2013. szeptember 30., hétfő

Hallgasd meg Sia Elastic Heart című számát és Christina Aguilera We Remain-jét is!

Na, ezek meg már elő is kerültek. Íme.



Az Entertainment Weekly is valami meglepetéssel szolgál holnap :)

Újabb meglepetés várható holnap, ezúttal az Entertainment Weekly jelentkezett be vele. Amúgy az "újabb" szót kicsit félve írom, mert lehet átfedés a korábbi meglepetések és e között, például valamelyik számot lehet, hogy itt lehet majd meghallgatni először, de az is lehet, hogy teljesen másról van szó. Nem baj, résen leszünk. Lassan izgalmasabb lesz ez a holnapi nap, mint a karácsony ;)

Nos, az egész EW hírt amúgy azért közöltem le, hogy Ti is annyira izguljatok, mint én, mert nagyon jópofa a felhívás szövege:

FIGYELEM, MINDEN KIVÁLASZTOTTNAK: Holnap. Délben. A keleti parti időszámítás szerint. Ott legyél.
Mi szóltunk, hogy jönni fog.

Nos, én is szóltam. Amúgy a keleti parti idő szerinti dél az nálunk este 6 óra.
És holnap jön előtte valamikor egy bejegyzés, hogy mi mindenre kell/lehet holnap számítani!

Ui.: Csináltam új visszaszámlálót a szép-új poszterrel, remélem tetszik. Az oldalsávban megtaláljátok. Mindenesetre nyertem magunknak egy napot (és így belegondolva, lehet azért is a nagy felhajtás, mert holnap leszünk kerek 50 napnál, meg hóforduló is lesz.), mert ez a számláló már tényleg 21-e éjfélig számlál vissza, és nem 22-ig.

A Yahoo Movies bemutatja a Futótűz végső poszterét

És húúúúúúúúúú. Ez is királyságosság!! Úgy látom, a Lionsgate grafikusai erőst összekapták magukat :)

Forrás: YahooMovies - Credit: Lionsgate
A Lionsgate amúgy vicces dolgot csinált, mert fogta ennek a poszternek sok-sok nyelvű verzióját, és egymás mellé/alá pakolta őket. Az ugrás után megláthatjátok, mit kaptak eredményül. Csak elvakultaknak :)

Sia száma is holnap jelenik meg!

Húú, a holnapi történések kezdenek brutális fordulatot venni, ugyanis a QuarterQuellOrg értesülései szerint Sia Elastic Heart című száma is holnap jelenik meg. Ehhez is van ám kislemez borítónk:


Szerintem holnapra készítek majd amúgy egy összefoglalást, mire lehet számítani, mert lassan én se bírom követni az eseményeket :)

Öt indok, hogy a Futótűz filmzenei albuma miért ígérkezik jobbnak, mint az Éhezők Viadaláé volt

Yahoo Movies (bár most nem UK, hanem US) elemzés, szóval úgy nézzétek, én szóltam.
De szerintem nem bánjuk, ha kicsit kielemezhetjük a készülő albumot.

Nem emlékszünk pontosan, mikor vált szokássá, hogy egy filmzenei albumon olyan számok vannak, amelyeket maga a történet ihletett, de ha az eredmény valami olyasmi lesz, mint ami a napokban felfedett Futótűz filmzenei album számlistája, akkor igazán nincs okunk panaszra.


Míg az első kislemez, a Coldplay Atlas című számával már pár hete megjelent, a teljes számlistát csak múlt csütörtökön fedték fel, és elég különlegesre sikerült. Az Atlas mellett meghallgathatjuk majd az albumon a Titanium énekesnőjének, Siának az új számát, énekel rajta a zenei legenda Patti Smith, a Royals feltörekvő csillaga, Lorde, a Lights énekesnője Ellie Goulding, és The Voice mentora, Christina Aguilera is.
(Nem került fel a listára viszont a The A Team énekese, Ed Sheeran. Ő három számot is készített a Futótűz filmzenei albumára, de mindhármat elutasították. Ő nehezen törődik bele a nemleges válaszba, hiszen korábban az Alkonyat filmzenei albumára is írt számokat, de azokat is visszadobták.)

Október 1-jén jelenik meg Christina Aguilera We Remain című kislemeze

Holnap nagy nap lesz a Futótűz rajongók számára, mert már több történés is kilátásban van: a kintiek holnaptól foglalhatják le jegyeiket a film vetítésére, megjelenik egy kisfilm az IMAX-es részek forgatásáról (az Arénás részeket forgatták IMAX kamerákkal) és a legfrissebb hír, hogy holnap jelenik meg Christina Aguilera We Remain című száma is, amelynek CD borítóját máris láthatjuk:

Forrás és rendelési lehetőség: Amazon

Ráadásul a kép az indiánlányos téma más megközelítésben. Mit gondoltok?
Nekem jobban tetszik, mint az előző, legalább azok az idióta angyalszárnyak nincsenek rajta...

2013. szeptember 29., vasárnap

Futótűz játék a Coca-Colával

Na, még egy izgi akadt mára, mégpedig a Lionsgate és a Coca-Cola együttműködése, amelyről ugyan sajtóközlemény nem jelent meg, de nem is baj, mert azt nem olyan izgi fordítani, viszont sasszemű, kinti rajongótársaink rábukkantak egy oldalra https://cokecatchingfire.com/, amely elég egyértelműen utal erre a kapcsolatra. Ezen a remek oldalon bepötyögöd az e-mail címedet és a születési dátumodat, belépsz, és máris játszhatsz. A Spin and Send feliratra kattintva a kóla felpörög és felszáll az égbe. Ne kérdezzétek hova, mert azt nem tudom, viszont cserébe lehet nyerni: nyolc letölthető - hát ők háttérképnek nevezik, nekem inkább könyvjelző jut róluk eszembe - képet, a Futótűz karaktereivel, illetve a Ruta dallamát idéző csengőhangot. 
Egyébiránt azt hadd áruljam el, hogy én jót játszottam vele: először minden harmadikra kiadott egy letöltős posztert, majd a 8.-nál naaagy-naaagy semmi volt a jutalmam. Úgy értem, még csak azt sem írta ki, hogy bocsi, nem nyertem, pedig ez szokása. Második belépés alkalmával pörgettem jó párszor, de azóta semmi, szerencsére a 8. posztert és a csengőhangot is megszerezték a kintiek. Ez utóbbit INNEN tölthetitek le például. 

A posztereket pedig megmutatom, íme, ők azok:


A többi kép a folytatásban.

