Elválaszthatatlanok - 2. fejezet: Hadd segítsek!

A Kiválasztott epilógusának előtörténete. Hogyan szedi össze magát Katniss és Peeta darabjaikból és hogyan kezdik újra az életet. Az Éhezők Viadala sorozat 4. kötetének rajongói változata. Titkos kenyérpirítás, sok-sok történés, részeg Haymitch és egyebek. Katniss és Peeta történetének lezárása 23 fejezetben.

A reggelek a legrosszabbak. Néhány éjszaka olyan sok rémálmom van, hogy reggelre teljesen kimerülök. Olyan nehéz felkelni, hogy eddig nem is tettem. Csak vadászni mennék szívesen, de nem igazán van már családom, akik számára ennivalót kellene ezáltal biztosítanom.

Sae reggelit hoz és üres gyomrom felülbírálja idegességemet. Peeta tegnapi ruháiban sokkal csöndesebben eszik, mint előző nap.
- Miért nálad ébredtem ma reggel?
Megrántom a vállam és a tányéromra koncentrálok. - Szerintem csak elaludtál, miközben a leveleidet olvasgattad.
- Óóóó. - nehezére esik a szemembe nézni.
- Ennyi.
Peeta csöndben fejezi be reggelijét. Kinézek az ablakon, de nincs semmi látnivaló.
- Azon gondolkodtam, süthetnék ma egy kis sütit. Nem akarsz segíteni? - kérdezi.
Őszintén szólva, nekem megfelelne, ha egész nap az ablakon bámulhatnék kifelé, esetleg alhatnék egyet délután - de az, hogy elhagyjam a házat, semmiképp sem szerepelt terveim között. De el kellene foglalnom magam és nem is emlékszem, mikor ettem utoljára süteményt, szóval ráharapok.
- Akár. - mondom minden lelkesedés nélkül.

A hozzávalók többsége megvan nála, de kölcsön kell kérnünk egy kis vajat Sae-től. Ő megtiszteltetésnek érzi és megkérdi, az unokája megkóstolhatná-e, amit sütünk.
Együtt keverjük össze a lisztet, vajat, cukrot és a tojást. Én szívesen csipegetek a tésztából, Peeta azonban azt mondja, egy igazi pék nem eszik bele a tésztába és nyalja le az ujját.
A sütemény tökéletes aranybarnára sül. Peeta készít nekem egy cukormázszóró zsákot és megmutatja, hogyan kell belőle kinyomni a mázat és írni vele. Ír egy K - mint Katniss - betűt az egyik sütire. Én megpróbálok egy nyilat formázni. Úgy néz ki, mint egy elmosódott fenyőfa. Cikkcakkot könnyebb rajzolni, úgyhogy készítek néhány őrült tetejű sütit, majd úgy döntök, nekem ehhez nincs tehetségem és csak Peetát nézem. Csodálom koncentrációs készségét és azon kapom magam, hogy már megint a szempilláiban gyönyörködöm.
Peeta tökéletes pöttyökkel, hullámvonalakkal és százszorszépekkel díszíti sütijeit.
- Nézd, jól emlékszem-e. - mosolyog.


Amikor a sütik elkészülnek, Peetával elvisszük a legszebbeket Sae unokájának. A kislány felvidul. És néhány percre ez az apróság engem is boldoggá tesz. Ez az érzés nem tart sokáig, hiszen Haymitch háza felé közeledünk.
- Laposüveget kellett volna festened a sütijeire - motyogom, miközben a bejáratnál állunk és megpróbálunk utat törni magunknak az elmúlt hetek alatt felgyülemlett szemét között.
Haymitch a szokásos részeg kábulatban fekszik. Peeta a kandalló körül szöszmötöl, mire a tűz újra fellobban. Én főzök egy kávét és elmosom a kávéscsészéket.
Peeta megtiltja nekem, hogy nyakon öntsem Haymitch-et egy kancsó jeges vízzel, tiltakozásom ellenére, miszerint tök vicces lenne, ráadásul meg is érdemelné. Míg Peeta kiválogatja a postáját én az italellátmányt ellenőrzöm és megállapítom, hogy Haymitchnek a közeljövőben nem kell majd elvonási tünetektől szenvednie. Nem vagyok benne biztos, hogy Haymitch kívánni fogja a cukormázas süteményt, de azért teszek egy tányérral az asztalára.
- Hoztunk valamit! - mondja Peeta hűvösen, amikor Haymitch végre megmozdul.
- Ó, hogy ma mindketten itt vagytok! Ma mire számíthatok? Elátkozott szerelmesekre? Ellenségekre? Vagy csak két kölyökre a 12. körzetből?
- Igen mindketten itt vagyunk. Ránézett már Katnissre, mióta visszajöttek? - kérdezi Peeta fenyegető éllel a hangjában.
- Még él. És egész jól néz ki. - feleli Haymitch sértődötten.
- Csak köszönetet akartam mondani - mondja Peeta, miközben az ajtó felé indul. Megérinti a karomat, hogy kövessem.
- Remek! - mondja Haymitch, miközben az asztalba kapaszkodva feltápászkodik. - Legalább nem kell leitatnom.
- Hát ez megnyugtató! - mondja Peeta, majd bevágja az ajtót maga mögött. Követnem kellene, de megdermedek.

