Elválaszthatatlanok - 10. fejezet: Nem vagyunk egyedül

A Kiválasztott epilógusának előtörténete. Hogyan szedi össze magát Katniss és Peeta darabjaikból és hogyan kezdik újra az életet. Az Éhezők Viadala sorozat 4. kötetének rajongói változata. Titkos kenyérpirítás, sok-sok történés, részeg Haymitch és egyebek. Katniss és Peeta történetének lezárása 23 fejezetben.

Szentjánosbogarakkal álmodom. Éteri fénnyel világítják be a rétet. Több ezer villog belőlük a távolban, pattognak, izzanak, mint ezer csillag a fekete égbolton.
Peeta egy pikniktakarón ül mellettem, elégedettnek tűnünk. Megnézzük a műsort, majd kéz a kézben, mosolyogva, sugdolózva, nevetve megyünk haza.
Ijedten - szinte szomorúan - ébredek, hogy nem fogja senki a kezemet. Peeta sincs itt persze. Már csak azt nem tudom, miért vagyok csalódott emiatt.
Egész nap nem szabadulok az álom hatásától. Rám telepszik, amikor vadászni próbálnék. Nem Peeta zavar, hanem, hogy nem is emlékszem, mikor voltam utoljára boldog. Kellemes emlékek ugranak be: amikor először eltaláltam egy nyulat, amikor Primmel táncoltunk egy-egy igazán jól sikerült fogás után. De az utóbbi időszakból nincsenek olyan boldog emlékeim, amelyekre ne nyomná rá a bélyegét fájdalom vagy halál.
Hálás vagyok, amikor elkezd esni az eső, mert segít palástolni könnyáztatta arcomat. Magam mögött hagyom az üvöltő szelet és a csapkodó villámokat, amikor bezárom magam mögött Peeta házának ajtaját.

- Helló, Katniss. Hogy vagy? - kérdezi Peeta vidáman, amint vizes lépteimmel átszelem a nappaliját. Törülközőt terít a vállamra, majd pár perccel később megszárítom a hajamat. Kisvártatva egy szendvicset találok magam előtt. Peetára mindig lehet számítani,  ha kajáról van szó. Megosztozom vele vadásztáskám tartalmán, szerintem igazságosan. Peeta beteszi a tányért a mosogatóba és elkezd előkészülni a következő feladatához.
- Ha már úgyis itt vagy, nem akarsz segíteni?
Vállat vonok.
- Süthetnénk medvetalpat.
- Az mi? - A kíváncsiság kezd felülkerekedni rossz kedvemen. Még sosem hallottam róla és őszintén remélem, ehhez nem kell most nekivágnom, hogy lelőjek egy medvét. Ebben a viharban vadászni sem tudnék, nem beszélve arról, hogy egyébként sem szeretnék medve közelbe kerülni.
Peeta aggódó tekintettel néz rám. - Ez egy édesség, amely épp akkora, mint egy medve talpa. Valahol a sütemény és a péktermékek között van félúton. Tehetünk bele mazsolát vagy diót is.
- És sajtot? - kérdezem.
- Hmmmm. - dörzsöli meg Peeta az állát. - Mandulával akartam elkészíteni.
Meglátok egy tálka diót a hozzávalók között, amelyeket Peeta szép rendben felsorakoztatott az asztalon a munka kezdete előtt.
- Kérlek! - Amint kimondom, már tudom, hogy nem kellett volna megkérnem rá, hogy megváltoztassa a terveit. Nem pazarolhatjuk az ennivalót.
- Szerintem tettünk bele néha a pékségben. De nem biztos, hogy jól emlékszem. - Peeta a konyha hátuljában lévő polchoz siet, levesz egy kék könyvet a tömött polcról és elkezd benne lapozgatni. - Ez gyakorlatilag az a recept, amit én is használni készültem. - mondja, miközben még mindig az oldalakra koncentrál. - Csak add hozzá a sajtot töltelékként sütés előtt.

