Újabb Jen interjúval próbálkoztam a múltkori kudarc után, még a Glamour interjúja volt eltéve, ami már ránézésre is szimpatikusabb volt, mert nem ilyen leírás jellegű cikk, hanem kérdezz-felelek formájú. Viszont iszonyat hosszú, de olvassátok, rajongóknak mindenképp érdemes.
Négy évvel ezelőtt a Glamour címlapján egy Jennifer Lawrence nevű feltörekvő Kentucky-i színésznőt mutattunk be, aki "elindult az úton", ahogy írtuk, "hogy nagyon híres színésznő legyen". Nos, a "nagyon híres" azóta meg sem közelíti azt, amivé vált: azóta Jennifer Lawrence kasszasiker filmekben szerepelt, Oscar-díjat nyert, és többezer gif jelent meg róla, amelyben pizzakedvelési szokásait helyteleníti vagy éppen megbotlik a vörösszőnyegen. A legnehezebb hollywoodi bravúrt is sikerült elérnie: miközben egyszerre nagyon szerethető és tökös csaj, kiáll a nőknek járó egyenlő fizetés ügyéért is. Amikor a Sony kiszivárogtatott egy levelezést, amelyből kiderült, hogy az Amerikai Botrányban Lawrence lényegesen kevesebb fizetést kapott, mint férfi szereplőtársai, Jen Lena Dunham Lenny című újságjában megjelent esszével vágott vissza, amely azt a kettős mércét vette górcső alá, amely szerint a nőknek jobban kell alakítaniuk, ugyanakkor kevesebb pénzt kapnak, mint férfitársaik. "Annyira szeretném szűrni a mondanivalómat.", mondja Jen, de "Egyszerűen képtelen vagyok rá!"
Ebben az interjúban a Glamour februári számában Cindi Leive beszélget Jennifer Lawrence-szel a stílusától ("kurvásan leszbikus") kezdve a Planned Parenthood nevű abortuszklinika előtt nemrégiben történt lövöldozésről ("ez egy nők elleni merénylet"). Ó és persze Amy Schumer, Adele és Larry David neve is felvetődik majd.
Négy évvel ezelőtt már voltál a Glamour címlapján. Akkor jelent meg Az Éhezők Viadala, te pedig azt mondtad...
Ó, Istenem, ezt de nem szeretem. Akárhányszor valaki azzal kezdi, hogy "Azt mondtad...", azt jár a fejemben, "Ó, Istenem, ne már..."
Azt mondtad, "Olyan, mintha jegyet váltottam volna egy másik bolygóra, elindultam és már nincs visszaút. Én pedig nem tudom, hogy azt a másik bolygót szeretni fogom-e, lesznek-e ott barátaim." Nos, milyen az élet azon a másik bolygón?
Igazából jó. Nagyon jól érzem magam... Beletelt néhány évbe, hogy megszokjam. Nem is volt tudatos, hogy sokáig milyen dühös és feldúlt voltam. Nagyjából három kemény évig. És ez nem Az Éhezők Viadala miatt volt... Hanem amiatt, ami Az Éhezők Viadalával járt. Még mindig úgy érzem, hogy jogom lenne egy olyan élethez, amire immáron nincs többé lehetőségem. Úgy éreztem, jogom van hozzá, hogy azt mondjam, "Nem akarom, hogy fotózzanak, nem akarom, hogy emberek álljanak a házam előtt, nem akarom, hogy unokaöcséimről szóljon a People magazin." Dühös voltam, hogy miért nem végezhetem egyszerűen a munkámat? Aztán az ember megszokja - és ennyi.
Kicsit elszomorít, hogy minderre még mindig nem érzed magad feljogosítva.
Én nem, de ez csak segít. (nevet) De van egy ötletem. Úgy gondolom, hogy meg kellene, hogy engedjék, hogy bizonyos időre szabadságra menjünk.
Szabadságra menni a "hírességből"?
Igen. Mondjuk három hónapra. És akkor mondhatnám, hogy "Most van az én három hónap szabadságom. Most nem fotózhatnak." Annyira szeretném, ha kontrollálhatnám azt, ki mikor fotóz. Akkor nem az jelenne meg az újság címlapján, hogy már három napja ugyanabban a farmerben jelenek meg. (nevet) Először azt gondoltam, "Igen, így történt.", majd másodszorra, "Ba***tok meg, valóban ez történt." (nevet) De gyűlölöm ezt a filmsztárokról szóló bulvármizériát. Olyan szerencsések vagyunk és én szeretem az életemet. Nem csinálnék vissza semmit. Szóval nem szeretek panaszkodni miatta.
Amikor színészkedni kezdtél, azt mondtad, az volt a baj, hogy amit az iskolában tanítottak, az nem érintett meg, nem érezted magad okosnak abban a helyzetben. Aztán elolvastál egy forgatókönyvet és azt mondtad, "Na, ez már menni fog." Még mindig érzed ezt a fajta kötődést, amikor elolvasol egy forgatókönyvet?
Igen. Munkafüggő vagyok. És színészetfüggő. Nem is tudom, hogyan magyarázzam: a forgatókönyv olvasása számomra olyan, mintha térképet néznék. A forgatáson azonban, amikor az ember rátalál a karakterre, átérzi az érzéseket, elönti az adrenalin, na az az igazi élmény. Egy karakter felépítése az egyetlen dolog a világon, amiben 100 százalékig magabiztosnak érzem magam. Még mindig azt érzem, amit kamaszkorom óta, hogy "Én jó vagyok ebben és szeretem is!" Szóval szeretném folytatni, mert jól érzem magam tőle.
És most itt a Joy. Én szerettem őt, olyan volt, mint Gloria Steinem egy felmosóronggyal.
Joy jó. (nevet) Mindkét Joy nagyon kedves. Az én Joyom [a karakterem] is, és [az igazi] Joy is! Joy Mangano vállfáim vannak az összes szekrényemben. Zseniális. És van tőle gőzölőm is.
És felmosód is van?
Nem, az nincs. Nem leszek idióta, hogy magam csináljam meg a felmosást. [Na, ez az, amit én sztárallűrnek nevezek. Nem az, hogy nem ő maga most fel, de ha úgy fogalmazott volna, hogy "Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy megtehetem, hogy valaki más mosson fel helyettem." - máris jobban hangzana. Bocsi a kifakadásért. :)]
Az egyik legjobb a filmben, ahogy végignézzük, hogy a karakter hogyan ismeri fel saját erejét a film során. Onnantól kezdve, hogy "van egy ötletem" eljut egészen odáig, hogy hajlandó foggal-körömmel meg is harcolni érte.
