Olvassuk újra a Kiválasztottat - 17. fejezet

Ebben a fejezetben számomra a legfontosabb történés Katniss Johannával való barátságának elmélyülése, ami számomra azért fontos, mert én mindeddig nem kedveltem a karaktert.

A fejezet azzal kezdődik, hogy Katniss mérges lesz, amikor megtudja, hogy indul egy osztag a Kapitóliumba, amelynek ő nem tagja. Nagy nehezen eléri, hogy újra átgondolják, hogy elmehessen harcolni ő is, ha részt vesz három hét kiképzésen.

"– Te hányszor jelentél meg a kiképzésen? 
Egyszer sem. Ezt mindketten pontosan tudjuk.
[...]
– Bezzeg amikor a Nyolcadik Körzetben voltam, ez senkit sem zavart. Vagy amikor a Másodikban – vágok vissza.
– Ha jól emlékszem, egyik helyen sem kaptál engedélyt, hogy részt vegyél a harci cselekményekben – szólal meg Plutarch, és szigorú pillantással jelez, nehogy elszóljam magam Coin előtt.
Amit a Nyolcadikban és a Másodikban csináltam, tényleg nem terveztem el előre. Spontán és elhamarkodott magánakciók voltak, amelyekre nem kaptam engedélyt.
– Ráadásul mindkét esetben megsebesültél – emlékeztet Boggs. Hirtelen az ő szemével látom magamat. Egy tizenhét éves lánynak, aki zihálva veszi a levegőt, mert még nem gyógyultak meg teljesen a bordái. Az ő szemében én csak egy kócos, fegyelmezetlen, lábadozó sebesült vagyok. Nem katona, hanem egy kislány, aki nem képes vigyázni magára."




Katniss mégis meggyőzi Coint, aki megígéri, hogy 3 hét felkészülés után a csapat után utazhat. A kiképzés során Johanna is csatlakozik Katnisshez:

"– Remek. Majd edzek. De az biztos, hogy elmegyek abba a rohadt Kapitóliumba. Még ha ki kell nyírnom valamelyik egységünket, és magamnak kell odavezetnem a légpárnásomat, akkor is – morogja dühösen Johanna.
– Nem biztos, hogy ezt hangoztatnod kellene a kiképzésen – tanácsolom. – De jó tudni, hogy szükség esetén lesz fuvarom.
Johanna elvigyorodik, és úgy érzem, a kapcsolatunk fontos fordulóponthoz érkezett. Nem tudom, hogy igazából barátok vagyunk-e. A szövetséges szó talán valamivel pontosabban kifejezi a lényeget. De ez így teljesen rendben van. Szükségem lesz szövetségesekre."



Katniss büszkeségét sérti, hogy egy csapat 14-15 éves kezdő közé osztják be, de ha menni akar, végig kell csinálni a kiképzést, amelyet aztán fájó bordái is hátráltatnak. A kiképző, aki egy York nevű, középkorú nő, radikális kezelést javasol, ami azonban jelentősen felgyorsíthatja a gyógyulási folyamatot:

"A fogamat csikorgatva fekszem a kórházi ágyban, miután huszonnégy tűt döftek a bordáim közé. Minden akaraterőmre szükségem van, hogy ne kezdjek könyörögni egy kis morflingért.
[...]
Elég durva éjszakánk van. Egyikünk sem tud aludni. Én kezdem úgy érezni, mintha meggyulladna a mellkasom, Johanna pedig elvonási tünetekkel küzd.
[...]
Hajnalban aztán kirángat az ágyamból, mert eltökélt szándéka, hogy elvigyen magával a kiképzésre.
– Nem hiszem, hogy meg tudom csinálni – vallom be.
– Dehogynem! Mindketten meg tudjuk csinálni. Ne felejtsd el, hogy győztesek vagyunk. Mindent túlélünk, bármi történik is – mondja mogorván."

Az újabb nap a kiképzésen azonban újabb nehézségeket tartogat. Katniss bordái még mindig nagyon fájnak, Johanna víziszonya pedig itt jelenik meg először. És ekkor még nem is sejtjük, mi lehet az oka.

"Amikor meglátom, hogy odakint zuhog az eső, megijedek, hogy Johanna mégis feladja. Az arca hamuszürkére válik, és úgy tűnik, alig lélegzik.
– Nyugi, ez csak víz. Nem vagyunk cukorból – biztatom. – Túl fogjuk élni. – Johanna összeszorítja az állkapcsát, és nekivág a sárral borított terepnek. Az erősítés közben bőrig ázunk, aztán átmegyünk a futópályára, és vonszolni kezdjük magunkat a zuhogó esőben. Egy mérföld után megint kidőlök, és alig bírok ellenállni a kísértésnek, hogy letépjem magamról a pólót, hogy a hideg víz sisteregve hulljon lángoló mellkasomra. 
[...] 
Az eső nem akar elállni, de a délutáni program már nem olyan szörnyű, mert a lőtéren folytatjuk a gyakorlást. Végre valami, amihez értek egy kicsit. Azért eltart egy darabig, mire az íj után megszokom a lőfegyvereket, de a nap végére egészen belejövök. A legjobb pontszámot érem el az
osztályban."

Katniss és Johanna az esős kiképzés után.
Forrás: chizuudraws Tumblr

Nap végén Johanna megelégeli, hogy a kórházban élnek, ezért elintézik, hogy kikerülhessenek, ám Johannát csak úgy engedik ki, ha nem marad egyedül. Katniss vállalja, hogy közös lakófülkébe költözik újdonsült barátnőjével. Az emlékek pakolászásakor felmerül Peeta, a Viadalok emléke és hogy mennyire megváltozott minden és mindenki.

