A lista - 7. fejezet: Gale

"A lista, amelyet Dr. Aurélius-szal állítottunk össze, lyukat éget a zsebembe. A rohamokat kiváltó okok listája. Azon dolgoké, amelyeket igyekeznem kellene elkerülni." - Peeta hazatér a 12. körzetbe. A 12. körzet hamvai sorozat első kötete. - Peeta szemszögéből

Amikor másnap reggel felébredtem, biztos voltam benne, hogy valamiféle csodálatos álom részese vagyok. Egy olyan álomban, ahol minden puha és meleg, éreztem Katnisst a karjaim között, mégsem volt semmi sem még véletlenül sem ragyogó. Egy olyan álomban, ahol Haymitchnek igaza volt, és már attól megőrültem, ha belegondoltam, Katniss puha, meleg, csodálatos teste eltűnik mellőlem. De mivel ez egy álom volt, úgy éreztem, közelebb húzhatom őt magamhoz, átölelhetem, amilyen szorosan csak bírom, csak hogy úgy elnyújtsam a a pillanatot, amennyire az csak lehetséges. Katnissnek fantasztikus illata is volt...

Ekkor jöttem rá, hogy Katniss tényleg a karjaim között fekszik, én pedig vészesen közel kerültem ahhoz a katasztrófához, hogy Katniss rájöjjön, milyen erősen szorítottam álmomban és hogy milyen lelkes voltam emiatt.
Kizúgtam az ágyból, magammal rántva az összes takarót.
Katniss úgy pattant fel, mint a golyó, megpróbálta betájolni magát, hol is van és készen állt a védekezésre. Aztán, miután rájött, hogy semmilyen veszély nem fenyegeti, lassan visszaomlott az ágyra. Egy pillanatra azt hittem, fel sem ébredt, csak ösztönös volt a reakciója.
- Add vissza... - nyögte álmosan. Ahol a földön feküdtem, láthattam, hogy kinyújtja a kezét a takaróért vagy értem, de egyiket sem éri el. Katniss újra felült, lassan pislogott és elragadóan zavartan nézett. Hihetetlenül mélyen alhatott az éjszaka, ha csak erre az ágyból való kiugrásomra ébredt fel.
- Te a padlón fekszel? - kérdezte ásítva.
- Igen. Túl nagy részét foglaltad el az ágynak. - Ez persze vicc volt, hiszen Katniss nagyságendileg egy közepes méretű nyúl termetének felelt meg alvás közben.
- Korán van még - morogta és visszadőlt a matracra. - Még nem akarok felébredni. Gyere vissza.
Mivel sosem láttam még, hogy ilyen mélyen aludjon, a reggeli, morcos Katniss még új volt számomra. Azon kaptam magam, hogy nem tudok ellenállni a kísértésnek, hogy tovább ugrassam. Ráadásul eszemben sem volt felkelni az elkövetkezendő öt percben. Különösen, amikor ilyen rekedt, álmos hangon kér, amelynek létezéséről szerintem neki sem volt fogalma sem.
- Én pék vagyok. Ilyenkor kelek. Igazából ennél még korábban is szoktam. Ilyenkor általában te szoktál felkelni.
- Akkor menjél sütni, nekem meg add vissza a takarót. És amúgy is hazudsz. Még fel sem kelt a nap. - Húzta a fejére a párnát.