Peeta leteszi előttem a könyvet. Tele van kézzel írott receptekkel. Az oldalakon hozzávalók, lépések, sőt még azzal kapcsolatban is találhatóak megjegyzések, hogyan tároljuk az elkészült termékeket. A margón hivatkozások, hozzávaló variációk, és még egy másik kézírással írt megjegyzésből azt is megtudhatjuk, hogyan dagasszunk tésztát nedves időben. A régi, megsárgult írások mellett a nemrégiben hozzátett megjegyzések fekete tintával íródtak. A könyv egy másik, nemzedékekről nemzedékekre öröklődő receptes könyvre emlékeztet.
- Ez a családi receptes könyvetek? - kérdezem, miközben lapozgatom az oldalakat.
- Családi titoknak kellene lennie. - kacsint rám Peeta.
Tovább lapozgatom az oldalakat, miközben az jár a fejemben, mekkora gonddal készítették ezt a könyvet éveken át.
Peeta előveszi a tésztát, amit nyilvánvalóan már reggel előkészített.
- Mivel töltsük meg?
Visszalapozok a könyvben arra az oldalra, amit megjelöltem az ujjaimmal, majd felolvasom Peetának a hozzávalókat. Ő összeönti azokat, miután szemmel vagy mérleggel lemérte őket. Nem használ mércés poharat vagy kanalakat, ahogyan én tenném.
Peetát csendes határozottság járja át sütés közben. Nyugodtsága ragályos, még én is besegítek a tojás, cukor és a krémsajt összekeverésébe.

Amikor én sütök, az azzal jár, hogy valamit elégetek, a sütő borzalmas szagot áraszt vagy kihagyok valamilyen hozzávalót. Anyukám ugyan megpróbált megtanítani sütni, de miután egyik alkalommal beleolvasztottam a műanyag kanalat az egyik kedvenc tepsijébe, úgy döntöttünk, a továbbiakban inkább távol maradok a konyhától.
Peeta konyhája azonban pékségük kicsinyített másává változik. Hasonló ugyan az én konyhámhoz, amelyet inkább Sae használ, amikor vacsorát hoz nekem, én csak néha próbálkozom azzal, hogy süssek egy kis tojást. Peeta tisztán tartja a pultot, ahol a munkát végzi, csak a másik végén sorakoznak a különböző dobozok, mixerek és mindenféle konyhai eszközök. Peeta kamrája tele van mindenféle sütési hozzávalóval: hatalmas lisztes zsákokkal, óriási cukros dobozokkal, diókonzervekkel, kis üveges fűszerekkel. Apukája még egy pluszos sütőt is beszereltetett, amikor ideköltöztek. 

Amikor összekevertük a tölteléket, Peeta kinyújtja a tésztát. Nekem is adna belőle, de amikor látom, hogyan nyújtja, hajtogatja és tölti bele a szemcsés tölteléket, visszautasítom a lehetőséget. Aztán a szeleteket mancs formájúra kezdi alakítani. Nevetni kezdek, mert nem igazán hasonlítanak igazi medvetalpakra.
- A medvének nincs ilyen sok karma - mondom, amikor túl sok bevágást készít a süteményen. Felveszem a kést és segítek az utolsó lépéseknél.
Peeta két sütőlapra helyezi a süteményeket és a pult másik oldalára teszi őket kelni.

Az eső az ablakot csapkodja és olyan hangosan tombol odakint a vihar, hogy önkéntelenül is a padlót nézem, nem remeg-e a föld. Ahogy lenézek, látom, hogy Peeta egy kissé rosszul lép. Nem jól helyezi a súlyát a lábára és kibillen az egyensúlyából. Valami nincs rendben.
Peeta lecsapja a sütőlapot a pultra és olyan erősen ragadja meg a kilincset, hogy ujjai kifehérednek. Összeszorítja állkapcsát és az egész teste remegni kezd.
Azonnal mellette termek, amíg a rángás enyhülni kezd.
- Semmi baj. - próbálom megnyugtatni. - Nem igazi.
Kinyitja a szemeit, látom, hogy felfogja, hogy ott vagyok. Még a pupillái is rángatóznak.
- Katniss - suttogja feszülten.
- Hogyan segítsek? - Fejemet a válla hátoldalára fektetem, kezeimmel megdörzsölöm a felkarját. Ő is ezt szokta tenni, hogy megnyugtasson. Remélem, rá is hasonló hatással lesz.
Amikor érzem, hogy lassan megszűnik izmai rángása, a kanapéhoz kísérem Peetát. Ő lerogy rá, mire én hozok neki vizet és gyógyszereket, majd lekapcsolom a villanyt, hogy a sötét segítsen enyhíteni a rohamot követő fejfájását.
Peeta int, hogy üljek le mellé. Aztán átölel. Csak erre vágyik. Hogy átölelhessen és karjaival szorosan tarthasson. Ha ez csak kicsit is enyhíti fájdalmát és szenvedését, ha kell, az idők végezetéig itt ülök mellette. Amikor szorítása enyhül kissé, ráveszem, hogy próbáljon meg lepihenni.
Megfordulok, hogy elinduljak haza, Peeta azonban megragadja a csuklómat. Mondania sem kell semmit. Fájdalmas tekintete mindent elárul. Leülök, Peeta pedig ölembe hajtja a fejét. Kezeimmel fürtjeit birizgálom, amíg elalszik.