Haymitch rám néz. - Sétáljunk egyet, kölyök. - mondja halkan. - Minden rendben most, hogy ő is hazajött? - kérdezi egy kicsivel később.
Óvatosan bólintok. - Szerintem segít. - mondom halkan, mintha így nem számítana vallomásnak.
- Miattad jött haza. - mondja Haymitch. - Maradhatott volna a Kapitóliumban, bárhol kapott volna munkát, de haza akart jönni, hogy rendezzétek a dolgaitokat.
- Tudom. - mondom, de nem vagyok biztos benne, hogy a szavak ki is jönnek a számon.
- Ha rosszabbul érzed magad miatta, csak szólj. - néz a szemembe. Én pedig úgy érzem, hogy első alkalommal figyel oda rám, mióta hazajöttünk.
A vasútállomás felé vezető út további részét csendben tesszük meg. Elfordítom a fejem, amíg italt szerez a vasutastól.

Peeta épp mosogat, amikor visszaérek hozzá. Hazamehettem volna, ehelyett azonban megpróbálok segíteni neki eltörölgetni az edényeket. Amikor végzünk, kérdőn tekint rám:
- Ezt csináltuk korábban is?
Megrázom a fejem: - Nem igazán. Csak néhány hasonló napunk volt. Folyamatosan lekötött minket, hogy megpróbáljunk életben maradni.
- Úgy érzem, mintha mindig ezt tettük volna. - sóhajt. - Csak kicsit több barátunk és nagyobb családunk volt.
Várja, hogy mondjak még valamit. Leülök a padlóra a kandalló mellett és végiggondolom, mit kellene mondanom. De annyira fáj az emlékezés. Talán jobb is, ha Peeta nem tudja, milyen kegyetlen voltam. Látja, hogy remegek.
- Kezdjük az elején - biztat. - Mi történt, amikor hazajöttünk a Viadalról?
Idegesen megdörzsölöm a nyakam: - Nem foglalkoztunk egymással a Győzelmi Körútig. Nem beszéltem veled a Körút első napjáig.
- Emlékszem a Körút bizonyos részeire - mondja kifejezéstelenül. Nem fejti ki, mire gondol, mire én megkönnyebbülök.
- Amikor hazajöttünk, néhány hónapig kicsit normálisabb életet éltünk. - A remegés enyhül kissé. - Aztán ágyba kényszerültem, amikor beütöttem a sarkamat. A családi gyógynövényes könyvemen dolgoztunk. Te rajzoltál, én írtam. Sajtos zsemlét hoztál nekem. Aztán bejelentették a Mészárlást, te pedig ragaszkodtál hozzá, hogy készüljünk rá. Ennyi.
Egy lánynak, aki már oly sokszor szembenézett a halállal, nem kellene, hogy ekkora problémát okozzon egy történet elmesélése, én azonban úgy érzem magam, mintha egy csapat Hivatásos támadását éltem volna túl, miután kimondom ezt ezt a néhány bizonytalan mondatot. Bár a támadást kicsit könnyebb lett volna visszaverni.

Peeta feltesz nekem néhány Igaz vagy nem igaz? kérdést - igazán borzalmas dolgokról, amelyeket a Kapitóliumban mondtak neki. Megpróbáltam megölni az íjammal, amikor hazatértünk a Viadalról - nem igaz. Mérgező bogyókat tettem a teájába anyukám készletéből, hogy lássam, mi történik vele - nem igaz.
Egy kérdés akkor sem hagyja nyugodni. - Akkor miért nem beszéltünk hónapokig?
- Jó lenne azt mondani, hogy a sokkhatás miatt - mondom. - De mindketten életben maradtunk. Te azonban mégis haragudtál rám.
- De miért?
Arra gondolok, hogy tartozom neki. De nem akarok beszélni róla. Talán Haymitch-et kellene megkérdeznie. Szemeim könnybe lábadnak. Ez már túl sok nekem.
- Mert őrültül szerelmes voltál belém, én pedig össze voltam zavarodva.
- Most pedig mindketten össze vagyunk zavarodva. - Kimenekülök az ajtón, tudván, nem vagyok képes Peeta több kérdésére válaszolni.
- Katniss, maradj! - hallom, amint Peeta utánam szól.