Mozimánia az újságárusoknál

Ahogyan arra Vivi felhívta a figyelmemet, épp a napokban jelent meg a Mozimánia, benne egy "röpke" 4 oldalas cikkel. Új kép állítólag (nyilván) nincs benne, de aki magyar nyelvű cikkre vágyott, azt immáron csak 595 Ft újságárusnak történő átadása választja el attól, hogy elolvashassa azt. Őszintén kívánom, hogy legyen benne újdonságtartalom, mert egyébként elég bosszantó ám, amikor egy hasonló összeg leperkálása után jön rá az ember, hogy semmi újat nem olvasott. Majd jelezzetek, mi a helyzet, addig is itt a címlap. Magyar nyelvű, na mit szóltok hozzá? :)

Ja, és továbbra is él az a kérésem, hogy ha bármi MAGYAR VONATKOZÁSÚ Futótűz infótok van (mint ez az újság/cikk/, vagy magyar nyelvű poszter, szinkronos előzetes...), amit szívesen megosztanátok az oldal olvasóival, azt írjátok meg nekem az oldalsávban található címre. Mert ahogy azt már többször írtam, én alapvetően kinti anyagokból dolgozok (ugye, mert az oldal is azért jött létre, mert nincs sok magyar nyelvű anyag), viszont épp emiatt nagy az esélye, hogy a magyar nyelvű anyagokba aztán nem is botlok bele. Pedig ami izgalmas, annak - szerintem - itt a helye :) Most pedig - a film közeledtével - ezek valószínűleg sűrűsödni fognak, szóval, ami nincs nagyon szem előtt, mégis klassz, azt szívesen kitenném valamilyen formában.

Forrás: Mozimánia Facebook

Szkennek - amelyeket Vivinek köszönhetünk - az újságból az ugrás után:

Innen-onnan, 68.

No, az események sűrűsödésével az Innen-onnan rovat ritkulásával lehet számolni, sőt, ha nagyon összecsapnak a fejem fölött a hullámok, nyilván ez lesz, amit offolok. Ráadásul ugye a Kiválasztott forog, szóval a színészek egy részéről nem is nagyon lesznek most hírek - hacsak korábban leforgatott filmjeik kapcsán - bár még mindig ott vannak az első két film azon szereplői, akik a harmadik-negyedikre már nem térnek vissza. Szóval anyag biztos lenne, de koncentrálnék inkább a film kapcsán megjelenő hasznosabb anyagokra. De mivel ez már gyűlik egy ideje, íme.

Liam Hemsworth Daily News fotósorozata mellett amúgy sem lenne érdemes elmenni, szóval nem is tesszük:


Forrás: LiamHemsworthBr

A Totalfilm Futótűz cikke

A Totalfilm cikkében a rendezővel, Francis Lawrence-szel beszélgetett. A cikk mondjuk nem olyan hosszú, mint vártam, de természetesen ezúttal is érvényes, hogy a kevesebb is több, mint a semmi :)

- Igazán tetszett, ahogyan a világ kinyílik a második könyvben. - mondja Francis Lawrence rendező. - Feltárul a mitológia, a történet összetettebbé válik, többet láthatunk a körzetekből és a Kapitóliumból, és az ember azonnal úgy érzi, hogy átlátja a dolgokat. 
Ezután aztán a rendező Lawrence-nek nem tartott sokáig, míg aláírt az Éhezők Viadala: Futótűzhöz. Néhány nappal azután, hogy olvasta a hírt, miszerint Gary Ross kilépett a sorozatból, az ügynöke felhívta ("a Lionsgate és Nina Jacobson producer kíváncsiak voltak rám"), ő pedig újra olvasta Suzanne Collins könyveit, részt vett a szükséges tárgyalásokon, majd otthagyta kézjegyét a pontozott vonalon. És nem csak a második részre [írt alá]. Lawrence maradt a harmadik és a negyedik részre is, tekintve, hogy a könyvtrilógiát négy részes filmsorozatként készítik el. 

Fenntartva az első rész végén érezhető feszültséget, a Futótűz elején a győztes párosnak, Katnissnek (Jennifer Lawrence) és Peetának (Josh Hutcherson) részt kell venniük egy körzeteken átívelő Győzelmi Körúton. Amikor egy felkelés első szikrái kigyulladnak, Snow elnök (Donald Sutherland) és az új Főjátékmester (Plutarch Havensbee) úgy határoznak, hogy a lázító Katnisst likvidálni kell, de persze a megfelelő módon - ez vezet el minket a 75. Éhezők Viadalához, vagy más néven a Nagy Mészárláshoz, és egy váratlan fordulatként az egykori győzteseket eresztik egymásnak egy különösen veszélyes Arénában.

- Ez a mostani [aréna] sokkal-sokkal másabb lesz - ígéri Lawrence. - Ez az Aréna sokkal élénkebb. És a film is másról fog szólni [mint az előző]: egy lázadás kitöréséről szól, amelynek Katniss a jelképévé válik és sokkal hangsúlyosabb lesz a szerelmi szál is.
Katniss is megváltozik.
- Részt vett a Viadalon, és sokat beszélgettünk arról, mit is foglal ez magában, milyen rémálmai lehetnek annak, aki részt vett valami erőszakos dologban, és aki szemtanúja volt a közvetlen erőszaknak. - mondja Lawrence. Főszereplője azonban felnőtt a feladathoz. - Annyira ösztönös, hihetetlen. - mondja. - Látszólag minden megerőltetés nélkül teszi mindezt. Hihetetlen volt látni.
Forrás: TotalFilm

A szkenn a folytatásban.

Hivatalos brit IMAX poszter

No, a pirosas színvilágú posztereknek újabb verziója került elő, ami a hivatalos brit IMAX-es poszter szerepét játssza:

Forrás: QuarterQuellOrg Tumblr

2013. szeptember 28., szombat

Az Empire teljes cikkének folytatása, 2. rész

A cikk eleje ITT megtalálható, de alkalomadtán beteszem egy bejegyzésbe. Picit csalódott vagyok, mert ez már csak Jennifer, ráadásul sok mindent olvastunk is már, de persze érdemes elolvasni, mert vannak benne jó, tipikus Jenniferes megnyilvánulások, és azért olyasmi is akadhat, amit nem olvastunk még.

Ez az egész, 'tégy úgy, mintha híres ember volnál' dolog, még mindig nagy kihívás Jennifer Lawrence számára. Amikor Cannes-ban a Filmfesztiválon találkoztunk, nem sokkal Oscar-győzelme után, Jennifer Lawrence még mindig kicsit zavarban volt amiatt pillanat miatt, amikor természetes énje előtört a finom máz alól, amelyet Oscar-győztesként megpróbált felvenni. Egy túlságosan izgatott pillanatában ugyanis viccesen felmutatta középső ujját az Oscar-gála sajtószobájában, amelyről készült kép aztán nyilvánvalóan bejárta a világot. 
- Olyan vicces volt, amikor kiakadtam, mikor rájöttem, mi is történt. - mondja nevetve. - Rohantam a sajtósomhoz, hogy "Istenem, istenem, istenem...", mostanra meg úgy vagyok vele, hogy valószínűleg az volt karrierem legklasszabb pillanata. Ahányszor az emberek arról beszélnek, hogy nem disztingválok, az jól mutatja, hogy sokkal inkább a szám és a kezem irányít, nem pedig én önmagam. Ez pedig elég ijesztő. 
Az is nagyon bájos benne, hogy amikor egy olyan rendezvényen jelenik meg, ahol más hírességek is részt vesznek, és ő is épp úgy viselkedik, mint ahogy esetleg néhányunk is tenné. Még mindig nem képes elfogadni a tényt, hogy a többi színész úgy tekint rá, mintha ő is egy volna közülük, nem pedig, mint egy fiatal kölyökre, aki most tört be a szakmába. Kereng a neten arról is egy videó, amikor a Comic Conon kiszúrta Jeff Bridges-t, odaszaladt hozzá, majd elmenekült az ellenkező irányba, mert nem merte megszólítani, aztán mikor odarángatták a férfihoz, mondván mekkora rajongója, csak annyit tudott kinyögni, hogy "Ez milyen klassz!"


