A lista - 4. fejezet: Robbanás

"A lista, amelyet Dr. Aurélius-szal állítottunk össze, lyukat éget a zsebembe. A rohamokat kiváltó okok listája. Azon dolgoké, amelyeket igyekeznem kellene elkerülni." - Peeta hazatér a 12. körzetbe. A 12. körzet hamvai sorozat első kötete. - Peeta szemszögéből

A mai nap nem nem alakul olyan jól, mint reméltem.
Már közvetlenül akkor kezdődött, amikor kimásztam az ágyból. Miután felerősítettem a lábamat és átmentem a szobán, rájöttem, hogy rövidnadrágban vagyok, és a tükörben a testemet beborító égési sérüléseket bámultam. Hosszú, hosszú ideig néztem azokat. Akit a tükörben láttam, nem ugyanaz az ember volt, mint akire emlékeztem. A Viadal után egyetlen dekányi zsír sem maradt a testemen, ennek hiányában pedig a kapitóliumi kínzások hatásaként az életem során felépített izomtömeg kezdett sorvadni, amikor éheztettek. Az sem segített, amikor az égési osztályon feküdtem és csak intravénásan tápláltak napokon keresztül. Nem arról volt szó, hogy nem nyertem vissza az erőmet (Mitchell, Mitchell, Mitchell - dübörgött a fejemben), de nem tetszettem magamnak.
Ami azt illeti, már nem régi önmagam voltam, szóval ez így érthető.
Az elmélkedés ezen lehangoló pillanata után felöltöztem és rájöttem, hogy elfelejtettem, hogyan kell bekötni a cipőmet. Ilyesmi időről-időre előfordult, de az automatizmus mindig működött előbb-utóbb, de ettől nem lett kevésbé bosszantó a dolog. Minél jobban igyekeztem visszaemlékezni, annál jobban összezavarodtam, úgyhogy inkább lementem és nekiálltam mezítláb kenyeret és muffint sütni.

Ez a része jól sikerült, úgyhogy úgy döntöttem, gyakrabban alkalmazom.
Egész addig, míg véletlenül egy kicsit megégettem a kenyeret, mert leültem a padlóra és megpróbáltam megfejteni a cipőkötés titkát. A kenyér nem lett ehetetlen, valószínűleg még finom volt, de tény, hogy az én jó öreg anyám kegyetlenül elvert volna érte. Fájt, ha komolyan gondoltam rá, ezért inkább megpróbáltam valamiféle fanyar humort belecsempészni a gondolatba. Igyekeztem nem gondolni Apára, Rye-ra vagy Will-re, amennyire csak lehetséges volt.
De nem jutottam semmire - nem bírtam rájönni, hogy az ördögbe működik a cipőkötés és tudtam, amíg rá nem jövök, az egész nap kárba vész. Így aztán felkaptam a vekni kenyeret, ott hagytam a muffinokat hűlni, és átmentem Haymitch-hez a reggeliig hátralévő rövid időre, lógó cipőfűzőkkel a cipőmön. Kopogtam, de persze, hogy Haymitch nem válaszolt. Nyilván még aludt, de mivel még nyilván részeg volt, úgy gondoltam, később, amikor majd felébred, úgysem fog rá emlékezni, hogy itt jártam. Talán olyan lesz számára az egész, mint valami különös álom.
Bementem, hangosan kiabáltam a nevét. Válaszul hallottam, amint legurul a kanapéról és feldönt néhány üveget.