Igen, ez kifejezetten izgalmas volt a történetben már akkor, amikor David megmutatta a forgatókönyvet. Bemutatja a siker mindegyik lépését: az elején, amikor még te magad sem hiszel magadban; aztán, amikor te már hiszel, de a környezeted nem, végül pedig azt a sok borzalmat is láthatjuk, ami a siker elérése után következik. És nekem tetszett az elején, hogy többre vágyik, mint amit az élet kiosztott neki. Joyban van egyfajta kiábrándultság, ami nem túl szimpatikus benne, hogy fekszik a gyereke mellett és azt mondja, "úgy érzem, mintha börtönbe lennék zárva". Pedig van ebben valami. Mindenki úgy gondolja, hogy ha az embernek gyereke van, akkor az élete kiteljesedett. Én is így képzelem. Hogy majd lesz egy gyerekem és azáltal az életem teljessé válik.
Utálom, hogy félbe kell szakítsalak.
De ha az embernek gyereke van, akiket teljes szívéből és lelkéből szeret, és szereti a családját, attól még normális, hogy ég benne a tűz. Ennek semmi köze a családhoz. Ennek az egyénhez van köze. Adottsága van... csak nem tudja kihasználni.
Van egy nagyszerű pillanat a film elején, amikor Joy nagymamája azt mondja, hogy Joy igenis felnőhet az álmaihoz. Érdekelne, hogy te is kaptál a családodtól hasonló támogatást gyerekkorodban, voltak körülötted olyanok, akik megmondták, hogy "igen, mi ezt akarjuk tőled"?
Nem. Épp ellenkezőleg. Kentuckyban nőttem fel és senki nem mondta, hogy "Belőled egyszer majd filmszínész lesz". (nevet) Ez egyszerűen még csak fel sem merült. Aztán amikor 14 évesen közöltem a szüleimmel, hogy New Yorkba szeretnék költözni, és színész szeretnék lenni, azt mondták: "Nos, nem. Szó sem lehet róla." Csakhogy én nem hagytam annyiban. Addigra már volt spótolt pénzem bébiszitterkedésből, úgyhogy közöltem, hogy "Akkor is elmegyek."
Elég pénzt gyűjtöttél bébiszitterkedésből, hogy elmehess New Yorkba?
Mindig nagyon vigyáztam a pénzre. Nem vásároltam dolgokat a bolhapiacon. Nem is tudtam, mire gyűjtök, míg be nem kattant ez a New York. Akkor azt mondtam, "Na, erre gyűjtöttem... Úgyhogy elmegyek." Szüleim azonban úgy voltak vele, hogy nem akarták, hogy kudarc érjen. Szóval jött velem a bátyám... De csak úgy engedtek el, hogy "Próbáld ki egy nyár erejéig, aztán gyere haza és fejezd be az iskolát."
Szóval az volt a szüleid célja, hogy ne érjen kudarc?
Igen. Bár anyukám mindig elmondja, hogy szerette volna, hogy ha belebukom, mert az, hogy sikerrel járok, azt jelentette, hogy elmegyek New Yorkba. Így aztán elveszítette a lányát már alig 14 évesen. De tudom, nagyon büszke rám. Csak akkor ismerte el, amikor látta, milyen boldoggá tesz ez az egész. Emma Stone-nal együtt egyik éjszaka egészen hajnali 6-ig fennmaradtunk és erről beszélgettünk. Mindketten azt mondtuk, "Én tudtam, hogy így lesz."
Említetted korábban Kentucky-t. Hogy érzed, van a személyiségednek egy kentucky-i oldala?
Tegnap éjszaka az unokatestvéremmel arról beszélgettünk, mit akarunk majd tenni a holttesteinkkel. Én azt mondtam, szeretném, ha a hamvaimat a Cumberland tóba szórnák. Amikor pedig ezt hangosan kimondtam, akkor tudatosodott, hogy "Hűűű, te még mindig nagyon kötődsz a gyökereidhez." (nevet) De alapvetően ez egy ilyen vidék. Minden nagyon családcentrikus. Senki nem ismeri és nem foglalkozik a divattervezőkkel. Én igen! De korábban nem volt így.
Mikor kezdtél el foglalkozni velük?
Nem olyan régen. Azt hiszem, át kellett vennem az irányítást... Úgy éreztem, ha nem alakítom ki a saját véleményemet, akkor olyan leszek, mint egy bábfigura, akit mindenki saját kedve szerint öltöztet.
Akkor hogy jellemeznéd a jelenlegi stílusodat?
"Kurvásan leszbikus." Szó szerint ezt mondom a stylistnak, ha megkérdezi. (nevet) Nem tudom, ez nem túl durva-e...
De nekem erről a szmoking ugrik be és nem rémlik, hogy láttalak volna mostanában abban.
Nos, először is a Dior ruhái nagyon nőiesek és szépek, szóval ezen a mostani, utolsó sajtókörúton minden ruhám zseniális volt. Szóval a vörösszőnyegen nem sokszor látni engem kurvásan leszbikus stílusban, mert ott a Dior nőideálját testesítem meg, ami hatalmas megtiszteltetés... De nekem van mellem és seggem is. És vannak olyan dolgok, amiket kifejezetten vékony nőkre gyártanak, például olyan hímzés, ami túl sokat takar, attól én kövérnek látszom. De nekem meg kell mutatnom az idomaimat. Ha az embernek van melle, meg kell mutatnia, hogy "Tessék, ez cickó, nem háj." (nevet) Nem mintha azzal bármi gond lenne.
Érdekes volt látni a Joyt a Lenny-ben megjelent esszéd után. Joy maga lassan felismeri saját erejét, és olyan, mintha Hollywoodban te is a határokat feszegetnéd - először az Éhezők Viadalával, amikor bebizonyítottad, hogy egy női főszereplős film is érhet el kasszasikert.
Igen, rekordokat döntögettünk és még csak észre sem vettem. Nőként mi nem is tudjuk, hogy hátrányban vagyunk, mert vaginánk van. Egészen addig, míg meg nem jelent a főcím, hogy "Annak ellenére, hogy ő nő!" Mire én azt gondoltam, "Nem is tudtam, hogy ennek számítania kellene." (kisbaba hangon) "Hogy érte el mindezt ez a kicsi vagina? Egész egéééész filmet vitt el vállán!!" (nevet) Hogy vihettem végbe mindezt amellett, hogy havonta egyszer menstruálok?
(nevetve) Na, hogy csináltad? Adj néhány tippet.
Minden hónapban ki kell vennünk egy hét szabadságot... Minden hónapban elmegyek a magam vörös sátrába a sivatagba és kivárom, amíg elmúlik. De szerintem a stúdiók hosszú ideig azt gondolták, hogy a nők és a lányok vonzódhatnak egy férfi hőshöz, a fiúk és a férfiak azonban nem kötődhetnek egy női hőshöz. De ez egyszerűen nem igaz. Mi pedig szerencsére bebizonyítottuk ezt.