Hogyhogy nem lett rohamom? Ha ugyanezt a jelenetet csak elképzelni próbáltam volna, már rég egy durva roham kellős közepette volnék. Nem értettem az egészet, és egy részem még csak nem is próbálta megérteni. Feltételeztem, hogy ha megpróbálnám, óhatatlanul bekövetkezne, ami eddig nem. De nem tudtam figyelmen kívül hagyni a tényt, hogy most először fordult elő, hogy sikerült tudatomnál és önmagam maradnom hasonló helyzetben, mióta visszatértem Snow börtönéből. Talán Haymitch mégsem gúnyolódni akart velem. Talán tényleg volt benne valami. Mert akkor és ott abban a szobában Katnisszel kettesben nem gondolkodtam és nem aggodalmaskodtam, egyszerűen csak piszok jól éreztem magam.
De azért még mindig nem akartam felkelni a padlóról.
- Azt hiszem, én inkább most itt maradok.
- Add ide a takarót, Peeta!
- De hát nincs is hideg!
- Bele akarok bújni. - motyogta Katniss a matracba.
- Te most tényleg azt mondtad, amit hiszek, hogy mondtál?
Erre a párnát a feje alá tuszkolta, majd durcásan ráfeküdt.
- Fáradt vagyok. Hagyjál aludni.



Aztán nem tudtam megállni. Összeszedtem magam és nekidőltem az ágynak, államat a matracra fektettem és felnéztem Katnissre. Morcosan nézett vissza rá, de felemeltem a kezem, hogy kisöpörjem a tincset, ami az arcába lógott. Ez nem az a "csak barátok" jellegű mozdulat volt, de hát lassacskán olyan sok mindenben keresztezte egymásét a napirendünk. Katniss arcáról elszállt a harag és az a kíváncsi kifejezés ült ki rá,  amelyet aznap láttam, amikor elmentünk a tóhoz.
- Köszönöm, hogy megnyugtattál tegnap. - mondom, és közben a hangom váratlanul berekedt.
- Lecsatoltam a lábadat, miután elaludtál. Korábban megfeledkeztem róla, és nem akartam, hogy kényelmetlen legyen. Remélem, nem gond.
- Nem... Dehogy... Én... - Katniss hirtelen közelebb került hozzám. Hogy került ilyen közel? Nem kaptam levegőt.
Katniss a szempillái alatt nézett le rám. Szemeim az ajkára rebbentek, épp időben, hogy lássam, Katniss épp megnedvesíti a nyelvét.
Becsuktam a szememet.

Aztán legalább másfél méternyit ugrottam hátra, amikor meghallottam, hogy egy idősebb nő a nevemet kiabálja.
- Peeta! - Sae volt az, aki kiabált, miközben bevágta a bejárati ajtót közvetlenül az ablakom alatt. - Katniss eltűnt!
Katniss zavartan felnyögött, majd elbújt a párna alá. Megkerestem a műlábamat, majd gyorsan felcsatoltam, és óvatosan elindultam az ablak felé, és próbáltam nem túlságosan ránehezedni a sérült lábamra.
- Nem, nem tűnt el! - kiáltottam vissza.
A pillanat elmúlt, de hát az is volt a rendeltetése, hogy elmúljon, miután minden, amin keresztülmentem, míg eljutottam idáig, olyan sokat jelentett. Ha már eddig vártam, nyilván tudok még egy kicsit várni.
Még egy emelettel fölötte is éreztem, ahogy az idős hölgy elvigyorodik.
- Jól van, akkor csinálj neki reggelit.
Úgyhogy csináltam.

És nem is nagyon álltam meg. A következő hetekben Sae leszokott róla, hogy reggelit készítsen Katnissnek, Katniss pedig leszokott arról, hogy a saját ágyában aludjon. Gyakorlatilag egyáltalán nem is a saját lakásában élt. Cuccai lassan, de biztosan átkerültek az én házamba, aztán egyszerűen itt maradtak. Nem nagyon volt benne rendszer. Letette a dzsekijét a szék támlájára, bevágta a cipőjét a sarokba. Amikor megpróbáltam rendet tenni a dolgai között és valamiféle állandó helyet találni nekik, akkor leállított, mondván, hogy úgyis elviszi majd a cuccait haza, úgyhogy csak ne erőlködjek.
Így aztán a lakásomban néhány hét elteltével komoly rendetlenség uralkodott.
Ami első reggel majdnem megtörtént, később nem ismétlődött meg. De talán így is volt jobb. Katniss utána aznap felváltva volt ideges és goromba, felcsattant ok nélkül, és eltűnt egy szempillantás alatt. Néhány délután, amikor egyedül voltam otthon, amikor eszembe jutott a puha bőre, erősen meg kellett kapaszkodnom a mosdó szélében, hogy leküzdjem a ragyogóan vibráló emlékképeket. De még mindig Prim képén dolgoztunk, ami valahogy egyfajta emlékkönyvvé bővült, majd minden éjszaka szorosan a karjaimban tartottam Katnisst és megpróbáltam megvédeni a rémálmaitól.

