Gary Ross az Éhezők Viadaláról és Jennifer Lawrence-ről

A The Hollywood Reporter című magazin The Hollywood Masters című rovatában készült egy interjú az Éhezők Viadal rendezőjével, Gary Ross-szal, aki többek között Jennifer Lawrence első meghallgatásáról mesélt, Jennifer természetes tehetségéről és annak másik okáról (a határidő problémák mellett), hogy miért is nem vállalta el a Futótűz rendezését. Szerencsére készült egy átirat az egyébként videóinterjúról, ennek Éhezők Viadala vonatkozását fordítom most Nektek.

Nagyon csodálom azt, amit az Éhezők Viadalával csináltál, és azokat a nagy jelentőségű döntéseket, amelyeket meghoztál a film készítése során. Szóval itt van egy könyv, ami hihetetlen sikereket ér el, és más jól ismert rendezők is sorban álltak a lehetőségért. Hogyan kaptad meg a munkát?

Készítettem egy kisfilmet, amelyben bemutattam, én hogy látom az egészet és hogy hogyan akartam elkészíteni a filmet. Rengeteg művészi ábrát készíttettem, vagy hét-nyolc művészt béreltem fel ehhez, és rengeteg pénzt beleöltem, hogy megmutathassam, pontosan mik is az elképzeléseim, hogy mit szeretnék csinálni és hogy milyennek látom magam előtt a filmet. Nem csak azért, hogy megkapjam a munkát, de világossá akartam tenni, hogy ha megkapom a munkát, hogyan akarom megcsinálni a filmet. És azt is, hogy mit is szeretek én ebben és hogy miképpen érzek az alapanyaggal szemben, ami szerintem meglepte az embereket, ha a többi filmemet nézzük, hogy én ezt nagyon közel éreztem a szívemhez. Úgy tekintettem a filmre, mint olyasvalaki, aki már megkeményedett, de tudtam, hogy a végső győzelemhez és a túléléshez meg kell mutatnom Katniss emberségét, beleérző képességét, gyöngédségét és könyörületességét is. Ezt Ruta halálán keresztül tettem meg, megmutattam, hogy ez a karakter képes úgy kikerülni ezekből a helyzetekből, hogy ezektől erősebb lesz, nem pedig gyöngébb. És ez az, ami közös minden általam készített filmben. Ez az oka annak is, hogy az első könyvre én különálló egységként tekintettem. Tudom, a világ sorozatként tekint rá. Nyilvánvalóan én nem, hiszen én csak az első filmet készítettem el. Bizonyos tekintetben persze én is, de nekem nagyon tetszett a történet, amely a lányról szólt, aki vadászként nőtt fel, és így megkeményedett. Aztán ezen borzasztó, undorító körülmények között mégis megtalálja magában az emberséget. Ez pedig győzelemhez vezeti. Számomra ez egy teljes egész történet volt, egy olyan történet, amely nagyon-nagyon közel került hozzám. Hála az égnek, hogy van Jennifer Lawrence is.

Megkaptad a könyv kéziratát?

Nem. Addigra már megjelent. Gyerekeim körülbelül egy évvel azelőtt olvasták. Mára ez egy hatalmas világjelenség, de amikor én először olvastam az Éhezők Viadalát, és először beszéltem Nina Jacobsonnal a stúdióban...

Nina volt a film producere.

Nina volt a film producere és Alli Shearmur volt a Lionsgate vezetője. Egymillió példányban kelt el akkor a könyv. Sokan óva intettek attól, hogy filmet készítsek belőle.

Miért?