Jennifer Lawrence a Kiválasztott forgatásán

Hűűű, királyságos kép került elő a tegnapi forgatási napról, ráadásul épp Jenniferről.

Forrás: @THGAustralia

Gyorshírek reggelre

Néhány rövidke, külön-külön bejegyzést nem érő, mégis valamiért izgalmas infó (és/vagy szolgálati közlemény), így nap elejére:
  • Múltkor jeleztem már, hogy a Kiválasztott filmekkel párhuzamosan a Dumb és Dumber folytatása is épp most zajlik Atlantában, sőt Jennifer Lawrence annak készítőivel utazott a helyszínre. Most kiderült, hogy a filmbe is bekerült, egy rövidke cameoszerep erejéig. Majd lessétek a filmben, ha egyszer mozikba kerül :)
  • Megjelent egy hosszabb sajtóközlemény a kintiek október 1-jei jegyelővétele kapcsán, ami számunkra kevéssé lenne érdekes, ám azt is megtudhatjuk belőle, hogy aznap, tehát október 1-jén a Fandango megjelentet a filmből egy új, exkluzív, kulisszák mögötti kisfilmet az IMAX-es résszel kapcsolatban.
  • Éstovábbá, aki kinn előrendeli a jegyét, az egy akció keretein belül letöltheti a filmzenei albumról a Phantogram Lights című számát. Ha pedig egyszer az nyilvánosságra kerül, akkor itt is hallhatjátok, amint elérhető lesz.
  • Még a mai napon tervezem befejezni az Empire cikkének fordítását (1. rész ugye ITT - addig olvasgassátok, már az sem rövid), illetve előkerült egy szkenn a TotalFilmből is, abban is van két cikk is, azokat is igyekszem mielőbb hozni. :)
  • Illetve tudjatok róla, hogy folyamatosan frissítgetem majd a filmzenei album számlistájának bejegyzését, hogy egyben legyenek a Futótüzes számok, és hogy könnyen megtaláljátok, egy jódarabig ez valószínűleg kinn lesz oldalsávban is. Ugyanez a helyzet a Szereplőválogatós gyűjtőposzttal is. 

2013. szeptember 27., péntek

Az Empire teljes cikkének fordítása, 1. rész

A héten megjelent szkennek alapján veselkedek neki a fordításnak, és csak bízni tudok benne, hogy ez most jó cikk lesz :)



2012. február 27-én az Empire a londoni Soho Hotelben üldögél Jennifer Lawrence-szel. A színésznő néhány hét múlva megjelenik az Éhezők Viadala - az első kasszasiker film, amelyben főszereplőként látható - premierjén. Nem ez az első kasszasiker film, amiben látható, bár az igencsak sikeres X-Men: Az elsők nem igazán az ő filmje volt. Ott egy mutáns mellékszereplőt alakít, ráadásul a poszteren sem nagyon ismerhető fel a kék festék mögött. Az Éhezők Viadalában minden róla szól. Főszereplője egy sikeres sorozatnak, és nagyon gazdag ember. Ő nem csak egy a sok, független filmben játszó színésznő közül, akiből nem igazán lett sztár. 
- Azt kérdezi tőlem mindenki, hogy felkészültem-e rá, hogy megváltozik az életem. - mondja Lawrence, arcáról pedig nem igazán lehet leolvasni, mit is gondol valójában. - Nem tudom, ez olyan dolog-e egyáltalán, amire fel lehet készülni. De lehet, hogy nekem nem is kell. Talán semmi nem is fog változni. Talán senki meg se fogja nézni ezt a filmet, és többé sose kapok majd munkát.

Hivatalos: Leeg 1 és 2 szerepében Kim és Misty Ormiston a Kiválasztott 2. részében

Kihirdette a Lionsgate Katniss osztagának újabb két tagját, a Leeg testvéreket, akiket majd a Kiválasztott 2. részében láthatunk.


Valamikor este folyamán hozom a részleteket mind a színészekről, mind a karakterekről, és tartom, amit ígértem, hogy - minden reményem szerint - még szintén ma este hozom az első részletet is az Empire cikkből.

Kim és Misty Ormiston pályája összefonódik, feltételezem, hogy más filmekben is kihasználták, hogy ikerpárok. A lányok felbukkantak már a Spárta a köbön című moziban, prostituáltat alakítottak a Mocskos zsaru - New Orleans utcáin című filmben, a Vérbosszú című videóban angyalként jelentek meg, és a New Orleans Pie című sorozatban ikreket alakítanak.

Íme a részletek a Leeg testvérpárról a könyvverzióból is. Vigyázat, spoileres, el is teszem az ugrás utánra.

Hallgasd meg a The Lumineers 'Gale song' című számát!

Újabb szám került elő a tegnap bejelentett filmzenei albumról, ezúttal az én kérésemet teljesítették odakinn és máris meghallgathatjuk a Gale song-ot a The Lumineers-től. :)))


UPDATE: Közben előkerült a videó YT-on. Fenn volt már pár napja, csak nem a címével. Kevésbé jó minőségű, mint a sima audió, de esetleg jobban átadja a koncert élményt!

2013. szeptember 26., csütörtök

Hallgass bele Christina Aguilera We Remain című számába

Miután tegnap este a Lionsgate hivatalosan is bejelentette, hogy Christina Aguilera egy új, We Remain című számmal jelenik meg a Futótűz albumán, ma már a teljes filmzenei listát is olvashatjuk az előző bejegyzésben. A háttérben a kerekek gyorsan pörögnek, mert azóta egy hivatalos, 90 másodperces ízelítőt is kaptunk a vadiúj számból. Íme:

Tiktak 9: A Futótűz filmzenei albumának teljes számlistája

A Lionsgate hivatalos visszaszámlálása során a mai napon a Futótűz filmzenei számlistáját árulta el nekünk, immáron hivatalosan :) Még jó, hogy épp reggel írtam, hogy lassan aktuális a filmzenei album :))


Íme tehát a Futótűz filmzenei számai:

1. “Atlas” – Coldplay (ITT meghallgatható)
2. “Silhouettes” – Of Monsters and Men
3. “Elastic Heart” – Sia (ft. The Weeknd & Diplo) (ITT meghallgatható)
4. “Lean” – The National (ITT volt már szó róla)
5. “We Remain” – Christina Aguilera (ITT lett ma bejelentve - ITT meghallgatható)
6. “Devil May Cry” – The Weeknd
7. “Who We Are” – Imagine Dragons
8. “Everybody Wants To Rule The World” – Lorde
9. “Gale Song” – The Lumineers (ITT meghallgatható)
10. “Mirrors” – Ellie Goulding (Róla is voltak már pletykák, ITT, ráadásul a YT-on van valami ezen a néven, viszont ebből van még több fajta verzió)
11. “Capital Letter” – Patti Smith
12. “Shooting Arrows At The Sky” – Santigold
13. “Place For Us” – Mikky Ekko
14. “Lights” – Phantogram
15. “Angel On Fire” – Antony & The Johnsons

Az albumot hivatalosa INNEN lehet megrendelni. többféle verzióban. Jó drágáért, viszont cserében az árak magyarul is fel vannak tüntetve és elviekben van szállítási lehetőség ide is, de ennek azért nézzetek utána rendesen, milyen feltételek között, mielőtt rendelnétek. Az album egyébiránt november 19-én jelenik meg.

