Jennifer Lawrence jól érzi magát a bőrében - Los Angeles Times interjú

Én is kezdem kicsit túlreprezentáltnak érezni Jennifer Lawrence-t, de abból élek én is, ami van :) Az pedig ezúttal egy újabb Jennifer Lawrence, mégpedig a Los Angeles Times-ból. Szerintem érdemes elolvasni:

(Kirk McKoy /Los Angeles Times /2013. január 9.)

Jennifer Lawrence csúszik be a boxba a Four Seasons Hotel hétköznapi, mégis elegáns Culina éttermében. Épp ebédszünete van a naphosszat tartó pörgésben, amely során a Napos oldal című filmje nemzetközi bemutatójának promotálását végzi, enni azonban nem eszik, mert legutóbbi interjúja során az újságíró megkínálta egy adag házi lasagnával. Lawrence elfogadja a lepénykenyeret és az oliva olajat, amit a pincér kínál, ám a másik ajánlatot udvariasan visszautasítja, hiszen már ebédelt. 

- Ha ez a szoknya van rajtam - mondja Jennifer Lawrence nevetve - nem fér semmi a gyomromba. - Amikor a pincér arra utal, milyen könnyű is a kenyér, Jennifer közbevág: - Higgye el, nem a súlyomról van szó. Alig férek bele a ruhámba.

Aztán asztaltársához fordul: - Szóval lasagnát ettem. - mondja játékosan - És te mit hoztál nekem? 

Jennifer Lawrence-en üdítő látni, hogy nem játssza meg magát, ez attól a pillanattól kezdve egyértelmű, amint megismeri őt az ember, és bevallja, hogy az iPhone-ja terror alatt tartja. Ez azonban semmi ahhoz a megvetéshez képest, amelyet a Kentucky származású, 22 éves színésznő - aki nemrégiben kapta meg második Oscar jelölését a Napos oldalban nyújtott teljesítményéért a Legjobb Színésznő Kategóriában - érez a filmiparban zajló dolgok iránt. Azzal is tisztában van, milyen nagy hatással van a fiatal lányokra, különösen most, hogy az erős és magabiztos Katniss Everdeen hősnőt alakítja Suzanne Collins népszerű, fiatal felnőtteknek szóló könyvtrilógiájának adaptációban, amelyek közül az első film az Éhezők Viadala volt.

- Én is voltam tinédzser - nehéz elhinni, ugye? - és emlékszem, amint magazinokat és bulvárlapokat bújtam. - mondja Lawrence. - Nem hiszem, hogy a média tudatában van annak, mennyire dicsőítik az anorexiát. Van egy színésznő, aki rengeteget fogy egy szerep kedvéért, majd részletesen elmeséli, hogyan is fogyott le. - "Csak egy fürt szőlőt ettem, és 12 kilót fogytam, majd vészesen sovány lettem, most pedig díjakat zsebelek be."

- Ami Katnisst illeti, soha nem akartam nagy ügyet csinálni ebből. Csak az volt a fontos számomra, hogy erős és harcos, ahelyett, hogy elveszne, különösen, hogy kétségkívül rengeteg fiatal lány számára példakép ő. Szóval szerintem jobb lenne, ha azt gondolnák, hogy "Akár úgy is kinézhetek, mint Katniss", nem pedig azt, hogy "Soha nem fogok úgy kinézni, ha folyton eszek."

Nem sokkal azután, hogy aláírta a Napos oldalban Tiffany, a makacs, fiatal özvegy szerepét, aki beleszeret egy elmegyógy-intézetből frissen szabadult férfibe, Lawrence rájött, hogy rokon lelkek a film író-rendezőjével, David O. Russellel, akinek nyer őszintesége, örömmel töltötte el minden alkalommal. Még akkor is, amikor egy jelenet közepette egy hosszabb monológ során Russel felnyögött a monitorra nézve, mondván, "Óóó, ez annyira gáz. Ó, Istenem." Lawrence ekkor megállt, és megkérdezte, "Szeretnéd, ha újból nekifutnék?" Mire Russel így válaszolt: "Ó, Istenem, hát persze!"

