Olvassuk újra a Kiválasztottat! - 21. fejezet

Folytatódik a 451-es Osztag kálváriája a Kapitóliumban. Borzalmas látni, ahogyan fogyatkozik a csapat az előrehaladás során, mégis úgy vélem, a kötet egyik legizgalmasabb fejezetei ezek a részek. Az akciókedvelők a filmben is kedvelni fogják, én mégsem ezért szerettem. Az összefoglaló ezúttal is SPOILERES, és nem helyettesíti a könyvélményt, nem is lehet célja az. Szóval olvassátok a könyvet, és mondjátok meg, mit gondoltok a fejezetről.

"Kevesebb mint egy órán belül másodszor követelik Peeta halálát. Ezúttal ő maga.
– Ne nevettesd ki magad! – csattan fel Jackson.
– Most öltem meg az osztagunk egyik tagját! – fakad ki Peeta.
– Dulakodtatok, és lelökted magadról. Nem tudhattad, hogy pont oda esik, ahol az az átkozott pod van – próbálja lehiggasztani Finnick.
– Nem érdekel. Mitchell halott, nem igaz? – Könnyek csorognak Peeta arcán. – Nem is tudtam. Sosem láttam még magamat ilyen állapotban. Katnissnek igaza van. Szörnyeteg vagyok. Mutáns. Snow fegyverré változtatott a kínzókamrájában."

EZ az a pillanat, amikor megkedveltem Peetát. Akik régebb óta járnak az oldalra tudják, (bár lehet, már azok is, akik kevésbé régen, mert nem tudom - nem is akarom - titkolni), hogy Gale párti vagyok. Nekem nem volt szimpatikus a sorozat elején Peeta szerelme. Számomra egy plátói szerelem nem olyan, amire építeni lehet egy kapcsolatot, számomra azt jelenti, az illető nem a másikba, hanem a róla alkotott képbe szerelmes, és ezt erősíti az is, könyvek szerint tényleg nem is ismerte egymást Katniss és Peeta a 74. Éhezők Viadaláig. Aztán Peeta nem is az az erős férfi, amit én hitelesnek éreznék. Nem elég erős, az érzékenysége pedig nem mindig meggyőző. És nem tudom sajnálni, vagy mondjuk úgy, kicsit Katniss szemével látom, amikor visszatér és hiába lesz egyre jobban, Katniss-szel undokul viselkedik. Oké, végre megismeri a lányt, de ez akkor sem magyarázat. De ITT tér végre magához és innentől kezdve érzem az erőnek és az érzékenységnek azt a keverékét benne, amitől a karakter szerethető lesz.

A vacsora kapcsán előjönnek a Kapitólium kontra körzetek ellentétei, mégis tetszik, ahogyan Katniss a 13. körzetben szokásos élelmiszerosztásra asszociál, majd Peeta is meglep.


"A Tizenharmadik Körzetben nevelkedett katonák baromi felháborítónak találják az élelmiszerkészlet ilyenfajta felhalmozását.
– Ez nem illegális? – kérdezi Leeg 1.
– Ellenkezőleg, a Kapitóliumban hülyének nézik, aki nem így csinálja – feleli Messalla. – Az emberek már a Nagy Mészárlás előtt elkezdték felhalmozni a készleteket.
– Miközben mások éheztek – jegyzi meg Leeg 1.
– Igen – mondja Messalla. – Errefelé így működnek a dolgok.
– Még szerencse, különben most nem lenne vacsoránk – mondja Gale.
– Mindenki fogjon egy konzervet.
A csapat egyik-másik tagja vonakodik, de ez a módszer ugyanolyan jó, mint bármelyik másik. Nem vagyok abban a hangulatban, hogy mindent tizenegy részre osszunk, az életkor, a testsúly és a fizikai igénybevétel figyelembevételével. A kupacban kotorászok, épp megfognék egy tőkehalkonzervet, amikor Peeta odanyújt nekem valamit.
– Tessék – mondja.
Elveszem, de nem tudom, mire számítsak. A címkén ez áll: bárányragu."

Vacsora közben a TV-t figyelik az osztag tagjai, ahol Snow elnök beszámol Katniss és a csapat többi tagjának haláláról. Snow elnök így jellemzi Katnisst:

"És hogy milyen is voltam valójában? Egy szerencsétlen, labilis idegrendszerű lány, aki úgy-ahogy megtanult bánni az íjjal. Nem voltam sem nagy formátumú gondolkodó, sem a forradalmat irányító lángész, csak egy arc a tömegből, akire a viadalon művelt őrültségei miatt figyelt fel a nemzet."

Aztán jön Beetee és bejelentkezik a 13. körzet is, ahol Coin elnök beszél Katnissről...

"– Élve vagy holtan, Katniss Everdeen továbbra is a forradalom jelképe marad. Ha valaha is meginognátok eltökéltségetekben, gondoljatok a Fecsegőposzátára, és benne megtaláljátok az erőt, amelyre szükségetek van, hogy megszabaduljatok Panem elnyomóitól."

Az adásból az is kiderül, hogy hamarosan keresni kezdik az osztag tagjainak holttesteit, a csapat pedig kilogikázza, hogy mivel azt nem fogják megtalálni, hamar rájönnek majd, hogy életben vannak. Ezért menekülniük kell. Persze nem könnyű menekülési útvonalat találni egy ellenséges háborús övezetben.

