Elválaszthatatlanok - 15. fejezet: Látogatók

A Kiválasztott epilógusának előtörténete. Hogyan szedi össze magát Katniss és Peeta darabjaikból és hogyan kezdik újra az életet. Az Éhezők Viadala sorozat 4. kötetének rajongói változata. Titkos kenyérpirítás, sok-sok történés, részeg Haymitch és egyebek. Katniss és Peeta történetének lezárása 23 fejezetben.

Vigyázat, ismét hosszú fejezet! De eléggé olvasmányos, szóval szerintem szeretni fogjátok, de szánni kell rá időt...

Kezeim egyre csak remegnek. Nem megyek vissza oda. Menekülnöm kellene, de nem tudok megmozdulni. Az őr közelebb jön, fölém magasodik a lépcső alatti rejtekhelyem előtt.
- Fel kell vennünk a vallomását - mondja teljesen más hangon, mint az a mély hang, amit az imént hallottam tőle. Ha tippelhetnék, azt gondolnám, ezt a hangját csak félénk kisgyerekeknek és dédelgetni való házi kedvenceknek tartja fenn.
Bólintok.
Peeta lehúzza a pólóját, majd a kanapén keresztül odaadja nekem.
- Mi folyik itt? - kérdezi Haymitch-et.
Egykori mentorunk nem válaszol, csak megnézi a gáztűzhely óráját és bekapcsolja a tévét. Váltogatni kezdi a csatornákat, míg meg nem találja, amit keresett.
A kép alján futó felirat tájékoztatja a nézőket, miszerint a Fecsegőposzáta megsértette a szabadlábra helyezés feltételeit és eltűnt. A fejemet tudnám verni a falba, olyan ideges leszek.
Pár perc múlva ismét azt a bejátszást látjuk, amit minden bizonnyal az előző esti híradóban már bemutattak. Nem a múltkorában látott bíbor csapatot látjuk, de valami másik hasonló tévéstábot.
- Helló, Ken, itt vagyunk a csodálatos 12. körzetben. - A félig vállig, félig állig érő, lila melírcsíkos hajú riporternő a fogait villogtatja. - Itt helyezték szabadlábra a Fecsegőposzátát a tárgyalás után. Furcsa módon azonban hírét-hamvát sem leltük. - A következő vágóképen a házamat mutatják. Az udvaron látható rózsabokrok nem tűnnek elhanyagoltnak, de én sem integetek a bejárati ajtóból, az tény. - Napokon keresztül kopogtunk az ajtaján hasztalan. Nem veszi fel a telefont. Egyik szomszédja sem látta őt. - A kép a városközpontra vált, ahol a megkérdezett 12. körzetben élők egymás után rázzák a fejüket, amikor rólam kérdezik őket. Nem mondanak semmit, ám a riporter úgy állítja be, mintha azt mondanák, nem láttak engem. - Vajon a lány még mindig a körzetben van? Ami azt illeti, nem úgy tűnik.
És akkor leesik. Peeta még figyelmeztetett is, hogy különkiadás lesz rólam.

- Ez felkeltette a nyilvánosság figyelmét. - morogja az izmos tiszt. - A bíró küldött, amikor kiderült, hogy senki nem tud kapcsolatba kerülni Önnel. - Haymitch irányába néz. - Vagy a mentorával. Ellenőriznünk kellett, vajon tényleg elment vagy sem.
Naná, hogy már megint én kerülök szembe a kormányzattal. Ki más is tenne ilyet?
- Én mondtam, hogy itt van. - dörmögi Haymitch, aki nem is konkrét személynek szánja a szavait. - De senki sem gondolta volna, hogy itt keresse. Miért is lenne a Fecsegőposzáta a barátja házában?
Az izompacsirta leül az asztalhoz, ahol mostanában a taktikai megbeszéléseinket tartjuk. Kiterít elém néhány papírt és tudom, eljött a vallomástétel ideje. Elindulok felé, hálás vagyok, amiért eddig még nem cibált el sehova.
- Hol volt egész héten? - kérdezi a fickó.
- Itt volt végig - válaszolja Peeta, mielőtt egyáltalán megszólalhatnék.
- Everdeen kisasszony? - Az izmos csávó csúnyán néz Peetára.
- Itt voltam a körzetben. - Megpróbálom kiolvasni, milyen adatokat tölt ki rólam és hogy mit ír fejjel lefelé lévő nyomtatott nagybetűkkel az adatlapra.
- Akkor miért érkezett panasz, hogy nincsen itt?
- Nem szereti, ha kamerák veszik körül. - mondja Peeta. - Előlük rejtőzködött. Bizonyára ebben semmi törvénysértő nincs.
- Szóval akkor higgyük el, hogy a tévéstáb egész héten az ajtaja előtt táborozott, mégsem voltak képesek egyetlen felvételt sem készíteni róla?
Haymitch közbeszól: - Látta a Viadalokon? Gondoljon csak bele.
Az izomcsávó elkeseredetten megrázza fejét. A férfiak úgy beszélgetnek rólam, mintha itt sem lennék. Kíváncsi vagyok, hányszor mehettek végig ezeken a kérdéseken nélkülem.
- Akkor egyetlen pillanatra sem hagyta el a körzetet a szabadlábon bocsátása óta? - figyel rám ismét a fickó.
- Nem. - válaszolom őszintén. A lehető legrövidebben próbálom kifejezni magam.
- Mit csinált egész héten?
- Kimentem az erdőbe. Gyűjtöttem egy kis gyümölcsöt, felmásztam néhány fára. Korán indultam, a tévések valószínűleg lekéstek rólam. És későn is értem haza. - Kihagyom azt a részt, hogy nyulakat beleztem ki és minden egyéb késekkel, nyilakkal, halállal és általában öléssel kapcsolatos dolgot. Az a biztos.
- Miért nem vette fel a telefont?
- Nem akartam beszélni a riporterekkel. - Haymitch és Peeta egyelőre - vonakodva bár, de - hagyják, hogy egyedül intézzem a dolgot.
- Vagyis, ha az édesanyja hívta volna, vele sem beszélt volna?
- Ő megértené.
- És mi a helyzet Dr. Auréliusszal?
Na, erről megfeledkeztem. Összevonom a szemöldökömet.
- Minden éjszakát a házában töltött?
Peetára nézek. Hazudhatnék - mondjuk, hogy ma reggel jöttem át.
- Tegnap este rosszul voltam és ő gondoskodott rólam. - mondja Peeta. Nem vagyok benne, hogy ez így teljesen igaz. Nem érezte jól magát. Valóban szüksége volt valakire, aki odafigyel rá. - Azon kívül pedig tudom, hogy otthon volt.

