Elválaszthatatlanok - 7. fejezet: Lehallgatva

A Kiválasztott epilógusának előtörténete. Hogyan szedi össze magát Katniss és Peeta darabjaikból és hogyan kezdik újra az életet. Az Éhezők Viadala sorozat 4. kötetének rajongói változata. Titkos kenyérpirítás, sok-sok történés, részeg Haymitch és egyebek. Katniss és Peeta történetének lezárása 23 fejezetben.

- Katniss, azt hittem túl vagyunk a dobálózáson. - mondja Dr. Aurelius a következő telefonos kezelés alkalmával.
- Tessék?
- Olyan jól voltál. - Papírlapozgatást hallok a háttérből. - Már három hete minden rendben volt. Azt hittem, előreléptünk. Miért pont most?
- Nem dobálózom. - Hazudom. A néhány éjszakával ezelőtti katasztrófáról nem kell tudnia. Ha azt hiszi, jobban vagyok, kevesebb gyógyszert kell bevennem. Nem is nagyon tudom, mennyi gyógyszert szedek mostanság. Peeta adagolja a gyógyszert, én meg beveszem, ami az adagolóban van. Ha nem tudok felkelni, odahozza nekem. Akár kanyaró elleni gyógyszert is szedhetnék, ha rajtam múlna. Többféle, különböző méretű tablettát szedek. A négyszögletes sárga piruláktól tökre kótyagos leszek, pedig nem is altató, az a lila kerek tabletta. Vannak hosszú, zöld kapszulák, amiket akkor kell bevennem, ha a legrosszabb formámban vagyok, de aztán remegni kezd tőle a kezem. A kis rózsaszín gyógyszerek pedig megakadályozzák, hogy az átültetett bőröm elfertőződjön. A többire nem is emlékszem. Ja, a kék és fehér darabok fejfájás elleni tabletták, de vannak még ezen kívül is.

- Mitől buktál ki? - Dr. Aurélius nem tágít. Miért nem arról beszélünk, hogy egyre könnyebbek számomra a reggelek? Egy szóval sem említettem neki, hogy egyik éjszaka elhagyott a józan eszem és a helyes ítélőképességem. Még csak nem is utaltam a fürdőszobában történt felfordulásra, és a gondolatmenetre, aminek eredményeképpen a szakadék szélére sodródtam.
- Nem minden nap van jó napom. - teszek egy homályos utalást. - Néha rosszabb napjaim vannak.
A telefonban hallható csönd arra enged következtetni, hogy a doktor tudomásul vette a válaszomat.
- És mi a helyzet a rémálmokkal? Azok javultak vagy rosszabbodtak az elmúlt időszakban?
A rémálmokról mindig beszélünk, de az az érzésem, valahonnan tud a pár nappal ezelőtt történtekről. És mivel nem én mondtam neki, az a gyanúm, hogy a három házzal lejjebb lakó páciense árult be.
- Nem tudom. Megpróbálok nem gondolni rájuk. - Hazudok ismét. Egyszer már volt, hogy jól aludtam, de egyébként minden éjszaka elviselhetetlen. A fojtogatásról szóló álom csak a kezdet volt. Ez beindított valamit a fejemben és következő éjjel csak az eltérített Peetáról álmodtam: a koponyámon taposott, belelökött egy podba a Kapitólium utcáin, megvágta arcomat a zsebkésével az őszintétlen csókjaim és hazugságaim miatt.
Nem hinném, hogy rémálmaim lehetnének rosszabbak, de ott vannak. Mindig jönnek, mindegy, mennyire akar az orvos begyógyszerezni. A gyógyszerektől viszont olyan alvajáró leszek másnapra, mint egy zombi, erre viszont semmi szükségem, ha vadászni akarok.