Természetesen ezúttal is lehet véleményezni, örülni, szomorkodni, bár bízom benne, ez utóbbira nemigen lesz ok. :)

Filmajánló: Vakszerencse

Az Éhezők Viadalában Thresht alakító feltörekvő színész, Dayo Okeniyi is látható a Vakszerencse című filmben, amit ma mutatnak be a magyar mozik.

Hogyan legyünk gazdagok? Aki régen vagyonra és tekintélyre vágyott, az kereskedő lett, bankár vagy nemzetközi nagyvállalatok szamárlétráját járta. Mára más a helyzet: nincs tiszta pénz - de van gyors pénz. Erre valók az internetes szerencsejátékok. Ám a netes hazárdjátékoknál van egy még jövedelmezőbb szakma: a netes hazárdjáték üzemeltetése. Ivan Block (Ben Affleck) milliárdos, rámenős és veszélyes ember. Costa Ricáról irányítja a cégét, és bármire képes, hogy ő maradjon a nyertes. Ebben legfőbb segítsége a cégvezetője, Rebecca (Gemma Arterton), aki nagyon tud titkot tartani, és nagyon hűséges típus. De lehet, hogy új életet kezd. Mert feltűnik a színen egy férfi (Justin Timberlake), aki született szerencsejátékos: sokat kockáztat, mindig nyer, és ha nyer, sokat visz. Most pedig az egészet akarja. Forrás: Port.hu

A filmben Dayo a Timberlake által alakított fickó egyetemi diáktársát játssza. Az előzetesben nem nagyon látható, de azért izgalmas filmnek tűnik ez is:



Természetesen a megszokottakhoz hasonlóan ezúttal is szívesen várom véleményeiteket.

Christina Aguilera szám Futótűz albumán + újabb címlap

Christina Aguilera is írt egy tweet-et, amelyből arra következtetni, hogy akár őt is meghallgathatjuk a Futótűz filmzenei albumán - így akár a filmben is. Ez a héten már a második filmzenés pletyka, szóval nagyon érik már a filmzenei album számainak kihirdetése. Mondjuk az a jövő hónapban már mindenképp várható. A hírt aztán időközben a Lionsgate is megerősítette saját Twitterén, szóval a hír hivatalos!!

Egy hang, amely senki máséhoz nem hasonlítható, @XTina is hallható a Futótűz filmzenei alnumán a We Reamin című számával, amelyet a film számára írt. - írja a Lionsgate.

Forrás: @TheHungerGames

Szeretem az Éhezők Viadala alapvető üzenetét. A "We reamin" egy különleges új szám, amely üzenet a rajongóknak, és amely ugyanakkor azt is kifejezi, hogyan érzek a filmmel kapcsolatban. 

Az Futótüzet a Total film The Cool Issue című moziválogatása is kiemeli, és szerintem innen is lesz cikkünk, mert láttam már egy - egyelőre csak nagyon rövid - Francis Lawrence idézetet Total Filmből, mindenesetre egyelőre csak címlapunk van:


2013. szeptember 25., szerda

Röviden

Bár az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy én is el voltam ma havazva (tudom, egyéni szocprobléma), ugyanakkor azért résen voltam, de semmilyen izgalmasság nem került elő: nem jelentettek be kiválasztott szereplőt, nem került elő annyira izgi cikk, amelynek aktualitása nem várhat, se egy lehetséges új Futótűz szám, still, de még csak forgatási fotó sem. Az Empire magazin szövegezése amúgy a tegnap linkelt szkenneken teljesen jól olvasható, szóval hétvégén - amikorra elcsitulnak kicsit a hullámok :) - tervezem, hogy lefordítom!

Most viszont néhány olyan apróságot hozok, amelyek az elmúlt napokban kerültek elő, de nem éreztem őket annyira sürgősnek, mégis a Futótűz illetve a Kiválasztott filmek aktuális állásával kapcsolatosak.
  • Pár hete már előkerültek olyan infók, amelyek szerint 137 percesre várhatjuk a Futótűz moziváltozatát. Már akkor mondtam, hogy erre azért még fogadást nem kötnék. Nos, azóta újabb időtartam került elő, mégpedig 146 perc (illetve 2 óra 26 perc, de a kettő egyezik, ugye). Még ezt sem tartanám véglegesnek, de ugye reménykedni lehet. :)
Forrás: AMCTheatres - Cinemark

  • A Kiválasztott forgatása kapcsán néhány aprócska infó: egy helyi hír szerint a héten csütörtökön Dawsonville-ben történik a film forgatása. A cikkben nincs szó arról, hogy vajon mely színészek felbukkanására lehet számítani a vidéken, viszont arra kitérnek, hogy nagyon komoly biztonsági intézkedésekre lehet számítani. Illetve, hogy keresnek helyi statisztákat.
  • Ha már statiszták, velük kapcsolatban egyre több felhívás jelenik meg. A legfrissebben repülésirányítókat (?!), tapasztalt pilótákat, orvosi tapasztalatokkal rendelkezőket keresnek (őket kifejezetten október 7-8-ra, vagyis a 8. körzetbe látogatást akkortájt fogják valószínűleg rögzíteni), illetve vöröses szőke hajúakat is is keresnek. Őket vajon mire???
  • Éstovábbá, ahogyan Liam Hemsworth-ről és Julianne Moore-ról, úgy Willow Shileds-ről is előkerült egy forgatás környékéről származó kép, amelyet az ugrás után megnézhettek.

2013. szeptember 24., kedd

További szkennek az Empire magazinból

Az Empire magazin téli mozis kiadásának címlapját már láthattuk, most a Futótűz témáját feldolgozó cikk szkennjeit láthatjuk. A cikk egyébiránt brutális hosszúságú, ráadásul amíg kép formájában van csak meg a szöveg, addig melósabb dolgoznom vele, de remélem, hétvégéig még javul a helyzet, mert szívesen fordítanám. Addig is íme a képek:


A szöveges rész a folytatásban, ahol ismét láthatjuk azt a Kiképzőközpontos jelenetfotót is, amelyen Cashmere, Gloss és Johanna látható (és a német Bravoból már láttuk).

Hivatalos: Homes szerepében Omid Abtahi

Na, ő már Katniss osztagának szerepeit is osztogatják :)


Omid Abtahit csak az Éhezők Viadala: A kiválasztott, 2. részében láthatjuk Homes szerepében,  Katniss osztagának tagjaként, utolsó erejéig segítve a lányt, hogy eljusson Snow elnök rezidenciájáig.