Az izmos fickó végignézi az adatlapot, beír pár dolgot ide-oda
- Ez rendkívül szokatlan. - mondja a férfi, majd összeszedi az iratokat, és leteszi azokat az asztalra. - Nos, most már itt van a körzetben. Nem tűnik úgy, hogy veszélyben lenne vagy hogy fenyegetést jelentene a társadalom számára. Nincs bizonyítékunk, hogy elhagyta a körzetet. Le kell adnom egy jelentést, hogy tisztázzuk ezt az ügyet.
Beleteszi az iratokat egy fekete mappába.
- Folytatnia kell a kezeléseket Dr. Aurélius-szal. Az lesz a rendszeres lejelentkezése. Továbbra is folytassa a heti telefonhívásokat és akkor elsimítjuk ezt az ügyet. Azt hiszem, jelen pillanatban semmi más teendőnk nem akad.
A fickó közvetlenül a szemembe néz: - Ha továbbra is elhanyagolja a hívásokat, ismét látni fogja a csinos pofimat. És nem mintha nem kedvelném a 12. körzetet, de legközelebb már nem leszek ilyen barátságos.
Hogy mindezt megerősítse, az övére mutat. A békeőröknek fegyvere is van. De bármit is rejtsen az az öv, biztosan nem akarom tudni.
- Ez tényleg jó üzlet. - mondja. - Fogadja a telefonhívásokat és akkor nem lesz börtön.
Majd feláll és megkér, hogy írjam alá a vallomásomat. Nem ráncigál vissza a kiképzőközpontban lévő cellámba. Micsoda megkönnyebbülés.
- Ön pedig - néz Haymitchre. Láthatóan nem ijedt meg az egykori ravasz Viadal-győztestől. - Amint lehet, küldök egy csapatot, hogy megszereljék a telefonját.
Mióta otthon vagyunk, most először látok bűntudatot Haymitch arcán.
- 10-4, Szabadság, vétel - mondja a csávó a fülhallgatójába. - Az ügyet intéztem. Várom, hogy értem jöjjenek.
A fickó búcsúzásképp odaint Peetának és nekem.
Haymitch morog valamit az orra alatt. Valami olyasmit, hogy "Nyomkövetővel kellene ellátni."

***

Úgy tűnik, mégsem vonszolnak vissza a Kapitóliumba, de a probléma még mindig fennáll, hogy az egész ország azt hiszi, hogy egy őrült lány kószál szabadon ahelyett, hogy az egykori bányász körzet lebombázott maradványi között lenne bezárva.
Be kell bizonyítanom, hogy valóban a körzetet újjáépítő csapatokat zaklathatom legfeljebb, nem pedig szőrmealsókat válogatok a Kapitóliumban. Ez visszavezet minket Peeta eredeti megoldásához, amelyet kénytelen vagyok immáron én magam is elfogadni. Peeta megtalálja a keresett lapocskát a többi között, majd felveszi a telefont, hogy megkössön egy rettegett egyezséget.
- Peeta! De jó hallani a hangodat! - hallom Cressida hangját, amikor közelebb húzódok én is a telefonhoz. Pollux-szal időről időre bejelentkeztek levélben, és végül ők fognak minket filmezni, ezért az ő melléküket hívtuk a központi szám helyett, ez logikusabbnak tűnt. Cressidában és Polluxban megbízok. Plutarchban nem, főleg a nevetséges ajándékkosara óta.
Peeta kedélyesen elbeszélget a körzettel kapcsolatos dolgokról, hogy úgy tűnjön, mintha csak egy laza beszélgetés kedvéért csörgette volna meg régi barátait. Cressida a reklámkampányáról mesél, az új ergonomikus forgószékéről, az autofókuszos kamerájáról, amely nem fog jó képeket csinálni a túlságosan festett, tetovált, piercinges és plasztikázott arcokról.