- Na, ezúttal mit felejtettél el, kölyök? - kérdezte a földön fekve. - Múltkor a fésülködés volt az, amit nem is nagyon értek, hiszen mostanság nem is olyan sűrű a hajad.
Szégyenlősen végighúztam az ujjaimat a hajamon. Most már sokkal jobb volt a helyzet, ám az első héten, amikor visszajöttem, még nagyon meg volt pörkölődve, én pedig felébresztettem Haymitch-et, mert elfelejtettem, pontosan mit is kell csinálni a fésűvel.
- A cipőről van szó.
- Na, akkor gyere ide. Minél hamarabb megoldjuk a kérdést, annál hamarabb fekhetek vissza aludni.
Elkerülve az undorító dolgokat, amelyek a földön voltak, leguggoltam Haymitch mellé.
- Köszönöm. Hoztam kenyeret. - mondtam, miközben feszülten figyeltem, ahogy remegő ujjaival ügyesen beköti a cipőfűzőmet, majd még dupla csomót is kötött rá. Ahogy befejezte, összeállt a kép a fejemben, és az agyam végre újra rendesen kezdett működni. Hatalmas megkönnyebbülés volt, mert kezdtem magam kifejezetten rosszul érezni, már csak a ha cipőfűzőkre gondoltam, akkor is.
Haymitch a kezemben lévő kenyérre nézett és gúnyolódni kezdett.
- Ez megégett. Te már sütni is elfelejtettél?
- Elvonta a figyelmemet, hogy megpróbáljak rájönni, hogyan kell bekötni a cipőfűzőt. És különben is, csak kicsit pirult meg.
- Biztos vagyok benne, hogy isteni. Na, tűnj a pokolba, és hagyjál aludni. - Haymitch ott, ahol volt, összegömbölyödött és már aludt is. Öntöttem neki egy pohár vizet és letettem a földre, ahol elérhette, mégsem dönthette fel álmában, aztán visszamentem a házamhoz a muffinokért.

Amikor benyitottam Katniss ajtaján, Sae épp a cuccait szedte össze, mielőtt elindult volna.
- A reggeli kész, de Katniss-t ma ne várd, hogy lejöjjön.
Nagyon elkeseredtem.
- Óóóó, pedig hoztam neki, ööö... muffint.
Sae nem válaszolt, persze erre nem is tudott volna mit válaszolni.
- Tessék. Vigyen el belőle néhányat magának és az unokájának is.
Erre odaadtam Sae-nek a muffinok felét, amit mától kezdve eredetileg is így terveztem, most azonban úgy tűnt, mintha csak udvariaskodni szeretnék. Sae elmosolyodott.
- Nagyon fog neki örülni. Az én kicsikém nagyon szereti az édességet.
Bólintottam és bár próbáltam nem túl csalódottnak látszani, valószínűleg csúnyán elbuktam. Sae bezárta az ajtót maga mögött, én pedig ott maradtam az ajtóban és nem igazán tudtam, mit csináljak. Katniss tényleg örült volna ezeknek a muffinoknak, gyakorlatilag ő maga kért meg, amikor hozta az áfonyát, még ugratott is velük. Most mit tegyek? Talán kopogtassak be a szobájába és vigyem fel neki a muffint?
Kizárt. A barátságnak vannak határai.
De ha meg leteszem a konyhaasztalra, lehet, hogy napokig felé se néz. Lehet, hogy felvidítaná a muffin? Vagy csak még jobban elszomorítaná?
Végül rátettem néhány muffint egy tányérra és letettem közvetlenül Katniss hálószobájának ajtaja elé, hogy biztos észrevegye, ha kinyitja az ajtót. Hagytam egy rövid üzenetet is: "Edd meg!"

Aztán visszamentem a házamba és befejeztem a pékség terveit, amelyeket előző éjszaka kezdtem el. Amikor elég elégedett lettem ahhoz, hogy megmutassam őket Thomnak, feltekertem, a hónom alá kaptam és bementem vele a városba. Miközben a város felé haladtam, négy alkalommal botlottam meg, de szerencsére senki nem látta, mert a munkások összegyűltek, hogy megnézzenek valamit, amire én is kíváncsi lettem.

***

Most pedig itt állok a tömeg szélén, és az egész délelőtt, mielőtt rohamom lett volna, lassan lejátszódik a fejemben. Ó, mintha nem lett volna így is elég borzasztó ez a nap, most úgy tűnik, van még lejjebb.
Mert épp az imént robbantották fel családom egykori pékségének romjait.