Kulcsra zárom az ajtót magam mögött, mert nem szeretném, ha arra ébrednék, hogy Peeta a kanapémon fekszik. Egy szekrényben alszom el, ahol nem találhat meg.
A következő nap homályba vész. Vacsoraidőben rájövök, hogy nem ettem és éhes vagyok. Megpróbálok felkelni, de csak sírni vagy sikítani volna kedvem.
Ismerős kopogás hallatszik az ajtón. - Katniss, itthon vagy?
Nem válaszolok.
- Ha igen, hoztam vacsorát.
Ettől aztán még inkább rám tör a zokogás. Visszanyelem a könnyeimet és zajt csapok, hogy hallja, hogy itthon vagyok.
- Jól vagy?
Kérlek, menj el, gondolom olyan hangosan, ahogyan csak tudom.
- Itt maradok, amíg ki nem jössz az ételért. - Tányércsörgés hallatszik, amint leül az ajtó elé. Aztán mindent elnyel a csönd.
- Katniss, ugye nem teszel kárt magadban? - hangja olyan ijedtnek hangzik, hogy megerőltetem magam, felemelkedek és kinyitom az ajtót. Visszahúzódom a legtávolabbi sarokba, mellkasomhoz húzom a térdemet, majd átölelem azt.
Peeta leül, hátát az ajtófélfának támasztja. - Mi a baj?
Megrázom a fejemet, mert nem tudom, mi a baj. Nem tudnám, hol kezdjem el, hogy elmondjak mindent, miért vagyok ideges, ráadásul ebben a pillanatban eszembe sem jut semmi.
- Mitől éreznéd magad jobban?
Ezt sem tudom. Alig volt néhány tiszta pillanatom az elmúlt hónapokban.

Peeta rávesz, hogy megvacsorázzak. Sötét hangulatom enyhül kissé.
- Bevetted a mai gyógyszereidet?
- Elfelejtettem.
Peeta megrázza a fejét és elmegy a gyógyszereimért. Azon gondolkodom, ki kellene zárnom, de nincs erőm megmozdulni. A gyógyszereknek segíteniük kellene a hangulatomon, a feszültségen és a rémálmaimon. Nem hiszek bennük. Peeta egy pohár vízzel és a szokásosnál több gyógyszerrel érkezik. Engedelmesen beveszem őket, de nem érzem jobban magam azonnal. így aztán csalódott leszek, és nincs hangulatom Peeta tanbeszédéhez.
- Hé - húzódik közelebb - tudom, hogy el szoktál rejtőzni és hogy nem eszel - ennyi. Katniss, rendben van, hogy feszült vagy, de tudunk tenni érte, hogy jobban legyél. Hadd segítsek!
- Miért? Miért gondoskodsz rólam? - már majdnem sikítok. - Miért próbálsz segíteni? Nem érdemlem meg.
- Mert ezt tesszük. - Őszinte válasza megnyugtat. Ez igaz.
- Nem tudom, mit csináljak. - mondom gyengén.
- Foglald el magad, Katniss. Írj levelet. Vadássz. Megtanítalak sütni. A francba, akár még Haymitch házát is kitakaríthatnád, nem érdekel, csak csinálj valamit!
- Oké. - Egytértek, hogy megpróbálom - na, nem Haymitch házát kitakarítani, persze. - Azt hiszem, most lefekszem.

Peeta ragaszkodik hozzá, hogy tiszta pizsamát vegyek és ott marad, hogy ágyba dugjon. Amikor indulni készül, a takaró alól megkérdezem: - Honnan tudjam, hogy nem fogsz bántani?
Szívfacsaróan szomorú lesz az arca. Leül egy székre az ágy mellé.
- Annyira sajnálom. - Majdnem elsírja magát. - Katniss, az nem én voltam.
Rosszul érzem magam, amiért felvetettem a témát. - Tudom, hogy nem voltál önmagad, de akkor is.
- Ez volt az egyik oka, amiért az orvos olyan sokáig ott tartott. - Peeta megérinti az arcomat. Olyan bensőséges, hogy a vészharangok elhallgatnak a fejemben.
Ezután a hosszú elszigeteltség után nem tudom, hogyan reagáljak. Mégis, érintése gyengéd, nem dühös. Érezni benne azt a kedves fiút, aki kockára tette értem az életét. Lágy és hűvös keze néhány percig az arcomon marad, míg tanulmányozom.
- Jóéjt! - indulni készül.
Kinyújtom a karom, amikor megáll az ajtóban. - Nnn... - félbeszakítom magam, remélve, hogy nem látja a fájdalmat és a vágyódást a szememben.
- Jóéjt! - mondom a takaró alól.
Hallom a bejárati ajtó nyikorgását. Egyedül maradok. Egyedül a rémálmokkal.
Forrás: Fanfiction.net

Folytatás: vasárnaponként