Jennifer Lawrence ELLE Canada interjú

Mivel a főszereplők interjúit folyamatosan hoztam, így tőlük már nem nagyon maradtak szigorúan Futótűz témájú cikkek, de szerintem vannak, akiktől bármit elolvastok. Ilyen Jennifer Lawrence is, akinek ezúttal a kanadai ELLE magazinban olvasható interjúját fordítottam le. És bár hiába nem Futótűz a téma, az interjú tele van magvas gondolatokkal, amelyek döbbenetes módon ugyanattól a sokszor szeleburdi színésznőtől származnak, akin olyan sokat nevetünk.

Jennifer Lawrence azt mondja, ő csupa ellentmondás. Meglepő ezt hallani egy Kentucky születésű színésznőtől, aki egyik pillanatról a másikra lett ismeretlen független filmszínészből nemzetközi kedvenc. (Azt mondanám, elsőrangú filmsztár, de ez nem jellemezné megfelelően kiemelkedőségét.) Nagyon kevés színésznő tűnik csak őszintének - alig néhányan csak, tulajdonképpen. Minden bénázása (például az az esés... tudod, melyik) újabb lehetőséget biztosít a Twitterverzum számára, hogy lelkendezzenek a 23 éves barátságos színésznőről.

Tény, hogy Lawrence, aki az Éhezők Viadala idén ősszel bemutatott népszerű folytatásának, a Futótűznek a főszereplője és a Dior arcaként is ismert, az a lány, akinek mindenki szívesen lenne a legjobb barátnője. Szereti a "gagyi TV sorozatokat" és a "jó fasírtot" csinál. Ő azonban sokkal több ennél. Lawrence komoly és sokkal gyakrabban megereszt egy-egy merengő sóhajt, mint az ember gondolná. Megpróbálja kitalálni, hogyan illeszkedik bele a hírnév és a felnőttség zavarba ejtő kirakósába. Az Oscar győztes színésznő az észbontó siker közepette még "egy komolyabb pihenőre" vágyik. Mondjuk elég valószínűtlen, hogy mostanában lesz rá lehetősége, ami azt illeti.

Milyen volt a Futótűz forgatása?
Azt hittem, arról fog szólni az egész, hogy visszatérek, hogy újra belebújjak ugyanannak a karakternek a bőrébe, ami unalmas lesz, mert korábban mindig új karaktert alakítottam - egy új filmben és új helyszínen. De [Katniss] sokat változott. Igazán érdekes volt.

Jópár olyan filmen dolgozol, amelyek könyvön alapulnak, ilyen a Serena és az Édentől Keletre is. Sokat olvasol?
Igen! A könyvek vezettek be a történetek világába - ezért szeretek annyira filmezni is. Most az Alkimistát olvasom és Keith Richards emlékiratai közepette járok.


Az a könyv őrület, de csodálatos.
Tényleg nagyon jó! Láttam élőben koncertezni a Rolling Stones-t, amikor Montrealban forgattuk az X-Men-t és nagyon megszerettem őket!

Hogy tetszett Montreal? Én is onnan származom.
Tényleg? Imádom Montrealt. Szerintem nagyon klassz város. Olyan nyugodt hangulata van. Nagyon egyedi. És nagyon szuperek az éttermei. A Barroco volt a kedvencem a Régi Kikötőnél.

Említetted Keith Richards-ot, akinek nagyon hosszú karrierje volt. 23 évesen te már olyan sok mindent elértél, vannak terveid a későbbiekre is?
Szeretnék rendezni. Most producerkedem, és remélem, hogy jól csinálom. És hétköznapi dolgokra vágyom: családra, [arra, hogy kitaláljam] hol éljek - ezek olyan általános dolgok, amiken minden fiatal lány elgondolkodik.

Szóval azt reméled, jó producer vagy. Miben nyilvánul ez meg?
Olvasom ezeket a hihetetlen forgatókönyveket, aztán keresztülhajtok Nyugat-Hollywoodon és látom ezeket a moziplakátokat, és az jár a fejemben: "Ez nevetséges!" Színészként nagyon idegesítőnek tartom azt a szörnyű szokást, hogy újra és újra a megszokott arcokat használják fel. Félnek bármi újat mutatni. Olyan sok csodálatos színész van, akik nem kapnak lehetőséget a bemutatkozásra, mert még nem ismertek. Ezért aztán producerként az a célom, hogy új embereknek adjak lehetőséget - új íróknak és új színészeknek - ahelyett, hogy a meglévőket 'hasznosítanám újra' folyton.