Nem kell erőlködnöm, hogy nyugodtan üljek. Hetekig tudnám csinálni. De ha erre gondolok, legszívesebben megmozdítanám a lábamat, leülnék a padlóra vagy sétálni kezdenék. Elérhetném Peeta egyik katalógusát, hogy olvasgatásával elüssem az időt. A magvakról szóló oldal különösen érdekel. Mindig is gyűjtögettem szedret meg epret, lehetne akár az udvaromban is.
- Mit vegyünk? - ijeszt meg Peeta a kérdésével. Azt hittem, elaludt.
- A magokat nézegettem. Néhány szomszédom elkezdte gondozni a kertjét. - mondom. - Jobban vagy?
Peeta olyan művigyort mutat be, hogy az jár a fejemben, hogy még Effie-vel is felvehetné a versenyt.
- Úgy érzem magam, mintha beestem volna egy szakadékba és a fejem egy csákányon landolt volna.
- Akkor jobb? - Korábban az állapotát úgy jellemezte, hogy "mintha átment volna rajtam, majd maga után húzott volna egy vonat". Mindenesetre bevesz még egy kevés gyógyszert.

A medvetalpat, amely a kelleténél már hosszabb ideje kelt, beteszem a sütőbe, míg Peeta várja, hogy elkezdjen hatni az újabb adag gyógyszer. Hogy elüssem az időt, amilyen halkan csak lehet, kitakarítom a konyhát. A medvetalp kicsit jobban megpirul a kelleténél, mire kiveszem a sütőből, de ez már csak ilyen, ha én sütök.
Graesy Sae nyit be az ajtón. - Ó, hát itt vagy. - mondja, miközben bedugja a fejét.
Intek neki, hogy maradjon csöndben. - Peeta rosszul van.
Sae elismerően biccent, majd egy nagy tál pörköltet helyez a pultra. Kifelé menetben megáll egy pillanatra. - Szólj, ha segítségre van szükséged.
Az ajánlat bármennyire is jól esik, csak arra ösztönöz, hogy még inkább megpróbáljak megtenni minden tőlem telhetőt. Hozok egy-egy tényérral a pörkölthöz a kanapéra és Peetával megvacsorázunk A pörköltnek szarvasíze van, én pedig azon gondolkodom, valaki más is vadászik-e rajtam kívül a körzetben.
Peeta mozdulatai még mindig szaggatottak, a pörkölt össze-vissza fröccsen, csak a szájába nem jut belőle. Bár ehhez meg kell erőltetnem magam, de végül megkérem, hogy szóljon, ha segítségre lenne szüksége. Peeta megpróbálkozik még néhány kanál étellel. Aztán türelmetlenül kikapom a kezéből a kanalat és a pörkölt többi részét megetetem vele.
Peeta nem lesz jobban, nem jön helyre olyan gyorsan, mint kellene. A felvillanó emlékkép minden energiáját kimerítette és a vidám pékfiúból megtört roncsot tett. Kicsit azt várom, mondja, hogy menjek el.
Hosszú idő óta ma először hallom Peetát panaszkodni. Ő már így él, mióta hazajött, de én most először látom, mekkora fájdalommal kell együtt élnie, és hogy mindezt milyen jól titkolja. A gyógyszerek nem túl hatásosak. Figyelemelterelésre van szüksége, egy kellemes gondolatra, egy történetre. És van is ilyenem kéznél, csak épp nem kellene beszélnem róla. De ha ez segít, akkor a mai nap kivételt tehetek.

