Fanfiction: Öt, tíz, tizenöt...

Vigyázat! Kiskorúak nyugalmának megzavarására alkalmas képi hatások is szerepelnek az írásban. Csak saját felelősségedre olvasd!

3. rész Tizenöt

Múlt hónapban adták át a Panem Gyermekei Emlékhelyet, amely egy múzeumból és az egykori Arénák helyén épült parkok hatalmas hálózatából áll. Peetát és engem felkértek - ami azt illeti, könyörögtek, - hogy díszvendégként vegyünk részt a nagy átadóünnepségen, mi azonban ezt udvariasan és határozottan visszautasítottuk. Ma magunk nézzük meg a helyet, így tudjuk egyedül rávenni magunkat. Életünk többé nem tartozik a kamerákra.

A bejáratnál egy fecsegőposzáta tárja szét szárnyait, így képezve boltívet a kapu felett. Peetára pillantok, gyomrom görcsben, ő azonban megfogja a kezem. Lassan sétálunk, rászánjuk az időt. Nem találom a szavakat, amikor megállunk Ruta... Thresh... Mags... Finnick... emlékműveinél. Peeta is hallgatag.

Már besötétedik, mire végzünk, és leintek egy taxit, ami visszavisz a szállodába. Nem alszom, és tudom, hogy Peeta sem. Ha aludnánk, biztosan rémálmaink lennének. Egyszerűen csak átöleljük egymást a sötétben. 

Ezen az éjszakán elhatározom, hogy szembeszállok a félelemmel, ami túl sokáig vezérelt.

*******

Valahogy felszabadít, amikor elhagyom a gyógynövényeket. Tenyeremet a hasamra helyezem és becsukom a szemem. Kétségeim elhamvadtak, akár a kapitóliumi esküvői ruha, ami fecsegőposzátává alakult, amikor megpördültem benne. Kinyitom a szemem és látom saját mosolyomat a fürdőszobai tükörben. 

Aztán kimegyek Peetához.

Az ágyban ül, rajzolgat. Egy pillanatra elkapom Ruta mosolygós arcát, mielőtt bezárja a vázlatfüzetet és félreteszi azt. Szemei elkerekednek, amikor az ölébe ülök, térdeim Peeta két oldalán. Kezeit a csípőmre teszi és előre hajol, hogy megcsókoljon.

- Mit gondolsz, ha megint választanánk egy csillagot és kívánnánk valamit, az teljesülne? - kérdezem.

- Szerintem igen. - mondja. - Miért?

- Nos, meglátjuk. Elmondom, mit kívánok. - megcsókolom a fülét, és belesúgom. - Azt kívánom, hogy jövő ilyenkor lássam, amint kezedbe fogod gyermekünket. 

Nagyon, nagyon megdermed, nem mer megmozdulni. 

Végül így szól: - Te gyereket szeretnél. Igaz vagy nem igaz?

Hátrébb húzódok egy kicsit, hogy láthassa az arcomat, ajkaimmal megérintem az övéit.

- Igaz, Peeta. 

Miközben néz, lehúzom magamról az inget. Lehet, hogy transzba esett?

- Elhagytam a gyógynövényeket. - mondom neki. Megérintem az arcát és hirtelen megijedek, hogy elkéstem. - Még mindig szeretnéd őket, ugye?

Szégyellem bevallani, de egy kislányos sikoly hagyja el a számat, amikor megperdít minket, testem az övé alá kerül. 

- Hogy szeretném-e őket? - ismétli nevetve. - Igen drágám, szeretném őket! Nagyon szeretném őket!

Még annyi év után is képesek vagyunk arra, hogy túl mohók legyünk. A ma éjszaka is ilyen. Összeütközik az orrunk, megküzdünk ruháinkkal, alkalmanként kicsúszik a szánkon egy-egy szórakozott "hoppá!" Peeta keze és szája is nagyon leleményes, ha arról van szó, hogy örömet okozzon. Már majdnem elfogy a levegőm és kétszer elélvezek, amikor végre belém hatol. Lassan mozog, miközben csókokkal halmozza el a szám, és mindenütt, ahol csak ér, amíg csak a végkimerülés közelébe nem érünk.

********

Ijesztő, ugyanakkor boldog pillanat, amikor a teszt megerősíti, amit már magam is tudok. De ez egy jófajta félelem - olyan, ami valami csodálatoshoz vezet. Ez egy olyan félelem, amit tudok kezelni. Olyan, amivel képes vagyok megküzdeni. Ahelyett, hogy a halál okozója lennék, életet adok. Nem fogják tömegek kiabálni a nevemet, mégsem éreztem soha jobban győztesnek magam.
Forrás: Fanfiction.net