Omid Abtahi a foglalkoztatottabb színészek sorába tartozik. Rengeteg sorozatszerepe közül talán kiemelkedik a 24, ahol több epizódban volt látható, a Last Resort - A belső ellenség, és látható az NCIS legújabb részeiben és felbukkant a Revolution-ben is. A sorozatokon kívül van mozis tapasztalata is, hiszen szerepelt Az Argo-akcióban is. 

A karakterről íme néhány idézet a könyvből:

"Van még két idősebb srác, Mitchell és Holmes. Szinte sosem beszélnek, de ötven méterről eltalálnak egy porszemet a cipőd orrán." [Igen, el van írva Homes neve az első megjelenésnél a könyvben. Egy darabig bizonytalan is voltam, hogy akkor most mi is a karakter neve.]
[...]
"– Micsoda? – kiáltom, és már indulok is vissza a híd felé. Nem hagyom, hogy azok a szörnyek bárkit megöljenek az osztagomból. Ám ekkor Homes elkapja a vállamat, és visszaránt.
– Ha most visszamész, hiába áldozták fel az életüket, Katniss. Már úgysem tudsz segíteni rajtuk. Nézz oda! – Homes arrafelé biccent, ahonnan jöttünk."
A részletek Suzanne Collins: A kiválasztott című regényéből származnak.

Új (rajongói?) óriásplakát közelebbről

UPDATE: Egyre inkább hajlamos vagyok hinni abban, hogy ez a "csoda" mégis hivatalos, mert az eredeti, hivatalos Facebook Cover is ez lett, csak valahogy reggel nem néztem meg. Mondjuk a hajnali fél 6-os időpont okán ez - esetleg - megbocsátható. Ezt is kiteszem, legyen teljes a vöröslés.

Forrás: TheHungerGames FB

Ha emlékeztek, láthattatok már képet pár napja egy új (vagy csak rajongói) óriásplakátról. Nos, a kép hivatalosságáról ugyan azóta sem vagyok meggyőződve, mert a Lionsgate hivatalos anyagai között még mindig nem látni, de még mindig nagyon jól néz ki, úgyhogy beteszem a közelebbi, élvezhető felbontású verzió(ka)t:


Az ugrás után a mexikói Éhezők Viadala Facebook oldal borítóját láthatjátok, amely szintén ebben a témában, színvilágban készült.

2013. szeptember 23., hétfő

Filmzenei kis hírek

Először is van egy borítónk(?) vagy ezt az ikont csak a kintiek készítették vajon a filmzenés hírekhez?? Passzolom, de nekem már ez is új volt:


Éstovábbá újabb zenekarról tudni, hogy írtak egy számot - sőt, ők úgy nyilatkoznak, hogy ez a szám rajta is lesz! - a Futótűz filmzenei albumára. A hír az NME cikkében jelent meg, kint kész tényként kezelik, én azért írtam az előző bejegyzésemben is 'félhivatalos't, és tartom magam ehhez most is, mert én csak akkor tekintem majd hivatalosnak az infót, ha a Lionsgate mondja. Na, de nem húzom tovább, itt a cikk:

A The National elárulta, hogy írtak egy új dalt az Éhezők Viadala: Futótűz hamarosan megjelenő filmzenei albumára. 

Az NME-vel való beszélgetés során a zenekar frontembere, Matt Berninger elmondta, hogy a szám eredeti címe, a Dying Is Easy túl sötét volt a döntéshozók szerint, ezért a zenekarnak Lean-re kellett változtatnia azt.

- A dal majdnem kihullott a rostán, mert túl komornak bizonyult az Éhezők Viadala (Futótűz) filmzenei albuma számára, amiről én azt gondoltam, hogy elég vicces, ha azt vesszük, hogy itt gyerekek gyilkolják egymást, nem tudom, hogy lehetne valami még annál is komorabb. - mondta [Matt Berninger]. - Így aztán meg kellett változtatnunk a szám címét, de igazából megszerettem az új címet, a Lean-t. 

Hozzátette: - A dal eredeti címe Dying Is Easy volt, és szerintem azt gondolták, hogy ez túl sötét. De az a helyzet, hogy megértem. De igazából egy nagyon jó munka volt... Klassz volt hogy mennyire másképp csináltunk dolgokat, mint általában. - hogy valamit valami máshoz írtunk. Volt egyfajta nyomás rajtunk emiatt, de ugyanakkor tényleg nagyon élveztük is.
Forrás: NME

A Coldplay Atlas című számához pedig póló is készült, ennek képét az ugrás után láthatjátok:

Katniss portré az Empire címlapján

Hát, épp a napokban panaszkodtam, hogy nem annyira jönnek a tartalmas anyagok, mint szeretném, nos, ez a mai napra nem érvényes. Túl vagyunk két forgatási képen (Oké, az épp egy posztba is mehetett volna, de külön jöttek, és mindkettő akkor volt izgi), olvashattatok egy két interjús bejegyzést a Futótűz mellékszereplőitől, majd egy dupla szereplőválogatós hír is előkerült. Most ugyan csak szimpla címlapot hoztam, de azon Katniss-t láthatjuk az Empire magazin mozikülönlegességekről szóló különkiadásának címlapján:

Forrás: Empire online
És aki azt gondolná, végeztünk mára, az nyugodtan menjen aludni, de van még egy félhivatalos filmzenei hír, de ahhoz ismét pici türelmeteket kérem. De elviekben ma este még kirakom...

Hivatalos: Castor - Wes Chatham, Pollux - Elden Henson



Húúú, lesz Castor-Pollux páros, tehát hibásak voltak az előrejelzések, miszerint a rövidítési lehetőségek miatt esetleg kimarad az operatőr testvérpár.
Hamarosan hozok még részleteket, kik is ők a regényben és a színészekről mit kell tudni.
Addig is lehet véleményezni, örülni meg hasonlók ;)

Forgatási kép: Coin elnök!

Ha nem is szerepben még, de már jelmezben: Julianne Moore is a 13. körzet szürke egyenruhájában. Fiúk-lányok, ez egyre izgibb!! :)

Forrás és még egy-két kép: Dailymail

Megan Hayes és Daniel Bernhardt a Futótűzről

A két mellékszereplőt alakító színészről ITT olvashattatok korábban röviden, és azóta nem is hallottunk olyan sokat róluk. Most azonban mindketten beszéltek egy kicsit a filmről, én pedig érdeklődve olvastam, hallgattam és fordítottam az anyagokat.