Elképesztő, hogy a te korodban máris azon gondolkodsz, hogy embereket karoljál fel.
Ó, köszönöm. Nos, igazából ez nem is annyira felkarolás, inkább csak tehetséges embereknek biztosítanék jól megérdemelt lehetőséget.

Ez azért van így, mert te hamar ismert lettél?
Igen. Vannak barátaim, akik hihetetlenül tehetségesek, de gyakran kiütik a nyeregből náluk népszerűbb emberek. Egyszer pedig nekem is esélyt adott valaki.

Hogyan méred a sikert? Ez egy nagy kérdés.
Boldogságban. Szerintem attól még sajnálhatunk másokat, hogy van pénzük, házuk és autójuk, attól még látszódhat, hogy nem boldogok, nem elégedettek. Azt hisszük, ezek a dolgok tesznek boldoggá minket, de ez a végcél.

Te boldog vagy?
Igen, szerencsére.

Elbűvölő világban élsz, és ez magában foglalja a House of Dior-ral való partneri viszonyodat is. Megváltozott ezáltal a divattal való viszonyod?
Igen, mert én soha nem érdeklődtem a divat iránt. Olyan vagyok, mint minden lány, olyat akarok felvenni, ami jól néz ki. De amikor a vörös szőnyegen viselt ruhákról volt szó, soha nem voltam elég határozott. De ha én nem mondom meg mit akarok, majd megmondja más. Szóval elkezdtem határozottabban hangoztatni, mi az, ami tetszik és mi az, ami nem. Ha már valamit fel kell vennem, akkor az lehetőség szerint olyan legyen, ami nekem is tetszik. (Feláll, és pipiskedve elkezd körbejárni.)

(nevet) Akkor most ezeket az őrült magassarkúkat hordod?
(nevet) Igen, Manolo Blahniks cipőket hordok.

Rengeteg GIF kereng a neten, amelyen ilyen vicces dolgokat csinálsz.
Tényleg? És mit csinálok?

Csak őszintén adod magadat. Milliónyi van belőlük. A közönség láthatóan odáig van a legapróbb dolgokért is, amiket csinálsz. Érzed ezt a hétköznapi életedben?
Ez nagyon furcsán hangzik, mert tudom, az emberek milyen rossz szemmel néznek a színésznőkre. De jó hallani. Mondhat bárki bármit, az ember szereti, ha szeretik mások. De nem tudom, hogy az emberek milyennek látnak engem, mert én én vagyok.

Az emberek úgy érzik, mintha ismernének. Nem zavar ez téged?
Én is így érzem! Amikor megismerkedtem Sandra Bullock-kal, csak nyomtam a szöveget, bla-bla-bla és ez nagyon szarkasztikusnak éreztem. Ráadásul fel sem fogtam, hogy ez milyen durva volt, amíg be nem fejeztük a beszélgetést. Akkor esett le, hogy "Istenem, ugyanúgy viselkedtem Sandra Bullock-kal, mint velem is viselkedik mindenki." Szóval ez nagyon természetes velejárója a dolognak.

Hogy jellemeznéd magad?
Van bennem egy kicsi anyukámból és apukámból. Ideges típus vagyok, ugyanakkor vakon magabiztos. Szeretek nevetni. Ezt szeretem a legjobban - mindössze ez kell ahhoz, hogy boldog legyek - a nevetés. Ez az, amit szeretek David O. Russell-ben [A Napos oldal és az Amerikai botrány rendezője] is nagyon. Ő egy teljesen más típusú humort képvisel. Ő egy igazán zseniális ember, mint Doc a Vissza a jövőbe-ből.

Nem kísértettek még meg, hogy vígjátékban szerepelj? Nagyon vicces vagy.
Köszönöm! Olyan dühös vagyok - mert felkértek az Anchorman 2-re. Egy álmom vált volna valóra, de nem tudtam megcsinálni. Szívás. De épp dolgoztam.

Hátha csinálnak 3. részt is.
Vagy egy Sulihuligánok 2-t.

És írni soha nem írtál?
De írtam. De most olyan fáradt vagyok, hogy elképzelni sem bírom, hogy munkán és alváson kívül bármi mást csináljak, de remélhetőleg, amikor elcsitulnak majd kicsit a fejem felett a hullámok, akkor szívesen teszem. És remélhetőleg nem lesz gáz. Hát, majd meglátjuk.

Mit teszel, hogy ne kattanj be, amikor ennyi munkád van?
A legjobb barátnőm mellettem van az Éhezők Viadala kezdete óta, és segít, ha kell. Nem vagyok körülvéve bólogató Jánosokkal. Szóval átlagosnak érzem magam, ha úgy is kezelnek.