- Csak érdeklődnék, mit tudsz a nemrégiben a 12. körzetben járt riporterekről. Jól esett volna, ha szóltatok volna előre. - Milyen diplomatikus és lényegre törő, én biztosan nem lettem volna ilyen udvarias.
- Óóó, az az első csapat! - nevet Cressida. - Elvesztettünk néhány riportert a háborúban, szóval rengeteg új arc van a sorainkban. Azt a csapatot valami szappanopera csatornán zajló showműsorból vettük át, azt mondták, igazi hírekre vágynak. Az egyik riporterük, hogy-is-hívják, a 11. körzetben készített egy kertészettel kapcsolatos bejátszást. Amikor rászállt egy pillangó, férfi létére sikítozni kezdett - élő adásban. Az volt a büntetése, hogy a 12. körzetbe kellett utaznia. Szerencséjük volt, hogy épp szembe jöttetek. Mit gondoltál?
- Itt már nagyon rég nem jártak kamerák. - fintorog Peeta. - Milyen esélyeink vannak?
- Nyilvánvalóan semmilyen. Ezt elmondhatom. És mindezek után csak még rosszabb lesz. Tudod, hogy menni fognak. Mi is mehettünk volna, ha nem lettünk volna elhavazva. Mi nem engedtünk volna ki titeket ilyen könnyen a kezeink közül. Mondd meg Katnissnek, hogy előlem nem tudott volna elrejtőzni. Én még arra is rá tudtam venni, hogy énekeljen - büszkélkedik olyan komolyan, hogy majdnem elnevetem magam.
- Egy rövid ideig szinte már normális volt minden itt, a 12. körzetben. - sóhajt fel Peeta. - Tudhattam volna.
- A normális dolgoktól nem növekszik a nézettségünk. - mondja. - Szóval mi a helyzet feléd és Katniss felé?
- Ki sem tudunk lépni a házból - panaszkodik Peeta, mintha meg lenne írva a szövege. - Ez nem olyan jó.
- Ez a hírnév ára. - Cressida hangja közönyös.
- Csak tudod, ha szóltál volna, hogy riporterek érkeznek a 12. körzetbe, akkor fel tudtunk volna készülni rá. Tudod, Katniss csinálhatott volna magának sminket meg frizurát. - kacsint rám Peeta.
Cressida felhorkan. - Biztos vagyok benne, hogy szólnának előre, ha bármi hivatalosra készülnének... de ezek az új, helyükért versengő riporterjelöltek... Hmmm, na majd látom, mit tehetek értetek. Neked mi jár a fejedben?
- Nos, amennyire csak lehet, szeretnénk elkerülni ezeket a bokrokban leskelődő ficsúrokat... Ha tájékoztatást szeretnél, hogy hogy áll az újjáépítés a körzetben, akkor állok rendelkezésedre.
- Vagy mindketten vagy nincs üzlet.
Ebben már megegyeztünk, mielőtt Peeta egyáltalán előásta volna ezt a telefonszámot, de azért jót vigyorgok, ahogy hallgatom a játszmájukat. Cressida kiteríti kártyáit az asztalra és várja, mit húz Peeta. Ha Peeta nem lenne ilyen szőke és kék szemű, azt hihetném, a Zug hátsó szobájában nevelkedett titkos kártyajátékokon.
- Nyilván a te stáboddal dolgoznánk a legszívesebben. - Peeta megpróbálja levenni a lábáról Cressidát. - Érzünk némi hajlandóságot magunkban, hogy szerepeljünk egy a körzetről szóló különkiadásban mondjuk egy hónapon belül, ha nem lennénk bezárva a házainkba.
- Nem hangzik rosszul.

Az üzlet megköttetett. Ha Cressida bármit meghall, jelzi Peetának. Megbeszélik a részleteket, én pedig elvesztem az érdeklődésemet és nem figyelek tovább.
- És Peeta - mondja Cressida, amikor a beszélgetés vége felé közelednek. - Ti ketten olyan sok mindenen túl vagytok már és együtt bármit le tudtok győzni. - Cressida hangjából eltűnik az eddig jellemző úgyis-elérem-amit-akarok él. Úgy teszek, mintha egy szálkát próbálnék kipiszkálni a hüvelykujjamból, ezért nem hallanám a beszélgetést. Nem tudom, mit mondanék erre.
Peeta nem mond semmit. Nem néz rám. Egyenesen előre néz és nyel egyet.
- Szóval, ha mondjuk minden jól megy és mondjuk lenne valami bejelenteni valód, ugye nekünk szólsz elsőként? - Cressida hangjába ismét visszatér az eltökélt határozottság. Úgy tesz, mintha üzletet ajánlana, nem pedig aggódna.
- Te leszel az első, akinek szólok, amint megnyitom a pékségemet - mondja Peeta egy aprócska szünetet követően. Cressida kérdése nem erre vonatkozott és ezt Peeta is pontosan tudja. - Keressük egymást. - teszi még hozzá, mielőtt Cressida fehér ruhákról és vendéglistákról kezdené kérdezgetni.

