Elválaszthatatlanok - 12. fejezet: Próbáljuk meg még egyszer

A Kiválasztott epilógusának előtörténete. Hogyan szedi össze magát Katniss és Peeta darabjaikból és hogyan kezdik újra az életet. Az Éhezők Viadala sorozat 4. kötetének rajongói változata. Titkos kenyérpirítás, sok-sok történés, részeg Haymitch és egyebek. Katniss és Peeta történetének lezárása 23 fejezetben.

Peeta egy darab gombát szúr a villájára a tál frissen szedett zöldségből. Lehajtom a fejemet és a villámra tett kebab salátához még felszedek egy darab pirított kenyérkockát, amit megenni készülök.
Csak a zöldségek ropogása és a villa koccanása hallatszik, miközben arra várok, Peeta elmesélje, milyen tölteléket tett a szülinapi tortába, Peeta pedig azt várja, hogy meséljek a fürjről, amelyet ma láttam az erdőben tett rövid kirándulásom során. Hallgatjuk egymást, amint eszünk, míg egyszer csak az ajtó hangosan ki nem nyílik.
- Ma nem kedd van. - morgom anélkül, hogy felnéznék a tányérból. Csak egyetlen ember képes az ajtómat egy hatalmas sebességgel száguldó tehervonat finomságával megtámadni.
- Hogy van, Everdeen kisasszony? - kérdezi Haymitch tettetett udvariassággal. - Hogy van ezen a csodaszép estén?
Hirtelen azt kívánom, bárcsak lenne a közelben egy vödör jeges víz.
A meleg fogadtatás ellenére Haymitch kihúzza az asztalfőn álló széket és önelégült pillantással nézi, ahogy Peeta és én néma csöndben vacsorázunk.
- Nem láttalak titeket az elmúlt néhány napban és meg akartam bizonyosodni róla, hogy nem öltétek meg egymást. - mondja, miután egyikünk sem reagál. - Van valami hulla, amit el kell esetleg tüntetnem?
Tényleg nem vagyok benne teljesen biztos, hogy viccnek szánja.
- Ti udvariaskodtok egymással? - kérdezi. - Lemaradtam valamiről?
- Tök jól vagyunk. - motyogom, miközben az jár a fejemben, vajon mikor ér véget ez a kihallgatás.
- Túl jól is, látom. - morogja Haymitch az orra alatt.


Peeta egy tál kenyeret tol szokatlanul aggodalmas mentorunknak, majd megkérdezi, hogy telt a napja. Amikor kiderül, hogy Haymitch enni jött át, Peeta odatolja elé a salátás tálat. Ma este nem pörkölt van. Mivel nekem kinn volt melegem az erdőben, Peeta pedig a forró konyhában sütött egész nap, úgy döntöttünk, hideget vacsorázunk. Sae pedig örült, hogy kapott egy szabadnapot.
Haymitch úgy néz a salátára, mintha nem is ennivaló volna.
- Nyúlkaja? - Haymitch szájából félig rágott zsemlemorzsa hullik a terítőre. Nem erre számított. Úgy néz rám, mintha képes lennék sült mókust varázsolni egyetlen pillanat alatt. Amikor nem reagálok, megragad egy másik szelet kenyeret és Peetára is csúnyán néz.
Peeta egy darab fehérrépát tol tányérja szélére és hol Haymitchre, hol pedig rám néz. Úgy tűnik, mintha mondani szeretne valamit, ám Haymitch vagy én miattam inkább mégsem teszi.
Haymitch kiválogatja az összes hagymát a salátából és megeszi a kenyerével együtt. Peetára vigyorgok, mire ő visszamosolyog. Haymitch megköszörüli a torkát, én pedig újra mogorva leszek.
- Jó, hogy átjött ma este - mondja Peeta mentorunknak. - Sajnálom, hogy nem szolgálhatunk pörkölttel. Mivel várhatjuk legközelebb? Katniss, mit fogtál ma az erdőben?
- Nem találtam alkohol fát, ha erre gondolsz. - Ez minden, amit válaszolok és ahelyett, hogy ismét belesüppednék az Elragadó Vacsorabeszélgetés Haymitch-csel című sorozat következő epizódjába, tányéromat a mosogatóba teszem és a kanapé felé indulok. Amikor legutóbb az alkoholhiányról beszélgettünk, Peeta a saját szeszfőzde előnyeit kezdte el ecsetelni Haymitch-nek. Robbanásveszélytől tartok.
- Ha te mondod, drágaságom. - Úgy hangzik, mintha Haymitch kitörni készülő nevetést nyomna el.
Peeta a hírekről kérdezi Haymitch-et és a többi körzetben való újjáépítésről. Haymitch válaszul csak felhorkan.
- Nem kell itt játszanod a szíves vendéglátót. Majd kitalálok magamtól is. - mondja végül. - Ti meg folytathatjátok. Katniss már vár rád. - mondja Haymitch elég hangosan ahhoz, hogy én is meghalljam.