"– A föld alá kell mennünk – mondja Gale.
A föld alá. Amitől irtózom. Mint a Tizenharmadik Körzet bányái és alagútjai. A föld alá, ahol egyfolytában halálfélelmem van, pedig ez hülyeség, mert ha a föld felett halok meg, a következő lépés, hogy eltemetnek a föld alá."

Bár Katniss-nek egyébként sem egyszerű ez, még Peeta is tovább bonyolítja a helyzetet:

"– Nem megyek sehová – közli. – Csak elárulnám a helyzetünket az ellenségnek, vagy megint megölnék valakit.
– Snow emberei meg fognak találni – mondja Finnick.
– Akkor adjatok egy kapszulát. Csak akkor veszem be, ha már nincs más választásom – makacskodik Peeta.
– Erről szó sem lehet. Velünk kell jönnöd – kapcsolódik a vitába Jackson.
– Mert különben mi lesz? Lelőtök? – vakkantja Peeta.
– Leütünk, és magunkkal cipelünk – közli Homes. – Ami lassítja és sokkal kockázatosabbá teszi a haladásunkat.
– Ne legyetek már ilyen nagylelkűek! Engem nem érdekel, hogy meghalok! – mondja Peeta, aztán könyörgő tekintettel rám néz. – Katniss, kérlek! Hát te sem látod, hogy szeretnék már kiszállni ebből az egészből?"

És nem csak Katnissnek nem egyszerű. Mindenki háttértörténetében vannak drámák. Itt például Polluxot ismerhetjük meg jobban:

"A feltűnően sápadt és verejtékező Pollux elkapja és megszorítja Castor csuklóját. Mintha attól tartana, hogy elesik, ha nem kapaszkodik meg valakiben.
– A testvérem idelent dolgozott, miután Avoxot csináltak belőle – magyarázza Castor. 
[...]
Végül Peeta odafordul Polluxhoz, és ezt mondja:
– Ha jól sejtem, ebben a pillanatban lettél az osztag legértékesebb kincse. – Castor felnevet, és Pollux is halványan elmosolyodik."

Katniss ugyanarra jön rá, amire szerintem mi is. Ez már a "régi" Peeta :))

"Pollux vezetésével nagyon gyorsan haladunk. Sokkal gyorsabban, mint a felszínen tettük. Hat óra erőltetett menetelés után azonban a társaság kezd kimerülni. Éjjel három óra van. Úgy számolom, maradt még néhány óránk, amíg a kapitóliumiak átkutatják a romokat, és rájönnek, hogy a karbantartó aknákon keresztül menekültünk el. De miután kiderül, hogy nem haltunk meg, kezdetét veszi a hajtóvadászat."

Az osztag tagjai váltott őrködés mellett, megpróbálnak aludni, pihenni kicsit és Peeta állapotáról is közelebbi képet kaphatunk egy beszélgetés alkalmával:

"– Peeta, amikor elmesélted, mi történt Dariusszal és Laviniával, és megkérdezted tőlünk, igaz-e, Boggs igenlő válaszára te azt felelted: gondoltad, mert nem volt benne semmi felemelő. Hogy értetted ezt?
– Hát, fogalmam sincs, hogyan tudnám megmagyarázni – feleli Peeta. – Eleinte teljes volt a zűrzavar. Most már átlátok bizonyos dolgokat. Mintha kibontakozna valamiféle rendszer. Azokban az emlékekben, amiket megváltoztattak a vadászdarázsméreggel, van valami furcsa. Valahogy túl intenzívek. Az emlékképek pedig nem elég stabilak. 
[...]
De Dariusszal és Laviniával kapcsolatban semmi ilyesmit nem éreztem. Azt hiszem, az ő emléküket nem fertőzték meg a méreggel – mondja."

És akad egy kellemesebb pillanat is:

"– Még van egy kis időnk. Aludnod kellene. – Peeta nem ellenkezik, szó nélkül visszafekszik, de aztán mégsem alszik, hanem az egyik műszer mutatóját bámulja, ahogy ing ide-oda. Lassan, ahogyan egy sebesült vadállattal tenném, kinyújtom a karomat, és félresöprök egy tincset Peeta homlokából. Megdermed az érintésemtől, de nem húzódik el. Így aztán gyengéden hátrasimítom a haját. Utoljára az arénában érintettem meg önszántamból.
– Még mindig meg akarsz védeni. Igaz vagy nem igaz? – suttogja."

A fejezet azonban ezúttal is izgalmak közepette zárul:

"Valamivel hét óra előtt Pollux meg én felébresztjük a többieket, akik ásítozva-nyújtózkodva feltápászkodnak. Ekkor valami különös neszre leszek figyelmes. Mintha valami sziszegne. Talán egy fűtéscsőből szökik a gőz valahol a közelben, vagy egy vonat suhan valamelyik távolabbi alagútban...
Csendre intem a csapatot, hogy jobban halljam. Igen, ez valóban sziszegés, de nem egyetlen hosszan kitartott hang. Inkább sok egymást követő kilégzés, amely végül szavakká áll össze. Pontosabban egyetlen szóvá. Ez visszhangzik az alagutakban és csatornákban. Egyetlen szó. A nevem. Újra meg újra. 
– Katniss."

Az idézetek Suzanne Collins: A Kiválasztott című regényéből származnak.