***

Megegyezésünk után egy stratégikusan megjelentetett sértéshimlő-járványról szóló pletykáig a körzet végre visszatérhet megszokott, poros csöndjéhez. Végre nem zavarnak minket kamerák és aranyozott mikrofonok.

A csend azonban nem vonatkozik a folyamatosan be és kipöfögő tehervonatokon érkező darukra és buldózerekre. És bármennyire is szomorú látni a cipőboltból és a vegyeskereskedésből előkerülő megfeketedett holttesteket, és hallani a munkagépek zaját, az újjáépítés nem kezdődhet meg enélkül. Az épületek szerkezete nem biztonságos, mindent le kell rombolni. Peeta még abba is beleegyezik, hogy ő maga takarítsa el egykori pékségük kiégett romjait.
Amikor a hatalmas munkagép dolgozni kezd a pékségen, Peeta ragaszkodik hozzá, hogy végignézze az egészet, a déli forróság ellenére is. Én sem megyek vadászni, inkább vele megyek, viszek neki vizet és próbálom egyben tartani Peetát. Leülök mellé, noha most inkább elcsöndesedik.

- Mi a legkedvesebb emléked? - Az egykori házuk helyén szálló por és hamu felé nézek. Egy hatalmas markolókanál szedi fel a törmeléket és beleszórja egy közelben álló teherautó hátuljába. - Én emlékszek a sütikre a kirakatban. Olyan jó volt látni valami szépet a 12. körzetben. - mondom neki. Erre Peeta megszorítja a kezemet.
- Amikor először díszítettem egy egészen jól sikerült tortát. - meséli kifejezéstelenül. - Anyukám el volt ragadtatva. A bátyáim ugrattak a virágok miatt, azt mondták, olyan, mintha egy lány díszítette volna. Végül a polgármester vette meg a tortát. Erre persze beállt a szájuk. Még apukám is odajött hozzám és titokban megkínált az egyik legjobb esküvői süteményünkből. Tudod, abból a porhanyós fajtából, amely elolvad az ember szájában.
Dübörög alattunk a föld, a mellkasomban érzem a markoló dübörgését, Peeta azonban továbbra is mozdulatlanul ül, miközben családja örökségét, az egykor gipszkarton falakat és fa épületeket darabjaira bontják. Ez családja végső nyughelye, de ez az oldal is ugyanúgy jár, mint a másikon a szatócsbolt és a vegyeskereskedés és egy végső pillanatban innen is minden a konténerekbe kerül.

Megértem, miért kellett itt lennie és végignéznie mindezt, mégis aggódok érte. Amikor vacsorát viszek neki, elhozom a vázlatfüzetét is. Miközben rajzol, a családjáról mesél. A füzete hátuljából kitépett papírdarabra leírok mindent, amit csak tudok. Az apukája szeretett sütit sütni és szerette jókedvre deríteni a gyerekeket a színes cukorkákkal. Az édesanyja annyira ki tudta nyújtani a tésztát, hogy abból több veknit tudjon készíteni, mint bárki más. Testvérei azon versengtek, ki tud több kenyeret eladni egyetlen este alatt, muffint csentek a lányoknak, akiket kedveltek. Amikor a markoló a pékség utolsó darabjait is felmarkolja, már nem küzdök tovább a könnyeimmel. Soha nem fogom már megismerni Peeta családját. Anyukája sosem villant már rám hamis félmosolyt. Bátyjai sosem fognak ugratni engem. Apukája pedig sosem kínál már süteményekkel.
Egy meszes földdarab áll előttünk. Egy héten belül itt új alapokat fektetnek le és a és a gyors gépeknek köszönhetően hónapokon belül újjáépülhet a pékség. Addigra a legtöbb szomszédos üzlet is kinyithat majd vagy legalábbis év végére. A rólunk készült műsorban erről is szó lesz majd - a 12. körzetből származó jó hírekből sosem lehet elég.