És miképp döntöttél úgy, hogy kiálljál az egyenlő fizetés mellett?
Ez annyira személyes volt, hogy az már rémisztő... Én mindig kiállok a véleményem mellett. Teljesen egyetértek azzal, amikor a színészek azt mondják, "A színészeknek ki kellene maradniuk a politikából. Mi nem vagyunk politikusok." És nekem csak azzal kellene foglalkoznom, hogy az emberek megvegyék a mozijegyet és megnézzék a filmet... Szóval az üzlet szempontjából nem bölcs húzás, ha az embernek van véleménye. De akkor mi értelme annak, hogy hallathatom a hangomat, ha nem állok ki amellett, amiben hiszek?
Egyetértek azzal, hogy a színészek nem jogosultak többre, mint bárki más. De természetesen, amire más jogosult, arra ők is.
Persze. De a férfi és női fizetések közötti különbség egy létező dolog, amiről nagyon sokan nem is tudnak. Az ember egyszerűen nincs ennek tudatában, én sem voltam. Nem hiszem, hogy a Sony hibája lett volna, [hogy kevesebb pénzt kaptam, mint férfi színésztársaim az Amerikai Botrányban]. Nem hiszem, hogy ez bárki hibája lett volna. De ki akartam állni és el akartam mondani én mit gondolok erről.
Tényleg hagytad, hogy a Sony ne kapja be a horgot? Miért nem voltál legalább egy kicsit mérges rájuk emiatt?
Mert a Sony egy üzlet. És ők nem fognak többet fizetni valakinek, hacsak erre külön meg nem kérik őket. Minden filmjükbe bele kell valahogy passzírozni egy milliókat kereső színészt. Megpróbálják reálisan elérni, hogy ez összejöjjön. Tudod, miután megjelent a Lennybe írt esszém, az ügynökön azt mondta: "Úristen, most ez olyan, mintha rossz ügynök lennék." Nos, szerintem nem, mert neki azt kell tennie, amit én kérek. És én azt mondtam, "Nyugi!" Mert én egyszerűen szerepelni szerettem volna abban a filmben és nem a pénz miatt. De ezzel mindannyian így voltunk. Egyikünk sem a szokásos áraival dolgozott. A különbség az volt, hogy volt, aki csak kicsivel, míg más sokkal kevesebbet kapott, mint máskor. Én pedig szerettem volna leírni, én hogyan látom mindezt. Mert azt feltételezem, hogy a tárgyalások alkalmával a férfiak keményebbek voltak.
Visszatérve a kiállás témájára - egyszer már megtetted ezt, amikor bementél a Vanity Far-hez, akiknek interjút adtál a[z ellopott] meztelen képeidről [amelyek 2014 nyarán felkerültek az internetre]. Jól megfogtad a lényeget, amikor szexuális bűncselekménynek, nem pedig botránynak nevezted a dolgot. Azelőtt én magam is elkövettem a hibát, hogy botrányként írtam róla, de aztán helyesbítettem önmagam.
Ha csendben maradtam volna, úgy tűnhetett volna, mintha szégyellném magam, De én nem szégyelltem magam én oltári dühös voltam. Nem éreztem azt, hogy "megtanultam a leckét". Én nem tettem semmi rosszat!
Ki sugallta azt, hogy tanulnod kellett volna belőle?
Még ha azzal védekeztem is volna, hogy elmondom, hogy egy csodálatos férfival voltam kapcsolatban öt évig. De még ha csak egy randi lett volna egy fickóval, akkor is - teljesen mindegy, milyen helyzetben történik ez az egész. Ez az én testem. És azt teszek vele, amit csak akarok.
Meg szeretnélek kérdezni néhány jövőbeli munkádról. Először is a filmről, amelyet Amy Schumerrel készítettek. Őszintén remélem, hogy egy érzelmi hullámvasúton játszódó négy részes franchise-ról van szó!
Ma végeztünk a forgatókönyv első vázlatával. Ma volt a születésnap.
Az gyors volt. Akkor rövid terhességetek volt!
Négy hónap. Júliusban láttam a Kész Katasztrófát, akkor kerestem meg e-mailben [Amy Schumert]. Egyszerűen éreztem, "Ennek a bigének írnia kell nekem egy filmet!"
Veled együtt?
Nos, először nem úgy kezdtem bele, hogy "velem". Küldtem neki egy e-mailt, amiben azt írtam, "Írj nekünk valamit!" Soha nem csináltam ilyet azelőtt. Másnap visszaírt, amelyben leírta egy teljesen új történet vázát. Most pedig kész van és jó! Bár kifejezetten nem egy politikailag korrekt filmről van szó. (nevet) ... Amy a legempatikusabb ember, akit valaha ismertem. Amikor ma reggel átjött, sírt... Hallott a Planned Parenthoodnál [USA hírhedt abortuszklinikája] történt lövöldözésről. Borzalmas... Az nem egy abortusz ellenes támadás volt, hanem egy nők elleni támadás. Mert a Planned Parenthood sokkal többről szól [mint az abortusz]. Kiskoromban anyukám elég vallásosan nevelt. Aztán később már nem. Én pedig nem szedhetnék fogamzásgátlót, ha nem lenne a Planned Parenthood. Nem használhattam volna óvszert vagy születésszabályozásra alkalmas szereket, amire minden fiatalnak szüksége van, ha Jézus házában nevelkedtem volna.
Te ezeket a dolgokat a Planned Parenthoodnál szerezted be?
Igen. Most pedig (gesztikulál szélesen) sikeres nő vagyok, aki még nem volt terhes.
Gratulálok!
Köszönöm. (nevet) De most komolyan. Mi kára származik abból bárkinek is, hogy az emberek élhetnek a születésszabályozás eszközeivel, használhatnak óvszert, részt vehetnek rákszűrésen?
Egyetértek. Részben ide kapcsolódik, hogy olvastam a Vogue-ban, hogy azt nyilatkoztad, hogy visszanőtt a szűzhártyád.
Így van. Hivatalosan szűz vagyok.
De most komolyan, arról beszéltél, hogy a pasik sosem hívnak el...
Nem, ez amiatt van, mert én válogatós vagyok. Nagyon-nagyon ritkán érzem, hogy fellobban az a bizonyos szikra. És ha igen, akkor is csak szikra. Nem igazán több. Látnod kellene néhány fickót, akiket vonzónak találok. Megdöbbennél. (nevet)
Mond egy példát.
Megadtam a számomat Larry Davidnek. Azóta sem hívott fel. (nevet)
Lehet, azt gondolta, "Ez a csaj 40 évvel fiatalabb nálam. Mégsem kellene felhívnom." Helyén van az erkölcsi iránytűje.