- Mi lenne, ha elmesélném, mit álmodtam múlt éjjel? - kérdezem suttogva.
Peeta a vállamra hajtja a fejét. Általában ez fordítva szokott lenni. Ahogy leereszti a testsúlyát, érzem, milyen borzalmasan feszültek az izmai. Mintha egy darab fát próbálnék vigasztalni.
- Egy pléden ültünk és szentjánosbogarakat néztünk a sötétben. - Hangom semleges, nem akarom, hogy komoly következtetéseket vonjon le a történetből. Hadd ne kelljen megbánnom, hogy elmondtam neki.
- Mint pár napja is? Az nagyon jó volt. - Fáradt Peeta hangja.
- Nem - mesélem neki. - Több szentjánosbogár volt ott, mint amennyit valaha láttam. Bevilágították az egész rétet, az iskola mögötti részt. Olyan boldogok voltunk álmunkban. Ezért aztán nagyon szomorúan ébredtem.
- Ó. - fújja ki a levegőt. - Pedig ez jól hangzik.
- Olyan boldogok voltunk. - Ismétlem önmagam, úgy rácsodálkozva a boldogság fogalmára, mintha elérhetetlen lenne, akár a hold.
- Miért, most nem vagyunk boldogok? - Úgy mondja, mintha ez meglepő volna, mintha nem gyötörte volna a fájdalom egész nap.
Ha jobban lenne, oldalba bökném. Ehelyett azonban a hajfonatomat kezdem birizgálni.
- Katniss, téged mi tenne boldoggá? - Teszi fel a kérdést, miután háromszor bontom ki majd fonom újra a hajamat. Őszintén kérdezi. Ujjaim között forgatom a hajam végét. Fogalmam sincs, mi tenne boldoggá. Mindenem megvan az életben maradáshoz: van hol laknom, van mit ennem és innom. Olyan üresnek érzem magam, hogy valami biztosan hiányzik.

A kezemben tartott hajtincsemet bámulom, hogy elkerüljem Peeta tekintetét. Nem akarok a szemébe nézni, úgyhogy tovább vizsgálom a hajamat. Ki van száradva és el van töredezve. Ha itt volna az előkészítő csapatom, hosszasan papolnának a kondicionáló sampon használatának fontosságáról. Hátha anyukám majd küld egy kis hajkondicionálót. Anyukám, kettészakadt családom fele. És már tudom is a választ Peeta kérdésére: - A családom. - mondom szemlesütve.
Peeta visszaadja a hajtincset, amit az imént dobtam félre és megpróbál úgy helyezkedni, hogy a szemembe nézhessen.
- Nos, az én családom te vagy, Katniss.
Bármennyire is üresnek érzem magam belülről, Peetának még rosszabb lehet. Bátyjai meghaltak, ahogyan szülei és a barátai többsége is a városból. A Győztesek faluján kívül minden csak szellem számára. Neki is vannak veszteségei.
- Rendben. - bólintok.
És már el is felejtem, milyen keményen taszítottam el magamtól. Testhelyzetet váltok, most az én fejem van a Peeta mellkasán. Könnyek buggyanak elő a szememből, a látásom elhomályosul.

- Katniss, el kell mondanom valamit.
Nem akarom, hogy bármit is mondjon. Csöndet szeretnék. Úgy érzem, egyedül azt tudom most elviselni. Peeta azonban mindig jól bánt a szavakkal. Néha még a lelkemnek is jót tettek. Ezért aztán fejemet továbbra is a mellkasán tartom, fél füllel hallgatom szívének ritmikus dobogását, másikkal pedig Peetára figyelek.
- Kérlek ne haragudj rám. Amikor a medvetalpat csináltuk, szerettem volna, hogy velem maradj. Ezek az erős viharok kiváltják a rohamaimat. Éreztem, hogy egyre rosszabbul vagyok és nem akartam egyedül maradni.
Első gondolatom az, hogy rákiabálok, hogy ne legyen nevetséges. Ehelyett azonban legyűröm a haragot és azt teszem, amit ő is tenne, ha én lennék a helyében.
- Csssss. - teszem az ajkára az ujjam. - Gondoskodunk egymásról. Emlékszel? Csak szólj, ha segítségre van szükséged. Ezért vagyok itt.
És mert én sem akarok egyedül lenni. Ma nem. Ezért jöttem hozzá. Megpróbálom magamba fojtani a szavakat. Egy apró könnycsepp legurul az arcomon és Peeta ingén fröccsen szét.
- Annyira hiányzik Prim. - Olyan halkan suttogom, hogy az álmos eső kopogása az ablakon majdnem elnyomja szavaimat.
Gyűlölöm, mekkora szükségem van Peetára ebben a pillanatban. Elfelejtem, hogy ő is rosszul van és hagyom, hogy megvigasztaljon. Összeillünk, megosztozunk fájdalmunkon és veszteségeinken. Hagyom, hogy Peeta átöleljen, én pedig csak sírok. Ettől aztán gyöngének érzem magam, de olyan, mintha a szomorúság megtisztítana és nem akarom, hogy vége legyen.