***

Peeta az ágyában ül, hátát a fejtámlának támasztva, lábai a takaró alatt, rajztáblája feltámasztva az ölében. Csendben rajzol a lámpafényben, miközben én aludni próbálok. Hallom, amint ceruzája a papíron serceg és azon tűnődöm, vajon már megint a pékséget rajzolja, de nem ez foglalkoztat igazán.
- Még mindig álmodsz arról, hogy elveszítesz? - kérdezem. Ez olyasmi, amit inkább akkor mondok ki, amikor már félálomban vagyok mellette. Régen tudtam, miről álmodik. Mostanában nem tudom. Néhány éjjel karjaival szorosan magához ölel, ilyenkor nem tudom, mi jár az alvó fejében.
A legtöbb éjszakát együtt töltjük. Nem tudom, hogy a rémálmok vonzanak minket egymáshoz vagy csak egyikünk sem szeret egyedül lenni, de szokássá válik ez köztünk.
Peeta engem néz, barázdák szelik át homlokát, leteszi a vázlattömböt az éjjeliszekrényre.
- Még mindig álmodok arról, hogy elveszítelek. Még akkor is, amikor a 13. körzetben voltam és meg voltam győződve róla, hogy mutáns vagy. Azok az álmok úgy összezavartak. Gyűlölnöm kellett volna téged, mégis arról álmodtam, hogy csókolózunk, vagy átölellek. Amikor azt álmodtam, hogy egy tócsa vérben fekszel vagy elszakítottak tőlem, mindig félelemtől bénulva ébredtem fel. Szövevényes rémálmaimban te próbáltál megölni engem. Ennek semmi értelme nem volt. Ez - ölel át karjaival - sokkal egyszerűbb, hogy itt vagy mellettem.
- Akkor jobban szeretsz így, hogy nem vagyok mutáns? - Peeta szívből jövő vallomását játékosan viccelem el.
- Így persze sokkal nagyobb biztonságban érzem magam, azt hiszem - mondja Peeta, miközben tettetett aggodalommal néz rám.
Egymásra mosolygunk és olyan jó érzés itt feküdni mellette. Visszamászok a takaró alá, még közelebb húzódom Peetához. Peeta lekapcsolja a lámpát.
- Veled csak még... jobban vagyok - leheli. Jellemzően akkor mond ilyeneket, amikor azt hiszi, alszom, és nem biztos, hogy meghallom. - Nem tudom, hogyan lehetséges, de úgy érzem, gyógyító hatással vagy rám.

Peeta szavai visszhangoznak a fejemben, amikor végre elnyom az álom. Magamban mosolygok, mikor arra gondolok, hogy meggyógyult. Megérdemli. De én is? Ott volt mellettem, amikor rossz napjaim voltak, belém erőltette a gyógyszereket és az ennivalót. És tudom, nem csak ő állt a gyógyulás útjára.
Azóta az éjszaka óta úgy tűnik, már nem aggódik annyira, mit gondol anyukám és majdnem minden éjszakát nálam tölt már. Alszunk. Ha pedig jönnek a rémálmok, a másikunk mindig ott van. Ha csapkodni kezdtek, Peeta megnyugtat. Olyan, mint azok a régi éjszakák a vonaton - csak nincs előttünk semmi fenyegetés, nem vár minket Nagy Mészárlás, csak pihenés.
Peeta szeret korán felkelni, hogy kenyeret süssön és én is, hogy hogy már napkeltére az erdőben legyek, ezért aztán hamar le szoktunk feküdni.
Amikor elalszok, Peeta hagyja, mert szereti nézni, ahogy alszok. Mielőtt a nap elviselhetetlenül melegen kezdene sütni, hazamegyek a vadászatból és mindig benézek Peetához a konyhájába. Aggóm, nehogy rohama legyen, míg valami sül a sütőben vagy éppen kenyeret szel azzal a hosszú recés késsel. Nem süteménykóstolgatással töltöm az időmet, hanem azért megyek, hogy lássam, Peeta jól van-e. Peeta rohamai hetente jelentkeznek, néha gyakrabban, én pedig megpróbálok mellette maradni, hogy valami kapaszkodót nyújtsak neki ilyenkor.

Közeleg az interjúnk időpontja, Peeta pedig a forgatókönyv írásával foglalkozik. Minden este erőlteti, hogy próbáljuk a szövegünket vacsora után. Én mindig elvétem az enyémet, ezzel próbára téve Peeta türelmét. Egy részem azt reméli, nem tekintenek még kamera-késznek és békén hagynak.
A felvételünk előtti este a városba érkezik tévéstábunk, Cressida, Pollux és csapatuk. Peeta végigkíséri őket a városon, megmutatja nekik azokat az épületeket, amelyek alkalmasak lehetnek háttérnek. Cressidáék interjút készítenek az újonnan épülő Törvényszék építés vezetőjével, egy családdal, akik barkácsboltot nyitnak, ám már addig is árusítanak a Peremen lévő toldozott-foldozott házukban.
Nézem, amint belépnek a Győztesek Faluja számukra kijelölt házába, és úgy érzem, mintha ismét azon a bizonyos fémlemezen állnék - mintha arra várnék, hogy újrakezdődjön az egész.
- Gyerünk már Katniss! - noszogat Peeta. - Egy örökkévalóság óta nem láttuk őket!
Cressidáék meghívtak egy kifejezetten a tiszteletünkre rendezett vacsorára, mégsem moccanok az ablak előtti kémhelyemről. Peeta közel hajol hozzám és ezt súgja: - Tudom, hogy ízleni fog a kaja!
Megpróbálok a lehető legcsúnyábban nézni, ahogy tudok. Peeta kézen fogva akar kivezetni az ajtón. A kezére ütök.
- Ne! - kiáltom. Ezen meglepődik. - Nyilvánosság előtt ne!
Peeta mély levegőt vesz. - Remek. - adja meg magát. - Csak egy vacsorára megyünk.

