.
Felsóhajtok.
- Épp, amikor Cressida visszaszámolt, rohamod lett. Velem csinálták meg a felvételt. Amikor elkészültünk, visszahoztunk ide. Így kerültél az ágyamba.
- Akkor ez miattam történt? - Néz le a kezemre összetört szívvel.
- Minden rendben. - mondom. - Ne aggódj emiatt. - A horzsolás valóban a legkisebb gond. Semmi nem tört el. Annyi történt, hogy ideiglenesen újabb színek adódtak egyébként is színes kezemhez.
Peeta feláll, sétálni kezd a szobában, kezével a hajába túr, az orra alatt motyog. Hagyom, hogy kisétálja magából, de azért közben behozom a gyógyszereit, remélve, hogy lassan az egyensúlynak legalább a látszata visszaáll.
- Reggelizzünk. - nyugtatgatom, ezáltal is megerősítve, hogy én magam nem vagyok feldúlt és szeretném, ha ő sem lenne az.
- Reggeli - gyakorlatilag lihegve tör ki belőle. Peeta bólint, követ lefelé a lépcsőn, már nem motyog, de azért tartja a távolságot.
Lent a TV-hez tapad, kétségtelen, hogy a tegnapi különkiadás ismétlését keresi, miközben én tojást és pirítóst készítek a reggelihez.
Sae már nem hord nekünk reggelit, de időnként még mindig benéz, hogy lássa, rendesen eszek. Szeret megbökdösni a fakanalával, amelyet mindig a kötényében hord és folyton azt mondja, túl sovány vagyok az ő ízléséhez képest. Alkalmanként még hoz vacsorát, de ez is már inkább egyfajta társasági megjelenés, nem pedig anyai ellenőrzés, hogy minden rendben velem és jól vagyok-e.
Épp a tojást verem fel, amikor kopognak az ajtón. Mivel arra számítunk, hogy valamelyik szomszéd keresi Peetát, hogy kenyeret vagy muffint rendeljen, Peeta az ajtóhoz megy. Hozzá nem azért mennek a látogatók, hogy megnézzék, hogy van.
- K. Everdeen számára hoztam egy küldeményt - mondja a férfihang félhangosan. Biztosan nem szomszéd. Ha csomagot kapok, akkor azt a vasútállomáson veszem át. Amikor az ajtóhoz pillantok, egy futár egyenruhás fiatal férfit látok, fülhallgatóval a fülében és kicsi szkennerrel a kezében.
- Ő épp a reggelit készíti, segíthetek valamiben? - kérdezi Peeta kicsit túl vidáman is.
- Te vagy Peeta! - kiált fel a futár. - És Katniss! - Összevissza ömlengéssel folytatja. - Imádlak Titeket, srácok! Amikor Peeta azt mondta, hogy öt éves kora óta szerelmes beléd, és amikor te azt, hogy csak azt szeretted volna, ha biztonságban van... Utálom, hogy megzavarlak Titeket, de készíthetnénk egy közös fotót?
Peetára nézek, aki még nem vette vissza ingét. Én pizsamában vagyok és minden pillanattal egyre jobban elvörösödöm. Visszasomfordálok a gáztűzhelyhez. Miért nem tanulunk már meg végre óvatosak lenni? Most majd a fél ország velünk akar beszélni.
- Alig várom, hogy elmondhassam a barátaimnak, hogy megismertelek. - áradozik a fickó. - Itt vagytok bejelentve? A nagymamám szeretne küldeni majd valamit.
Ez meg miről beszél?
- Köszönjük a csomagot. - majd hallom, amint az ajtó becsukódik, majd a kulcs is gyorsan megfordul a zárban. Peeta az eddigi legnagyobb dobozzal jelenik meg, amit valaha is láttam.
Az előző felhajtás után szinte rettegek, mit találunk majd a dobozban. Biztosan nem a rendszeresen érkező konzerv zöldségek. Pékkellékeket nem nekem címeznek, és van egy sanda gyanúm, hogy ebben a csomagban nem is anyukám lelkiismeret-furdalástól fűtött ajándékait találjuk, amelyeket azért szokott küldeni, mert rosszul érzi magát, amiért magamra hagyott.
Úgy nézek a csomagra, mintha egy sebesült róka lenne, amiről nem vagyok biztos, hogy él-e még vagy arra vár, hogy rám ugorjon és megharapjon, ha közelíteni merek. De csak egy hétköznapi barna doboznak tűnik. Nem zörög, nem ketyeg, nem ad ki semmiféle hangot. Majdnem akkora, mint a kandallóm és a híres kapitóliumi üzletlánc, az Adorno logója díszeleg rajta.
Belül egy üzenetet találok.
"Mondd meg a barátodnak, hogy remélem, mielőbb jobban lesz. Még mindig aranyat értek. - Plutarch"
- Meglep, hogy nem ezüst ejtőernyőket küld - horkanok fel, majd a sürgősségi szállítólevélre nézek. Valószínűleg a csomag légpárnással érkezett.