- Katniss - szól rám mogorván, amikor túl hosszan hallgatok.
- Rendben. - Dobbantok a lábammal és taktikát váltok. - Rémálmaim vannak. Minden egyes éjszaka. Egyik éjjel azt álmodtam, hogy szénbányászatból írok dolgozatot és minden egyes rossz válaszomért a Kapitólium felrobbant egy osztályt az iskolámban, az óvodás csoporttól kezdve. Négy-öt évesek halnak meg, mert nem tudom a különbséget a lignit és a hosszúlángú szén között. Álmodtam a gyíkszerű mutánsokról, amikkel a csatornában találkoztunk, üldöztek az erdőben és beleestem a saját magam által felállított csapdába. Féllábbal felakasztva lógtam a fáról, miközben ezek felváltva haraptak ki darabokat a karomból és az oldalamból. Aztán mérges köd gomolygott és beszivárgott a sebeimbe. Égetett - borzalmas volt, de nem tudtam elfutni! És egyik éjszaka azt álmodtam, hogy feleségül mentem Snow elnökhöz. Mindenütt rózsa volt. Még a ruhám is rózsából készült. És vérszaga volt. Még az esküvői pirítóst is megmérgezte.
Módszeresen kihagyom a Peetáról szóló rémálmokat, de azért remélem, sikerült már a megbeszélésünk elején megdöbbentenem. Hallom, amint serceg a tolla a papíron, ahogyan jegyzeteket készít.
- Mit jelent a Snow elnökös álmom? - kérdezem tettetett lelkesedéssel, próbálván elterelni a figyelmét arról, hogy megnövelje a gyógyszeradagomat.
- Szerintem azt, hogy még mindig nem tetted túl magadat ezeken a traumákon. - mondja lassan. Szoktál napközben gondolkodni ezeken a dolgokon?
- Nem tudok. - válaszolom kifejezéstelenül. Minél többet agyalok ezeken a dolgokon, annál sötétebb gondolataim vannak. Megpróbálom elterelni a figyelmemet vadászattal, soha nem tévesztem el a lövést. Nemrégiben új íjat kezdtem összerakni. Valószínűleg a legbénább próbálkozásom, de azzal, hogy belekezdtem, legalább van mit csinálnom.
- Úgy gondolom, módosítanunk kell a gyógyszeradagodon. Duplázzuk meg a Prozax adagodat és majd küldök egy újfajta altatót.
- Már mondtam, hogy nem fogom bevenni az altatóját. Csak rosszabbul leszek tőle.
Ezen húzódozunk még néhány percig. Soha nem mondtam, hogy egyszerű eset vagyok. De ahogy én látom, azzal, hogy megmondom neki, hogy nem fogom bevenni az altatót, legalább beszélek. Ez előrelépés a csöndes kezelésekhez képest.
Végül enged. - Megnézem az audioállományaidat és ha az állapotod nem javul, módosítjuk a gyógyszeradagodat. Lehet, egy nővért is kiküldök, hogy ellenőrizze, hogy beveszed a gyógyszert.
Igen, ez az! - Vagyis, ha jobban vagyok, nem kell gyógyszert szednem?
- Ez elég valószínűtlennek tűnik, de igen. Lejárt az időnk. Jövő héten folytatjuk. Vissz'hall, Everdeen kisasszony!

Ezzel sincs gondom egy hétig. Általában Peetának szoktam panaszkodni arról, milyen időpocsékolás is ez.
De most nem beszéltem Peetával azóta az éjszaka óta.
Másnap nem tudtam a szemébe nézni. Nem tudtam, hogy az ő hibája volt, vagy nekem kellett volna bocsánatot kérnem. Így aztán kulcsra zártam az ajtót - ilyesmit ritkán tettem azelőtt a Győztesek Falujában - és hamar elindultam az erdőbe. Későn jöttem haza és megkértem Sae-t, hogy külön készítse a vacsoránkat.
Azon az első este Peeta üzenetet hagyott az ajtón. Elég volt egyetlen pillantást vetnem rá, máris összemosódtak a kézzel írt sorok. Ahogy ott ültem a lépcsőmön, kezemben a papírral, úgy döntöttem, jobb, ha nem tudom, mi áll a levélben. Bocsánatkérésre nem álltam készen, és nem akartam olvasni azokat a borzalmas dolgokat, amiket mondani tudott. Felkaptam, hogy eldobom, de túl nagy erővel tettem, ezért elszakadt. Nem lehetett megmenteni. Ezért aztán újabb és újabb darabokra téptem, végül hagytam, hogy a szél szétfújja a darabokat a kankalin bokrok alá.
Azon gyötrődöm, hogy megkérem Peetát, tegyünk már úgy, mintha mi sem történt volna, de még nem jutottam el a házáig. Most viszont tudni szeretném, miért árult be.
Összeszorul a mellkasom, amint megteszem az első lépést a háza felé. Ha józanul gondolkodok, tudom, hogy úgysem kerülhetem el örökké. Szomszédok vagyunk, akár túl is léphetek ezen az egészen. Csak felteszek egy kérdést. Nem kérek bocsánatot. Nem török-zúzok. Az egész az ő hibája. Ő kezdte. Vagy én? Az ő hibája, gondolom, miközben a kelleténél erősebben zárom be az ajtaját magam mögött.