Sajnos azáltal, hogy nem egy helyiségben vagyunk, megkönnyíti számukra, hogy kibeszéljenek. Az pedig, amit Haymitch velem kapcsolatban mond Peetának, feldühít - leginkább, mert igaza van. Pontosan ezt teszem, várom, hogy Peeta leüljön mellém, elkezdjen váltogatni a hírcsatornák között, és hogy folytassuk a csendes kis esti megszokásainkat. Jobban örülnék, ha Haymitch visszatérne mocskos kis házába, a mosatlan edényei közé, nem pedig kapcsolati tanácsokat osztogatna Peetának.
- Katniss fáradt. - válaszolja Peeta.
- Belefáradt, hogy csak vár rád. Menj. Ne foglalkozz velem. - Nem vagyok benne biztos, hogy tényleg hallom, de mintha azt is hozzátenné, hogy "soha nem is tetted".
Haymitch széke nyikorog, amint kitolja maga alatt.
- Na, itt hagylak titeket.
Leguggolok, hogy lássam, az utolsó szelet kenyeret eszi.
- De mióta zavar titeket a tömeg? - rázza meg a fejét.
- Ne tegyetek olyasmit, amit én se tennék - szól még vissza az ajtóból.
Ezzel ismét kettesben maradunk.
- Talán inkább azt nem kellene tennünk, amit ő tesz - nevet Peeta, miközben elmosogatja a vacsoraedényeket. Na ilyet Haymitch biztosan nem tesz.
Amikor a mosogatólé lefolyik, Peeta erőltetett fültől fülig vigyorral néz le rám. Ismét csend van. És lehet, hogy Haymitch erre célozgatott, amikor azt mondta itt hagy minket, de csak arra tudok gondolni, hogy ismét összegabalyodok Peetával. Idióta Haymitch.

- Leülhetek ide? - teszi arrébb Peeta a lábam kitámasztására odatett párnákat.
- Nem. - Gyakorlatilag ásítok.
Peeta összevonja szemöldökét, én pedig egy pillanatig hagyom, hogy azt higgye, milyen rosszindulatú vagyok, majd felülök és arra a pontra mutatok, ahol eddig a fejem volt. Amint leül, visszafekszem. Peeta felsóhajt és fejét hátra hajtja a mögötte lévő párnára. Remélem, nincsenek komoly tervei arra vonatkozólag, hogy elmesélje, milyen izgalmas volt a sütemény sütés, mert én nagyon szeretnék aludni.
- Tényleg rám vártál? - kérdezi, mintha sejtené rá a választ.
- Nem.
- Mondjuk nem is úgy tűnt. - simogatja meg a hátam lapockáim közötti részét.
Ahogy néhány percig csönd lesz, légzésem elmélyül. Pillanatokra vagyok attól, hogy tényleg álomba merüljek.
- Szerintem ez olyan aranyos - tűnődik magában. - Amikor elalszol, mint most is. Az ember azt hinné, nem alszol éjszaka.
Hagyom, hogy azt higgye, elaludtam. Belső védelmem teljesen lekapcsolt. Egyre jobban és jobban elengedem magam Peeta társaságában. Furcsa, hogyan jutottunk idáig, ugyanakkor tökéletesen várható is volt. Annyira megbízom benne, hogy el tudok aludni mellette. A vádaskodó tekintetek fokozatosan félénk félmosollyá szelídültek. Már nem ugyanazok vagyunk, mint egy évvel ezelőtt vagy amikor először visszajöttünk. Már nem a Kapitólium elátkozott szerelmesei vagyunk, akiknek élete múlott ezen a szerelmen. Peeta már nem képes szerelmes lenni belém és ez furcsán felszabadító érzés. Nincsenek előttem az ő magasztos elvárásai, amelyekhez fel kellene nőnöm. Már nem kell olyan érzésekkel játszadoznom, amelyekre nem állok készen. Szóval csak fekhetek itt nyugodtan és élvezhetem meleg kezei érintését a hátam alsó részén.