***

Ez a mai reggel viszont valamiért más. Katniss kivételesen már előttem felébred. Amint a hajnal első napsugarai bekukucskálnak az ablakon, arra ébredek, hogy Katniss már az ágy szélén ül. Hajtincsei kiszabadultak a fonatából és lágy hullámokban omlanak alá a vállán. A puha, narancsvörös napkeltében kirajzolódnak teste körvonalai.
- Ma van Prim halálának évfordulója - suttogja halkan.
- Óóó, Katniss - nyúlok felé, pedig tudom, nincs az a vigasz, amely enyhíthetné fájdalmát.
- Nem, ma nem leszek szomorú. Arra ott van az év további háromszázhatvannégy napja. Ma volt az utolsó nap, hogy élhetett. Ma én is élni szeretnék!
Aztán megfordul és megcsókol.
Nem lehet megfogalmazni az érzést, amikor az ajkai az enyémre tapadnak, mikor a hajnali nap sugarain kívül nem lát minket senki. Nem tudom visszatartani testem remegését, amikor amilyen szorosan csak tudja, karjaival átöleli a nyakamat. Térden állok, de lassan visszaereszkedem ülő helyzetbe és úgy fordítom Katnisst, hogy karjaimmal át tudjam ölelni a derekát. Lassan mozdul meg, mintha csak miénk lenne a világ minden ideje.
Remélem, így is van.
Később már nem tudom eldönteni, hogy egy hosszú vagy több kis csókkal árasztott el, de Katniss végül eltol magától. Nem tudom, mit tegyek vagy mondjak. Ilyen nem történt velem korábban. Így legalábbis nem.

- Megyek vadászni - mondja Katniss nyugodtan, majd kimegy a szobából, hogy felöltözzön. Ám ahogy becsukja maga mögött az ajtót, magam előtt látom mosolyát.
Sütök neki egy kis sajtos zsömlét reggelire, bár az nem igazán reggelinek való. De kit érdekel. Katniss Everdeen megcsókolt. Azt teszek, amit csak akarok.
- Paylor ma este bejelentést tesz. - mondja, miközben felkap egy zsemlét és elindul kifelé. - Veled és Haymitch-csel szeretném nézni. Csak akkorra jövök majd.
A nap hátralévő részét, amikor nem koncentrálok valamire kifejezetten, azzal töltöm, hogy a ragyogó emlékképekkel viaskodom, de nem érdekel. Akár ezer évig is harcolok a ragyogó emlékekkel, ha tudom, hogy Katniss újra megcsókol majd. Valahogy túljutok a napon, majd azon találom magam, hogy a szokásosnál-is-részegebb-Haymitch és Thom társaságában ülök a nappalimban, aki a pékséggel kapcsolatos híreket hozta, én pedig meginvitáltam, hogy maradjon, mert ha kettesben voltunk, Haymitch néha elég elviselhetetlen tudott lenni.
Közvetlenül az adás előtt megérkezik Katniss. Szája málnafoltos, haja pedig, különösen a fonata, nedves. Az övén egy sor mókus lóg, mindegyiket a szeme között találta el. A vadásztáskája tele van fácánnal. Ugyanebből a táskából előhúz egy befőttes üveget, amiben egy hatalmas csöpögő mézes lép van. Egy, az ajtóhoz közeli asztalra letesz egy csomózott konyharuhát, amely majdnem teli van mindenféle bogyós növényekkel. Amikor a zsákmányt beteszi a kamrába, odajön és leül mellém. Enyhe izzadtság, fenyő és napfény illatának elegyét árasztja.