Hamarosan minden lelkesedés nélkül vánszorgok át a gyepen egy olyan feladat miatt, amihez nem fűlik a fogam. Amikor belépünk, a házban pezseg az élet. A stábtagok egyik szobából a másikba rohangálnak. Akkumlátorokat töltenek, világítást készítenek elő másnapra és a nappaliban szerkesztik az aznap felvett anyagokat. Peeta odamegy, hogy megnézze a felvételeket, szóval én az ellenkező irányba indulok és úgy döntöm, megnézem, amint Pollux óvatosan elteszi a kameráját. Feltekeri a vezetékeket, hogy ne csavarodjanak össze, betesz a kamerába egy új memóriakártyát, amire a holnapi anyagot rögzíti. Int, amikor meglát, bennem pedig enyhül a rossz érzés.
Pollux mellett ülök a vacsora alatt, így nem kell sokat beszélnem és így olyan messze lehetek Peetától, amennyire az csak lehetséges. Mégis látványosságként tekintenek ránk. Látom, amint többen is átnéznek az asztalon és azt próbálják kitalálni, mi is van velünk.
Peeta az elbűvölő vendéglátó szerepét alakítja és mindent elmond a stábnak a 12. körzetről - kivéve azt, amire láthatóan tényleg kíváncsiak. Lelkesen mesél az újjáépítési tervekről és az épülő pékségéről. Köszöntőt mond a körzet újjáépítésére, mindenki nevet, mindenki jó hangulatban van - rajtam kívül.
Peeta láthatóan nagyon jól érzi magát ilyen sok jó barát társaságában. Erre az utóbbi időben nem sok lehetősége volt. Számunkra Haymitch, Sae és unokája jelenti a tömeget.
Miközben anekdotázik, Peeta végig rajtam tartja a szemét. Amikor azt hiszi, mások nem látják, idióta szempilláival könyörög, hogy engedjem el magam és legyen jó kedvem. Engem azonban mások meg sem ismernének a védjegyemmé vált mogorvaság nélkül, szóval jól van ez így - eltekintve a szőke szempillák hatásától.
A stáb olyan jó hangulatba kerül, hogy felbontanak egy üveg bort, amit haza akartak vinni. Lelkesen emelem poharam, úgy tűnik, ma este minden együtt van egy jó italhoz. Peeta odasúg valamit Cressidának.
- Így van, nem keverjük. Holnap forgatnunk kell veletek. - mondja Cressida , majd elveszi a poharamat. Peeta is kelletlenül adja oda a sajátját.
Mivel folyik az alkohol, beállít Haymitch. Megiszik két pohár fehérbort, mielőtt Peetára és rám néz.
- Mi van veletek? Nem kellene csókolóznotok? Gyerünk már! Most még közönségetek is van!
Ez aztán mindenkit beszélgetésre késztet. Legszívesebben elviharzanék, ehelyett azonban csönben távozok, amikor más lesz a téma.

Peeta ezúttal saját házába megy. Meghagyom a helyét az ágyban és azon tűnődöm, vajon az alkohol milyen borzalmas dolgokat mondathatott még Haymitch-csel, miután eljöttem. Megcsörren a telefon. Már azelőtt tudom, ki keres, mielőtt felvenném.
- Csak el akartam köszönni. - mondja Peeta. - Minden rendben lesz holnap?
- Átjössz? - kérdezem. Bármennyire is elhatárolódtam Peetától a buliban, úgy érzem, könnyebb lenne szembenéznem a másnappal, ha nem lennék egyedül.
- Reggelre itt lesz az előkészítő csapat.
Már nem érdekel. Nem tudok úgy elaludni, hogy üres a hely mellettem, pedig ő csak azon szabályok szerint játszik, amelyeket korábban én magam állítottam fel. - Igazából ők már korábban is láttak minket így.
- Óóóó. - Ebből az egyetlen megjegyzésből tudom, összezavarodott. Azt mondja, emlékezni szeretne valamire, de nem tud.
- A Mészárlás előtt. - segítek.
- Mesélj róla. - kéri gyöngéden. - Az majd segít.
- Gyere át. Elmondom.
Elcsöndesedik a vonal, szinte látom magam előtt, hogyan fészkelődik Peeta, miközben az ajánlatot mérlegeli. De nem várathatom meg, az olyan kegyetlen volna.
- Annyira biztos voltam benne, hogy meg fogok halni - bukik ki belőlem. Nem mondom el neki az egész történetet szépen az elejétől a végéig. Az egyszerűen túl nehéz, de épp eleget mondtam ahhoz, hogy talán megértse.
Lassan elnyom az álom, ám mielőtt szempilláim végleg elnehezülnek, még hallom, amint belekezd a mondatba:
- Te biztosan nagyon...
Az éjszaka közepén a telefonnal a kezemben ébredek fel. Bebotorkálok üres ágyamba.