- Hééé - suttogja, miközben a karomat dörzsöli. - Mindjárt jobb lesz. Tudom. - Ő van rosszul és ő vigyáz rám.
Megpróbálom megtörölni a szemem és visszafojtom a zokogást, mire elenged. Nem akarom, hogy elengedjen, azt szeretném, ha velem maradna, amíg elapadnak a könnyeim.
- Menjünk, mosd meg az arcod - mondja lágyan. - Nekem is szükségem van valamire a fürdőszobából.
Peeta feláll és a kezét nyújtja. Legszívesebben azt mondanám, hogy nem vagyok hajlandó innen megmozdulni, hogy ott maradok, de annyira ingatagon áll a lábán, hogy inkább összeszedem magam és segítek neki felmenni az emeletre.
Leülök a fürdőkád szélére, Peeta pedig a mosdókagylóban babrál valamivel. Aztán ő is mellém ül.
- Csukd be a szemed.
Úgy tűnik, nem viccelődik, úgyhogy így teszek. Egy nedves törülközőt tesz feldagadt szemeimre, Szemhéjaimnak jól esik a meleg. Nem vagyok biztos benne, hogy jó, hogy jólesik, de mély sóhajom árulkodó. Bár nem látom magunkat a tükörben, azt hiszem, azt látnám, Peeta épp olyan finoman bánik velem, ahogyan anyukám vagy Prim tenné.
Amikor a törülköző kihűl, leteszem a mosdókagylóra. Mivel Peeta lassan indulna lefeküdni, megkér, hogy keressek meg egy tégelyt a gyógyszeres szekrénykéjében. Miközben a fájdalom csillapító, altató, görcsoldó tabletták között keresgélek, emlékeztetem magam, hogy Peeta az, aki kettőnk közül most segítségre szorul.
- Ez a hátadra van? - kérdezem, abba az irányba tekintve, amerre Peeta az arcát mossa.
Mindenek tetejébe még csak fogalmam sem volt arról, hogy fáj a háta, ebben az esetben tényleg nem kellett volna cipelnie a múltkor.
- Időnként, amikor rohamaim vannak, túlságosan megfeszülnek az izmaim. - veszi el Peeta a tégelyt a kezemből. - Olyankor olyan érzésem van, mintha influenzás lennék. De csak bekenem ezzel és beveszek egy szem fájdalomcsillapítót és máris jobban vagyok - biztosít. Nem érzem, hogy meggyőzne.