Amitől aztán még vonzóbb lesz. Imádom, hogy nem hív fel!
Láttad a Bernie Sanders paródiáját az Saturday Night Live-ban?
Igen, maszturbáltam is rá! (nevet) Viccelek, nyilván nem tettem ilyet.
Most először hangozhatott el ez a mondat.
Távolról imádom őt! (nevet) Nem sokat randizok, hogy úgy mondjam. Nem sok olyan fickóval találkozom, akikkel szívesen találkozgatnék. Nagyjából évente egyszer látok olyan fickót, akit vonzónak találok. De nem vagyok magányos. Az, hogy nem randizok, nem jelenti, hogy bármiben is hiányt szenvednék. Abszolút teljesnek érzem magam. Igen, izgalmas, ha valakivel megvan az a bizonyos szikra, de nem feltétlenül van rá szükségem.
Az internet teljesen lázban volt amiatt, hogy nemrégiben Adele-lal és Emmával [Emma Stone-nal] vacsoráztál nemrégiben.
Imádom Emmát. Állandóan agyba-főbe dicsér, olyan színpadias! Annyira imádnivaló. Adele-lel pedig úgy egy éve ismerkedtünk meg. Adele és én egy kicsit kritikusak vagyunk, Emmának viszont még életében nem volt egy rossz gondolata senkiről. Ez olyan furcsa; én nem szeretem az új ismerősöket. De ők ketten - és Amy, igazán jó fejek! És mind olyan hétköznapiak. Olyan, mintha a barátaimmal lógnék. Olyan barátokkal, akik nem cs***getnek amiatt, hogy mit teszek. Amyvel van egy élettervünk - vele és Diane Sawyer-rel a Martha’s Vineyard-on voltunk Hálaadáskor. Nem mintha dicsekedni akarnék. Diane udvariasan kidobta a taccsot, aztán ott ültünk vele és családjával a vacsora asztalnál, miközben az járt a fejünkben, hogy nem kellene itt lennünk. Egyébként Amy mindig is Martha’s Vineyard-on akart élni, mi pedig megláttuk azt a házat és azt mondtuk, "Ez lesz a mi öregotthonunk, itt fogunk megöregedni és megőrülünk majd!" Ez a mi hosszútávú terünk.
Ez egy teljesen reális terv. Ha már a jövőről beszélünk, azt mondtad, rendezni szeretnél és most már lesz is rá lehetőséged [a Project Delirium kapcsán, amely a hatvanas évek vegyi hadviselési kísérleteiről szól], igaz ez?
Már nagyon régóta szeretném ezt csinálni. Amikor 16 évesen az első filmemet, a Poker House-t készítettem, az első rendező, akivel dolgoztam, egy Lori Petty nevű nő volt. Kicsit ugyanaz a kattantság van bennem ezzel kapcsolatban is, mint a színészettel. Megpróbáltam szivacsként magamba szívni minden rendezőt, amit csak lehetett. Az elmúlt hét év során jegyzeteket készítettem.
Aztán ott van a Passengers című sci-fi is. Chris Pratt-et sokan Jennifer Lawrence férfi másaként aposztrofálják. Te is látod ezt benne?
Igen. Csak én egy kicsit gonoszabb vagyok. (nevet) Chris Prattnek mindig jó kedve van. Egész nap nevetünk... Olyan, mint egy csokimikulás. Olyan, mint egy ma született kiskutya, aki azt mondja "Nagyszerű színész vagyok, tökéletes arccal." És neki van a legkedvesebb családja is. Amikor megismerkedtem Annával [Anna Frais Chris Pratt felesége], azt mondtam, "Menjetek a fenébe!" És ezt a lehető legpozitívabban értettem. Olyanok, mint egy Nicholas Spark regényfőszereplői, azzal a különbséggel, hogy "Hűűű, én is ezt akarom!" Ugyanakkor Pratt nagyszerű színész is.
Olyan, mint egy csoki-mikulás?
Csodálatos színész és még jobb vele együtt készíteni ezt a filmet.
Érdekes, hogy azt mondod, gonoszabb vagy nála. Te egyáltalán nem tűnsz gonosznak soha.
Pedig szerintem elég kegyetlenül gondolkodok. Persze sosem cselekszem eszerint.
Nos, rengeteg gifet látni rólad az interneten, amelyek arról szólnak, hogy "Felbukik a lépcsőn, mégis ő a legszeretetreméltóbb ember a világon." Tudod, erről vagy híres.
Ma reggel melléöntöttem a tejet. Tegnap este végigborítottam a vörösbort a szőnyegen. Annyira szeretnék képes lenni rá, hogy eljussak A pontból B-be anélkül, hogy orra buknék. Őszintén szólva annyira idegesítő. Már nem az a cuki, "Istenem, uppsz, elestem.", tényleg felidegesít! Mert most már tényleg nagyon zavarba ejtő. Most már, ha elesek, az jár a fejemben, hogy "Ne bámuljatok! Ne csináljatok több képet rólam így!"
És mi a helyzet azzal az összeesküvés-elmélettel, hogy műsor az egész, amit csinálsz?
Épp ezért szeretném, ha képes lennék felhagyni ezzel. Amikor már másodszor estem el az Oscaron, azt gondoltam, "Basszus!" Mert én is ugyanezt hinném. Tudom, hogy olyan, mintha csak műsor lenne. Pedig tényleg, de tényleg nem az.
Gondoltál már rá, hogy közösségi oldalt vezess? Akkor az teljességgel a te irányításod alatt lenne, ellentétben a gifekkel meg minden.
Nem, mert akkor még inkább a kirakatban lennék - még több lenne belőlem. Én pedig szeretném, ha az emberek kevesebbet kapnának belőlem.
Nem hiszem, hogy az emberek beérnék belőled kevesebbel.
De igenis érjék be! Nem tudják, de így jobb lenne mindenkinek. Ha viszont még többet kapnának belőlem, megutálnának. Ha már eddig nem történt meg.
Úgy érzed, valami módon félreértenek?
Nem érzem, hogy félreértenének. Hanem azt hiszem, hogy túlságosan is odafigyelnek rám. Nem szeretném, hogy a GIF-eim még jobban elárasztanák az internetet. Nem akarok szedett-vedett Twitter-idézet lenni. Egy dolgot szeretnék: színészkedni. És promóznom kell a filmjeimet. Aztán végső soron úgy érzem magam, mint egy holdkóros. Szóval, ha rögzíted, amit mondok, ostobaságnak fog hangzani. (nevet) Mit tegyek, mit tegyek? Csak egy lány vagyok, aki ül a világgal szemben és szeretné, ha az emberek megbocsátanák neki, amit itt összehordott.