Arra ébredek, hogy Katniss ordít. Mintha meg akarna ölni valakit. Nem rémlik, hogy bármikor is ilyen dühösnek hallottam volna, kivéve, miután Gale-t megkorbácsolták és anyukája megkérte, hogy menjen ki a szobából. Csukva tartom a szemem. Jobban teszem, ha elrejtőzve maradok. Az érzések és hangok alapján megpróbálom kitalálni, hol is lehetek. Úgy hallom, valahol kinn. Határozottan olyan érzés, mintha az út közepén feküdnék. Nyilvános helyen. Szuper. Ez tényleg klassz nap.

- Te felrobbantottad a pékséget? Anélkül, hogy beleegyezett volna? Ráadásul a szeme láttára? - Katniss hangja hasogató fejfájást okoz, de rájövök, hogy lényegesen jobb helyzetben vagyok, mint akivel kiabál. Úgy feltételezem, hogy bár nyilvános helyen vagyunk, nem bántottam senkit. Remélem, ez tényleg így van.
- Nyugodj meg, drágaságom! Kicsit túlreagálod! - Ez már Haymitch hangja és lefogadnám, hogy vigyorog. Kicsit eltorzul a hangja, mintha erőlködne. Valószínűleg épp visszafogja Katnisst, nehogy valakit darabokra tépjen.
- Nem vettük észre, hogy egyáltalán itt van - Ez már Thom hangja és rájövök, ő áll Katniss haragja középpontjában. - Peeta maga mondta tegnap, hogy lerombolhatjuk, és egyedül az a régi kemence volt az oka, hogy eddig nem tettük meg. Az a cucc majdnem két emelet magas volt, ha nem számoljuk a kéményt, és elfoglalta a hátsó helyiség legnagyobb részét. Csak úgy tudtuk lerombolni, ha felrobbantjuk. Esküszöm, ha tudtam volna...
- Meg kellett volna kérdezned - sziszegi Katniss.
Haymitch felnevet. - Mint te, amikor megjelentél a háza előtt a vérben ázó áldozatoddal?
Óóó, Haymitch. Azért örülök, hogy megismerhettelek, de tényleg.

Mielőtt azonban Katnissnek esélye lenne megsemmisíteni őt, amilyen gyorsan csak tudok, felülök, persze ez egyáltalán nem túl gyors, kinyitom a szemem és megkérdezem.
- Ízlett a muffin?
Katniss egy trikót és egy rövidnadrágot visel, egy olyan szerelést, amilyet ködös emlékeim szerint a Kiképzőközpontban is viselt egyik este. Amilyenben aludni szokott. Mezítláb van, egyik kezében félig megevett, félig összenyomódott muffin. Most már biztos mosolyog. Mert ez vicces volt. Ó, Peetának épp rohama volt, de máris viccelődik. Úgy tűnik, senki sem sérült meg. Mindenki megnyugodhat.
Ehelyett azonban csalódottságát kifejező hangot hallat és elszalad. Meglepően gyors, ahhoz képest, hogy mezítláb van. Jelen állapotomban kizárt, hogy utolérjem. Ráadásul barátok vagyunk, semmi több, emlékeztetem magam. Nem vehetem üldözőbe, különösen, amikor így van öltözve. Hadd szaladjon csak, ha menni akar. Vannak határok.