Az üzenet alatt teák széles választéka és egy takaró, ami puhább, mint a legtöbb széthordott ruhám.
- Miféle ajándék ez? - gúnyolódom, keményen küzdve az ellen, nehogy megtetsszen bármi is, ami az egykori Főjátékmestertől származik.
- Egy jobbulást-ajándék? - mondja Peeta, kezében a kártyával. Ujjaival a takaró puha anyagát morzsolgatja. - Máris jobban érzem magam. - biztat.
- Miféle küldemény már ez? Takaró egy drága kapitóliumi ágynemű üzletből? A futár megkérdezi hova vagyunk bejelentkezve? Nem látod, hova vezet mindez?
- Nézd már, milyen puha ez a takaró!
Borzalmasan zavarban vagyok a ma reggeltől, de most még jobban aggódom a terjedő pletykák miatt, amelyek nem tesznek jót lassacskán visszanyert lelki egészségemnek.
Peeta körém csavarja a takarót.
- Hol voltunk ma reggel? - Közelebb húzódik egy csókért. Elterelő hadművelete majdnem be is válik, nem számítva, hogy ezt a trükkjét túl jól ismerem.
- Kimegyek vadászni. - Mondom, majd átöltözöm és az ajtón kívül vagyok, mire Peeta egyáltalán válaszolhatna.
Lilahagyma szedéssel és érett bogyók gyűjtésével foglalom le magam. Nyulakat lövök és megpróbálok nem Peetára és arra gondolni, mit jelent ez az egész.
Úgy tűnik, ez a magánélet dolog mindig probléma lesz. Akivel csak jóban vagyok, mindenki tudja, hogy Peeta gyakorlatilag nálam lakik. Még anyukám is, mert reggelente Peeta veszi fel a telefont. Rájövök, hogy leginkább amiatt aggódom, hogy anyukám zavarban van, úgyhogy elhatározom, hogy majd felhívom és beszélek vele. A többi miatt pedig nem parázom.
Visszamegyek a városba. Átmegyek Peetához, nézem, amint süt.
Vacsora után a 4. körzetet tárcsázom.
- Katniss, a héten már másodszor hívsz. Minden rendben?
- Én csak azon gondolkodtam... aggódom, hogy zavarba hoztalak. - bököm ki.
Anyukám őszintén felnevet, én pedig máris jobban érzem magam.
- Katniss, nem is lehetnék büszkébb rád.
- Tényleg?
- Tényleg. Miért gondolsz ilyesmit?
Mesélek neki a riporterekről, akiktől félek, hogy ideszoknak majd a házhoz, a pikáns történetekről, amelyek mennek majd a tévében, még a reggeli futárt is elmesélem.
- Csak szerettem volna, hogy tudd.
- Katniss, 18 éves vagy, felnőtt. - mondja. - A te dolgod. Hozd meg a saját döntéseidet, én pedig melletted állok, ha szükséged lesz rá.
És tényleg olyan, mintha betöltöttem volna a 18-at. Meleg van, szinte nyárias, ahhoz hogy ne legyünk még túl rajta. Rácsodálkozom erre és megpróbálok visszaemlékezni, melyik nap is volt a sok elmosódott felkelek-és-kimegyek-vadászni nap közül.
Aztán eszembe jut, emlékkép darabkák villannak fel: a muffin, a mosolygó Peeta, egy indulatosan visszautasított becsomagolt doboz, gyógyszerek, ágyban töltött nap. Olyan sok volt ezekből a rossz napokból.
A születésnapok nem szoktak érdekelni. De ez most a 18. volt. Ez azt jelentette, hogy az embernek utoljára kellett részt venni az Aratáson, aztán mennie kellett dolgozni a bányába. Ezek a dolgok engem már nem érintenek, eltekintve attól, hogy felnőtt vagyok. Azt hiszem, régóta az voltam már, most azonban nem akarok az lenni. Borzalmasan hiányzik az anyukám.
Amíg Dr. Aurélius fel nem hív, el is felejtem, hogy ma lenne kezelésem napja. Elmondja, hogy látta a vágatlan anyagot és hogy hosszú utat tettem meg, mióta elkezdett kezelni. Azt mondja, nagyon higgadtan viselkedtem stresszhelyzetben és ha ez így marad, hamarosan egészségesnek nyilváníthat.
- Peeta álmában azt mondta, szeret - bukik ki belőlem. Ez teljesen más téma, de nagyon nyomja a mellkasomat, ki kell adnom magamból.
- És mit érzel ezzel kapcsolatban? - kérdezi orvosi hangnemben, épp úgy, mintha azt mondtam volna, előző este egy újabb tűzbombáról álmodtam.