- Peeta - árulom el, hogy félig ébren vagyok, miközben kezeivel a fülemen köröz. Megpróbálom elrejteni a borsózást, ami végigfut az alkaromon.
- Helló - Peeta úgy tesz, mintha a hajfonatomból kicsúszott tincset akarna kisöpörni az arcomból. - Meg akartam köszönni neked, amiért múlt éjszaka gondoskodtál rólam. - A hátamat simogatja. - Nagyon kedves volt tőled.
- Ühüm. - Motyogom, mintha nem lenne nagy dolog, hogy ott maradtam vele és végignéztem, amikor olyan rosszul volt. Bármennyire is próbálom kivenni, mit mond, nem megy. Van valami, amire kíváncsi vagyok.
- Peeta - felé fordulok, hogy lássam az arcát. - A rohamaid még mindig olyan rosszak? - Millió kérdésem lenne ezzel kapcsolatban. Milyen gyakran fordulnak elő? Mire számíthatok? Mit tesz ilyenkor általában?
- Nem. - Megpróbálok Peeta szemébe nézni, de ebből a szögből olyan, mintha inkább az orrlyukát látnám. - Mióta visszajöttem határozottan ez volt a legrosszabb. Valószínűleg a vihar váltotta ki. De tökéletesen megoldottad a helyzetet.
Nem reagálok a dicséretre. Elég sokáig éltem gyógyítók között ahhoz, hogy tudjam, ha rám tör a sírógörcs, nem tudok segíteni a dolgon.
- Legutóbb mit tettél hasonló esetben? - Próbálom visszaterelni a beszélgetést rá. Nem most először volt vihar.
Peeta szája mosolyra húzódik, mintha nevetni készülne. - Bevettem egy marék altatót, és a kanapén aludtam, amíg elvonult a vihar.
Az ízlésemhez képest túlságosan úgy hangzik, mintha ezt Haymitch mondta volna. Jobban örülnék, hogy ha legközelebb ilyesmi történne, a közelben lennék. Én vagyok az oka ezeknek a rohamoknak, szóval nekem kell Peeta mellett lennem, amikor végbemennek.
- Ma este rendben leszel? - Szándékosan két másik kérdés között helyezem el a kérdést és úgy intézem, hogy a hangom természetesnek tűnjön.
- Minden bizonnyal. - mondja erőltetett magabiztossággal.
- Óóó. - Nem erre a válaszra vártam. Pedig erre kellett volna számítanom.
- Biztos vagy benne? - próbálkozom újra.
- Ahogyan bármely másik este is.
- Mert ha szükséged van rá... - félbehagyom a mondatot. Befejezzem? Vagy hagyjam nyitva?
Csak a mennyezeti ventilátor egyenletes zümmögése töri meg a csendet. Peeta nem válaszol, ahogyan számítok rá.
- Maradj! - Ez az felszólítás minden, amit mondok, miközben a kezét simogatom, nem tudván biztosan, hogy meg kellene szorítanom vagy magára kellene hagynom. Egyetlen szó. Csak ennyit kell mondani. Azt jelenti, maradj velem. Öt percig. Öt óráig. Egész éjszaka. Hadd vigyázzak rád, hátha megint rosszul leszel.
Peeta összefonja ujjait az enyémekkel.
- Oké - suttogja.