Mert gyerekek gyilkolnak benne gyerekeket. Mára könnyű erre tömegjelenségként tekinteni. És Nina ezt nálam jobban tudta, a stúdiók többsége azonban nem merte felvállalni, hogy filmet készítsem belőle. Mert nagyon-nagyon tartottak attól, amiről szólt. Ellentétben a folytatásokkal ugyanis, ahol kialakul ez a forradalom és ez a háttérben zajló szervezkedés, az első kötetben 14 év körüli gyermekek gyilkolják egymást. Ezt nagyon nehéz hangulatilag megfogni, nagyon kényes dolog. És ott volt az a sok ember, aki azt mondta, őrültség ezt elvállalni. De amit világéletemben fontosnak tartottam, hogy valami megfog-e olvasás közben vagy sem. Ezt pedig nem tudtam letenni. Egy olyan emberi történetet láttam ennek a történetnek a középpontjában, ami annyira magával ragadott, hogy mindennek ellenére tényleg meg szerettem volna csinálni belőle a filmet. 

Hihetetlenül nehéz döntéseket kellett meghoznod. Először is el kellett döntened, mennyi erőszakot mutatsz be. Aztán a film elgondolkodtatott, hogy hogyan ábrázold az erőszakot anélkül, hogy túlzásba vinnéd. Aztán át kellett gondolnod, mennyi valóságot vigyél ebbe a jövőbeli világba. Sok legyen-e benne a romantika vagy sem? Aztán ott volt a legfontosabb döntés: kit válassz ki a főszerepre?

Igen, az nagy döntés volt.

Hogyan választottad ki [Jennifert]?
Jodie Foster megkért, hogy írjak néhány plusz jelenetet A hódkóroshoz, én pedig nem ismertem Jennifert azelőtt. Tudod, ha az ember plusz jeleneteket ír, vagy valami hasonló munkát végez, akkor számítógépén újra meg újra megnézi a filmet. Én meg csak néztem, és mondtam, hogy ez a lány csupa meglepetés. Ki ez a színésznő? Olyan, mint amikor egy kosáredző esetében egy Michael Jordan megjelenik a pályán, az ember felismeri, nem igaz? Megláttam Jennifert és a fejemhez kaptam. Azt éreztem, hatalmas tehetség. És nyilvánvaló, hogy ekkortájt az ember mindenkit megnéz, aki az adott korosztályban van. Kértem, hadd találkozzak Jenniferrel, akit épp akkor jelöltek Oscar-díjra a Hallgatás törvényéért. Szóval kértem, hogy találkozhassunk, majd megnéztem a Hallgatás törvényét, mert előtte nem volt rá időm az előkészületi munkák miatt. Amikor aztán találkoztunk, 45 percen keresztül beszélgettünk. De aztán emlékszem, a találkozóból ...
Hol találkoztatok?
Az irodámban, a Studio City-ben.
Miről beszélgettetek?
Beszélgettünk a könyvről, az élet dolgairól, a díjszezonról, arról, honnan származik, beszéltünk a bátyjairól, szóval mindenről, ami csak eszünkbe jutott.
Több, mint 45 percen keresztül.
Jenniferrel azért nem nehéz beszélgetni. Ő egy nagyon nyitott, megközelíthető, vidám jelenség. Emlékszem, a találkozó után mondtam Robnak, a fickónak, akivel együtt dolgoztam, hogy meg lennék lepve, ha végül nem Jennifert választanánk [a főszerepre]. A Lionsgate azonban ragaszkodott hozzá, hogy csináljuk végig a meghallgatási folyamatot, meg hasonlók. Amit én sűrű bocsánatkérések között meg is tettem - hiszen milyen gyakran kell az embernek elmondani egy Oscar-jelöltnek, hogy részt kell vennie egy meghallgatáson, de ez volt a helyzet. Egy hatalmas sorozatra válogattuk a szereplőket. Jennifer bejött és ez még azelőtt volt, hogy mindannyian ismertük volna. Szóval ő Jennifer volt... tudod, mire gondolok. Bejött a meghallgatásra és az a meghallgatás egyszerűen pusztító erejű volt. A húgától való búcsújelenetet néztük meg, amikor árad az az érzelmi energia. Fojtogatta a torkomat, ahogyan Jennifer ezt előadta, emlékszem, még hadováltam is valamit, hogy ki kell mennem egy pillanatra. Könnyezett a szemem és próbáltam feltűnés nélkül törölgetni. Emlékezetes meghallgatás volt. A legnagyszerűbb, amit életemben láttam. Aztán a végén még improvizált is. Nagy döntés volt. Engem azonnal megvett, de a végén még csináltunk egy improvizációt arról a jelenetről, amikor...
A "mi"-ben a szereplőválogatásért felelős rendező van még benne vagy...?
Azt hiszem, az első meghallgatáson én voltam, Debra Zane, a szereplőválogató rendező és talán még valaki. Aztán a végén még csináltunk egy improvizációt, ami olyan volt, mint a Viadal utáni interjú. Mintha vallattuk volna, hogy lássuk, hogyan improvizál. De ő belement a játékba, én pedig eldobtam tőle az agyam. Mert ő Jennifer Lawrence. Egy figyelemre méltó színésznő. Csodálatos élmény volt ezt együtt végigcsinálni.