Peeta a konyhában van, épp egy kék tárolóedényt tölt tele liszttel.
- Helló - jelzem, hogy itt vagyok. A kínos csend közöttünk rosszabb, mint vártam, és ez nem esik jól. Ökölbe szorítom a kezemet és emlékeztetem magam, hogy ne kezdjek el sikítani, ahogy normál esetben tenném. De mostanában nem tudom, mi a normális közöttünk.
Még akkor is hallgat, amikor odamegyek a pulthoz, amelynél áll. Nem látszik rajta, hogy dühös, aggódó vagy ideges lenne. Nyilván nem boldog, nem vár tárt karokkal. Nem számítottam rá, hogy egymás karjaiba omlunk, de ez a fogadtatás hűvösebb, mint amit vártam.
Peeta még mindig nem mond semmit, szóval az én dolgom, hogy kezdjem. Kihagyom a csevegős részt. Nem érdekel, milyen kenyeret sütött ma vagy hogy mit gondol az időjárásról.
- Miért beszéltél Dr. Auréliusnak a rémálmaimról? - kezeimet összefonom a mellkasomon és egyenesen a szemébe nézek.
Értetlenül néz rám, kezeit beletörli a kötényébe. - Ha azért jöttél, hogy ordibálj velem, nem érzem rá magam késznek.
Pislogok, próbálom kitalálni, mi is történhetett. Peeta folytatja a konyha takarítását, mintha ott sem lennék, én pedig fogok egy széket és leülök a pulthoz. Nem tudom, mennyi ideig ücsöröghetek ott, de Peeta átkozódó hangjára riadok fel.
- A francba ezzel az idióta sütővel. - motyogja. - Megégette ezt a rohadt kenyeret. Nem állítottam melegebbre, mint legutóbb, nem hagytam benne tovább, és tessék. Tönkrement. Azokat a szavakat használja, amiket én is használtam vele szemben pár nappal ezelőtt.
Szerintem sosem láttam még Peetát így toporzékolni saját konyhájában, ezért pár másodpercig csak nézek magam elé, mielőtt beavatkoznék.
- Szerintem nincs vele gond. - mondom, miközben próbálok úgy tenni, mintha nem venném észre a levegőben terjengő égett szagot. Peeta egy fájdalmasan erőltetett mosolyt villant rám, majd felnyitja a kuka tetejét.
- Szerintem Haymitch szereti a megpirult kenyeret. - próbálom megakadályozni Peetát, hogy kidobja a kenyeret. - Biztos jól megy a fehérszeszhez.
Peeta rám néz, próbálja megfejteni az indítékaimat, mire én felkapom a veknit és elindulok kifelé a házból. Kisietek az ajtón és vissza se nézek.