***

- Peeta! - bököm meg. - Ébresztő!
- Hmmm. - morogja, nyilván még mélyen alszik.
Karjai a bordáimra nehezednek, feje a vállamon. Többé kevésbé beszorultam Peeta alá és a végül a nappali padlóján kikötött paplanok és párnák közé. Próbálok kikeveredni alóluk.
- Kimegyek. - mondom neki. - Majd visszajövök érted délben, jó?
Peeta arrébb gurul. - Jó reggelt! - Még csak meg sem erőlteti magát, hogy kinyissa a szemét. általában koránkelő típus, de nem hibáztatom azért, ha még pár perc alvásra vágyik. Én magam sem igazán akartam még felkelni.
Nem a padló a kedvenc alvóhelyem, de tegnap este túl fáradt voltam, hogy jobban megerőltessem magam, mint hogy arrébb toljam a dohányzóasztalt és összeszedjek néhány takarót és párnát a közelből. Peeta követett, így végül letáboroztunk a padlón. Nem álmodtunk mutánsokkal és robbantásokkal. Egyikünk sem ébredt fel éjfélkor sikoltozva. Aludtunk és ma kipihentnek érzem magam. Miután az elmúlt két nap csak rövid időre mentem ki vadászni, ma be kell hoznom végre a lemaradást.
Amikor a csizmámat húzom fel, eszembe jut, hogy felírjam Peetának merre mentem. De nem találok papírt. Van ugyan egy fekete filctollam, de nem tudok mire írni vele. Peeta néhány párnán fekszik szétterülve, egyik karja kilóg alóla.
- Találkozunk ebédkor? - írom 13. körzetes stílusban. Ezt nem szalasztja el.

A nap melegen süti az orromat és a vállamat, miközben a hátizsákot cipelő fiút a vadrózsák és az erdő bozótjai között vezetem. Peetán hosszúujjú felső és sokzsebes nadrág van, és felragyog, amikor meglátja a helyet, ahol a vadkapor nő. Gyűjt magának belőle, míg én szétnézek, merre is láttam a múltkor a bazsalikomot.
- Ebédelünk? - Peeta az alkaromra teszi a kezét, ezzel elvonja figyelmemet az illatozó levelekről.
Na, erről megfeledkeztem. Kihagytam a délelőtti körömet Sae-nél, amikor visszamentem Peetáért, úgyhogy azt hiszem, keresnünk kell valamit.
Peeta kinyitja a hátizsákot és előhúz két szendvicset. Piknikezünk. Naná.
A szendvicsre ugyan számíthattam is volna, de az omlós sütemény igazi meglepetés.
- Milyen alkalomra készült? - kérdezem, miközben harapok belőle. Biztos a tegnapi maradéka.
- Semmi különös. Csak azt gondoltam, ízleni fog a máz a tetején.
Beledugom az ujjamat a ragadós öntetbe. Krémsajt. Úgy látszik, én is olyan kiszámítható vagyok, mint Peeta.