De Paylor máris belefog mondandójába.
- Immáron egy év telt el azóta, hogy a Kapitólium elbukott az egyesített körzetek lázadása során. A háború alatt bajtársaimmal sokakat megöltünk, akik a Kapitólium oldalán harcoltak és néhány olyan embert is, aki egyáltalán nem vett részt a harcokban. Cserébe legdrágább barátaim közül is megöltek sokat, olyanokat is, akik távol voltak a harcmezőktől. Nehéz olyan találni közöttünk, akit a háború borzalmai ne érintettek volna nagyon közelről. Mindannyian szenvedtünk. Mind bűnösök vagyunk. Ezért aztán ezen az emléknapon azokra emlékezünk, akiket megöltek, akiket hagytunk, hogy akár gondatlanságunk vagy gyávaságunk miatt megöljenek, nem csak szavaink, hanem tetteink következményeként. Emlékezzünk rájuk, hogy tanuljunk a múltból, és nézzünk előre a jövőbe, ahol senki nem rendelkezik pusztító hatalommal.
Az elnök asszony megingathatatlan tekintettel néz közönsége közé. Nem próbál meg senki érzéseivel játszani. Beszéde határozott, tele kemény szavakkal. Elkötelezett a tekintetben, ami történt és ami a jövőben történni fog. Elvégre is ő örökké katona marad.
- Hogy mindennek véget vessünk, a mai napon elkezdjük Panem nukleáris fegyvereinek teljeskörű leszerelését. A javaslatot Hawthorne védelmi miniszter készítette, és mind a Miniszterelnökség, mind pedig a Tudományos Minisztérium teljeskörű támogatását élvezte. Egy olyan tervről van szó, amely során mind a 2., mind pedig a 13. körzetben leszerelik a nukleáris rakétákat, a robbanófejeikben található anyagokat pedig atomreaktorainkban használjuk majd fel üzemanyagként. A Tudományos Minisztérium megkezdte továbbá az alternatív fenntartható energia kutatására való erőfeszítéseket, hogy végül ezt a módszert is felváltsák mással. A jövőben nem fogunk nem megújuló energiáktól függeni, mint például a szén, amelynek bányászatához oly sok haláleset kapcsolódott.
Tesszük mindezt abban a reményben, hogy a jövőben nem készítünk majd fegyvereket sem tömegpusztítás, sem pedig a nagyon gazdag rétegek gondtalan szórakoztatása céljából sem. Mostantól kezdve legragyogóbb tudósaink azon dolgoznak majd, hogy olyan technológiákat fejlesszenek, amelyek mindannyiunk életét gazdagítják.

Az elnöki bejelentést tapsvihar köszönti és ezúttal jogosan. Alig tudom elhinni, hogy ilyesmi megtörténhet. Szép volt Gale, szép volt Beetee.
- Hát ez mindent visz! - mondja Thom csodálkozva. - Soha nem akartam visszatérni a bányába. Úgy tűnik, most már nem is kell.
Haymitch tósztra emeli üvegét, Paylor pedig folytatja mondanivalóját.
- Mielőtt valami olyanért fogadnék el elismerést, ami nem engem illet, engedjék meg, hogy bemutassam a férfit, aki az elmúlt évben fáradhatatlanul dolgozott, hogy ez az álom valósággá váljon: Gale Hawthorne Védelmi Miniszter.