***

Három homályos alak áll az ágyam felett. Először azt hiszem, csak újabb börtönről szóló álom, úgyhogy fejemre húzom a takarót és remélem, átcsúszok valami másik álomba. Amikor azonban kikukucskálok a takaróm alól, három izompacsirta helyett Venia, Octavia és Flavius alakját látom. Mivel azonban nem szőrtelenítőkkel és csipeszekkel érkeznek, rájövök, vége a rémálomnak.
Az előkészítő csapatom tényleg itt van. Éjszaka utaztak, hogy reggelre megérkezzenek, én pedig elaludtam. Amikor kiesem az ágyból, megpróbálnak megölelgetni, majd gyorsan a fürdőszobába vezetnek, ahol már csobog a zuhany. A fürdőszobát egyfajta szépségszalonná alakították. A műkörmös stand a zuhanytálcán van felállítva. A tükör elé tett konyhai szék a fodrászrészleg, a sminkes szekció pedig az ajtóhoz közeli részen helyezkedik el. Mivel ez a felvétel nem tart nagyon sokáig, nincs szükség arra, hogy tetőtől talpig kicsinosítsanak.
Hosszú köntöst viselek, hisz semmi szükség rá, hogy meglássák hegeim vörös vonalait. Ettől biztosan zokogni kezdenének, amihez sose volt türelmem.

- Először a körmök - mondja Venia. - Csak félig vannak lerágva. - kiáltja világgá vizsgálata eredményét, miután helyet foglaltam. Lereszeli a körmeimet, majd felvisz rá néhány réteg halvány rózsaszín árnyalatú körömlakkot. Most, hogy már ébredezem, új lakásáról mesél a Kapitóliumban és arról a sminkes munkáról, amit az új TV-csatornák alkalmazásában végeznek ők hárman. Még arról is mesél, hogy mit látott az elmúlt napokban való utazása során a többi körzetben. Nagyon megkönnyebbülök, amikor kiderül, hogy ezúttal nem tesz fel fel műkörmöket.
Flavius ismét arany fürtjeivel pompázik. A rá jellemző lila rúzzsal van kifestve a szája, amelyhez most hozzáillő lila szemceruzát használ és lila selyeminget visel. A hajam kétségbeesetten áhítozik egy kis kondicionálás vagy mi után, mondja. Hosszú időre pakolást tesz rá, majd kihangsúlyozza, hogy itt hagy nekem egy doboz hajkondicionálót, amit használjak rendszeresen. Következő feladata elfedni a kopasz foltokat. A hajam mostanra hosszabb, így sikerül kiegyenlíteni az egyes részeket. Azt hittem, ez macerásabb lesz, de Flavius három mozdulattal megcsinálja.
A szemöldököm következik. Az elmúlt hónapokban ismét bozontossá vált, ám a csapat felkészült erre. Valami borsmenta illatú zselével elzsibbasztják a szemöldököm környékét, így nem lábad könnybe a szemem, amikor kitépik a szálakat.

Aztán átmennek Peetához, hogy őt is rendbe szedjék, közben én átgondolhatom, mit veszek majd fel. Belekukkantok a vendégszobámba becipelt hatalmas zsákokba. Csak hosszúujjúkat választok, ami a melegre való tekintettel furcsa lehet, azonban hozzám jól illenek.
Átnézem a blézereket, tunikákat, blúzokat, pólókat, vékony pulóvereket és a hosszúujjú ruhákat is. Azonnal kizárom a ruhákat és a kosztümöket.
Leülök a konyhaasztalhoz és megreggelizek, miközben várom, hogy visszajöjjön a csapat. Átugrik Cressida asszisztense, aki a szöveget gyakoroltatja velem, miközben én egy pirítóson nyammogok.
Octavia is visszatér, míg két társa még Peetával foglalkozik. Sokkal zöldebbnek tűnik, mint kellene neki, még fakuló bőrszíne ellenére is. Azt hiszem, ők nem dolgoztak vele ezelőtt, és ha az én sebeimtől elsírták magukat, akkor a Peetái láttán biztosan össze is omlottak.
Megszorítom Octavia kezét. - Peeta sok mindenen keresztülment.
Octavia megrázza a fejét. - Azelőtt olyan jóképű volt. De ezek a hegek... Elküldtek, amikor nem tudtam túltenni magam a lábán.
- Az én hibám volt. - mondom gondolkodás nélkül.
Octavia határozottan a vállamra teszi a kezét és így szól: - Nem, Katniss, ez nem így van. - nyel egyet. - A Kapitólium tette ezt vele, nem te. A vinnyogó, kapitóliumi születésű Octavia - soha nem gondoltam volna, hogy átlátja majd mindezt. - És ezért én kérek elnézést.
Megdöbbenek, ő azonban így folytatja.
- Mielőtt elkezdtünk veled dolgozni, sosem tekintettem hús-vér emberekként a Kiválasztottakra - pláne nem gyerekekként. Valami távolinak tűntek, mint egy mesekönyv figurái. Ezért volt az, hogy még egy kiskutyához is jobban álltam hozzá, mint a Kiválasztottakhoz. Te azonban olyan valóságos voltál és ez mindent megváltoztatott. És... nos, sok minden tényleg meg is változott. - fejezi be. Döbbent csendbe merülök, miközben Octavia áttér a rá sokkal jellemzőbb pletyka-témákra.