Visszarogyok a földre és felnyögök.
- Hát ebbe nem sok humorérzék szorult - jegyzi meg Haymitch.
A helyzet ellenére Thom kuncogni kezd. Aztán Haymitch is nevetni kezd magán. Majd én is csatlakozok. Mert én elég ingatag vagyok, Haymitch részeg, Thom pedig egy rakat szakképzetlen, hajléktalan egykori bányásszal próbál helyrehozni egy egész körzetet, szóval nevetünk magunkon. Mert ha nem nevetnénk, mind depresszióba süllyednénk. És ez tényleg nevetséges.
Miután kinevettük magunkat, miközben a többi munkás zavartan néz minket, Thom felém nyújtja a kezét. Segítségével bizonytalanul talpra állok, és felveszem az új pékség terveit a földről.
- Megnéznéd ezeket? - kérdezem.
Haymitch - érzékelve, hogy a válság véget ért - elnéz abba az irányba, amerre Katniss futott.
- Szerintem jobb, ha most azt elintézem - morogja.
Most, hogy már nem nevetünk, borzalmasan érzem magamat, ha belegondolok, Katnisst mennyire felzaklatta a rohamom. Talán nekem kellene utánamennem...
Haymitch, megérzi, mit akarok mondani és azonnal félbeszakít.
- Nem, te most maradj, kölyök. Csak vigyázz magadra.

***

Miután együtt vacsorázom Thommal és csapatával, visszatérek a Győztesek Falujába, de a nap során átélt rohamom miatt még mindig kótyagos kicsit a fejem. Thomnak tetszenek a terveim, úgy véli, néhány szerkezeti módosítással működőképes is lehet. Megígérte, hogy másnap reggel elküldi az építéshez szükséges anyagok igényének listáját a Kapitóliumba. Sok mindent be tudunk itt szerezni, de még nem vagyunk mindenhez elegen. A Kapitólium azonban bármire képes még így is, hogy meggyengült. És persze bármit megtennének a "Fecsegőposzáta férje" kedvéért.
Le kell ülnöm.
A mai roham és azok után, hogy olyan sokat gondolkodtam a pékségen, nem tehetek róla, hogy eszembe jut a családom. Bármennyire is képes lettem volna feláldozni az életem Katnissért abban a tudatbam, hogy nem látom őket többé, ez nem jelenti azt, hogy ne lettek volna fontosak számomra. Egyszerűen csak nekik nem volt szükségük rám. Én voltam a három fiú közül a legfiatalabb és olyan üzletük volt, amit csak egyikünk örökölhetett. Nem hiszem, hogy az anyám tudta, mihez kezdjen velem, utolsó, nem várt gyermekeként, akit nem tudott volna kiházasítani. Szerintem születésem napjától tudta, hogy a bányában kell majd dolgoznom. Nyilván ez nem nagyon érdekelte.
Az apám azonban nem így látta. Apukám az a fajta ember volt, akiben megvan az a csöndes erő és...
Hogy rajtuk gondolkodom, sokkal jobban fáj, mint amit most el bírok viselni.

Belépek a házba és már azelőtt tudom, hogy ott van Katniss, mielőtt meglátnám a kanapén bebugyolálva. Gondolom a Viadalok és a háború után bárhol ösztönösen megérzem a jelenlétét. Nem tudom, mire véljem ezt, de romantikus énem valószínűleg többre vágyik, mint ami valószínűleg.
Csöndben, remélve, hogy nem zavarom meg, keresztüllopózom a sötét nappalin. Katniss azonban ébren van, szemeivel engem követ, így aztán leülök a karosszékbe. Fejét a térdére hajtja, amelyet karjaival átölel.
- Jól vagy? - kérdezzük egyszerre.
Az ablakokon beáramló hold lágy fényében látom, mennyire zavarban van.
- Nos, nem vagyok biztos benne. Amint látod, most értem haza és valaki betört a lakásomba.

Katniss elmosolyodik, de csak egy kicsit, próbál bosszúsnak tűnni.
- Te mindig mindenkit megpróbálsz megnevettetni.
- A testvéreim miatt lehet. Ha az ember egy olyan anya mellett nő fel, amilyen nos... az enyém volt, akkor az ember csak nevethet az egészen vagy...
- Sokat gondoltál ma rájuk. Ezért volt rohamod. - Megy bele a játékba. Vagy teszi fel a kérdést. Néha nehéz megmondani.
- Igaz. És amiatt a csodaszép, hatalmas robbanás miatt.
Katniss elmosolyodik, kicsit még fel is nevet, aztán az arca törékennyé és szomorúvá válik.