Ezzel maga Gale lép a színpadra. Kicsit jobban néz ki, mint amikor legutóbb személyesen találkoztunk. Kevésbé meggyötört, viszont borzasztóan kimerültnek tűnik, amit még a kétségtelenül a tévéközvetítés miatt feltett alapozó sem tud elfedni teljesen. De már nem olyan sápadt, mint aki a halálból tért vissza.
Mióta eljöttem a Kapitóliumból láttam már Gale-t néhányszor a tévéképernyőn. De akkor egyedül voltam vagy néha Haymitch-csel, ha idegesebbnek éreztem magam. Az volt az elképzelés, hogy - mint mindennel, ami a listán szerepelt - ha többször látom, akkor folyamatosan egyre kevésbé lesz rohamot kiváltó tényező. Ha tehetném, akkor inkább személyesen lennék a közelében, bár őszintén szólva nem tudom, hogy kettőnk közül bármelyikünk hogyan is reagálna erre. Eddig azonban a dolog jól működött így a távolból. Tényleg lenyűgöző, amit a 2. körzetben csinál és hát... nos... nincs itt. Nem igazán tudom, képes lesz-e valaha is visszatérni. Bár tudjuk, hogy nem ő adott rá parancsot, a bombák, amelyek megölték Primet, az ő elképzelése alapján készülhettek. Bár remélem, a saját békéje miatt egyszer majd megteszi, tudom, lehet, hogy Katniss soha nem lesz képes megbocsátani Gale-nek. Egy részemet - egy visszataszító részemet, amelyet én magam is megvetek - vigasztalja a gondolat, hogy Gale már nem veszélyeztetheti azt, ami Katnisszel közöttünk van. Pedig tudom, hogy Katniss egyikünknek sem a tulajdona, és attól, hogy így gondolok a dolgokra, az sem rajtam, sem pedig rajta nem segít.
Így aztán, amint Gale elkezdi ecsetelni a részleteket, amelyekből kiderül, hogy mindez egy átfogó országos leszerelési terv első lépése, Katnissre nézek, amit már azóta szeretnék, mióta leült közénk. Mindezen idő alatt mindketten a kanapén ültünk, testünk majdnem összeért, de azért nem teljesen. A beszéd egésze alatt a vállunk között feszülő végtelennek tűnő távolság szikrázott a köztünk lévő feszültségtől. Mostanra elmúlt ez az érzés, Katniss arckifezezése pedig megfejthetetlen, mégis nyugtalanítóan határozott. Kezeivel átöleli a szorosan a mellkasához felhúzott térdeit. És valahogyan ez a gesztus, amit nem is igazán értek, felszínre hozza bennem mindazt a félelmet, bizonytalanságot, bűntudatot, amit az elmúlt fél évben folyamatosan éreztem, és ami felhalmozódott bennem, miközben azon tanakodtam, hogyan mondhatnám el Katnissnek, hogy van még két elem azon a listán, és mindezt csak fokozta az idegességem, ahogy kapcsolatunk valami olyasmivé alakult, amelyről csak remélhettem, hogy igazi lesz. Ám ahelyett, hogy mindezt logikusan végiggondoltam volna, és finoman megpróbáltam volna támogatni őt abban, ami számára most különösen nyomasztó lehetett, húga halálának évfordulója, a fejemben zúgó szörnyek egyetlen szót skandáltak:
Gale.