És van egy videóanyagunk is a beszélgetéshez, de ezt már nem fordítom:
Forrás: Glamour
Négy évvel ezelőtt a Glamour címlapján egy Jennifer Lawrence nevű feltörekvő Kentucky-i színésznőt mutattunk be, aki "elindult az úton", ahogy írtuk, "hogy nagyon híres színésznő legyen". Nos, a "nagyon híres" azóta meg sem közelíti azt, amivé vált: azóta Jennifer Lawrence kasszasiker filmekben szerepelt, Oscar-díjat nyert, és többezer gif jelent meg róla, amelyben pizzakedvelési szokásait helyteleníti vagy éppen megbotlik a vörösszőnyegen. A legnehezebb hollywoodi bravúrt is sikerült elérnie: miközben egyszerre nagyon szerethető és tökös csaj, kiáll a nőknek járó egyenlő fizetés ügyéért is. Amikor a Sony kiszivárogtatott egy levelezést, amelyből kiderült, hogy az Amerikai Botrányban Lawrence lényegesen kevesebb fizetést kapott, mint férfi szereplőtársai, Jen Lena Dunham Lenny című újságjában megjelent esszével vágott vissza, amely azt a kettős mércét vette górcső alá, amely szerint a nőknek jobban kell alakítaniuk, ugyanakkor kevesebb pénzt kapnak, mint férfitársaik. "Annyira szeretném szűrni a mondanivalómat.", mondja Jen, de "Egyszerűen képtelen vagyok rá!"
Ebben az interjúban a Glamour februári számában Cindi Leive beszélget Jennifer Lawrence-szel a stílusától ("kurvásan leszbikus") kezdve a Planned Parenthood nevű abortuszklinika előtt nemrégiben történt lövöldozésről ("ez egy nők elleni merénylet"). Ó és persze Amy Schumer, Adele és Larry David neve is felvetődik majd.
Négy évvel ezelőtt már voltál a Glamour címlapján. Akkor jelent meg Az Éhezők Viadala, te pedig azt mondtad...
Ó, Istenem, ezt de nem szeretem. Akárhányszor valaki azzal kezdi, hogy "Azt mondtad...", azt jár a fejemben, "Ó, Istenem, ne már..."
Azt mondtad, "Olyan, mintha jegyet váltottam volna egy másik bolygóra, elindultam és már nincs visszaút. Én pedig nem tudom, hogy azt a másik bolygót szeretni fogom-e, lesznek-e ott barátaim." Nos, milyen az élet azon a másik bolygón?
Igazából jó. Nagyon jól érzem magam... Beletelt néhány évbe, hogy megszokjam. Nem is volt tudatos, hogy sokáig milyen dühös és feldúlt voltam. Nagyjából három kemény évig. És ez nem Az Éhezők Viadala miatt volt... Hanem amiatt, ami Az Éhezők Viadalával járt. Még mindig úgy érzem, hogy jogom lenne egy olyan élethez, amire immáron nincs többé lehetőségem. Úgy éreztem, jogom van hozzá, hogy azt mondjam, "Nem akarom, hogy fotózzanak, nem akarom, hogy emberek álljanak a házam előtt, nem akarom, hogy unokaöcséimről szóljon a People magazin." Dühös voltam, hogy miért nem végezhetem egyszerűen a munkámat? Aztán az ember megszokja - és ennyi.
Kicsit elszomorít, hogy minderre még mindig nem érzed magad feljogosítva.
Én nem, de ez csak segít. (nevet) De van egy ötletem. Úgy gondolom, hogy meg kellene, hogy engedjék, hogy bizonyos időre szabadságra menjünk.
Szabadságra menni a "hírességből"?
Igen. Mondjuk három hónapra. És akkor mondhatnám, hogy "Most van az én három hónap szabadságom. Most nem fotózhatnak." Annyira szeretném, ha kontrollálhatnám azt, ki mikor fotóz. Akkor nem az jelenne meg az újság címlapján, hogy már három napja ugyanabban a farmerben jelenek meg. (nevet) Először azt gondoltam, "Igen, így történt.", majd másodszorra, "Ba***tok meg, valóban ez történt." (nevet) De gyűlölöm ezt a filmsztárokról szóló bulvármizériát. Olyan szerencsések vagyunk és én szeretem az életemet. Nem csinálnék vissza semmit. Szóval nem szeretek panaszkodni miatta.
Amikor színészkedni kezdtél, azt mondtad, az volt a baj, hogy amit az iskolában tanítottak, az nem érintett meg, nem érezted magad okosnak abban a helyzetben. Aztán elolvastál egy forgatókönyvet és azt mondtad, "Na, ez már menni fog." Még mindig érzed ezt a fajta kötődést, amikor elolvasol egy forgatókönyvet?
Igen. Munkafüggő vagyok. És színészetfüggő. Nem is tudom, hogyan magyarázzam: a forgatókönyv olvasása számomra olyan, mintha térképet néznék. A forgatáson azonban, amikor az ember rátalál a karakterre, átérzi az érzéseket, elönti az adrenalin, na az az igazi élmény. Egy karakter felépítése az egyetlen dolog a világon, amiben 100 százalékig magabiztosnak érzem magam. Még mindig azt érzem, amit kamaszkorom óta, hogy "Én jó vagyok ebben és szeretem is!" Szóval szeretném folytatni, mert jól érzem magam tőle.
És most itt a Joy. Én szerettem őt, olyan volt, mint Gloria Steinem egy felmosóronggyal.
Joy jó. (nevet) Mindkét Joy nagyon kedves. Az én Joyom [a karakterem] is, és [az igazi] Joy is! Joy Mangano vállfáim vannak az összes szekrényemben. Zseniális. És van tőle gőzölőm is.
És felmosód is van?
Nem, az nincs. Nem leszek idióta, hogy magam csináljam meg a felmosást. [Na, ez az, amit én sztárallűrnek nevezek. Nem az, hogy nem ő maga most fel, de ha úgy fogalmazott volna, hogy "Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy megtehetem, hogy valaki más mosson fel helyettem." - máris jobban hangzana. Bocsi a kifakadásért. :)]
Az egyik legjobb a filmben, ahogy végignézzük, hogy a karakter hogyan ismeri fel saját erejét a film során. Onnantól kezdve, hogy "van egy ötletem" eljut egészen odáig, hogy hajlandó foggal-körömmel meg is harcolni érte.