Igaz, hogy volt egy balesete a forgatás során és kórházba kellett szállítani?
Egy balesete, ami után kórházba kellett szállítani??
Ahogy én hallottam...
Ja, nem, nem. Az még a forgatás előtt volt.
Nekiment a falnak?
Ez még az edzések során történt, nem a forgatáson. Már emlékszem. Igen, az előkészületek során történt az egyik edzésen. Beütötte a hátát, de végül minden rendbejött.

Miért nem vállaltad el a folytatást?
Ennek több oka volt. A legfontosabb, hogy ... először is az emberek azt hiszik, hogy én hosszú időre elköteleztem magam a sorozat mellett. Ez nem így volt. Az Éhezők Viadala készítésének vége felé jártunk, én pedig a szó szoros értelmében úgy készültem, hogy folytatom a munkát, aztán Jennifer X-Men forgatási időpontjai egyértelművé tették mindannyiunk számára, hogy szeptemberben el kell kezdenünk a következő film forgatását. Francis-szel ellentétben én írok ÉS rendezek. Nálam ez így működik. Szóval először megírom a forgatókönyvet, és aztán rendezem a filmet. És ez számomra egy lineáris [egymást követő] folyamat. Így négy hónap maradt a következő film előkészületeire, én pedig úgy éreztem, ez nem elegendő idő számomra, hogy megírjam a forgatókönyvet és elvégezzem a forgatási előkészületeket, hiszen általában nekem a forgatókönyv megírása tart csak ennyi ideig. Teljesen máshogy megy az, amikor az embernek nem kell megírnia a forgatókönyvet, mert azt valaki más megcsinálja, amíg az ember az előkészületeket végzi. De ez számomra nem párhuzamosan működik, és úgy éreztem, ez nem szolgálja a film javát. Szóval ez volt az első, a legfontosabb ok. Gyerünk, kérdezz még.

Mi volt a másik, kevésbé egyértelmű oka?
Rendben, ez érdekes dolog. Nem hiszem, hogy akkoriban ez számomra tudatos lett volna, de mindig is szerettem továbblépni és új dolgokat csinálni, új kihívásokat találni. És azt hiszem, a szívem mélyén, amellett, hogy láttam, hogy ezt a szó szoros értelemben képtelen vagyok megcsinálni időben, azt hiszem, valami új kihívásra is vágytam. Az izgalmas részén pedig már túl voltam. Elképzeltem a világot, kiválasztottam Katnisst, Peetát, Gale-t, el kellett döntenem, hogyan mutasson a Kapitólium, szerepet adtam Donald Sutherland-nek, Woody Harrelsonnak, Stanley Tuccinak, és megírhattam az első rész forgatókönyvét, ami a kedvenc könyvemen alapult. Egy csodálatos élményben volt részem, ami nagy megelégedést okozott. És emiatt őszintén szólva volt bennem egy halom vége-érzés is. Nem vágytam belevetni magam egy újabb élménybe, amire úgy éreztem, nem lenne meg a megfelelő időm, hogy megírjam a forgatókönyvet és elkészítsem a filmet.
Forrás: THR