Megan Hayes-szel (6. körzetbeli morflingfüggő nő, aki megmenti Peetát a mutáns majmok támadásától - róla korábban ITT volt már egy cikk) a Dread Central készített interjút, amelyben a Futótűzön kívül a +1 című filmről beszél, de én a Futótűzre szorítkoznék ez alkalommal is:

Mesélnél egy kicsit arról, milyen élmény volt az Éhezők Viadala: Futótűz-ön való munka és elmagyaráznád kik is azok a morflingfüggők, azok kedvéért, akik nem tudják?
Nem tudom, mennyit mondhatok erről. Én egy a hatodik körzetből származó Kiválasztottat alakítok. A morflingfüggők olyan emberek, akik betegesen függenek egy morfling nevű drogtól, ami egyfajta morfin-szerű fájdalomcsillapító, ami nagy mennyiségben kábítószer. Az Éhezők Viadalán szerzett élményeim azonban jobbak nem is lehettek volna. Mindenkivel nagyon jól kijöttem, és fantasztikus élményben volt részem. Nagyon klassz szerep volt az enyém, [Francis Lawrence] a rendező hihetetlenül kedves és nagyon okos volt, és pontosan tudta, mit is akar. Összességében minden nagyon jól sikerült.

Mennyivel volt jobb az ellátás az Éhezők Viadalának forgatásán, mint a +1-en?
Az Éhezők Viadalán nemigen tudtam részesülni az ellátásból, mert nagyon szigorú diétán voltam, amelynek során sokat kellett fogynom és betegesen alultápláltnak kellett látszanom. De minden nagyszerűen nézett ki, én azonban alapvetően nagyon sok mandulát, és rengeteg gyümölcsöt, zöldséget ehettem csak.

Azért érdekes egybeesés, hogy mind az Éhezők Viadala-beli karaktered, mind pedig a +1-ben látható valamiféle függőségtől szenved. 
Tudom! Hát nem nagyszerű? Nem hazudok, azért szorítok, hogy ez legyen az a skatulya, ahova beskatulyáznak!
Forrás: Dread Central

Daniel Bernhardt a 9. körzetben szereplő kiválasztottat alakítja a filmben, és a Maximo TV beszélgetett vele a Miss India America Beauty Pageant vörös szőnyegén. A beszélgetésről videófelvétel készült, az alábbi összefoglalót az alapján készítettem:

Forgatási kép: Liam a 13. körzet egyenruhájában

Nem tudom, hogy már a forgatás zajlik-e (elviekben az ma kezdődik Atlantában), de a Popsugar lehozott pár paparazzi képet, amelyek egyikén Liam Hemsworth látható a 13. körzet szürke egyenruhájában :)
Lehet érte utálni engem, de én élvezni fogom, hogy a Kiválasztott 1. részében sok-sok Gale-t láthatunk, így most ezt a képet sem bánom:

Forrás: Popsugar
Amúgy a Popsugar még lehoz pár képet, bár szerintem azok kb ugyanezek, illetve egy különböző van még, amelyen Jennifer Lawrence látható, ám ő nem jelmezben, szóval azt hagyományos paparazzi képnek minősítettem, és nem kerül ki. A kép alatti forrás linknél azért megtaláljátok.
Részemről örülök, hogy kezdődik a Kiválasztott forgatása, és bízom benne, hogy onnan is csordogál majd néhány (nem túl sok) forgatási kép :))

2013. szeptember 22., vasárnap

Kiválasztott szereplőválogatás - Gyűjtőposzt

No, gyűlik már egy ideje, de mivel holnap kezdődik a Kiválasztott filmek forgatása, ezért mindenképp érdemes ezt egyben látni. Ami engem illet, a következő szereplőket vártam, várom kiválasztásra és kihirdetésre. Aki már volt, azt értelemszerűen áthúzom: Alma Coin, Boggs, Annie Cresta, Paylor, Fulvia, Cressida, Messalla, Castor-Pollux, Dr. Aurélius. Jó lenne látni még Daltont, Tigrist, Delly Cartwright-ot [köszi a tippet!] és a Katnisst a Kapitóliumba kísérő csapatot: Jackson, Leeg-1, Leeg-2, Mitchell, Homes. Nem volt a fejemben, hogy Lyme parancsnoknak is komolyabb szerepe lehet, de ugye az ő alakítóját is ismerjük immáron. Én nem tartom kizártnak, hogy lesznek még kihirdetések, de tavaly a forgatás megkezdése után talán már csak Beetee-t hirdették ki, szóval az sem kizárt, hogy ez minden.









Futótűz fecsegőposzátás dísztű és karácsonyfadísz

Elviekben szeptember 30-ától vásárolható meg a NECA által forgalmazott Futótűz fecsegőposzátás dísztű/kitűző, amihez hasonlója van Katnissnek az első részben.
A kintiek felhívják a figyelmet arra, hogy ez - bár nagyon hasonló - nem ugyanaz, amit nyáron a Comic Conon be lehetett szerezni (hja, a régi szép idők, amikor még meleg volt, meg jóidő :) Amúgy a cuccot közel 10 dollárért elő is lehet rendelni, mégpedig ITT. És így néz ki:

Forrás: SpiritHalloween
Talán soha nem hagy el a remény, ha ezzel a hivatalos Éhezők Viadala: Futótűz fecsegőposzátás kitűzővel egészíted ki Halloween jelmezedet. A fém biztostűt könnyű nyitni-zárni, és a korábbinál újabb a megjelenés is. Forrás: SpiritHalloween

Hogy a kintiek mennyire készülnek - nem csak az ősz végére, de - a télre is, jól bizonyítja, hogy nem csak dísztűt, de hamarosan hasonló dizájnú karácsonyfadíszt is be lehet szerezni, azt pedig a Hallmarktól:

Forrás: Hallmark

Az Éhezők Viadala rajongók kapkodnak majd karácsonyfadíszünk második kiadásáért. A fecsegőposzátát - a panemi lázadás jelképét - ábrázoló kitűzőt viseli Katniss Everdeen, és ez ad neki erőt, hogy megküzdjön körzetéért és a Kapitóliumtól való függetlenség megszerzéséért. Forrás: Hallmark

2013. szeptember 21., szombat

Visszaszámlálás: Már csak 2 hónap a Futótűz filmváltozatáig

Hűű, nehéz elhinni, de most már csak 2 hónap választ el minket a Futótűz bemutatójáig. A várakozás egyre kézzelfoghatóbb, a stúdió marketingesei is egyre nagyobb hévvel készülnek és újabb és újabb meglepetésekkel szórakoztatnak. Mondjuk az általam izgalmasabbnak gondolt cikkek nekem hiányoztak az elmúlt hónapból, de biztos vagyok benne, hogy azért ez az elkövetkezendő időszakban változni fog.
  • Előbb egy Győztes-bannert készítettek nekünk, de hogy még izgalmasabbá tegyék felfedését, naponta csak 1-1 győztest mutattak meg róla, míg végül kialakult a csoportkép.
  • Kaptunk új stilleket is, de valahogy ezek még igazán értelmes, élvezhető felbotnásban nem jelentek meg: Először a Futótűz jövő évi naptárában láthattunk néhány új képet, ezek közül azonban csak egy, a Győzelmi Körutas jelent meg kicsit nagyobb minőségben. Ezeken kívül azonban csak a héten kaptunk egy új képet, amelynek Plutarch a főszereplője, majd a német Bravo egy cikkéből került elő két új kép.
  • Aztán, amikor már csak 12 péntek volt hátra a film bemutatójáig (a kinti bemutató napját, november 22-őt is beleszámolva) elindítottak egy órát (én már csak Tiktak néven hivatkozok rá), amelyen minden pénteken vagy legalábbis hét vége felé felfednek valami izgalmasságot. Mondjuk egyelőre úgy érzem, nem a nemzetközi nézősereg ennek kedvezményezettje, de visszaszámlálásnak kiváló.
  • Kis csúszással, augusztus 26. helyett szeptember 6-án kaptuk meg a Coldplay Atlas című számát, ami ugye a filmzenei album első leleplezett száma. A filmzenei album további számairól egyelőre nincs hír, bár én már nagyon várom őket.
  • Bár csak az októberi Vanity Fairben fog megjelenni egy portrésorozat a film tagjairól, de mi már láthattuk a szkenneket. Az ide tartozó cikket is lefordítottam, bár valóban nem volt túl sokatmondó.
  • Az Éhezők Viadala központi oldalára felkerült egy-egy karakterkép az új szereplőkről (és egy-egy hosszabb leírás az őket alkotó színészekről), ezeket is láthattátok, és a szereplők aloldalra is bekerültek.
  • Fény derült a film amerikai premierjének dátumára is, amely 2013. november 18. Azért ez érdekes, ha azt veszem, hogy jó eséllyel nálunk is 19-én (kedden) már lesz premier előtti díszbemutató.
  • Kaptunk képeket az első Futótűz termékekről: néhány Covergirl smink és a filmben is látható tréningruhák képében. 