Igen, ez kifejezetten izgalmas volt a történetben már akkor, amikor David megmutatta a forgatókönyvet. Bemutatja a siker mindegyik lépését: az elején, amikor még te magad sem hiszel magadban; aztán, amikor te már hiszel, de a környezeted nem, végül pedig azt a sok borzalmat is láthatjuk, ami a siker elérése után következik. És nekem tetszett az elején, hogy többre vágyik, mint amit az élet kiosztott neki. Joyban van egyfajta kiábrándultság, ami nem túl szimpatikus benne, hogy fekszik a gyereke mellett és azt mondja, "úgy érzem, mintha börtönbe lennék zárva". Pedig van ebben valami. Mindenki úgy gondolja, hogy ha az embernek gyereke van, akkor az élete kiteljesedett. Én is így képzelem. Hogy majd lesz egy gyerekem és azáltal az életem teljessé válik.
Utálom, hogy félbe kell szakítsalak.
De ha az embernek gyereke van, akiket teljes szívéből és lelkéből szeret, és szereti a családját, attól még normális, hogy ég benne a tűz. Ennek semmi köze a családhoz. Ennek az egyénhez van köze. Adottsága van... csak nem tudja kihasználni.
Van egy nagyszerű pillanat a film elején, amikor Joy nagymamája azt mondja, hogy Joy igenis felnőhet az álmaihoz. Érdekelne, hogy te is kaptál a családodtól hasonló támogatást gyerekkorodban, voltak körülötted olyanok, akik megmondták, hogy "igen, mi ezt akarjuk tőled"?
Nem. Épp ellenkezőleg. Kentuckyban nőttem fel és senki nem mondta, hogy "Belőled egyszer majd filmszínész lesz". (nevet) Ez egyszerűen még csak fel sem merült. Aztán amikor 14 évesen közöltem a szüleimmel, hogy New Yorkba szeretnék költözni, és színész szeretnék lenni, azt mondták: "Nos, nem. Szó sem lehet róla." Csakhogy én nem hagytam annyiban. Addigra már volt spótolt pénzem bébiszitterkedésből, úgyhogy közöltem, hogy "Akkor is elmegyek."
Elég pénzt gyűjtöttél bébiszitterkedésből, hogy elmehess New Yorkba?
Mindig nagyon vigyáztam a pénzre. Nem vásároltam dolgokat a bolhapiacon. Nem is tudtam, mire gyűjtök, míg be nem kattant ez a New York. Akkor azt mondtam, "Na, erre gyűjtöttem... Úgyhogy elmegyek." Szüleim azonban úgy voltak vele, hogy nem akarták, hogy kudarc érjen. Szóval jött velem a bátyám... De csak úgy engedtek el, hogy "Próbáld ki egy nyár erejéig, aztán gyere haza és fejezd be az iskolát."
Szóval az volt a szüleid célja, hogy ne érjen kudarc?
Igen. Bár anyukám mindig elmondja, hogy szerette volna, hogy ha belebukom, mert az, hogy sikerrel járok, azt jelentette, hogy elmegyek New Yorkba. Így aztán elveszítette a lányát már alig 14 évesen. De tudom, nagyon büszke rám. Csak akkor ismerte el, amikor látta, milyen boldoggá tesz ez az egész. Emma Stone-nal együtt egyik éjszaka egészen hajnali 6-ig fennmaradtunk és erről beszélgettünk. Mindketten azt mondtuk, "Én tudtam, hogy így lesz."
Említetted korábban Kentucky-t. Hogy érzed, van a személyiségednek egy kentucky-i oldala?
Tegnap éjszaka az unokatestvéremmel arról beszélgettünk, mit akarunk majd tenni a holttesteinkkel. Én azt mondtam, szeretném, ha a hamvaimat a Cumberland tóba szórnák. Amikor pedig ezt hangosan kimondtam, akkor tudatosodott, hogy "Hűűű, te még mindig nagyon kötődsz a gyökereidhez." (nevet) De alapvetően ez egy ilyen vidék. Minden nagyon családcentrikus. Senki nem ismeri és nem foglalkozik a divattervezőkkel. Én igen! De korábban nem volt így.
Mikor kezdtél el foglalkozni velük?
Nem olyan régen. Azt hiszem, át kellett vennem az irányítást... Úgy éreztem, ha nem alakítom ki a saját véleményemet, akkor olyan leszek, mint egy bábfigura, akit mindenki saját kedve szerint öltöztet.
Akkor hogy jellemeznéd a jelenlegi stílusodat?
"Kurvásan leszbikus." Szó szerint ezt mondom a stylistnak, ha megkérdezi. (nevet) Nem tudom, ez nem túl durva-e...
De nekem erről a szmoking ugrik be és nem rémlik, hogy láttalak volna mostanában abban.
Nos, először is a Dior ruhái nagyon nőiesek és szépek, szóval ezen a mostani, utolsó sajtókörúton minden ruhám zseniális volt. Szóval a vörösszőnyegen nem sokszor látni engem kurvásan leszbikus stílusban, mert ott a Dior nőideálját testesítem meg, ami hatalmas megtiszteltetés... De nekem van mellem és seggem is. És vannak olyan dolgok, amiket kifejezetten vékony nőkre gyártanak, például olyan hímzés, ami túl sokat takar, attól én kövérnek látszom. De nekem meg kell mutatnom az idomaimat. Ha az embernek van melle, meg kell mutatnia, hogy "Tessék, ez cickó, nem háj." (nevet) Nem mintha azzal bármi gond lenne.
Érdekes volt látni a Joyt a Lenny-ben megjelent esszéd után. Joy maga lassan felismeri saját erejét, és olyan, mintha Hollywoodban te is a határokat feszegetnéd - először az Éhezők Viadalával, amikor bebizonyítottad, hogy egy női főszereplős film is érhet el kasszasikert.
Igen, rekordokat döntögettünk és még csak észre sem vettem. Nőként mi nem is tudjuk, hogy hátrányban vagyunk, mert vaginánk van. Egészen addig, míg meg nem jelent a főcím, hogy "Annak ellenére, hogy ő nő!" Mire én azt gondoltam, "Nem is tudtam, hogy ennek számítania kellene." (kisbaba hangon) "Hogy érte el mindezt ez a kicsi vagina? Egész egéééész filmet vitt el vállán!!" (nevet) Hogy vihettem végbe mindezt amellett, hogy havonta egyszer menstruálok?
(nevetve) Na, hogy csináltad? Adj néhány tippet.
Minden hónapban ki kell vennünk egy hét szabadságot... Minden hónapban elmegyek a magam vörös sátrába a sivatagba és kivárom, amíg elmúlik. De szerintem a stúdiók hosszú ideig azt gondolták, hogy a nők és a lányok vonzódhatnak egy férfi hőshöz, a fiúk és a férfiak azonban nem kötődhetnek egy női hőshöz. De ez egyszerűen nem igaz. Mi pedig szerencsére bebizonyítottuk ezt.
És miképp döntöttél úgy, hogy kiálljál az egyenlő fizetés mellett?