Sütit eszünk az erdőben. Ilyesmit sose gondoltam volna korábban magamról. De elég jól esik, úgyhogy néhány percre el is feledkezem arról, hogyan is jutottunk idáig. Peeta hátradől mellettem, a felhőket nézegeti.
- Most már értem, miért szeretsz annyira itt kint lenni.
Itt teljesen másféle csönd van, mint a faluban. A bogarak zümmögnek, a madarak csiripelnek, a mókusok motoszkálnak a bokorban. Dr. Aurélius ezt természetes terápiának nevezi. Ez az egyetlen terület, ahol haladást tudok felmutatni.
Peetát nézem, aki egy zöld plüsstakarón fekszik a füvön. Olyan elégedettnek, nyugodtnak látszik. A könnyű szellő kifújja haját a homlokán lévő rózsaszín égési sérülések hegei elől.
Letérdelek, közelebb húzódok, ujjbegyeimmel követem a hegeket. Megérintem azt a helyet, ahol épp visszanő a szemöldöke. Szemei csukva vannak, ajkán álmos mosoly. Majd hirtelen kinyitja szemeit, én pedig megdermedek.
- Én... - Magyarázkodni kezdek, hirtelen azt hiszem, valami rosszat tettem. Olyan békésnek tűntél mondanám Peetának.
- Minden rendben - hallgattat el, majd kezét az arcom egyik oldalára helyezi és közelebb húz magához. Keze remeg, ahogyan az állkapcsom felé közelít. Elhátrálhatnék, elfordíthatnám a fejem, mégsem teszem. Ujjbegyeivel megérinti ajkaimat.
Biztosan rendben van?, kérdezem szemeimmel. Most meg vagyok rémülve vagy ez valami teljesen más? Miért húzódok még közelebb? Peeta elhúzza ujjait az ajkaimról. Mielőtt azonban tiltakozhatnék, szája máris az enyémen. Lágy és sürgető egyszerre. A szívem olyan erősen dobog a mellkasomban, hogy hirtelen aggódni kezdek, hogy nem fogok tudni lélegezni. Szédülök és nem tudom, hogy az erdő kezdett el forogni vagy ez még az agyrázkódásom utóhatása. Kinyitom az egyik szemem és úgy tűnik, a fák elég szilárdan állnak a helyükön. Akkor biztosan álom ez az egész, egy krémsajtos cukormáz ízű álom.

Peeta elhúzódik. Nem állok készen, hogy az álom ezen része véget érjen.
- Igaz vagy nem igaz? - kérdezi Peeta, amikor visszarogyunk a fűre.
- Nem tudom biztosan. - sóhajtom és megpróbálom lenyalogatni az ajkaimon maradt cukormázat. Az álmoknak általában nincs íze, de mit is tudok én a normális álmokról?

Peeta csókjai újra megtalálnak - apró csókok csiklandozzák a hegeket a kezemen, a könyököm belső részét, a vállamat, a nyakamat, a fülemet. Becsukott szemmel adom át magam, és néhány korábbi alkalomra gondolok, de csak az jut eszembe, mennyire vártam már, hogy visszatérjen hozzám olyan sok hosszú hónap után.
- Hiányoztál. - inkább nyüszítés ez, mint vallomás.
Most először mondom ki, de amint megteszem, rájövök, sokkal régebb óta vágytam én rá, nem csupán a múlt év utolsó időszakában. Valamit a fülembe sóhajt, de szavai talán nem is öltenek testet és megszorítja a kezemet.

A délidei, Peeta süteményeibe való fűszergyűjtögetés váratlan délutánba fullad. Persze, hogy Peeta mindig több lesz, mint barát.
- Olyan kíváncsi voltam erre - mondja Peeta. Hátán fekszik, szemei a kristálytiszta kék eget fürkészik.
- Tényleg? - Oldalamra húzódok, hogy jobban láthassam.
- Ahogyan a küldetés során megcsókoltál - kezdi, majd felemelkedik, hogy rám nézhessen. - Annyira szerettem volna újra átélni.
- Az már olyan rég volt. - mondom gondolkodás nélkül. Pedig nem kellene zavarba jönnöm. Ő 11 évet arra, hogy egyáltalán megszólíthasson. De az a régi Peeta volt, akit mindennek ellenére az idő előrehaladtával egyre többet látok.
- Nem akarlak megint elveszíteni. - Simít egy eltévedt hajszálat a fülem mögé.
Ez is olyasmi, ami nagyon ismerős és nem is tudok rá mit mondani. Úgyhogy nem is mondok semmit és mindent megteszek, hogy nehogy még több őszinte vallomás kicsússzon a számon. Ajkaim emlékeznek az övéire, a puhaságára, a szokására, hogy hosszan elidőzik az ajtó alatt.