Hol van most az otthonod?
Szüleim Kentucky-ban élnek. Nekem pedig tulajdonképpen nincs saját lakásom. Gyakorlatilag forgatásról forgatásra járok. Kicsit magányosnak érzem magam, mert úgy érzem, csak olyankor van hol laknom, amikor éppen forgatok valamit. De amikor befejezzük a a munkát, akkor beugrik, hogy "Istenem, most mit csináljak?" Szóval jó lenne már, ha lenne egy bázisom. Nem tudom, hol legyen és nem tudom, mikor lenne időm ott lenni, szóval most egy kicsit nomádnak érzem magam. Egy képet hordok magamnál a családomról, ami akkor készült, amikor meglátogattak a Hawaii forgatáson.

Olvastam, hogy régebben az interjúkat úgy fogtad fel, mintha állásinterjúk lennének és ideges lettél miattuk.
Még mindig ideges leszek, de szerintem ez csak jó, hogy van benne idegtépő elem, mert ha nem érezném úgy, mintha állásinterjún lennék, akkor úgy érezném, mintha pszichoterápián vennék részt. (nevet)

Na, akkor jöjjön egy állásinterjús kérdés: mik az ötéves terveid?
Kicsit le szeretnék lassítani, ez viszont egy elég furán hangzó válasz lenne egy állásinterjún. (nevet)

Amikor visszatérsz Los Angelesbe, ki tudsz menni az utcára nyugodtan sétálni?
Gyakran beragadok a lakásomba... olyan, mintha házi őrizetben lennék. Az a gáz, hogy az ember minél többet van a bulvárlapokban annál inkább híresség, és annál kevésbé színész. Minél többet látnak az emberek a való életben, annál kevésbé élik bele magukat az ember karakterébe. Máskor meg felveszek egy kalapot, biciklire pattanok, és mire valaki felismer én már árkon-bokron túl vagyok.

Akkor az a stratégiád, hogy gyors vagy?
Mindenesetre jó motiváció a sportolásra.

Nem szoktál arra vágyni, hogy magad mögött hagyhasd a színész személyiségedet?
Mindig erre vágyom. Az orvos leveszi a köpenyét és hazamegy. Néha azt kívánom, bárcsak valamiképp én is el tudnám rejteni önmagam. Hogy le tudjak menni az utcára, meg tudjam inni a kávémat, vagy csak beülni egy étterembe és elüldögélni ott. Életem nagy részében arra vagyok kényszerítve, hogy mások nézzenek, de azon kívül nem szeretném ezt. Ez megrémiszt, mert amikor visszapörgetem az emlékeimet, lassan már nincsenek is emlékeim abból az időből, amikor még nem voltam híres - hogy milyen érzés volt, amikor csak úgy be tudtam ülni egy kávézóba és nézni az embereket, akik egymással beszélgetnek, nem engem bámulnak.

Mit fogsz csinálni?
Őszintén szólva nem tudom... És ez aggaszt. Olyan sok minden van Los Angelesben és a barátaim is itt vannak, de lehet, mégis máshova kellene mennem, mert itt minden csupa káosz.

Mitől őrülsz meg?
Soha nem kiabálok másokkal - nos, talán csak az anyukámmal. Ő talán az egyetlen ember a világon, akivel kiabálni szoktam.

Mindenki kiabál az anyukájával.
Én valahogy így vezetem le... (felsóhajt) Dühös vagyok ezekre a hírnévvel járó dolgokra. Bárki készíthet rólam képet, amikor a szállodai szobámban vagyok és felteheti a netre és ez nem tiltott, ismeretlen férfiak alszanak a házam előtt, és követnek mindenfelé és nem tehetek ellene. Az emberek olyan sok mindenre jogosultnak érzik magukat az életemmel kapcsolatban. Én viszont nem hiszem, hogy fel lennének jogosítva arra, hogy tudják, mivel töltöm a hétvégém vagy hogy merre sétálok a családommal. Korábban sose voltam igazán dühös típus, de hazudnék, ha azt mondanám, ez nem dühít igazán.

Nagyon nyitottnak tűnsz. Meglep, hogy ennyire zavar, hogy belelátnak az életedbe.
Amikor sajtótájékoztatón vagyok, vagy a vörös szőnyegen vagy egy rendezvényen jelenek meg, az a munkám része, azt boldogan teszem. Amikor azonban az ember nem egy filmben szerepel, és a sajtótájékoztató a magánéletemről szól - na az felidegesít.

Te kit csodálsz?
Meryl Streep nyilvánvalóan az egyik leghihetetlenebb színésznő a világon, de őt személyesen is nagyon tisztelem. Remélem, egyszer én is elérem azt, amit ő: hogy olyan magánéletem legyen, ami senkire nem tartozik.
Forrás: ELLE Canada