Ez annyira személyes volt, hogy az már rémisztő... Én mindig kiállok a véleményem mellett. Teljesen egyetértek azzal, amikor a színészek azt mondják, "A színészeknek ki kellene maradniuk a politikából. Mi nem vagyunk politikusok." És nekem csak azzal kellene foglalkoznom, hogy az emberek megvegyék a mozijegyet és megnézzék a filmet... Szóval az üzlet szempontjából nem bölcs húzás, ha az embernek van véleménye. De akkor mi értelme annak, hogy hallathatom a hangomat, ha nem állok ki amellett, amiben hiszek?
Egyetértek azzal, hogy a színészek nem jogosultak többre, mint bárki más. De természetesen, amire más jogosult, arra ők is.
Persze. De a férfi és női fizetések közötti különbség egy létező dolog, amiről nagyon sokan nem is tudnak. Az ember egyszerűen nincs ennek tudatában, én sem voltam. Nem hiszem, hogy a Sony hibája lett volna, [hogy kevesebb pénzt kaptam, mint férfi színésztársaim az Amerikai Botrányban]. Nem hiszem, hogy ez bárki hibája lett volna. De ki akartam állni és el akartam mondani én mit gondolok erről.
Tényleg hagytad, hogy a Sony ne kapja be a horgot? Miért nem voltál legalább egy kicsit mérges rájuk emiatt?
Mert a Sony egy üzlet. És ők nem fognak többet fizetni valakinek, hacsak erre külön meg nem kérik őket. Minden filmjükbe bele kell valahogy passzírozni egy milliókat kereső színészt. Megpróbálják reálisan elérni, hogy ez összejöjjön. Tudod, miután megjelent a Lennybe írt esszém, az ügynökön azt mondta: "Úristen, most ez olyan, mintha rossz ügynök lennék." Nos, szerintem nem, mert neki azt kell tennie, amit én kérek. És én azt mondtam, "Nyugi!" Mert én egyszerűen szerepelni szerettem volna abban a filmben és nem a pénz miatt. De ezzel mindannyian így voltunk. Egyikünk sem a szokásos áraival dolgozott. A különbség az volt, hogy volt, aki csak kicsivel, míg más sokkal kevesebbet kapott, mint máskor. Én pedig szerettem volna leírni, én hogyan látom mindezt. Mert azt feltételezem, hogy a tárgyalások alkalmával a férfiak keményebbek voltak.
Visszatérve a kiállás témájára - egyszer már megtetted ezt, amikor bementél a Vanity Far-hez, akiknek interjút adtál a[z ellopott] meztelen képeidről [amelyek 2014 nyarán felkerültek az internetre]. Jól megfogtad a lényeget, amikor szexuális bűncselekménynek, nem pedig botránynak nevezted a dolgot. Azelőtt én magam is elkövettem a hibát, hogy botrányként írtam róla, de aztán helyesbítettem önmagam.
Ha csendben maradtam volna, úgy tűnhetett volna, mintha szégyellném magam, De én nem szégyelltem magam én oltári dühös voltam. Nem éreztem azt, hogy "megtanultam a leckét". Én nem tettem semmi rosszat!
Ki sugallta azt, hogy tanulnod kellett volna belőle?
Még ha azzal védekeztem is volna, hogy elmondom, hogy egy csodálatos férfival voltam kapcsolatban öt évig. De még ha csak egy randi lett volna egy fickóval, akkor is - teljesen mindegy, milyen helyzetben történik ez az egész. Ez az én testem. És azt teszek vele, amit csak akarok.
Meg szeretnélek kérdezni néhány jövőbeli munkádról. Először is a filmről, amelyet Amy Schumerrel készítettek. Őszintén remélem, hogy egy érzelmi hullámvasúton játszódó négy részes franchise-ról van szó!
Ma végeztünk a forgatókönyv első vázlatával. Ma volt a születésnap.
Az gyors volt. Akkor rövid terhességetek volt!
Négy hónap. Júliusban láttam a Kész Katasztrófát, akkor kerestem meg e-mailben [Amy Schumert]. Egyszerűen éreztem, "Ennek a bigének írnia kell nekem egy filmet!"
Veled együtt?
Nos, először nem úgy kezdtem bele, hogy "velem". Küldtem neki egy e-mailt, amiben azt írtam, "Írj nekünk valamit!" Soha nem csináltam ilyet azelőtt. Másnap visszaírt, amelyben leírta egy teljesen új történet vázát. Most pedig kész van és jó! Bár kifejezetten nem egy politikailag korrekt filmről van szó. (nevet) ... Amy a legempatikusabb ember, akit valaha ismertem. Amikor ma reggel átjött, sírt... Hallott a Planned Parenthoodnál [USA hírhedt abortuszklinikája] történt lövöldözésről. Borzalmas... Az nem egy abortusz ellenes támadás volt, hanem egy nők elleni támadás. Mert a Planned Parenthood sokkal többről szól [mint az abortusz]. Kiskoromban anyukám elég vallásosan nevelt. Aztán később már nem. Én pedig nem szedhetnék fogamzásgátlót, ha nem lenne a Planned Parenthood. Nem használhattam volna óvszert vagy születésszabályozásra alkalmas szereket, amire minden fiatalnak szüksége van, ha Jézus házában nevelkedtem volna.
Te ezeket a dolgokat a Planned Parenthoodnál szerezted be?
Igen. Most pedig (gesztikulál szélesen) sikeres nő vagyok, aki még nem volt terhes.
Gratulálok!
Köszönöm. (nevet) De most komolyan. Mi kára származik abból bárkinek is, hogy az emberek élhetnek a születésszabályozás eszközeivel, használhatnak óvszert, részt vehetnek rákszűrésen?
Egyetértek. Részben ide kapcsolódik, hogy olvastam a Vogue-ban, hogy azt nyilatkoztad, hogy visszanőtt a szűzhártyád.
Így van. Hivatalosan szűz vagyok.
De most komolyan, arról beszéltél, hogy a pasik sosem hívnak el...
Nem, ez amiatt van, mert én válogatós vagyok. Nagyon-nagyon ritkán érzem, hogy fellobban az a bizonyos szikra. És ha igen, akkor is csak szikra. Nem igazán több. Látnod kellene néhány fickót, akiket vonzónak találok. Megdöbbennél. (nevet)
Mond egy példát.
Megadtam a számomat Larry Davidnek. Azóta sem hívott fel. (nevet)
Lehet, azt gondolta, "Ez a csaj 40 évvel fiatalabb nálam. Mégsem kellene felhívnom." Helyén van az erkölcsi iránytűje.
Amitől aztán még vonzóbb lesz. Imádom, hogy nem hív fel!
Láttad a Bernie Sanders paródiáját az Saturday Night Live-ban?