Peeta házában a hálószoba éppúgy használaton kívül van, mint nálam, ahova soha nem járok be. Peeta megáll egy komód mellett és kihúz belőle egy inget. Most először ülök le Peeta ágyára. Nagyobb mint az enyém, kifejezetten aprónak érzem magam rajta. Az ágy sötét cseresznyefából készült, széles, férfias lábakon áll. Alacsonyabban van az én ágyamnál, és amikor leül, látszik, hogy épp olyan hosszú, hogy kényelmesen elférjen benne éjszakára. Lepedője ropogós fehér, takarója sötétkék.
Peeta leveszi a csizmáját és a szürke csíkos zokniját.
- Átveszem az ingem - figyelmeztet és jelez, hogy forduljak el.
- Rendben - mondom könnyedén. Peeta sosem volt az a félénk típus, ezt már régóta tudom. Mégis bizonytalanul néz, mire eszembe jutnak az égésnyomai. Talán nem akarja, hogy lássam. Felemelem egy kicsit a blúzom alját, megmutatom neki a hasam egy kisebb részét.
- Az enyém ugyanolyan. - Alig pár hete látta, amikor belázasodtam.
- Fáradt vagyok. Lekapcsolnád a villanyt? - rázza meg Peeta a fejét.
Nem teljesen értem, mi is történik, de teszem amit mond, és maradok, hátha szüksége van még rám az este folyamán.
Kintről halvány fény árad be, így ki tudom venni, hogy Peeta az ágy szélén ül és az ingujjával és a hátával küzd.
- Minden rendben? - lépek egyet közelebb az ágyhoz.
- Ühüm. - Úgy mondja a szót, hogy az szinte búg, hosszan hangzik a csöndben. - Csak megpróbálom bekenni a hátam. Meg tudom oldani. - Peeta int a kezével, hogy ne menjek közelebb.
Megérzem a mentol illatát és tudom, azt a tégelyt nyitotta ki, amit a fürdőszobából hozott be.
- Hova kenjem? - kérdezem, miközben még közelebb óvatoskodom és elveszem a kenőcsöt az ágy széléről.
Miközben válaszolni próbál, elkapom a pillantását, amit megpróbál elrejteni. Nem láthatok minden heget és égésnyomot, de épp eleget látok.
- Katniss - figyelmeztet - amikor legutóbb megláttad az égésnyomokat a testemen, nem vezetett jóra. Kérlek.

Leesik. Peeta azt hiszi, felzaklat, ha meglátom az égett húst a hátán. És lehet, hogy így is van. Szerintem azt hiszi, anélkül kell jobban lennie, hogy segítséget kérne. Mindketten úgy hisszük. Ahogyan Haymitch is.
Könnyebb lenne, ha nem lennénk mindketten megsérülve, de ez van. Mély levegőt veszek és a vállára teszem a kezem.
- Hova kenjem? - kérdezem ismét.
- Középre. - irányít végül. - Bárhova, amit még nem értem el.
A ragacsos krém, amelyet minden bizonnyal Dr. Aurelius küldött a Kapitóliumból, megnyugtatja a bőrt és segít ellazulni a feszült izmoknak. Anyukmának nem volt ilyen kenőcse, pedig biztosan népszerű lett volna a bányászok között, akik mindig fájós háttal érkeztek haza.
Az ágyon térdelek és apukámra gondolok, majd lassan visszatérek Peeta meghúzódott hátához. Legszívesebben elsütnék egy viccet, hogy legközelebb vigyázzon, ha bányászni indul. Emlékszem, szüleim beszélgettek erről, úgyhogy megtartom magamnak.
- Peeta, eszedbe jutott valaha, hogy a bányában kellett volna dolgoznod? - kérdezem, amikor a háta már megfelelően ragacsosnak tűnik. A kérdés talán úgy tűnik neki, mintha a semmiből jönne, de azért kész a válasszal:
- Természetesen soha nem vágytam rá. De amikor kicsi voltam és leejtettem egy kiló kenyeret vagy szétkenődött a cukormáz, amit csináltam, anyukám mindig azzal fenyegetett, hogy nem maradhatok majd a pékségben. Ezt mindannyiunk ellen felhasználta. Mindig ezt hallgattuk, hogy hárman együtt sem tudunk elvezetni egy egyszerű pékséget. - Peeta hangja elmélkedő, miközben erről mesél. A történet hűvös, szinte fagyos, mégis van benne valami valóságos, hogy szinte én magam is érzem a sülő kenyér illatát.