Francis Lawrence és Jennifer Lawrence a Futótűz jelmezeiről

A Yahoo interjújában Francis Lawrence és (pár mondat erejéig) Jennifer Lawrence beszél a Futótűz jelmezeiről.


Az új filmben még elképesztőbb fantasy jelmezek is vannak?
Francis L.: Igen, elég sok van belőlük. Egy fantasztikus jelmeztervezőt béreltünk fel Trish Summerville személyében, akivel korábban már videoklipeken dolgoztam együtt. Ő a divat világában él és nagyon jó adottságai vannak, ezért felkértük, hogy segítsen, és rengeteg jobbnál jobb darabot tervezett. Ott van például Effie néhány csodálatos jelmeze, sőt Trish még Alexander McQueen-től is szerzett bemutatott darabokat, amelyeket Katniss visel a felvonuláskor illetve az interjúk során, nem beszélve a menyasszonyi ruháról, és a fecsegőposzáta ruháról. Szóval, hogy a kérdésre válaszoljak: rengeteg klassz jelmezt láthatunk majd.

És te magad mennyit tettél hozzá a kosztüm témához?
Francis L.: Sokat. Bár már kezdetektől tudtuk, hogy szeretnénk majd felkérni Trish-t, ismerem az ízlésnek és a kifinomultságnak azt a szintjét, amely őt jellemzi, ez pedig segített abban, hogy meghozzuk ezt a nagy döntést. Aztán az első megbeszélések alkalmával pedig, megbeszéltük, hogy vannak bizonyos dolgok, amelyek mindkettőnknek tetszenek, amikről azt gondoltuk, hogy majd felhasználjuk. Mivel ő ennyire tehetséges, gyakorlatilag szabad kezet adtam neki, majd aztán eszközöltünk néhány változtatást, különösen, amikor a történet szempontjából jelentősége volt.

Vagy ha gyakorlati jelentősége volt.
Francis L.: Igen. Néha a gyakorlatiasság miatt is. Bár ez nagyon összetett dolog. A menyasszonyi ruha nem volt egy kifejezetten gyakorlatias ruhadarab. Jennifer rengeteget csetlett-botlott benne.
Jennifer L.: Igen, az esküvői ruha elképesztő volt. Lenyűgöző és hihetetlen. Nem vagyok túl jó hatalmas ruhákban való lépcsőzésben. Mondjuk erre csak később jöttem rá, de bárcsak előbb tudtam volna! - mondja nevetve. 
Forrás: Yahoo

Gyorshír: Már Josh is Atlantában


  • Egy kinti rajongói tweet szerint Josh Hutcherson is Atlantában jár-kel.
  • Éstovábbá az E!Online szerint pedig hétfőn, azaz szeptember 23-án kezdődik is a Kiválasztott filmek forgatása!!!

Október 5-én debütál az Éhezők Viadala az RTL Klubon!

Már többen jeleztétek, hogy láttátok az RTL klub őszi ajánlójában, hogy menni fog az Éhezők Viadala filmváltozata, mostanra azonban végre van pontos dátuma és időpontja is a film vetítésének. Nos, akiknek nem volt lehetősége moziban megnézni és/vagy nem tudta megvenni DVD-n a filmet, most megnézheti a TV-ben is (otthon, kényelmesen, ingyen és díjmentve!!) az Éhezők Viadala filmváltozatát, mégpedig 2013. október 5-én (vagyis épp két hét múlva szombaton) este 21:45-től.

A késői időpontot szerintem az indokolja, hogy előtte valószínűleg megy majd az X-Faktor a film 16-os karikás, vagyis korábbi sávban nem is igen mehet az erre vonatkozó szabályok szerint. Mégis azt gondolom, hogy aki nem jutott el moziba, vagy nem tudott áldozni a DVD-re, az igenis fenn fog maradni fél 1-ig, szóval ez egy igazi rajongónak nem lehet gond egy szombat este legalábbis :))) Elvégre is a Comic Conos estén is sokan fenn voltunk, ugye?? ;)

Forrás: TV.animare

A forrásban jelölt linken minden egyes betöltés alkalmával új stillt láthatsz a háttérben a filmből, jó sokat ráadásul. A tippért pedig köszönet Emmának! :)

Akit tehát érdekel a film, írja fel a naptárjába, de ígérem, október 5-én is jelzek majd, nehogy elfelejtsétek!

Az ugrás után pedig beteszem az RTL klub őszi ajánlóját is, amelyben néhány képkockát is láthattok még a filmből, és amit többen is láthattatok már:

2013. szeptember 20., péntek

Futótűz hivatalos rajongói(?) óriásplakát

Nos, igen, jól érzékelhetitek a címből, hogy picit össze vagyok zavarodva, de legalább ki tudom magyarázni :)

A Lionsgate megjelentetett ugyanis egy óriásplakátot (vagy csak annak tervét??), amelyet egyik legaktívabb rajongójuk, ToriiJaade készített. Ami engem illet, kicsit vegyes érzéseim vannak a dologgal kapcsolatban, bár a rossz csak annyi, hogy kicsit cikinek tartom, hogy a Lionsgate-nek nincs egy csapatnyi rendes grafikus kreatívja, akit ráereszthetnének a poszter témára, és a maximum, amit ki bírtak préselni magukból Futótűz fronton (a teaser poszteren kívül) a sokak által kritizált indiánlányos plakát. Viszont az pozitívum, hogy legalább elismerik rajongóik tehetségét, sőt, akár képesek beemelni azt saját reklámkampányukba. Én nem bánnám, mert ez a következő óriásplakát ma már a második, amire azt mondom, hogy vizuálisan kegyetlenül jó.