Igen, maszturbáltam is rá! (nevet) Viccelek, nyilván nem tettem ilyet.
Most először hangozhatott el ez a mondat.
Távolról imádom őt! (nevet) Nem sokat randizok, hogy úgy mondjam. Nem sok olyan fickóval találkozom, akikkel szívesen találkozgatnék. Nagyjából évente egyszer látok olyan fickót, akit vonzónak találok. De nem vagyok magányos. Az, hogy nem randizok, nem jelenti, hogy bármiben is hiányt szenvednék. Abszolút teljesnek érzem magam. Igen, izgalmas, ha valakivel megvan az a bizonyos szikra, de nem feltétlenül van rá szükségem.
Az internet teljesen lázban volt amiatt, hogy nemrégiben Adele-lal és Emmával [Emma Stone-nal] vacsoráztál nemrégiben.
Imádom Emmát. Állandóan agyba-főbe dicsér, olyan színpadias! Annyira imádnivaló. Adele-lel pedig úgy egy éve ismerkedtünk meg. Adele és én egy kicsit kritikusak vagyunk, Emmának viszont még életében nem volt egy rossz gondolata senkiről. Ez olyan furcsa; én nem szeretem az új ismerősöket. De ők ketten - és Amy, igazán jó fejek! És mind olyan hétköznapiak. Olyan, mintha a barátaimmal lógnék. Olyan barátokkal, akik nem cs***getnek amiatt, hogy mit teszek. Amyvel van egy élettervünk - vele és Diane Sawyer-rel a Martha’s Vineyard-on voltunk Hálaadáskor. Nem mintha dicsekedni akarnék. Diane udvariasan kidobta a taccsot, aztán ott ültünk vele és családjával a vacsora asztalnál, miközben az járt a fejünkben, hogy nem kellene itt lennünk. Egyébként Amy mindig is Martha’s Vineyard-on akart élni, mi pedig megláttuk azt a házat és azt mondtuk, "Ez lesz a mi öregotthonunk, itt fogunk megöregedni és megőrülünk majd!" Ez a mi hosszútávú terünk.
Ez egy teljesen reális terv. Ha már a jövőről beszélünk, azt mondtad, rendezni szeretnél és most már lesz is rá lehetőséged [a Project Delirium kapcsán, amely a hatvanas évek vegyi hadviselési kísérleteiről szól], igaz ez?
Már nagyon régóta szeretném ezt csinálni. Amikor 16 évesen az első filmemet, a Poker House-t készítettem, az első rendező, akivel dolgoztam, egy Lori Petty nevű nő volt. Kicsit ugyanaz a kattantság van bennem ezzel kapcsolatban is, mint a színészettel. Megpróbáltam szivacsként magamba szívni minden rendezőt, amit csak lehetett. Az elmúlt hét év során jegyzeteket készítettem.
Aztán ott van a Passengers című sci-fi is. Chris Pratt-et sokan Jennifer Lawrence férfi másaként aposztrofálják. Te is látod ezt benne?
Igen. Csak én egy kicsit gonoszabb vagyok. (nevet) Chris Prattnek mindig jó kedve van. Egész nap nevetünk... Olyan, mint egy csokimikulás. Olyan, mint egy ma született kiskutya, aki azt mondja "Nagyszerű színész vagyok, tökéletes arccal." És neki van a legkedvesebb családja is. Amikor megismerkedtem Annával [Anna Frais Chris Pratt felesége], azt mondtam, "Menjetek a fenébe!" És ezt a lehető legpozitívabban értettem. Olyanok, mint egy Nicholas Spark regényfőszereplői, azzal a különbséggel, hogy "Hűűű, én is ezt akarom!" Ugyanakkor Pratt nagyszerű színész is.
Olyan, mint egy csoki-mikulás?
Csodálatos színész és még jobb vele együtt készíteni ezt a filmet.
Érdekes, hogy azt mondod, gonoszabb vagy nála. Te egyáltalán nem tűnsz gonosznak soha.
Pedig szerintem elég kegyetlenül gondolkodok. Persze sosem cselekszem eszerint.
Nos, rengeteg gifet látni rólad az interneten, amelyek arról szólnak, hogy "Felbukik a lépcsőn, mégis ő a legszeretetreméltóbb ember a világon." Tudod, erről vagy híres.
Ma reggel melléöntöttem a tejet. Tegnap este végigborítottam a vörösbort a szőnyegen. Annyira szeretnék képes lenni rá, hogy eljussak A pontból B-be anélkül, hogy orra buknék. Őszintén szólva annyira idegesítő. Már nem az a cuki, "Istenem, uppsz, elestem.", tényleg felidegesít! Mert most már tényleg nagyon zavarba ejtő. Most már, ha elesek, az jár a fejemben, hogy "Ne bámuljatok! Ne csináljatok több képet rólam így!"
És mi a helyzet azzal az összeesküvés-elmélettel, hogy műsor az egész, amit csinálsz?
Épp ezért szeretném, ha képes lennék felhagyni ezzel. Amikor már másodszor estem el az Oscaron, azt gondoltam, "Basszus!" Mert én is ugyanezt hinném. Tudom, hogy olyan, mintha csak műsor lenne. Pedig tényleg, de tényleg nem az.
Gondoltál már rá, hogy közösségi oldalt vezess? Akkor az teljességgel a te irányításod alatt lenne, ellentétben a gifekkel meg minden.
Nem, mert akkor még inkább a kirakatban lennék - még több lenne belőlem. Én pedig szeretném, ha az emberek kevesebbet kapnának belőlem.
Nem hiszem, hogy az emberek beérnék belőled kevesebbel.
De igenis érjék be! Nem tudják, de így jobb lenne mindenkinek. Ha viszont még többet kapnának belőlem, megutálnának. Ha már eddig nem történt meg.
Úgy érzed, valami módon félreértenek?
Nem érzem, hogy félreértenének. Hanem azt hiszem, hogy túlságosan is odafigyelnek rám. Nem szeretném, hogy a GIF-eim még jobban elárasztanák az internetet. Nem akarok szedett-vedett Twitter-idézet lenni. Egy dolgot szeretnék: színészkedni. És promóznom kell a filmjeimet. Aztán végső soron úgy érzem magam, mint egy holdkóros. Szóval, ha rögzíted, amit mondok, ostobaságnak fog hangzani. (nevet) Mit tegyek, mit tegyek? Csak egy lány vagyok, aki ül a világgal szemben és szeretné, ha az emberek megbocsátanák neki, amit itt összehordott.
És van egy videóanyagunk is a beszélgetéshez, de ezt már nem fordítom:
Forrás: Glamour
Hm, ez érdekes volt es jo hosszú. Köszi szépen ^^
VálaszTörlés