Peeta remegve húzódik el tőlem.

Ne már. Hideg borzongás fut végig a gerincemen. Egy hangos "Ne" csúszik ki a számon. Nem lehetne Peetának egy pillanatnyi békéje?
Karjait kinyújtja, amivel azt sugallja, ne közelítsek hozzá.
- Adj egy másodpercet. - sziszegi összeszorított fogakkal. - Szerintem el fog múlni. Csak megrohantak az emlékek.
Peeta a füvön ül, szemeit lecsukja kínzó fájdalmában és látszik, hogy összepontosítani próbál.
Megbízom az ítéletében és távol tartom magam. Pár lépéssel arrébb megyek, és folytatom a fűszernövények korábbi gyűjtését. Bazsalikomot már nem találok, de véletlenül rábukkanok egy kupac illatozó sárga-fehér virágra. Ilyen apró virágok nem voltak egyik arénában és a csupa-beton Kapitóliumban sem, szóval valószínűleg nem fognak hibás emlékeket előhívni. Csöndben visszamegyek Peetához és a kezébe adok belőle egy maréknyit. Kissé még mindig remeg, de nem olyan görcsös, mintha tényleges felvillanása lenne.
- Jól vagy? - kérdezem óvatosan.
Bólintása nem teljesen meggyőző.
- Hoztam neked valamit. - Nem tudom, szüksége van-e figyelemelterelésre, de mivel nem hesseget el, úgy érzem, megér egy próbát. Lecsípem neki az egyik apró bimbót. - Tessék.
Peeta tétován átveszi a kicsi sárga virágot. Nem hiszem, hogy nőne ilyen a városban, mert nem tudja, mit kezdjen a virággal. Emlékszem, én egyszer kiskoromban megettem egyet, amikor még nem tudtam, mire való.
- Édes lonc - mondom. Nevet, amikor megmutatom neki, mit tegyen vele. Megosztozunk a mézédes nektárú virágon, amit szedtem. Peeta hamarosan sokkal nyugodtabb, szinte felszabadult lesz.
- Katniss, te folyamatosan meglepsz. - mondja.
- Néha szeretem a meglepetéseket. - tűnődöm, miközben fejem a vállára hajtom.

És az erdő közepén egy füves tisztáson rájövök, nem szerettem bele újra. Már régen szerelmes vagyok belé, és csak most mászom ki a gödörből, ahová nélküle csúsztam.
Élvezzük a napsütést, miközben nem igen mondunk semmit. A nap már alacsonyabban van az égen, mint mikor elindultunk, de nem erőltetem meg magam, hogy felkeljek és elinduljak. Sehol máshol nem lennék szívesebben.
Peeta talál egy pitypangot és azzal tölti az idejét, hogy szétfújja az apró fehér pihéket róla. A pihék beborítják a hajamat, de én csak nevetek.
Végre eljön a hazaindulás ideje és Peeta a kezét nyújtja, hogy felsegítsen. Kivezetem magunkat a füves menedékből és elindulunk a város felé.
Az utcák forgalmasabbnak tűnnek, mint korábban, ahogy az emberek lassan visszatérnek a körzetbe. Peeta odabiccent a mellettünk elhaladóknak, én pedig azt kívánom, bárcsak újraépítették volna az édességboltot, hogy vegyek egy csokoládét vagy egy epres nyalókát.
Ahogy sétálunk a napsütésben és édességről álmodozom és egy ismerős kéz szorítja az enyémet, olyan távol érzem magam az éhező lánytól, akinek részt kellett vennie a Viadalon.
Peeta megáll szülei egykori péksége előtt és leteszi a virágot, amit az úton visszafelé szedtünk. hagyom, hogy letérdeljen után. Kezemet a vállára teszem.
- Majd újjáépítjük. - mondja.
Megcsókolom Peeta arcát. És mivel Peeta családjára és pékségükre gondolok, először észre sem veszem...

Vége az első résznek

Forrás: Fanfiction.net

Folytatás: Vasárnaponként