Ezúttal a világ még csak le sem lassul. Olyan gyors, hogy időm sincsen küzdeni ellene, mégis valahogy jelen vagyok abban a pillanatban, amikor az elmém kettéhasadni készül. Emlékezni fogok rá. Láthatom, amint megtörténik. És várhatóan ez lesz életem egyik legszörnyűbb pillanata.
Érzem, hogy egyre közelebb kúszok Katnisshez a kanapén, miközben mást sem szeretnék jobban, mint bezárni magamat és ezt a szörnyet - amely uralja az elmémet - egy szekrénybe.
- Fogadjunk, hogy azon gondolkodsz, milyen jól néz ki Gale - mormolja Katniss fülébe a szörny saját lágy, selymes hangomon. Orromat a fülébe dugom, miközben a bennem lakozó szörny így folytatja. - Egészen pontosan mikor akartad megmondani, mi folyik kettőtök között? Mit reméltél, meddig csinálhatsz bolondot belőlem újra az egész ország előtt? Talán ma este fogja Gale ezt is bejelenteni?
Katniss teste megmerevedik és érzem, hogy el szeretné fordítani a fejét, ám kezemmel megragadom hajfonatának tövét, így nem tud megmozdulni. Másik kezem, mint a villám mozdul és befogja Katniss száját. Nem tehetek ellene. Meg sem tudok szólalni. Ezek nem az én szavaim. Valakinek meg kellene ezt akadályoznia, ám Thomot túlságosan lefoglalja a közvetítés, Haymitch pedig nagyon részeg.
- Ha megszólalsz, azonnal elvágom a nyakad. Tudod, hogy képes vagyok rá. "Peeta simán felkap egy ötven kilós liszteszsákot is." - hangom magasabbra vált, ahogyan Katnisst próbálom kigúnyolni. - De megöllek, te kis ribanc. De még nem most. Előbb még elmondasz minden piszkos dolgot, amit vele csináltál. Akár meg is mutathatod. - A bennem élő szörny finoman vezeti a nyelvemet Katniss fülkagylójának belsejében. Ilyesmit soha nem csináltam még. Ez olyasvalami volt, amire régóta vágytam kétségbeesetten. De aztán Gale tönkretette. Tönkretették. Elvették tőlem, ahogy a lábamat, az egészségemet, ahogyan elvették Primet Katnistől, Finnicket a családjától. Ahogyan gyakorlatilag mindent elvettek Haymitchtől és Johannától.
"Vissza kell venned mindent, amit elvettek." - mondta Johanna.
Hát legyen.

- NEEEEEM ! - ordítok fel, de vagy ez vagy semmi, tolom el Katnisst a kanapé távoli sarkára minél messzebb tőlem. Katniss egyik térde beütődik a kisasztalba, amikor megfordul és a hátára esik.
Én közben felállok, Haymitchez fordulok és folytatom az ordítást:
- Üssön le! Üssön le, de azonnal! - ám a szörny félbeszakít és szinte hüllőszerű mozgással visszahömpölyög a fejembe.
- Katniss ... bébi ... meg tudjuk mi ezt beszélni. Meséld csak el mindenkinek, hogy hogyan hetyegtetek Gale-lel a hátam mögött? - Térdre esem majd magamhoz rántom Katnisst a lábánál fogva.
Thom megragadja a vállamat, megpróbál fel- és elhúzni, ám az öklöm már repül is és elsőre kiütöm. Lehet, hogy Thom erős, okos, masszív srác, de most egy őrült irányítja a testemet, amely túlélt két Éhezők Viadalát, egy kínzást és egy háborút. Esélye nem volt. Haymitch megbotlik saját lábában, és részegen félig rohan, félig pedig gyakorlatilag kiesik a konyhába.
- Szánalmasan részeg - hallom saját hangomat. - Na, Katniss, miért nem beszélsz Gale-ről, most hogy már csak édes kettesben vagyunk? Minden. Egyes. Részletet. Hallani akarok.
Katniss a szemembe néz, hangja egészen határozott. Nem sokan vennék csak észre a szavai mögött bujkáló remegést.
- Peeta, ez nem igaz(i). Semmi nincs közte és köztem. Utoljára aznap beszéltem Gale-lel, amikor megöltem Coint. Ma reggel csókolóztunk, emlékszel? Szeretnélek ismét megcsókolni, de megrémiszt ez az egész, mert nem igaz. Nincs Gale. Ez nem valóságos.
Még ha meg is döbbenek vallomása hallatán, hallom Katniss hangjában a remegést. Biztos vagyok benne, hogy ez csak amiatt van, hogy ezt a szerelmi vallomást ilyen borzalmas körülmények között kell megtennie, és kicsit talán fél is, ám a bennem lakozó szörny észreveszi és az nem a félelemre fogja.
- Te hazug ribanc. - Majd a kezeim kifordulnak és visszakézből pofon vágom a nőt, akibe szerelmes vagyok.