Haymitch esténként ezidőtájt szokott felébredni egész napos alvásából. Kinyitom a kiszámíthatóan sötét szoba ajtaját, majd leteszem a kenyeret arra a pontra, ahova Peeta szokta.
- Hoztam kenyeret - kiáltom, így megúszom, hogy eldobja felém a kését, amivel nem mintha bármit is eltalálna.
- Fecsegőposzáta - mondja elmosódott hangon. - Hol a barátod?
- Ő nem a barátom. - fintorgok. Haymitch-nek sikerül újra felbőszítenie.
- Újabb szerelmi viszály? Remélem, jófajta, mert legutóbb Peeta nem hagyta, hogy nyerjek sakkban, ahogyan máskor szokta. Szánalmas.
Nem reagálok megjegyzésre, inkább felkapcsolom a lámpát, hogy körülnézzek. Haymitch csak kevés fényt használ, hogy megvilágítsa a szoba másik végében lévő üvegpalackokat. Odadobja a soron következő kiürült üveget. Pillantásom az egykori telefontartóra vetül, amelyből kitépték a készüléket. Hallom, amint az üveg keményen nekicsapódik a falnak. Miért tépte ki már megint a telefont? - kérdezem meg majdnem. De mivel nincs telefonja, másik kérdést teszek fel.
- Nincs szüksége valamire? Már fehérszeszen kívül? - Haymitch megvakarja a hasát. Nem ártana a hajának egy fodrász vagy legalább fésű.
- Én jól vagyok. De te lehetnél kicsit kedvesebb azzal a fiúval.
Majdnem védekezni kezdek. Én kedves vagyok Peetával... általában, azt hiszem, legalábbis. Vannak napok, amelyekre nem emlékszem, szóval nem lehetek benne biztos. És valószínűleg az előbb lehettem volna udvariasabb, amikor nála voltam.

Szép, mondom magamban, amikor visszafelé sétálok, hogy ismét megpróbáljak beszélni Peetával. Ezúttal finoman zárom be magam mögött az ajtót, de még mindig beszédem van Peetával. Az asztalnál ül, a kenyérrel való viaskodásából próbálja összeszedni magát. Csendben leülök vele szemben. Peeta tényleg nagyon kimerültnek tűnik.
- Katniss, tehát visszajöttél. - hangja nem tűnik túl lelkesnek.
Megrántom a vállam.
- Miben segíthetek? - hangja fáradt és még mindig jéghideg. Az, ahogy ezt mondja, és az előző megjegyzése azt sugallja, ma nincs türelme hozzám. Peeta helyett az asztalon lévő lisztszemeket nézem. Haymitch egyszer azt mondta, képzeljem magam Peeta helyébe. Peetára nézek és ha belegondolok, tudom, hogy nem csak a rémálmok és a rohamok merítik ki. Pár évvel ezelőtt én is hasonló helyzetben voltam, amikor anyámról gondoskodtam. Peeta néha épp úgy erőlteti, hogy egyek, ahogy Prim és én tettük az anyámmal. Prim akkor még nagyon fiatal volt, mégis jobban kezelte a dolgot, mint én. És mindazok után, hogy Peeta ezt tette értem, én ordítottam vele és elüldöztem.
- Oké, ma nem lesz vázadobálás - kezdek bele.
- Az jó lenne, Katniss. Milyen napod volt? - Peeta visszatér a napi esti megszokott rutinunkhoz. Ez furcsán megnyugtató.
- Épp ezért vagyok itt - mondom, majd ismét a tölgyfa kanyarulatait nézem az asztal lapján. - Nemrég fejeztem be a heti kezelésemet.
- Az jó. Szeretnél beszélni valamiről? - Hangja a kapitóliumi orvosok fölényesen nyugodt hangjára emlékeztet, akiket mindig visszautasítottam, hogy beszéljek velük. Mutatóujjammal követem a fa vonalát az asztalon. Nem értem el áttörést a mai kezelésem alkalmával. Már akkor tudtam, miért dobálóztam, mielőtt beszéltem volna Aurélius doktorral. Egyszerűen rossz napom volt. Dühös voltam és túl sok volt ez az egész. Nem tudtam, hogyan vezessem le a haragomat. Ezen a téren még van hova fejlődnöm.

