Jennifer Lawrence Vanity Fair interjú, 2. rész

A tegnapi cikk folytatása, befejezése következik. Nem fordítottam mindent, de ami kimaradt, az vagy nem volt (nyilván szerintem) izgi, vagy már olvastunk róla máshol. Ebben is lehetnek ismerős részek, mert a korábban megjelent Vanity Fair interjú részleteket tartalmazó korábbi posztokból másoltam, de szerintem, aki szívesen olvassa ezeket az interjúkat, az nem fogja bánni:

- Mikor érezted először, hogy értesz a színészkedéshez - mondjuk úgy, hogy "meg tudom csinálni"?

- Egy szituációs komédiában [Bill Engvall-show] szerepeltem 16 évesen, és úgy éreztem, "ez jóóó buli. Ez fantasztikus." Aztán felfedeztek, és...

- Állj. Felfedeztek?

- New Yorkban voltam, épp az utcai táncosokat néztem, amikor egy modellügynök megkért, hogy hadd készítsen egy képet. Nem is sejtettem, milyen hátborzongató is ez. Szóval mondtam, hogy "Persze, természetesen", és megadtam neki anyukám telefonszámát. Amikor aztán felhívott, mondván, hogy ezek meg ezek az ügynökségek szeretnének látni, azt mondtuk "Talán." Gyeplabdáztam, szurkolólány voltam, és orvos akartam lenni - ám 20 percen belül egy taxikban ülve már tudtam, hogy nem szeretnék modell lenni, sőt azt is, hogy színésznő akarok lenni, és csak akkor vagyok hajlandó aláírni egy ügynökségnél, ha engedik, hogy reklámfilmekre való meghallgatásokon vegyek részt és színészkedhessek is. Nem tudom, honnan jött mindez. Egyikük adott nekem egy forgatókönyvet egy másnapi meghallgatásra, én pedig elolvastam a forgatókönyvet és úgy éreztem, most először vagyok pontosan tisztában valamivel. Ez volt az első alkalom, hogy megértettem valamit. 14 éves voltam. Bátyáim élsportolók voltak. És egyikük kitűnő tanuló is volt ráadásul. Én pedig mindig úgy éreztem, hogy szívok, és hogy soha nem fogok rájönni, mit is szeretnék. De elmentem a meghallgatásra, és bár valószínűleg gáz voltam, mégis 100 százalékig biztos voltam abban, hogy ezt szeretném csinálni. Aztán szerencsére anyukámmal együtt beleszerettünk New Yorkba, úgyhogy nem volt olyan vészes ott tölteni a nyarat.

- Aztán az iskolaévre vissza kellett mennem. Apukámnak nem tetszett ez az egész, úgyhogy hazarendelt minket, anyukámnak azonban kezdett leesni, hogy én ezt szeretném csinálni, és elkezdte győzködni apukámat, aki persze nem értette meg. Elrepült értünk, hogy hazavigyen minket, a szó szoros értelmében úgy cipelt ki minket a reptérre, hogy hazamenjünk Louisville-be, és abban a pillanatban, ahogy hazaértünk, és leült a kanapéra, hívta az ügynököm, hogy az egész családom, a bátyáimat kivéve utazzon el egy próbafelvételre Los Angelesbe. Soha nem jártunk azelőtt Kaliforniában, úgyhogy elutaztatták az egész családot, és apukám akkor látott először szerepelni. A film rendezője megkérdezte apukámat: "Ez az Ön lánya?", mire apukám: "Iiiigen?" Látszott, hogy zavarban van. Mire a rendező így szólt: "Nagyon tehetséges."

[...]

A LÁNGRA LOBBANT LÁNY - Szeretek filmezni - mondja Lawrence.

- Szeretek színészkedni, de nem érzem, hogy elköteleztem volna magam amellett,

hogy csak a kamera előtt álljak.

Lawrence-nek sok közös vonása van az Éhezők Viadala hősnőjével, Katniss Everdeennel, akinek beceneve "A lány, aki lángra lobbant!", mivel első hivatalos megjelenésekor egy lángoló köpenyt visel. Karakteréhez hasonlóan Lawrence is a semmiből vált hírességgé, most pedig a világ minden tájára el kell utaznia, hogy promotálja magát, és a vállalkozásokat, amelyek őt támogatják. Természetesen azért vannak fontosabb különbségek is. Katniss úgy szerez hírnevet, hogy más tinédzsereknek küzd meg életre-halálra, hogy megnyerjen egy beteges valóság-showt, amelynek célja, hogy elterelje az elnyomott nép figyelmét, míg Lawrence kisebb teherrel járó sztárságba botlott bele. De mégis. Mindkettejüket rendszeresen kiciomázzák, megmutogatják, és nem térhetnek vissza korábbi életük egyszerűségéhez.