Elmondja, mi történt vele a Kapitólium elesése és az én ügyem óta. Hagyta, hogy a bőrfestéke elhalványodjon, ami mostanra már csak halványzöld - ettől egy kicsit beteges színe van, de egy éven belül teljesen kifakul majd, ő pedig nem bánja. Haját meghagyja gesztenyebarnának, de azt mondja, Flavius próbálja rábeszélni egy kis lila melírre. A mellírről aztán eszébe jut valami, mert Octavia témát vált és azokról a napraforgószínű kontaktlencsékről és LED-es harisnyákról kezd beszélni, amiket a fekete piacon talált.
- Ma összeillünk majd Peetával? - kérdezem, amikor visszatérünk a vendégszobámban kialakított öltöző területre.
- Szeretnéd, ha összeillenétek? - A kérdés láthatóan a ruháinkra vonatkozik, úgyhogy vállat vonok. - Nos, akkor keressünk valamit, ami nem üti az ő ruháit.
Octavia kiválaszt egy fehér blúzt. Visszautasítom, hiszen hacsak nem valami koszálló anyagból készült, nem marad fehér, amikor az újjáépítési területre megyünk. Végül egy fekete nadrág, egy világoskék harangujjú blúz és egy halványszürke sál mellett döntünk, amely segít elrejteni a nyakamon lévő hegeket. Amíg öltözködöm, Octavia átmegy Peetához, hogy megnézze, ő mit vesz fel.
A trió később visszatér, hogy kisminkeljenek. Nem tágítanak, amíg a szemhéjamtól a körömágyamig, mindenütt ragacs nem borít. Még a kezemre is használnak korrektort. Flavius azt mondja, el kellene gondolkodnom, hogy tetováljam az égési sebeimet, ha nem puhulnak fel annyira, mint a bőröm többi része. Úgy gondolja, különösen odaillő lenne, ha lángnyelveket tetováltatnék a kezemre. Bár legszívesebben leordítanám, inkább csöndes félmosollyal jutalmazom az ötletét.

Amikor tükörbe nézek, valaki más néz vissza rám, korábbról - valaki még az erkélyre lőtt nyílvessző előtti időből.
Leküzdöm magamban a késztetést, hogy visítani kezdjek, hogy csináljanak vissza mindent. Én már nem vagyok az az ártatlan lány. Nem lehetek. Azok után, amit tettem, nem.
Visszafogom magam és azt suttogom: - Köszönöm. Ez csodálatos. - De végigcsinálom, ha másért nem, hogy anyukám egy kicsit kihúzhassa magát, amikor az orvosi pihenőben munkatársaival megnézi a műsort.
Akkor látom először Peetát, amikor átjön értem. Őt minden bizonnyal meggyőzte a csapat, mert puhának tűnő hosszúujjú inget vett fel. Hozzá hasonlóan gyakorlatilag őt is tetőtől talpig kencék borítják. Anélkül, hogy észrevenném, rámosolygok. Az, hogy Peetát hegei nélkül látom, kicsit visszaröpíti az időben. Sokkal inkább arra a fiúra emlékeztet, aki megmutatta, milyen finom, ha kekszet mártogatok forró csokiba. Úgy néz ki, mint azelőtt nézett, anélkül, hogy folyamatosan a háborúra és a sebekre emlékeztetne. Már eleget emlékeztem, többet nem szeretnék.
Népszerű sminkes csapatunknak délutánra újabb munkája van, így ölelés- és zokogásrohamok közepette hagynak itt minket, még egy utolsó figyelmeztetéssel, hogy használjam ám a hajkondicionálót.

Peetával bemegyünk a városba, ahol a stáb már kiválasztotta a forgatásra alkalmas helyszínt. Fekete X-ek jelölik, hova álljunk, a stábtagok pedig a járókelőket terelgetik el az utunkból. Ott állunk, ahol egykor a régi Törvényszék épülete állt. A romokat eltakarították, az alapot lebetonozták és már áll az új épület váza is.
Peeta még egyszer végigszalad a szövegén, majd a jegyzeteit a zsebébe tömi. Villog a kamerán a vörös fény. Cressida épp akkor ér a visszaszámlálás végére, amikor Peetának rohama lesz - élő adásban.

Forrás: Fanfiction.net

Folytatás: Vasárnaponként