Ezért aztán úgy teszek, mintha ettől az egyetlen lehetetlen szótól nem pánikolnék be, nem kezdeném kapkodni a levegőt és nem érezném úgy, hogy el kell bújnom egy sötét szekrényben. Nem szerethet. Azok után nem, amit vele tettem. Nem sérülhet meg újra. Persze, hogy törődöm vele, de nem akarok elmenni abba az irányba, mert az a szó annyira szorosan kötődik a Viadalokhoz és a halálhoz.
- Nem dühös vagyok - kezdem. - Zavarodott. A rajtam átfutó rettegés örvényéről nem beszélek. - Szerintem aludt már. - Inkább azért mondom, hogy magamat megnyugtassam. - Vagy talán álmodtam? - fecsegek. - Olyan természetesnek tűnt, mint amikor kiskoromban esténként apukám mondta anyukámnak.
- És ha ébren volt és komolyan gondolta? Mondta már ezt neked korábban.
Nem szólalok meg.
- Katniss, ugye nem bánod, hogy Peeta szeret?
***
A következő hét nagy részét vadászással töltöm. Az erdő meleg és élettel teli. A csapdák telis-tele vannak, úgyhogy szétosztom a húst azok között, akik visszajönnek újjáépíteni a körzetet.
A piac néhány hét múlva készül el, addig az emberek egymás között kereskednek, ahelyett, hogy az ellátmányként kiosztott konzerveket ennék.
Peeta az elmúlt időszakban sokat sütögetett. Kísérletezget a receptjeivel és mostanra az egész város csodájára jár ízletes kenyereinek. A legfinomabb veknit azonban mindig elteszi a vacsoránkhoz. Mindig jó érzéssel tölt el, hogy ilyen finom, házi kenyeret ehetünk. De úgy tűnik, ő se bánja, hogy én is a legjobb fogást teszem el magunk számára.
Peeta mostanában jobban néz ki, nem olyan, mint a sovány fiú, aki hónapokig élt a kórházban. Mindketten visszanyertük eredeti súlyunkat. Úgy tűnik, a kenyér kóstolgatásnak is megvannak a maga előnyei.
Amikor találok az erdőben egy kis illatos rozmaringot, egyenesen Peetának viszem. Egy vekni fűszeres sajtos kenyeret díszít fel vele. Szét kell néznem, nem Kökörcsin ette-e meg, amikor alig néhány perc alatt eltűnik, miután elég hideg lesz ahhoz, hogy enni lehessen. Szinte zavarba is jövök, ám ekkor Peeta csak leír valamit a jegyzetfüzetébe és már készíti is a következő veknit.
Ültetünk rozmaringot Peeta udvarán is egy cserépbe. Szerintem Peeta szülei büszkék lennének, ha látnák, mit ki nem hozott Győztesek Falujabeli szükség-pékségéből, én azonban nem szívesen hozok fel ilyen szomorú emlékeket.
Egyik vacsoránál Peeta töprengve ül, nem néz rám. Napjaimat nagyrészt az erdőben töltöm, a városban nem nagyon szólalok meg, ezért kíváncsi vagyok, én tettem vagy mondtam-e valami rosszat.
- Katniss, el kell mennem a Kapitóliumba. - mondja végül Peeta. - Dr. Aurélius szeretne elvégezni néhány vizsgálatot. Azt mondta, látta a felvételt a rohamomról és szeretne csinálni egy agyi CT-t, hogy megbizonyosodjon arról, hogy minden rendben van.
Először nem is értem, miért mondja ezt nekem. Hát persze, hogy el kell mennie és igénybe kell vennie segítséget, ha szüksége van rá a rohamai miatt. Még csak orvosunk sincs a 12. körzetben. Mégis úgy tűnik, mintha Peeta rossz hírt akarna közölni.
- És emlékszel, hogy mondtam, hogy szeretném, ha újjáépítenék a pékséget? Sokkal gyorsabban menne a dolog, ha elutaznék a Kapitóliumba, hogy elintézzem a papírmunkát és kiválasszak néhány szükséges berendezést. Órákon keresztül egyeztettem telefonon a gyártókkal, szóval már csak el kell mennem és ki kell választanom pár dolgot.
Aztán rájövök, hogy én nem mehetek vele. Nekem a 12. körzetben kell maradnom a büntetésem miatt. Bármennyire gyűlölöm is a Kapitóliumot, most hirtelen menni akarok. Ha enyhítenék az utazási korlátozásomat, valószínűleg egy pillanatig sem gondolkodnék azon, hogy elutazzak beszerezni néhány sütőt.
- Dr. Aurélius azt szeretné, ha már vasárnap elindulnék.
Forrás: Fanfiction.net
Folytatás: Vasárnaponként
Nagyon jó, köszönjük a fordítást Ancsi! ☺
VálaszTörlésNagyon tetszett ! :)
VálaszTörlés