Eredetileg úgy terveztem, hogy kiabálni fogok Peetával, de most, hogy itt ülünk az asztalnál, az ellenkezője mellett döntök.
- Aurélius doktor tudott a pár nappal ezelőtti éjszakáról. - Csendben bukik ki belőlem, de nem nézek Peetára. - Én nem mondtam el neki. - Eredetileg itt meg akarok állni, de ömlenek belőlem a szavak. - Biztos vagyok benne, hogy beszélsz rólam a te kezeléseid során, de nem akarom, hogy tovább tömjön gyógyszerekkel. Elegem van a kézremegésből és hogy állandóan kótyagos a fejem. Elegem van a gyógyszerek mellékhatásaiból.
Peeta rám mered, megrázza a fejét. - Katniss, én nem mondtam semmit.
Ezt én nem értem. - Akkor miért kérdezett róla?
- Nem hiszem, hogy mondtam volna. - Felemeli a tekintetét, hogy visszaemlékezzen a megbeszélésekre. - Azt kérdeztem tőle, mit tett, hogy semlegesítse az eltérítésem erőszakos voltát. Biztos akartam lenni benne, hogy soha többé... szóval tudod. - nyel egyet.
Peetának van egy olyan kellemetlen képessége, hogy pillanatok alatt képes elérni, hogy rosszul érezzem magam. Miközben én amiatt paráztam, hogy kibeszél a hátam mögött, ő volt olyan kedves és megpróbált mindent megtenni, hogy biztonságban tudhasson.
- Akkor honnan tudta?
- Anyukádtól? Haymitchtől? - találgat Peeta.
- Haymitchnek már nincs telefonja. - mondom. Ha lenne, legalább a piát meg tudná rendelni magának. - Anyukámnak pedig nem mondtam. - Anyukámnak nem kell tudnia, hogy Peeta nálam szokott aludni és hogy összetörtem a vázákat, amiket ő választott ki.
Gondolatban végigveszem a doktorral lefolytatott beszélgetésünket. Peeta több időt töltött nála, mint én, és általában is jobban ismeri a rendelőjét.
- Peeta, hogy érheti el az orvos az audioállományaimat és mit ért ezen?
Peeta ökölbe szorítja a kezét az asztalon. Már mielőtt kinyitná a száját tudom, hogy nem fogok örülni annak, amit majd hallok.
- Az audioállomány egy hangfelvétel, olyan, mint azok a hangok, amiket a TV-ben való bemutatás kedvéért vesznek fel, de ezek csak hangok. Lejátszották nekem néhány beszélgetésünket, amikor... a Kapitóliumban voltam.
- A Kapitólium! - a hangjában a felismerés a kínzásra vonatkozik, nem mintha a Kapitóliumban lenni sokkal kellemesebb téma volt. A Kapitóliumhoz én általában gonosz, fájdalmas és rossz dolgokat kötök.
- Lejátszották nekem ezeket a beszélgetéseket, amik nem hiszem, hogy valaha is elhangzottak volna közöttünk vagy valahogy meghamisították, amit beszéltünk. De a te hangod volt. Olyan volt, mint a Nagy Mészárlás Arénájában a fecsegők. Nem tudom. - hagyja félbe a mondatot, keze remeg. Anélkül, hogy belegondolnék, mit is csinálok, ráteszem a kezemet a kezére.
- Nem kell beszélned róla. - emlékeztetem, leginkább azért, mert kezdem én rosszul érezni magam miatta.
- Katniss, miért rögzítették a beszélgetéseinket, amikor nem voltunk a Viadalon? Miért csak a házon kívül beszéltük meg mindig a fontos dolgokat? - Most már az ő hangjából árad a düh. Lába kiszámíthatatlan ritmusban veri a padlót.
- Mert mindenki azt mondta, hogy lehallgatókészülékek vannak a házakban.
- Pontosan. - Peeta a homlokát ráncolja. - Nem gondoltam volna, hogy még mindig hallgatnak minket. - mondja Peeta, miközben magasba emeli a kezét.