- Lassacskán elfelejtjük őket... - mondja, fejét lehajtva.
Akaratomon kívül egy zokogáshoz hasonló hang csuklik ki belőlem, de aztán visszanyelem. Nem tudom, mit mondjak. Most, hogy az emlékeimet el tudom különíteni egymástól és általában meg tudom mondani, melyik valódi és melyik nem az, a veszteség fájdalma nagyon erős. Attól félek, ha túl sokat gondolok rájuk, ez egyszerűen elmúlik és újra szörnyeteggé válok.

- Amikor gondolni próbálok... - Katniss nyel egyet, mert még mindig nem tudja rávenni magát, hogy kimondja Prim nevét - rá, én nem... nem tudok kimászni az ágyból. Nem tudok csinálni semmit. Én egyszerűen halottnak érzem magam belülről.
Finoman megérintem a vállát. - Katniss, a gyógyulás folyamata időbe telik.
- Ha túl sok időt töltök nélküle, el fogom veszíteni. Elveszítem az összes közös emlékünket. Nem fogok emlékezni a mosolyára, a haja illatára, nevetésének hangjára. Ezek mind örökre elmúlnak. És te, veled ugyanez a helyzet. Amikor megpróbálsz emlékezni, könnyebben jönnek a rohamok. Úgyhogy inkább megpróbálsz nem emlékezni, így az emlékek tovatűnnek. Nem fogunk emlékezni rájuk, pedig ők nem ezt érdemlik.

Megdöbbent, Katniss, mennyire átérzi ezt. Pedig erről sosem beszéltem. Mindig is azt feltételeztem, hogy Dr. Aurélius tisztában van ezzel, ha pedig Dellyvel vagy valaki mással beszéltem a családomról, az azért volt, mert azt kellett tennem. Delly miatt sosem volt rohamom, amikor ő jelen volt, de amikor elment, mindig meg kellett küzdenem velük az éjszaka során. Azóta pedig inkább nem bolygattam a családom emlékét.
- Emlékeznünk kell rájuk, Peeta. - Katniss megfogja a kezemet, megszorítja, majd újra átöleli a térdeit. Egy hosszú pillanatig nem szólunk egy szót sem.
- Amikor a Kapitóliumban voltam, sokat beszélgettem az emlékeimről a barátaimmal. Dellyvel, Johannával, Effie-vel, Annie-vel... és még Gale-lel is. - Amikor kimondom Gale nevét, Katniss arckifejezése azt sugallja, hogy ne tegyem, úgyhogy úgy folytatom, mintha csak kisebb szerepe lenne a történetben, ami jelen esetben igaz is. - Könnyebb volt barátok társaságában felidézni az emlékeket, velük lenni, rájuk koncentrálni, ez megkönnyítette, hogy ne csússzon ki a kezemből az irányítás. Velük együtt könnyebb volt. - Ismét elhallgatunk. Nem is tudom, mit is jelent ez. Épp most javasoltam, hogy idézzük fel együtt az emlékeket? Talán ez még túl sok, túl korai.

Amit eztán kérdez, csöndes, finom hangon, olyan, nem vagyok biztos benne, hogy nem csak képzelem.
- Ha részletesen elmondom, hogy nézett ki, le tudod őt rajzolni?
Tudom, kire gondol. Persze, hogy tudom, Prim hogy nézett ki. Nagyjából most is le tudnám rajzolni, valószínűleg még évek múlva is. Én, de senki más sem, aki átélte a sötét napokat, sosem fog megfeledkezni Primrose Everdeenről. De Katniss kérése nem erre vonatkozik. Azt szeretné, ha lefestenék egy emléket, egy érzelemegyüttest, ami azért jóval összetettebb dolog. Még csak nem is az én emlékem, ezért akár lehetetlen is lehet. De akár sikerülhet is.
- Igen - válaszolom.
Katniss elmosolyodik.
A mai nap sokkal rosszabbul is alakulhatott volna.

Folytatás: vasárnaponként

Forrás: Fanfiction.net