"– Nem akarok Peetáról beszélgetni. A kiképzésben éppen az a legjobb, hogy közben egyszer sem jut
eszembe.
– Haymitch szerint jobban van – mondja Johanna.
– Lehet – mondom. – De megváltozott.
– Te is. És én is. Meg Finnick, Haymitch és Beetee is. Annie Crestáról nem is beszélve. Az aréna mindenkit hazavágott. Te talán úgy érzed, hogy még mindig az a lány vagy, aki önként jelentkezett a húga helyett a viadalra? – szegezi nekem a kérdést Johanna.
– Nem – felelem.
[...]
– Ugye, nem félsz, hogy kinyírlak az éjjel?
– Azt hiszed, nem tudnálak elintézni? – vágok vissza, mire mindketten felnevetünk, mert a testünk olyan ramaty állapotban van, hogy az is kész csoda lesz, ha holnap reggel fel tudunk kelni."

A lányok egyre erősödnek a kiképzés során, ám egy este Katnissnek újabb nehézséggel kell szembenéznie. A vacsoraasztalnál, ahol Dellyvel, Finnickkel, Annie-vel, Johannával és Gale-lel eszik, megjelenik Peeta is. Bírom, amilyen cinikusan kezeli Johanna a helyzetet:

"– Peeta! – köszön Delly. – De jó, hogy kiengedtek... és lejöhettél.
Két nagydarab őr áll mögötte. Ügyetlenül tartja a tálcáját, az ujjhegyén kénytelen egyensúlyozni, mert a csuklóját összekötözték egy rövid lánccal.
– Mi ez a menő karkötő? – kérdezi Johanna.
– Egyelőre még nem vagyok méltó a bizalomra – feleli Peeta. – Az engedélyetek nélkül le sem ülhetek az asztalhoz – mondja, és a fejével a két őr felé biccent.
– Még szép, hogy leülhetsz – mutat Johanna a mellette lévő helyre. – Hiszen barátok vagyunk. – Az őrök biccentenek, Peeta leül. – Peeta meg én szomszédos cellában raboskodtunk a Kapitóliumban. Jól ismerjük egymás üvöltését."

A dolgok aztán bedurvulnak. Előbb Annie veszi zokon a kapitóliumi börtönidő említését, majd Peeta szól be Finnicknek durván. Nem szeretem ezt a Peetát, de itt valóban nem is önmaga.

"– Aztán viselkedj ám rendesen vele, Finnick. Különben kénytelen leszek lecsapni a kezedről. – Ha a hangja nem lenne ilyen hűvös, akár még viccnek is fel lehetne fogni a beszólást. De minden, amit ez a mondat sejtet, sértő. Sértő a Finnickkel szemben táplált ellenszenv, sértő az, hogy Peeta esetleg szemet vetett Annie-re, vagy az, hogy Annie hajlandó lenne elhagyni Finnicket. Arról nem is beszélve, hogy úgy tűnik, mintha én nem is léteznék.
– Ha így folytatod, Peeta, a végén megbánom, hogy újraélesztettelek – vág vissza Finnick, aztán aggódva rám pillant, és Annie-vel a karján távozik az étkezdéből."

A vita folytatódik, a helyzetet Delly próbálja menteni. Sajnálom, hogy a filmben nem láthatjuk, mert minden idők egyik legjobb szándékú mellékszereplőjét köszönthetjük személyében.

"Nem kellene belesétálnom a csapdába, mégis így teszek:
– Talán tényleg nem tartozol neki. De Mags meghalt, te pedig még mindig itt vagy. Ez azért mégis számít valamit, nem?"

Katniss és Peeta veszekszik a vacsoránál. Jobboldalt a háttérben Finnick és Annie távozik kézenfogva.
Forrás: Broken-Endings DeviantArt

A hiábavaló veszekedés után Gale kíséri lakófülkéjébe Katnisst és próbál vigaszt nyújtani számára:

"Már majdnem visszaérünk a lakófülkémhez, amikor Gale megszólal.
– Hát, erre nem számítottam.
– Mondtam, hogy gyűlöl engem.
– Inkább azon döbbentem meg, ahogyan gyűlöl. Valahogy annyira... ismerős. Én is valami ilyesmit éreztem – ismeri el. – Amikor a tévében láttam, hogy megcsókolod őt.
Pedig közben az eszemmel tudtam, hogy igazságtalan vagyok. Peeta viszont nem láthatta, hogy megcsókoltál."

Johanna később érkezik vissza és a maga cinikus stílusában számol be arról, hogyan végződött a vacsora. Majd komolyabb dolgok is felvetődnek.

"– Lecsúsztál a legjobb részről – meséli. – Delly kijött a sodrából, és leteremtette Peetát, hogy hogyan viselkedhetett ilyen bunkón veled. Úgy sipákolt, mintha valaki egy egeret böködött volna villával. Az egész étkezde teljesen ledöbbent.
[...]
– Tényleg hallottad üvölteni Peetát?
– Az is a kínzás része volt – feleli. – Mint a fecsegők az arénában. Csak igaziból. És nem csak egy óráig tartott. Tik-tak.
– Tik-tak – suttogom.
Rózsák. Mutáns farkasok. Kiválasztottak. Cukormázas delfinek. Barátok. Fecsegőposzáták. Stylistok. Én.
Ma éjjel álmomban minden és mindenki üvölt."

A részletek Suzanne Collins: A Kiválasztott című regényéből származnak