- Épp az Oscar-díj átadó idején olvastam az Éhezők Viadala könyveket, szóval épp akkor, amikor először vettem fel ezeket a ruhákat, amelyekben nem éreztem, hogy önmagam vagyok, nem éreztem jól magam. Úgy éreztem magam, mint egy két lábon járó rongybaba. Emlékszem, amikor csinálták a sminkemet és a frizurámat, hallgattam, amint körülöttem olyan dolgokról beszélgettek, amiről nekem fogalmam sem volt. Apukám azt mondta, olyanok, mint az autóversenyeken a szerelők - egyszerre csinálták a hajamat, a sminkemet és a körmömet. Szóval, amikor olvastam, úgy éreztem, "Pontosan tudom, mit érez". Aztán a második könyvben hirtelen megváltozik az emberekkel való viszonyod. Tisztában vagy vele, hogy megbámulnak. 

- Katnissnek még az anyukájával való viszonya is megváltozik.

- Az más. Én minden ilyen alkalommal zokogva hívtam fel anyukámat. De ez is csak annak a következménye, hogy az embernek hirtelen le kell mondania az anonimitásról. Az ember elveszti a magánéletét. Aztán a harmadik könyvet majd széttéptem, amikor olvastam, mert Katniss végül rájön, hogy ő jól el van így. A gyerekek kórházban, ő pedig elmegy meglátogatni őket, ezzel felvidítja őket, reményt sugároz nekik. De ez ugyanennyire átok is, bármennyire is hülyén hangzik, hisz olyasmivel keresek sok pénzt, amit imádok, de nehéz nem megbánni, amikor az embert 15 idegen követi. Az egyetlen, amire vágyok, hogy bérelhessek egy lakást, de akkor olyat kell bérelnem, aminek kerítése van, és az ember ilyenkor úgy érzi, hogy "De mit tettem én?" Ez akkora baromság.

- Kaliforniában rosszabb a helyzet?

- Sokkal rosszabb. Az olyan, akár egy darázsfészek. De aztán jöttek ezek a gyerekek a Három kívánságból. Az első film forgatásán megismertem egy kislányt, és... nem tudom elmesélni a történetét anélkül, hogy ne sírjam el magam. - Habozik. Látszik, hogy feltépte a sebeit. - Teste tele volt sebekkel, - égési sebekkel - és elmesélte, hogy mindig is szégyellte, hogyan néz ki, és mindig zavarban volt, aztán elnevezték "Lángra lobbant lány"nak, de ezt szereti és olyan büszkén viseli. Magabiztosabb lesz tőle. Karrierem során ez volt az első alkalom, amikor tudatosult bennem, hogy ennek az egésznek ez az értelme. Nem akarok faragatlan lenni, de [a színészet] olyan ostobaság. Mindenki azt kérdezi, "Hogyan tudsz ilyen érzékeny maradni?" Mire én, "Miért kellene beképzeltté válnom? Nem életeket mentek. Az orvosok életeket mentenek, a tűzoltók égő házakba mennek be. Én meg színészkedek. Ez olyan ostoba dolog.

[...]

CSAK LAZÁN - A Napos oldal Jennifer Lawrence-e

New York Cityben.

- Melyik film ríkat meg?

- Az Igazából szerelem. 

- Jógázol?

- Igen.

- És a meleg-jógát űzöd, vagy a hagyományosat.

- Régebben a meleg-jógát csináltam, de aztán rájöttem, hogy az egész csak illúzió és nem éri meg a szenvedés.

[...]

- Rajongtál valaha valaki iránt?

- Alap volt az 'N-Sync rajongásom. És Leonardo DiCaprio-t is imádtam. De a gyerekek furcsa dolgokat művelnek, amit mondjuk "Én sose tettem gyerekkoromban." A Harry Pottert négyszer olvastam el, és úgy tettem, mintha boszorkány lennék, de nem hiszem, hogy durva dolgokat tettem volna - na jó, ez nem igaz. Megláttam Daniel Radcliffe-t, amikor David Lettermannál voltam, és teljesen bekattantam. Sikítoztam. De oda se neki. Visszaszívok mindent, amit mondtam.