- Mosd meg a kezed - mondja, amikor végére ér a gondolkodásnak. - El fog zsibbadni.
Mivel ő nem mutat érdeklődést, hogy ő maga is felkeljen, behozok egy vizes törlőkendőt, hogy Peeta is megtörölhesse a kezét. Megigazítja a műlábát, mire visszajövök. Néha úgy alszik, hogy fennhagyja. Úgy készítették el, hogy tökéletesen illeszkedjen, ezért aztán elég macerás állandóan le és feltenni, majd beigazítani a helyére, hogy ne legyen se túl laza, se túl szoros.
- Itt vagyok - kínálom fel a segítségemet, amikor úgy tűnik, nehézségei támadnak. - Majd én megoldom. Nekem vékonyabbak az ujjaim. - Még a sötétben is látom, hogy rámmered, amikor lecsúsztatom a művégtagot.
- El is felejtettem, hogy tudod, hogyan kell. - mormolja.
Némán bólintok és hagyom, hogy elmélázzon az időn, amikor mindketten ismertük egymás néhány titkát. Ujjaim a rózsaszínes csonk közelében járnak, ahol Peeta lábának kellene lennie. Szeretném elmondani neki, hogy sajnálom - hogy le kellett vágni a lábát, hogy megégett, hogy megkínozták - egyik sem történt volna, ha én nem vagyok. De ezek a szavak nem enyhítenék mindazt a fájdalmat, amit okoztam számára.
Peeta becsúszik a takaró alá, szabadon hagyva egy kis helyett bűntudat sújtotta személyemnek. Épp bemásznék a takaró alá, amikor rádöbbenek, mi is történik. Ő erre vágyik, de én ledermedek.
- Én... - dadogom, aztán nem tudom, hogyan is folytassam. Nem tudom biztosan, ajánlata mire is vonatkozik.

Ha ki tudnám törölni az elmúlt évet ez lehetne a legegyszerűbb dolog a világon. Sőt, még pár nappal ezelőtt is meg voltam győződve róla, hogy ez könnyű lesz. Felvittem a szobámba, erre ő dacosan elaludt a széken. Kellett egy kicsit hízelegnie, hogy beengedjem és boldogan ébredjen mellettem. Másnap este gyakorlatilag pizsamában jelent meg nálam. Most nekem vannak kétségeim.
- Csak mert rohamom volt, még nem foglak bántani - próbálkozik.
És ezt tudom is, ennek ellenére az ágy legtávolabbi részébe húzódom, térdeimet a mellkasomhoz húzom és átkarolom, és meggyőzöm magam, hogy ne meneküljek el. Valakinek figyelnie kell rá, én pedig tartozom neki.
- Nem bízol bennem - szavai áttörnek a sötét szobán, szinte belém szúrnak. Nem is érezhetném magam ennél kegyetlenebbnek, önzőbbnek. Peeta nem bántana. Ebben biztos vagyok. Örülnöm kellene, hogy közel vagyunk egymáshoz, hisz így töltöttük az egész napot, de ettől valahogy úgy érzem, mintha saját határaimat lépném át, és ez nyugtalanít. Nem tudom, mit kellene éreznem, hogy rendben van-e, ha jól érzem magam, hogy jó-e, ha azt szeretném, ismét megvédjen a rémálmaimtól, ha szeretném megérinteni a nyakán lévő hegeket, az nem határaim átlépését jelenti-e.
- De megbízom. - suttogom olyan halkan, hogy szinte azt remélem, ő nem hallja meg.
Peeta közelebb húzódik hozzám, takarója a zoknimat éri.
- Emlékeztetnél, hogy éjfélkor bevegyem a gyógyszereimet? Ha bevenném azt az utolsó adagot is, holnap talán jó napunk lehetne.
Lenyúlok és kisimítok az arcából egy hajtincset.
- Igen, ezt megtehetem. - Ezzel felajánlja a lehetőséget, hogy menjek el, ha akarok, csak azt kéri, jöjjek vissza néhány óra múlva. Ő azonban ennél többet érdemel, ezért kinyújtom a lábamat azt sugallva ezzel, hogy megpróbálok maradni.
Peeta máris mellettem fekszik, kinyújtózik, hogy kényelmesebben elférjen, végül az arca a térdemre kerül.
- De jó így. - Peeta már félig alszik, ha nem mélyebben. Óvatosan megsimogatom a fejét.
- Jó pár hónapja csak azért értek hozzám az emberek, hogy vért vegyenek tőlem vagy elektródákat vezessenek a testembe. Mondjuk az nem te voltál. Melletted sokkal kevésbé érzem magam egy tudományos kísérlet alanyának. - leheli. - Melletted sokkal...
Steril kórházi szobák és szigorú arcú orvosok képe lebeg a szemem előtt.
- ... jobb érzés.
Becsúszok Peeta mellé az ágyba. Peeta átkarol karjaival, és miközben végiggondolom a mai napot, hallgatom, amint lélegzik. Ma reggel úgy keltem a saját ágyamban, hogy rá gondoltam és nap végére valahogy az ő ágyában kötöttem ki.

Forrás: Fanfiction.net

Folytatás: Vasárnaponként