Véget ér valaha számomra a Viadal?
Nem kapok levegőt. Próbálok lélegezni, de olyan, mintha nem jutna elég levegő a tüdőmbe. Fuldoklom, kezdem kábának érezni magam. Megbotlok, miközben az ajtó felé indulok, és rohanok kinyitni, hogy beáramolhasson a tiszta levegő. Amikor leereszkedek a lépcsőre, még mindig zihálok. Aztán eszembe jut Peeta, a remegő keze és a tanács, amit Haymitchtől kaptam.
Bent Peeta feldúlt állapotban keresgél a telefon mellett lévő kis jegyzetfüzetben, majd a telefon mellé teszi az egészet.
- Nincs szükséged egy kis friss levegőre? - kérdezem a létező legnyugodtabb hangomon, miközben a kezem a csuklóján. Mióta visszajött, most látom a legzaklatottabbnak és félek, nehogy percek válasszák csak el a következő rohamától.
- El kell intézem pár telefont - mondja, majd lesöpri magáról a kezemet és a telefon felé lép. - Majd később beszélünk. - bocsát utamra.

Piszkálni kezdem a körmömet, majd lassan megmozdulok. Segíteni próbáltam - nem vette észre? Buzgón tárcsázza a számokat. Odamegyek hozzá. Megpróbálok uralkodni a dühömön, de nem tudok türelmes lenni, minden másodperccel csak még jobban fortyog bennem a harag.
- Nem! - kiabálok rá. - Velem jössz, most azonnal!
Peeta lecsapja a telefont és rám mered.
- Üvöltesz velem, három napig felém sem nézel, most meg azt akarod, hogy eldobjak mindent, amit csinálok, és menjek veled, de azt azért nem akarod, hogy nyilvánosan is meglássanak veled?!?

Pár kivételtől eltekintve minden nap láttam Peetát, mióta itthon van. De még akkor is, amikor sápadtnak, betegnek vagy lehangolnak látszik is megpróbál kedves lenni. Ő nem olyan mufurc típus, mint Haymitch vagy én. Most először látom a Győzelmi Körút előttről már ismert hűvös fiút vagy a 13. körzetben látott dühös énjét. A mai napig azt hittem, hogy a Kapitóliumban elpusztították ezt a személyiségét. De ma dühös, hideg és mufurc, és ebből van elég a Győztesek Falujában.
Épp ezért mindössze egyetlen másodpercig tart, amíg túllépek a gúnyolódásán.
- Kifelé, most! - parancsolom. Peeta sokkal nagyobb mint én. Erővel nem tudom rávenni semmire, de nem hátrálok meg.
Peeta motyogni kezd az orra alatt, kezét a halántékára teszi. Én az ő hátára teszem a kezemet és elkezdem tolni kifelé. Peeta egy darabig hagyja magát, majd a sarkára áll.
- Mit csinálsz?
- Próbálok kedves lenni. - Kicsit hangosan mondom és nyersen hangzik.
- Elég vicces módját választottad. - vág vissza, de azért kijön velem az ajtón. Pár lépésre eltávolodunk a háztól. Mély levegőt veszek és megpróbálok finomabban fogalmazni.
- Ideges vagy. Azt gondoltam, ez talán segít megnyugodni. - Peeta bőr csizmájá látható vonalakra koncentrálok. - Nem szeretném, ha... rosszul lennél.
Peeta egy pillanatig mérlegeli a mondottakat.
- Van a zsebemben gyógyszer, ha mégis így történne. - Megváltozott a hanglejtése. Ez már az átgondolt Peeta.
Ezután eltart egy pillanatig, mire eszembe jut, hogy haragszunk egymásra, és hogy ez nem a szokásos esték egyike. Csöndben sétálunk. Peeta nem mesél a kelesztésről vagy a cukormázból készült virágokról, amelyek egy rózsaszín felhőre emlékeztetnek. Én sem mesélek a foltos őzről, amelyet ma reggel láttam, sem pedig az elmúlt napok fájdalmasan néma vacsoráiról.

Szótlanul vezetem Peetát a Rét szélére - most jövünk el legmesszebb az erdő felé, mióta itthon vagyunk. Most először kínálom fel, hogy kicsit betekintsen oda, ahova én járni szoktam. Ez az én békeajánlatom. De nem árulom el neki persze. Nincs rá szükség. Peeta anélkül is tudja.
Forrás: Fanfiction.net

Folytatás: vasárnaponként