- Jártál egyetemre?

- Középiskolába sem jártam. Mérhetetlenül műveletlen vagyok.

- Vissza szeretnél menni tanulni?

- Egyáltalán nem.

[...]

- Van saját íjad és nyilad?

- Van. Egyik alkalommal ténylegesen használtam is önvédelem céljából. Begurultam a garázsba, és hallom, hogy férfiak vannak a lakásomban. Én meg úgy voltam vele, hogy "nem hagyom, hogy elvigyék a cuccaimat". Épp edzésről tértem haza, ezért ott volt az íjam és a nyilaim a kocsi csomagtartójában. Odamentem a kocsihoz, magamra csatoltam a tegez nyilat, megfogtam az íjat, beleraktam egy nyilat és felsétáltam a lépcsőn. Aztán látom, hogy nyitva a teraszajtóm, és valami srácok dolgoznak ott, mire én: "Hé, Ti meg mit csináltok itt?"

- Azért az nagy sztori lenne, ha lelőnév valakit íjjal és nyíllal.

-  Ezt mondták a barátaim is. Azt mondták: "El kellene játszanunk, hogy valaki betör hozzád, te meg simán kinyírnád." Na, igen, az egy vicces hír lenne rólam. Katniss Everdeen viszont tényleg megöl bárkit egy íjjal és egy nyíllal.

Visszatér a pincérnő mondván: "Ez a ház ajándéka. Húsgombócok bárányhúsból." Amikor elmegy, Lawrence így szól: "Ó, de gyűlölöm az ilyet. Nem eszek bárányhúst. Olyan íze van, mint a lábnak." Elárulom, hogy én sem eszek bárányt. Ezért aztán titokban szalvétába rejtjük a húsgombócokat, miközben a következő munkájáról, az X-Men forgatásáról beszélgetünk, amelyben egy kék testű, alakváltó mutánst, Mystique karakterét alakítja.
- Amikor aláírtam a szerepre, és kijöttem a szállodából, megjelentek ezek a hátborzongató - ne mondjak olyat, hogy hátborzongató - szóval kijöttek ezek az érdekes emberek a szálloda elé. Vakuk villantak, és valaki megszólalt: "Ne készítsenek képet Mystique-ről, amikor természetes alakjában van." Mire én: "Istenem, mit tettem? Mibe keveredtem?" De Bryan Singer rendezi, szóval fel-alá ugrál bennem az elvakult rajongó.

Visszatér a pincérnő. - Ízlett? - kérdezi. A húsgombócra gondol.
Lawrence-ben bekapcsol a színésznő: - Nagyon finom volt. Csodálatos.
A pincérnő távozik. Lawrence most először tűnik elkeseredettnek.
- Rosszul érzem magam. - mondja. - Nézd meg, remegnek a lábaim, mert tudtam, hogy meg fogja kérdezni. A legdurvább szorongás tör rám. Esküszöm, anyukám miatt van. Általános iskolában mindenkinek azt mondtam, hogy probléma van a lábammal, amely nagy odafigyelést igényel, és nem tudni, hogy túlélem, vagy meghalok. Anyukám egyszer bejött az iskolába, az egyik osztálytársam pedig megkérdezte tőle, hogy "Hogy van Jennifer lába?" Anyukám rám nézett, tudta, hogy hazudtam, én meg majd elsüllyedtem. Teljesen magam alatt voltam, anyukám pedig kiszedett belőlem minden hazugságot, amit valaha mondtam. Minden egyes hazugságot kiszedett belőlem, én pedig sírtam. Borzasztó volt. Esküszöm, ő a hibás. Még a legapróbb dolgokban is, ha például megkérdezik, hogy milyen napom volt. Ha rossz napom van, és azt válaszolom, hogy "Jó volt!", akkor már érzem, hogy el akarok süllyedni szégyenemben.

Amint Lawrence kisétál az étteremből, egy nő a bárpult mögül utánaszól: "Jó voltál a Hallgatás törvényében." Lawrence megköszöni neki. Amikor kinn sétálunk a járdán, azt mondja: - Nem gyakran mondanak ilyet. Ez sokat jelent számomra. 
Kezében egy szalvéta, benne bárányból készült húsgombócokkal.
Forrás: Vanity Fair