"Ne feledd, lángra lobbant lány, hogy én megint rád fogadtam"

Hivatalos: Boggs szerepében Mahershala Ali


A hír hivatalos, a "sajtóközlemény" ezúttal sem. Sőt, egyelőre csak Twitteren látom ezt is.
Köszi Lionsgate, remek lesz majd begépelni az úriember nevét rendszeresen ;) (Na, jó az elején Liam vezetékneve sem ment hibátlanul, majd ezt is megtanuljuk :)

A Lionsgate a mai napon bejelentette, hogy Mahershala Ali csatlakozott az Éhezők Viadala: A kiválasztott 1. és 2. rész szereplőgárdájához Boggs szerepében.

Mahershala Ali eddig leginkább TV sorozatokban szerepelt. Láthattuk hosszabban a Végveszélyben, a 4400 és például az Alfák című sorozatokban, de szerepelt a Benjamin Button különös élete című filmben is. Legújabb munkája a House of Cards című szintén TV sorozatban látható - egyelőre azonban - szerintem csak a kintiek számára.

Az ugrás után olvashatjátok az idézeteket is, és máris lehet kommentelni is, mert szerintem őt is tudjátok azért hova tenni.

Kemény csávók az Éhezők Viadaláról

Ezen filóztam, hogy egy vagy két poszt legyen belőle, végül így döntöttem. Külön-külön nem lennének túl hosszúak, ráadásul a témája, mondanivalója, mindkét részletnek ugyanaz, mégpedig az, hogy mit jelentett Daymo Okeniyi-nek és Bruno Gunn-nak az Éhezők Viadala.


Dayo Okeniyi egy új interjújában beszél arról, milyen élményt is jelentett számára az Éhezők Viadala, és hogy Jennifer Lawrence-től és Woody Harrelsontól tanulhatott. Csak az idevágó részlet következik:

-Az Éhezők Viadala jelentett mindent. - mondta Dayo. - Az volt számomra a kiugrás, az jelentette, hogy betörtem a szakmába. Csodálatos volt. Részt venni minden nap a forgatáson és tapasztalatokat szerezni. Tudod én sose tanultam színészkedni, ez csak valami olyasmi volt számomra, ami természeténél fogva vonzott. Valahogy mindig tapasztalatokból tanultam. Még amikor színház szakra jártam a főiskolán, akkor is munka közben tanultam. Amikor a forgatáson voltam, akkor is csak úgy szívtam magamba mindent, és figyeltem, mit mond és mit hogyan tesz Woody Harrelson.

- Tudod, Jennifer hihetetlen. Csodálatos színésznő, élvezet nézni, ahogy forgat. az ember azon kapja magát, hogy nézi, amikor színészkedik.

- Az a film egy nagy-nagy tapasztalatszerzési lehetőség volt számomra. És az volt a nagyszerű abban a filmben, hogy nagy film volt számomra első filmként, mert nem csupán arra volt lehetőségem, hogy megtudjam, milyen érzés egy drámai filmben forgatni - mert hát elég sok dráma van abban a filmben - hanem ki is kellett gyúrnom magam a szerep kedvéért. Formába kellett lendülnöm. Rengeteg edzésen vettünk részt, hogy le tudjuk forgatni az akciódús és a verekedős jeleneteket.

- Olyan volt [a forgatás], mint egy hosszú nyári tábor, ahol minden a filmezés körül forog.
Forrás: WNYPapers

Bruno Gunn is egy hosszabb interjúban beszél az Éhezők Viadalában, illetve azon belül a Futótűz során szerzett élményeiről. A teljes interjúban egyébiránt azt is megtudhatjuk, hogy hogyan kezdett el színészkedni és hogy milyen állomások követték egymást karrierje során, most azonban az Éhezők Viadalára vonatkozó részletet fordítom tőle is:

Argentin Futótűz poszter és kulisszák mögötti fotó

Egy igazán dögös poszterrel álltak elő az argentinok, amire azt mondanám, már-már rajongói poszter minőségű, ami - véleményem szerint - az indiánlányos produkció után messze nem sértés. Én legalábbis nem annak szánom, nekem iszonyúan tetszik, úgyhogy jól fel is nagyítom:

Forrás: @JPosters
A nagy méret miatt aztán a bts fotó az ugrás mögé kerül: Effie-t, Johannát és Katniss-t láthatjuk rajta, és maga Elizabeth Banks osztotta meg velünk. Csak abban nem vagyok biztos, hogy az Aréna előtti interjú forgatása vagy a Kapitóliumi portré fotózása során készült. Én az utóbbira tippelnék. Szerintetek?

2013. szeptember 19., csütörtök

Gyülekeznek a szereplők Atlantában

Minden jel arra mutat, hogy napokon belül megkezdődhet a Kiválasztott filmek forgatása Atlantában, amelyről eredetileg úgy tudtuk, hogy szeptember 16-án kezdődik, majd hírt kaptunk arról, hogy csak - kisebb - csúszással kezdődik majd el szeptember végén, október elején. 

Most úgy tűnik, szállingóznak a szereplők a forgatás helyszínére. Természetesen - bármennyire is esz minket a fene - nem teszek be paparazzi képeket, de linkelem őket, aki akarja láthassa. Meg álszent sem akarok lenni, én is úgyis megnézem na. :/
  • Liam Hemsworth-ről az E!Online is tudósít, de még több képet a JustJaredJr-ban látni a Los Angeles-i reptéren. (Ha már bulvár, akkor azt is megemlítem, de csak nagyon zárójelben, hogy a cikk szerint Liamnek végre megjött az esze és hivatalosan és nyilvánosan is bejelentette, hogy szakított Miley Cyrus-szal, ugyanakkor máris frissen becserélt barátnőjével, Eliza González mexikói színésznővel látták csókolózni. A lényeget most már tudjuk, bulvár rovat vége.)
  • Az AccessAtlanta azt is tudni véli, hogy szerda este Jennifer Lawrence is megérkezett Atlantába, mégpedig az új Dumb és Dumber film főszereplőjével, Jeff Daniels-szel és a film két másik készítőjének társaságában. 
  • A frissen kihirdetett Paylor parancsnokot alakító Patina Miller már vasárnap nem bírta magában tartani, hogy Atlantába utazott, twitterén osztotta meg a hírt követőivel, bár aztán nem halmozta el további részletekkel az érdeklődőket, hogy vajon mit csinál ott. Nos, forgatni fog ő is :)
  • Éstovábbá a CLC továbbra is statisztákat keres, egészen pontosan október 7., 9., 10. és 11-re, és a kiválasztottaknak (akik a Kiválasztott filmek statisztái lehetnek majd :) szeptember 19-20-21-e környékén rá kell érnie egy ruhapróbára is. 
Szumma-szummárum, most már kézzel foghatóak a készülődés jelei a produkció körül, sőt, a kinti hírek között már a helyszínek is szerepelnek, de ezeket azért nem fordítom külön, mert számunkra nincs olyan nagy információtartalma. Mindenesetre napokon belül kezdődik az utolsó, egyben maratoni hosszúságú forgatás, amely egészen májusig tart majd, és amelyet várhatóan csak a promóciós időszakra és az ünnepekre függesztenek majd fel. Izgi!! :)