Ismét visszaszerzem az elmém fölött az irányítást, hátra kényszerítem magam, úgy könyörgök Katnissnek:
- Katniss, kérlek! Állíts meg! Tudom, hogy van késed. Használd!
Aztán ismét a szörny veszi át a hatalmat, ám ezalatt a rövid idő alatt, Katniss talpra áll. Elég bizonytalanul áll, tudom, hogy nagyon fájhat a térde, amit az előbb beütött a kisasztalba.
Én is talpra állok, megvetően, kéjóváran nézek végig Katniss-en többször is, miközben talppárnámon dülöngélek. Látom, hogy csöpög a vér Katniss felsértett ajkából, és megérzem a szörny izgalmát. Megpróbálok megjegyezni a nappaliban minden egyes tárgyat, amit esetleg használhatnék, hogy megállítsam magamat, mert a következő esélyem valószínűleg egyúttal az utolsó is. A testem felkészül a Katniss elleni támadásra. Miért nem öl meg egyszerűen?
Ekkor azonban egy elmosódott, kásás hang így szól:
- Kölyök neked tényleg meg kellene találnod az egészséges megoldást a benned lévő frusztrációk levezetésére - majd a másodperc törtrésze alatt minden elsötétül, én pedig megtudom, hogy nagyon-nagyon tud fájni, ha valakit leütnek egy palacsintasütővel.

***

Amikor felébredek, érzem, hogy meleg van a szobában, a madarak már nem csiripelnek, szóval másnap késő délelőtt lehet, de még így is beletelik egy kis időbe, normálisan fel tudok kelni. Az arcom kényelmetlenül beékelődött a kanapé széle és a párnák közé. Eltekintve attól az alkalomtól, amikor az Arénában majdnem meghaltam vérmérgezésben, soha nem aludtam még ilyen sokáig. Amiatt aggódom, hogy kenyeret kellene sütnöm, abba azonban valahogy nem gondolok bele, hogy vajon, miért a kanapén fekszem és nem az ágyamban. Aztán belenyilall a fejembe a fájdalom, én pedig azt kívánom, bárcsak meghaltam volna akkor vérmérgezésben vagy bármi másban.
Ahogy eszembe jut, mi is történt, rájövök, hogy semmit nem kívánok jobban, mintsem, hogy meghaljak. Azt hiszem, hangosan felnyögök, amikor rájövök minderre, mert egy hang így szól:
- Nehogy túl gyorsan ülj fel. Szerintem Haymitch agyrázkódást okozott neked.
Katniss még mindig itt van. Alig tudom elhinni, mégis azt kívánom, bárcsak ne lenne a hangjában ez a valami, egy hangsúly, amelyből úgy érzem, valami határozottan nincs rendben. De hát miért is volna? Elképzelni sem tudom, hogy is nézhetnék mindezek után Katniss szemébe, tudván, hogy a bennem élő szörnyeteg ... vagyis én... vagyis nem is tudom igazán, ki is mondta azokat a dolgokat... de azt tudom, hogy ezek nagyon elszomorították. A vádak. A fenyegetések. A tönkretett tegnapi nap.

- Katniss, nagyon sajnálom! Bántottalak és borzalmas dolgokat vágtam a fejedhez... - próbálok megmozdulni.
- Nem haragszom, amiért rohamod volt, és nem dúlt fel, amiket mondtál. Az nem te voltál. Egyébként egészen jól próbáltad kezelni a dolgokat. - Ez meg kellene, hogy nyugtasson, Katniss hangja azonban jéghideg. Hallom a szék nyikorgását, amikor feláll. Szeretnék megfordulni és ránézni, ám a testem nehéz, mint az ólom és túl lassan mozdul.
- Hazudtál nekem, Peeta!
Érzem, hogy valami az oldalamhoz ér.
- Soha többé ne hazudj nekem!
Az ajtó becsapódik, én pedig kinyúlok azért a valamiért, amit Katniss hozzám vágott.
A lista az.
Az eredeti.

Folytatás: vasárnaponként

Forrás: Fanfiction.net