- Ez annyira vicces volt számomra, különösen azok után, hogy Hollywoodban mindenki körüludvarolja a színészeket és kedvüket lesi. - mondja Lawrence. - Mind ugyanazt csináljuk. Filmet készítünk. Ne azt mondják nekem, hogy mit csinálok jól. Mondják meg, mi rossz, úgy ki tudom javítani. Sportos családból származom, így ez a megközelítés közelebb áll hozzám.

Úgy tűnik, az egész stáb jól alkalmazkodott mindehhez a forgatás során. A film összességében nyolc Oscar-jelölést tudhat magáénak, többek között az operatőri munkáért, Russell jelölt az írásért és a rendezésért, minden egyes fontosabb szereplőtárs, Bradley Cooper, Robert De Niro és Jacki Weaver és a szerkesztés is kapott egy-egy jelölést. 

Russell, amikor a szülei louisville-i otthonában tartózkodó Jennifert Skype-on meghallgatta a szerepre, egy sportos analógiával válaszolt, Lawrence könnyedségét a Yankees nagyszerűségéhez, Joe DiMaggiohoz hasonlítva.

- Jennifer olyan természetes. - mondja Russell. - Nem idegbeteg. Nagyon jól érzi magát a bőrében, és nagyon jó a kisugárzása. Harvey [Weinstein, akinek a cége finanszírozta a film költségeit] nagyon bizonytalan volt felőle, mert Jennifer nagyon fiatal volt a szerepre. Számomra viszont ő kortalan.

[Bradley] Cooper szintén az életkorával kapcsolatban tett észrevételt:

- Olyan, mintha egyszerre lenne 10 és 40 éves. Állandóan bolondozik, és az ember azt hiszi, nem figyel eléggé. Aztán bekapcsolja ezt a hirtelen lézerfókuszát és csinál valami csodálatosat.

Tiffany, Katnisshez hasonlóan erős fiatal nő, ugyanakkor törékeny és sérült is. De hibázott, és folyamatosan hibázik is. Azonban elfogadja tökéletlenségét, és megpróbálja rávenni Cooper bipoláris karakterét is, hogy így tegyen. 

- Tiffany megtanulja, hogy vannak részei, amelyek, mintha ki lennének kapcsolva, amelyek nem működnek normálisan, amelyek nem olyanok, mint másnál, de az embernek el kell ezt fogadnia és meg kell bocsátania magának. - mondja Lawrence. - Ez a legfontosabb dolog, amit [Tiffany] megtanulhatott, és remélhetőleg a közönség is megtanul.

Lawrence azt mondja, Russellel való közös munkája élete legnagyobb élménye volt, amelyet a családja is értékelt, amikor megjelentek a Torontoi Filmfesztiválon szeptemberben. Lawrence közvetlenül a film vége után találkozott szüleivel, és azonnal észrevette, hogy édesapjának, aki soha nem szokott sírni, könnyes volt az arca. Így aztán, legalábbis apukája szerint, Jennifer mindenki füle hallatára felkiáltott, hogy "Apa, te sírsz!", akit lánya ezen "árulása" még mindig elkeserít.

- Sokat jelentett ez számomra, tudván, mi mindent feladtak értem szüleim. - mondja Lawrence. - Otthagyták a barátaikat, feladták a vagyonukat, hogy színészkedhessek. Így aztán az, hogy látom, mennyire tetszik nekik, amit csinálok, enyhíti a bűntudatomat, azt hiszem. Bármennyire is örülök, hogy az újságírók is elismernek, az embernek saját szülei elismerése jelenti a legtöbbet. És talán ez mindig is így lesz.

Forrás: Los Angeles Times